Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-19 / 168. szám

”£rr 'éi/f W K/unap 1981, JÜLIUS 19., VASÁRNAP SZÍNHÁZI LEVÉL Mit? Hol? Hogyan i ’Agatha Christie- f nek, a bűnügyi ! történetek koro- [ názatlan király- E nőjének szokás tu­lajdonítani az öt kérdőszós szisztémát; hogy t. i. minden kriminek öt — az angolban történetesen W be­tűvel kezdődő — kérdőszóban összegezhető kérdésre kell vá­laszolnia: hol? (where), mit? (what), mikor? (when), ki? (who), miért? (why) követett el valamit. Szentségtörésnek tűnhet ezt í. szisztémát akár a legcseké­lyebb mértékben is kapcsolat­ba hozni a színházzal, a szín­házművészettel — pedig az öt w, mint az egyes produkciók megközelítéshez, sőt értéke­léshez használható segédesz­köze talán nem is olyan ha­szontalan. Hiszen végül ^ is minden drámának, minden színpadi' előadásnak is vála­szolnia kell e kérdésekre. Meg kell jelölnie, hol játszódik a darab; hogy mit is mond, azaz mi történik benne; hogy mi­kor játszódik, hogy kik szere­pelnek; s hogy mi miért tör­ténik, ki mit miért csinál vagy nem csinál. Ha így néz­zük, Hamlet dán királyfi tör­ténetével kapcsolatban épp­úgy „működhetnek" e kérdé­sek, mint egy Feydeau bohó­zatról — mondjuk az Olasz szalmakalapról — szólva. Ta­gadhatatlan: a megközelítés felületes, a mélyebb elemzést nem lehet mechanikusan cso­portosított kérdőszavak köré felépíteni, s egy művészileg értékes drámában az öt w-n kívül még tucatnyi kérdés felmerül, melyek a mű lénye­gesebb tartalmi vonásaira utalhatnak (és utalnak is), mint a történet ideje vagy helyszíne. Adódhatnak persze esetek, amikor épp a külsődlegesnek tartható, a megítélés szem­pontjából nem elsősorban fon­tos kérdések is döntőek le­hetnek. (Ha nagyon csűrni- csavarni akarom, akkor persze egyáltalán nem tekinthetem lényegtelennek, hogy Hamlet históriája épp Dániában ját­szódik — miért ott? Miért nem Shakespeare saját korá­nak Angliájában, mikor t. k. arról szól? stb. —, vagy hogy Csehov Ványa bácsija és Há­rom nővére, hol játszódik, mikor játszódik — valahol a nagy orosz vidéken, a legtes- pedtebb XIX. századi évek­ben — stb. stb.). A helyszínek és az időpon­tok igen sok drámában kínos gonddal megjelöltek. Vannak szerzők, akik oldalakon ke­resztül írják le, milyen szín­helyet képzelnek el az illető darabhoz vagy felvonáshoz (G. B. Shaw például). Mások — mint Shakespeare vagy Moliére — alig utalnak a helyszínekre, még az időpon­tokat is tágan értelmezhetőén, vagy egyáltalán sehogy sem közük. (Drámatörténeti okok, a XVI.—XVII. századi szín­házi stílus, a korszakok dra­maturgiai elvei is befolyásol­ják ezt; Shakespeare tetszé­se szerint mozog térben és időben a darabjaiban, Moliére kezét megköti a hármas egy­ség elve, stb), Gorkij vagy Csehov pontosan leírják hő­seinek küllemét, meghatároz­zák életkorukat, foglalkozá­sukat már a szereplőlistán. A szerzői utasítások nem véletlenek. Még ha aggályos- kodóan részletezőknek tűnnek is, egy a céljuk: a mű minél pontosabb értelmezésének elő­segítése, a szerzői mondani­való minél félreérthetetlenebb körvonalazása, a tévedések, melléfogások önkényes vál­toztatások. kifacsarások meg­akadályozása, vagy legalábbis e lehetőségek csökkentése. Né­ha persze ezek az utasítások nem tarthatók be, mert pél­dául hiába történtek nagyon nagy technikai apparátussal támogatott kísérletek Shakes­peare A vihar című színmű- ' vében a tengeri vihar életsze­rű megjelenítésére (legutóbb épp a Várszínházban), ezt a vihart nem lehet úgy színre vinni, mint mondjuk egy film vagy tévéjáték viharjeleDetét. Nyár lévén, s nyári színhá­zak évadjában járva, felme­rül a kérdés: hogyan állnak mindezekkel a szabadtéri színházak? Kezdjük ott, hogy a legtöbb nyári játszási