Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-02 / 153. szám
GYERMEKEKNEK A KEZDEMÉNYEZÉS SZEREPE HETI FI LM JEGYZET A szervezet önmagában kevés A vakáció könyvei A vakáció csúcsidőnek számít a Móra Kiadónál: számos a fiatalok hasznos időtöltését segítő könyvet jelentet rneg a nyári hónapokban. Az első kiadásban gyorsan elfogyott, de most újra hozzáférhetővé vált Illyés Gyula Hét meg hét magyar népmeséje, amely válogatás az író feldolgozta gazdag mesegyűjteményből. A már olvasni tudó kisdiákoknak kedveskedett a kiadó Kormos István népszerű, Vackor az első bében című meséjének másodszori közreadásával is. A napokban hagyja el a nyomdát egy, már klasszikusnak számító meseregény: Rudyard Kipling Dzsungel könyvének immár 12. kiadása. A korábbi nagy sikerű könyvek mellett új művekkel is jelentkezik az ifjúsági és gyermekkönyvkiadó. A pöttyös sorozatban adták ki Márton Klára Csiki-csuki című regényét. Ténagy Sándor hangulatos meseregényének címe: A világjáró útjelzőtábla. Egy kedves, kotnyeles, minden iránt érdeklődő kislány történeteit eleveníti meg Kiss Dénes az Ancsa-Pancsa varázslatai című könyvében. A legkisebbeknek szól Sulyok Magda műve: Még a cica is mosakszik címmel. Az apróságoknak ajánlott a Játsz- szunk utazást című felelgetős könyv is: szerzője Marék Veronika. Gennadij Ciferov kedves, vidám meséje egy magát hasznosítani vágyó kiselefánt- ról szól, a lapozó formátumú könyv címe: Mi legyen a kis- elefánt? Könyvhősből vált tévésztárrá. s most ismét a könyvlapokról szerez örömet Pom- Pom; a közkedvelt mesesorozat újonnan megjelent kötete A bátor tintanyúl kalandjait dolgozza fel. Pozsony és Érd, hinnénk, két külön világ. Ügy igaz, ma országhatár választja el Szlovákia egyik központját, székvárosát, és a magyar főváros árnyékában meghúzódó nagy falut. Mégis, ha a történelmi múltat vesszük, van azonosság: amikor a múlt században Pozsonyban ország- gyűléseket tartottak, Érd akkor kapta első városi címét: mezőváros rangját. Van hasonlóság a két település mai arca között is: a miénk is ilyen szétszórt város, nálunk is van hagy és nekünk is van Dunánk ... Így mérték össze szülővárosuk és a vendéglátó település értékeit a szlovákiai diákok. Egyes és ötös Az a nyolc hatodik-hetedik osztályos tanuló, aki Koncsor Katalin és Húshegyi Gábor veztésével tíz napot tartózkodtak hazánkban, jelesül Érd városában, s a helyi népművészeti tábor részvevőiként ismerkedhetnek a két ország diákéletével különbségeivel (az eltérő osztályzás például sok tréfára adott okot: amikor Demcsák József Pozsonyból bejelentette: egyes tanuló, a hazaiak. Erdős Attila ötösei hallatán meg a vendégek mosolyogtak, pedig arról van csupán szó, hogy itt az egyes, itt az ötös a legjobb jegy), és azonosságaival is. Mert abban például mélységekig egyetértett a két társaság, hogy szünidőben — legyen bár szó a legkomolyabb táborról — játszani a legjobb. — Igazuk is van a gyerekeknek — mondta Káka Rozália, a tábor vezetője. — Nyár van és vakáció idején szórakozni kell! Ezért igyekeztünk olyan játékos programokat összeállítani, amelyek anélkül nyújtanak hasznos időtöltést, hogy egy pillanatig sem hatnak iskoláséinak. A résztvevők — nyolc szlováTévedésből gyakran városnak titulálják Aszódot, akik gépkocsijukkal átutaznak a település széles utcáin, vagy kirándulóként töltenek egy-egy napot a közeli Galga-parton, s bemennek megnézni a Petőfi Múzeum országosan is ritkaságszámba menő gyűjteményét. A minősítés annyiban helytálló, hogy Aszód valóban tekintélyes nagyközség, sok történelmi és irodalomtörténeti emlékkel, s a modem világ számtalan vetületével. Ráadásul Ikladdal és Domonnyal összefonódva közigazgatási centrum. így joggal elvárható lenne: kedvező művelődési kihatása is a környező településekre, az említetteken kívül Kartalra és Hévízgyörkre. Felemás helyzet A havonta megjelenő Aszódi műsorfüzet léte már önmagában sugallja ezt a szándékot. S van mit írni az ízléses, de nem hivalkodó kiadványba, ugyanis ebben a nagyközségben példamutatóan alakult a közművelődés intézmény- rendszere. Csaknem minden nap játszik a mozi; a már említett múzeum az állandó kiállítások mellett időszaki tárlatokkal is várja az érdeklődőket: megfelelően felszerelt a könyvtár; s egyre inkább joggal vesszük figyelembe az iskolákat mint a közművelődés szövetségeseit és Aszódon gimnázium is van; a családi és társadalmi eseményeket rendező iroda ugyancsak bekapcsolható az intézményrendszerbe. A felsorolás végére került a nagyközségi művelődési ház, amelynek alapvető feladata, hogy átfogja a kulturális élet valamennyi területét. így a kép csaknem ideális, különösen, ha hozzátesszük, hogy a nagyközségben tevékenykedő közművelődési bikiai diák mellett harminc érdi, diósdi tanuló — valamennyien a népművészet kedvelői, sőt jó ismerői is. Közülük többen nem először vesznek részt a táborban (Kádár Judit, diósdi, hatodikos tanuló: Tavaly voltam először itt, már akkor is nagyon tetszett a dolog, idén már magamtól jöttem.) a diákok egy része az érdi bukovinai székely pávakör gyermek- csoportjának a tagja (Pápai Erzsébet, az érdi 2. sz. általános iskola 6. osztályos tanulója: Az iskolai Ki mit tud-on? szerepeltem sikerrel, akkor figyelt fel rám Rózsika néni és hívott a Pávába. Azóta itt énekelek és örültem, hogy a foglalkozások ezzel a nyári táborral is folytatódtak.) — Hetedik alkalommal rendeztük meg táborunkat — mondta a vezető —, célunk hét éve azonos. Mivel Érdnek semmiféle népi hagyománya nincs, a szűk tíz nap alatt szeretnénk a népművészet valamennyi ágát, a népi élet és hagyomány minél több területét megismertetni a gyerekkel. Ügy, természetesen, hogy ez kapcsolódjon iskolai tanulmányaikhoz: épüljön a tanórákon hallottakra és segítse az iskolai munkát. A lehetséges út A szlovákiai kísérők szakértő szemmel vizsgálták a táborélet minden mozdulatát, lévén maguk is pedagógus- pályán tanulók, s nem titkoltan: egy esetleges szlovákiai tábor majdani szervezői. — Érdemes volt eljönnünk Érdre — mondta Húshegyi Gábor, a pozsonyi egyetem filozófia-esztétika szakos hallgatója. — Nálunk ilyesfajta táborozás nincs és most a gyakorlatban láthattuk, micsoda haszna lehet egy-egy ilyen közösen eltöltött foglalkozásnak. Már maga az, hogy a tábor vezetője szakavatott ja — koordinálhatja a munkát. És nemcsak Aszódon, hanem a közigazgatási körzetükbe tartozó ikladi klubkönyvtárral és a domonyi művelődési otthonnal is. Mindezek után meglepő, de a helyi köz- művelődés legjobb indulattal is csak felemásnak értékelhető, mert a létesítmények majdhogynem egymástól elszigetelten dolgoznak. Pontosabban: csak alkalmilag, egy-egy program szervezésében és lebonyolításában működnek együtt, de akkor is többnyire valamilyen részfeladat megoldásához kérnek, s kapnak kölcsönös segítséget. Nem mintha rosszak volnának a kapcsolatok az intézmények munkatársai között. A kapcsolatok jók, csak a kapcsok lehetnek hibásak. Azok az összefüggő láncszemek tűnnek gyengének, amelyek biztosíthatnák a közös munka folyamatosságát. Ezek persze olyan megállapítások, amelyeknek az ellenkezőjét is bizonyíthatnánk. Végül is tény: az aszódi közművelődés közönségbázisa jószerével kizárólagosan a tizennyolc év alatti korosztályból verbuválódik. Ezen a helyzeten — ha nem is egyedül, de elsősorban — a kulturális élet egészét átfogó művelődés ház népművelői változtathatnának. Ám ez nemcsak a szubjektív akaratukon múlik. Ház, pénz, ember Az aszódi 'művelődési ház kívülről tekintélyes, bár meglehetősen viharvert épület. Régen járási székház volt, azután életveszélyessé nyilvánították, majd ezt visszavonták, s azóta művelődési célt szolgál. Belülről is rideg épület, hiányoznak az otthonosság apró jelei, még a KISZ-klub helyisége sem tűnik hívogatónak, nagyjából ugyanezt mondhatember: pedagógus, kutató népművész és magas szintű előadó egy személyben — ez meghatározta a tábor színvonalát. Odahaza a legnagyobb gondunk; hogyan foglalkozzunk a legkisebbekkel. Most ez az együttlét megmutatta a népi értékek, megőrzésének, ápolásának egyik lehetséges útját. Egyéb tapasztalatokról is beszámoltak a vendégcsoport vezetői. Nagy pedagógiai sikerként említették, hogy a csöndesebb, magukbahúzódó vendég gyerekek a közös együttlétek során feloldódtak, barátságok, ismeretségek kötődtek. Megismerhették maguk a vezetők is az eltérő magyar oktatási rendszer jellemvonásait, az érdi napokból mindössze a sportot, a mozgást hiányolva. Diákbarátság emléke Természetesen minden úgy sem férhetett be a tíz napba, a társaság — így fogalmazott Káka Rozália — így is sokat labancolt. Azaz, bejártak mindent, amit csak lehetett: voltak a Népművészeti Múzeumban és a Parlamentben (a pozsonyi Szik- hardt Zsuzsa, mint legnagyobb élményére, erre szavazott), megnézték Esztergomot és az érdi Ófalut. Diaképeket láttak, lemezt hallgattak, Mihály Sebestyén citerásainak játékára táncoltak és megismerték egymás mondáit. Utóbbiban Bölcs Feri pozsonyi diák szerepelt a legjobban. Igaz, ő történész akar lenni, mint ahogy a tíz nap múltán valamennyien egy kicsit népdalgyűjtők és táncosok, rajzolók és bábozók lesznek. S ha vágyaik nem is teljesülnek mind, magukban hordozzák még sokáig tíz szép tábori nap, s két ország diákbarátságának emlékét. Major Árvácska juk el a szakköri szobákról és az előadóteremről. Már a barátságtalan lépcsőház is inkább megállít, minthogy befelé csalogatna Pedig van itt élet. Ezek között a falak között működik három klub: a már említett KISZ-eseké, a nyugdíjasoké és a kertbarátoké. Bizony a klubot mint közművelődési kiscsoportformát nehéz lehet fenntartani ilyen körülmények között. Ugyancsak a művelődési ház ad helyiséget a fényképezés barátainak, valamint az amatőr képzőművészeknek. Az intézmény költségvetéséből fizetik a Ferromechanika Szövetkezetben működő sakk-kört, az általános iskolai modellezőket és karatetanfolyamot, illetve a gimnáziumi Vj Tükör klubot és a múzeum által befogadott honismereti kört. Ezzel nagyjából össze is foglaltuk a művelődési ház tevékenységét, ha megemlítjük még a politikai és társadalmi ünnepek rendezését. Három főfoglalkozású népművelő dolgozik az aszódi művelődési házban, s az üzemektől kapott körülbelül 50 ezer forintos támogatással együtt több mint 470 ezer forinttal gazdálkodnak. Ez az összeg megközelítően duplája annak az átlagnak, amennyit Pest megyében egy-egy nagyközség kulturális célokra fordíthat. S a mérleg ellentétes serpenyőjébe bizony keveset tudunk tenni, annál is kevesebbet, mint amennyire az épület elhanyagolt állapota lehetőséget ad. Kell a segítség Egyet kell érteni Koncz Istvánnal, aki másfél éve vezeti az aszódi művelődési házat: ez idáig nem sikerüli olyan programot összeállítani, amely vonzaná a helybéli felnőtt lakosságot. Az viszont vitatható érv, hogy Budapest közelsége miatt sem járnak szívesen az aszódiak a helyi közművelődési intézményekbe. Mert nem a főváros kínálta lehetőségekkel kell versenyezni, hanem azokat a formákat kell alkalmazni, amelyek tartalmi értékeikkel is vonzzák a nagyközség lakóit. Az előttünk álló nyár alkalmas lenne a megújulásra. Biztató az ígéret, hogy rövidesen kifestik belülről a művelődési házat. S talán arra is lesz energia — elsősorban nem pénzkérdés —, hogy otthonosabbá varázsolják a szobákat, a folyosókat és a lépcsőházat. Kevéske járási szintű módszertani segítséggel, friss őszi programkínálattal állhatnak a lakosság elé. Mindez jelentősen javíthatja az eredményeket: Aszód közművelődési intézményei közül a művelődési házét. Ezt azonban csak az első lépésnek szabad tekinteni. Egy olyan településen, ahol a köz- művelődési intézmények szinte valamennyi típusa megtalálható, ott az igények mércéjét joggal tehetjük magasabbra. A művelődési ház népművelőinek kellene kezdeményező szerepet vállalniuk a nagyközség kulturális életében, csak így valósítható meg az egységes és komplex közművelődés. Kriszt György BALETT Vizsgakoncert Az Állami Balett Intézet végzős növendékei ma csütörtökön az Erkel Színházban vizsgakoncerten adnak számot tehetségükről, felkészültségükről. Az idén 10 növendék fejezi be tanulmányait, kilenc balerina és egy férfi baletttáncos kap táncművész diplomát. A vizsgaelőadás műsorában többek között részleteket mutatnak be Csajkovszkij: Hattyúk tava című művéből, illetve Moskowski: Keringő, és Adam: Kalóz című táncepizódját adják elő a fiatal balettművészek. zottsag — a műsorfüzet kiadóA játékszer Marlene Jobert és Nino Manfred! A játékszer című filmben Nincs új a nap alatt. Az új olasz film, A játékszer, melyet Giuliano Montaldo rendezett, módfelett hasonlít egy régebbi olasz filmre, melynek Egy egészen kicsi kispolgár volt a címe. Ügyes filmes ugyanis nem felejti el az egyszer már bevált ötletet, s felhasználja újra. Legföljebb a tálalás lesz más, legföljebb más színészek szerepelnek, de az alapsémán kár változtatni. Az Egy egészen kicsi kispolgár arról szólt, hogy egy szelíd, jámbor, békés, a vadászhobbiján kívül a légynek sem ártó olasz kispolgár (Alberto Sordi) egy tragikus napon elveszti a fiát. Terroristák lövik le, véletlenül, mikor tűzharcba keverednek a rendőrökkel. A kispolgár bosszút esküszik, s addig kutat, míg felleli a tettest. Magánbosszút áll a fiáért, méghozzá rémeset. Aztán kiderül, hogy talán nem is a megfelelő fickót kapta el. Újra kezdi hát a nyomozást és a bosszúállást, immár zavart elmével, beleőrülőfélben az egész rémes históriába. A példázat lényege — mert hogy annak szánták a filmet —: a legjámborabb kispolgárban is ott szunnyad a szadista, vérengző fenevad. Kissé sovány példázat volt ez, de annyiban igaz, hogy a közelmúlt történelme bőségesen termelt ki olasz és német tájakon fasisztákat és nácikat az egészen kicsi kispolgárokból, akikben egyszeresük feltört a szadiz- mus és a vérszomj. Montaldo egy fokkal finomabb környezetbe helyezi filmje hősét. A Nino Manfredi alakította férfi pénzember, de hiába él jómódban, csinos feleség mellett (Marlene Jobert), benne is ott bujkál a véres fenevad. Véletlenül összeismerkedik egy rendőrrel, aki egyszer elviszi egy lövészklubba, s ott, megintcsak véletlenül, kiderül, hogy a jámbor férj és derék üzletember született lövészzseni. Ettől kezdve fokozatosan belebolondul a lőfegyverekbe, különösen