Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-30 / 203. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 303. SZÄM 1981. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP Fiatalok politikai képzése Változatos, hatásos formákban Rét érméit, képzett gárda Karbantartás, megóvás Befonhidat építenek A század elején emelték Fél éve sincs, hogy a KISZ Központi Bizottsága határozat­ban foglalt állást a politikai képzés megreformálásáról. An­nak viszont már idestova egy éve, hogy a város KISZ- esei megérezték: előbb-uíöb'o változtatni kell a kialakult, s többnyire megkövesedett for­mákon. Újításaikat akkor még nem övezte mindenütt egyfor­mán lelkesedés, de ma már bebizonyosodott az igazuk, s az is, hogy egy lépéssel előbb­re jártak a többieknél. Erről a lépéselőnyről, a ter­vekről kérdeztük Kapás Sán­dort, á KISZ városi bizottsá­ga mellett működő politikai képzési bizottság vezetőjét, aki egyébként az Árammérőgyár­ban dolgozik, mint rendszer- tervező. így nemcsak politikai képzettsége, hanem civil fog­lalkozási révén is rátermett prre a funkcióra. Önállóan, igazodva — Milyen változásolcat ho­zott az új képzési határozat? — A lényege, hogy feloldja a korábbi képzési formák me­revségét, s lehetővé teszi, hogy az alapszervezetek, a bizottsá­gok önállóbban, saját terüle­tük sajátosságához,, a tagság kor- és rétegösszetételéhez igazítsák a politikai* nevelést. Válogathatnak az eszközökben is. Érthető tehát, ha ezek után kevésbé lesz egyforma a poli­tikai képzés szervezeti felépí­tése mondjuk egy ipari üzem­ben, egy gimnáziumban vagy szakmunkásképző intézetben, az egyetemen. Viszont remél- hetőleg mindenütt eredménye­sebb lesz. — Miben álltak tavaly a Városi újítások?. — Kísérleteztünk, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Üj formákat vezettünk be. Ilyen volt például a városi vezetőképző, amellyel a káder­gondjainkat kívántuk megol­dani, rátermett és képzett utánpótlást állítani a jelenle­gi aktivistagárda mögé, mellé. A tematika is ennek megfele­lően állt össze, vezetési, poli­tikai, mozgalmi kérdésekről hallhattak, vitatkozhattak azok a résztvevők, akiket az alap­szervezetek jelöltek. — Bevált a vezetőképző? — Igen, az idén is folytat­juk. Közben az üj képzési ha­tározat is minket igazolt, hi­szen megszüntette azokat . a képzési fórumokat, a titkár­képzőt és ak aktivisták körét, amely a mi vezetőképzőnk funkcióit így vagy. úgy ellátta. Az idei kurzust azonban rész­ben tovább fejlesztjük. Az ősszel kezdődő előadássorozat­ra meghívunk leendő ifivezetö- ket is. Po!presszó, polkaszinó — Mivolt még új az ösz- szel? — A polpresszó, amit a mű­velődési házzal közösen szer­veztünk. Ez az érdekes témá­kat boncolgató sorozat sajnos, nem érte el a kívánt népsze­rűséget. De azért továbbra sem mondunk le arroX hogy később jobb szervezéssel is­mét felújítsuk. .