Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-13 / 189. szám
1981. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK A REHABILITÁCIÓS HÓNAP KAPCSÁN Gyógyítás és képzőművészet Július a rehabilitáció hónapja volt Po- mázon. Természetes hát, hogy szó esett — lévén a településen pszichiátriai betegeket gyógyító munkaterápiás intézet — az egészség, a gyógyítás, s a társadalom kapcsolatáról, az alkoholisták kezeléséről. Ami viszont szemet szúr: vetítették a Csontváry-filmet, előadást tartottak Muszorgszkij zenéjéről, fellépett M. Kecskés András pantomimművész, diaképes bemutatót hozott Bánszky Pál művészettörténész, volt még komolyzenei hangverseny és Latinovits-emlékest is a gazdag programban. Művészet és therápia? Nem is gondolnánk, mennyire összefügg a kettő. S, hogy miként, arról beszéljen az illetékes, az eseménysorozat egyik szervezője és részese, dr. Stumpf Imre adjunktus. — Kezdjük talán a rehabilitációval, annak is tágabb értelmezésével. Már az elmebetegség maga sem szűk fogalom, az enyhe neurózistól a súlyosabb kórokig, a tudathasadásig, a mániás-depressziós, azaz ingadozó hangulatállapotokkal járó betegségig, az értelmi fogyatékosságig sok minden tartozik ide. Az ilyen jeljegű betegségek a páciens szűkebb környezetében másoknál is kiválthatnak kóros tüneteket, hiszen „idegesítik”, más szóval neurotizálják a hozzátartozókat, munkatársakat. Ahogy például egy alkoholista beteg hat az őt körülvevő emberekre. Ha a rehabilitációról szólunk, nem csupán a már beteg férfiak, nők egészségének és presztízsének visszaállítására kell gondolnunk, hanem a megelőzésre, a többiek védelmére is. Kultikus magatartás — A hónap során előadások, beszélgetések témája volt a képzőművészeti gyógymód. Mit is jelent a kifejezés? — A művészet-therápia tulajdonképpen a munkatherá- piának sajátos formája, az alkotás folyamatát hasznosítja a gyógyításban. Az a lényege, hogy a beteg képi vagy plasztikus formában oldhatja fel a benne felgyülemlett feszültségeket, s a módszer egyfajta öngyógyítási lehetőségnek nyit ajtót. A rajzok segítségével az orvos kapcsolatot talál betegével, könnyebben tárja fel a lelki kór okait, súlyosbító tényezőit. — Miért? — A pszichiátriai betegeknél sok érzelmi és indulati tényező kerekedik felül a ráción, a „józan észen". így egymás közelébe kerülnek a dolgok, amelyektől fél a beteg, vagy amelyeket szeret. Egyfajta kultikus magatartás is megnyilvánul ilyenkor, ki- vetítődik az archaikus eljárással készülő festményekbe, a megformált anyagba. Az öngyógyítás lényege tehát: a feszültség maga oldódik fel az alkotás folyamatában. — És az esetleges siker hatása? — Intézetünk 1966 óta használja a művészetet, az alkotásokat gyógyításra. Az önkúrá- lás folyamata lezárul ugyan a mű elkészültével, de további, külső eredetű gyógyításra ad alkalmat, ha elismerés, siker követi az előbbieket, ha a létrejött alkotást kiállítják, azaz elismerik a tehetséget. Vitathatatlan a tény: ez a gyógymód társadalmilag is hasznos, hiszen eredetiséget, gyakran nagy tehetséget hoz a felszínre. Ez az a pont, amelytől már nem az orvos az illetékes. Hivatalos zsűri ítél a létrejött műalkotásokról, s évek tapasztalata, hogy jó néhány pszichiátriai beteg többet mondhat az érzelmi problémákról, mint egészséges társai. így tehát a kór nem kizárója, hanem sokszor alkotásra indítója a tehetségnek. Egyéniség szerint — S minden betegnél beválik a