Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII- ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1981. JÚNIUS 7., VASÄRNAP Nyári határszemle Dicséretes munka a kerületekben Az afrikai meleg, ez a honi kánikula sokaknak öröm. A sokévesnél hat-hét fokkal melegebb átlaghőmérséklet azonban hovatovább munkahelyi fejfájást is okoz a szakembereknek, a mezőgazdászoknak. A nehezen sorolásnak indult, májusban vetett kukoricát ugyan hajtja, serkenti a jó meleg, az azonban bizonytalan: mi lesz a növényekkel, különösen azokon a vidékeken, amelyek nem kaptak esőt legutóbb. A természet csapadékadóssága általában tetemes. Kevés a csapadék — Véleményem szerint, különösen a mi megyénk, s benne a járásunk is nehéz helyzetbe kerülhet, ha nem lesz csapadék — mondja dr. Fe- renczi Endre, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, akivel tegnap a Gödöllői Tangazdaságban találkoztam. — Az elmúlt napokban figyeltem a rádió körzeti időjárásjelentéseit, s azt a tapasztalatot szűrhettem le, hogy amikor esett is az elmúlt napokban, hetekben, a felhők szinte körülpásztázták a megyét, körben számos helyen kapták a csapadékot, mi azonban alapjában véve kimaradtunk belőle. A kivétel perese valamelyest erősíti ezt a megfigyelést, hiszen tudom, hogy Gödöllőn a múlt hét végén kiadós zápor volt. . — Ez bizony még mindig édeskevés — folytatja a sort Csató Sándor, a tangazdaság növénytermelési osztályának vezetője. — Ha gazdaságunk területének egészét tekintjük, el kell mondani, hogy más években június elejéig legalább kétszáz milliméter csapadék esett le, most viszont a felével is alig dicsekedhetünk ... Az is szeszélyes területi eloszlásban hullott. Any- myi előnye mutatkozik mindössze a jó időnek, hogy a jelenleg a növénytermelésben folyó egyetlen munkában, az ezer hektár lucerna első kaszálásában jól haladhatunk. — Ha minden jól megy, a hét végére fejezzük be ezt a munkát. A nagygombosi kerületben levő lucerna nagy részét szénaként takarítjuk be az ottani tejtermelő tehenészeti telep állománya részére, A kartali kerületben termett lucernát szinte teljes egészében szárítógépre visszük. A fenyőharaszti kerületben levő szárítótelepen dolgozzuk fel a növényt, részben saját, részben eladási célokra. — Hagyomány már, hogy május közepe, illetve június eleje között minden részletre kiterjedő határszemlét tartunk gazdaságunkban' — tájékoztat Szabó György termelési igazgatóhelyettes. — Célja ennek a tavasz végi, nyár eleji ellenőrzésnek, hogy megfelelő képet kapjunk arról: vajon a növénytermeléssel foglalkozó kerületeinkben, a gődöllőiben, a kartaliban és a nagy gombosiba n milyen minőségben végezték el a tavaszi munkákat, s árra is keressük a választ, hogy milyen a növények állománya. A növények állománya Amint azt az Igazgatóhelyettes elmondotta: nem kifejezetten az a céljuk, hogy versenyeztessék a kerületeket, de azután minden évben úgy alakul, hogy magától is létrejön köztük egy-egy egészséges versengés; aminek persze a gazdaságok egésze láthatja hasznát, a precízebb, gondosabb, tehát minőségileg jobb munkában. A héten tartott határszemlén, amely egynapos volt a meghívott néhány külsős szakemberen kívül a gazdaság vezetői, a' kerületek vezetői értékelték a helyzetet, ezt azonban megelőzte az a szemle, amelyet a gazdaság központi specialistáiból és a kerületek szakembereiből álló csoport tartott. Ennek tagjai tábláról táblára járva osztályozták a szakmai munka eredményét. Tavaly is, idén is a kartali kerület szakvezetői, és irányítói és persze a munkákat közvetlenül végrehajtó traktorosok, gépkezelők kapták a legnagyobb elismerést, átlagos osztályzatuk 4,64 lett Persze, lehetőségeikhez mérten a gödöllői és a nagy- gombosi kerület munkásai is mindent elkövettek, hogy megalapozzák a jó termést, s gondos gazda módjára ápolják a hozzájuk tartozó területeket Ami óhatatlanul kell A