Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-18 / 167. szám
ina A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM 1981. JÚLIUS 18., SZOMBAT Gondolnak a jövőre Nagyobb forgalomnak is megfelel Milyen lesz a Kossuth Ferenc utca? Fontos szakaszához érkezett Cegléden a Kossuth Ferenc utca átépítése, hamarosan elkészül a Széchenyi út, Pesti út közötti szakasz. Mivel a 660 méteres új út építése. már a városközpont közlekedési rendjét is érinti, a város lakói nagy érdeklődéssel kísérik az itteni munkálatokat. Kósza hírek, mendemondák is keringenek — hogy nem fér el két autó egymás mellett, vagy az ásatások miatt leállt az útépítés —, de felvetődnek jogos, érdekes kérdések is, mint például: mi az oka a gyógyszertár és a városi tanács előtt a járda és az úttest közötti nagy szintkülönbségnek és vajon hogyan hidalják át? Sajátos helyzetbe kerültek az építők, mivel a Kossuth Ferenc utca páros oldalán (a posta felől) további szanálások várhatók, de csak évek múlva, tehát a mostani állapotot is figyelembe véve, nem lehetett magasabban az út, mint a még lakott házak, mert különben az udvarokon állandóan állna a víz. S hogy mennyire nem volt könnyű a tervezés és még mennyi más műszaki problémát kellett megoldani, arról Sajgál Tamás, a városi tanács műszaki osztályának vezetője adott tájékoztatást, mikor a közvéleményt foglalkoztató kérdésekkel felkerestük. Rézsűk, lépcsők — A néhány hét múlva átadandó útnál sok fontos szempontot vettünk figyelembe. Csak néhányat említek ezek közül. A' Széchenyi úttól a Pesti útig emelkedik az új út. 3,32 méter a szintkülönbség, de egyes szakaszokon meredekebb, másutt enyhébb szögben, s mivel hullámvas- útszerű utat nem készíthettünk. az egyenletes szintnövekedésből adódtak a műszaki problémák. — Igazodnunk kellett a még meglévő, s majdan készülő házak szintjéhez, de figyelembe kellett venni a bekötő utcák, sőt a Beloiannisz út szintjét is, mivel ezek és a templom, a Mészáros iskola előtti szakasz csapadékelvezetését, valamint az új házak egy részének vízgyűjtését a nagy keresztmetszetű Kossuth Ferenc utcai vezeték oldja meg. — A legmegfelelőbb színt megállapításánál el kellett dönteni, a Gubodi utca, Pesti út között melyik oldal forgalmasabb, ezért a tanácshoz rézsűs feljárón, a helyőrségi művelődési központhoz lépcsőn lehet a parkoló autóktól feljutni, a gyógyszertár előtt is lépcsőt építünk. — Ha elkészül az új út, áteresztőképessége a réginek háromszorosa lesz, s ez hosz- szú évtizedekig megfelel a város igényeinek. Előrelátóan, Cegléd távlati fejlesztési tervét figyelembe véve építették, s ez nagy következetességet követel. Szigorú volt a műszaki osztály, amikor —• a híresztelések szerint — a vezetékek szintezése a megengedett tűréshatártól eltért? — Mivel a valóban hibás 45 méteres szakasz az építkezés egyik kritikus pontján volt (két ilyen pont van, a Reiner Albert és a Mari Károly utcai kereszteződés), nem engedhettünk meg semmiféle lazaságot, visszabonttattuk ezt a részt. Nem volt egyébként a hiba olyan jelentős, mint amilyen port kavart. Összehasonlításul több tíz kilométer vezetéket fektettek le az építők, s közben több mint 90 helyen kellett áz utat átvágni. Megmentett fasor — I$özműfektetés közben régészeti leletekre is bukkantak, melyek már láthatók a Kossuth Múzeumban. Van-e alapja annak a Déli krónikában elhangzott híradásnak, hogy emiatt leállt az útépítés, s ez határidőcsúszást jelent? — A kotrógép nyomán a gyógyszertárral szemben cseréptöredékek kerültek elő. Azonnal értesítették a múzeum munkatársait, s ők hozzákezdtek a feltáráshoz. Aki azt állítja, hogy munkájában akadályozták, csak kibúvót, indokot keres. Azért, mert pár