Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-23 / 171. szám

1981. JULIUS 23., CSÜTÖRTÖK xMt, art POSTABONTÁS Várjuk leveleiket, címünké Pest megyei Hírlap Budapest, Pf. 311. — 1446 Haszonélveze t Vásároltunk egy gyümöl­csöst, 65 ezer forintért 1974- ben. A telket a fiam nevére vettük, de, mert mi is adtunk hozzá 24 ezer forintot, a gyü­mölcsös haszonélvezete a miénk volt. Sajnos, kellemet­len meglepetés ért bennün­ket: fiunk eladta a telket a mi megkérdezésünk nélkül, a vételár feléért, s az új tulaj­donos mindent megváltoztat a kertben: lebontja a meglevő épületeket, fákat és szőlőtőké­ket vág ki. Csak azt szeretném tudni, hogy mint haszonélvezőknek, mihez van jogunk? összesen nyolc gyerekünk van, a töb­bi hét most méltatlankodik, hogy csak ezt a fiunkat tá­mogattuk, aki nem is becsülte meg a segítséget... T. B.-né Nagykőrös ★ Olvasónk esete meglepő. Meg­kérdeztük dr. Tarnóczy Csaba .tá­rásbírósági fogalmazót, milyen le­hetőségeket kínál a jog az öreg szülők igazának védelmére? Azt a választ kaptuk, hogy a haszon- élvezeti jog többek között azt je­lenti, hogy az ingatlant sem a tu­lajdonos, sem a haszonélvező nem adhatja el külön-külön. Ha mégis megteszi — mint meg is tette a Válaszok illetékesektől Megszűnt hajnali buszjárat Kőváry Ferenc mogyoródi olvasónk azzal a panasszal for­dult hozzánk, hogy az az au­tóbuszjárat, amely régebben hajnalban, 4 óra 20 perckor indult a községből a HÉV-ál- lomásra, az utóbbi időben nem közlekedik. A buszvezetők azt válaszolták a méltatlankodó utasoknak, hogy megszűnt a járat. A mogyoródiak nem ér­tenek egyet az intézkedéssel, mert számukra a hajnali busz talán a nappaliaknál is fon­tosabb, hiszen aki korán in­dul munkába, annak is ki kell jutnia az állomásra. A levél másolatát eljuttattuk a Volán 20. számú Vállalatához, s a napokban megérkezett a vá­lasz. Mentényl István személyszállítási főosztályvezető és Nagy László forgalomfejlesztési osztályvezető arról tájékoztatnak bennünket, hogy a kérdéses járatot nem áll mód­jukban visszaállítani, ugyanis a múlt évi utasforgalmi adatok sze­rint ezen a hajnali autóbuszon rendkívül kevesen utaztak, s egy­két ember kedvéért üzemeltetni egy autóbuszt nem gazdaságos. Az indok valóban meggyő­ző, ennek ellenére azt javasol­juk, vegyék fontolóra a kér­dést még egyszer az illetéke­sek, mert így azok, akiknek amúgy is hajnalok hajnalán kell kelniük, most kénytelenek még előbb elindulni otthonról, hogy legyen idejük kigyalo­golni az állomásra. Egy per kiderítheti Egy másik levél a KPM Közúti Igazgatóságától érke­zett. Weinber Jánosné duna- haraszti olvasónk panaszle­velére válaszolt Zsiga-Kiss Endre osztályvezető főmér­nök. Olvasónk különös esetről értesített bennünket: a duna- haraszti Dózsa György út, amely a KPM kezelésében van, gonosz tréfát űzött Weinber Jánosné idős nagy­néniével. Az asszony mindösz- sze a túloldalra szeretett vol­na átmenni, de terve meghiú­sult, ugyanis az első lépések után képtelen volt újabbakat tenni: beleragadt mindkét lá­bával az aszfaltba. Többen se­gítségére siettek, s nagy nehe­zen kiszabadították a csapdá­ból, de az asszony elesett, kar­ja eltört, ruhája tönkrement, így az eset korántsem nevez­hető mulatságosnak. A KPM Közúti Igazgatósága ki­vizsgálta a panaszt, s megállapí­totta, hogy a kérdéses utat 1980- ban újították fel, bitumenperme­tezés után hengerelték. A hígított bitumen tulajdonsága többek kö­zött az, hogy 1—1,5 évig, míg a hígító teljesen cl