Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-03 / 206. szám

\ (W 1981. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Összeült a LEMPKB plénuma (Folytatás az 1. oldalról) ezzel kapcsolatban méltatta a szocialista országok, köztük fő­ként a Szovjetunió sokoldalú segítségét. Mint mondta, a re­form alapvető változást jelent a vállalatok működésében, a gazdaság szerkezetében s mindenekelőtt a dolgozó kol­lektíváknak a gazdasági folya­matok alakításában játszott szerepe terén. Emlékeztetett a IX., rendkívüli kongresszusra, amely egyértelműen állást fog­lalt a munkásönkormányzat és a vállalati önállóság mel­lett. A reform azonban csak akkor jelenthet előrelépést, ha a munka a mostaninál terme­lékenyebbé válik. Ezután a LEMP KB plená­ris ülésén megkezdődött a vi­ta a referátumról. Rakowski a szélsőséges törekvésekről Lengyelország helyzetéről, a Szolidaritás magatartásáról nyilatkozott Mieczyslaw Ra­kowski miniszterelnök-helyet­tes, a LEMP KB tagja a „Ga- zeta Robotnicza” című vidéki lapnak. Az interjúban, ame­lyet szerdán a PAP hírügynök­ség kivonatosan ismertetett, Rakowski a többi között el­mondta, hogy a társadalom egy része támogatja a vezetés lé­péseit, de ez a támogatás sok­szor csak passzív helyeslés. Sokan vannak, akik felülnek a Szolidaritás szélsőségesei ál­tal terjesztett propagandának, amely az utóbbi időben egyre vadabb: attól sem riad vissza, hogy „a nép kiéheztetésének vádját” hangoztatva, párhu­zamot vonjon a hitleri és a mostani idők között. A Szolidaritás vezető körei­ben erősödik egy nagyon ve­szélyes irányzat: követői a Szolidaritásban nem szakszer- yezetet, hanem egy ellenzéki, antikommunista párt bázisát látják. Nem kizárt — mondot­ta Rakowski —, hogy hama­rosan próbálkozások is történ­nek egy ilyen párt megalakí­tására. Ez mindenesetre egy­értelműen kirajzolná a .tényle­ges frontvonalakat. ★ A Zielona Góra-i vajdaság­ban levő Glinsk Állami Gaz­daságban számos paraszt trak­torral hozzáfogott a mező- gazdasági nagyüzem földjei­nek önkényes fölszántásához, amit azonban a gazdaság trak­torosai igyekeztek meggátol­ni. A Trybuna Ludu szerint ez az akció — a falusi Szoli­daritás zászlaja alatt — hét­főn kezdődött, s egy ideig veszélyes konfliktussal fenye­getett, később azonban sike­rült rábeszélni a .magángaz­dálkodókat, hogy hagyják bé­kében a 25 000 hektáros nagy­üzem földjeit. Tanácskozik a Szolidaritás vezető szerve Gdanskban megkezdte két­naposra tervezett ülését a Szo­lidaritás szervezet országos egyeztető bizottsága. A napi­rend szerint megvitatják az ár­emelésekkel kapcsolatos bérki­egészítések ügyét, valamint a szakszervezet szombaton kez­dődő első országos kongresz- szusának előkészületeiről szó­ló beszámolókat. A Szolidaritás országos egyeztető bizottsága szerdán Gdanskban megnyílt kétna­pos tanácskozása első napján határozatot hoztak nyilvános­ságra, amely szerint a szer­vezet csak úgy fogadja el a gabona-alapanyagú élelmisze­rek (már érvénybe lépett) ár­emelését, ha a kormány „tel­jes mértékben kiegyenlíti a lakosság így felmerülő több­letkiadásait”. Egy másik határozat azt kö­veteli, hogy vonják vissza azt a minisztertanácsi rendeletet, amely szerint nem kaphatnak teljes fizetést a júliusi, augusz­tusi figyelmeztető sztrájkok résztvevői. Kedden este a varsói tele­vízió — a korábban létrejött megállapodásnak megfelelően — félórás beszélgetést sugár­zott a Szolidaritás négy ve­zetőjével. A műsorban, ame­lyet aznap rögzítettek Gdansk­ban, Walesa, az országos egyeztető bizottság elnöke, va­lamint Buják, a