négyzetméteren régészek dolgoznak, nem állhat le egy építkezés. A Pesti út Árpád utca közötti szakasz építése előtt már megállapodtunk a múzeum igazgatójával, hol végezzék kézzel a földmunkákat. mivel további leletek várhatók. — A leletmentés mellett a természetvédelemre is volt gondjuk, ezért tervmódosítást is kértek. — Az eredeti terv úgy készült, hogy a gyógyszertár és a tanácsháza között a fákat kivágják. Az utat korrigáltuk — nem az eredeti nyomvonalon építtettük, így sikerült a szép fasort megmenteni. Sőt, az ott készülő támfal a meglévő fákhoz igazodik, nem korlátot, hanem mellvédet építünk, mely egyben virágvályú is lesz. Erre a gyalogosok biztonsága érdekében van szükség, hiszen a járda a gyógyszertárnái 110 centiméterrel az úttest szintje felett van. Biztonsági okokból — túl meredek itt a lépcsőfeljáró — nem építhettünk gyermekkocsirámpát. — Milyen lesz az új út, ha elkészül? — Kétszer egysávos, s kétszer egy leállósáv is készül a Kossuth Ferenc utca egyes szakaszain. Kellő számú parkolót is építtettünk, például a Marx Károly utca és a Pesti út között egy időben 80 gépjármű parkírozhat. A Pesti úti csatlakozás úgy készült, hogy később a közlekedési lámpák felállítása ne jelentsen .gondot. Egyelőre egyes szakaszain zsákutca lesz, csak a bekötő utcákról közelíthetjük meg. Amikor 1982-ben elkészül a Széchenyi útból 1100 méter, akkor lehet majd abból az irányból is a Kossuth Ferenc utcára kanyarodni. Addig is az autósok, a város lakóinak türelmére, megértésére számítunk. Öt hónap alatt — Áprilisban kezdtünk az útépítéshez, s alig öt hónap alatt elkészül a Kossuth Ferenc utcának ez a szakasza, sok vállalat jó és összehangolt munkájának eredményeképpen. S aki mindezt irányította, Botos Gábor, a műszaki osztály főelőadója, aki munkaköri feladatain túl is sokat tett a siker érdekében. A több mint 20 millió forintos beruházás legnehezebb óráit május 20—21-én éltük át. Ha akkor nem jól ütemezzük a munkákat, néhány óra csúszás — s csak egy év múlva ismételhettük volna meg a városba érkező és a lakosságot ellátó gázvezetékek kiváltását. Olyan jól sikerült ez a munka, hogy akkor este a tervezett 22 óra helyett már 18 órakor megindulhatott a gázszolgáltatás — mondotta az osztályvezető. ★ Az építők és a műszaki osztály dolgozói is megdöbbenve tapasztalták, hogy a jószándékú szemlélődök, a régészek munkáját segítők mellett ott van az értetlenek tábora, bizony, elhangzik rosszízű szellemesség is: — Mi az, ta Ián alagút épül? Az építő, irányító gárda munkájáért nem vár köszönetét, de a segítségre igényt tart. Győrffy Annamária Dánszentmiklóson Hamarosan helyet kap a könyvtár A sport és a művelődés hajléka Dánszentmiklós valamelyik portáján szinte mindig építkeznek. Sokak jogos és reális igénye a megfelelő családi otthon. A népszámlálás adatai szerint amíg 1970-ben még száz család élt tanyán, addig tíz évvel később már csupán harminc. Különösen a hetvenes években lendült fel a házépítés. Akkoriban évente 35 40 épületet emeltek, s még most is évi 15—20 házba költöznek be az emberek. Megyei versenyek Az idők folyamán egy sereg feladatot már megoldottak. Kielégítő az egészségügyi ellátás, korszerű az iskola, a hozzá csatlakozó napközi, van óvoda. A közművelődés azonban nem bontakozott ki a kívánt mértékben, nem lévén megfelelő kultúrháza, könyvtára a településnek, ráadásul a teremsportok céljaira sem volt hely. Akkor következett be gyökeres változás, amikor a helybeli Micsurin Termelőszövetkezet, jelentős anyagi áldozat- vállalással, hozzálátott az ifjúsági és sportház felépítéséhez. Miután annak idején terven kívüli beruházásként indult az akció, a megszokott módon nem juthattak pénzhez, még