Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-09 / 211. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1981. SZEPTEMBER 9., SZERDA Vizsgálat és kikérdezés Feltárul a rejtett betegség Szerda délelőtt, tizenegy óra. A vérségi orvosi rendelő zsúfolásig telt, noha a rendelési idő kezdete óta sokan távoztak már. Amikor 1968-ban hozzákezdtek az orvosi rendelő és lakás építéséhez, aligha tételezte volna fel a tervező vagy a község vezetősége, hogy e helyiségben néhány év múlva gyakorta szorongani fognak a betegek, olyankor is, amikor semmiféle járvány nincs. Tény, sok a beteg, de nem csupán helybeliek fordulnak dr. Sárospataki Györgyhöz, a helyi körzeti orvoshoz, hanem Kálióról, Erdőtarcsáról és más közeli falvakból is számos beteg keresi fel a rendelőjét, mert nagyon jó orvos, biztos szemmel ismeri fel a különböző betegségeket, alkalmazza a gyógyszereket, gyógymódokat, birtokában van mindazon ismereteknek, amiket ma egy orvosnak tudnia kell. Egyértelmű a haszna Tekintélyes gyakorlat áll mögötte. Diplomáját 1963-ban szerezte meg, majd a néphadseregben folytatott öt és fél éven keresztül orvosi gyakorlatot, utána hívták meg Ver- segre a körzeti orvosi állás betöltésére. Azóta is itt dolgozik, s ez év nyarán sajátos, egyedi vállalkozásba kezdett: egy felmérés készítését tűzte maga elé célul, mégpedig az összlakosságról. — Honnan ered a felmérés gondolata? — Nyolc-tíz évvel ezelőtt a megye elkezdett egy hasonló jellegű felmérést készíteni, de mert a munka lassan haladt, a számos akadály abbahagyásra késztette a kezdeményezőket, s azóta hivatalosan ilyen jellegű vizsgálat nem készült. Mivel ennek egyértelmű a haszna, elhatároztam,' hogy megpróbálkozom vele. Helyben — Mi a célja az adatok Jel- halTaozásának? — A cél három részből tevődik össze. Az elsőt röviden úgy fogalmazhatom meg, hogy a rejtett betegségek feltárása, s ezek gyógyításának megkezdése. Vannak ugyanis olyan emberek, akik egészségesnek érzik magukat, nincsenek panaszaik, holott a valóság mást mutat. A felmérés során jó néhányról kiderült, hogy magas a vérnyomása, vagy cukorbeteg, s természetesen a lappangó betegségek időbeni felismerése könnyebbé és gyorsabbá teszi a gyógyítást. Azt is megtudtuk, kiknek van szüksége időnkénti orvosi ellenőrzésre. — Amint az eddig elmondottakból is kitűnik, a felmérő lapokra egyrészt konkrét, helyben elvégzett vizsgálatok eredménye került, másrészt pedig az előre összeállított kérdésekre írásbeli válaszok a vizsgáit személy részéről, amely ugyancsak több betegség megállapítását tette lehetővé. — A felmérés másik célja annak feltérképezése, milyen körülmények között él a falu lakossága. Ezen belül lakáskörülményekre, jövedelmekre, a szabad idő felhasználására és művelődésre vonatkozó kérdések szerepeltek. — A harmadik cél az alkoholfogyasztás mértékének megállapítása volt, milyen italokat fogyasztanak leginkább, milyen összefüggés van a termelt és vásárolt szesz fogyasztása és az emberek egészségi állapota között. A három együtt pontos képet ad arról, hogyan él Versegen a lakosság, milyen kapcsolódási pontok vannak, mert minden bizonnyal vannak, az alkohol, s a rejtett es meglévő betegségek között. Törzskönyvi karton — A felmérés itt is féioe- ssakadt, lesz-e folytatás, illetve van-e ereje, ideje a befejezéséhez? A felméréshez a nyári hónapokban kezdtünk hozzá, az idő megválasztása nem volt éppen szerencsés, a dologidő miatt. E hónapban 'folytatjuk, illetve fejezzük be, a nyári munka már lement, az őszi még nem kezdődött el, így várhatóan nem lesznek megjelenési gondok, mint előzőleg. Ezután még óriási munka marad hátra, a rengeteg adatlap válaszainak értékelése, összegzése. Ehhez számítógépet hívunk segítségül, s e nagyszabású vizsgálat konkrét eredményeiről csak