Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-30 / 177. szám
LLOI mán A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÄRÄSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA ini i.lB • ■. I..MIH __■, _ i Vn i. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM 1981. JÜLIXJS 30., CSÜTÖRTÖK Az érdeklődő ember mindent megkap A szervezettség magas foka A művelődésre fordított szabad időben ma is az olvasás az egyik legfőbb tényező a hagyományos formák közül. Éppen ezért a könyvtári tevékenység, valamint az olvasómozgalmak szerepe és jelentősége továbbra sem csökken. Fő céljuk a dolgozók eszmei-politikai műveltségének, marxista—leninista világnézetük színvonalának emelése, általános és szakmai tudásuknak növelése. S megmarad az a hagyományos szerepük is, amelyet a nemes szórakoztatásban, az olvasók harmonikus életérzésének kialakításában, erkölcsiesztétikai gazdagításukban betöltenek. Nyitott ház Csak vázlatos sorok ezek arról a sokrétű tevékenységről, amellyel a járás könyvtárai hívják és várják az olvasók százait. — Napról napra meg kell újítani a könyvtári munkát, mindig új módszerek bevezetése szükséges ahhoz, hogy az olvasói létszám növekedjen — mondja Dinnyés László, a ba- gi művelődési központ igazgatója, aki Nyitott házban, nyitott könyvtár című dolgozatának megírásával vesz részt a Magyar Népművelők Egyesülete által A korszerű köz- művelődésért címmel meghirdetett országos pályázaton. — A dolgozat megírásával az volt a célunk, hogy a megfogalmazott gondolatok gyakorlati megvalósításával bizonyítsuk, a könyvtárakat ma már nem szabad szépirodalmi jellegű művek kölcsönzőhelyének tekinteni, hanem meg kell valósulnia annak az elképzelésnek, mely szerint azok az általános, sokoldalú nevelés központjai. A bági községi könyvtár a művelődési központban van. A két intézmény egy fedél alatti elhelyezése következtében az érdeklődő ember mindent egy helyen megkaphat. Szakirodalmat A könyvtári szolgáltatások széles skáláját Lévai Sándor, a könyvtár vezetője sorolja. — Gazdag választékot kínáautóstúráikhoz útiprogramot készítünk és közvetítjük az igényeket az utazási irodákhoz is. Arra is vállalkozunk, hogy azok részére, akiknek szükséges, megfogalmazzuk és el is helyezzük a különböző hirdetéseket a napilapokban. És m ég valami! Szeptembertől indul a könyvtár angol nyelvstúdiója. Szép környezet — A nyitott házban nyitott könyvtár című kísérletünknek — veszi át a szót ismét Diny- nyés László, nagyon fontos feltétele, hogy megteremtsük az intézményeinkbe látogatók jó közérzetét Itt is látható, hogy elsőként kifestettük, megszépítettük, új köntösbe öltöztettük a könyvtár helyiségeit. Nem raktunk ki tiltó táblákat, mert úgy véltük, az ízlésesen berendezett tiszta és otthonos környezet mindenféle tiltásnál hatékonyabb. Nagyon fontos eleme a sikernek, hogy a könyvtáros és a művelődési központ dolgozói nem hivatalnokokként vesznek részt a munkában. A közművelődést nem lehet reggel nyolctól fél ötig az irodában ülve tervezni és szer-! vezni. Nem lehet, hogy esténként a beszélgetésre vágyó, a gondjaira és problémáira választ kereső csak a kisegítő A MÉM Műszaki Intézet gödöllői és szolnoki mérnöki irodái, az intézet kutatási eredményeinek közvetlen át7 adására, a módszerek üzemi bevezetésének véghezvitelére hivatottak. A két iroda egy év alatt csaknem félszáz fejlesztési tervet dolgozott ki mező- gazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok megbízásából. A rakamazi Győzelem Tsz például a nedves szemes kukorica feldolgozására, hasznosítására alkalmas takarmánykeverő üzemének megterveszemélyzettel találkozzék. Ezért fontos az olvasókör megszervezése, ahol mindig jelen van a népművelő, aki csendes beszélgetőtárs és a beszélgetés irányítója is egyszemély- ben. Elismerésre méltó célokat fogalmaz meg a Dinnyés László által vezetett kísérlet. De nem lehet, hogy az újra való törekvés