Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
4 1981. AUGUSZTUS 19., SZERDA Az idén ötödik alkalommal adták át a népművelők napján a megyei tanács Közművelődési diját. A minap Gödöllőn tartott ünnepségen a művelődési házi dolgozókat, könyvtárosokat, ifjúsági klubok vezetőit, a mozik dolgozóit és természetesen a népművelőket sokszor segítő pedagógusokat köszöntötték. Augusztus közepén immár 13 éve ez a köszöntés legalább annyira az ügynek szól, a lcözművelődés fontosságát jelzi, mint ameny- nyire őszinte elismerést fejez ki mindazoknak, akik arra vállalkoznak, hogy a társadalom műveltségének gazdagodásán fáradozzanak. Kedves kis sziget Zebegényben a Szőnyi István Múzeum hírével, rangjával konkurrál már a hozzá kapcsolódó park. FaháZak sorakoznak a hegyoldalban, aprócska büfé bújik meg a iák között, a szabadtéri színpad háttere mögött festői látványt nyújt a Dunakanyar, a hegytetőn kicsi színházterem hívogat. A majdnem semmiből jött létre másfél évtizeddel ezelőtt a közművelődésnek ez a kis szigete. S ma már a híre bejárta a világot: jöttek ide Tokióból és New Yorkból, Párizsból és Belgrádból. A Szőnyi István Múzeum és a múzeum baráti körének vezetője, Dániel Kornél festőművész. Most átvehette a Pest megyei Tanács Közművelődési díját. Nem a művészeti teljesítményét honorálták — bár az is számottevő —, hanem a múzeumi közművelődésben elért csaknem példátlan eredményeit. — Annak is elmúlt már két évtizede, hogy kapcsolatba kerültem Pest megyével: sokáig a megye képzőművészeti szak- referense voltam és önálló alkotócsoportot is vezettem Vácott — mondta rövid pihenésre húzódva a hatalmas fenyők alá. — Meglehet különösnek tűnik, de nem tudom elválasztani a művészeti munkát és a népművelői tevékenységei. Festőként és múzeumigazgatóként úgy érzem, hogy a közművelődésben tudok tenni legtöbbet az emberekért. Ezért igyekeztem segíteni a zebegényi képzőművészeti szabadiskola megalakulását, életben tartását is. Hiszen itt nem művészeket akarunk képezni, hanem korszerű vizuális kultúrával rendelkező befogadókat. Persze, biztos nagy öröm, ha néhány amatőr eljut a főiskola, a művészdiploma megszerzéséig és sok év után tanárként tér vissza indulása színterére. Ezzel már dicsekedhetnek Zebegényben. De büszkeségre legalább ennyi okot ad a Szőnyi-múzeum látogatóinak kiemelkedően magas száma. A Két nap a múzeumban és a Zenés irodalmi-zenei hétvégek rendezvényei iránti érdeklődést alig képesek kielégíteni. Helyt adnak olvasótáboroknak, a népművelői továbbképzéseknek és tanfolyamoknak. Ezekhez aligha található optimálisabb körülmény, mint a zebegényi múzeum parkja. De Dániel Kornél ezt csupán objektív adottságnak tekinti, viszont népművelői feladatának tartja, hogy valamennyi tábor és tanfolyam programjából egy nap eseményeit ők, a házigazdák töltsék ki: tárlatvezetéssel, filmvetítéssel, köny## r / KOZMUVELODESI DÍJASOK Cselekedni, ahol legjobban kell nyed művészettörténeti játékokkal és szórakoztató műsorral. — Nekem a véremben van a nyüzsgés, életformám, hogy itt-tartózkodom — mondja Dániel Kornél. — Nyáron és kora ősszel hűtlenné válók az ecsethez, minden percemet kitöltik az itt rendezett programok. Már azt sem tudom vállalni, hogy tanítsak a szabadiskolában. De hát ez természetes, másképpen nem is tudnám csinálni, mert