Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-27 / 149. szám

1981. JÜNIUS 27., SZOMBAT x/unav 7 CSALÁDBAN-HÁZ KÖRÜL J? lőre tervezik a divatot, hogy amikorra való­ban megérkezik az új — az évszaknak megfelelő — öltözködés ideje, már a ki­rakatokban legyen az, amit a tervezőasztaloknál meg­álmodtak. A nyári meleg­ben a Magyar Divat Inté­zet a Duna Intercontinen­talban mutatta be az őszi modelleket. Sok újdonságot láthattunk, ami némiképp átalakítja az eddig meg­szokottat. Ez nem jelenti azonban azt, hogy teljesen át kellene formálni ruha­tárunkat. Némi módosítás­sal, egy-egy új darabbal frissíthetjük fel megszo­kott, szeretett holminkat. Rovatunkban ma divat- prognózist adunk. Szólunk a fiatalok viseletéiről, úgy, ahogyan a pszichológus látja. Ahogyan a pszichológus látja A ízlések és korosztályok A változatossá« igénye alapvető emberi tulajdon­ság. Ahogyan nincsen két egyforma lény, úgy nincsen két teljesen egyforma gondolkodás, ízlés. A különböző­ség legszembetűnőbb jegye az öltözköködés. A divat- irány követése a választási, válogatási lehetőséget Is jelenti. Hovatartozás A divat kutatója dr. Móricz Éva pszichológus a divat és életkor összefüggéseit foglalja össze. — Köztudott, hogy a fiata­lok körében a divat szerepe jelentősebb, mint más korosz­tályoknál. Tőlük is elindul egy-egy irányzat, bár létezik befolyásosabb, mondhatjuk A színek harmóniája A színek és színárnyalatok ízléses összeválogatása csodá­latos lehetőségeket rejt ma­gában, öltözködésben és arc- kikészítésben egyaránt. Van­nak hideg és meleg színek. Az utóbbiak a naptól erednek, a sárga, a narancs, a vörös és ezek árnyalatai tartoznak kö­zéjük. A hideg színek, például a kék, a zöld, a szürke, a lila és ezek árnyalatai. Ezeket az alapszíneket nem ajánlatos egymással kombinál­ni (bár az utóbbi évek divat­ja sok váratlan színösszetételt produkált). Inkább a hideg vagy a meleg alapszín külön­bőzé árnyalatait kombináljuk osszle. A semleges barna szín­ben is gazdag színskála áll rendelkezésre a különböző kombinációra, a sötétbarnától a mogyoró árnyalatokon át a vörtébafnáig, Vágy a világos díappon'át a tojáshéj színéig; Ehhez a színkombinációhoz illik még a mokaszin, a mus­társzín, az aranysárga. Egyes árnyalatai halványzölddel is szépek, ízlésesek. A színek összeválogatásánál a bőrünk szine domináljon. Fontosabb, mint a hajszín. A színszabályoktól azonban el­térhetünk, ha egyéni adottsá­gaink erre módot nyújtanak. A színek harmonikus össze- válogatására legjobb módszer, ha kiválasztunk egy alapszínt, és ezt variáljuk, erre „épít­jük” fel a különböző kiegé­szítőkkel elérhető változatos ruhatárat (ugyanaz a ruha másképpen hat, ha más színű sálat, gallért, bizsut viselünk hozzá). A legsikerültebb arckikészí­tés kellemes hatását is leront­hatja, ha öltözékünk nincs összhangban a sminkhez használt színekkel, egyénisé­günkkel, testalkatunkkal. A megjelenés sikerének egyik titka: korunkhoz és alkalom­hoz iilően dékoráljuk magun­kat (például munkahelyre nem való a színházi smink, idősebbek pasztellszínű koz­metikumokkal, szolidan szí­nezzék a szemkörnyéket és az ajkakat, a körömlakk színe is halvány legyen). Kényelmesebb Laposabb sarokkal Nem elég az egyéniségnek megfelelő, harmonikus ruha­tár kialakítása, ha valaki el­hanyagolja a kiegészítőket. A szép cipő emeli az öltözéket, befolyásolja a megjelenést. Ahogy rövidül a szoknya, annál nagyobb lesz a szerepe ismét a cipőnek. Ugyanakkor laposabb lett a sarok. A Quick magazin jellemzése szerint az új cipődivat a ké­nyelmes járást szolgálja. A leheletkönnyű, finom kesztyű­bőrből, szellőző vászonból ké­szült cipők a láb formájához idomulnak. Mágis mit látunk, ha kira­katmustrára szánjuk el