— Némiképp hasonlít ehhez a polkaszinó, amiről már Pla­kátokon is olvashatunk. — Igen. de ennek a for­mája a rádióból is ismert ve­télkedő, a zsetonos kvíz. A mű­velődési hákban 200 zseton minden KŐiiáfbán címmel hir­dettük meg ezt a játékot. Minden hónap első hétfőjén várja az egyébként erre a posztra termett játékvezető, dr. Teer György, az Agrártu­dományi Egyetem adjunktusa az érdeklődőket, elsősorban KlSZ-fiatalokat, de másokat is. Minden alkalommal tizen­öt nyeremény talál majd gaz­dára, közte egy-két fődíj is, nem is akármilyen; ötszáz fo­rintos értékben. — Mi a célja a polkaszin'ó- nak? — Játékosan, vidáman poli­tizálni, ami nem jelent termé­szetesen felszínességet. De már* sokszor bebizonyosodott, a megfelelő forma nélkül mégoly komoly téma is érdektelenné válhat a politikai képzésben. Mi pedig ezt a polkaszinót vá­rosi körben politikai képzésnek ismerjük el, s nagyon szeret­nénk, ha népszerű, kedvelt el­foglaltság lenne. Ha jó: marad — Milyen egyéb formákat hagyott meg a határozat? — Tulajdonképpen csak az ifjúsági vitakör maradt meg a régi formákból, de ez is ala­posan megújult. Itt a város­ban is arra törekszünk, hogy a bizottságok, az. alapszerveze­tek minél hatásosabb, válto­zatosabb formákat találjanak. Ilyen lehet például a poltúra, azaz egy-egy olyan kirándulás, amely történelmi emlékekhez vagy a jelen teljesítményeihez kapcsolódik. De a vitakörökön a hagyományos témák mellett. minden olyan kérdésnek lét- jogosultsága van, amely társa­dalmi kérdésekkel foglalkozik. — Mi lett a Kilián-körök- ből? — A KISZ-életre való felké­szítő már csak az idén köte­lező a középiskolákban, de az­tán a körök szerepét az úttö­rőmozgalom veszi majd át. Viszont érdekesség, hogy- az Árammérőgyárban — pedig ipa­ri üzemekben ezt a formát nem javasolták —, nagyszerűen működik évek óta a kör. A polképzési bizottságnak termé­szetesen az az álláspontja, hogy ha jó, akkor maradjon! G. Z. Harmincöt Lakásfelújítás Gödöllőn több száz lakás fenntartását, kezelését, kar­bantartását végzi a Városgaz­dálkodási Vállalat, amely eb­ben az ötéves tervben har­mincöt bérlemény felújítását tervezte, s csaknem négyszáz lakásban gondoskodik a fűté­si rendszer korszerűsítéséről is. Mindezek megkövetelik, hogy a vállalat a munkálatok megfelelő- előkészítésével, a jól szervezett kivitelezéssel, a költségekkel hatékonyan gaz­dálkodjon. Ritkán olvashatunk hírt az immár legsikeresebbnek mond­ható járási-városi labdarúgó­csapatról, a GSC öregfiúk gárdájáról. Á tavasszal ritka bravúrt hajtottak végre, az őszi szezon utolsó helyéről a 4-re rukkoltak előre, az öreg­fiúk második vonalában, a Kö­zép-csoportban. Az új bajnokság a héten kezdődött és a hazai pályán — a felújítás alatt levő zöld he­lyett az edzőtéren — fogadták a Pénzügyőrt. Ez az év is jól kezdődött, de nem az elterjedt szólásmondás értelmében, ha­nem valóban: magabiztos győ­zelmet aratott a gödöllői gár­da az egyébként jó játékerőt képviselő vendégek ellen. Gödöllői SC Öregfiúk—Pénz­ügyőr öregfiúk 5-1 (2-1). GSC: Varga — Malik,'Rab, Tasnádi, Jávorszki, Kaiser, Sárréti, Kajdi — Báthori, Fa- liszek, Juhász. Csere: Kocsis, Markó. Vendégtámadások vezették be a mérkőzést, de a gödöllőiek tíz perc elteltével átvették az irányítást. Az egyik veszélyes rohamot csak öngóllal tudták hárítani a pénzügyőrösök. Nem kellett sokáig várni az újabb találatra sem: két percen belül ismét rezgeti a vendégek há­A vérségi tanács ebben az évben is jelentős összeget for­dított a kezelésében levő köz­épületek felújítására. Tataro­zásra szorult maga a tanács épülete is. Kicserélték a több mint fél évszázados tetőszer­kezetet, az erősen tönkrement csatornákat, kifestették a bel­ső helyiségeket és a külső fa­lakat is. A tanácsházzal egy­idejűleg a tűzoltószertár tata­rozására, és a helyi önkéntes tűzoltószervezet által használt technikai eszközök szükséges felújítására is sor került. E karbantartási munkálatok, mintegy százötven ezer forin­tot emésztettek fel. Az óvoda ugyancsak régi épület, -még a század elején emelték, így ezen is akad min­dig toldozni-foldozni való. Az idén erre mindössze harminc­ezer forintot kellett csak köl­teni, mivel az előző években történt bővítés alkalmával alapos munkát végeztek az át­alakítással megbízott szakem­berek. A régi és az* új iskolá­ban is megtörténtek a szoká­sos nyári javítgatások. Kime­szelték a tantermeket, átfes­tették a táblákat, átraktak két cserépkályhát, két helyiség új ajtót kapott, s vízcsapot sze­reltek fel az új iskola udva­rára. E munkák -értéke negy­venezer forintot tesz ki. Elkezdődött a városi kispá­lyás labdarúgó-bajnokság új idénye, és máris több meglepe­tés született. Tizenhét mérkő­zésen nem kevesebb, mint százegy gólt rúgtak a csatárok. Szinte az utolsó pillanatban újabb nevezést is elfogadott az intéző bizottság, így a bajnok­ságban harmincnyolcra emel­kedett a részvevő csapatok száma. Knoska László, a sza- daiak szorgalmas intézője, aki az- elmúlt bajnoki évadban is rendszeresen képviselte csapa­tát a szövetségi napokon, kö­zölte, hogy időben postára ad­ták a nevezési dijat, és így csapata természetesen szerepel­ni kíván. Besorolásuk is meg­történt, méghozzá a harmadik osztályba, így a 31-én tartott fordulóban már pályára lép­nek. A szövetségi napon egyéb­ként kedves esemény volt, ami­kor megjelent Pajor Gyuláné — méghozzá két lányával együtt —, hogy ezután rend­szeresen képviselje az Áfész csapatait. Marika nemcsak ide jött el, hanem mint a szövetke­zetiek második csapatának in­tézője a mérkőzések látogatója is, tekintettel arra is, hogy fér­je az Áfész II-ben játszik. Fehér József, a Topi intéző­je szép sikerükről hozott hírt, hiszen 4-2-re győzték le a Sza­lója. Egy látványos Kajdi-elfu- tás után Báthori ritkán látha­tó szép gólt lőtt a jobb össze­kötő helyéről. A félidő lefújá­sa előtt pár perccel szerencsés körülmények között szépített a vendég zöld-fehér gárda. A második félidő elején meglepetésre ismét a budapes­tiek léptek fel támadólag: né­hány veszélyes helyzet jelezte mezőnyfölényüket. A mi tá­madósorunk is hamar magára talált azonban, s egy bomba Faliszek szabadrúgásgól után tulajdonképpen eldőlt a talál­kozó sorsa. A vendégek egyre szárnyaszegettebbé váltak, kö­zéppályásaink és csatáraink sziporkázó támadásokkal zúz­ták szét az ellenfél védelmét. Juhász két gólja végül nagy különbségű győzelmet jelentett a GSC-nek. A szokatlan környezetben a megszokottnál kevesebb néző biztatta az öregeket, pedig él­ményszámba menő alakításo­kat produkált a társaság. Az egész csapat kitett magáért, kiemelkedően játszott Rab, Kaiser, Juhász, Jávorszki és Kajdi. A következő forduló ne­hezebbnek ígérkezik, a gödöl­lőiek a Telefongyár csapatához utaznak vendégségbe. A meglévő értékek megóvá­sa, karbantartása mellett a szűkös anyagi keretekkel ren­delkező tanács a közeljövőben a Rákóczi utat a Dózsa György úttal összekötő útsza­kaszt, s az itt lévő hidat fog­ja megcsináltatni,. illetve a teljesen elrongálódott fahíd helyébe betonhidat építtet. Járdaépítés Társadalmi munkával Jól bevált gyakorlat A közös tanácsú Valkón, Vácszentlászlcn és Zsámbokon együttesen több mint nyolc- százezer forintot irányoztak elő a tervidőszakra járdaépí­tésre, pontosabban mondva, ahogy azt az elmúlt években is tették: a járdaépítési anya­gok vásárlására. A jól bevált gyakorlat szerint ugyanis a •társadalmi munkával történő építést szeretnék folytatni. Valkón és Vácszentlászlón el­sősorban azokban az utcákban raknak le járdalapokat, ahol ezzel nem zavarják az idén el­kezdett vízhálózat, a vízmű vezetékeinek építését. dai Adidast. Pajor József, a ! vadgazdálkodásiak játékosa öt gólt lőtt a Tefu ellen, újságol­ta Forgács Imre intéző. Go- I lombos Márton, a Szadai Adi­das képviselője elmondotta, .hogy a világhírű cég emblé­májával ellátott mezből még nekik sem jutott eddig, de a fiúk elégedettek a narancsszí­nű, fehér csíkos trikóval is. Nagy gólarányú győzelem­mel mutatkozott be a KIOSZ csapata, amely 14-0-ra nyert a Gyógyért ellen, az eseménnyel kapcsolatban megjegyezte va­laki: a Gyógyértnak ilyen al­kalomra is jó lenne gyógyírt tárolni... Bezzeg a Vízmű élt a lehetőségeivel, mondták, hi­szen 11-1-es győzelmével, kép­letesen szólva, elmosta a Sza­badság teret. Ismeretes, hogy kevés a kis­pálya, ezért az intéző bizottság megengedte, hogy a csapatok — közös megegyezés alapján — a hét bármely napján megren­Befejeződött Galgamácsán a sikerrel megrendezett nyári Galga Kupa kispályás labda­rúgótorna. A tíz forduló alatt tíz csapat vetélkedett egymás­sal, két csoportban, hogy vé­gül helyosztókon döntsék el egymás között áthelyezéseket. A két csoportban a követke­ző végeredmény született: I. csoport 1. Galgamácsai Fő út 8 7 1 — 31-10 15 Z. Dotnonyl KSK öregfiúk 8 6 11 21-11 13 3. Györki KSK ifi 8 3 1 4 22-23 7 4. Györki Fém. 8 2 1 5 15-25 5 5. Vácegres 8 — — 8 4-28 — II. csoport 1. Iklad-mácsai öregfiúk 8 7 1 — 51-17 15 2. Váckisújfalu 8 4 — 4 27-27 8 3. Galgamácsai Tsz ifi 8 4 — 4 24-36 8 4. Vácegresi HSE 8 3 1 4 10-20 7 5. A. G. Medösz 8 1—7 15-27 2 A helyosztó mérkőzésekre legalább kétszázan voltak kí­váncsiak a galgamácsai ál­talános iskola kispályáján. Iklad-mácsai öregfiúk—Gal- gamácsa Fő út 5-1. Az első helyet eldöntő mérkőzésen ke­mény, jó játék döntött a még mindig rutinosabb öregek ja­vára. Góllövők: Farkas (2), Kristó, Toso, Ecker, illetve Tóth. Domonyi KSK öregfiúk— Váckisújfalu község 6-1. A harmadik helyért lejátszott találkozó. A kupát végeredményben az Iklad-Galgamácsai Öregfiúk csapata őrizheti egy évre. A díszes serleget a díjkiosz­tón Borna István, a sport­egyesület tömegsportbiZottsá­Husi Kis barátom, a második osztályba menő Karcsi ezen a nyár végén is produkál­ta magát a vidéki nagyma­mától hazajövet. Gödöllőn, a szüleinél megszokta, hogy valamelyest kevesebb hús jut az asztalra, mint mond­juk a nagyinál, ahol ha kell, mindennap levágnak neki valami baromfifélét. Más kérdés, hogy a gye­reket egyebekben is jól érin­ti a nyári elkényeztetés, aminek tapasztalatain okul­va ilyenkor különféle kér­désekkel, kívánalmakkal meglepetést okoz. Legutóbb például, amikor anyukája idehaza feltálalta az ebéd második fogását, a tojásos nokedlit, Karcsin kifakadt az elégedetlenség. Nem sokat, csak azt kér­dezte: — A husit mikor adod a nokedíijioz? F. I. Kerepesfarcsa Óvodabővítés Megoldódnák a kerepestar- csai óvodagondok: elkészült, s szeptembertől gyerekeket fo­gad az óvoda új, Szilasligeten elkészült épülete, amely két foglalkoztatót, konyhát. tartal­maz. Eddig a szülőknek vagy a messzebb levő községi vagv munkahelyük üzemi óvodáiba kellett vinniük a kicsiket. ' dezhetik mérkőzéseiket. Dr. Nacsa János, az intéző bizott­ság vezetője azt is elmondotta, hogy a csapatok egész idényben igazolhatnak játékosokat, ezt a versenykiírás megengedi. Eredmények az 1. forduló­ban: I. osztály: Veresegyház— Ganz szb 1-3, Erdőgazdaság— Alsópark 2-3, Áfész—Viktória 1- 0, Gépgyár szb—Járási Hiva­tal 4-1, Szabadság tér—Vízmű í-n. II. osztály: Építőipar—MGI 2- 1, HTÜ—Híradótechnika 2-3, Gelka—Szilasmeníi 1-0, Tan­gazdaság—Zöldért 1-0, Pedagó­gus— MÉMMI 4-6, Tv Mikro— Állami Biztosító 1-3. III. osztály: KIOSZ—Gyó­gyért 14-0, Fény—Városgazdál­kodás 2-6, Szadai Adidas—To­pi 2-4, Ganz—Áfész II 1-3, Vad­gazdaság—Tefu 8-4, ATE—Me- legégöv 4-2. Csiba József gának elnöke adta át. Az el­sők ‘ mellett az ezüst- és a bronzérmesek is kaptak jutal­mat Kiosztották a hagyomá­nyos, büszke címeket is. A legjobb kapus Piri Gábor, vé­dőjátékos Valentinyi József, középjátékos Ecker József, csatár Tóth András lett. A legsportszerűbb csapat cím a termelőszövetkezeti ifistáknak, a legsportszerűbb játékos ti­tulus Negyela Lászlónak ju­tott. A gólkirályi címet a győztes öregfiúk csatára, Farkas Zoltán szerezte meg. Jutalmat, dicséretet kapott a jó szervezésért Pesti Lász­ló, Kiss Gyula, Czibere Imre, Klagyovik Pál, Bo-rna István és Király Kálmán. A mácsai és a környező községek kispályás focistái nem kapnak sok pihenőt, hi­szen augusztus 31-én, hétfőn este már megtartják a körze­ti kispályás bajnokság sorso­lását s hamarosan elkezdőd­nek a küzdelmek, amelyektől azt remélik a rendezők, hogy újabb lapokkal gazdagítják a mácsai tömegsport egyébként is vaskos naplóját. Városi moziműsor Vasárnap: 25 millió fontos váltságdíj. Színes, angol bűn­ügyi film, 4, 6 és 8 órakor. Hétfő: Dollárpapa. Magyar filmfelújítás. Csak 4 órakor. Üvegíörők. Színes, angol ze­nés film, 6 és 8 órakor. ISSN 0133—1257 (Gödöllői Hírlapi Ülőgarnitúra Aszódról Az aszódi Ferromechanikai Ipari Szövetkezettől az idén hatszáz ülőgarnitúra gyártását rendelte meg az Agria Bútor­gyár. A teljesítéssel nem lesz gondjuk, hiszen a garnitúrák nagy része már elkészült. Képünkön: Viski Mihály asztalos csiszológéppel formálja az előírt méretre a fotelok ülőkéjének fak'vr_i ít Bene Mihály felvétele Legalább ők Az öregfiúk szép sikere Meglepetések az első fordulóban Galgamácsa Kupa után feajnekság

Next

/
Thumbnails
Contents