hely elég erősen meghatározó architektúrában, esetleg adott és megmásítha­tatlan természeti környezet­ben, vagy szintén adott romok között található. A gyulai Várszínház falai, bástyái be­játszhatók ugyan, némi dísz­let is elhelyezhető, de mégis uralkodni fog mindenen a vár téglaarchitektúrája. A szegedi Dóm hatalmas építmé­nyét nem lehet figyelmen kí­vül hagyni az ottani előadáso­kon. A Tácon (Gorsium) ki­ásott római kori épületmarad­ványokhoz feltétlenül iga­zodnia kell az ottani előadás­nak. Sőt: Szentendrén sem­miféle előadás nem hagyhat­ja figyelmen kívül a kecses kis tér adottságait. (Nem is hagyja; boltok és boltozatok, kapuk és ablakok, utcák és háztetők mindig „játszanak”, néha akkor is, ha nem feltét­lenül kellene, mint most, a Mukányi előadásán.) Egyszó­val: a szabadtéri helyszínek sok esetben alapvetően meg­határozzák, hol, milyen mű kerülhet színre. A már tavaly is helyszín és mű úgyszólván tökéletes összeillésének példá­jaként emlegetett, s az idén újra eljátszott Lenkeg-dráma (Fekete Sándor műve) az egri vár Tömlöcbástyáján igen ritka kivétel, akár csak Tácon egy Arisztophanész- vagy Szophoklész-mű a klasszikus romok között. De példá.ul a Zalaegerszeg melletti Egervár szép reneszánsz boltíves, zárt udvarára már nem nagyon il­lik Ben Johnson kifejezetten zárt színházban előadásra író­dott, sok helyszínes — ráadá­sul úgynevezett belső, szoba, .terem,,, stb. helyszíneken ját­szódó — komédiája, A hall gatag hölgy. (Vagy, ha ide erőltetik,, szerves tulajdonsá­gaitól kell megfosztani a da­rabot — mint ahogyan a szé­kesfehérvári Bányató színpa­don is már magának a szín­helynek az adottságai maguk ban hordták valamelyest : Vörösmarty Csongor és Tünde című játékából készült musi­cal sikertelenségét). A hol? és a mit? kér­dése a szabadtéren még fontosabb le­het, mint a kőszín­házakban. Nem is beszélve a hogyan?-ról, hiszen örök vita tárgya: lehet-e, szabad-e ugyan­úgy játszani a nyári színpado­kon, a szabadtéren, mint kőszínházakban? Nyilvánvaló, hogy bizonyos színészi eszkö­zök, rendezői megoldások nem lehetnek azonosak; más a tér. mások a méretek, más az akusztika, stb. De a nyár és a szabadtér önmagában nem ad semmiféle felmentést művészi igényesség alól. másfajta eszközök nem jelent­hetnek olcsóságot, felületessé­get, fegyelmezetlenséget. De ezekről talán legköze­lebb. Takács István A múlt emlékei Leletmentések Teljesen új fényt vetnek az avarok életére a Szekszárd külterületén feltárt avar ko­ri falu ezerszáz-ezerhárom­száz éves leletei. A felszínre került gabonahombárok és fa­zekasműhelyek egyértelműen igazolják azt a feltevést, hogy az avarok nem minden cso­portja folytatott nomád élet­módot. A Gerecse hegységben lé­vő Piszlice-barlangban eddig még ismeretlen új szakaszt fe­deztek fel a tatabányai szén­bányák barlangkutató-csoport­jának tagjái. Az új szakasz 120 méter hosszú és falait gazdag képződmények, hófehér és vö­röses kalcitkristólyok díszí­tik. Sok állatcsontot, csere­pet, sőt olyan kődarabokat is találtak, amelyek kézi meg­munkálást sejtetnek. A lele­tek korának megállapítása a tudósokra vár, a barlangku­tatók viszont elkészítették az újonnan feltárt barlangrész térképét, geológiai, kőzet- és ásványvizsgálatokat végez­tek, rovarcsapdákat helyez­tek el, hogy megismerjék a barlang biológiai viszonyait is. VALÓSÁGOS ELEMEK KICSINYÍTETT MÁSA Játékos gyermekbirodalom A gödöllői művelődési köz­pont egyik termében drótból hajlított figurák — szcenobá- bok — az asztalon. Mellettük festékestégelyek, textíliák, for­mákká alakuló anyagok, s az anyagokat formáló szerszámok sora. Együtt van minden kel­lék a játékhoz, tárgykészítés­hez, a gyermeki képzelet vilá­gának alakítását szolgálja itt