határezemle tapasztalatait így összegezte Szabó György. — Sajnos, jelen pillanatban valóban az időjárás alakulása köti le figyelmünket. A munkákat általában dicséreteseja végezitek el a kerületekben. Kartalon és a gödöllői egységben valamelyest javított a helyzeten az egy hete hullott eső, a nagygombosi kerület növénytermesztési ágazatában azonban intézkednünk kellett arról, hogy ha továbbra sem lesz elég csapadék, a költségekkel, a végzendő munkálatokkal takarékoskodni kell. Csak azokat a munkálatokat végezzük el, amelyek óhatatlanul szükségesek, hogy a kiadásaink minél kisebbek legyenek, hiszen úgy néz ki, hogy a termés kisebb lesz a vártaál. , • . .. Fehér István , A világmindenség titkait kutatva Csillagászati szakkör Túrán Napóra az iskolaépület előtt Valamennyi általános iskolában a tavaszi nevelési értekezleteken a képességjejlesz- tés és tehetséggondozás új tantervekhez igazodó feladatait beszélték meg a tantestületek nevelői. Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem Novak Lászlónétól, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjétől, hogy az úttörőmozgalom miiyen segítséget tud nyújtani a tanulók képességeinek maximális kibontakoztatásához, a bennük rejlő tehetség gyü- mölcsöztetéséhez. Huszonnégy szakkör — A mozgalom nagyon sokat tud e területen is segíteni’ — felelte az osztályvezető. Különösképpen a szakkörök adnak nagyon széles körű lehetőséget a tanulóknak ah- noz, hogy a tantervi anyagon túl egy-egy kedvenc területen intenzívebben vizsgálód - nassanak, kielégíthessék tudományos érdeklődésüket. A túrái általános iskolában 24 szakkör működik. Közülük kettőt a művelődési ház tart fenn, egyet pedig társadalmi munkában vezet az iskola egyik lelkes dolgozója. A szakkörök között található több művészeti, sport-, hobbi - és tantárgyi jellegű. A szakkörök nagy része már sok éve eredményesen dolgozik, mész? földön ismertek a tornászok eredményei, sok országos kiállítás díjazott alkotásai kerültek ki a rajzszakkörökből, a filmszakkör alkotása is nagydíjjal büszkélkedhet. A legfiatalabb szakkör, amely hivatalosan csak ebben a tanévben kezdte meg működését, a csillagászati, Lukács László tanár vezetésével. A napokban mozgalmas órákat töltött el együtt a szakköri kollektíva. Elhatározták, hogy az iskolaépület ejőtt napórát helyeznek el, Elismerés pedagógusoknak Egyszemélyes színpad Ez lett a vesztünk címmel tartják-meg Jobba Gabi estjét a járási-városi művelődési központ színháztermében június 11-én. A műsorban, amelyet Iglódi István rendezett, a többi között Federico Fellini, Radnóti Miklós, Nemeskürty István, Rejtő Jenő műveiből hangzanak el részletek. A műsorról mondja a művésznő: Az önálló est az én felfogásomban nem színpadi mű, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a komédia vagy a tragédia. Az önálló est műfaját tekintve a régi röplapokkal rokon: valaki felhívja polgártársai figyelmét valamire, amit nem tudnak, vagy elfelejtettek. Ez az önálló est szándékom szerint a Buta Auguszt része, vagy talán folytatása, mindenesetre köze van hozzá. Olvastam azt a levelet, amit Karády Katalin a Hanglemez- gyártó Vállalathoz írt. Ö hazavágyik, közénk. Éreztem a soraiból. Engem azonban nem ez érdekel, hanem a mi nosztalgiánk. Erről szól az én egyszemélyes színpadi röpiratom. A nosztalgia ügyefogyott tapogatózás a múltban, az észszel élő ember múltja pedig a történelem, amelyet nem szoríthat ki gondolkodásunkból, érzelemvilágunkból a legmélyebb búgó hang, és a legvonzóbb nőiesség sem. Kérés a lakossághoz A Gödöllői Galéria június 24. és július 19. között rendezi meg a Gyermekbútorok című kiállítást, amelyen praktikus, sokoldalú használatra alkalmas bútorokat és terveket mutatnak be. A hivatásos alkotók és a gyártó vállalatok fhunkái mellett a Galéria szívesen szerepeltetne olyan kötetesre méltó megoldásokat is, amelyeket » Tiros r térás lakossága otthon, házilag talált ki. Ezért a művelődési központ vezetősége kéri, hogy aki saját kezűleg készített ötletes gyermekbútort, annak rajzával, ismertetésével jelentkezzen Varga Kálmán képzőművészeti előadónál június 15-ig. A beérkezett anyagot a művelődési központ vezetősége összegyűjti és a legjobbakat a kHUításoa bemutatja. Mint megyeszerte, Gödöllőn is tegnap, szombaton tartották meg a pedagógusnapi ünnepséget, amelyen kitüntetéseket és elismeréseket adtak át a kiváló munkát végző óvónőknek, tanítóiknak és tanároknak. Kiváló munkáért elismerésben részesült: dr. Weidl Józsefné tanár (Damjanich iskola), Terényi Mária vezető óvónő (3-as számú óvoda). Miniszteri dicséretben részesült: Lazák Józsefné tanár (Erkel iskola), Kiss Zoltán tanár (kisegítő iskola), Suba Júlia óvónő (2-es számú óvoda), Pongrácz Sándorné technikai dolgozó (2-es' számú óvoda). Szolgálati emlékérmet kapott: Vass Károlyné tanár (Petőfi), dr. Farkas Elemérné tanár (Damjanich), Fazekas Erzsébet tanítónő (Petőfi), Gergely Péter vezető szak- felügyelő (Erkel), Báthi Tibor igazgatóhelyettes (Petőfi). Kiváló úttörővezető kitüntetésben részesült Szanyi Józsefné tanítónő (Erkel), Li- tauszki János igazgató (Karikás), Csató Sándor, a központi műhely vezetője. A KISZ KB dicsérő oklevelét kapta: Szűcs Dezsőné tanítónő, (Erkel), Oláh Istvánná tanítónő, Lázár Józsefné tanár (mindkettő Erkel), Bamberger Károlyné tanár és Ben- csik Ernőné tanár (Karikás), Kalmár Ákosné tanítónő és Csató Sándorné tanár (Karikás). Negyvenéves szolgálatért törzsgárda-jel vényt kapott: Gergely Péter, 30 évesért Vass Károlyné, 20 évesért Urbán Jánosné tanítónő (Damjanich iskola), Molnár Józsefné tanár, és dr. Tóth Zoltánná igazgatóhelyettes (Damjanich); dr. Hafner Andrásné tanár (Petőfi), Reichard Tibornó tanár (Erkel). A felhőszakadás után amely nyári időben reggel 4 órától este 8-ig mutatja a pontos jdót. A fiúk — mivel ők jelentik tizenegyes létszámmal a többséget — vállalták i a betonozási munkákat, valamint a vasszerkezet ösz- szeállítását, a három leány pedig a vízhordásban, locsolásban és anyagmozgatásban igyekezett hasznossá tenni magát. Már áll a napóra, sokan megcsodálják. Most itt állunk az új létesítmény mellett es beszélgetünk a szakkör vezetőjével és néhány aktív tagjával. Árvái Lacitól megtudhatjuk, mindenkinek van saját távcsöve, ahogyan ő mondja, Kepler-rendszerű és a tükrös reflektor elvén alapul. A távcső ötvenszeres nagyításra képes, elkészítéséhez szükséges anyagok: a műanyag cső, a lapos vas, a csavarok és a lencsék mindössze száznyolc forint ötven fillérbe kerültek. Igaz a teleszkópok építésénél nagy segítséget kaptak a gödöllői Városgazdálkodási Vállalat fűtőmű szocialista brigádjától, akik Lukács Tamás szakszerű megfogalmazása szerint a lencsefoglalatokat és csőszűkítőket társadalmi munkában készítették el. Tükrös reflektor — Más szülők is segítettek a munkában — siet Tamás segítségére Szénási Mónika, Tóth Pista és Fekete Laci bácsi is sokat dolgozott azért, hogy elkészüljenek teleszkópjaink és a napóra. — Készítettünk a szakkörnek • két nagyobb teljesítményű távcsövet is — veti közbe Basa Jóska. — Ezek New- ton-rendszerűek, nagyításuk százhúszszoros és működési elvük a fénytörésen alapul — egészíti ki Csorba Tamás. — Mit láttatok már a saját távcsöveitekkel? — kérdezem a kis mindenségkuta- tókat. — Láttuk a Jupitert, a Sza- turnuszt és a Holdat is — mondja gyorsan Kollár Mártiba. — Jaj de buta vagy — vitatkozik vele Sóti Attila —, a Holdat szabad szemmel is lehet látni? — Miért, talán a Jupitert Az elmúlt napokban hatalmas vízmennyiség zúdult Gödöllőre, amely sok kárt okozott. Képünkön a Rákos-patak medrének egy része, ahonnan elmosta az ár a lerakott betonlapokat. Csiba József felvétele és a Szaturnuszt nem lehet látni szabad szemmel? — kérdez bele nagy hirtelen Sóti Jani, majd folytatja, hogy a szót ki ne csenje valaki a szájából: a Venust is meg- • csodáltuk távcső nélkül isi Fel is jegyeztük, hogy mostanában negyed kilenc körül nyugszik a Vénusz, pontosan egy órával napnyugta után. Tábor a parkban Egyre jobban belemelegszenek a vitába, igy a tanár bácsi is szóhoz jut. — A közeli napokban nagyon érdekes előadást tartott szakkörünknek Geszti Albert, aki a Penci Kozmikus Geodéziai Állomás geológusa, ö hozott magával egy komolyabb teleszkópot is, amelyet nagyon élveztek a gyerekek. — Mik a terveik a jövőt i 1- " letően? — Az őszi hónapok valamelyikében szeretnénk elmenni a Mátrába és megtekinteni a Piszkés-tetőn lévő obszervatóriumot. Már latolgatjuk, hogy vajon sikerül-e belepillantanunk az úgynevezett Schmidt-teleszkópba. Ez nagy élményt jelentene valameny- nyiünk számára. Aztán a nyáron szeretnénk egy csillagászati tábort létrehozni Túrán a kastélyparkban. Erre meghívnánk más • csillagászati szakkörökből is pajtásokat. Nagyon jó tapasztalatcsere-lehetőséget kínálna ez az akció. .. És természetesen egyre • tökéletesebb és tökéletesebb eszközökkel szeretnénk újabb bepillantási lehetőséget kutatni a világmindenség számunkra is elérhető messzeségébe. Takács PáJ Héifőn Békenagygyűlés Békenagygyűlést tartanak hétfőn a gödöllői művelődést központ s zín háztermében a városi pártbizottság és a Hazafias Népfront városi bizottsága rendezésében, amelyen Szombath József, az MSZMP Politikai Főiskola tanára tart előadást. Az SZKP békepolitikája a szovjet párt XXVI. kongresszusa tükrében címmel, délután 4 órai kezdettel. Kispályások Pontok a zöld asztalnál A melegre és a bíróhiányra panaszkodtak a városi kispályások képviselői a szövetségi napon. Több mérkőzésen alkalmi bírók működtek közre. Kiss Zoltán, a Pedagógusok képviselője örömmel számolt be arról, hogy hosszú idő után sikerült nagy riválisukat, a Szilast legyőzniük. Papp Gyula, a gépgyáriak intézője arról beszélt, hogy az Erdőgazdaság már 4-1-re vezetett, de csapatának volt ereje az egyenlítésre, sőt a győztes gólra is. Bangó Nándor szerint együttese, a Viktória tartott a Sza- da elleni mérkőzéstől, de végül is biztosan győztek. Krasznai András, a Zöldért képviselője azért mérgelődött, mert a KKMV sem ősszel, sem most nem állt ki ellenük. Az intéző bizottság mindenesetre a javukra írta a két pontot, 3-0-ás gólkülönbséggel. Ez persze nem vigasztalja a zöldérteseket,' mert gól- különbséget akartak javítani Dr. Nacsa János, a Barátság —ATE Gm mérkőzésről szólt. Sportszerű találkozó volt, a Barátság potyagóllal nyert. Krékács Oszkár, a Gelka képviselője azért nem volt teljesen elégedett, mert ők is szerettek volna legalább nyolc gólt lőni az Építőiparnak, mint az előző héten a Szilas, de csak hétre futotta. Eredmények: I. osztály: Alsó-park—AB 5-1, Tv Mikro—Járási Hivatal 2—6, Vízmű—Ganz 2—i, Erdőgazdaság—Gépgyári Szb 4-5, Afész—Szabadság tér 4-4, Barátság—ATE GM 2-1. II. osztály, A-csoport: Viktória—Szada 3-1, Topi—Ganz 6-3, KKMV—Zöldért 0-3 — játék nélkül. II. osztály, B-csoport: Gelka —Építőipar 7-1, Gyógyért— —Tefu 5-7, Szilas—Pedagógus 2-3. Cs. J. Városi moziműsor Vasárnap: A Dervis lerombolja Párizst. Színes* szinkronizált szovjet film. Csak 4 órakor. Bátorság, fussunk! Szines, szinkronizált francia filmvígjáték. Csak 6 órakor! Hétfő: Ballagás. Magyar film. Csak 8 órakor. ,14 éven aluliaknak nem ajánlott! Elhunyt Vályi-Nagy Dezső Hetvenöt éves korában elhunyt Vályi-Nagy Dezső, aki a felszabadulás után került Gödöllőre, ahol több ciklusban tagja volt a tanácsnak, igazgatója a művelődési háznak. Sokat fáradozott Gödöllő kulturális életének fellendítéséért, majd később ugyanezt lelte Kerepesen. A két világháború között tevékenyen dolgozott a munkásmozgalomban, tagja volt a Kommunista Pártnak. Vályi- Nagy Dezsőt hétfőn délután 4 órakor búcsúztatják a gödöllői temetőben. ISSN 0133— itóí (GOdftliai Hírlap) * 3