módszer? — A kezdeti szakasza, a rajzoltatás, igein. A továbbiakban azonban minden egyes embernek olyan munkát kell találnunk, amely testreszabott, s a legjobban szolgálja egészségének helyreállítását, karbantartását. Tévedés lenne azt hinni, hogy az elmebeteg, a pszichiátriai beteg őrült. Nem őrjöng, legfeljebb gyógyszer, a'kohol, vagy rendkívül szélsőséges betegségállapot hatására. Igaz viszont, hogy az átlagosnál nagyobb gondoskodásra szorul, s a lelki egyensúly fenntartására. Például gyógyítunk megbetegedett művészeket is, akik elvesztették aktivitásukat, vagy a szociális problémáik miatt elszigetelődtek. Van közöttük, aki nálunk nyerte vissza alkotó- képességét. Betegeink többsége persze nem művész, s arányuk — a tehetségeseké — hasonlóan alakul, mint az egészségesek között — A rehabilitációs hónap eseménysorozata egyszeri. Vajon mi a haszna, elegendő-e az egyhavi kampány? — Mindenfajta hasonló rendezvény nagy előnye, hogy társadalmasítja a gondok megoldását, vagy legalábbis megkísérli azt tenni, azzal, hogy irányítja a figyelmet Struccpolitika — Kinek, s mit adott ez a hónap? — A betegeknek lehetőséget a társadalmi elismerésre, ami pedig gyógyító erejű. Nem első alkalommal mutatkoztak be alkotásaikkal a nyilvánosság előtt, de az is lényeges, hogy az egészséges emberekkel és gyógyítóikkal együtt, egyen- rangúként vettek részt négy, az őket érintő kérdésekről szóló vitában. Több beteg is értékes hozzászólásban Ismertette a véleményét, volt aki nyíltan beszélt a pszichiátriai osztályon átélt élményeiről. — Fontos mindez az egészséges embereknek is? — Az lenne az egyik célunk, hogy formáljuk ez ügyben a társadalom tudatát. Nem jó az, ha az elmebetegség tényét elzárkózással, idegenkedéssel fogadják, sem a gyógyítónak, sem páciensének, sem a többieknek. A megértő, segítő magatartás többet használ. Minden ember veszélyeztetett, megbetegedhet, minél nagyobb a felelőssége és az igénybevétele, annál inkább, s erről nem tudomást venni — struccpolitika. A neurózis, vagy az alkoholizmus pedig nemcsak egyéni probléma... Akik nem jöttek el — És vannak segítői? — Természetesen. Most is eljöttek a vitákra a rehabilitáció feladataiból eddig részt vállaló szentendrei Márkaüzem és a kerámiagyár vezetői, s megosztották tapasztalataikat másokkal, elmondták, hogy a betegek megfelelő gondozás mellett helytállnak a munkában, újabb rehabilitá- landókat is szívesen fogadnak. Sajnos, nem voltak ott a po- mázi szövetkezetek, gazdasági egységek s a tanács képviselői, pedig az ő segítségüket, támogatásukat is szívesen vennénk. Érdeme az új művelődési ház dolgozóinak, hogy programjaik között szinte az első nagyobb rendezvénysorozat a rehabilitáció hónapja volt, s már meg is egyeztünk, hogy két év múlva hasonlóra kerítünk sort. Vasvári G. Pál BALETTSIKER A ranytallér-díj Magyar siker született az olaszországi Amalfi ban megrendezett nemzetközi balettversenyen. A helybeli idegen- forgalmi vállalat évente meghirdetett versenyén — amelyen első alkalommal szerepeltek magyar táncosok, az Állami Balettintézet nyolcadik évfolyamos két növendéke, Volf Katalin és Kováts Tibor vett részt. A nyolc páros közül a zsűri Menyhárt Jacqueline balettmester két tanítványának ítélte oda a győztesnek járó „Tari d’oro” Aranytallér- díjat. HETI FILMJEGYZET 25 millió fontos váltságdíj ZALALÓVOI LELET Villa publica Értékes leletekre bukkantak Zalalövőn a római Sállá város