mazowszei, Frasyniuk, a wroclawi és Wa- liszewski, a sziléziai regioná­lis szervezet vezetője vett részt. A beszélgetésben nagy hangsúlyt kapott a gazdasági reform kérdése. Ezzel kap­csolatban Buják és Frasyniuk Rostow javaslata Föléledt a régi taktika Eugene Rostow, az ameri­kai fegyverzet-ellenőrzési és le­szerelési hivatal új vezetője javaslatot tett a Szovjetunió­nak, hogy kezdjenek tárgyalá­sokat a fegyverzetkorlátozási megállapodások helyszíni el­lenőrzéséről. Mivel magáról a fegyverzetkorlátpzásról eddig semmiféle amerikai javasla­tot nem terjesztettek elő. Rostow ,.kezdeményezése” az ötvenes és hatvanas évek ame­rikai taktikájának felújítása­ként fogható fel. Leslie H. Gébl, a The New Times katonai szakírója a lap szerdai számában megállapít­ja: „Amióta az ötvenes évek­ben a Szovjet—amerikai fegy­verzetkorlátozási tárgyalások először megkezdődtek, Moszk­va szembeszállt az ilyen köve­telésekkel, és a tárgyalások gyakran vesztegeltek miattuk.” A Szovjetunió, mint ismeretes, a nemzetközi eszközökkel va­ló ellenőrzés híve, és az eddig megkötött megállapodások ta­pasztalatai szerint ezek az esz­közök: nagy teljesítményű ér­zékelőműszerek, felderítő mű­holdak stb. teljesen megfelelő­nek bizonyultak a szerződések betartásának biztosítására. EATQértekezlet Brüsszelben Konzultáció a rakétákról A NATO brüsszeli irodá­jában szerdán ismét összeül- . tek a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek telepíté­sével és korlátozásával foglal­kozó katonai szakértők, az úgynevezett magas szintű csoport, Richard Perle ameri­kai hadügyminisztériumi ál­lamtitkár elnökletével. A csoport feladata, hogy „mérleget” készítsen az Euró­pában egymással szemben ál­ló hadszintéri nukleáris fegy­verekről, és ennek alapján tárgyalási javaslatokat készít­sen elő a szovjet—amerikai „eurorakéta”-tárgyalásokra. A NATO-n belül csak az ameri­kaiak rendelkeznek adatokkal a szovjet rakéták számáról és el­helyezkedéséről műholdas megfigyelő-állomásaik révén. A szövetségesek kérésére Wa­shington kilátásba helyezte, hogy a tárgyalások megkezdé­se előtt nyilvánosságra hozza adatait, ám ezek hitelességét a többieknek nem áll módjá­ban ellenőrizni. az önkormányzati rendszerrel foglalkozott, amelynek — ál­láspontjuk szerint — nem­csak a vállalatoknál kell ér­vényesülnie, hanem körzeti­leg, területileg is, tehát gya­korlatilag egész Lengyelor­szágban. Szavait egyenesen a minisz­terelnökhöz címezve, Walesa kategorikusan kijelentette, hogy „a Szolidaritás nem hagyja magát letéríteni a ta­valy augusztusban meghatá­rozott útról, és időben ugyan »teríti« céljainak végrehajtá­sát, de azokat fokról fokra, lépésről lépésre, mindenkép­pen meg akarja valósítani”. Walesa ismételten azt han­goztatta, hogy a Szolidaritás nem törekszik a hatalom meg­szerzésére, s az ország szö­vetségi elkötelezettségének aláásására sem. Moszkva Szenátorok látogatása A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa külügyi bizottságai­nak tagjai szerdán megbeszé­lést folytattak Alan Cranston és Cherles Mathias szenáto­rokkal. A két szenátor az In­terparlamentáris Űnió szovjet csoportjának meghívására tartózkodik Moszkvában. A ta­lálkozón részt vettek: Va- gyim Zaglagyin és Lev Tolku- nov, a Legfelsőbb Tanács két háza külügyi bizottságának titkárai, az IPU szovjet cso­portjának elnökhelyettesei, va­lamint Valentyin Falin, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanács külügyi bizottságának elnöke is. A nyílt, tárgyszerű légkör­ben lezajlott megbeszélésen a nemzetközi helyzetet és a szov­jet—amerikai kapcsolatok egyes időszerű kérdéseit tekin­tették át. Megszavazták az iráni kormányfő kinevezését Folytatódik a tisztogatás Az iráni parlament szerdán reggel elsöprő {, többséggel megszavazta Mohammed Mah- davi-Kani ajatollah minisz­terelnöki kinevezését. Hasemi Rafszandzsani, a parlament házelnöke, és Musszavi Ar- debili, a legfelsőbb bíróság el­nöke, az ideiglenes elnöki ta­nács két tagja javasolta az eddigi belügyminiszter kineve­zését a kormányfői posztra. 