ma­gunkat. Kelletik magukat a szebbnél szebb, de magas sar­kú, már-már divatjamúlt láb­belik. Mokasszint, balerinaci­pőt elvétve találunk. A Minő­ségi Cipőgyár néhány szép szandálja pillanatok alatt el­kelt. A cipőgyárak már va­lószínűleg felkészültek az új­donságokra. de mire a várva várt cipők a kirakatba kerül­nének, tél lesz. Reményked­jünk, hogy jövőre már meg­vásárolhatjuk a divatlapok­ban most kiszemeltet... és kesztyűbőrből ? Irta és összeállította: Erdősi Katalin ügy is, hogy fizetőképesebb rétég. A cuvat uiyan csoport­éit», amely eivaiaszt és osoze- tari. v manóvá tartozni es egyszemnuiü Kitűnni — e kei Keieiuesivo kívánság lejezőtuK Ki öltózókóües műtőén megto- gaimazatlanui is. A csoportok Koreoen a választóit ohuzko- oes követése szinte törvény. Arra nivatiKoznaK.: mindenei ezt noraja, holott a minaenm — korántsem mindenki... Sőt:aKkor fel sem vennenKazt a bizonyos daraDot A dolog osszei ugg azzal, nogy az ipar és a keresKeoelem tÖDDé-ne- vesbé ráépül az üj fogyasztói igényre, Követi és beioiyásol- ja egyoen. Rend Kívül soktényezős szo­kásrendszer hat tehát öltöz­ködésünkre. A fiatalok köré­ben idetartozik a testi fejlő­déstől az önkifejezésen át a p úr keresésig szinte minden. A divat a legősibb jelzéseket ve­szi át, viseli magán. Tudjuk, nogy a külső, a test, a moz­gás, jelt ad a belső állapotról, s ezt a funkciót a ruhának követnie kell, sőt át kell ven­nie bizonyos mértékig. Én va­gyok az, aki kell neked! — mondja az öltözék a párvá­lasztásban. Van aki belső ál­lapotát akarja hangsúlyozni, más leplezni szeretné öltözé­kével, megint mások nem tu­lajdonítanak jelentőséget az egésznek, de ez sem jelentheti, hogy függetlenek tőle. Hadd idézzem fel, hogy bizonyos népviseletekben mennyire egy­értelmű az öltőié* "Váttálma. Viszonyulás Azt szoktuk mondani — az életkor példájánál maradva —, hogy a fiatalság nem az évek, hanem a dolgokhoz való vi­szonyulás függvénye. Ilyen körülmények között a fiatalos öltözék viselői hovatartozásu­kat hangsúlyozzák. Áz ipar és a kereskedelem pedig, mint mondottuk, felerősíti ezt, be­áll a szélbe és a divat válto­zásaihoz való alkalmazkodást maga is a modernség mutató­jaként hirdeti. Vásárlásokra ösztönözve ki­termelte a fiatal fogyasztók válaszát: Nem veszek külön­bet, nem veszek mást, csak olyat, mint a többiek! Ebben a nadrágban maradok, ebben alszom, ebben kelek, és a kö­vetkező nadrágom is farmer lesz! Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: egyes személyek másként viselik, másért veszik fel, még ugyanazt is. Valaki eltűnni akar a szürke színben, más feltűnni — tudva, hogy divatszín. Egyiknél esztétikai érzékről, igényről tanúskodik valami, másnál önállótlansá- got, majmolást jelent. Ésszerűség A foglalkozások körében terjednek a helyhez kötött, kevesebb mozgással járó mun­kák. így aztán az otthoni ru­hák hasonlítanak egyre in­kább a régi értelemben vett munkaruhákra. Ezek a törté­nelmi léptékű események, ki­alakuló új szokások jelentik az igazi megrendelést a divat számára. A hóbortok beleille­nek ebbe a képbe, de alapve­tően, hosszabb távon, csak ésszerű formákat és jó minő­ségeket fogad el az ember: ez mindig divat marad. Angolosan DIvatelőzetes A Magyar Divat Intézet most, a nyár elején már bemutatta az őszi-téli kollekcióját a szakembe­reknek és a nagyközönségnek. Milyen újdonságokat láthattunk? A legszembetűnőbb, hogy a szok­nyák hossza már csak térdig — esetleg néhány centiméterrel térd alatt — ér. Teljesen újszerű a vo­nalvezetés. A ruhák derék alatt szabottak. Megannyi változata lé­tezik a kosztümös összeállítások­nak. Mind a női, mind a férfidi­vat jellemzője az angolos stílus, az elegancia. A pelerin ismét hó­dít, meg a körgallér. A