maradványainak idei ásatási munkálatai során. A IV. századi fogadó, az úgynevezett „Villa publica” feltárásakor megtalálták annak prae- furniumát. Ez tulajdonképpen az épület központi fűtését szolgáló kazánház volt, ahol azonban nem vizet melegítettek, hanem levegőt, amely bámulatos ésszerűséggel és tökéllyel kialakított — jórészt szintén előkerült — csőrendszer segítségével fűtötte a fogadó helyiségeit és tágas fürdőjét. KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? Politikai vetélkedő A következő tanévre is meghirdetik a Ki tud többet a Szovjetunióról? című politikai vetélkedősorozatot. A Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar —Szovjet Baráti Társaság, a Lapkiadó Vállalat és a Szovjetunió című folyóirat szerkesztősége e rendezvénysorozatával arra ösztönzi a középfokú tanintézetek diákjait, hogy jobban ismerjék meg a Szovjetunió életét, erősítsék tovább a magyar és a szovjet fiatalok kapcsolatát, barátságát. A vetélkedősorozattal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. és a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulóját köszöntik. A vetélkedő részvevőinek ismerniük kell a Szovjetunióra vonatkozó iskolai tananyagot, a Szovjetunió című folyóirat ez évi 1—8. számaiban megjelölt cikkeket, valamint a 9—12. számaiban és az 1982. évi 1—3. számaiban közölt cikkeket és fényképeket. A vetélkedőbe a gimnáziumok, a szakközépiskolák, az egészségügyi szakiskolák, a szakmunkásképző intézetek, a gép- és gyorsíró iskolák, az önálló kollégiumok, négy-négy tagú csapatai nevezhetnek be. A szakmunkástanulók és a középiskolások külön versenyeznek. Az iskolai vetélkedőkön osztályonként, tanuló- csoportonként legalább egy- egy csapat vehet részt, s az iskolákat a további fordulóban csak egy csapat képviseli. Minden megyéből egy szakmunkástanuló és két középiskolás csapat jut az országos területi döntőkbe. Az ország nyolc részében sorra kerülő területi döntőből, összesen 16 csapat jut tovább a két országos döntőbe, ' amelyeket 1982. április 11-én, vasárnap tartanak. Az iskolákat megillető két első díj: háromszobás, teljesen berendezett faház 3 évi használata a balatonberényi Gorkij üdülőtelepen, a két második díj: 35 ezer forint, a két harmadik díj: 25 ezer forint, amelyet csak ifjúság- politikai célokra használhat fel az iskola. A két döntőn legjobban szereplő 8 csapat tagjai és a felkészítő tanárok részére a Szovjetunió című folyóirat moszkvai szerkesztősége, a Mezsdunarodnaja Knyiga, a KISZ KB és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság szovjetunióbeli jutalomutazást ajándékoz, A jelentkezési lapokat ez év november 1-ig kell eljuttatni a megadott címre. Arányosabban A szakközépiskolák, a szakmunkásképző intézetek, illetve a gyakorlati oktatásban részt vevő vállalatok kapcsolatait szabályozó rendelkezések némelyikét bizonyos pénzügyi-szervezeti aránytalanságok miatt vált szükségessé módosítani.) Oktatási rendszerünk a • népgazdaság egésze számára képez jól felkészült, szakmájukat értő fiatalokat, ugyanakkor a mesterségükkel ismerkedő diákok általában a nagyobb vállalatok jól felszerelt tanműhelyeiben tölthetik gyakorlati foglalkozásuk idejét. Ez természetes is, hiszen a korszerű ipari technológiák elsajátításához nagy értékű berendezésekre, műszerekre van szükség, így a képzés tárgyi feltételei nem teremthetők meg valamennyi munkahelyen. A leendő szakmunkás- gárda nevelése miatt — jelentős terheket ró az ebben részt vevő vállalatokra is. Így számos nagyüzem anyagilag került hátrányosabb helyzetbe, amikor olyan fiatalok gyakorlati képzésének költségeit is vállalta, akik az oklevél megszerzése után másutt kezdték meg munkáséveiket. Ezért a kormány legutóbbi ülésén elfogadott módosítás nyomán arányosabb teherviselési rendszert alakítanak ki. Hinnék lényege, hogy mindazok a vállalatok, amelyek igényt tartanak a végzett szakmunkásokra, a lehetőség szerint egyenlő mértékben járuljanak hozzá a képzés költségeihez, illetve a tanulóknak járó juttatások összegének előteremtéséhez. Az új rendelkezések a szakközépiskoláknak és szakmunkásképző intézeteknek a gyakorlati oktatás színtereinek megválasztásához is tágabb kereteket adnak majd. Ez azt is jelenti egyben, hogy megnövekszik az iskolák felelőssége, hiszen önmaguk választhatják ki azt a vállalatot, intézményt, amelyben a legkedvezőbbek a feltételek ahhoz, hogy a diákok megfelelő munka- körülmények között, s eredményesen sajátítsák el szakmájuk gyakorlati tudásanyagát A módosítás szerint — a korábbiaktól eltérően — nem kell mindenképpen vállalati partnert sem keresni a gyakorlati képzés megszervezéséhez. így például egyes vegyipari szakmák tanulói az iskolai laboratóriumokban is kellő felkészültséget szerezhetnek, ők tehát a jövőben tanulóidejüket teljes egészében a tanintézet falain belül tölthetik el. Az iskolatípusok, illetve foglalkozási ágak sajátosságaihoz, valamint a helyi vállalati lehetőségekhez rugalmasabban alkalmazkodó gyakorlati oktatás végső soron része a korszerűbb, magasabb színvonalú szakemberképzési rendszer megteremtésének. Roger Moore a 25 millió fontos váltságdíj című filmben Olyan kevés kell egy tűrhető színvonalú szórakoztató filmhez. Itt van például ez az angol alkotás, melyet Andrew McLaglen rendezett, az Esther, Ruth és Jennifer című Jack Davies-könyvből, s eredetileg a film lényegére jobban rávilágító North Sea Hijack (északi-tengeri rablás) címet viselte. Mindössze any- nyi történik benne, hogy egy nagystílű és jó kombinatív érzékű intellektuális bűnöző — bizonyos Kramer — ráébred, hogy az északi-tengeri hatalmas olajfúró tornyok csillagászati értékeket képviselnek, több száz fős személyzetük élete pedig ennél is többet ér. Tehát egy jól kitervelt akcióval elfoglalható vagy olyan veszélybe hozható egy ilyen sziget méretű torony, hogy az illetékesek (jelen esetben a brit kormány) inkább fizetnek, semmint pusztulni hagyják a több milliárd fontot érő berendezéseket a munkások százait, s veszni hagyják a napi sok száz ezer hordó olajat. Az akció sikerül, a kormány fizetni kényszerülne — ha meg nem jelenne a színen egy bizonyos Rufus Excalibur Ffol- kes nevű habókos skót úr a maga remekül begyakorolt könnyűbúváraival és egy a Kramer terveinek hibáira, s magának Kramernak a személyiségzavaraira épülő óraműpontosságú akcióval hidegre nem tenné Knamert és társait s el nem nyerné ezzel Őfelsége a királynő kormányának csodálatát, valamint azt a három tündéri, hófehér angóra- macska-kölyköt, melyeket tiszteletdíjként hajlandó elfogadni. A sztori ilyetén csavarása azonban sejteti a gyakorlottabb kalandfilmnéző olvasóval, hogy ez a film mégsem pontosan olyan, mint sok-sok hasonló társa. így is van — mégpedig legalább három okból. Egy: a sztori izgalmait, néha elég idegborzoló ‘jeleneteit kitűnő arányérzékkel ellenpontozza azzal a