178 képviselő szavazott Mah- davi-Kanira, 10 ellene; és nyolcán tartózkodtak. A most kinevezett kormány­fő a vasárnapi pokolgépes merénylet következtében meg­gyilkolt Mohammad Dzsavad Bahonar helyébe lép. Az iránti televízió kedden bejelentette, hogy ötvenöt sze­mélyt kivégeztek hétfőn és kedden Irán több városában. Az áldozatok a Modzshedin Khalk radikális iszlám szerve­zet és más ellenzéki csopor­tok tagjai voltak. A televízió vádként mindössze annyit kö­zölt, hogy az elítéltek „isten ellen harcoltak”. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban fejez­te ki részvétét Ruhollah Mo- szavi Khomeini imámnak, az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke és miniszterelnöke el­len elkövetett merénylet miatt. Az amerikai vétó visszhangfa. Tiltakoznak a képviselők Az amerikai kongresszus fe­kete képviselői kedden testü­letileg tiltakoztak amiatt, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvé­tózta a dél-afrikai kormányzat angolai akcióját elítélő hatá­rozati javaslatot. Walter Fauntroy demokratapárti kép­viselő 17 fekete társa nevé­ben egy washingtoni sajtóér­tekezleten kijelentette: a hét­fői vétóval Washington egy fajüldöző kormányzatot bizto­sított támogatásáról, miköz­ben az ENSZ-ben komoly el­lentétbe került saját szövetsé­geseivel. Több osztrák napilap szer­dán kommentárban ítélte el az amerikai vétót. Az Arbeiter Zeitung fejte­getése szerint Washington a jelek szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy elszi­getelje magát saját szövetsé­geseitől is. Magányos döntése a neutronfegyver gyártásáról már szembe állította őt Nyu- gat-Európával és a Líbia elle­ni provokáció sem keltett nagy lelkesedést szövetségesei kö­rében. Most pedig, a Dél-afri­kai Köztársaság elítélésének megtagadásában Washington újra egyedül maradt, noha az CSAK RÖVIDEN... A SZOVJETUNIÓBAN a vlagyimiri területi bíróság nyílt ülésen megkezdte a szov­jetellenes agitációval vádolt Anatolij Marcsenko perének tárgyalását. Az általa szerkesz­tett gúnyiratokban a társada­lom alapjainak megváltoz­tatására, a rendszer fegyve­res úton történő megdöntésére szólított fel. ALBERT SPEER, aki Hit­ler hadiipari minisztere voit a második világháború ide­jén, kedden, 76 éves karában meghalt. Speer a nürnbergi bíróság döntése alapján 1946 és 1986 között húsz évet töl­tött börtönben háborús bű­neiért. MAGIC SWORD NORTH fedőnévvel kedden NATO- hadgyakorlat kezdődött a Nor­vég- és az Északi-tengeren, nyolc NATO-országból mint­egy 60 hadihajó és tengeralatt­járó, valamint 200 harci gép részvételével. el nem kötelezettek már ugyan­csak „megszelídítették” a faj­üldöző pretoriai rendszer meg­bélyegzését tartalmazó határo­zati javaslatot. Pretoriában a dél-afrikai vezetés ellentámadásba len­dült, hogy megpróbálja vala­miképpen ellensúlyozni az An­gola elleni támadás miatt ér­zett nemzetközi felháborodást. A dél-afrikai propaganda most mindenféle koholmánnyal pró­bálja bizonyítani, hogy az Angolának nyújtott szovjet és kubai támogatás „veszélyezte­ti Dél-Afrikát, a szabad világ afrikai bástyáját”. A TASZSZ kommentárja A sályos veszély — realitás A hitleri Németország 1939. szeptember 1-én megtámadta Lengyelországot és kirobban­totta a II. világháborút, amely­nek során több mint 50 millió ember vesztette életét, városok ezrei pusztultak el, felbecsül­hetetlen értékek semmisültek meg. A 42 évvel ezelőtti tra­gikus esemény évfordulóján a világ békéért küzdő erői tö­megrendezvényeken emlékez­nek meg szeptember elsejéről, a nemzetközi békenapról — írják szerdai kommentárjaik­ban a TASZSZ szovjet hírügy­nökség szemleírói, majd rá­mutatnak: Sokkal súlyosabb következ­ményekkel járó veszély, a ter­monukleáris háború kirobba­násának veszélye fenyegeti napjainkban az emberiséget. Nyilvánvaló képtelenség az atom- és neutronfegyver nyu­gati védelmezőinek minden olyan kisérlete, amellyel ki­sebbíteni próbálják az ezek­kel a fegyverekkel kapcsolatos veszélyeket, és hozzá igyekez­nek szoktatni az emberiséget az úgynevezett korlátozott nukleáris háború gondolatá­hoz. A sűrűn lakott Nyugat- Európa számára egy ilyen há­ború ugyanis az öngyilkosság­gal lenne egyenlő, mivel az szükségszerűen íofális nukleá­ris háborúvá szélesedne, ax amerikai kontinensre is átter­jedne, és — szakértők számí­tásai szerint — ebben az eset­ben az Egyesült Államok ‘la­kosságának mintegy három­ötödét és gazdasági potenciál­jának mintegy háromnegyedét is elpusztítaná. A nukleáris katasztrófa el­kerülése érdekében a Szovjet­unió a konkrét békekezdemé­nyezések átfogó programját terjesztette elő, s a fegyverke­zési hajsza megfékezéséért, a tárgyalások azonnali megkez­déséért száll sikra. Koppenhága A leszerelésről A dán fővárosban szerdán megnyílt az észak-európai or­szágok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása. A Dá­nia, Norvégia, Svédország, Finnország és Izland részvéte­lével folyó értekezlet napi­rendjén a leszerelésnek, a fegyverkezési verseny ellenőr­zésének, az észak-európai atomfegyvermentes övezet lét­rehozásának kérdése, valamint az Afrika "déli részén kiala­kult helyzet szerepel. Weinberger a neutronfegyverről Átlátszó magyarázkodás Az Egyesült Államok tuda­tában van nyugat-európai szö­vetségesei érzékenységének, és tanácskozni készült velük a neutronfegyver gyártásának kérdésében, de a sajtó már e szándék megvalósítása előtt kiszivárogtatta a fegyver gyártásáról hozott döntés té­nyét — ezzel próbálta mente­getni kormánya magatartását a brit közvélemény előtt Cas­par Weinberger amerikai had­ügyminiszter a londoni BBC televíziónak adott interjújá­ban. Weinberger kedden sietett kijelenteni azt is, hogy az Egyesült Államok egyetlen más országra sem akarja rá­erőszakolni a neutrontöltetű robbanófejeket, de „amennyi­ben valaki szeretne ilyet, ez rendkívül hatékony védelmi fegyver”. Lopez Portillo mexikói el­nök elítélte a neutronfegyve­rek gyártásának megkezdésé­ről hozott washingtoni döntést. A mexikói kormány politiká­járól kedden előterjesztett parlamenti beszámolójában rámutatott: a gyártás megkez­dése merénylet a fegyverkezé­si hajsza megfékezését célzó nemzetközi erőfeszítések el­len. Lopez Portillo emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi köz­véleményt nagy reménységek­kel töltötte el a SALT—II. egyezmény megkötése, s a je­lek arra mutatnak, hogy a hón óhajtott egyezmény helyett, az emberiség által eddig kiter­melt leggonoszabb fegyver, a neutronbomba kap most „zöld utat”. Felhívás az ENSZ főtitkárához A szocialista országok — közöttük Magyarország — ENSZ-társaságai Pozsonyban kétnapos tanácskozást tartot­tak munkájuk időszerű kérdé- .seiről. A tanácskozás résztvevői közös nyilatkozatot fogadtak el, amely elítéli a neutron­fegyver gyártásáról hozott amerikai döntést. „Felhívjuk az ENSZ főtitkárát, az összes ENSZ-társaságot és a világfó­rum többi, nem kormányok­hoz tartozó szervezetét, hogy a világközvélemény felhábo­rodásában osztozva egyesítsék erőiket e veszélyes lépés el­len” — hangzik az állásfog­lalás. A Pravda szerkesztőségi cikke Szocialista békepolitika A Pravda szerdai számában a nemzetközi helyzetet részle­tesen áttekintő terjedelmes szerkesztőségi cikkeket közöl, s az SZKP XXVI. kongresszu­sán, valamint Leonyid Brezs- nyevnek és a szocialista orszá­gok testvérpártjai vezetőinek krími találkozóin elhangzott javaslatait felidézve kifejti a szocialista országoknak a leg­időszerűbb nemzetközi kérdé­sekről vallott álláspontját. A Pravda hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió következe­tesen harcol az SZKP kong­resszusain kidolgozott béke­program megvalósításáért. E program megvalósításában te­vékenyen részt vesznek a nagy nemzetközi kérdésekben azo­nos nézeteket valló szocialista testvérországok is. Különösen nagy szükség van erre az egyeztetett álláspontra most, amikor az imperialista hatalmak részéről egyre foko­zódó politikai és gazdasági nyomás nehezedik a szocialis­ta országokra — mutat rá a Pravda. Jól példázzák ezt a nyomást a lengyelországi ese­mények. Mint azt Leonyid 1 Brezsnyev Stai).islaw Kaniával és Wojciech Jaruzelskivel, a Krímben tartott találkozóján is hangsúlyozta, a lengyelor­szági szocializmus belső és külső ellenségei el akarják sza­kítani az országot a Szovjet­uniótól, s többi megbízható barátjától és szövetségesétől. A testvérországokat összekötő szoros szálak megbontására tett bármilyen kísérlet azon­ban határozott visszautasítás­ra talál. A NATO agresszív tervei nemcsak a hivatásos politiku­sokat töltik el aggodalommal, hanem minden embert, akinek drága a jövő. Sok nyugat­európai országban mind szé­lesedik a nukleáris rakéták elhelyezése miatt támadt tiltakozás. A nyugat-euró­pai országokra a fegyver­kezési hajszát erőltető ameri­kai vezetés durva nyomása ne­hezedik. Ez még jelentősebbé teszi azt a tényt, hogy ezen országok közül néhány elég határozottan kiáll a különböző társadalmi /rendszerű országok közötti kapcsolatok aktívabbá tételéért, a párbeszéd folyta­tásáért. Rendszeres levélváltás folyik a legmagasabb szinten, s ennek során megvitatásra kerülnek az időszerű nemzet­közi problémák. Az utóbbi né­hány hónapban Moszkvában járt a belga, az angol és a nyugatnémet külügyminiszter, és Willy Brandt, az SPD el­nöke. Érvényben van az a megállapodás is, hogy Leonyid Brezsnyev ez év végén Bonn- ba látogat — emlékeztet rá a Pravda. Elősegítené a fegyverkezési hajsza megfékezését a biza­lomerősítő intézkedések kiter­jesztése és annak a szovjet ja­vaslatnak az elfogadása is, hogy fagyasszák be a NATO és a Szovjetunió új, közepes hatótávolságú nukleáris raké­táinak európai telepítését azon a napon, amikor e kérdésről megkezdődnek a tárgyalások. A krími találkozók résztvevői szerint jól szolgálná a feszült­ség enyhülését, ha atomfegy­vermentes övezetek jönnének létre Európa néhány területén. A Pravda végezetül leszöge­zi, hogy minden bonyolult nemzetközi kérdést tárgyalá­sok útján lehet és kell is meg­oldani. A krími találkozón ki­fejezésre jutott az a remény is, hogy az Egyesült Államok ve­zetői végül is felismerik az egyenlőség és az egyenlő biz­tonság elve alapján folytatott komoly, felelősségteljes tár­gyalások szükségességét.

Next

/
Thumbnails
Contents