a művészi elkötelezettség semmiképpen sem választható el attól, hogy komolyan veszem a népművelői hivatást Elvileg nyugdíjasként Bosszantja a rokonság Mészáros Jánost, a monori nagyközségi-járási könyvtár igazgatóját Jog szerint a megérdemelt pihenés hónapjait tölthetné, közvetlenül a nyugdíj előtt. Még nem érkezett meg az utóda, s ki tudja, arra vár-e vagy egyszerűen nem tud elszakadni attól a három évtizedtől, amelyet az olvasók szolgálatában töltött? — Dienes László volt a főnököm Budapesten, maradhattam volna negyedszázada akármelyik fővárosi nagy könyvtárban — és az emlékezés szavaiban nyoma sincs a nosztalgiának. — Nem mesz- sze ide, Nyáregyházán töltöttem a gyermek- és az eszmé- lés éveit, s amikor meghallottam, hogy a közelben nagyon hiányzik egy szakember, akkor már nem is volt min gondolkodnom. Jöttem Monorra, járási módszertanosnak, majd a könyvtár vezetője lettem. Kötelességem volt ott cselekedni, ahol a legjobban kell. Nem bántam meg, mert megértő és segítőkész partnerekre találtam az állami- és a pártvezetők személyében. Gyenge bizonyítékok a számok, hiszen a közművelődés legfontosabb hatása, értelme és célja szinte sohasem fejezhető ki számokban. De a statisztikai szemlélet mégis elárul néhány lényeges vonatkozást: a monori járásban az olvasók száma tetemesen meghaladja a megyei átlagot, a könyvállomány négyszeresére emelkedett és az összetétele, választéka is tanulságul szolgálhat sok könyvtárnak. Sikerült elérni, hogy egyetlen község kivételével a járás valamennyi könyvtárában függet- lenitett vezetőt alkalmazzanak. Mindezek mellett az elsők között szorgalmazta a művelődési házak és a könyvtárak folyamatos együttműködésének kialakulását. Nem kell gyanakvással fogadni, hogy Mészáros János számára ilyen egyértelműen felhőtlennek tűnik a könyvtárosként eltöltött három évtized. Hiszen olyan ember, aki lehetőség szerint elkerüli a konfliktusokat. A társadalmi változások kapcsán születő újat mindig nyitottan fogadta, de ami feszültség mégis megmaradt, azt képekbe igyekezett, igyekszik átfogalmazni. Amatőr festő. A múltat, a jelen feszültségeit vizuális formába önti. Az önkifejezésnek, a társadalmi kötődésnek egyik lehetőségét kínálja számára a festés. De maga sem hiszi, hogy képes lesz a könyvtártól örökre elszakadni, ha már nemcsak elvileg lesz nyugdíjban. Jogos elismerésnek tűnik a minap átvett kitüntetés mindenki előtt, aki munkásságát, akárcsak felszínesen is ismeri. A régi mellett új Róluk akkor is írni kellene, ha nem kaptak volna elismerést: az isaszegi falumúzeum baráti köre építkezik, új múzeumot hoznak látre a régi, 120 évnél öregebb épület szomszédságában. Pénzt csak az anyagért adnak, bérköltséget nem számolnak el, maguk alapoztak, falaztak, s most a tetőszerkezet kialakításánál tartanak. A friss élmény régi emléket idéz: Varsó megyei testvérla- punk főszerkesztő-helyettesét kalauzolta el e sorok írója néhány évvel ezelőtt az isaszegi falumúzeumba. Vladiszláv barátunk nehezen értette meg, hogy milyen erők tartják életben a sok munkát jelentő múzeumot, hiszen a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságától igencsak szerény támogatást kap az aprócska intézmény. Nem esett szó akkor a helybéli múzeumbarátok köréről, akik meg akarják őrizni településük történelmi múltját, akik