Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-12 / 214. szám

1981. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT 3 EÉmw w x/unatß A szolidaritás {egyében Hagyomány már Pest me­gyében is a KISZ-fiatalok részvételével rendezett szo­lidaritási hét eseményeinek sora. Idén, a korábbiaktól kissé eltérően, elmaradtak a megyei szintű programok, mindez azonban korántsem jelenti az ezekhez kapcsoló­dó tartalom csorbulását. Ezúttal csupán ízelítőül is­mertetünk néhányat. Szep­tember 16-án például egész­napos találkozó lesz Százha­lombattán a hazánkban élő chilei úttörőkkel. Szentend­rén szeptember 18-án a vá­rosi tanács nagytermében tar­tanak szolidaritási gyűlést. Fáklyás felvonulással kezdő­dött tegnap este az abonyi és a dabasi fiatalok szolidaritá­si estje, s nagygyűlést tarta­nak a pomázi művelődési házban szeptember 18-án — szintén a szolidaritás jegyé­ben.- Szolidaritási heteket szervez Vác város és a váci járás. A DCM Ságvári Endre klubjá­ban például szeptember 15- én fórumot tartanak Az egye­temes emberi haladás gondo­lata napjaink politikájában és művészetében címmel, Fóton a Vörösmarty Művelődési Házban polbeat-műsorral, a hazánkban élő külföldi diá­kokkal való találkozóval nyí­lik a járási szolidaritási hét, amelynek során szeptember 24- én a Zene és a szolidaritás címmel tartanak koncertet a vácrátóti botanikus kertben. A biatorbágyi ürügy U úszónkét halott, tizenkét súlyos és sok könnyebb sebesült — ez volt a szomorú mérlege annak a tragédiának, amelyet 1931. szeptember 12-én éjfélkor a biatorbágyi vasúti hídon Matuska Szilveszter ekrazitos robbantással idézett elő. Mint a jóval későbbi nyomo­zás során kiderült, ennek az Ausztriában élő őrültnek addig már két ausztriai és egy németországi vasúti robbantás nyomta a lelkiismeretét. A biatorbágyi szörnyű bűntett jó alkalmul szolgált a gazdasági csődbe döntött ország uralkodó klikkjé­nek arra, hogy leszámoljon a kommunistákkal. A hor­thysta rendőrkopóknak kezükre játszott Matuska azzal is, hogy a robbantás helyének a közelében egy, a kapi­talistákat fenyegető cédulát helyezett el. Ez elegendő volt a politikai rendőrség döntéséhez: a merényletet kommunisták követték el. Matuska egy későbbi zavaros levelében ezt írja: a nyomozók különböző kommunista szervezetekkel igyekeztek azonosítani. Engem, aki a leg­nagyobb ellenségük vagyok. A bécsi gyorsvonat ellen Biatorbágyon elkövetett robbantásra hivatkozva börtönözték be a kommunis­tákat, erre hivatkozva végezték ki ártatlanul a har­mincöt éves Sallai Imrét és a huszonkilenc éves Fürst Sándort, a Kommunisták Magyarországi Párjának ve­zetőit, mit sem törődve a nemzetközi tiltakozással. Azóta ez a történet — új meg új szereplőkkel — fájdalmas gyakorisággal ismétlődik a világban. A rob­bantások és egyéb merényletek elkövetőit a reakciós uralkodókörök mindig a kommunisták között akarják megtalálni, jóllehet ők is tudják, hogy az egyéni terror soha nem tartozott a munkásmozgalom élcsapatának harci módszerei közé. A kizsákmányolásra épülő tár­sadalmakban felgyülemlő feszültségek okai és kiváltói a terrornak, végrehajtói azonban — bármilyen elneve­zésű szervezethez tartozzanak, és bármilyen szubjektív okokból cselekedjenek is — vérontásukkal csak a reakciónak tesznek szolgálatot. T gy volt ez ötven éve Magyarországon, és így van ez ma is a kapitalista országokban mindenütt. A gonosztevők ma is megtesznek mindent azért, hogy gaz­tetteik után a gyanút a néptömegek érdekeiért küzdő baloldalra tereljék. Cs. S. Egy nyár a kereskedelem mérlegén Számok — és ami mögöttük van A pénz egyáltalán, és sen­kit nem boldogít, ha nincs mi­re költeni, ha akadozik vagy foghíjas az áruellátás, ha a 'kéréséit cikkért üzletről üzlet­re kell szaladgálni, hiába. Nos, az elmúlt hónapokban nem panaszkodhatott senki, az esetek többségében utánajárás nélkül megtalált mindent a boltokban, amit keresett. Ettünk, ittunk1 Júniusban és júliusban 19 millió 746 ezer forintot költöt­tünk bolti élelmiszerre, 8 mil­lió 522 ezret hagytunk étter­mekben, eszpresszókban és bisztrókban, 7 millió 73 ezret fordítottunk ruházkodásra, 29 millió 429 ezret adtunk ki ve­gyes iparcikkekre. Hogy ez sok vagy kevés, el­dönthetjük egy összehasonlí­tással: tavaly, ugyanebben az időszakban összesen (élelmi­szerre, vendéglátásra, ruházat­ra, iparcikkre), 83 millió 675 ezer forintot költöttünk, idén 93 millió 38 ezret. Figyelembe véve a lakosság pénzbevételé­nek növekedését egy esztendő alatt (7,5 százalék), kiderül, hogy ezen a nyáron nagyobb volt a vásárlási kedv, mint tavaly. Ennek egyik legkézen­fekvőbb magyarázata, hogy csábítóbb volt az ajánlat, na­gyobb a kínálat és a válasz­ték is. A 7,5 százalékos jöve­delemnövekedést 10 százalékos áruértékesítési többlet kísérte. Pest megyében a tanácsi kiskereskedelem eladási for­galma augusztusig 8,1 száza­lékkal haladta meg áz 1980- ast. Az alábbiakban megpróbál­juk nyomon követni, idősza­konként „tetten érni" a vál­tozások okait, a lakosság fogyasztásának megoszlását, a vásárlási kedv emelkedésének motívumait. Mit és mikor? Az áruellátás ebben az esz­tendőben összességében meg­felelő volt, és külön kiemel­hető, hogy a hónapok múlá­sával egyre inkább javuló ten­denciát mutatott. Élelmisze­rekből. élvezeti cikkekből ki­mondottan bőséges volt a kí­nálat (bár ezeknek egyes faj­táiból elkelt volna nagyobb mennyiség is), például na­gyobb volt az igény az élőhal­ra, mint amennyit az üzletek kínáltak, és ezen a nyáron is akadt, aki hiába keresett sört, sokféle ruházati cikket lehe­tett kapni, a legkülönbözőbb ízlésű és anyagi lehetőségű vá­sárlók is találtak kedvükre való árut. Nagyobb volt a kí­nálat a keresletnél néhány műszaki cikk esetében: a leg­változatosabb reklámfogások­kal kellett élniük a termelő- és kereskedelmi vállalatok­nak, hogy megpróbálják elad­ni a tévéket, bizonyos építő­anyagokat és például a cent­rifugákat. Júliusban, a nyár és az ide­genforgalom derekán a legna­gyobb vevőostromnak kitett élelmiszer- és élvezeti cikkből elegendő tételek álltak a kül­földiekkel megszaporodott vá­sárlók rendelkezésére. Ez azért is figyelemre méltó, mert nem volt áruhiány az árváltozást megelőző héten sem, amikor pedig szinte „raktártételeket” gyűjtöttek be az egyéni fo­gyasztók is. Hogy az embere­ket nem érte váratlanul és felkészületlenül néhány ter­mék árának emelkedése, bizo­nyítja a tény: a változás ke­resletvisszahúzó hatása mind­össze egy hétig érvényesült, a hónap végére elérte a meg­szokott szintet. A jelszó: vállalkozás! Húskészítményekből főként az olcsóbb áruk iránt mutat­kozott érdeklődés, volt elegen­dő tej, tejtermék, konzerv és mirelit. Júliusban bőséges burgo­nya-, zöldség- és gyümölcskí­nálat jellemezte az állami és szövetkezeti kereskedelmet. A hónap folyamán összesen 25,5 százalékkal fogyott több, mint a tavalyi év ugyanezen idő­szakában. Fentiekből is kitűnik, hogy ezen a nyáron jobban egy­másra talált eladó és vevő, mint az előző években. Nyil­vánvalóan ennek több oka is van, és nem lenne igazságos túlságosan leegyszerűsíteni a magyarázatot. Mégis az első helyek egyikén vitathatatlanul az a mentalitásváltozás áll, amely ennek az évnek első hónapjait jellemezte és egy­ben meghatározta a további időszak tartalmi munkáját is. Nevezetesen az a kölcsönös érdekeltségi rendszer, amely a portéka eladására ösztönzi a kereskedőt és vásárlásra a ve­vőt. Az a vállalkozás! kedv, amely a körzeti szerződések kötésekor mutatkozott meg. A nagykereskedelemnek sem tett rosszat az ily módon akarat­lanul is kialakult konkuren­cia. Tanúsítja az a két fris­sen hozott rendelkezés is, amely részben szabad kezet — és standot — adott a kisáru- termelőknek a piacokon, rész­ben pedig a zöldségárudák ve­zetőjére bízta: döntse el leg­jobb tudása, belátása szerint, hogy az áru minőségétől füg­gően, a kereslethez ’ és a kí­nálathoz igazodva szabja meg az árat. L, Zs. Tanácskoztak az MSZBT aktívái Az MSZBT VII. országos értekezletére, nem kisebb fel­adat vár, mint hogy megvon­ja az elmúlt öt év mérle­gét, reálisan értékelje az ed­digi munkát, s újabb felada­tokat jelöljön meg. S nem utolsósorban új fejezetet nyis­son a barátsági munka gya­korlatában. A béke védelme Dr. Barinkat Oszkárné, az MSZMP megyei bizottságá­nak titkára elöljáróban hang­súlyozta a XII. kongresszus határozatából azt, hogy meg­határozó jelentőségű felada­tunk erősíteni szövetségün­ket, barátságunkat, együtt­működésünket a Szovjetunió­val, a szocialista közösség or­szágaival. Ez a politika meg­felel népünk alapvető érdekei­nek és céljainak, egyben szu­verenitásunk, nemzeti füg­getlenségünk, békés építő munkánk folytatásának is szi­lárd támasza, biztosítéka. Majd foglalkozott azokkal a lehetőségekkel, melyeket a barátsági tevékenység kínál, s kiemelte: a tömegpolitikai munkában hangsúlyt kell ad­ni a Szovjetunió külpolitiká­jának, melynek célja a béke megvédése, s javaslatainak, intézkedéseinek széles skálá­ja szolgálja ezt a célt. Rész­letesen foglalkozott az USA hidegháborús törekvésével, az ellenséges propaganda akti­vizálódásával. Az elmúlt öt esztendőt ele­mezve kiemelte, hogy a me­gyében dolgozó tagcsoportok tömegbázisa megszilárdult. A különböző nemzeti és nemzet­közi ünnepeket, rendezvénye­ket jó érzékkel használják fel a barátság elmélyítésére. Az MSZBT-tagcsoportok tervsze­rű és egyenletes fejlődését mutatja számuk alakulása is: 1976-ban 62 tagcsoportot tar­tottak nyilván a megyében, ma 75-öt. A tagcsoportok megalakí­tását mindig a munkahelyi ■kollektívák, intézmények dol­gozói, társadalmi tömegszer-' vezetek, pártalapszervezetek kezdeményezték. Megszűntek a területi aránytalanságok is — elsősorban a járásokban, ma már jellegüknek, nagy­ságuknak megfelelően négy vagy nyolc a tagcsoportok száma. Javításra vár a váro­sok közül Szentendrén, Gö­döllőn és Érden az arány. Például Gödöllő, ahol két tag­csoport van, méghozzá okta­tási intézményben, pedig a városban nem lebecsülendő az ipar fejlődése. Az irányítás, a segítés, az ellenőrzés fontos módszere — mint ahogy a megyei pártbi­zottság titkára hangsúlyoz­ta —, hogy a pártszervek rendszeresen testületi ülése­ken értékelik a tagcsoportok tevékenységét. Különösen jól oldják meg ezt, a monori, a váci, a budai járásban, Ceg­léden és Százhalombattán. A tagcsoportokat irányító párt­munka jelentősen megerő­södött. Ezt figyelembe véve a megyei pártbizottság pro­paganda- és művelődési osz­tálya az utóbbi időben in­kább az elvi-politikai irá­nyítás módszereivel él. Azok az ügyvezető elnökségek te­vékenykednek a legeredmé­nyesebben, melyek a tömeg­szervezetekkel. -mozgalmakkal is szorosra fűzték kapcsola­tukat. így a KlSZ-bizottságok- kal, ifjúsági klubokkal, szak- szervezetekkel, szocialista brigádokkal. Ez tapasztalha­tó a Csepel Autógyárban, a dunakeszi Járműjavítóban, a BKV-nál. a DHV-nál és a Monori Állami Gazdaságban. A tartalmi munkát segíti pél­dául a váci városi és a gö­döllői járási kezdeményezés: a Szovjetunióban tanultak klubját hívták életre, ahol a gazdasági, műszaki, a tudo­mányos és a kulturális élet tapasztalatairól, ezek értel­mes haszndkításáról vitatkoz­nak. Tízéves kapcsolat Ezt követően a {negyei párt- bizottság titkára az Omszk megyével immár tíz éve fenn­álló testvéri kapcsolatokról szólt, melyek jól szolgálják a két megye, a két nép közötti barátság elmélyítését. Felso­rakoztatván e tények mellé, az üzemek, intézmények, a termelőszövetkezetek szak­embereinek, vezetőinek együtt­működését is. Hangsúlyoz­ván, hogy e tanácskozásra a tízéves jubileum évében ke­rült sor. S ezekben a napok­ban az Omszk megyei bará­tok, elvtársak is a tízéves év­forduló köszöntésére készül­nek. Ehhez nem kevesebbel akarunk hozzájárulni, mint­hogy a ma még megyei párt- bizottság előcsarnokában lát­ható kiállítást — mely a me­gye népművészetét reprezen­tálja — az Omszk megyeiek­nek ajándékozzuk. Tartalmi munka Az elemző értékelést kö­vető vitában 11-en kértek szót, hangsúlyozván: ma a tartal­mi munkán a sor, s a két nép barátságát mélyíti, még job­ban összekovácsolja a kisebb közösségek, a megyék kap­csolata is. Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, az orszá­gos elnökség üdvözletét tol­mácsolta, elismerően szólva a tagcsoportok kezdeményezé­seiről, melyek az MSZBT nagy programját egészítik ki. Eddig végzett munkájáért az MSZBT főtitkára jutal­mat adott át dr. Beke Gá­bornak (Öbuda MGTSZ), Bér­ied Gyulának (SZIMFI), lg- nácz Istvánnénak (Csepel Au­tó), Tóth Imrének (Váci Iz­zó), Wappel Lászlónak (DKV), Várkuti Józsefnek (Dunake­szi Járműjavító), Visnyi Ist­vánnak (Vác), Vörös Teré­ziának (Nagykőrös). V. E. Tanácselnökök értekezlete Az államigazgatás korsze­rűsítésének folyamatos felada­tai közül a tanácsi munka szer mélyi feltételéinek javításáról, a vezetői és ügyintézői káder- utánpótlásról, valamint a társ­községek közös tanácsainak a lakossági ellátást jobbító mun­kájáról és közéleti-politikai szerepéről volt szó pénteken az Országházban, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalánál tartott országos értekezleten. A fővárosi, megyei és megyei városi tanácselnökök az első témát Papp Lajos államtitkár, a tanácsi hivatal elnöke, a másodikat Raft Miklós elnök- helyettes előterjesztésében vi­tatják meg. Hegedűs László, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának titkára felszólalásában kiemelte, hogy a népfront mindig is fontos ügynek te­kintette, szorgalmazta a minél kiegyenlítettebb településfej­lesztést, különös tekintettel a kisközségekre. A társközségek fejlődésében — mondta — a legtöbb gond azokon a terüle­teken van, amelyek fejlődése amúgy is lassúbb az átlagos­nál. Küldött az OKISZ kongresszusára Egy helyen, de nem egy helyben ennek is köszönhető, hogy bi­zalommal van irántam min­denki a szövetkezetnél. Tud­ják, hogy külön-külön min­denki baja engem is piszkál, elhiszik nekem, hogy a közös gondolatot adom tovább .,. Nehezen formálódnak a sza­vak, minden mondat egy-egy vallomás. Betűről betűre, év­ről évre igazodik egymáshoz Jónai Péter és a szövetkezet sorsa. — Egy nagy hangárban kezdtük a munkát, — úgy örö­költük még a háborúból — emlékezik vissza a hőskorra. — Gép alig volt, de ha akadt is, nem kerülhetett volna di­vatlapba! Aztán szépen aprán­ként fejlődött a telep, lett öl­töző, fürdő, egy szép napon irodaház is és egyszercsak azon kaptuk magunkat: kinőt­tük az üzemet. Be is indítot­tuk a tápiógyörgyei új részle­get, no, körülbelül innen le­het számolni a szövetkezet legújabbkori történetét. Per­sze ahogy változnak az idők, úgy változnak az emberek is. A létfeltétel, a minimum ma már nem igazi mérce, növe­igen, akkor is mindannyiunk ügyét viszem a magas fórum elé: nem kapunk elég nyári beutalót, holott szép számmal akadnak közöttünk családo­sok. Hová lesz az a sok üdülő­jegy? Például erre is kíváncsi lennék. Hosszú évekig amolyan má­sodvonalat jelentett szövetke­zeti dolgozónak lenni. Mosta­nában úgy tűnik, fordult a vi­lág: egyre több szó esik ar­ról, hogy a kisebb létszámú, rugalmas termékváltásra ké­pes szövetkezeteknek rész üli van a népgazdaság egyensú­lyának megtartásában. Az el­ismerés, a felismerés mindig felelősséget is jelent. Ha az emberen rajta a világ szeme, a megszokottnál is körültekin­tőbben, jobban igyekszik helytállni. Ez talán fokozottan igaz a mi szövetkezetünknél is. Nagy terveink vannak és őszintén remélem, hogy cse­lekvő módon járulhatok hoz­zá az elképzelések valóra vál­tásához. — Nincsenek látványos ter­veim. Nem akarok már ta­nulni az iskolapadban, amikor ehhez kedvem lett volna, a körülménvek közbeszóltak. Most már inkább át kellene adnom azt. amit az üzemtől, a szakmától kantam. Ha igényt tartanak rá a fiatalok ... Sze­retnék továbbra is e?v helyen maradni, itt befejezni, ahol el­kezdtem. kednek az igényeink is. Sze­rencsére. — Hogy ott lehetek a kong­resszuson —, több mint meg­tiszteltetés. Nem csak azért, mert ennek előtte ilyesmit csak televízióban láttam, ha­nem mert egy egész közössé­get, ha úgy tetszik, harminc itt töltött évemet képviselhe­tem októberben. Nem tudom még, hogy felszólalok-e, ha f t I» r> Jónai Péter, a poniázi Faipari Szövetkezet üzemve­zetője — és nem olyan régóta műszaki vezető helyette­se — 1951-ben telepedett meg a Pest megyei községben. Szabolcs-Szatmárból hozta fel őt is a fekete vonat és a vállalkozó kedv, mint annyi más fiatalt a nagy iparosítás időszakában, amikor aki csak tehette, gyárra, gépekre cserélte fel a mezőgazdasági munkát. Jónai Péter három évtizedet töltött egy munkahe­lyen. Egy községben, egy szövetkezetnél, egy cél érdeké­ben. Hogy az egy helyen mégsem jelent helyben,iárást —, arra bizonyíték a pomázi Faipari Szövetkezet fejlő­dése, a közösség bizalma és a harmincéves pályafutás. Láng Zsuzsa Harminc esztendeje ennek. Hogyan lett a faipari gépmun­kásból műszaki vezető, alap­szervezeti párttitkár, szövet­kezeti bizottsági titkár, OKISZ kongresszusi küldött, — erről beszélgetünk Pomázon. — Valóban a népvándorlás hozott Budapestre és végül ide, Pomázra, három évtized­del ezelőtt. Gyorsan megszok­tam az új környezetet, jól is éreztem magam, bizonyíték­képpen egy évvel letelepedé­sem után már vettem is egy telket, ez egyben a további költözködés kizárását is jelen­tette. Szinte egyidőben kezd­tük ténykedésünket, a Faipari Szövetkezet és én. Szakmailag mindketten gyerekcipőben jár­tunk még. Lehet, hogy azért, mert együtt kezdtük, vagy tán éppen azért, mert együtt foly­tattuk, de — tanúsítja 30 együtt töltött akácvirágzás — elválaszthatatlanok lettünk. Azt hiszem, nincs olyan fa­ipari berendezés, célgép, amin ne dolgoztam volna. Két teljes háziasszony-nemzedéket lát­tunk el fakanállal, háztartási faáruval ennyi idő alatt. Itt szereztem a szakmát — talán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents