Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
x/knam 1981. JÜNTUS 7., VASÄRNAP A hét kérdései Várakozások és m Választási egyezmény Párizsban - Újabb leleplezések Rómában Begin és Szádot találkozója - Pretoria „gumihot-politikája” Magyarország-Nigéria Fejlődő kapcsolatok Miközben a Reagan-kor- mányzat még mindig azt állítja, hogy „nem hozta meg döntését” a neutronfegyver tényleges gyártásáról és telepítéséről, a washingtoni energiaügyi minisztérium minden teketória nélkül tájékoztatta a képviselőház hadügyi bizott- •ágát: megkezdték az egyik legszőrnyű bb tömegpusztító fegyver alkatrészeinek termelését, illetve az ehhez szükséges tricium tartalékolását. Ugyancsak egyidőben azzal, hogy az amerikai elnök visz- ■zaküldte „közvetítőjét”, Habibot a Közel-Keletre, az amerikai hadügyminisztérium ■zóvivője bejelentette: az amerikai „gyorshadtest’’ gyakorlatilag készen áll a bevetésre. A 230 ezres létszámúra tervezett, legmodernebb fegyverzettel felszerelt intervenciós csapatokat az Egyesült Államok katonai vezetése a “Közel-Keleten óhajtja elsősorban bevetni, ha a washingtoni érdekeket másként nem látja megvédelmezhetőnek. Ezek a hírek aggodalmat keltettek a világ közvéleményében, amely a feszültség további enyhülésének irányzatát kívánja erősíteni, s éppen ezért mind hangosabban fejezi ki tiltakozását az ezzel ellentétes washingtoni törekvések láttán. A világsajtó a héten a tiltakozó nyilatkozatok sűrűsödéséről adott hírt, s beszámolt arról is, hogy miként alakultak az események a francia parlamenti választási hadjárat megkezdésekor, Olaszországban a P—2- es botrány elmélyülése nyomán, a Közel-Keleten Szadat és Begin találkozója után és Dél-Afrikában a rendőrség brutális támadásai következtében. MI A JELENTŐSÉGE A FRANCIA SZOCIALISTÁK ES KOMMUNISTÁK VÁLASZTÁSI EGYEZMÉNYÉNEK? __________________ Ez a megállapodás logikus következménye volt annak, hogy a baloldal jelöltje, a szocialistapárti Mitterrand vonulhatott be az elnöki palotába. Mitterrand azért győzött, mert a Francia Kommunista Párt választói is reá adták voksukat. S ha pedig így van, akkor csak természetes, hogy a francia kommunistáknak szerepet kell játszaniok majd abban is, hogyan kormányozza Mitterrand az elkövetkező hét esztendőben — amelyre megbízatása szól — az országot. A júniusi kétfordulós parlamenti választásig az országot ideiglenesen kormányzó kabinetbe nem vonták be a kommunistákat. Emiatt — mint a l’Humanité, az FKP lapja megírta — sok baloldali francia fejezte ki értetlenségét. De az FKP ebből nem csinált „ügyet”, hiszen most minden erőt arra kell összpontosítani, hogy a parlament jelenlegi jobboldali többségét baloldalival helyettesítsék a nemzetgyűlési választások eredményeként, hiszen csakis így érvényesülhetnek azok a változások, amelyeket Franciaország népe követelt, amikor Mitterrandra szavazott a májusi elnökválasztáson. Az FKP viszont világossá tette ebben az átmeneti szakaszban is — amelyet a várakozások jellemeznek —, hogy a francia kommunisták, mint a leendő kormánytöbbség létrejöttének kovácsoló:, aktív szerepet kívánnak majd játszani a politika kialakításában. Éppen ezért volt nagy jelentőségük azoknak a tárgyalásoknak, amelyek a héten zajlottak le a szocialista és a kommunista párt képviselői között. E megbeszéléseken megtalálták azokat a közös pontokat, amelyek — elsősorban a szociális intézkedések területén — egyesítik a két párt vezetőit s felrajzolódhat ezek nyomán egy kormány- politika körvonala is. Természetesen megmaradtak a nézeteltérések is, amelyek elsősorban a nemzetközi kérdések eltérő megítéléséből fakadnak. A francia kommunisták pozitívnak ítélték meg a közeledést a két párt között számos kérdésben. De túl ezen a találkozó konkrét egyezménynyel is végződött. Megállapodtak abban hogy a kétfordulós parlamenti választás második menetében a két párt jelöltjei kölcsönösen annak javára lépnek vissza, aki vezet majd egy-egy választókerületben. Ahhoz ugyanis, hogy valamelyik jelölt elnyerje a mandátumot, arra van szükség az első fordulóban, hogy a szavazatok több mint ötven százalékát szerezze meg. Mivel ez sok választó- kerületben nem lehetséges, kerül sor a második menetre, amikor működésbe léphetnek a választási szövetségek is a kedvezőbb helyzetben levő bal-, illetve jobboldali jelölt támogatására. HOGYAN ALAKULT AZ OLASZ KORMÄNYVÄLSAG?______________________ Forlani volt miniszterelnöknek, akit a kormányalakítással megbíztak, nem sikerült e héten közelebb jutnia az új kabinet összeállításához. Ennek több oka is van. Egyrészt az, hogy újabb okmányok kerültek napvilágra a P—2 nevű titkos szervezetről, amely, mint ismeretes, államcsínyt készített elő, s amely azért idézte elő a 40. olasz kabinet bukását, mert kiderült, hogy a miniszterek egész sora tagja ennek az illegális gyülekezetnek. Most újabb dokumentumok leplezték le, hogy a kereszténydemokrata közéleti személyiségek és a kormánytöbbségben résztvevő szociáldemokrata vezetők az eddig feltártnál is szorosabban kötődnek a P—2-höz. Mind több szó esett arról is, hogy maga a volt miniszter- elnök, akit az új kabinet megalakításával megbíztak, szerepet játszott volna a titkos szervezetben. Ezt ugyan cáfolták, de a bizonyítást csaknem lehetetlenné teszi, hogy az okmányok egy részét — tekintve, hogy a katonai hírszerzésnek a P—2-vel való kapcsolataira vonatkoznak — szigorúan titkos államügynek nyilvánították. Így nem lehet tudni, hogy kiket is véd meg a nyilvánosságtól az államtitkok címén leeresztett „függöny”. Mindenesetre a szocialisták a maguk javára akarják kamatoztatni ezt a kétes helyzetet, s Craxi főtitkárral az élen maximális engedményeket kívánnak kicsikarni a kereszténydemokratáktól cserébe támogatásukért. A szocialisták parlamenti szavazatai nélkül ugyanis nem lehet megalakítani a kormányt, mivel a kereszténydemokraták és az őket támogató mini polgári pártok nem rendelkeznek többséggel a nemzetgyűlésben. Az Olasz Kommunista Párt a héten több ízben ítélte el a szocialista pártvezetés elvtelen manőverezését, s mutatott rá, hogy a demokratikus intézmények védelméhez elkerülhetetlenül szükséges, hogy a teljes valóságában tárják fel a P—2-es szervezkedés botrányát. Azzal viszont, hogy ebből a szocialista pártvezetés alkudozásokba bocsátkozik a kereszténydemokratákkal, tulajdonképpen segíti az ügyel- kenését... KINEK HASZNÁLT A BEGIN—SZADAT TALÁLKOZÓ? Az egyiptomi hivatalos propaganda olyan színezetet próbál kölcsönözni a történteknek, mintha Szadatnak sikerült volna „békülékenyebb" magatartásra bírnia az izraeli miniszterelnököt. Arra az ígéretére hivatkoznak, hogy amíg Habib amerikai megbízott „közvetítési” tárgyalásai tartanak, Begin nagyobb türelmet tanúsít, R „egylőre” nem indít légitámadásokat a Bekaa-völgyben elhelyezett saíriai légvédelmi rakéták ellen. Valójában ez az ígéret úgyszólván teljesen értéktelen. Hiszen egyiptomi részről is beismerték, hogy Begin hajthatatlan volt, s fenntartotta a „jogot”, hogy folytassa a Libanon elleni légitámadásokat. S ha pedig terrortámadások zajlanak a libanoni baloldali és palesztin erők állásai és az általuk ellenőrzött terület lakossága ellen, könnyen előfordulhat, hogy e provokációk során szíriai békefenntartó erők ellen is „akcióba bonyolódnak” — hogy az izraeli sajtó szavaival éljünk. Ezekután szinte adódik a követeztetés: o találkozó egyértelműen Beginnek kedvezett. Az izraeli miniszterelnök biztosítékot kapott Sza- dattól, hogy ha netán Izrael Szíria ellen háborúba bonyolódna, Egyiptom nem avatkozik be az arab ország oldalán. Mint Szadat fogalmazott: az 1973-as háború volt Egyiptom számára az utolsó ... Vagyis Tel Aviv bizton szövögetheti ezután Libanon és Szíria elleni agresszív terveit, hiszen nyugodt lehet, hogy Egyiptom felől nem fenyegeti veszély. Vagyis a Begin—Szadat találkozó fokozta a háborús veszélyt a térségben. Ami pedig a június 30-i izraeli parlamenti választásokra való kihatásait illeti, a világsajtó arról ír, hogy Begin Likuó pártjának megrendült pozíciói ezzel bizonyos mértékig erősödtek, hiszen személyes sikerének könyvelheti el az egyiptomi elnökkel való találkozóját. MI TÖRTÉNIK DÉL-AFRIKÁBAN?____________________ Johannesburg elővárosaiban napok óta rendőrtámadás, rendőrtámadást követ, s gumibottal, ’könnygázbombákkal verik szét a jogaikért síkra- ázálló fiatalok tüntetéseit. Hamarosan eljön ugyanis a hírhedt sowetói vérengzés újabb évfordulója, amikor Dél-Afri- ka többségi, de jogfosztott feketebőrű lakossága arról emlékezik meg mély gyásszal és tiltakozással, hogy a fehér fajgyűlölők rendőrsége mint mészárolt le sortűzekkel több tucat békés tüntetőt. A helyzet kiéleződése a fajgyűlölő országban nemcsak ezzel az évfordulóval függ össze. Az elmúlt héten zajlott le Párizsban egy nemzetközi értekezlet, amelyen neves közéleti személyiségek, fontos szervezetek erélyes szankciókat követeltek a pretóriiai terrorrendszer ellen. Felvetették, hogy indokolt volna, ha a világ az olajszálítások bojkottjával kényszerítené a dél-afrikai kormányzatot fajgyűlölő politikájának feladására. A leghevesebb tiltakozás ez ellen sajátságos módon nem Pretoriából, hanem Washingtonból érkezett! A Reagan- kormányzat élesen elítélt minden Dél-Afrika elleni szankciót. Ez érthető is, hiszen — mint a Washington Post című amerikai újság megírta — a Reagan-kormányzat mindent megtesz, hogy szoros kapcsolatokat építsen ki a pretoriai ,rezsimmel. Botha külügyminiszter washingtoni látogatása során az amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy Pretoria minden segítségre számíthat ezentúl az Egyesült Államok részéről. S hogyan, milyen irányban fejlődnek a leggyorsabban az amerikai — dél-afrikai kapcsolatok azt talán jelzi, hogy a legsürgősebb a katonai attasék cseréje volt. Nyilvánvaló, hogy a pretoriai rendszert felbátorította a látványos amerikai támogatás, s ez is egyik oka annak, hogy fokozza a terrort a fekete többség ellen. Arkus István ENSZ leszerelési ülés A nukleáris háború veszélyének elhárítása és a fegyverkezési hajsza megfékezése iránti követelésekkel New Yorkban befejezte munkáját az ENSZ leszerelési bizottságának ülésszaka. Az ülésszak éles és bonyolult politikai harc közepette folytatta háromhetes vitáját. A résztvevő küldöttségek túlnyomó többsége egyes nyugati államok obstrukciós álláspontja ellenére maximális erőfeszítéseket tett gyakorlati eredmények elérésére. Az Egyesült Államok és néhány más nyugati állam küldöttei szabotálták a határozatok elfogadását minden olyan kérdésben, amely előmozdíthatta volna, hogy nagyobb előrelépés történjen a leszerelési tárgyalásokon. A küldöttségek többsége fellépett a katonai költségvetés csökkentését szabályozó elveket meghatározó dokumentum kidolgozásáért. A Lengyel Egyesült Munkáspárt rendkívüli kongresz- szusára való előkészületek keretében összeült a párt gdanski vajdasági beszámolási-választási konferenciája. A tanácskozáson részt vesz Mie- czyslaw Jagielski, a LEMP KB Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök-helyettes. Tadeusz Fiszbachnak, a vajdasági pártbizottság első titkárának beszámolóját néhány órás vita követte, majd a tanácskozás résztvevői Fisz- bachot nagy szavazattöbbséggel ismét a pártbizottság első tikárává választották. A gdanski konferencia szombaton a kongresszusi küldöttek megválasztásával folytatta munkáját. Az ország más vajdaságaiban (megyéiben) folyik a vajdasági szintű beszámolási-választási értekezletek előkészítése. A vajdasági pártkonferenciáknak a tervek szerint Ronald Reagan elnökkel folytatott rövid megbeszélése után George Bush alelnökkel tárgyalt Washingtonban pénteken Claude Cheysson francia külügyminiszter. Megbeszélésük központi témája a magas amerikai kamatlábaknak a nyugati államok gazda- ' ságára gyakorolt kedvezőtlen hatása volt A francia diplomácia vezetője megragadta az alkalmat, hogy az amerikai vezetőknek bemutassa az általuk kevéssé ismert Mitterrand-t, a szocialista párti francia államfő politikáját. Azt hangoztatta, hogy a többség megváltozásával „új Franciaország kezd kialakulAz éhségsztrájk-mozgalom fokozását határozta el az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) úgynevezett ideiglenes szárnya. Egy szóvivő pénteken bejelentette, hogy hamarosan a mozgalom még több bebörtönzött aktivistája utasítja el az ételt. Eddig négy éhségsztrájkoló halt meg észak-írországi börtönökben, amiatt, hogy a hatóságok nem teljesítették követelésüket, nem kezelték őket hadifoglyokként. Most is négy republikánus fogoly éhségsztrájkol, mert a szervezetnek eddig az volt az álláspontja, hogy mindig egy-egy ember álljon a meghaltak, vagy a sztrájkot feladók helyére. így viszont — mondotta egy IRA- szóvivő Belfastban — a halálesetek megrázkódtatásai után csökkent a feszültség és a brit kormány mindig fel tudott készülni az elkövetkező tragédiákra. Most az IRA célja az, Az afrikai kontinens legnépesebb, 80 millió lakosú országa Nigéria. Nyugat-Afriká- ban, a Guineai-öböl partján, a Niger folyó alsó szakasza mentén terül el. Magyarországnál majdnem tízszer nagyobb, 920 ezer négyzetkilométer a területe. Fővárosa Lagos, amelynek — az elővárosokkal együtt —, három millió lakosa van. Az egykori brit gyarmaton már a második világháború előtt kibontakozott, s utána megerősödött a nemzeti felszabadító mozgalom. Hatására 1947-ben megalakult az első nigéria parlament és minisztérium. Nagy-Britannia 1960- ban kénytelen volt megadni Nigériának az alkotmányjogi függetlenséget Három évvel később, 1963. október 1-én kikiáltották a független Nigériai Szövetségi Köztársaságot. június 27-Ig be kell fejeződniük. Közben Varsóban a kormány elnöksége áttekintette az állami vállalatokról és a vállalati önirányításról szóló törvények tervezetének végleges változatát, amely a szejm keddre kitűzött ülése elé kerül. A minisztertanács elnöksége áttekintette a minisztériumok számának csökkentéséről szóló törvénytervezetet is, amelyet ugyancsak keddi ülésén vitait’ majd meg a szejm. Valószínűleg atomfegyvereket hordozó Midway amerikai repülőgép-anyahajónak a Pentagon által kierőszakolt yonl” és hogy Párizs Washington szoros szövetségese, de a francia miniszter környezetéből származó értesülések szerint Cheysson értésre adta azt is, hogy Franciaország ezután sem szándékozik részt venni a NATO katonai szervezetében. ★ Claude Cheysson francia külügyminiszter szombaton Wastingtonban újságírókkal közölte, azt tervezi, hogy szeptemberben találkozik Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel. A találkozóra valószínűleg az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának idején kerül hogy egyenletes, és szinte állandó legyen a tiltakozás okozta feszültség. „Vörös brigádos” terroristák szombat délelőtt, merényletet követtek el a nápolyi városi tanács végrehajtó bizottságának egyik kommunista tagja ellen. Umberto Siolát gépkocsiján fogságukba ejtették, majd „kihallgatták", egy kerítéshez láncolták és többször lábszáron lőttek. Nyakába akasztották jelszavaikat tartalmazó táblájukat és lefényképezték. Súlyos állapotban szállították Icórházba. Az Olasz KP központi bizottságának sajtóirodája közle1978-ban fogadták el az ország új alkotmányát. A magyar—nigériai kapcsolatok alakulásában kiemelkedő esemény volt Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének nyolc évvel ezelőtti hivatalos látogatása ebben az afrikai országban. Együttműködésük alapja, hogy nagyra értékeljük a Nigériai szövetségi Köztársaság el nem kötelezettségen alapuló külpolitikáját és az ennek keretében tanúsított szilárd elkötelezettségét a nemzetközi béke és biztonság, az általános és teljes leszerelés, a népek barátságát és együttműködését szolgáló enyhülés politikája iránt. Alhadzsi Shehu Shagari elnök magyarországi látogatását a két ország közötti együttműködésben új távlatokat nyitó eseménynek tekintik mindkét részről. Gazdasági kapcsolatainkat Nigériával is a kölcsönös előnyök szem előtt tartásával kívánjuk fejleszteni. Ez az ország a legfontosabb gazdasági partnerünk a fejlődő világban: kétoldalú kereskedelmi forgalmunk értéke például 1980- ban meghaladta a 60 millió dollárt. A nigériai igények és a magyar szállítási lehetőségek alapján az együttműködést az elmúlt években az egészségügy, az oktatásügy és az élelmiszeripar területére koncentráltuk. Több egyetemi tanszéket szereltek .föl műszerekkel, berendezésekkel magyar vállalatok. Élelmiszer- ipari szakembereink közreműködésével épültek-épülnek vágóhidak, konzervgyárak, hűtőházak Nigériában. i A japán képviselőház határozata Antinubleáris Merénylet Nápolyban kosukai látogatásával és a tiltakozó tömegmegmozdulásokkal egyidejűleg a tokiói képviselőhíís külügyi bizottsága határozatban foglalt állást a szigetországi antinukleáris alapelvek fenntartása mellett. A nagy jelentőségű határozat kimondja: olyan időpontban, amikor súlyos kockázatokat rejt magában az atomfegyverek további felhalmozása és elterjedése, az atombomba első áldozatává vált Japán nemzeti politikájaként megőrzi az atomfegyverek birtoklási, gyártási és behozatali tilalmának hármas alapelvét. Minden tőle telhető módon hozzájárul az atomsorompő- egyezmény hatékonyabbá tételéhez a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásához. A kormányzó liberális demokrata párt, valamint az ellenzék által egyhangúlag jóvá hagyott határozat elfogadása után Szonoda Szunao külügyminiszter megerősítette: az atombehozatali tilalom nemcsak az amerikai atomfegyverek szigetországi táro- lására-elhelyezésére vonatkozik, hanem az ilyen fegyverekkel felszerelt amerikai hadihajóknak a japán területi vizeken való áthaladására és kikötésére, illetve hadirepülőgépeknek a légterén való átrepülésére és leszállására is. ményben bélyegezte meg a súlyos merényletet. prr\\ vrsr. CSAK RÖVIDEN... «£<-' r mrrKMcmnsxjjsMXwmmmmmmmm PHILIP HABIB, az amerikai elnök közel-keleti különmegbí- zottja, úton a térség felé, szombaton egynapos látogatásra Párizsba érkezett. AZ IDÉN 500 milliárd dollárt fordítanak katonai célokra a világ országaiban — írja a svéd békekutató intézet tájékoztató kiadványának legújabb száma. Pártkonferenciáh Lengyelországban Új törvénytervezetek Cheysson Washingtonban Hangsúly a szövetségen sor. Észak-írország Az IRA bejelentése 9 t