minden. Rendezni a világot Ebben a pillanatban éppen az egyik előadóterem apró asz­talkái körül ülnek, s dr. Polcz Áléin pszichológus előadását hallgatják, amely a játékdiag­nosztika és -terápia kérdései­vel foglalkozik. Elemzi a játék szorongásokat feloldó szerepét, korrekciós jellegét, a gyermeki tevékenységben megnyilvánuló szerepmegfordítást, sűrítést, valamint a diagnosztika és te­rápia alapjául is szolgáló vi- lágképrendezö funkciót. Mint­egy háromszázhatvan tárgyat bocsátanak a szakemberek a Első kötetes írók, költők A magyar könyvkiadóknál nyitva áll az ajtó minden te­hetséges fiatal alkotó előtt: ezt bizonyítják az elsőkötetes írók, költők idei könyvei. A Magvető Kiadó Űj termés sorozatában már megjelent Tar Sándor a 6714-es személy cí­mű novelláskötete, amelyben a szerző szociográfiai hitellel jeleníti meg az ingázó mun­kások életét. Szeder Katalin első önálló verseskönyve Pad­ló és önérzet címmel jelent meg. Az év második felében a sorozat további két kötettel gyarapodik. Sarusi Mihály A csabai Szajnán című novellás- könyvében kisvárosi életmű­vészek, kisstílű szerencseloya- gok, ügyeskedők, Körös-parti világmegváltó filozófusok, s feltalálók elevenednek meg. A legjobb helyek fortélyai cím­mel adják közre Mózes Lajos első novellás kötetét. Az 1946- ban született alkotó írásait 1975 óta közük különböző iro­dalmi folyóiratok. A Móra Ferenc Ifjúsági Ki­adó is figyelemmel kíséri az újonnan jelentkező tehetsége­ket. Csokonai Attilának már megjelent Rastignac a Szabad­sághegyen című verseskönyve az alkotó groteszk látásmód­járól vall. Ugyancsak elhagy­ta már a nyomdát az Alapító- levél című verseskötet, amely­nek írója Zelei Miklós. Kör­mendi Lajos, Szolnokon élő if­jú költő, Barbaricum című — a tervek szerint szeptember­ben megjelenő — első könyvé­ben helyt kaptak azok a ver­sek is, amelyekben szűkebb pátriájának, a Kunság életé­nek, tájainak megörökítésére vállalkozott. A Szépirodalmi Könyvkiadó­nál gondozták Antal Barnabás Az elsüllyedt katedrális című verseskötetét. Osztojkán Béla versgyűjteményét, A halak a fekete citerában címmel. gyermekek rendelkezésére ak­kor, amikor személyiségét, a világhoz való viszonyát akar­ják megismerni, a világjáték segítségével. Mindegyik tárgy valóságos elemek pontosan ki­csinyített mása — hogy ho­gyan rendezi egésszé ezt a kis világot a kétévesnél idősebb apróság,' az szinte mindent el­mond személyiségéről, közér­zetéről. Vajon hogyan érzik ma ma­gukat a világban gyermekeink? — ha így tennénk fel a kérdést, aligha kaphatnánk más vá­laszt, mint azt, hogy életkörül­ményeiket tekintve sokkal job­ban, mint a néhány évtizeddel ezelőttiek, játéklehetőségeik szempontjából viszont sokkal rosszabbul, mint a mai har­minc-negyvenévesek. A nők tömeges munkába állása pél­dául társadalmi-gazdasági szempontból nyilván elenged­hetetlenül fontos volt, azt is eredményezte azonban, hogy a szülő—gyermek közötti komoly és játékos kapcsolatok nagyon meglazultak. A változás útja — Ez a tény gyakran való­ságos gondokból fakad — vá­laszolja erre Hollós Róbertné, a Népművelési Intézet főmun­katársa. — Leginkább azonban arról van szó, hogy a mai szü­lők mintha nem tudnának — elfelejtettek volna — játszani, nem tudnának mit átadni gyer­meküknek. Hiányzik a közös játék, de egyáltalán, az igazi családi struktúra, közösségi élet. Mi a változás útja, módsze­re? A sok közül az egyik leg­érdekesebb kísérlet két évvel ezelőtt, a nemzetközi gyermek­évben indult: akkor nyitották meg az első játszóházakat. — A gyermekév kitűnő al­kalmat adott a mozgalom elin­dítására — folytatja Hollós Ró­bertné — a Nerrtzéti Galériá­ban megcsináltuk a saját kí­sérletünket, az országban egy­szerre négy helyen nyílt játszó­ház, ma