nem párolog be­lőle, nagy melegben enyhén kép­lékennyé — puhává — válik. Ép­pen ezért, különösen meleg napo­kon utókezeléssel gondoskodnak arról, hogy a meglágyult bitument ne szaggassák fel a járművek ke­rekei, Illetve ne ragadjanak bele. Az ominózus napon is ez történt, nemcsak a dunaharaszti Dózsa György úton, hanem a felügyele­tet ellátó dabasl üzemmérnökség más szakaszain is. Zsiga-Kiss Endre hozzáfűzi: amikor a hely­színen járt, 29 fokos meleg volt, de a burkolaton még a gépkocsik keréknyoma sem volt látható. Eb­ből következik, hogy olvasónk nagynénjének balesete összefüg­gésben lehetett ugyan az útfelszín fapadosságával, de nem olyan mértékben, hogy az útépítők fe­lelősségének kizárólagossága meg­állapítható lenne. "Az azonban megállapítható — ez a mi véleményünk —, hogy az asszony valóban bele­ragadt az útba, s hiba lenne azt mondani, hogy azért tör­tént, mert felelőtlen volt, nem győződött meg az út szilárdsá­gáról, mielőtt rálépett volna. Tegyük tehát felelőssé az idő­járást, a napot, amely nem átallott annyira melegen süt­ni, vagy a bitumen a felelős, mert nem tartja magát a Ma­gyar Szabvány leírásához? Ki hát a felelős? Az idős asszony indítson kártérítési pert, s ennek során majd ki­derül! tékozló fiú —, a szülők pert Indít­hatnak, hogy változtassák meg a telekkönyvi bejegyzést, vagyis ál­lítsák vissza a régi állapotokat. Ha mindenképpen el akarják adni a gyümölcsöst, a haszonélvezetet pénzzel meg lehet váltani, az azonban szabálytalan, ha a ha­szonélvezők háta mögött, fondor­latos módon adja el a tulajdonos az ingatlant... Hát mennyi ? Hetenként egyszer utazóim Törökbálintról a törökbálinti Depó raktárba. Ügy tudom, a Volán-autóbuszok viteldíját egységesítették, ezért nem ér­tem az alábbiakat: A 72-es autóbusz végállo­másánál szoktam felszállni a Volán-autóbuszra. -Ha sárga színű busz jön, két forintot fizetek, ha azonban ez a já­rat kimarad, jön helyette egy piros színű autóbusz, s ezen a viteldíj öt forint Igaz, a piros busz szebb, kényelmesebb, de nem hal­lottam arról, hogy a puszta szépségért két és félszer any- nyit kell fizetni. Litovszky János Törökbálint ★ Sohár István, a Volán 20. számú Vállalatának forgalomirányítási osztályvezetője elmondta: a vitel­díj valóban nem a jármű szülé­től függ. Ezt követően meglepd hírt közölt velünk: a Volán 20. számú Vállalatának a törökbálinti Depó-raktár konyákén nincs autó­busza, tehát ha ott autóbusz köz­lekedik, az valaki másé. Vörös Józseínét, a törökbálinti Depó-raktár igazgatóját is megke­restük a panasz ügyében. Elmond­ta, hogy saját autóbuszaikkal szál­lítják a dolgozóikat, s ha a jár­müveken marad hely, polgári uta­sokat is felvesznek. A viteldíj azért öt forint, mert az utasnak önköltségi árat keU megfizetnie. Vörös Józsefné szerint ez nem nagy ár, hiszen tudomása szerint ugyanezen az útvonalon a Volán 6 forint 60 fillért kér egy jegyért. A Depó autóbuszain számozott jegyeket árusítanak, a sofőrnek el­számolási kötelezettsége van. Sohár Istvántól érdeklődtünk, mennyibe kerülne egy menetjegy náluk, ha járna Volán-busz a kérdéses útszakaszon? Megtudtuk, hogy 2 forintba, mert az útvonal nem hosszabb öt kilométernél. A Volán egyébként már egy évvel ezelőtt kerek összegekben állapí­totta meg a viteldíjat, tehát egy Jegy semmiképp sem kerülhet 6 forint 60 fillérbe . .. Vörös Józsefné úgy véli, a pa­nasz könnyen orvosolható: ők nem kötelesek polgári utasokat szállítani, éppen ezért ha a vitel­díjat sokallják