Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-24 / 197. szám

1981. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ

Napenergia

Üzemi hasznosítás

A napenergia üzemi méretű hasznosítására tervez korszerű berendezést az épületgépészeti és villamossági tervező vállalat. A cél az, hogy a napsugárzás hőenergiáját hasznosítsák a fiaztató és a malacnevelő épületrészek fűtésének kiegészítésére, mert ezekben még éjszaka is 28—32 fokos hőmérsékletre van szükség, tehát nyáron is gondoskodni kell a fűtésről.

A hőhasznosító berendezés legfontosabb része a napkollektor, amelynek feketére festett oldalát hevíti a napsugárzás, s egyúttal felmelegíti a kollektor csőkígyójában keringtetett vizet. A barcsi ipari szövetkezetek közös vállalkozása készíti majd a kollektorokat. A tervezők elképzelése szerint 500 négyzetméter felületű tetőszerkezetbe építenek be összefüggő kollektorernyőt, amely a napsugárzás energiájából 40—60 Celsius-fokos vizet állít elő.

Bővülő kínálat

Feszített födémgerenda

Betontermékek a sajátház-épitöknek

A korábbi negyedév helyett a megrendeléstől számított 2—3 hét alatt szállítják megbízóiknak a feszített födémgerendát a Beton- és Vasbetonipari Művek gyárai. Megszűnt a hiány ebből a termékből, amelyet korábban csak sok várakozás és utánjárás után szerezhettek be a vásárlók, a magánlakásépítők. A vállalat lábatlani és dunaújvárosi gyárában ugyanis három új gépsort szereltek fel, s ezek segítségével az év első hét hónapjában egymillió egyszázezer méterrel, 33 százalékkal több feszített födémgerendát készítettek, mint a múlt év azonos időszakában.

A födémgerendák közé illesztendő béléstestekböl is bőséges a kínálat, annál is inkább, mert a vállalat — hét nagy gépének átadásával —,

lehetővé tette, hogy tanácsi vállalatok és szövetkezetek is megkezdjék e termék gyártását. A sajátház-építők igényeinek jobb kielégítését segítették a Tüzép- és Volán-vállalatokkal kötött szerződésekkel, amelyek szerint a megrendelő kívánságára daruskocsiról is gondoskodnak, ha nehéz betonelemet, elsősorban körüreges födémpanelt vásárolnak az építők. Így a vállalat alsózsolcai, budapesti, dunaújvárosi, miskolci és szolnoki gyára 80—100 kilométeres körzetében kaphatnak daruskocsit a födémpanelek beemelésére.

El tudják látni a magánlakás-építőket ablak- és ajtónyílást hidaló vasbeton gerendákkal, falazóblokkal, kis átmérőjű betoncsövekkel, jár- dálapokkal és más termékekkel.

Távol a főutaktól

A táj, amelyet szeretni lehet

Lapos a község bukszája — szép a falu

Találó felcím: Tatárszent- györgy valóban távol esik minden főútvonaltól. „Kis porfészek lehet” — gondoltam magamban, miközben Örkény felé folyamatosan bosszankodtam. Teherautó teherautó hátán, térköz nélkül. Lehetetlen előzni. Am az Örkényi leágazás után megváltozik minden. Halk suhogású akácok között akadálytalanul robogok. A fák a Ingűiként borulnak az út fölé. Egy-egy tisztás bontja meg a rendet. Ahány tisztás, annyi gémeskút, Az Írtatoknál tehenek, •

.. Tatárszentgyörgy községhez tartózó/ ‘ BaracspusZta futóhomokjával, a mostoha csapadékviszonyával egyike Magyarországon a legterméketlenebb és legelhanyagoltabb területe

...” — olvastam a Dabasi Járás című újság 1931. augusztus 15-i számában.

Kellemes csalódások

A község két főutcája mentén, takaros porták, betonjárdák és fák. Karcsú törzsű nyárfák és zömök akácoik, A házak ablakai lefüggönyözve, alig van ember az utcán. Magukba zárkózottak, talán?...

— Dehogy — világosít föl Krizsán László né tanácselnök. Eddig hét kilométer hosszú járdát építettünk, társadalmi munkában. Volt olyan nap is, amikor 121-en dolgoztak...

Mesél a községről.

— Erdei tom apálya... két utcai játszótér... óvodabővítés ...

Eredmények, eredmények — társadalmi munkából. A község bukszája bizony lapos, a falu viszont szép. Dolgos nép lakik erre.

Dél felé megélénkülnek az utcák. Főleg asszonyokat látok. Kosárral, cekkerrel. A 31-es boltban elámulok. Fahéj — minden mennyiségben. Kínai gomba. Pergamenpótló. Az áruval zsúfolt bolt Haba- ros István boltvezető okos kereskedelmi munkáját dicséri. Üjdonságot is rendel. Pergamenpótlóért Pestről járnak le. „Porfészek?...” Ugyan.

Az egyik asszony kosarában barnáspirosra sült kenyér.

— Hol vette? — kérdem.

— A péknél. Frissen sült.

A pék, aki a jó kenyeret

süti Jäger Béla, naponta öt-hat mázsa kenyeret dagaszt, süt.

— A jó munkához szív kell — mondja. — Tudja — teszi hozzá —, a mai fiatalok mellkasában szív helyett komputer zakatol...

A pék, aki ezt állítja huszonnégy éves.

A templomkertben emlékmű áll, rajta vésett betűk: „II. Rákóczi Ferenc dicső nagy fejedelmünk az Ür 1710. évének július havában, a pestis- járvány idején, vitéz hadaival Sarlosár-pusztán táborozott ..

A fejedelem nyomában

A községről az első hiteles adatot a mai Sarlosár területén talált vatyai földvár szolgáltatta, s az első írásos emlék 1507-ből származik, II. Ulászló idejéből. A Rákóczi szabadságharc idején, az akkor pusztaként szereplő község területén és környékén táborozott a vitézlő nagy fejedelem hadaival... Az 1828-as összeíráskor már 27 egész és 4 féltelkes jobbágy, 17 házas és 18 háznélküli zsellér (feltehetően 5—600 lélek) lakott itt. Az 1910-es esztendőben a lakosság száma 2085, amelyből 1097 férfi, és 988 a nő. Az I. világháborúban hősi halottként 45-en pusztultak el.

A Kocsis-testvérek

A történelem útjain bolyongva lassan visszaérek a jelenbe. Mit is mondott a tanácselnök asszony? Erdei tornapálya ... nosza.

Az árnyas ligetben kispálya, sok hinta, esőóvó. Szalonnasütő. Tekepálya. Most a Kocsis testvérek dolgoznak itt. Kutat fúrnak.

— Már 24 méter mélyen vagyunk — mutatja Kocsis Ferenc. Helybeli lakos, a Csepel Vas- és Acélöntöde dolgozója.

— Harmincötnél meg vizet találunk — mondja Kocsis László. •

Krizsán Margitkától, az elnökasszonytól (mindenki így szólítja) megtudom, hogy a Kocsis testvérek építették az erdei tornapályát, s most társadalmi munkában kutat fúrnak, hogy legyen ott is víz.

— Itt minden társadalmi munkában készül?

— Majdnem minden.

Harci mének

A falu közepén sárga tábla: Pegazus Tours. A község szomszédságában vidéki kúria. Óhatatlanul eszembe jut a nagy fejedelem. Hol vannak a toporzékoló harci mének, hol a sereglő kuruc hadak?...

A kúria előtt autók. Osztrák, olasz, német és francia rendszámúak.

— Az objektum az ócsai Vörös Október Tsz-é — tájékoztatott Rdcz Tibor étteremvezető, s tüstént megmutatja a szobákat is. ízléssel rendezték be, sok kényelemről gondoskodtak. Az ötlet bevált, ma

már Európa-szerte ismert Sarlóspuszta.

— Augusztus 20-án lovasbemutatót tartottunk, s előtte igazi kiskunsági ételeket szolgáltunk fel — mondja, s átad Varga Istvánnak, az értékesítési osztály vezetőjének, ö hátravezet, ahol az állásokban 80 szép hátasló ropogtatja a zabot. A túrák 4—10 naposak, s a lovasok 300 kilométeres távon lóhátról ismerkedhetnek meg Kiskunság szépségeivel.

A nap izzó tűzkorongja már a látóhatár szélével kacérkodik. Ideje indulni.

„... Közeleg az este, / Meg- aranyosadnak a fehér fellegek, / Szép felhők! mindenik úgy megy el fölöttünk, / Mint egy tündérrege.” — írta a táj szerelmese: Petőfi Sándor.

Ezt a vidéket, a megénekelt Kiskunságot csak szeretni lehet

Karácsonyi István

Nagykátai telepen

Mi a jobb: kuka vagy konténer?

— Ha a költségvetési üzemünkről szeretne írni, a legjobb időpontot választotta — hallom a vonal túlsó végéről Bozó István hangját. — Az elmúlt hathónapi munkánk eredményét már számokkal is tudjuk igazolni, most estünk túl a félévi számadáson. A helyszínen bőven kaphat tájékoztatást.

Meg is kapom. Méghozzá Károlyi Géza főkönyvelőtől, az Építőipari és Költségvetési Üzem gazdasági vezetőjétől. Beszélgetésünk lényegesebb mozzanatainak közzététele előtt azonban essék néhány szó az üzemről, melyet 1969-ben alapított a helyi tanács. Mindenekelőtt a helyszínről, a Temető utcai telepről, hiszen ez jó értelemben lóg ki a hasonló létesítmények hosszú sorából. Előnyei szemmel láthatóak: frissen épült irodaház, tágas, rendezett környezet.

S hogy mi végett létesült a telep? Precíz, hivatalos nyelvezettel úgy fogalmazhatunk, azért, hogy ellássa két fontos alaptevékenységét: a kommunálist és az építőiparit. Hétköznapi szóhasználattal élve pedig: egyebek között azért, hogy szervezetten elszállítsák a szemetet, rendben tartsák a tanácsi házakat, a parkokban legyen aki elülteti, gondozza a virágokat, s összeszedje a hulladékot. Ugyanakkor azért is létesült az üzem, hogy lakásokat és egyéb létesítményeket hozzon tető alá.

Három vonat

— Két hete adtuk át a helyi Volán-kirendeltség szerelő- csarnokát és fogyasztásmérőépületét — mondja Károlyi Géza. — Nemrégiben húztunk föl Tápiószentmártonban négy lakást, s most hasonlóan tevékenykednek itt, Nagykátán épitőipari brigádunk tagjai. Elvállaltuk a tóalmás! strandhoz csatlakozó üzemeltetési egység felépítését is. Ez komoly feladat, hat és félmillióba kerül, de szeretnénk jóval a kitűzött határidő előtt végezni vele.

— Van elég emberük?

— Nincs. Itt, az agglomeráció peremén mindig kevés

Most éppen Nagyltátán, a Mező Imre utcában építenek egy négylakásos tanácsi házat

Barcza Zsolt felvétele

hért művezetőkkel közösen szerkesztettünk egy önürítős konténert, melyet lakatos részlegünk tagjai készítettek el.

— A próbagyártás sikerült, s azóta több kétköbméteres konténer született műhelyünkben. A szeméttárolók előnye, hogy azokat a már meglevő darus teherautónk emelgetheti, rakodhatja. Nem kell külön szállítókocsi hozzá,' s ráadásul jóval olcsóbb a készen kapható konténereknél. A baj csak az, hogy a már említett négy községben alig-alig akarnak rendelni belőle a közüle- tek. Pedig másképpen képtelenek vagyunk elszállítani a szemetet. Hogy mi a megoldás? Talán, ha olyan jó kapcsolatunk lenne az ottani vezetőkkel, mint a nagykátaiak- kal, az segítene.

Visszafizetik

S mint megtudtam, természetesen arra sincs, hogy hassanak azokra a nagykátaiak- ra, akik kukáikat nem akarják konténerre cserélni. Igaz, ez fölösleges kiadásnak tűnhet, ám nem egészen az, mivel a régi kukákat az üzem visszavásárolja. Áz embernek pedig — akár a saját portáján élt, akác nem — arra mindig volt gondja, ha kellett pénze és energiája, hogy megszabaduljon a fölösleges hulladék- tóL

K. É.

van a munkáskézből. Nagy- kátáról reggelente három vonat szállítja az embereket a fővárosba. Ezért olyan ösztönzési rendszert gondoltunk ki, mely a régóta nálunk dolgozóknak egy kis pluszjövedelmet jelent. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy az összlét- szám hatvanöt százaléka törzs- gárdatag.

— Ennek ellenére mégis nagy a fluktuáció. Ezzel szemben vannak olyan brigádjaink, melyekben a tagok többsége az alapítás óta üzemünkben dolgozik.

Nem kell lapát

— Most hányán dolgoznak itt?

— Ma hetvenkilencen. Tizenhárommal kevesebben, mint az elmúlt év augusztusában. Tervünket a megcsappant létszám ellenére is teljesítettük. Sőt, félmillió forintos nyereséggel zártuk a félévet.

— Feladatok?

— Sok van, de a legfontosabbat említeném: a szemét- szállítást, illetve hulladék el- hordásának megszervezését. Megyei tanácsi rendelet szerint Farmosról, Tápiószeléről, Szentmártonkátáról és Tápió- szecsőről nekünk kell elszállítani a szemetet. Gondoltuk, saját erőnkből erre csak úgy leszünk képesek, ha valami újba vágjuk a fejszénket. Fejős László és Urbán MenyBába Mihály:

€Jl az új cipór

TVagyobbacska voltam már, hat- vagy hétéves, mert a kép még a ködös múlton át is elevenen sugárzik elém és érzem az új kenyér sütésének minden ínycsiklandozó illatát.

Ünnep volt ez nálunk. Ügy Mária- nap táján.

Anyám hajnalban kelt, kenyeret dagasztott az új búza első lisztjéből. Két nagyobbat és hét cipót. Hatot rakoncátlan fiainak, egyet pedig annak a háromnak, akik gyermekként osontak ki a Kukuca temetőbe. Ezt az egyet mindig az törte meg, aki elsőként lépte át aznap házunk küszöbét.

A kosarakban már ott lapult és kelt a tészta. Anyám ötpercenként kibontotta a kenyérruhát, nézte, hogy duzzad, emelkedik a kosárban a tészta. Néha apám is megállt mellette. Szótlanul várta anyám szavát. Az ígéretest, hogy milyen is lesz az évi kenyerünk.

— Széfjén kelnek — mondta anyám, s cseppnyi örömmel hangjában hozzátette: — talán még szebben is, mint tavaly. Gyuri, begyújthatsz a kemencébe.

A pitarban már előkészített apám mindent. Egy ölnyi tavalyról maradt kórót, egy csomó szalmát. Ott lábatlan- kodtunk körötte mi is. Néztük, hogy csap fel az első láng, hogy pirul a kemence téglafeneke, hogy szikrázik a piszkafa, ha apám végighúzta a téglasorokon. Ekkor jött ki anyám. A szi- vanóval kihúzta a hamut, egy kevés parazsat a kemeneeszája mellé húzott, odaveregette a falához.

— Kész. Isten segedelmivel bevethetem a kenyeret, az új kenyeret az új búzából — mondta.

A kosárból szépen bukott a kelt tészta a kenyérlapátra, amiről anyám egy szempillantás alatt a kemencébe csúsztatta. A két kenyér után jöttek a cipók. Belestünk a forró .kemencébe. Ügy sorakoztak ott egymás mellett, mint pihés csibék a kotlós körül. A kemence- ajtót félig megbillentve döntötte a nyílásnak, hogy hirtelen meg ne kapja a tésztát, mert akkor fekete lesz a héja, amivel bizony egy asszony sem dicsekedhet aztán a szomszédasszonyoknak.

Amíg a cipók sültek, a jószág után láttunk. Különben is ideje volt már, mert a nap az istálló gerincére ült, szóval úgy hat óra lehetett.

Eltelt egy óra vagy másfél, amikor anyám a pitarba készített lócára sorakoztatta a cipókat. A kemencében csak a kenyerek maradtak.

— Na, most szépen megmossuk az arcukat — mondta nevetve, és a frissen sült cipók pufók arcát, ahogy ő mondta, nedves kezével megsimogatta. — Így ni, most szép pirosak lesznek — simogatta meg az utolsót is.

Különös, leírhatatlan illat kerengett a pitarban. Már szerettünk volna a cipóba harapni, de anyám nem engedte, hogy hozzányúljunk.

— Forróbélű kenyeret csak az ostoba eszi meg. Megüli a gyomrot, görcsöt okoz. Várjatok addig, amíg kihűl any- nyira, hogy kézben tudjátok tartani — oktatgatta türelmetlen lurkóit.

Apám már a tornácon ült, onnan nézett be a pitarba.

— Szépnek látszik. Nem hasaltak le, nem lesz szalonnás a kenyér se — mondta.

— Nem bizony — bólintott anyám, mert övé volt a dicsőség, hogy jól dagasztott, jól kelt a tésztája, jókor vetette a kemencébe és akkurátus időben vette ki.

— Vajon az íze milyen lesz? — tűnődött apám.

— Mindjárt megtudjuk azt is.

Térült, fordult, aztán szól, hogy foghatjuk a cipókat, megtörhetjük, ehetjük, csak ne mohón, mint az ostoba jószág.

Csak tömi volt szabad a cipót, mert

a kenyerek még a kemencében voltak. Addig, anyám szerint, kés nem illethette sem a lángost, sem a cipókat.

Felkapkodtuk a lócáról. Csak az első árválkodott ótt továbbra is, várta a későbben mellé sorakozó kenyereket.

Megtörtem a cipót. Meleg, ínycsiklandozó illata szinte elkábított. A bélé foszlós volt, puha, mint a kalácsé. Apámék mosolyogva nézték, hogy esz- szük a kenyeret, csak úgy, magában. Ehhez nem illett enni sem szalonnát, sem hagymát, de még zsírozni sem volt szabad.

— Na, fiúk, hogy ízlik? — kérdezte apám, amikor már lenyeltük az első falatokat.

Szinte egymás szavába csaptunk.

— Jó. Ízlik. Ilyen kéne mindennap.

Anyám már letette a kötényt, kiült

£"13 a tornácra. Pihenni. A hajnali fáradtságot kipihenni. És várni, hogy kisüljön az új kenyér, hogy megszeghessék, megszemlélhessék, megkóstolhassák. De kíváncsisága már nem bírta féken tartani.

— Hát minket senki sem kínál meg? Fiúk, na mi lesz?

Megszeppentünk furcsa hangjára. De már mozdultunk is.

— Ebből törjön, mamuka. Ebből törjön, apuka.

Törtek egy falatkát az egyik cipóból is, a másikból is. és kóstolgatták, ízlelgették, mint valami ritka csemegét.

— Hm, az íze jó — mondta apám —, és foszlós. Ezzel aztán csakugyan jól lehet lakni.

Anyám bólogatott. Nem szólt. Nem dicsérte a maga munkáját.

— De azért majd a harmadik, negyedik sütésnél már egy félkosámyi krumplit beledagasztok. Tudod, Gyuri, nagyon szeretik a krumplis kenyeret. És a liszt is tovább tart majd úgy.

— Igazad van, Boriska.

M ire kisült a kenyér, mi már meg- 11 * ettük a cipót. Frissen fejt tejet ittunk rá. Kirohantunk az udvarra. A pitarban csak az első cipó árválkodott, várva a kenyereket. Anyámék a tornácon ültek, szótlanul. Lesték az időt, hogy vonszolja magát. Ők az új kenyérre vártak, amit az ősi szokás szerint apámnak kellett megszegni és elsőként megkóstolná

I

I