huszonnégy működik. Közülük azok végzik a legér­dekesebb, példaként is szolgá­Nyár. Követve dicséretes hagyományainkat, ezúttal is az éppen legidőszerűbb témát illesztették adásuk középpont­jába a Családi kör sosem fá­radó, immár ki tudja, mióta folytonosan ötletes, pedagó­giailag pedig fölkészült szak­emberek módjára megnyilat­kozó készítői. A nyárról volt tehát szó a legutóbbi ötven percükben, azaz még ponto­sabban mondva a vakációs hónapokban esedékes táboro­zásról, amely időtöltés bizony nem mindig sikeredik olyan­ra, amilyen felhőtlennek és ragyogónak megfesti még in­dulás előtt a gyermeki képze­let. Mint láthattunk — no és mint egykori résztvevőkként avagy éppen érdekelt szülők­ként tapasztalhattuk —, alkal­masint még a zárás előtti ha- zakéredzkedés (-szökés) is gon­TV-FIGYELO A Csongor és Tünde Székesfehérvárott dot okozhat az ügyeletes taní­tóknak, tanároknak. Mindez pedig azért, mert a pihente­tő, összeszoktató együitlét alig vagy egyáltalán nincs amúgy emoerségesen megszervezve. Napirendi pontok még csak ki-kitűzetnek a parancsnoki sátor vásznára, ám az, hogy egy-egy óra valami nem vart meglepetést, a szokvány prog- ramtól eltérő foglalatosságot kínáljon, csak igen ritkán esik meg. Pedig igazán kis ráadás fá­radsággal járna, ha — mint az a filmbeli tanárnő — nem­csak erdei sétára biztatná ne­bulóit, hanem arra is, hogy önmagukról szerkesztett jel­lemzéseiket rejtsék el a fák odvába, hogyha majd néhány év múlva ismét visszatérnek arra a helyre, hát legyen, min kacagni, tűnődni az ilyen voltam, ilyen lettem mérics- kélésekor. Amilyen kicsi, olyan kedves az ötlet; az élmény pedig, amellyel gazdagít, talán egy egész életre szól. De hát — tudhatjuk, sajnál­hatjuk — a táboroztatás ide­jén sem igen tud lelkületet váltani az, akit egyszer már kiszikkasztott a nevelésügyi rutin; aki valahogyan úgy süvöltözi végig azt a két hetet, mint Horkai János tanár ura- a csedesebb és árnyaltabb emberi beszédet már egyálta­lán nem ismerve. S ha már az egyik közremű­ködő színész nevét említet­tük, hadd gratuláljunk a töb­bieknek is, akik egyáltalán nem holmi mellékes feladat­ként vállalták azt, hogy meg­elevenítsék e tanévzáró és tanévnyitó közötti világot. A méltatlanul ritkán látott Nagy Anna parancsnokasszonya pél­dául egy valóságos tévéjáték­nak is a díszére vált volna aminthogy Horesnyi László apukája is olyan remekül ke­resetlen volt, mintha, mond­juk, innen sétált volna elő a szomszédos lakásból. Egyálta­lán: a Családi körben jobbnál jobb figurákat formálnak a jobbnál jobb színészek; itteni jelenlétük sokszor többszörö­sen a nézőkedvére való, mint amikor más, állítólag rango­sabbnak számító históriák életre keltésére kapnak meg­bízatást. Ní BÜV6SS... Kellemes és I egyúttal igen hasznos — kit- í kit jó irányba terelő, okosan figyelmeztető — műsorként I nyugtázhattuk tehát a szülők i és nevelők fórumának ' soros jelentkezését, s örömmel mondhatjuk, hogy ugyancsak kellemes perceket szerzett az előfizetőknek a Ne nevess ko­rán ...! szerdai viccelősdije. Pedig ez aztán igazán szerény köntösben és alig öt közremű­ködővel került a képernyőre, de hát úgy látszik, sem nem a háttér, sem' hem a poénvál­tók száma teszi kacagtatóvá azt. amin hahotáznunk kell, hanem az, ami és ahogyan el­hangzik. Hát most ez a kül- és bel- politikusi vetélkedő igazán kedvünkre valóan hangzott el! Azért is, mert valóban szelle­mes élcelődés volt, de azért is, mert — ellentétben a haj­dan sokat szapuit Humoristák klubjával — most egyáltalán nem érződött, hogy ami a mikrofonba kerül, az előre kiagyalt és betanult szöveg. Természetes és rögtönzött agytornának érezhettük a Bodrogi Gyula vezette játé­kot, tehát olyan valaminek, amiből hiányzik a mindenáron való mosolykergetés verítékes igyekezete. Amikor pedig Kel­tái András ajatollahhá sza­kállasodon ... Hát kérnénk szépen, valahogy így fest az a gyermekien őszinte natúr hu­mor. (Hát még ha lyukas zok­nit húzatott volna fel vele a rendező...) Akácz László ló munkát, amelyekben az egyes juiemkészítési eljarasoK, aiKUimak folyamattá ailnaK össze, a Kiiiiüuiupoütot ugyan­is az jelentette, nogy egyálta­lán jatealenetoáéget adjunk a gyerekeknek, illetve megmu­tassuk, pedagógusoknak, szü­lőknek: a jatesra szinte min­denhol változatos lehetőseget terem tnetnek az apróságoknak, nogy a gyerekek révén lassan szmte kiköveteljük az otthoni játékot is. Ami az anyagokat, formákat illeti: a népi kismes­terségektől indultunk el, hi­szen ezek természetes, köny- nyen beszerezhető, megmunká­láskor élvezetet adó anyagokkal dolgoznak, a mesterség belső rendjenek megismerése a gyer­meki személyiséget is formálja. Pártoló lelkesedés Gyermekek révén kikövetel­ni — ez a játszóházak „társa­dalmasításának” egyik igen rontos módszere. A másik pe­dig az, hogy fokozatosan egyre több szakembert vonnak be a munkába, vérteznek fel alap­vető pszichológiai, pedagógiai ismeretekkel. Ezt is szolgálja a rendszeres képzés, tovább­képzés, amely tavaly nyáron a balatonalmádi táborozással kezdődött, évközi konferen­ciákkal folytatódott, s amely­nek jelentős állomása az idei, gödöllői országos tábor is. A véletlen hozta volna, hogy éppen itt rendezték meg? Alig­ha hihető. A város népműve­lőinek jó ügyeket pártoló lel­kesedésén túl a gödöllői sze­cesszió folytatást kívánó ha­gyományai, az elmúlt években a szadai Székely Bertalan-em- lékmúzeum körüli táborban kezdődött munka indokolhatta, hogy éppen itt gyűltek össze a játszóházak vezetői, a művelő­dési központok gyermekekkel foglalkozó szakemberei, a té­mával komolyan foglalkozók. — Arra törekszünk — mond­ja Hosszú Klára, a Népműve­lési Intézet munkatársa, a , tá­bor vezetője —, hogy a két év­vel ezelőtt megkezdett játékta­nítás, közös tevékenység minél több helyen folyamattá váljon, hogy felhívjuk a résztvevők fi­gyelmét az olyan kezdeménye­zésekre, mint a nagykőrösi mű­velődéstörténeti játszóház, a Derkovits Művelődési Ház tér­színházi munkán alapuló kí­sérletei, vagy az újpalotai ját­szóház logikai játékokra ala­pozott tevékenysége. Ezek az intézmények a gyakorlatban is bemutatkoznak a tanfolyam résztvevői előtt. A játszóházak — jól tudjuk — nem oldhatnak meg min­dent, valahol azonban el kell kezdeni a dolgot, ha azt akar­juk. hogy gyermekeink ép sze­mélyiségű, kreatív felnőttekké váljanak. Nyitott térben Kövesiné Szabolcsi Eva, a szupermodern debreceni Köl­csey Ferenc Művelődési Köz­pontból érkezett a táborba. Az ottani ház ugyan új, de az ál­talános gyakorlatot követve az sem úgy épült, hogy helyet ka­pott volna benne egy külön kis gyermekbirodalom. A meglévő térbe — a jónéhány helyen el­indult kísérlet sikerére gondol­va: nyitott térbe — kell elhe­lyezni, a jelenlegi pénzeszkö­zökkel, szakembergárdával fo­lyamatosan működtetni, gya- ram'tani a játszóházakat — mondja. — A mozgalom, a to­vábbképzést érdekes témákkal, módszerekkel szolgáló táboro­zás folytatását valóban csak abban képzelhetjük el. amiben a debreceni népművelő: — A havonta, hetente ren­dezett játszóházi foglalkozások után arra lesz szükség, hogy a művelődési házakban spontán játékra nyíljon lehetőség a hét bármely napján — persze úgy, hogy ehhez hozzájáruljon a szakemberek komoly előké­szítő, elemző munkája, s ezzel párhuzamosan a szülők szem­léletének formálása is. Erre egy ember nem elég, a cél ér­dekében szövetkező csoportok­ra van szükség... P. Szabó Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents