Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-02 / 205. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1081. SZEPTEMBER 2., SZERDA Karfali változások Folyamatos községfejlesztés * Segített az áfész és a tsz is Veszem észre, hogy az elmúlt ötéves terv tényeiről, község-, illetve városfejlesztési eredményeiről meglehetősen jóízű elégedettséggel szólnak tanácstagok, tanácsi vezetők vagy akár azoknak a kisebb közösségeknek a tagjai is, akik a lakossággal együtt sokat tettek ebben a dologban. Érthető az örömük, amikor a közcélú létesítmények közösségi és egyúttal szinte személyes birtokosaiként, a felsoroláskor különös hangsúlyt adnak szavaiknak. A gyarapodást akarók Ami a már megindult középtávú terv elképzeléseinek valóra váltását illeti, abban — csakúgy, mint korábban — szerényebbek a nyilatkozók, a beszélgető partnerek. Nemcsak azért, mert már tudják, hogy a fejlesztésre fordítható összegek valamelyest kisebbek, vagy éppen egyeznek a múltbélivel, hanem azért is,, mert tény, hogy lényegében előttünk áll még szűk négy és fél esztendő a hatodik ötéves terv befejezéséig. Sok mindent tudnak már arról, hogy várhatóan mire futja, s mire nem, pénzügyi forrásaikból. Az bizonyos, hogy olykor ennek tételeit indokolt lehet átcsoportosítani, főképpen, ha a kivitelezés költségei változnak,, növekszenek. Azt azonban sehol sem tapasztaltam, hogy sokat engednének abból az elképzelésből, amely, ha szerény mértékben is, de magába foglalja a folyamatos fejlesztés igényét. Ide tartozhat, hogy korábban is voltak gondok, ám.küszködve, birkózva, olykor vitatkozva, a haladást, a gyarapodást akarók lendítették igazán előre a fejlesztést. Máshonnan is vehetnénk példát, de álljon itt ezúttal annak a beszélgetésnek a tanulsága, amelyet a napokban Kartalon Sőregi János tanácselnökkel folytattam. Most már hiányozna — Nem vagyok kereskedelmi vagy építész szakember, de azt valahogy sikerült megéreznem az elmúlt években, hogy mi mindenre van szüksége ötezerötszáz lakosú községünk lakóinak ahhoz, hogy egyre növekvő igényeiket például a kereskedelmi és a vendéglátó hálózat fejlesztésével kielégítsük, vagy közelítsünk az elfogadhatóbbhoz — kezdte beszélgetésünket a tapasztalt tanácsi vezető. — Évekkel ezelőtt sokan megjegyezték: mit gondolok, lesz-e elég nagy forgalma az új élelmiszeráruháznak ? — Érződött hangjukból a kétkedés. Szerencsére, kitartottam, ráadásul ebben jó partnerekre is leltem. Nos, az eredmény az lett, hogy amíg a régi üzlet havi forgalma csupán 600 ezer forint körül mozgott, az újé általában eléri a kétmillió forintot. Szó sincs róla, hogy talán fölösleges lett volna megépíteni. — Vagy mondjam az áfész kezelésében levő tüzép-telep, a vas-műBzaki bolt, esetleg a néhány honapja megnyílt, s kulturált körülmények között üzemelő vendéglő példáját? Esetleg a'felvásárlótelepét? Mindegyik esetében bebizonyosodott, hogy ma már nagyon hiányozna. ha nem épült volna meg. S hogy mennyire sok még a tennivaló Kartalon is, azt — egyebek mellett — a túrái Galgavidéke ÁFÉSZ-én kívül az ugyancsak túrái székhelyű takarékszövetkezet egyik építkezésével is bizonyítja, mivel kirendeltséget létesít ezekben a hónapokban KaTtalon. Illetve: a kirendeltség már csaknem egy éve működik egy régi parasztházban, de már épül az új iroda. Szólnak, ha kell A községfejlesztés folytatására tehát az akaraton, a terveken kívül már tények is vannak. Soroljuk csak tovább! — A fiatalokra, a gyerekekre mindig gondolnunk kell — folytatja Sőregi János tanácselnök. — Elsősorban társadalmi összefogással készítünk el hamarosan három kispályát a községben! Kettőt az ifjúsági parknál, egyet pedig az agya- gosi szeméttelep közelében. Hogy miért kell az ifjúsági parknál kettő, mert megfigyeltük, hogy ha csak egy van, a nagyobbak, a 17—18 évesek bizony kiszorítják a kicsiket. — Az agyagosi pályának viszont számomra különösen kedves története van máris. Az az igazság, hogy az ott levő legális szemétlerakó helyet egyes felnőttek nem úgy használják, mint kellene. Sokan nem Viszik el a gödörig a hulladékot, hanem közelebb rakják le. Annak fejében, hogy mi most kisméretű pályát alakítunk ki a gyerekek számára, az úttörők vállalták a környék rendjének megőrzését, úgy is, mint mondták: ha szükséges, szólnak a felnőtteknek: ne a kispálya környékére szemeteld jenek. Ügy tervezik, hogy saját erőből művelődési otthont építenek Kartalon, amelyhez már megkezdték a társadalmi erők összefogását. Ehhez a saját erőhöz, a lakossági társadalmi munkán kívül természetesen a helyi üzemek hozeájárulását is bekalkulálták. Ily módon a helyi Petőfi Tsz például már megígért százezer forintot, és azt, hogy amikor kell, fuvarral is segíti a tanácsot. Azt is elújságolhatta a kar- taliak tanácselnöke, hogy néhány hete adták ki az első iparengedélyt autójavító kisiparosnak, Maiina Ferencnek. — Karosszéria-javításokkal foglalkozom — mondja a huszonhat éves fiatalember. — Az autós szakmát a Bánki Do- nát szakközépiskolában tanultam. Az iskola után rögtön mélyvízbe kerültem: a Főtaxinál dolgoztam kilenc évig, ott is karosszériás voltam, s kiváló mesterektől tanultam meg a mesterséget. Igen jó*szakembe- rek vannak ott, s kitűnő a felszerszámozottság is. Férfiszabó is — Miért jött haza? — Elsősorban azért, mert fárasztó és hosszú volt a bejárás. Naponta 3—4 órát utaztam. Másodállást nem engedélyeztek. Szóval, úgy döntöttem, ipart váltok. Eddig körülbelül kétszázezer forintot költöttem a műhelyemre, de remélem, megérte. Maiina Ferenc vállalkozó kedvétől is gyarapodott a község, hiszen egyre több a gépkocsi a faluban. A tanácselnök szerint pedig: nem állnak ugyan rosz- szul kisiparosokkal, de egy férfiszabó is nagyon elkelne. F. I. Galga-expedlció Minden perc élményt adott Szép barátságok szövődtek „Az expedíció ismét teljesítette küldetését. Megismerkedtünk Galgamácsával és vidékével. Élvezhettük ezt a csodálatosan szép tájat, a gazdag népi hagyományokat, az itt élő ismert és névtelen emberek alkotásainak eredményeit. Tábori krónikánk nagyon gazdag és színes lapokkal gyarapodott kutatómunkánk idején. A filmkockák rögzítették mindazt, amit szóban elmondani nem lehet, a magnószalagokon még sokszor felcsendülnek majd e vidék magyar és szlovák népdalkincsének legszebb gyöngyszemei, az itt élő emberek kiegyensúlyozott, optimista vallomásai a múltról, a jelenről és a jövőről.” Északi vendégek A fenti bejegyzés a Galga- expedíció nagy gonddal vezetett krónikájából származni. A tábor krónikása Varró Marietta ifivezető volt. Tőle kérdezem, hogy melyik lapot vagy oldalt tartja a legérdekesebbnek a krónikában? — Erre sajnos nem tudok válaszolni — feleli Tinódi kései utóda: Igyekeztünk mindent beírni a krónikába, ami a tíz nap alatt történt. En úgy érzem, hogy egy perc sem volt fölösleges, minden eseménynek nagyon nagy jelentősége van. Semmiképpen sem maradhat ki a krónikából a honfoglalás története. Ez a nap nemcsak arról nevezetes, hogy a 43 úttörő és 18 vezető birtokába vehette a remekül felszerelt tábort, ahol az ebédlősátrat az az 56 egykori zászló díszítette, amelyeket Pock Aladárné csapatvezető őrzött meg és ajándékozott a 35. születésnap tiszteletére a mai úttörőknek, hanem az is, hogy a honfoglalás napján húsz csehszlovák úttörő érkezett Acsaújlakra két vezetővel. Már az első nap olyan barátokká váltak a gyerekek, hogy a programokat is közösen tervezték az expedíció egész időtartamára. A pozsonyi pajtások nagyon jó partnereknek bizonyultak nemcsak a játékokban és vetélkedőkben, de a kutatómunkában is. Az első nagy akció a Térképjelek Ácsa térképén fedőnevet viselte. A feladat az volt ugyanis, hogy a kutató- csoportok és gárdistarajoknak előre megadott térképen fel kellett keresni épületeket, ems*~n**%-*'iW i i ' x X Kutatáson Püspökhatvan főutcáján bereket. A kutatást a gárdisták munkásőrraja végezte el a legjobban. Az esti táborgyűlésen tehát örömmel számoltak be Kardos Józsefnével való találkozásukról és mindarról, amit sikerült megtudniuk a 88 éves nénitől. Partizánok útján Másnap a reggeli torna után kerékpárra pattantak a kis magellánusok és hamarosan Püspökhatvan utcáin csendültek fel a szebbnél szebb szlovák dalok, amelyeket a magnetofon ejtett rabul, hogy aztán este a közös tábortűznél ismét felcsendülhessenek. Nem hagyható ki a természet napja sem. A tábor nógrádi partizánalakulattá szerveződött. A főparancsnok hadparancsának meghallgatása után elindultak megmászni Csővár falait, közben leküzdve a kúszófolyosó nehézségeit, a rejtőzködés és robbantás izgalmait. Számot kellett adni arról is az akadályverseny során, hogy ismerik-e az egykori partizánok fegyvereit; vagy arról, hogy tudnak-e üzenetet továbbítani a TBK- telefonon. Akiknek sikerült a próbát teljesíteni, ma büszTuhjdonsága a fészekhűség Galambászok közt Zsámbokon A Magyar Postagalamb Szövetség Zsámboki A 50-es egyesületének két tagjával — Czeglédi Károly agrokémikus- sal és Kákái Zoltán osztály- vezetővel — figyeljük a vakítóan kék eget. Sehol egy felhő, amely zavarná a kilátást, vagy a csillogó napsütést. Mindketten a galambok szerelmesei és együtt állítják, hogy szenvedélyük a leghasznosabb és egyben legizgalmasabb időtöltés. Postagalambok nevelői, edzői, versenyre küldői. Hogy kezdődött? Czeglédi Károly fogalmazza meg a kérdésre a választ. Kiengedtem őket — öt-hat éves koromban már tartottam galambokat. Apám vadászmester volt, s talán tőle örököltem a természet szeretetét. Csodálatos látvány, amikor az erdő zöldjéből, vagy éppen a sárguló búzatáblából a kék végtelenjébe röppen a fehéren izzó galambcsapat. Hatvanba jártam középiskolába. A város nagyforgalmú vasúti pályaudvarán többször is láttam ketrecekbe zárt galambokat. — A vasutasok elmondták, hogy röptetésre, versenyre szállítják őket. Ekkor kezdtem érdeklődni a postagalambok tenyésztése iránt. Amikor bevonultam tényleges katonai szolgálatra, minden fillért félreraktam, s 6200 forintért vásároltam két pár Belgiumból importált postagalambot. Ha sikerült kimenőt kapnom, rohantam haza. Egyik hét végén nem találtam kedvenceimet a ketrecükben. Édesanyám nyugtatott: Nagyon sajnáltam őket, hogy napról napra itt senyvednek, búsan turbékol- nak, kiengedtem hát őket. — Nem szóltam édesanyám- pak, el sem árulhattam, hogy milyen drága galambokat engedett világgá, csak újra elhatároztam, azért is lesznek galambjaim. És vannak. Ma százhúsz postagalamb tulajdonosa vagyok. Kókai Zoltán is gyerekkorában kezdett galambokkal foglalkozni, s gyerekkori szenvedélye máig megmaradt. — Háromszor költöztem, amíg felépült a saját házam. A galambjaim is háromszor költöztek velem, nem csoda, hogyi miíid a nyolcvanat megismerem már a levegőben. Meg is hálálják a figyelmet, a törődést, amikor helyt kell állniuk egy-egy versenyen. Nyolcszáz kilométer Czeglédi Károly a menőbb tenyésztő, neki már országos sikerei is voltak, vele magyaráztatom el a verseny szabályait, lefolyását. — A tenyésztő egy versenyre maximum 12 galambot nevezhet be. Minden galambot a törzskönyvi adatai alapján kell a versenyen indítani és felgyűrűzni. Az éllatgyűjtő kamion — amely az északmagyarországi egyesületeket járja körbe — meghatározott időben érkezik Zsámbokra, ahol a versenyre benevezett galambokat begyűjti. — Egy kamion 4—5 ezer galambot szállít a starthelyre, ami 600—800 kilométer távolságra van tőlünk. Híres starthelyek Berlin, Cseszka-Lipa, Boleslaw, Poznan, Pilah, Koszaim. Reggel 4—5 órakor engedik el a galambokat, s mi délutánra várjuk őket. — Ez a várakozás a galambászok életében a legizgalmasabb időszak — veszi át a szót ismét Kókai Zoltán. Minden ekkor dől el, ekkor derül ki, jó volt-e a felkészítés időzítése, megfelelt-e a kondicionálás. A versenyekre való felkészítésnek ugyanis annyi módja van, amennyi a galambtenyésztők száma. Mindenki a saját jól titkolt módszerére esküszik. — A megérkezett galambról le kell húzni a gyűrűt, s ezt azonnal bele kell helyezni a