maga a község is alig tudott áldozni erre a célra. Ennek ellenére jelentős előrehaladást értek el. Az eddig felhasznált ötmillió forint nyoma meglátszik a 38x18 méter alapterületű sportcsarnokon, amely sokféle teremsportra alkalmas. A sikerrel működő tollaslabda-szakosztály akár megyei versenyeket is lebonyolíthat benne. Az iskolások tornateremként használhatják szinte az egész tanévben. A tervek készíttetője, építőbrigádjával a munkák kivitelezője a Micsurin Tsz, amely 2 millió forinttal alapozta meg a vállalkozás sikerét. Az Országos Közművelődési Tanács is letette a maga millióját, az OTSH ugyancsak adott pénzt, továbbá a megyei szervek is felajánlottak anyagi támogatást. Felhúzzák a falakat A megyei tanács a VI. ötéves tervben már szerepelteti a létesítmény befejezését. Az idén 1,4 milliót fordít rá, jövőre egymilliót, ugyanennyit áldoz rá a községi tanács és a szövetkezet sem vonja meg és gomba i télen is jó fogy. A többit, gondosan megtisztítva, meg lehet szárítani, gézből készített zacskóban tárolva tartogatni télre, csemegének, ételízesítőnek. a támogatást. A most épülő részben kap helyet a könyvtár, a büfé, ott lesz a székhelye a pártvezetőségnek és a KISZ- nek. A szükséges építőanyagok a helyszínen vannak, a tervek szerint az idén felhúzzák a még hátralevő épületrészt, s jövőre jönnek a szakipari munkák. Á lakosság társadalmi munkájára éppen úgy számítanak, mint eddig. Két esztendő leforgása alatt félmillió forintot remélnek ebből a forrásból. Az egyetértés már eddig is megmutatkozott, a megye is elismeri és támogatja ezt a programot. A továbbiakban belvízelvezetés és a villanyhálózat korszerűsítése a terv. Közben a tanács távolabbra is tekint: szeretnék előkészíteni a következő tervciklusra a törpevízmű és a vezetékhálózat építését. A háromezer dánszentmik- lósi lakos kereskedelmi ellátása hosszú ideig csupán az áfész-re volt bízva, s bizony gyakran szerepelt a testületi ülések napirendjén ez a téma. Azóta már adott ki engedélyt a tanács gyümölcs-, zöldség-, kötött- és divatáruüzlet nyitására, lett bazár, takarmánytápot árusít a Zöldért két boltja is. Vidéken varratnak Egyes területeken ösztönzik és támogatják a magánkezdeOrszágos lesz Vasárnapi vásár Július 19-én, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Cegléden. A vásárra vészmentes helyről, megfelelő járlatlevéllel, mindennemű, jószágot fel lehet hajtani. Fontos mérkőzés Július 18-án, szombaton délután 4 órakor OB II-es bajnoki vízilabda-mérkőzés lesz a cegményezést. Most például büfé létesítésére adnak lehetőséget Közben az áfész is előbbre lépett: gázcseretelepet, tüzelőolajat árusító helyet alakított ki a községben, terményátvevőt nyitott. Kisiparos is elkelne néhány szakmában. így például kevés a női szabó. Az asszonyok, lányok kénytelenek máshová utazni, ha varratni akarnak maguknak valamilyen csinos holmit. Megélne egy rádiókat, televíziókat, háztartási kisgépeket javító mester is. T. T. Felújítják a hálózatot Időszakos áramszünet Tovább folytatja a kisfeszültségű hálózatok karbantartását, felújítását július 20-tól Cegléden a DÉMÁSZ kirendeltségének szerelő csoportja. A munkálatok miatt részleges áramszünet lesz július 31-ig napközben a Pesti út, Szőlő utca, Nagykátai út, Hollós utca Déllő út, Szarvas utca, Nyúl utca, Kiss Ernő utca és Kereszt utca környékén. Kérik a lakosság megértését, türelmét, hiszen a javítás az ő javukat szolgálja. A szolnoki rádió műsora Július 20-tól 26-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Filmdalok. 17.20: A feledés homályából. Szélpál Árpád költészetéről beszélget dr. Fehér lm" révei Pálrétí Ágoston. 17.40: Stúdiópódium. Burián György, á mezőtúri zeneiskola hegedűtanára játszik. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Ritmikus percek. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. 17.05: Népszerű melódiákat szaxofonozik Félix Slovacek. 17.20: Felnőtté tettél... Beszélgetés Kalmárné Horoczi Margit festőművésszel. 17.40: A szövetke" zeti kórusok szolnoki, országos találkozójának bemutatóiból. 18.00: Alföldi krónika. 10.15: Tánczene magyar együttesek műsorából. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. Az Uriah Heep együttes énekel. 17.15: Noteszlap. 17.20: Andor Éva operett- és népdalfelvételeiből. 17.30; Zenés autóstop. Közieke* dési magazin. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Volt szolnoki színészek felvételeiből. Hubai Anikó és Huszár László énekel operettrészleteket. 17.15: Utógondozottak. 17.45: Olasz táncdalok. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatpa- rádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: A Village People együttes énekel. 17.15: A kiskertek kedvelőinek. 17.30: A Sebő együttes felvételeiből. 17.45: Kamillás hölgyek... 17.50: Gitármuzsika. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni mini koktél. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló Lap- és műsorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyel- lédi sportuszodában, a CVSE j vű műsor. 7.30: Rádióvíkend. és a Budapesti CSMSK csapa-] 8.00: Hírek. 8.05: Beatles-pa- tai között. Ha ezt a mérkőzést I noptikum. 9.00: Hírek, tudósí- a ceglédi csapat megnyeri, ak- tások. 9.15: Szérkesztik a halikor a negyedik helyen végez.! gatók. Közben: Riportok a hét eseményeiből. Előadók abc- ben. 10.00: Újdonságok a műtőben. 10.10: Zenés kívánságok' 10.26—10.30: Hírösszefoglaló, hétvégi programajánlat, műsorelőzetes. Vasárnap, 9.00: Hírek, közlemények, lapszemle. Programajánlat. 9.10: Párizsi melódiákat játszik Michel Legrand zenekara. 9.15: Dollár dísarr.a- gyarban. 9.45: Soul ritmusok. Aretha Franklin énekel. 9.58— 10.00: Programajánlat, műsorelőzetes. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Mini Expo Cegléden, a vasutas sportcsarnokban! július 30-tól augusztus 18-ig Árengedményes cikkek sokasága. Dél-Pest megyei KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága jó édesanyánk, nagymamánk, ÖZV. GÁL ISTVANNÉ temetésén megjelentek. sírjára a szeretet virágait helyezték és mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, az OTP vezetőségének, dolgozóinak és szomszédoknak, akik drága jó feleségem. édesanyánk, BENE IMRÉN® szül. Farkas Mária temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÖ CSALÁD. ISSN 0133—2‘jOő (Ceglédi Hírlap) AMFORA-ÜVÉRT Kirándulás Megszárítva Erdő-mező küldi kincseit : ezekben a napokban a ceglédi piacra. A gombaárusok többféle, friss, szakértő által alaposan megvizsgált gombát kínálnak. Az esőtől cseperedett a csiperke, termett őzláb, pereszke. A piaci napokon vizsgázott gombaszakértő teljesít szolgálatot a piacon, így hát azok, akik kirándulásról gombazsákmánnyal térnek haza, ha még oly biztosak is a dolgukban, keressék tel a szakértőket, mutassák be szerzeményüket. A város határában, a környékbeli kiserdőkben is terem gyilkos galóca: nehogy véletlenül egy darab is bekerüljön az ínyenc vacsorába. A vasárnap leszedett gombát szellős, hűvös helyen nyugodtan tárolhatják a hetipiacos nap, kedd hajnaláig. S ha a megvizsgált és jónak talált gomba sok a családnak egyszeri étkezésre, még akkor se ajándékozzanak vele sógort, komát, rokonságot, főzni csak annyit főzzenek, amennyi elAz Alföldi Porcelángyár termékbemutatója a Szabadság tér 9* sz. alatti üvegboltunkban • Étkészletek, mokkáskészletek, bögrék nagy választékban.