még a megvalósulás előtt elsorvad? Dinnyés László a feladatok rangsorolásában látja a kísérlet sikerét, amikor a kérdésre így fogalmaz. Többet tenni — Egyrészt munkánkat a közművelődési politika alapján kell elvégezni, másrészt következetesen nyújtani kell a takarékosság és szervezettség magas fokát, harmadrészt szélesíteni a saját bevételi lehetőségek körét és nem utolsósorban el kell érnünk a gyakran irodába zárt gondolatok, ötletek kiszabadítását. A próbálkozás minden bizonnyal igazolja majd a célt, amely szerint a megszokottól sokkal többet tehet a településen élők közművelődéséért a művelődési ház és a könyvtár együttes erőfeszítése, mint a külön-külön való munkálkodás. Fercsik Mihály zését bízta a kutatókra. Elkészítették az intézetben a Gödöllői Tangazdaság műszaki ellátóbázisának tervtanulmányát is. A Csongrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat a vöröshagyma tárolásának anyag- mozgatási technológiáját dolgozta ki az intézet szakembereivel. A kecskeméti Mezőgép Vállalat számára a nedves szemes kukorica tárolására alkalmas silótorony prototípusát tervezték meg, két változatban is. T angazdasóg Takarékossági tervek Az eddig betakarított növények nagy részének bizony nem nagyon kedvezett az időjárás. Az őszi árpa, a búza, a zöldborsó és a fajtaborsó egyaránt kevesebbet adott hektáronként, és így természetesen összességében is, mint ameny- nyire számítottak gazdaságaink. A Gödöllői Tangazdaság éppenséggel az itt említett növények mindegyikét termelte, az időjárás miatt váltakozó sikerrel járt munkájuk, ami azért is kellemetlen számukra — és természetesen más gazdaságok is így vannak ezzel —, mert a termelésre, betakarításra fordított költség sok esetben nem hogy kevesebb, hanem olykor több is, mint amikor nagy termés van. A tangazdaság mindenesetre az év hátralévő részében mindent elkövet a kiesés pótlására. Takarékossági tervet készítettek, hogy csökkentsék a veszteségeket. Úgy határoztak, hogy búzából nem az eredeti tervben szereplő 3 ezer 400, hanem 3 ezer 950 tonna vetőmagot dolgoznak fel és értékesítenek, s ebből egymagában mintegy másfél millió forintos többletbevételhez jutnak. A növénytermelésük összes költségeiből az anyagokra költött hányad a legnagyobb. A vetőmagokból, a műtrágyákból és a növényvédő szerekből mintegy négymillió forintos megtakarítást értek el. A teljes kiesést persze aligha tudták volna pótolni. A törekvés azonban mindenképpen dicséretes: más gazdaságokkal együtt a Gödöllői Tangazdaság is ott és annyit takarított meg, amennyit lehetett. Műszaki Intézet Számítógép a tehenészetben Másfél éve működik a MÉM Műszaki Intézet számítástechnikai irodája, amely termelés- irányítási programot dolgozott ki a tehenészeti telepek számítógépes irányítására, s ezt az eljárást a hazai gyártású számítógépre alapozta. A VT —20-as számítógép jól hasznosítható erre a feladatra. Az intézetben már korábban kidolgozták a készlet- és az állóeszköz-gazdálkodás programjait is, sőt a munkaügyi- és a bérgazdálkodási alrendszerek átprogramozása is megtörtént már a VT—20-as- ra. Városi moziműsor Az Olsen banda boldogul. Színes, szinkronizált dán bűnügyi filmvígjáték, 4, 6 és 8 órakor. Silótorony, két változatban Alkalmazzák az üzemekben Átmeneti életszakasz Összetart©, megőrző tettek Egy érettségi találkozó után lünk szakirodalomból a kiskerttulajdonosok, a kisállattenyésztők, a házi barkácsolók, kislakásépítők és a különböző szakmák művelőinek. Jogi vonatkozású könyveink házi jogtanácsadóként funkcionálnak. Hanglemez- és diatárunk nem csak a szórakozást, de a tanulást is szolgálja. — Nem sajnáltuk a művelődési központ szűkös alapterületének csökkentését — szól közbe az igazgató. — A volt községi könyvtárat egy ajtó elhelyezésével nyitottá tettük a klubszoba felé. s így a könyvtár olvasóteremmel bővült. Az olvasóterem folyóiratok, naoi- és hetilapok sokaságát kínálja, s mindazok rendelkezésére áll, akik továbbtanulnak és tanulásukhoz nyugodt körülményeket, könyvtári segédeszközöket igényelnek. Kölcsönzés, vásárlás Lévai Sándor folytatja c szolgáltatások sorának ismertetését. — Könyvtárunkban a kölcsönzés mellett vásárolni is lehet. Könyvek, hanglemezek, népművészeti emléktárgyak egyaránt kaphatók. Hozzájárulunk olvasóink szabad idejének megszervezéséhez azzal is hogy megvásároljuk a fővárosi színházakba, a gödöllői művelődési központ különböző rendezvényeire a kért jegyeket. Az egyéni, vagy társas Fél évvel ezelőtt született régi ' középiskolai osztályom több tagjában az ötlet: hívjunk össze egy találkozót! Pár hónappal később, egy májusi hétvégen meg is valósult a dédelgetett terv. Az 1976-ban érettségizett osztálynak a fele jött el a hívásra. Érkeztek Vácról és Isa- szegről, Erdőkürtről, de a távoli Tiszakécskéről is. Mindenkit egyforma kíváncsisággal vártunk, de úgy látszik, hogy nem tartották valameny- nyien fontosnak az összejövetelt. Érzésünk szerint azért aki akart, az eljött társaságunkba. Ülésrend Hajdani főhadiszállásunkon a fizikateremben, ahol isimét találkoztunk, semmi sem változott. Mégis vitatkozni kezdtünk, amikor megpróbáltuk elfoglalni régi székeinket. Bizony nem emlékeztünk az ülésrendre. Ez a kis közjáték közvetve már felcsillantotta a siker reményét, hiszen arra vallott, hogy az eltelt évek során sok esemény történt velünk, és már felejtettünk is. Lesz tehát miről beszélnünk, nem kell attól tartanunk, hogy a találkozó kínos hallgatásba fullad. Elég idő múlt el szétválásunk óta, hogy valóban ismét szükségét érezzük egymás társaságának. Mi volt a célja ennek az éjfélbe nyúló délutánnak? Hogy kicseréljük tapasztalatainkat és új erőt merítsünk. Ezek talán hangzatos, de valóságos célok voltak. Véleményünk szerint ugyanis nem szabad beletörődni abba, hogy egy jó társaság, miután elvégezte közös feladatát, széthulljon, megsemmisüljön. A gyakorlattal szembeni elgondolás ez? Sokszor előfordul, hogy egy régi kapcsolat évekig tartó szünet után más körülmények között, a régi kapcsolatban szerepet nem játszó emberek közvetítésével újjáéled. Ez azonban inkább kivételes, véletlenszerű esemény, így nem hagyatkozhatunk csak erre. Természetesen nem várhatjuk, hogy mindenki egyformán érdeklődjön egy elmúlt életszakasz közössége iránt, de meg kell teremteni a lehetőséget a mégis kinyújtott kezek egymásra találására. Csomópont A beszélgetések közben kiderült, hogy nem változott lényegesen hajdani mi voltunk, sokan megőrizték korábbi alapállásukat. Ez újabb reménysugár lehet ahhoz, hogy a megerősödött régi kapcsolatok továbbélhessenek, Ez a vágy természetesen nem érdek nélküli. Hiszen többünk életében közeli az újabb csomópont. Idén vagy jövőre végzünk felsőfokú tanulmányainkkal és attól kezdve saját munkánkból fogunk megélni. Ebben az átmeneti életszakaszban pedig különösen fontos a kapcsolattartás Novemberi határidő Gázvezeték a János utcában Csáki Béla, a KKMV dolgozója hegeszti a Sallai utcai fogadóállomás fővezetékét a János utcai szolgáltatáház előtti szakaszon Mivel fűtenek a télen? Ki tudná megmondani, hányszor hangzik el naponta ez a kérdés. Gödöllőn, a Munkácsy Mihály és János utcai lakótelepen több mint egy esztendeje elkezdődött a gázvezeték szerelése. A lakásokban jóval gyorsabban haladtak és haladnak a vezetékek és a berendezési tárgyak szerelésével. Ahol kész a vezeték, ott már helyén a konvektor, gázbojler és tűzhely. Éppen ezért mind nagyobb az érdeklődés a gáz megérkezte iránt. Künn a térben nyitott árkok, szigetelés és összekötés alatti állapotban a vezeték. A felbontott útvonalak. az ideiglenesen megszüntetett parkírozók hiánya is bosszúságot okoz az ott élő embereknek. A lakók nem tudják, mitévőik legyenek, bevásárolják-e a tói tüzelőt, deponálják azt, vagy bízzanak a munkák kivitelezőjében, akik úgy ígérik, hogy novemberre lesz gáz. Erre viszont senki sem esküszik. Kép és szöveg: Csiba József Kétforintos ügy TV éhány évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy a vasútvonallal ellátott területeken is érzékeny elemévé válik a tömegközlekedésnek az autóbusz-közlekedés. Valójában egy-egy autóbuszjárat kiesése az esetleges késések, sőt az előbb indulások — amikor siet a busz — itt is erőteljes reagálást váltanak ki az utasok körében. H’ja az autóbuszok közlekedését nem befolyásolják térközjelzők, mint a vasútnál, ezért, ha kicsi a forgalom, még azt is elhisszük, hogy nehéz a menetidőt tartani. Végsősoron könnyű megelőzni azt, hogy az orrunk előtt menjen el a busz, elég egy kicsit korábban kiérni a megállóhoz. Nagyobb fajsúlyú probléma az, hogy nem értelmezi mindegyik sofőr egységesen a menetdíjakat, pontosabban az azt meghatározó távolságokat. Több mint kellemetlen, hogy ugyanakkora távolságra az egyik buszvezető hat, a másik pedig nyolc forintot kér az egyik vonalon. A buszjegyen nincsen indulási bélyegző, és a kilométerhatár sincsen feltüntetve. Az utasok tudják tehát a legkevésbé eldönteni, a hat forint a helyes, avagy a nyolc. IVS egkóckáztatom a kije- lentést, hogy a nyolcforintos jegynek is jobban örülnénk, ha biztosan tudnánk, hogy annyi. Mert a tanácsnak: utazzunk azzal, aki hatost kér, nem tudunk mindig eleget tenni. B. G. Galgamácsai labdarúgás Újjáalakul a szakosztály Lejátszották a galgamácsai Galgaparti összefogás Tsz SE tömegsportbizottsága által szervezett Nyári Galga Kupa kispályás labdarúgó- torna IV. fordulóját. Eredmények : az egykorúak között. Kétség- bevonhatja-e valaki, hogy többet ér az öt év után újjászerveződő barátság, minit a 30— 40 év utáni nagy találkozás? Az ellenérvelők szerint éppen ebben az életszakaszban a legnehezebb a régi szálak fenntartása. Ez sajnos tartalmaz is valami igazságot. E sorok írásakor már az osztály- találkozó óta is eltelt két hónap, és bizony, lecsillapodtak az akkor keletkezett nagy hullámok. De valami változás talán mégis történt. Vácra költözött barátom például azóta négyszer járt nálam, ötödszörre itthon is talált. Megegyeztünk egy jövő évi kirándulásban és addig is igyekszünk segíteni egymást, ahol csak lehet. Nosztalgiavonat Hogy tudunk-e a széllel szemben vitorlázni, az ősszel elválhat. A májusi találkozón ugyanis olyan ötlettel álltak elő többen is, hogy októberben gyűljünk össze ismét. Ha sikerül megvalósítani az elképzelést, vagyis mozgósítani önmagunkat, akkor van remény, hogy nem válik csupán a nosztalgiavonat egyik állomásává az ötéves találkozó első fele. Balázs Gusztáv I. csoport: Domonyi KSK Öregíiúk—Galgamácsai Fő út 3-3. Igazi jó mérkőzést vívott a két csapat Rottenhof fér kiváló játékvezetésével, kemény, férfias küzdelem folyt. - Galgagyörki Fémmunkás— Vácegres község 3-0 (játék nélkül). A vácegresiek figyelmeztetésben részesültek. Szabadnapos a Györki KSK ifi volt. Az I. csoportban a Domonyi KSK öregfiúk vezetik a tabellát 5 ponttal, ugyanennyi van a galgamácsai Főút csapatának is. Gólkülönbségük’ eltérése miatt nagy harc lesz e két csapat között az elsőségért. II. csoport: Iklad-Galgamá- csai SE öregfiúk—Galgamácsai Tsz SE ifi 11-1. Nagyon jó mérkőzés volt, az öregfiúkat sokszor kisegítette a rutin, de mégis azt mondhatjuk, hogy szép jövő előtt áll az ificsapat. Állami Gazdasági Medosz—Vacegresi HSE 1-2. Nagy meglepetés a váceg- resi csapat győzelme idegenben. Szabadnapos Váckisújfa- lu községi csapata volt. A tabellát ebben a csoportban az Iklad—Galgamácsai SE öregfiúk vezetik 6 ponttal, a 4 pontos váckisújfaluiak előtt. A Galgamácsai Galgaparti összefogás Tsz SE újjászervezi az öt éve szüneteltetett labdarúgó-szakosztályát, ezért ma este hét órakor az újtelepi Forrás büfében alakuló megbeszélést tartanak, amelyre várják a focizni, sportolni vágyó vácegresi, váckis- újfalui és helyi fiatalokat. ISSN 0133—1951 (Gödöllői Hírlap) I 6 ♦ I