az utasok, ne ve­gyék igénybe az autóbuszt. Az persze nagyon kellemetlen len­ne, há a Depó autóbuszai nem vennének fel polgári utasokat, ugyanis a raktár környékén levő területet más tömegközlekedési eszközzel megközelíteni lehetet­len ... Nem cserélik Nagymamám, özv. Simon Józsefné még áprilisban, kért a tanácsnál egy bejelentőla­pot, mert a háza előtt az ut­cai lámpa nem ég. Azóta hó­napok teltek el, de a hibát nem javították ki, pedig er­re sokan járnak . éjszaka is. Akik délutános műszakból jönnek haza, mind szitkozód­va bukdácsolnak a sötétben. Hajdú Anna Mária Iklad Felhívtuk Aszód nagyközség kö­zös tanácsának ikladi kirendeltsé­gét, de ez nem vezetett ered­ményre, ugyanis a helyi posta kö­zölte: nem veszik fel a telefont, a kirendeltség szabadságon van ... Az aszódi anyatanácsnál nem tudtak felvilágosítani bennünket arról, mi lehet az oka, hogy a javítás elmaradt, de feltételezik, hogy olvasónk nem megfelelőkép­pen jelentette be a hibát. Ezek után a gyöngyösi EMASZ-t kerestük meg, s Magyarl Béla fő­mérnök feljegyezte olvasónk cí­mét: a hibát azóta ki is javítot­ták. Azt is elmondta: ha közvilá­gítási hibát jelent be a lakosság, azt nyolc napon belül kijavítja, de minden hónapban egyszer ke­rül sor nagyjavításra, s ilyen al­kalmakkor azokat a bajokat is megszüntetik, amelyeket a lakos­ság nem jelentett be. Néhány kérdés azonban megvá­laszolatlanul maradt, ha minden hónapban sor kerül a nagyjaví­tásra, miként lehet az, hogy olva­sónk háza előtt hónapokig nem íréit ki a fény? S ha minden al­kalommal kijavították, mi lehet annak az oka, hogy mindannyi­szor azonnal elromlott? Pótlék sík, akinek pedig alacsonyabb i& a nyugdíja? Harsány! Pálné Cegléd bércéi ★ Gondán C&aba, a Nyugdíjfolyó­sító Igazgatóság jogi csoportjá­nak előadója elmondta: házastársi pótlék csak annak folyósítható, akinek a nyugdíja alacsonyabb, mint a legalacsonyabb özvegyi nyugdíj összege (1460 forint). Ha ennél magasabb ös$zegű nyugdí­jat kap a kérelmező, elutasító ha­tározatot küld az igazgatóság. Az nem fordulhat elő, hogy egy kér­vény válasz nélkül marad. A le­vélben említett szomszéd házas­pár semmiképpen sem kanhat há­zastársi pótlékot, bizonyára téve­sen tájékoztatták olvasóinkat. Szerkesztői üzenetek Kicsi a nyugdíjam, 1630 forint. A férjem nyugdíja sem sokkal több, ő 2600 fo­rintot kap. A szomszédban La­kik egy idős házaspár, mind­ketten magasabb nyugdíját kapnak nálunk, ezen felül még házastársi pótlékot is fo­lyósítanak számukra. Kérvényt írtam a Nyugdíj- folyósító Igazgatósághoz, hogy nekem is küldjenek házastár­si pótlékot, de még választ sem kaptam tőlük. Nem értem, ha az egyik embernek jár a pótlék, miért nem kap a má­Dunakeszi hírcsokor Dunakeszin nincs bútorüz­let. Ezen a gondon úgy segí­tenek, hogy a Skála-coop áru­ház és a váci Naszály áruház közös kiállítást rendez a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban. Július 25-től több napon át helyben vásárolhat­ják meg a szükséges bútoro­kat-a dunakesziék. Jó kezde­ményezés, ' reméljük, sikerrel Hozzászólások az üdüléshez Intézkedéseket tettek Szerkesztőségünkhöz az alábbi levél érkezett Aszód nagyközség művelődési házá­tól. Azért is közreadjuk, mert példaként szolgál arra, hogy megjelent egyik bíráló írá­sunkat miként lehetett hasz­nosítani. Nagy érdeklődéssel olvastam a Pest megyei Hírlap 1981. július 2- án megjelent számában Kriszt György Aszód közművelődési helyzetéről, s kiemelve a Petőfi Művelődési Házról Irt cikkét. A leírtak teljesen megfelelnek a valóságnak, s köszönöm, hogy ez a reális értékelés éppen a megyei lap hasábjain látott napvilágot. Magam sem szeretem a „kozmeti­kázott”, a valóságtól eltérő hely­zetértékeléseket. A cikk megjele­nése előtt, illetve ennek hatására már jelen pillanatban is tettünk több intézkedést Aszód község közművelődésének javítására. (Az 1981 augusztusára tervezett közmű­velődési bizottsági ülésen a külön­böző intézmények és üzemek együttműködésének lehetőségeit vitatjuk meg.) Kérem önt, ha lehetséges, a jö­vő évben, 1982 őszén látogassa meg intézményünket, s remélhe­tőleg akkor már egy egészséges folyamatról, pozitív változásról tudjuk tájékoztatni önt. Remélem (s ez a legfontosabb), a község lakói is jobb véleménnyel lesznek művelődési házunk munkájáról, hiszen biztosítani fogjuk vala­mennyi réteg számára azokat a rendezvényeket, amelyek iránt ér­deklődnek. Koncz István igazgató Június utolsó csütörtökén közöltük össizeállításunkat ar­ról, kinek mi a véleménye, hol és hogyan tölthetjük el szabadságunkat? Mivel késve is érkeztek levelek, visszaté­rünk a témára: Szabó László, Sződliget: A legtöbben munkahelyük üdü­lőjében töltik szabadságukat. Sajnos, csak korlátozott szám­ban állnak a dolgozók rendel­kezésére a SZOT-beutalók es a csereüdülési lehetőségek. Egyre többen keresik fel az utazási irodákat, & választa­nak a kínált programok kö­zül. Az üdülőjegyek elosztá­sánál továbbra is előnyben vannak a nagycsaládosok, a gyermekeiket egyedül nevelők és a fiatalok. Régebben sokan jogosan kifogásolták, hogy nem is hallottak az üdülési lehetőségekről, míg mások rendszeresen a főszezonban üdültek. Ma a vállalatoknál és intézményeknél fokozottab­ban ügyelnek arra, hogy min­den dolgozó tudomást szerez­zen arról, hol töltheti sza­badságát kényelmesen és ol­csón. Az iskolák és az úttörő­szövetség nagyon sok segítsé­get nyújt a családoknak az­zal, hogy táborozásokat, ki­rándulásokat szerveznek a gyerekek számára. Aszódi László Antal, Gyöm­rő: Ismerek jó néhány szak­szervezeti és vállalati üdülőt. Nagyon színvonalasak, a leg­korszerűbb berendezések és kiváló ellátás várja ott a fel­üdülni vágyókat. Kár, hogy nem minden dolgozónak van lehetősége ilyen nagyszerű körülmények között eltöltenie a szabadságát. Az üdülője­gyek elosztásába a dolgozó gyakorlatilag nem szólhat be­le, kénytelen tudomásul ven­ni a kifüggesztett eredményt: azok névsorát, akik beutalót kaptak. Nem indokolják meg, kit, miért utasítottak el, s azt sem közük, hányán jelentkez­tek az elosztandó kevés üdü- lőjegyre. Nagy József, Érd: Ahány vállalat, annyiféle lehetőség, s véleményem szerint ez nem jó- Az egyik üzem dolgozói dúskálnak az üdülési lehető­segekben, míg a másik mun­kahelyen dolgozók közül csak néhányan vehetnek részt ked­vezményes nyaralásban. A szakszervezeti beutalók szét-, osztásánál azt is figyelembe kellene venni, milyen más le­hetőségek állnak az. ott dol­gozók rendelkezésére, s a sze­gényebb — szerényebb — vállalatokat, intézményeket előnyben kellene részesíteni. A pedagógusokra sem gon­dolnak: igaz, hogy aránylag sok beutalót kapnak, de nem vehetik igénybe, mer-t- tanév közben üdülniük lehetetlen. zárul az akció, s a következő években is megrendezik. ★ A város egyik leghosszabb utcája a Rákóczi út. Most en­nek másfél kilométeres sza­kaszát kísérleti burkolattal látják el. A kőzúzalékot bitu­mennel -keverve hordják fel a felszínre, egy év múlva pedig aszfaltréteget terítenek rá. ★ Az autóbuszközlekedésse) néha gondok vannak. Eléggé sok járatot megszüntettek, mert kevesen vették igénybe, de van olyan járat is, amely megszűnt, holott szükség len­ne rá: munkaszombatokon to­vábbra is indítani kellene a 6 órakor esedékes autóbuszt. Sokan panaszolják, hogy a vasútállomáson a busz nem nem várja meg az érkező vo­natot, sőt előfordult, hogy az utasok már a lépcsőn mentek felfelé, amikor a busz elindult és otthagyta őket. Több fi­gyelemre és emberségre lenne szükség1 ★ Több mint tíz éve áll a Duna-parton a nyári napkö­zis tábor. Az idén 80 gyerek tölti ott a szünidőt, nevelők vigyáznak rájuk reggel 7-től délután, 16 óráig. Jól .érzik magukat a gyerekek, mert a program nagyon változatos. ★ Málnát szedtek a dunakeszi 2. és 4. számú általános isko­la tanulói Gödön, az Egyesüít Duna-menti Termelőszövetke­zet málnásában'. . Autóbusszal szállították őket mindennap. Berki József buszvezető pon­tos és figyelmes volt. Farkas Dezső ágazatvezető és munka­társai biztosították a jó mun­kakörülményeket A gyerekek közül Viszkok Tibor, aki szep­tembertől már nyolcadikos lesz, NDK-táborra gyűjti a pénzt. Mag Tamás 7. osztályos tanuló kerékpárt szeretne venni keresetéből. Solymosi László Dunakeszi V. M., Albertirsa: Arról ír, hogy Albertirsán nagyon sok a temp­lom, s szeretné tudni, mi ennek a magyarázata. Örülünk, hogy érdeklődik lakóhelyének múltja iránt, s ígérjük, hamarosan vá­laszt adunk kérdésére. F. I., Pomáz: Foglalkozunk ügyével, kapcsolatot teremtettünk a Pest megyei Vöröskereszt-szer­vezettel. Hamarosan választ ka­punk. mit lehet tenni, hogy jobb körülmények közé kerüljön. B. G„ Hévízgyörk: Hónapokig nem jelentkezett, s hallgatásából arra következtettünk, hogy kérése teljesült, s már vissza Is tért az üdülésből. Most arról értesített bennünket, nem kapta meg a be­utalót. Ismét megkerestük az ille­tékeseket — hogy mi a teendő, azt szóban szeretnénk Ismertetni. Várjuk önt július 29-én, szerdán a fogadónapon. Ha ez az időoont nem megfelelő, kérjük, Írja meg, mikor tartózkodik otthon, és fel­keressük. V. L., GySmrfí: Azt teszi szóvá, nem érti, miért adnak egyes áru­cikkek vásárlásakor ajándékutal­ványt a vevőnek. Véleménye szerint jobb lenne, ha inkább az árat szállítanák le. Mint régi ke­reskedő, biztosan tudja, hogy ez egy régi, jól bevált módszer: az utalvány értékét is az üzletben költik el. tehát a forgalom növek­szik. Mi nem találunk ebben sem­mi kivetnivalót, hiszen a vásárló is jól Jár . . E. K., Aszód: A kályhaépítéshez szükséges hsempék-íutáni- nyomo­zásunk credrr.épnyqi járt: igaz, ■ sehol sem lehet kapni' de kiderí­tettük, hogy miért. A kérdésről lapunkban bővebben is olvashat, de sajnos. Információkból nem le­het kályhát rakni. U. j.-né, Gödöllő: Arról számol be. hogy a helyi, Dózsa György úti gyógyszertárban egyik alka­lommal többet fizetett, mint amennyi a kapott gyógyszerekért járt volna. Otthon vette észre a tévedést, s másnap Ismét elment a gyógyszertárba, ahol a vezeti orvosolta panaszát, kapott még egy doboz gyógyszert, sőt még pénz is járt vissza, örülünk, hogy elégedett az intézkedéssel: való­ban. mindenki véthet hibát, a baj az, ha utóbb nem helyesbíti téve­dését. Felveszünk forgácsolószerszámok élezésében jártas szerszámél­szakmunkásokst PESTVIDÉKI GÉPGYÁR munkaügyi osztály Szigethalom Tel.: (26) 66-166. 173-as mellék. Járművek és alkatrészek nagy választékban érdi járműboltunkban: Diósdi út 54-56.

Next

/
Thumbnails
Contents