büszkék e tájhoz kapcsoló hűségükre. Féltve vigyázzák a tatárjárás ellenni egyetlen — isaszegi — győztes csatának az emlékét, s a 49-es ütközettel együtt mind a 13 országos jelentőségű isaszegi összecsapás tárgyi emlékeit. Évente három megyei köz- művelődési díjat adnak ki, most ebből az egyiket az isaszegi múzeumbarátok köre kapta. Erős kis közösség, létezésükkel a cselekvés lehetőségét akarják bizonyítani. A legaktívabbak 5—600 óra társadalmi munkát vállaltak a régi mellett épülő új múzeum létrehozásáért. Közülük is a legszorgalmasabbak: Tihon Attila diák, Proszka Pálné nyugdíjas pedagógus, Szabó István esztergályos, Hajdú József, a mezőgazdasági múzieum csoportvezetője, Tóth Sándor villanyszerelő, Erki István bádogos, Bodrogi András helybeli tanácselnök, Pologa Jenő művezető és Pologa László nyugdíjas pozanos. Ha a falukrónikában feljegyzik egyszer az új helytörténeti múzeum létrehozásának körülményeit, akkor minden bizonnyal a fenti neveket örökítik majd meg. S még egyet, Szatmári Zoltánét, az isaszegi falumúzeum és a baráti kör vezetőjét. Különös pályafutás az övé. Orvosegyetemi tanulmányainak lehetőségét söpörte el az első világháború, s mindvégig hentes és mészárosként dolgozta le az életét, s közben gyűjtötte a falu relikviáit, egy-két azóta már örökre eltávozott községbeli barátjával, így Szentivá- nyi Gyulával és Barabás Gézával. Az ő általuk megőrzött tárgyak teremtették meg a falumúzeum alapját. Szatmári Zoltán, aki ledolgozott szakmájában vagy négy évtizedet, a megérdemelt pihenés éveit teljes erővel Isaszeg múltjának kutatásával tölti. Mi sem természetesebb, hogy most is irányítója, koordinálója az új múzeum építésének. Személyes múltjából nagyon kevésre emlékszik, számára minden ennek a múzeumnak a tizenöt évvel ezelőtti létrehozásával kezdődik. Tiszta örömet, boldogságot talált ebben a gyűjteményben, amelynek néhány darabja a világon is egyedülálló leletnek számít. Még az idén új helyiségbe költözik az isaszegi falumúzeum. Amíg épségben megőrizhető a régi vertfalú épület, addig képzőművészeti kiállításoknak ad majd otthont. Kriszt György A szerző felvételei RADIQFIGYELO HÉTFŐ ESTE MINDENKINEK. Amikor a szerkesztőnek, riporternek, dokumentumjáték szerzőnek egyaránt kiváló Sípos Tamás néhány hónapja kivált a Mit üzen a rádió stábjából, már-már úgy tűnt, hosszabb szabadságot engedélyeztek neki és engedett önmagának. Éppen ezért sokszoros örömmel olvastam a heti műsorban, hogy ő vezeti ezt a Divéky István szerkesztette — kettejük jóvoltából szellemes, kellemes — műsort. Sípos mindig is értett hozzá, hogy oldott összekötőátvezető szöveggel teremtsen egységet az egymástól elütő hangulatú műsorrészletek között, s ez ezúttal is jól sikerült, Ki-ki hallgathatott kedvére valót; a dzsesskk ed velők Fitzgeraldot és Armstrongot, az irodalombarátok részletet Hemingway öreg halászából a felejthetetlen emlékű Mak- láry Zoltánnal és Básti Lajossal, a szimfonikus zenekedvelők részletet Debussy A tenger-éből. Kevéssé ismert, szép József Attiía-verseket mondott Kálmán György. Párizsban, szűk utcák kis kávézóiban érezhettük magunkat — a ki hinné? — 60 esztendős, de még mindig utánoz- hatatatlan Y vés Montand jóvoltából. Egy habkönnyű bohózat és a Beatlesek felvételeiből összeállított egyveleg tette teljessé