női öltö­zékek között láthattunk térdnadrá- gos kosztümöt is. Divatszínek: csontfehér, kavics, kéreg, mézszín, rézvörös, paprika- piros és gesztenye. Ki kell emel­ni a bronzot és az aranyat. Be­vonul a hétköznapi viseletbe is. A ruhákat arany paszpóllal díszí­tik. Nosztalgiadí szítás Nagyanyáink ké­zimunkái között fedezhetjük fel a hattyú motívumot. Ma, amikor ismét divatba jöttek a régi viseletek, a különböző hímzé­seket szívesen használjuk fel dí­szítőül. A mintát érdemes külön el­készíteni, így kü­lönböző ruhada­rabokat újítha­tunk fel ezzel. Az elkészítés változa­tai: keresztszemes öltéssel hímzett mintát rátehetjük a pongyola hátá­ra, a trikó elejé­re, a szoknya al­jára. Ha nagy­lyukú saőnyeg- kongréra vastag fonallal hímezzük — keresztszemes öltéssel vagy go­belintechnikával — plasztikusabb lesz, táskát is dí­szíthetünk a kézi­munkával. Rece- horgolással is el­készíthető, így csipkeként hasz­nálható. EGYÜTT AZ UTAKON Hosszú hét vége lévén a Dunakanyar és a Balaton irányá­ba erős forgalom várható. Az előrejelzés szerint az időjárás is kedvez majd a kirándulóknak, nyaralóknak. AZ ÚTINFGRM JELENTI Marnitz László: a Dunakanyarban nincs lényeges forgalomkorlá­tozás, de szombat délelőtt és vasárnap délután nem lesz könnyű az autózás. Aó au-es autópályán szinte akadálytalan lesz a közlekedés; de vasárnap délután a csomópontokon, a felhajtó ágakon torlódások vár­hatóak. Különösen Zamárdinál, Aligánál, valamint az Osztyapenkó- szobornál, a 70-es út csatlakozásánál. A győri Közlekedési- és Táv­közlési Műszaki Főiskola ugyanis forgalomszámlálást tart, leállítják a forgalmat. Az épülő Ml-es autópálya törökbálinti csomópontjának aszfaltozása megkezdődött. Emiatt nem lehet Törökbálint felől az 1-esre a főváros felé felhajtani, tovább kell menni Budaörs felé. A Győr irányából ér­kezők Törökbálintot csak terelőúton — Biatorbágy felé — érhetik cl. A 70-es főúton. Érdnél és Martonvásár után megerősítik a burkolatot, emiatt több helyen szűkül az út, kisebb torlódások alakulnak ki. PÉNTEKI CSÚCSFORGALOM Még mindig remeg a gyomrom az idegességtől. Elég egy 15 kilométeres útszakasz, amíg péntek reggel az egyik Buda­pest környéki településről beér az ember a fővárosba, s mint­ha kicserélték volna a jámbor utazót. Mind a falusi, mind a városi közlekedésben ezernyi veszély leselkedik rá. Fékezéssel, megállással, gyors kormánymozdulatokkal el lehet ugyan ke­rülni a balesetet — de akkor is, utána is forr még az ember­ben a méreg: miért teszik kockára mások az ő testi épségéi, biztonságát? Mi történt? Főútvonalon haladva — ami kis biztonságér­zetet keit — bevág a kocsi elé egy Trabant, mintha nem is lenne ott az elsőbbségadás kötelező tábla. A tejesautó az út közepén vesztegel, mintha nem lenne útpadka; megbénítja a buszforgalmat is. Egy Lada az utolsó pillanatban blokkol, irányjelzés nélkül balra befordul a mellékutcába. És így to­vább. Mindenki siet. Senki sem törődik a másikkal, az utána menővel, az előtte haladóval. Fogy a türelem. A századik szabálytalankodás, udvariat­lanság láttán a leghiggadtabb autóvezetőnek is felmegy a vér­nyomása. A defenzív vezetés végtére is nem azt jelenti, hogy mások balul sikerült manőverei miatt a szabályokat tisztelet­ben tartók ne érezhessék magukat egy másodpercre sem biz­tonságban; attól kelljen félniük: ki, mikor, hogyan ütközik kocsijukba? Sok éves tapasztalatok bizonyítják, hogy voltaképpen nem a szombat-vasárnap a legnehezebb az autósok számára, ha­nem a pénteki csúcsforgalom. Ilyenkor legnagyobb az áru- szállítás, a teherautók, munkagépek mellett ezernyi magán­autó jár az utakon. A hét végi bevásárlások is pénteken zaj­lanak. Eddig sem volt könnyű, de mi lesz ezután? Július, elsejét^.ió