Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-29 / 202. szám
1981. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT M*cra V sznim item Még több segítséget adunk Mindennapi munkánk része Fekete Antalt, az MSZMP Ceglédi Járási Bizottságának első titkárát úgy tartják számon, mint akinek különösen szívügye az MHSZ-nek adott segítség. — Járásunkban a honvédelmi nevelőmunka jelentős fejlődését tapasztaltuk az elmúlt öt évben — mondja az első titkár. — Űj MHSZ-bázisunk személyi ellátottsága és technikai felszereltsége színvonalas munkát tesz lehetővé. Minden községünkben működik MHSZ-klub, s az állami vezetéssel együtt minden segítséget megadunk a tárgyi feltételek megteremtéséhez, illetve javításához az egész járásban. — Különös örömmel említhetem az általános iskolákban végzett honvédelmi nevelő munkát. Pedagógusaink nagy ügyszeretettel vállalják ezt a feladatot. A nyársapáti iskola oktatóinak ez irányú tevékenysége megyénk határain túl is elismerést váltott ki. — Lövészeink eredményeivel és a gépjárművezető- képzéssel szintén elégedettek lehetünk. A sorköteles fiatalok előképzéséhez a honvédség helyi alakulataitól bármilyen segítséget kérünk, megkapjuk. ,— Az MHSZ-ben folyó munka politikai céljaink valóra váltására készíti fel a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Éppen ezért pártbizottságunk és pártszerveze- teink a napi tevékenység szerves részének tartják a szövetség járási klubjainak figyelemmel kísérését. Százezrek a haza javára Levegőben, víz alatt, lőtéren Búvárfelszerelésekből la rendeznek bemutatót Gödöllőn A jelfemformá'ás eszközei? P est megyében a Magyar Honvédelmi Szövetségnek 15 ezer tagja van; 256 klub 429 szakosztályában dolgoznak. A klubtagság létszáma azonban nagyon kicsinek tűnik akkor, ha az MHSZ megyei tömegbázisához hasonlítjuk. Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy Pest megyében a lakosok százezrei kerülnek évente valamilyen kapcsolatba a szövetséggel. E kapcsolatok sokfélesége okozza, hogy ha a megye lakosait megkérdeznénk: mi az MHSZ, többféle választ kaphatnánk. Bizonyára sokan mondanák: az MHSZ-ben szereztem a jogosítványomat. Ugyanis Pest megyében minden második amatőr gépjárművezető az MHSZ-ben készült fel a vizsgára, s rajtuk kívül évi átlagban ezren szereznek a megyei MHSZ-ben szakmásított vezetői engedélyt. Még többen vannak azonban olyanok, akiknek az MHSZ a lövészversenyek szervezőjét és rendezőjét jelenti. Hiszen a honvédelmi tömeg- sportversenyeken Pest megyében ugyancsak százezrek vesznek részt, évente mintegy hatmillió darab lőszert lőnek el, fél évtizedre visszatekintve: egyetlen baleset nélkül. Kaphatnánk ilyen választ is: a rádióamatőröket az MHSZ fogja össze. És okkal, hiszen Pest megyében az MHSZ irányításával 11 rádiósklub és 8 kihelyezett rádiós szakosztály működik, s a 115 egyéni és 20 kollektív állomás csak az elmúlt évben 102 ezer 609 alkalommal létesített kapcsolatot hazánk és a nagyvilág más rádióállomásaival. A könnyűbúvárok viszont azt állítják, hogy az MHSZ egyik legnagyobb jótéteménye az ő munkájukhoz adott segítség, mert a víz alatti világgal ismerkedni nemcsak szép, hanem — a fegyelmet betartva — veszélytelen is, hiszen 5100 merülési órájukban nemhogy balesetük, de még úgynevezett eseményük sem volt. A modellezés ifjú és idősebb szerelmesei viszont hosszan ecsetelik, hogy nincs nagyobb lelki gyönyörűség annál, mint mikor a több száz órás, türelmes munkával alkotott gépecske kecsesen szeli a levegőt, vagy a hajó a víz hullámait. Akármeddig kérdezősködnénk is azonban, a legfontosabb válasz így szól: az MHSZ gondoskodik — nevéhez méltóan — a sorköteles fiatalok felkészítéséről a honvédelmi szolgálatra, továbbá a tartalékosok politikai és harcászati ismereteinek karbantartásáról. M i hát voltaképpen az MHSZ? Köznapian fogalmazva: egy olyan sajátos társadalmi szervezet, amely változatos eszközökkel segíti a szocialista embertípusra jellemző tulajdonságok kialakítását és erősítését. Aki az MHSZ életének cselekvő részese, az többnyire fegyelmezett ember. Hiszen aligha kell bizonygatni, hogy a levegőben (repülők és ejtőernyősök) és a víz alatt, a lőtéren és a gépkocsiban a fegyelem az életet, a testi épség megőrzését jelenti. Ez a fegyelemhez szoktatás aztán jótékonyan formálja az egyén magatartását akkor is, amikor a haza védelmének feladatait látja el, vagy a munkahelyen, iskolában teljesíti kötelességét De mondhatjuk azt is: aki az MHSZ életének cselekvő részese, az áldozatokra képes, közösségi ember. A szövetség Pest megyei klubjai és gépjármű-kirendeltségei öl év alatt 160 ezer órában 3 millió 212 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Számos klub bázisa, lőtere — amint erről már szót ejtettünk — éppen a társadal- mimunka-akcióknak köszönheti létét A szövetség megyei élete egyre színesebbé válik. Szászi Béla alezredes, az MHSZ Pest megyei vezetőségének titkára mutatott rá a legutóbbi tanácskozáson, hogy a közös érdeklődésű emberek kis csoportjaiban legnagyobb az ösz- szetartó erő és az áldozatkészség. S a honvédelmi klubok otthont adhatnak minden olyan szakági csoportnak, _ amely tevékenységével a bátorság, az ügyesség, a fizikai erő fejlesztését, s ugyanakkor a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra nevelést szolgálja. Pest megyében ezen csoportok közé tartoznak például a lövészek, motorosok, sárkányrepülők, modellezők, rádiósok, hölégballo- nosok, széllovasok, könnyűbúvárok. Pest megyei tapasztalat szerint a honvédelmi klubok tagjainak létszáma évenként 20 százalékkal növekszik. Köszönhető ez a szövetség függetlenített irányítóin, munkatársain kívül annak a mintegy 2 ezer társadalmi aktivistának, akik gondoskodnak arról, hogy a fiatalok a szövetség keretein belül formálódjanak szocialista társadalmunk értékes tagjaivá. A Magyar Honvédelmi Szövetség klubjai és szakosztályai a politikai, erkölcsi és testi nevelés fórumait jelentik Pest megyében. Bizonyság erre azoknak a véleménynyilvánítása, akik ezen az oldalon most megszólalnak. Kovács Tibor elektrotechnikus pét irányítja gé‘ Több ismeret birtokában Az egyenlet másik oldala — Vegyünk egy képzeletbeli egyenletet példának — . javasolja Kezeli Tamás alezredes, laktanyaparancsnok —, s próbáljuk érzékeltetni, hogy az MHSZ, mely eddig is fontos volt számunkra, most még a korábbiaknál i,s fontosabb. Az egyenlet egyik oldala így szól: tartalékállományba olyan katonát kell bocsátanunk, aki a honvédelmi feladatok ellátására kifogástalanul felkészült. A képzeletbeli egyenlet másik oldalán ott van a hozzánk érkező, valamilyen ismeret- anyaggal felruházott fiatal, és az időtényező. Miként az közismert, az időtényező változott, hiszen a katonai szolgálat 24 hónapról 18^ra rövidült. Ám, hogy az egyenlet másik oldala ne változzon, meg kell változtatnunk a másik tényezőt, a sorozásra kerülő fiatalok előképzettségének a színvonalát. — Magyarán: az MHSZ-nek az eddigieknél is több szakirányú, honvédelmi és politikai ismerettel kell felvérteznie a hozzánk kerülő fiatalokat. így az elveszített időt az újoncok tudásában visszakapjuk. — El kell ismernem, az MHSZ semmi mással nem pótolható segítséget ad számunkra a sorkötelesek előképzésével. Különösen akkor tapasztalhatjuk ezt, amikor az előképzés befejezése és a fiatalok bevonulása között nem túl hosszú idő múlik el, mert egyébként néha az elsajátított ismeretek egy része feledésbe merüL Két keréken, négy keréken A motorkerékpárokat és a segédmotor-kerékpárokat a jellemformálás eszközévé lehet tenni? Mayer Gábor, az MHSZ dabasi járási vezetőségének titkárhelyettese határozott igennel válaszol a kérdésre. — Az életszínvonal növekedésének eredményeként a szülőknek ma már nem okoz különösebb gondot, hogy tizenéves gyermekeiknek kisebb-na- gyobb motorkerékpárokat vásároljanak — mondja bevezetőül Mayer Gábor. A fiatalokat aztán — mielőtt megfelelő vezetési gyakorlatot szereznének — elkapja a sebességláz, ami sokszor tragikus eseményekhez vezet. Bizonyíték erre az elszomorító baleseti statisztika. — Ezért határoztuk el, hogy a járás motorozó fiataljait klubokba tömörítjük, KRESZ elméleti és motorvezetésből ügyességi versenyeket rendezünk részükre, s ily módon a különböző forgalmi szituációkban tanúsítandó helyes magatartást a készség szintjére fejlesztjük. A KPM és a Közlekedésbiztonsági Tanács járási képviselőitől nagy segítséget kapunk ebben a munkában. — Eddigi tapasztalataink mindenben igazolják elképzeléseinket, az országúti önveszélyes (és másokat is bajba sodró) száguldozás helyett nálunk örömmel tökéletesítik motorvezetési tudásukat a fiatalok. Ha mindennek eredményeképpen csak néhány tizenéves tragédiáját előzhetjük meg. már nem fáradoztunk hiába. Most azt tervezzük, hogy az általános iskolákban a kerékpáros gyerekek hasonló felkészítését is megszervezzük a pedagógusok segítségével. Nagy Ernő alezredes, az MHSZ megyei gépjárművezető-képzésének legfőbb irányítója a következőkről szól: — Egyik feladatunk a sorkötelesek gépjárművezetői kiképzése a honvédség számára. Emellett részt veszünk a Jakosság igényeinak megfelelően a magán-gépjárművezetők tanításában is. A közlekedési vállalatok dolgozóinak zömét is mi oktatjuk a megyében. Az üzemek, tsz-ek részére szintén szervezünk hivatásos gépjárművezetői jogosítvány megszerzését célzó tanfolyamokat Megyénkben az oktatók szakmai hozzáértése, pedagógiai fel- készültsége jó, valamennyien rendelkeznek szakoktatói képesítéssel. Hetven függetlenített és mintegy nyolcvan tiszteletdíjas oktatóval dolgozunk. A megyei alakulatoktól tudjuk: meg vannak elégedve az általunk felkészített honvédekkel Úttörőknek A ráckevei járásban minden általános iskolának van legalább egy patronáló honvédelmi klubja, amely eligazítja a gyerekek szakköreit lövész, rádiós és modellező szakágakban — tudtuk meg Horváth Zsuzsanna megbízott járási titkártól. Az úttörők részére rendezett iskolai és járási vetélkedőkkel, kiállításokkal, versenyekkel, honvédelmi napokkal a pajtásokat olyan élményekhez juttatják, amelyek vonzóvá teszik előttük az MHSZ életét. A közelmúltban Kis- kunlacházán megrendezett országos jubileumi víziút- törö-táláVkozón a könnyűbúvárok kiállítása és merülési bemutatója különösen tetszett a pajtásoknak. Ríúlóirányíiással Miniatűr légi akrobaták Pro Urh 2 kitüntetés Híres város híres lövészei Egykor az uborkájáról volt híres Nagykőrös, manapság viszont — legalábbis az MHSZ megyei aktivistáinak körében —, a „B” típusú lövészklubjáról. Réthy József klubtitkár tájékoztat arról, hogy hatvanegy igazolt versenyzőjük között a nők száma tizenkettő, ugyanannyi, mint minősített versenyzőiké, igaz, hogy ez utóbbiak között viszont csak hárman képviselik a szebbik nemet. A lövészklub hatása az egész városra kiterjed. Mutatja ezt például az is, hogy az általa rendezett honvédelmi lövészkupa hat fordulójában összesen 25 ezren vettek részt. A város négy általános iskolájában MHSZ-szakkör működik a lövészklub patronálásával, a Toldi szakközépiskolában ugyancsak a klub közreműködésével önálló ifjúsági MHSZ- klubot alkottak az ott tanuló fiúk és lányok. A város határán is túljutott a híre a Konzervgyár tmk- műhelyében dolgozó Véry Miksa szocialista brigádnak, amely Molnár József vezetésével temérdek társadalmi munkával segíti elő az MHSZ-élet kibontakozásához szükséges technikai feltételek' megteremtését. Elismerésül Pro XJrbe jelvénnyel tüntették ki a brigádot, amelynek nevében az MHSZ-es jelző is gyakran szerepel, ha tevékenységét dicsérik. A nagykőrösi lövészklub hírét versenyzőinek kiváló eredményei is öregbítik. Angyal János légpuskalövészetben kétszer volt országos első, Kovács Gábor és Dióssy György légpisztoly-lóvészetben országos harmadik, illetve negyedik helyezést ért el. Nagy célokat tűzött maga elé a klub kollektívája: a VI. ötéves terv végére szeretnék elérni, hogy az ország három legjobb lövészklubja között tartsák őket számon. Most építették fel a harminc lőállásos, teljesen zárt légfegyveres lő- csarnokuícat, amely az eddigiekhez képest ideális körülményeket nyújt a felkészüléshez és az utánpótlás -neveléséhez. Alig akad Pest megyében olyan, nagy tömegeket vonzó szabadtéri rendezvény, amelyen Takács Béla modellező szakági főelőadó ne ejtené ámulatba rádióirányítású re- pülögép-modelljével a sokaságot. A sikert azonban nem akarja monopolizálni, hiszen legfőbb törekvése, hogy egy tíztagú bemutatócsoportot képezzen ki. Mint mondja, hatan már futballpálya nagyságú területen üzembiztosán tudnak gépeikkel dolgozni, amiről egyébként a Pest megyei honvédelmi és sportnap résztvevői is meggyőződhetnek, hiszen félórás bemutatót tartanak a csoport tagjai a szórakoztatásukra. Bonyolult figurákat írnak le ezek, a 160—2C0 kilométeres sebességgel száguldó kis masinák a légtérben, engedelmeskedve a különleges rádió- készülék karjait mozgató modellezők akaratának. Pest megyében egyébként a modellező szakágban tizenegy klub 200 minősített versenyzője találja meg a repülőgép- és hajómodellek építésében és irányításában a tartalmas ki- kapcsolódást. A hatodik ötéves terv végére 15 elsőosztályú minősítéssel rendelkező versenyzőt akarnak képezni (jelenleg 6 van a megyében), s az országos bajnokságokon — Móricz Attila és Forral Csaba példáját követve —, több első helyezést szeretnének elérni. Az oldalt írta! Cseri Sándor ~ 'ián• jä Takács Béla fclszáUásra készíti elő kedvenc modelljét