a pisztolyokba és revolverekbe. Egy este rendőr barátjával belebotlanak egy többszörös gyilkos bűnözőbe. Lövöldözés kezdődik, a rendőr meghal, barátunk pedig lelő egy banditát. Ettől kezdve elkezdik őt fenyegetni, üldözni, ö pedig, miután a hivatalos bűnüldöző szervek a fülük botját sem mozdítják, magánbosszút áll és megvédi magát. Már csak ennek a bosszúnak él; gyógyíthatatlan beteg feleségével sem törődik. S amikor egy este ismét el akar menni', hogy a banditákkal folytassa elszámolását, a hiába könyörgő feleség véletlenül rálő barátunkra, aki természetesen bele is hal ebbe az ijesztésnek szánt lövésbe. A két film hasonlósága szembetűnő, csak épp a történet mintegy tükörképe az utóbbiban az előbbinek. Montaldo a mondanivalót is lemásolja: a fegyver, a játékszer megrontja az embert, előhozza rossz énjét, gyilkosságba kergeti, s még a vétlen kézben is ölhet. Eszünkbe juttatja a közismert bibliai mondást is, mely szerint aki fegyvert fog, fegyver által vész el. Ami elég szakállas bölcsesség — de Montaldónak még ez sem elég, mert a film utolsó negyedóráját olyan könnyes melodrámába fullasztja, ami még annak a kis művészi hitelnek is elveszi az értékét, amit addig nagynehezen össze sikerült kaparnia a filmben. Kóma A Rakéta regényújság szorgalmas olvasói már találkoztak ezzel a félig-meddig tudományos-fantasztikus, félig- meddig a krimi műfajába tartozó történettel, melyet egy divatos téma és egy divatos műfaj ügyes ötvözésével írt meg izgalmasan és lendületesen az amerikai Robin Cook. A könyv nem kerülhette el a sorsát: film készült belőle, Michael Crichton rendezésében. Tegyük mindjárt hozzá: a műfajon belül igen jól sikerült film. A Kóma témája — többek között — a szervátültetések körül forog. Napjainkban egyre gyakoribbak ezek a műtétek, s egyre több szervet sikerül tartósan átültetni az emberi szervezetbe. E műtétekhez persze megfelelő donorok kellenek, azaz olyan egyedek, akikből (pontosabban: akiknek a holttestéből, mert hisz az esetek többségében friss holttestekből kerülnek ki az átültetendő szervek) még időben kioperálható egy szív, egy vese. esetleg egy szem. Cook— Crichton munkája arra épül, hogy a rendkívül értékes átültetésre alkalmas szervek megszerzésére és eladására létrejön egy titkos szervezet, amely úgy kereskedik ezekkel a szervekkel, mint bármiféle más áruval (esetleg kábítószerrel), s éppolyan kíméletlen is, mint a más cikkekkel foglalkozó és az óriási haszonért mindenre kész bandák. Magát a sztorit azoknak elárulni, akik a könyvet nem olvasták, poéngyilkosság lenne; A könyvet ismerőknek meg minek beszélni róla? Annyit azonban mégis érdemes megjegyezni a Kómáról, hogy mint a műfaj egyik sikerült példánya, nem tanulságok nélküli pusztán filmes szempontokból sem. Crichton ugyanis igen jó mesterember, s pontosan tudja, hogyan, miképp kell és lehet felépíteni a történetet úgy, hogy percről percre fokozódjon a feszültség, majd hogyan kell ezt a feszültséget lazítani, oldani egy kicsit, hogy aztán újra feli vehesse. Tudja, hogyan kell adagolni a humort és az enyhén vagy erősebben idegborzoló operációs és más véres jeleneteket. Tudja, hogyan kell sejtetni a különböző megoldási variációkat, de azt is tudja, hogy az igazi nagy csattanónak a film végére keil maradnia, még akkor is, ha közben netán sejtünk valamit a valódi megoldásról. Szóval: bár nekem a könyv jobban tetszett, mert Cook remekül tud szerkeszteni, a Kóma filmváltozata is nagy közönségsikerre számíthat. Takács István * 1 I POZSONYI ÉS ÉRDI DIÁKOK TÁBORA Időtöltés; iskolúnélkül