uéháoy vállalatnál bevezetik az ötnapos munkahetet. Január 1-től ez általános, lesz, minden szombat szabad — tehát pénteken még erőteljesebb forgalom várható. Minden bizonnyal változtatnunk kell majd eddigi szokásain­kon: aki teheti, már hét közben bevásárol, s ha nem halaszt­hatatlan, nem furikázik. KÖZÜLETEKNEK - KÉSZPÉNZÉRT Autósokat érintő jogszabály nem jelenik meg túl gyakran, ezért beszámolunk arról, amely a héten, a Munkaügyi Minisztérium 1981. (VI. 24.) számú közleményében napvilágot látott, & októoer tftói lesz érvényben: Motorbenzint és motorolajat közületi járművekhez is készpénz el­lenében kell vásárolni. Szabályozták az előleg utalványozásának és elszámolásának rendjét is. Az előírások nem érintik azokat a vállala­tokat, gazdálkodó szerveket, amelyek saját töltőállomással rendelkez­nek, vagy speciális utalványt, illetve gázolajat használnak. A Munkaügyi Minisztérium az új szabályozással ösztönözni kíván az üzemanyag-megtakarításra. Alapbizonylattá tette a menetlevelet, s széles jogkört adott a gazdálkodó szervek vezetőinek. Előírta a meg­takarított üzemanyag pénzbeni egyenértékének visszatérítését, amely akár a megtakarítás száz százalékáig terjedhet. Miről is van szó? Talán kevesebb lesz a 70—90 kilométeres sebes­séggel száguldó ZIL, Barkas, IFA? Bizonyára. Ha a teherautók vezetői érdekeltek lesznek a megtakarításban — elsősorban róluk van szó, hiszen a közületi személygépkocsik már korábban megcsendesedtek —, s minden liter benzin árát a zsebükben érezhetik, vigyázni fognak a pénzükre. Most már a vállalaton a sor: olyan érdekeltségi rendszert valósítsanak meg a gyakorlatban, olyan üzemanyagnormák maradja­nak, hogy az valóban ösztönző legyen. BECSBE UTAZÓKNAK Evezzünk kellemesebb vizekre, avagy beszéljünk a kül­földi utakról. Szerkesztőségünk az Autóklubtól megkapta az Autóval, motorral külföldre című kiadványokat. Ezek való­ban hasznos információkat tartalmaznak a szocialista orszá­gokba és Nyugat-Európába induló turistáknak. Kezdjük szomszédunkkal, Ausztriával, s itt is az alapvető tudnivalókkal: körforgalomban a jobbkézszabály érvényesül, a motorkerékpároknak nappal is tompított fényszóróval kell haladniuk, vasúti kereszteződés előtt és után 80 méteren belül előzni tilos, gyermekek részére —, ha kell. megállással —. mindig biztosítani kell az áthaladást az úttesten. A bizton­sági öv használata kötelező. Lakott területen 50 kilométer a megengedett sebesség. A sebességhatárok átlépéséért minimálisan 500 schilling helyszíni bírságot kell fizetni. A szabálytalan helyen várakozó, a forgalmat akadályozó gépkocsikat a tulajdonos költségére el­szállítják. A büntetés és a szállítási díj az 1300 schillinget is elérheti. Üzemanyag az ország minden részén nehézség nélkül vásárolható. A 89-es oktánszámú benzin litere 9,70; a 96-os oktánszámúé 10,40 schilling. A dízelolaj 9.10—9.60 schilling. A motorolaj literenként 20—60 schillingbe kerül. Utazás előtt azonban ajánlatos érdeklődni a legfrissebb üzemanyagárak fe­lől. A Lada, Moszkvics, Skoda és Wartburg szervizeket nem tudjuk felsorolni; van belőlük jócskán. Az Autóklub helyi szervezeteinél kapható könyvecske megadja sok szálloda, motel, kemping címét; az országúti segélyszolgálat címeit. Vé­gül: Ausztriában az autópályák egyes szakaszain fizetni kell: a Tauern autópályán személygépkocsiknak és motorkerékpá­roknak 180 schillinget; a Brenner autópályán motorkerékpá­roknak 40, autósoknak 120 schillinget. JŐ UTAT E kívánságot minden alkalommal ideírjuk; kedden a rend­őrségi jelentésekből mégis kiderül, sokaknak korántsem volt kellemes, balesetmentes az utazásuk. Ne feledjük: mi magunk tehetünk róla. Paládi József l

Next

/
Thumbnails
Contents