azt követően lehet majd szólni. — Mindez egy kísérlet, s önnek rendkívül hasznos a munkája közepette, de bizonyára nem elégszik meg eny- nyivel. — A számítógépes feldolgozás és értékelés után a következő lépés egy oly módszernek a kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy a felmérést rutinszerűen el lehess'en végezni, s gyorsán Is, mint például a tüdőszűrést, s így nem lenne akadálya annak, hogy a vizsgálat bevezetése, alkalmazása az egész megyére vagy az egész országra kiterjedjen. — Ennek alapján készülne mindenkiről egy törzskönyvi karton, amit bele lehetne tenni például a személyi igazolványba. A kartonon a rá vonatkozó legfontosabb egészségügyi adatok szerepelnének, s ha valaki hirtelen rosszul lesz, elájul, összeesik, a karton alapján az eddigieknél sokkal gyorsabban megkaphatná a segítséget, számos esetben orvosi közreműködés nélkül is. Persze, ennek gyakorlati megvalósítása nem megy egyik évről a másikra. — Csaknem két évtizede él a faluban, áll a betegek szolgálatában. Milyennek ítéli a helyzetét? — Azt mondhatom magamról is, és a járásban dolgozó társaimról is, hogy kulturált körülmények között élünk • és dolgozunk, jóval kedvezőbb környezetben, mint például a szabolcsi vagy somogyi orvosok. Meg vagyok elégedve a munkahelyemmel, a környezetemmel és a felsőbb szervek támogatásával is. Ilyen feltételek mellett egyáltalán nem érzek hátrányokat, nehézségeket, amiket gyűjtőszóval vidékinek szoktak nevezni. Bene Mihály Kisállattenyésztés Tefcp Kubában Kubai vendég járt .nemrégen a Lati Közös Vállalatnál. Espinosa O., aki egyúttal a szocialista országok gazdasági együttműködési bizottságának munkatársa is, elismeréssel nyilatkozott a magyarországi laboratóriumi kisállattenyésztésről, majd elmondotta: lehetőséget lát arra, hogy a Lati-ban kubai szakembereket képezzenek ki erre a szakmára. Ezenkívül azt is javasolja, hogy laborállattenyésztő telepet létesítsenek Kubában. Ipari szövetkezetek Nyereség és bér Hat ipari szövetkezet működik járásunk községeiben. Ezek munkája ma már a lakossági szolgáltatásokban is nélkülözhetetlen. Ipari szövetkezeteink együttes termelési értékének évi átlagban legalább 6—7 százalékkal kell emelkednie, amelyet a termelékenység 7—8 százalékos növelésével szükséges elérni. Ügy tervezték, hogy a nyereség évi 10—11, a bérszínvonal pedig átlagosan 5 százalékkal növekedjék. Pécel Állami gondozottak Négy év alatt több mint harminc kiskorút vettek állami gondozásba Pécelen, s tizenkét gyermek esetében szüntették meg a gyámhatósági felügyeletet. Az állami gondozásba vétel oka, legfőképpen az volt, hogy a szülők elhanyagolták a gyerekek nevelését, sok esetben a szülők italozó életmódja indokolja a gyámságot. Míg a tanács igyekszik a gyerekek gondozását megoldani, a szülők egy része elmulasztja fizetési kötelezettségét is, s ezektől gyakran még hatósági úton is nehezen tudják a gondozási díjat behajtani. Hímeztek, szőttek, faragtak Befejeződött a szadai néprajzi tábor. A Hintalan László vezette egyhetes összejövetelen 32 fiú és lány vett részt a gödöllői járásból. A gyerekek az egykori népi életmóddal és műveltséggel ismerkedtek. Egyebek között szőni, hímezni, faragni tanultak, de bepillanthattak a gyekényfo- nás, a fazekasság mesterségének titkaiba is. Barcza Zsolt felvételei A GSC elnöksége tárgyalta Népszerűbb lehetne a röplabda Válogatott gyeplabdásaink A GSC legutóbbi elnökségi ülésének napirendjén a röplabdasport helyzetéről szóló beszámoló szerepelt. A szakosztály női csapatának munkájáról Körös fői László, a férfi csapatéról Körősfői András számolt be. Mint ismeretes, a Körősfői testvérek szenvedélyesen szeretik a röplabdát, tehát jól határozott az elnökség januárban, amikor megbízta őket röplabdacsapatok szervezésével. — Három iskolában kezdtem el a szervező munkát — mondotta Körősfői László. A fiatalok körében a vártnál jóval nagyobb érdeklődéssel találkoztam. Az alakuló összejövetelen negyvenketten jelentek meg. Könnyen megállapíthattam, hogy a lányoknak igen nagy az igényük a szervezett sportra. Két csoportban dupla edzésszámmal indult a munka. A Madách Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet megadta a szükséges segítséget. A haladó csoport a Pest megyei bajnokságba nevezett. A kis létszám miatt kétfordulós volt a bajnokság. Nagy volt a boldogság, amikor lányaink győzelemmel vonultak le a pályáról. Célunk volt az is, hogy kis költséggel adjunk játéklehetőséget. Az első csapatnak a szükséges felszerelést biztosítottuk, de a második vonalbeliek is felszereléshez jutottak. A lányok nyolc hónapja röplabdáznak, igen szorgalmas, nagyszerű kollektíva kovácsolódott össze. VárakozáKocsis Zoltánt várjuk Zenével teljesebb a valóság Pécsről érkezett barátommal, aki a televízió ottani körzeti stúdiójának szerkesztője, sétáltam a faluban. A vidék zenei életéről, zenei kulturáltságunkról beszélgettünk, arról, hogy a magyar zeneszerzők különösen a XX. században olyan alkotásokat produkáltak, amelyek a nemzetközi ranglistán nagyon előkelő helyet foglalnak el. Mindenki emlékezetbe idézheti Bartók és Kodály pályafutását, műveinek elismerését, de, ha a mai fiatal zeneszerzőinket, zeneművészeinket felsorolnánk, ők is olyan nemzetközi sikereket tudhatnak magukénak, amelyeket egyáltalán nem keli szégyellnünk. Szeretet és ragaszkodás Olyan örvendetes jelek mutatják a fejlődést, mint a hanglemezforgalom arányainak az alakulása. Az úgynevezett maradandó értékű zeneművek lemezeinek a forgalma igen megnőtt. Az utóbbi időben az ifjúság körében rendkívül intenzíven terjed a komoly zenei érdeklődés. Beszélgetésünk közben a művelődési ház elé érkeztünk, s a különböző programokat hirdető plakátok között szerényen ajánlotta szeptember 13-án 19 órakor kezdődő műsorát a gödöllői városi-járási művelődési központ, amely ajánlat szerint ekkor rendezik meg Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész koncertjét. — Látod — mondta pécsi barátom —, az a szeretet, az a ragaszkodás, amely ma már az egyes vidéki központokban) a zene iránt megnyilvánul, mintha szavaink igazát bizonyítaná. Kocsis Zoltán gödöllői koncertje nemcsak Gödöllőnek, a járásnak, de egész zenei életünknek eseménye. Új híveket szerezni Hintalan László, a művelődési központ előadója, aki a hangverseny egyik szervezője, a legnagyobb elragadtatással szól Kocsis Zoltánról. — Kocsis üstökösként robbant be a magyar zenei életbe. Még 18 éves sem volt, amikor 1970-ben megnyerte a Magyar Rádió zongoraversenyét. A rakétasebességű külföldi karrier sem váratott magára. 1971-ben az NDK-ban, az NSZK-ban, majd egy nagy amerikai turnén szerepelt, 1972-ben pedig Londonban. Európán kívül Indiában, Ausztráliában és Japánban is koncertezett, nagy sikert aratott a helsinki, a luzerni fesztiválokon is, majd Szvjatosz- láv Richter hivta meg négykezes partnerül a Hohenemsi és a Touraine-i Fesztiválra 1975-ben és 1977-ben. Kocsis zeneszerzésből is diplomát szerzett, műveit rendszeresen bemutatja a bu-dapesti Űj Zenei Stúdió, de Párizsban is szerepeltek műsorán, más mai magyar szerzők műveivel együtt. Gödöllői hangversenye egész zenei életünknek rangos eseménye, amellyel o művelődési központ a klasszikus zene barátainak kíván kedveskedni és ugyanakkor új híveket auar szerezni. És ennek a tagtoborzásnak megvan az alapja, hiszen az ember jobban vonzódik a zenéhez, mint a többi művészethez. Mintha a muzsika inkább hozzánk tartozna, közvetlenebbül és egyenesebben érintené a lelkünket, mint az írás, a kép, vagy a szobor. A munkája közben fütyülő, éneklő