Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-19 / 194. szám

1981. AUGUSZTUS 19., SZERDA ""rr f KnavtW Heti jogi tanácsok Jár-e díjazás a munkaszüneti napokon ledofgozott órákért? • Kötelező-e a gépkocsi vezetése? Kit illet meg helyettesítési díj? • A folyamatos munkarend­ben dolgozók munkaszüneti napokon végzett munkájának díjazásáról. Több olvasónk keresett fel bennünket és azt állították, hogy vállalatuknál a folyama­tos munkarendben dolgozók károsodnak, nem helyes a vállalati gyakorlat a munka­szüneti napon végzett munka díjazását illetően. Nemrég ha­sonló ügyben keresett ben­nünket az egyik vállalat mun­kaügyi vehetője is. Ahogy megismertük a két munka­hely gondját, valóban két egymással ellentétes gyakor­lat van ezen a téren, mégpe­dig, véleményünk szerint, mindkettő téves. Az egyik helyen, ahol egyéb­ként folyamatos munkarend­ben dolgoznak, ha munka­szüneti napon dolgozik vala­ki, akkor azt a munkát túl­munkának tekintik és a túZ- óradíjazásra vonatkozó sza­bályok szerint fizet a válla­lat. A másik helyen pedig at a gyakorlat, hogy a mun­kaszüneti napon végzett mun­ka ellenértékeként plusz sza­badnapot ad a munkáltató. Mi a helyes, mi a törvé­nyes, kérdezik most már ket­ten. A Munka Törvényköny­vének rendelkezéséből kell kiindulni. E szerint munka­szüneti napon a dolgozó rend­szeresen csak a megszakítás nélkül üzemelő és a rendel­tetése folytán e napokon is működő vállalatnál, illetőleg ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatható. Ebből követ­kezően a folytonosan üzemelő vállalatnál az éves törvényes munkaidőbe beleértendők a munkaszüneti napok is. Az Ilyen napokon végzett mun­ka tehát nem lehet túlmun­ka, azután külön túlóradíja­zás nem illeti meg a dolgo­zót. Ebből az is következik, hogy szabad napot sem kell helyette kiadni. A folyamatos munkarendben ekként dol­gozók nem károsodnak, mert a pluszként adott szabad na­pok megszűnése esetén sem dolgoznak az évi törvényes munkaidőnél, 280 napnál töb­bet. Éppenséggel így lesz annyi szabad napjuk, mint bárki másnak. Véleményünk szerint ez a helyes és tör­vényes álláspont, mert a plusz szabad napok nem el­lensúlyozzák az éves viszony­latban jelentkező keresetvesz­teséget. Ha ez tovább is vita­téma marad, megkeressük a hivatalos állásfoglalásra ille­tékeseket. • Kötelezheti-e a munkál­tató a dolgozót, hogy a vál­lalat gépkocsiját vezesse? A 7/1980. (IV. 4.) MüM— KPM számú együttes rende­let szabályozza olvasónk kér­désére adandó válaszunkat. E szerint igen, kötelezheti a munkáltató a dolgozóját aZ általa üzemben tartott casco- szerződéssel biztosított gép­kocsi rendszeres vezetésére, ha a) a munkakör ellátása gépkocsi igénybevételével egyéb jármű használatához képest gazdaságosabb és b) a dolgozónak az adott járműkategóriára érvényes vezetői engedélye van. A dol­gozó a vezetői engedély meg­szerzésére is kötelezhető! Ilyenkor — tanulmányi szer­ződés megkötésével — o ki­képzési költségek a munkál­tatót terhelik. A gépkocsit rendszeresen vezető dolgozót gépjárműve­zetői pótlék illeti meg, ha a munkáltató a gépkocsin fő­foglalkozású gépjárművezetőt nem foglalkoztat. A gépjár­művezetési pótlék személygép­kocsi vezetéséért 0,50 forint kilométerenként. Az említett jogszabály a különböző jár­művek (tehergépkocsi stb.) vonatkozásában is rendezi a pótdíjat. Pótlék helyett áta­lány összeg is megállapítható. Az átalány összege személy- gépkocsinál havi 1500 forin­tig terjedhet. Ha a gépkocsi vezetéséért több dolgozó kap átalányt, a teljesítményük arányában megállapított pót­lekuk együttes összege' csak a megjelölt összhatárig terjed­het. Vezető állású vagy maga­sabb vezető állású dolgozó ré­szére gépjárművezetási pótlék a fentebb meghatározott fel­tételek mellett is, csak a munkáltatói jogkört gyakorló engedélye alapján akkor fi­zethető, ha a munkakör el­látásához gépkocsi rendszeres igénybevétele szükséges és azt a kollektív szerződés le­hetővé teszi. Járandósági vagy személyi használatú gépkocsira jogo­sult dolgozó gépjárművezeté­si pótlékot nem kaphat. • Ki kaphat a helyettesíté­sért díjazást, és mennyit? Nem kollektív szerződési té­ma, mint ahogy olvasónkat tájékoztatták, mondván azt. hogy erre a kollektív szerző­désben rendelkezés nincs, ezért nem kaphat díjazást. A Munka Törvénykönyve szabályozza ezt a kérdést. E sZerint a betegség vagy egyéb ok miatt átmenetileg távol levő dolgozó helyettesítéséről a vállalat belátása szerint gondoskodik. Rendelkezhet úgy, hogy a másik, bent levő dolgozó saját munkaköre mel­lett vagy helyett lássa el a távol levő munkáját. Ha a dolgozó a távol levő helyett látja el annak munkáját, a saját munkaköre helyett, ak­töltött ' munkakörre előírt munkabér (személyi alapbér vagy teljesítménybér) illeti meg, ez azonban nem lehet kevesebb a munkaszerződés­ben meghatározott munka­körben elért átlagkereseténél. Ha munkakörének ellátása mellett látja el a dolgozó a távol levő munkáját, a saját maga munkakörének ellátása mellett helyettesítési díj ille­ti meg. A helyettesítési díj összege legfeljebb a távol le­vő dolgozónak megállapított (megállapítható) időarányos alapbér fele, teljesítménybé­rezés esetén, a teljesítmény alapján járó bér összege. Dr. M. J. A Legfelsőbb Bíróság Válás után egy fedél alatt. A házastársak között az életközösség megszakadt. La­kásukban az egyik szoba a férjé, a másik az asszonyé, a harmadik két kiskorú gyer­meküké lett. A válóperben a járásibíróság, majd a felleb­bezésre a megyei bíróság a házasságot felbontotta és az asszony egészségi állapotára való tekintettel a gyermeke­ket az apánál helyezte el. A lakás kizárólagos használatá­ra is őt jogosították fel az­zal, hogy elvált feleségének fizessen 15 ezer forint kár­pótlást, az asszony elhelyezé­séről pedig a lakásügyi ha­tóságnak kell gondoskodnia. A megyei bíróság ítéletének indokolása szerint a házas­ság részben a férj gyakran italozó és ilyenkor durva ma­gatartása miatt, részben az asszony ideggyöngeségével járó tünetek miatt bomlott fel. A gyermekek is elhide- gültek anyjuktól és érzelmi­leg apjukhoz kötődnek. Szomszédper Kétszázhét éves a három öreg. Bizony a statisztikusok Korráján már a csúcs közelé- oen ücsörögnek. Legfelül az áttetsző bőrű özvegyasszony gubbaszt, alatta nem sokkal a bicegő, kerekfejű vénember. A földhöz legközelebb az if­júság tanyázik, a maga hat­vanöt esztendejével, egy tes­tes asszonyság személyeben. Ugyanez a sorrend a földön is. A Pest környéki falu gid- res-gödrös utcájában. Két szél­ről lakik a két nővér, közéjük ékelődve a kopaszra nyírt, zö­mök férfi. Sóhajtásnyi tel­kük a békesség földje volt sokáig. A barátságot évről év­re disznótoros kóstolók hosz- szabbították meg. A láthatat­lan' szerződéshez jő ital' adta a tintát. Aztán két borivó örökre el­ment. A nővérek özvegyen maradtak. A hagyatékokban találtak egy szőlőprést, amiből csatabárdot faragtak. És a szomszéd ajtajába vágták. Mert az utolsónak maradt borivó annak idején állítólag nem fizette meg a szüreti szerszám ráeső árát. Ám a szőlőprés bagatell ügy volt. Nem baj, lett nagyobb. Az emésztőgödör. Vagy in­kább elemésztő. Az építmény a 70-es évek elején készült az időközben három infarktust túlélt férfi telkén. Egy derítő — városi őslakosok esetleg nem ismerik az összefüggést — tagadha­tatlan bizonyíték arra, hogy benn a házban fürdőszoba épült. Ilyen a két nővérnek nem volt. Ezt az özvegyek azóta sem tudták megbocsáta­ni az öregnek. De ez a harag még megfoghatatlan volt, alaktalan. Ezért az idősebb nővér egy- szercsak repedéseket fedezett fel háza falán. Ügy döntött, hogy ez a derítő miatt kelet­kezett. Sőt elhatározta, hogy ugyanez okból háza is süllyed. És ekkor a szomszédok be­vetették a magyar állampol­gár valamennyi fegyverét. A helyi tanácsot. Járási hivatalt. Járásbíróságot. Megyei bíró­ságot. Markót. KÖJÁL-t. Rá­diót. SZTK-t. Időközben u^yan kiderült, hogy a nővér lakása nem a derítőlől repedezik, hanem, A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szerződéses vállalkozásba adja a következő boltokat: Aszód, Kossuth Lajos u. 21. Nagykovácsi, Lenin u. 39. Solymár, Templom tér 5. Kerepestarcsa, Szabadság u. 53. Ráckeve, Kossuth Lajos u. 5. Tököl, Piac tér 15. Tököl, Piac tér 16. Budakalász, Petőfi tér 2, (háztartási-vegyibolt) (vas- és háztartási bolt) (vas- és háztartási bolt) (vas- és műszaki, üveg­es háztartási bolt) (háctartási-vegyibolt) (iparcikkbolt) (kultúrcikkbolt) (kultúrcikkbolt) Részletes felvilágosítás a vállalat központjában, a közgazdasági osztályon. Cím: Budapest V., Deák Ferenc u. 23. 1052 Telefonszám: 172-801. A pályázatok benyújtásának határideje: szeptember 15. Tíz nap rendeletéiből Az építésrendészeti munka gyakorlásához 2/1981. szám alatt irányelvet adott ki az ÉVM. (Megjelent: Tanácsok Közlönye, 25. szám.) A hús fogyasztóiár-emelésé- vel kapcsolatos, vállalati jó­léti ellátásokat érintő egyes kérdéseket is a Tanácsok Közlönye 25. számából is­merhetik meg a munkáltatók. Az ötnapos munkahét be­vezetésével kapcsolatban fel­merült egyes kérdésekről köz­lemény jelent meg a Munka­A jogerős döntesnek a la­káshasználatról hozott rendel­kezése ellen „megalapozatlan­ság és törvénysértés” címén emelt óvásra a Legfelsőbb Bíróság új eljárást rendelt el. Nincs akadálya annak, hogy a bíróság a lakás kizárólagos használatára valamelyik volt házastársat jogosítsa fel — hangzik a határozat. Ebben a perben azonban az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy a lakással kapcsolatos döntésüket olyan családvédel­mi érdekek indokolják-e, amelyek miatt az asszonynak onnan távoznia kell. Tény, hogy a tarthatatlan helyzetet elsősorban az anya magatar­tása idézte elő, viszont a férj viselkedése, főképpen italozá­sai miatt, szintén kifogásol­ható. Az eljárt bíróságok hiányos adatok birtokában, megfelelő alap nélkül döntöttek. Nem kizárt a megosztott lakás- használat, ha a műszaki lehe­tőség két önálló otthon kiala­kítására nyújt módot. Ezzel kapcsolatban meg kell állapí­tani, milyen lehetőség van la­kásleválasztásra, az építési hatóság engedélyétől függő — vagy esetleg anélkül is meg­valósítható — teljes elkülö­nülést adó belső átalakításra. A volt házastársak lakáshasz­nálata lehetőleg az addigi ke­retben oldódjék meg és csak ha ez kizárt, akkor kell vala­melyiküket a kizárólagos használatra feljogosítani. mert vályog és öreg. De erre már senki sem figyelt. Még a pernyertes öreg sem. Ehelyett kampósbotjával az egyik tár­gyaláson három bíró jelenlé­tében hátulról leütötte az egyik özvegyet. Korára tekin­tettel kisebb pénzbüntetést kapott. VtliGZO hadiszerencsével az ütközet azóta is tart. A férfi közös borítékban tartja kórházi zárójelentéseit és a*periratokat. Az asszonyok hófehér gyolcsban. Ha még nem vettem volna észre, a helyszínen végképp kiderül, ez a vita most már életre-halálra megy. Szőlőpréssel kezdődött, derítővel folytatódott, és ma már állítólagos gyilkosságok vádja is elhangzik. S most az öreg bebicegett a szerkesztőségbe. Itt is perújra­felvételt kért. Mindenre, az egész életére. Bizonyítéka az eltelt hetven év. — Vizsgálják ki az életemet! Szegény apámnak egy kom- menciója volt. Iskolába keve­set jártam, a munkát hatéve­sen tyúkpásztor léttel kezd­tem ... És lassan elkövetkezik 45, majd 53 is. A történelmi sors­fordulók és az öreg állítóla­gos érdemei természetesen közvetlen összefüggésben áll­nak a szőlőpréssel meg az emésztő ügyével... S ha ezt nem hiszi senki sem, az következik, ami ta­vasszal járásbíróságon tör­tént. Az öreg lázasan meséli az esetet. — Sorba letettem a pár­kányra mindent. A kalapot, a botot meg a táskámat. Aztán megkapaszkodtam az ablakban. Egy nőt megkértem, hogy rakja fel a rossz lába­mat. De az emberek nem se­gítenek. Kijött a tűzoltóság, s azt mondták, bácsi menjen haza. Útközben kis híján egy kocsi elé vetettem magam, de lefogott egy törzsőrmester. Akkor elhatároztam, hogy a Balatonba veszek. Mert be­utalót kaptam. Ki is eveztem a nyílt vízre, ott fel akartam borítani a csónakot, de nem sikerült. A horgászok kivittek a partra ... Az élet fáján fenn a ma­gasban egyre szárad három ág. Babus Endre ügyi Közlöny 9. számában, az ipari miniszter irányelveit pedig a Tanácsok Közlönye 25. száma tartalmazza. Az állam elővásárlási jo­gáról a Pénzügyi Közlöny augusztus 14-i száma adja köz­re a 324 1981. PM—ÉVM— MÉM—IM együttes közle­ményt. A térítéses és a térítés nél­küli étkezésről a Magyar Köz­löny 43. számában jelent msg a 9 1981. (VIII. 23.) BkM. rendelet KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN KAPHATÓK 200 literes, horganyzott (Áfor-csereképes) VASHORDÓK ÉS 200 literes, felújított VÍZTÁROLÓ HORDÓK a Budapest és vidéke Vállalat 50. sz. göngyölegtelepén: Budapest XIII., Kresz Géza u. 45. Tel.: 495-581,409-907. ABONY 20—21: Serpico* 22— 23: Szárnyalás 24—25: Folytassa, Kleol* BUDAKESZI, Kertmozi 20—21: Tűzharc* 23— 24: Skalpvadászok* BUDAÖRS 20—23: Az Olsen-banda boldogul 24— 25: Huszárkisasszony CEGLÉD, Szabadság 20—23: Repülés az űrhajóssal (du.) Üvegtörők** (este) 24—26: 25 millió fontos váltságdíj CEGLÉD, Kamara 20—26: A rézhegyek királynője (du.) 20—23: Néhány interjú magánügyben (este) 24—26: Agyő, haver** (este) DABAS 20—21: Serpico* 22—23: Csúfak és gonoszok*** 23: A cárleány és a hét dalia (du.) 24—25: Ripacsok* DÜNAHARASZTI 29—21: A korona elrablása 22—23: Férfiak póráz nélkül** 23: Huszárkisasszony (du.) 24—25: Boldog születésnapot, Marilyn !• DUNAKESZI, Vörös Csillag 20—23: Zugügyvéd zavarban* 22—23: Evans doktor titka (Bú.) 24—25: Fehér telefonok*** DUNAKESZI, József Attila 20: A fekete kalóz 23: Fogadó az örök világossághoz* 24: Üdülők* 25: A kofa és a költő ÉRD 20—21: Sheila meghalt, és New Yorkban él* 23: Már ez is probléma?* 24—25: Az Olsen-banda boldogul FŐT 20—21: Fogadó az örök világossághoz* 22—23: Üdülők* 24—25: Zugügyvéd zavarban* GÖDÖLLŐ 20—26: Majmok bolygója* GYAL 20—21: Autóversenyzők 22—23: Szenzáció! 23: Bob herceg (du.) 24—25: A fekte kalóz LEÁNYFALU Ke»tmoz* 20—21: örökség* 22—23: Fehér telefonok*** 24—25: Kojak Budapesten MOZIMŰSOR AUGUSZTUS 20-TOL 26-IG MONOR 21­20: Ragadozó madarak -23: Nevem: Senki MOMOT Kertmozi 2Q: A nagy álom** 21— 23: Kaliforniai lakosztály* 24—25: Családi összeesküvés* NAGYKÁTA 20—23: Mindhalálig zene** 23: Egyiptomi történet (du.) 24—25: Bátorság, fussunk!* NAGYKÖRÖS, Arany János 20—23 : 25 millió fontos váltságdíj 24—20: Üvegtörök** NAGYKATA, Stúdiómozi 20—23: Hatan hetedhét országon át (du.) Folytassa, Kleo!* (este) 24—26: Halhatatlan légiós (du.) Néhány interjú magánügyben (este) PILISVORÖSVAR 20— 21: Flórián kapitány I—II. 22— 23: Üzenet az űrből 21— 25: Sivatagi show POMAZ 20—21: Fehér telefonok*** 22— 23: Tűzharc* 24— 25: Flórián kapitány I—II. RÁCKEVE 20— 21: A fekete kalóz 22—23: Jobb félni, mint... 21— 25: Tűzharc* SZENTENDRE 20—24: Majmok bolygója* 25— 26: Repülés az űrhajóssal (du.) Edénkért a sikátorban** (este) SZENTENDRE, Autósmozi 20—26: Zsaru vagy csirkefogó SZIGETSZENTMIKLÓS 20—21: Ludas Matyi (du.) Benzinkutasok az Aranynatkónál (este) 22— 23: A fekete kalóz 24— 25: Koldus és királyfi (du.) Csak a szerelem (este) TÁPIÓSZELE 20— 21: Bátorság, fussunk !• 22—23: Gyilkosság az Orient PYnrpswpn* 21— 25: Mindhalálig zene** VÁC, Kultúr 20—21: Seriff az égből 25— 26: Fogadó az Örök világossághoz* VÁC, Madách íme 21: Meghívás egy gyilkos vacsorára* 22: Bolond évek VECSÉS 20—26: Kóma** 22— 23: Egy kis indián (du.) 24— 25: Az emberevő medve (du.) VECSES terlmor 20—21: Óvakodj a törpétől** 23— 24: Kicsi a kocsi, de erős 25— 26: Negyedik fázis* • 14 éven aluliaknak nem ainnlott. •• Csak 16 éven felülieknek. •** Csak 18 éven «felülieknek. r á

Next

/
Thumbnails
Contents