a műsort, melyet hallgatva cseppet sem éreztük hiányát a tv-nek. FALURÁDIÓ. Búzás Andor szerkesztőé az érdem vagy a rovát szaporodó régebbi és újabb riportereié, hogy ismét megújul a Falurádió? Szinte hétről hétre képesek valami újat nyújtani, mint legutóbb tegnap reggel, amikor is az ország négy városából — Pécsről, Szentesről, Szolnokról és Dunaújvárosból — jelentkeztek, s az ottani piac minőségi és árviszonyairól tájékozódtak, tájékoztattak, megszólaltatva a legilletékesebbeket: őstermelőket és vevőket. A következtetést mindenki levonhatta magának, mely állhatott csupán annyiból, hogy megállapítottuk: lám, nálunk — Pesten, Cegléden vagy Szentendrén — — nem is olyan drága a piac, mint például Dunaújvárosban. Ám állhatott abból is, hogy eltöprenghettünk, minden rendjén van-e a szabályozók körül? Okos, politizáló, közérthető, s bár látszólag úgy tűnhetik, hogy a témától idegen a jelző, mégis: izgalmas műsort szerkesztettek kedd reggelre. ÚTKÖZBEN — HAZAFELÉ. Augusztus elején hangzott el ez a kísérletnek szánt négyórás spontán szerkesztődé magazinműsor, melyet akkor nagy sikerrel fogadtak, elsősorban az úton levők. A könnyűzenei, a szolgáltató és a sportszerkesztőség együttműködésének eredményeként úti hírek, tanácsok, hasznos információk és jó zene hangzott el, s szól legközelebb szombaton, a hármas pihenő utolsó napján délután 5 órától a Petőfi adón. Érdemes lesz áthangolni rá. Bányász Hédi HETI FI LM JEGYZET Seriff az égből Búd Spencer és Cary Guffey a Seriff az égből című filmben Ne dőljünk be a film hely-i színeinek, neveinek, sztorijának: ez is Piedone-történet, csak Piedonét ezúttal nem a nápolyi detektívfelügyelő, hanem az amerikai kisváros seriffjének jelmezében látjuk, körülötte nem olaszok nyüzsögnek, hanem amerikai (nak álcázott) figurák, s az elmaradhatatlan kisfiú-partner nem a fekete bőrű Bobo, hanem egy szőke és kékszemű fiúcska, aki a változatosság kedvéért a H—7—25 névre hallgat, és egy idegen bolygóról került a földre. Az új olasz film, melyet Michele Lupo rendezett, tehát semmiben sem különbözik Piedone, a Nagylábú (azaz Bud Spencer) eddigi filmjeitől — már ami a lényeget illeti. Ez a lényeg pedig itt sem más, mint a többi Piedone- filmben volt. Azaz: a góliát termetű Bud Spencer valamilyen — nem fontos túlságosan, hogy milyen — történet keretében szabályos időközökben a puszta két kezével hülyére ver, pofoz és rúg vagy harminc fickót (kaszkadőrt), valamint hol egy raktár, hol egy üzlet, hol egy keleti bazár teljes berendezéséből aprófát csinál. Jelen filmben a hülyére verendők az UFO-el- hárító különítmény legényei; a felaprítandó helyszínek között vezet egy élelmiszer szupermarket; iriedone — azaz a seriff — segítője pedig a városka fenegyerek verekedője, Brennen, azaz: Joe Bugner, a magyar származású nehézsúlyú profi ökölvívó. Piedone- Seriff-Spencer egyedül is dere- kas pusztítást végzett eddig az elnyűhetetlen kaszkadőrök között, s egyedül is kenyeret adott a belsőépítészeknek és , lakberendezőknek a sok újjá-' építendő-rendezendő helyszínnel. Amit most Brenner— Bugnerrel művelnek, az egyenesen természeti csapás a kaszkadőrök, s maga az aranybánya a berendezők számára. És ezzel körülbelül mindent el is mondtunk a filmről — mert az erőltetett, talán paródiaféleségnek szánt, de nagyon humormentes „földöntúli” vonalat a kis szőke H—7—25-tel jobb nem emlegetni. A kérdés már most csak az, vajon meddig lehet egy valamikor kellemesen szórakoztató figurából — Piedone — újabb és újabb filmötleteket facsarni? A leglédúsabb citromból is kifogy egyszer a lé, ha folyton facsarják. A végén már csak az üres, száraz hé) marad. Búd Spencer filmjei rohamosan haladnak eme halmazállapot felé. Egymillió zöldhagymával Ez is bűnügyi filmvígjáték kíván lenni, de készítői románok. A népes forgatókönyvíró gárda művét Sergiu Nicolaes- cu rendezte. Nicolaescu a román filmművészet egyik igen karakterisztikus alakja; színész, rendező, forgatókönyvíró, akinek számos filmjét — így például a Marian felügyelő kalandjait elmesélő A banditák alkonya, Az utolsó töltény, vagy a Vádol a felügyelő című, igen jól rendezett, s a címszerepben is a rendező posztján egyaránt Nicolaescut dicsérő filmjeit — mi is láthattuk.. Ezúttal azonban nem remekel — de a hiba nem benne mint rendezőben van elsősorban, hanem a forgatókönyvben. Az Egymillió zöldhagymával ugyanis csupa ismerős patron- 'ból, sablonból készült. Ilyen patron a vidéki, kissé bugyuta, ám igen életrevaló nagybácsi, aki belekeveredik a puccos tengerparti nyaralóhely csillogó világába — s ez természetesen egy csomó mulatságosínak szánt) szituáció • forrása lesz, Ilyen patron, hogy ehhez a derék és együgyű oltyánhoz a megszólalásig hasonló az az amerikai milliomos, aki ugyancsak erre a fürdőhelyre érkezik, s akivel a nagybácsit lépten-nyomon, természetesen összetévesztik. Patron az is, hogy e két figurát ugyanaz a színész játssza. Patron továbbá, hogy a milliomos lányát elrabolják, és éppen a román tengerparton akarják — egymillió dollár váltságdíjért — visszaadni a papának. Patron a pénzért versengő két rivális — és mellesleg az ütődött- ségben is nemes, ámde eldöntetlen versenyt vívó — gengszterbanda; patron a folyton elcserélt két egyforma aktatáska, melyből az egyik az egymillió dollárt tartalmazza, míg a másik a derék oltyán bácsika hagymáit és juhtúró- ját. Mindeme mozzanatok számtalan filmben szerepeltek már; a forgatókönyv megpróbált azzal eredetit nyújtani, hogy a sok régi ötletet egybegereblyézte. Az eredmény azonban csak egy halom régi geg lett, s e halomból egyetlen friss, új, zöld hajtás sem nőtt ki. Mellesleg ráadásul belecsempészte valaki a filmbe szegény Columbo hadnagy figuráját is; egy ágrólszakadt, látási és mozgásszervi zavarokkal küszködő emberke tén- fereg a filmen, akihez képest Peter Falk figurája egy angol lord eleganciájával és egy pantomimes mozgáskultúrájával rendelkezik. Hogy hogyan került mamaiai tengerpartra ez a kísértet, éppúgy nem derül ki a filmből, mint ahogyan az sem, hogy egyáltalán az egész sztori miért épp ott játszódik. Nicolaescu egyébként egy interjúban a film kapcsán többek között ezt mondotta: „... mélyebb, elméletibb igényeimet írásokban fejezem ki." Az Egymillió zöldhagymával láttán ezt elhisszük, és nagyon meg is értjük... Éjiéikor 1957-ben készült Révész György filmje, s még azon frissiben reagált az 1956-os eseményekre, és azok hatására egy értelmiségi körben. A most felújított film nemcsak kitűnő kordokumentum, hanem művészi alkotásnak is figyelemre méltó, mert gondolatai máig elevenek, élők maradtak. Takács István / a r t