mesterember is zeneművész. A művészete ugyan többnyire kezdetleges, eszközeiben primitív. de mégiscsak művészet, mint ahogyan művészet a népdal is, amelyet az ember a melódia külső tulajdonságai és szerkezetének egyszerűsége miatt könnyen megjegyez és továbbad. Telt ház előtt Kocsis Zoltán, a modern zeneszerző, a zongora értő és érző művésze így beszélt egyik nyilatkozatában a népdalok összegyűjtésének aprólékos munkájáról. — Bartók és Kodály tényleg az utolsó pillanatban kezdték el menteni a menthetőt. Ami a mai helyzetet illeti. egészen biztos, hogy az összkép legalábbis . változó. Nyilván vannak olyan helyek az országban, ahol létezik még számottevő népzenei kultúra, énekelnek, táncolnak az emberek. — Általános folyamatok, a falvak életformaváltása, az urbanizáció, de még a rádió vagy a televízió hatásai is mind abban az irányban mutatnak, hogy rövidesen megszűnik az a tápláló és fenntartó környezet, amely a népi kultúra értékeit létrehívta. Szeptember 13-án Chopin, Bach, Liszt, Bartók muzsikáját hozza el Gödöllőre Kocsis Zoltán. Azt mondja Hin- talan László, hogy az előjelek telt házat ígérnek. Teljesebb képet látni Lesznek a koncerten olyanok, akik tizedrészét sem tudják meghallani annak, ami hang a levegőben röpül, és mégis jelentős gyönyörűségeik lesznek. A művelődési központ törekvése érthető. Teljesíteni kívánja vállalását: rávezetni a közönséget a tiszta művészi élvezetre, megértetni, hogy a klasszikus zene a legkevésbé sem kínai nyelv. A komoly zene élvezése, megértése nem követel szak- műveltséget, de követel figyelmet, mégpedig teljes figyelmet és követel alázatot. így lesz a zene varázstükörré: mert, ha teljesen bele tudunk mélyedni, az emberi életnek a hétköznapi valóságnál teljesebb képét látjuk meg benne. És ez a legfőbb: az igazi zenei élvezet. Ebben lehet és lesz része a koncert résztvevőinek. Fercsik Mihály son felüli eredmény az, amit elértünk, és pár év alatt komoly sikert könyvelhetünk el. A férfiak csapatmunkájáról Körősfői András számolt be és elmondotta, hogy a tavalyi beszámoló óta lezajlott 1981. évi félfordulós bajnokságról tud képet alkotni. Az említett bajnokságban a második helyen végeztek, és ezt a rosszabb játszmaarány hozta. Ma egy olyan gárda áll rendelkezésre, amely magasabb szinten is megállná a helyét. Igaz, az NB ll-ben való szerepléshez a legdurvább számítások szerint 100 ezer forintra volna szüksége a szakosztálynak. A középiskolások versenyében sikeresen szerepeltek, hiszen az országos verseny elődöntőjében is ott voltak a gödöllőiek. Ha iskoláinkban mód adódna arra, hogy egy-egy testnevelő külön foglalkozzon a röp- latídásokkal, az eredmények tovább javulnának és az utánpótlás biztosított lenne. Példának említette az edző, hogy Kecskeméten négy testnevelő foglalkozik a középiskolákban röplabdával, röplabdásokkal. Ha már az általános iskolákban is intenzíven foglalkoznának a röplabdasporttal, az eredmények állandósulnának. Az egykori Fáklya hírneve és a közönség érdeklődése nem maradna el, a fiatalok körében emelni lehetne a sportág népszerűségét. A hozzászólók fejtegették, hogv bázisgazda kellene, patronáló szerv, mert maga a sportkör jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy az adott szakosztályt az előrelépésben segíteni tudná. A GSC elnöksége foglalkozott a gyeplabda szakosztály minősítésével. Az első csapat több válogatottat ad az országos keretnek, éppen ezért rosszallását fejezi ki, mert a szakosztályt nem sorolták a Alkategóriába. Az elnökség utasította az ügyvezető elnököt, hogy e tekintetben forduljon az illetékesekhez. Csiba József Városi moziműsor Seriff az égből. Színes, olasz kalandfilm. Kísérőműsor: Az ö utca meséi; Magyar Híradó, 4, 6 és 8 órakor. ISSN 0133—1057 (Gödöllői Hírlap) I