versenyórába, amely rögvest blokkol, és fehér szalagra nyomja az időpontot, valamint a galamb törzskönyvi adatait. Ezt a szalagot kell elküldeni a szövetségbe, ahol tudják, mikor volt a röptetés és kiszámítható, hogy a verseny- távot kinek a galambja menynyi idő alatt tette meg. Az biztos, hogy néha a tized másodpercek is beleszólnak a rangsorolásba. A versenyek veszteséggel is járhatnak, ugyanis előfordul, hogy egy-egy galamb nem tér vissza tulajdonosához. Eltéved, beteg lesz. Kókai Zoltán galambjai közé is tévedt már be idegen. Megetette, felcédu- lázta és hamarosan megkapta a köszönőlevelet, mert a galamb néha napok, néha csak évek múltán, de mindig visz- szatér a gazdájához. Czeglédi Gábor is ezt a fészekhűséget tartja kis barátai legszebb tulajdonságának: Patikatisztaság — Óránként 80 km-es át Iagsebességgel megérkezik a versenyző galamb. Ez alatt az idő alatt olyan megerőltétő teljesítményt nyújt, hogy súlyának egyharmadát elveszti. Mint a nyíl, úgy süvít haza. Közben szélviharba, hózáporba, jeges esőbe keveredhet. — Legyőzi az elemeket, dideregve, remegve hagyja, hogy a gyűrűt lehúzzuk a lábáról. Húsz-harminc centiméterre van a fészkétől, s annyira fáradt, hogy ezt a távolságot 15—20 perc alatt teszi meg. De addig nem eszik, nem iszik, amíg az övéit, a fészkét meg nem találja. Kókai Zoltán és Czeglédi Károly megmutatják galambjaikat. Patikatisztaság, nemcsak a dúcokban, de a környéken is. Gyógyszeres és tá- pos dobozok. Mindketten napi két-három órát töltenek el galambjaik között ők is, meg az a tizenhét galambász, aki a zsámboki egyesület tagja. A rendet látva, a sok kedves történetet hallva, kedve kerekedik az embernek postagalambok versenyeztetésére. < F. M. kén viselhetik a partizánpróba jelvényét, amelyet maga Gergus János munkásőrpa- rancsnok, a támadás fő irányítója akasztott a legügyesebbek nyakába. De szólni kell az Eger csillagai játékról is, amelyet kiadós buszkirándulás keretében Egerben játszottak végig, kutatva, nyomon követve Gárdonyi Géza életútját. Az úttörő gárda napján legelőször KRESZ-elméletből vizsgáztak a pajtások, majd kerékpáros ügyességi és lassúsági versenyt bonyolítottak le nagy sikerrel. A vetélkedőt az úttörő gárdisták közlekedési járőr raja nyerte, az egyéni versenyben a leányok közül Szilágyi Krisztina, a fiúk közül pedig Fónagy Attila bizonyult a legjobbnak. Galgamácsa, Iklad A galgamácsai falumúzeumot a népművészet napján látogatták meg, majd Somogyi István festőművész látta vendégül a 20 kilométeres kerékpárúitól kissé eltikkadt vendégeket. A művész vetélkedőt szervezett a gyerekeknek, ahol az Expedíció 1. csoport szerepelt a legjobban Gyenes László ifivezető irányításával. Nem maradt el a jutalom: a győztesek egy eredeti alkotást kaptak a művész Napraforgó című képsorozatából. Az ikladi Ipari Műszergyárban kedves ismerős, Baráth Ernő, munkásőr parancsnok várta a látogatókat és végigkalauzolta az üzemeken az expedíciósokat. Itt akadtak rá a tábor egyik módszertani vezetőjének, Urr László munkás- őr munkahelyére is és arra a hatalmas gépcsodára, melyet Laci bácsi hoz nap mint nap mozgásba. A Bánki-tó hűs hullámait ez évben is élvezhették a tábor lakói, majd az Űrszonda napja élménydús programja érdemel említést. Elsőként Gyenes Laci vidám Fele sem igaz vetélkedőt vezetett, melyet Virgancz Misi nyert meg. Talán egyetlen szempár sem maradt könny nélkül a záró tábortűzön. A hat magyar és két csehszlovák csoport 8 iránvból érkezett a kastély fái közül a> tábortűzi tisztásra. A csoportok égő gyertyával hozták a lángot és közösen gyújtották meg a tüzet. A száraz ágak hatalmas lángot lövelltek az égbolt felé, millió aoró kis csillagocskától övezve. Mintha a vidámság, a nóta is egy kissé komolyabb és ünnenélyesebb lett volna ezen az estén. Takács Pál Városi moziműsor Dollárpapa. Magyar film felújítása. Csak 4 órakor! Üvegtörők. Színes, angol zenés film, 6 és 8 órakor. Csak 16 éven felülieknek! ISSN 0133—1937 (Gödöllői Hírlap)