fajta humorral, melyet angol humornak szoktunk nevezni, s melyre jellemző a fanyarság, a szellemesség, no és az, hogy gyakran „fa" humor. Kettő: a forgatókönyv és a rendező is egy kicsikét idézőjelbe teszi az egész históriát, így aztán a tényleges izgalmak is mindig egy kicsit a fonákjukat is megmutatják. Három: az ellenfeleket sikerült olyan színészekkel játszatni, akik amellett, hogy világsztárok, valóban értik is a szakmájukat, plusz azt a bizonyos idézőjelet is kirakják a játékukban. E sztárok neve magában is elég lenne a sikerhez, hiszen a habókos skótot Roger Moore, az ideges Kramert Anthony Perkins játssza. A film humorát — meglepő módon — a hajdani szívtipró Angyal — Moore szolgáltatja. Macskamániája, a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben előszedett gobelinhímzése, „benyögései” üdítő poénok, ízléses színészi „felvezetésben”. Ehhez járul még néhány szép skót tájfotó (a Sherlock Holmes magánélete című filmből már ismerős Eilean Donan-kastély például, a festői Duich-tó partján). Szóval, mindössze ennyi kell egy tűrhető színvonalú szórakoztató filmhez. Nem sok. Persze: mihez képest nem sok? Solo Sunny A filmfesztiválok díjait hatásosan fel lehet emlegetni egy-egy film kapcsán, de minden díj, vagy majdnem mindegyik erősen viszonylagos. A legkülönbözőbb manipulációk, üzleti szempontok, mérlegelések, az éppen futó filmtípusok további népszerűsítésének irányába ható „spontán" döntések épp úgy befolyásolhatják a díjak odaítélését, mint az, hogy az adott fesztiválon az adott évben milyen filmmezőny jön ösz- sze. így fordulhat elő például olyasmi, hogy ami az egyik évben valahol komoly díjat nyert, az máskor, máshol, egy másfajta — erősebb, nívósabb — mezőnyben esetleg labdába sem rúgott volna. Mindezt előre kell bocsátani az új NDK-film, a Solo Sunny kapcsán. A filmről az 1980-as nyugat-berlini film- fesztivál kapcsán dicshimnuszokat zengtek; rendezője, a neves Konrad Wolf eleddig talán legjobb alkotásaként emlegették; a Nemzetközi Filmkritikusok zsűrije a filmnek ítélte díját, s a főszereplő, Renate Krössner, a legjobb női alakítás díját kapta Most pedig itt a film, és sem a dicshimnuszokat, sem a dijakat nem nagyon értjük. A film ugyanis egy a popzenében magának nevet, sikert szerezni kívánó, hajdani textilgyári munkáslányról, bizonyos Ingrid Sommerről szól, aki felveszi a Solo Sunny nevet. A siker nem jön össze; kirúgják a negyedrangú zenekarból is, sikertelenül próbálkozik kapcsolatteremtéssel egy méla szaxofonossal, aki mellesleg filozófus, aztán visz- szamegy az őt reménytelenül „fűző” pénzes taxis fiúhoz, meg öngyilkosságot kísérel meg, aztán újra beáll a gyárba, ahol már nem nagyon megy a munka, végül pedig egy méla tinédzserekből összeverődött új zenekarhoz megy el, akik a nagynénjük korú Sunnyt persze rögtön befogadják. Tehát az egész kezdődik elölről. Jóllehet egy filmről maga a sztori nem mindig mondja el a legfontosabbat, itt nem erről van szó. Sunny sztorija leleplező. Wolf ugyanis — feltehetőleg — valamiféle egyéniségkereső, énmegvalósító szerepet szán hősnőjének, mi több, talán egy egész nemzedék modelljének véli. Ám ebből csak annyi lesz a filmben, hogy ezt a Sunnyt ilyen körülmények közt senki nem veheti komolyan, sorsa senkit nem érdekel, mert nem modell, hanem csak egy kis kelekótya huszonéves csaj, akinek az a mániája, hogy popénekes lesz, de ez nem jön össze neki. Takács István A
