Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-25 / 147. szám

1981. JÜNIUS 25., CSÜTÖRTÖK \ Műim POSTABONTÁS A hónap aktuális kérdése: hol üdüljünk? Önnek mi a véleménye ? Május végén azt kérdeztük olvasóinktól, hogyan töltheti együtt nyári szabadságát a család, s van-e arra lehetőség, hogy szervezett üdültetésben részt vegyenek? Meglepően kevés levél érkezeti a témával kap­csolatosan szerkesztőségünkbe. Olvasóink mosi bizo­nyára nem érnek rá kifejteni véleményüket arról, hol és hogyan érdemes eltölteni a nyári szabadságot. Miért? Mert éppen nyári szabadságukat töltik. Feltettük a kérdést ezért a megye különböző tele­pülésein élő és dolgozó embereknek, többek között vál­lalati szakszervezeti bizalrpinak, kirendeltségvezetőnek, gátőrnek, idegenforgalmi dolgozónak. Arra törekedtünk, hogy minél változatosabb képet nyerjünk arról, mi­képpen üdülnek ezen a nyáron a Pest megyeiek. VILLÁNYI LÁSZLÓ, GYÖMRÖ: Tapasztalataim szerint a családok jelentős há­nyadánál az a gyakorlat, hogy ha lenne is lehetőség együt­tes üdülésre, ezzel általában nem élnek. Szívesebben töltik a szülők szabadságukat gyere­keik nélkül, úgymond, kikap­csolódnak. A gyerekeket a nagyszülőkre bízzák, vagy más rokonokra, s ennek a gyerek is örül, hiszen jobban érzi magát hasonló korú tár­sai között, mint a felnőttek­kel. Akár együtt, akár külön tölti szabadságát a család, az a fontos, hogy az időt haszno­san, értelmesen töltsék el, sporttal, játékkal, s valóban kapcsolódjanak ki. SOLYMOSI LÁSZLÓ, DU­NAKESZI: Ha van rá mód, feltétlenül üdüljön együtt a család. Az egész évi munka és tanulás után nemcsak jól­esik, hanem szükséges is a pihenés a felfrissülés. A mi családunk ugyan ebben az év­ben nem nyaral együtt, a gye­rekek kicsik, otthon marad­nak, de így is jól érzik majd magukat, s megtanulják, hogy a szabad időt az adott körül­mények között kell jól ki­használni. CSERI JENÖNÉ, ALSONÉ- MEDI, a Közép-magyarorszá­gi Tejipari Vállalat helyi üze­mének szb-tltkára: — A szak- szervezeti beutalókért többen jelentkeznek, mint amennyit eil tudunk osztani. Ebben az évben igen kevés gyermek­üdülőjegyet kaptunk, sokkal többre lenne szükség. Az vi­szont nagyon jó, hogy min­den — azt igénylő — dolgo­zónknak biztosítani tudjuk, hogy a vállalati üdülőben töltsék szabadságukat, ahol az- élelmezésükről maguknak kell gondoskodniuk, a szállá­sért pedig elenyésző díjat kell fizetni. — A szabadságok kiadása körül nincsenek nehézségek? — Nincsenek, mindenki el­mehet a nyár folyamán sza­badságra. BAJA FERENC, KŐ­CSER, a Tüzép-teiep helyettes vezetője: — Ketten dolgozunk a telepen, s csak néhány hó­napja kerültünk erre a mun­kahelyre, így semmiképpen sem mehetünk most szabad­ságra. A június és a július nagyon forgalmas, egyikünk sem vállalhatja, hogy egyedül végzi el a munkát. Kora ősz­szel talán egy rövid időre alábbhagy a vásárlási kedv, s akkor pihenhetünk. — Nem kértek beutalót va­lamelyik üdülőbe? — Nem kértünk, ennek el­lenére kínáltak nekünk, de nem vehettük igénybe. Való­színűleg otthon töltjük a sza­badságunkat, együtt a család­dal. VIRA SÁNDORNÉ, DÁNY, munkáügyi vezető, a Magve­tő Termelőszövetkezet szociá­lis bizottsága elnöke: — Ter­melőszövetkezetünk két he­lyen bérel üdülőt, s így egy turnusban huszonnégy dolgo­zónk töltheti ott a szabadsá-, gát — Minden igényt ki tudnak elégíteni? , — Elegendő helyünk van, így mindenki számára adott az üdülési lehetőséig. ANDRIKÓ LÁSZLÓ, IPOLYTÖLGYES, a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság gátőre: — Meg nem dön­töttem el, hol és mivel töl­töm a szabadságom. Lehet, hogy hazautazom a szüléim­hez az Alföldre, de előfordul­hat hogy akkor veszem ki a szabadsagomat, amikor itt, Ipolytölgyesen megkezdődik az aratas, s részt veszek a munkában. — Miért nem kapcsolódik ki úgy, hogy elutazik pihen­ni egy üdülőbe? Nem kért be­utalót? — Már tizenegy éve dolgo­zom itt, de egyszer sem kí­náltak nekem ilyen lehetősé­get DR. KOMJÁTHY KÁLMÁN, ÜJHARXYAN, nyugdíjas ál­latorvos utazik-e valahová a nyáron ? — Szeptemberre kaptunk házaspári beutalót Budapest­re, a Rózsadombra. Örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen a nyugdíjasoknak is ki kell kapcsolódniuk. Jelenleg a nyugdíj mellett dolgozom, a kollégámat helyettesítem. — Egy állatorvos bármikor elmehet szabadságra? — Nagyon nehéz a sza­badságolások megoldása. Ke­vés az állatorvos, s ha vala­melyikünk elmegy, feltétlenül helyettesíteni kell... KOVÁCS GÉZA, DUNAKE­SZI: Nem azok ellen szólok, akik a szabadságukat kemény munkával töltik el. Időnként magam is azt teszem, hiszen a házat, telket rendben kell Tengelyig - még mindig Június első napjaiban panasz érkezett Kiskunlac- házáról: a Somogyi Béla utca állapota nagyon rossz. Megkezdték a korszerűsíté­sét, kavicsot hordtak az. úttestre, hosszú ideig nem terítették szét, ez végre megtörtént. Most azonban újabb gondot jelent az, hogy a vastag sóderban le­hetetlen a közlekedés. Le kellene hengereim, s vala­milyen anyagot vinni a fe­lületre, amely megköti a nagy kődarabokat. Két héttel ezelőtt a ta­nácstól azt a választ kap­tuk, hogy napokon belül változtatnak a helyzeten. Éppen ezért a minap, ami­kor Kiskunlacházán jár­tunk, nyugodtan fordultunk be a Somogyi Béla utcába. Megtévesztett bennünket, hogy a kereszteződéstől nézve az út felülete simá­nak, tömörnek látszott, s beljebb az utcában egy dolgavégzett úthenger állt. A közlekedés azonban va­lóban lehetetlennek bizo­nyult, az utca közepéig ju­tottunk csak el, ott tenge­lyig besüllyedtünk, s bi­zony, nem volt könnyű is­mét visszajutni a szilárd talajra. Az utcára eddig sok pénzt és társadalmi erőt fordí­tottak. Sár nincs, de az út­testet nem lehet rendelte­tésszerűen , használni. Jó lenne, ha mielőbb járha­tóvá tennék a kiskuníachá- zi Somogyi Béla utcát, mert különben az eddigi befektetés hiábavalónak bizonyul, kárba vesznek a lakosság erre áldozott órái és forintjai. tartani, s erre általában a sza­badság alatt jut idő. Kikap­csolódásra azonban feltétlenül szükségünk van, s az lenne a legjobb, ha mindenki részt vehetne szervezett üdültetés­ben. Nem mindegy, ki hány­szor és hová kap beutalót. A családosok gyermekeikkel együtt csak az iskolai szün­időben pihenhetnek, tehát az alkalmas időszakokban előny­ben kellene őket részesíteni. Tudom, az elosztás nem köny- nyű, de ügyelni kell arra, hogy minden dolgozó egyenlő esélyekkel induljon. KŐVÁRI JÓZSEF, MENDE: Sokfelé megfordulok a megyé­ben. Ismerem sok község éle­tét, így a szabadság eltöltése iránt is több helyen volt mó­dom érdeklődni. A maglódi Rákosmezeje Termelőszövet­kezet dolgozói három helyen tölthetik el a Szabadságukat: Hajdúszoboszlón, Harkány­ban és a Balatonon. A sza­Várjuk leveleiket, címünk.- Pest megyei Hírlap Budapest, Pf. 311. - 1446 badságot a szövetkezetnek és a dolgozónak egyaránt meg­felelő időpontban adják ki. A termelőszövetkezeti üdülőkön kívül más lehetőség is van: a szakszervezeti bizottság kap beutalókat, ezenkívül néhá- nyan külföldön is üdülhetnek. Az áfőszeknél a bolti és ven­déglátóipari dolgozók esete kicsit nehezebb, arra is van példa, hogy helyettesítő hiá­nyában az ott dolgozó szabad­sága idejére az üzletet be kell zárni. Többszemélyes egysé­geknél a dolgozók felváltva üdülnek. A fogyasztási szö­vetkezetek dolgozói két hely­ről kapnak beutalókat: a KPVDSZ Pest megyei Bizott­ságától és a SZŐVOSZ-tól. Sajnos, a szakszervezeti be­utalók között kevés a csalá­dos, a házaspári és a gyer­meküdülőjegy, pedig ezekre sokkal nagyobb az igény. A gyerekekkel többet kellene tö­rődni a nyári szünidő alatt: nagyon jó, ha munkát vállal­nak, de pihenésre is szüksé­gük van. A vakáció legyen szabadság, de óvatosságra kell inteni a gyerekeket, hogy vi­gyázzanak egészségükre, testi épségükre, életükre. A hivatal nem pihen Sokan vagyunk, akik üdülni, pihenni, kikapcsolódni vá­gyunk. Kevesebben vannak azok, akik megszervezik hét végi programjainkat, gondos­kodnak arról, hogy a kirán­dulóhelyek fogadhassák a lá­togatókat. Ritkán gondolunk arra, hogy nekik is van sza­badságuk — vajon ők mikor és hogyan tölthetik el? —er­ről kérdeztük Cseke Lászlót, a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal visegrádi kirendelt­ségének vezetőjét. — Nagyon kevesen vagyunk, s most miár javában tart a főszezon, ezért jó ideig nem mehetünk szabadságra. Majd a szezon vége után pihenünk. Egyetlen kolléganőnk utazik el, ő ugyanis nyugdíjba megy a jövő hónapban, így előtte kiveszi a szabadságát. — A szezon után hogyan pihennek? Beutalót kaptak, vagy egyéni elképzeléseik sze­rint töltik el' a szabadságu­kat? — Mindenkinek van saját programja. Beutalót évek óta nem kaptunk, pedig lenne rá igény. ★ Minden évszakban szövőd­nek szerelmek, így természe­tes, hogy nyáron is sok az es­küvő. De mi a teendő, ha egy kisközségben az anyakönyv­vezető szabadságra megy? El kell-e halasztani az esküvő­ket, névadókat? — Dehogy — válaszolta Fe- keténé Gulyás Tünde, Kösd község tanácsának vb-tdtkára, aki egyben anyakönyvvezető is. — Hatan dolgozunk itt, a tanácsnál, s közülünk hár­man anyakönyvvezetők is va­Nem kérdezhettünk meg mindenkit, akit szerettünk volna. A nyilatkozók között akad, aki kapott beutalót, van, aki szívesen töltené szabadságát üdülőben, de nincs rá lehetősége, mások inkább pihennek saját nyaraló­jukban, vagy maguk választják meg a helyet és a prog­ramot. Azt is tudjuk, hogy nem egy család munkával tölti a szabadságát: ekkor szakítanak időt arra, hogy kifessék a lakást, rendbehozzák a kertet, esetleg szezonmunkát vállalnak, mert valamire kell a pénz. Jó lenne pedig, ha a két-három hetet, amíg távol maradhatnak munka­helyüktől, valódi pihenéssel töltenék, ellazítanák izmai­kat, otthon felejtenék a munkahelyi gondokat, balo­kat, hogy megerősödve lássanak újra munkához a jövő évi szabadságig. ‘rr-vmv- 1» »miiiMiiniw» Szerkesztői üzenetek P. L., Budakeszi: A csator­na ügyében már tettek lépé­seket az illetékesek, de még nem született eredmény. Re­méljük, jövő heti Postabon­tásunkban már beszámolha­tunk arról, miképpen oldják meg a gondot. W. J-né, Dunáharaszti: Pa­naszlevele másolatát eljuttat­tuk az illetékesekhez. Ha ki­vizsgálták az ügyet, tájékoz­tatnak bennünket- Türelmét kérjük, az eredményről érte­sítjük. K. M., Nagykőrös: Felvet­tük a kapcsolatot a városi ta­náccsal, s ígéretet kaptunk arra, hogy a panaszt sürgősen kivizsgálják és mielőbb intéz­kednek. A KÖJÁL azért nem tett lépéseket, mert még nem készült el a köztisztasági tanácsrendelet, amely a tart­ható állatok számát is szabá­lyozná. Természetesen, ennek ellenére segítenek a jelenlegi helyzeten. Egészségesebben táplálkozik, ha a vitaminokban gazdag, kitűnő erősitő tulajdonságú étkezési búzacsírát naponta, rendszeresen fogyasztja. Értékes kiegészítő táplálék. Megvásárolható a megyei sütőipari vállalatok szaküzleteiben. 0,5 kg-os csomag ára: 5 forint Gyártja: a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Ferencvárosi Malma. :KEC skemÉt A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat vesbsfottszsrslő-betaaítő tmfolymű! szervez . 18—35 év közötti férfiak részére. A tanfolyam 1981. augusztusában kezdődik és hat hónapig tart. Az eredményesen vizsgázókat segítjük abban, hogy a jogszabályi feltételek megléte esetén szakmunkásvizsgát tehessenek. Az elméleti foglalkozások idejére átlagkeresetet, a gyakorlati képzés idejére teljesítményt fizetünk. Részletes tájékoztatást a munkaügyi osztály ad, címe: Kecskemét, Klapka u. 34. Megnyílt a PIK-KANiZSA márkabolt Szigethalom, Gyártelepen. A Kanizsa Bútorgyár termékei mellett nagy választékban kaphatók híradástechnikai és háztartási gépek, lakásvilágítási és konyhafelszerelési cikkek. Előjegyzésbe vásárlás. OTP-ügyintézés. A Budapest és vidéke (SEEí) Vállalat átvevőhelyem és telepem felemelt árat fizetnek a papírhulladékért. Fekete-fehér újság, kg-onként 2,20 Ft Színes folyóirat és hullámpapír, kg-onként 1,40 Ft » I I i gyünk, így nem kell attól tar­tani, hogy szabadságunk ide­je alatt elmaradnak a rendez­vények. Ha kevesebben len­nénk, akkor sem jelentene gondot, hiszen az esküvő előtt 30 nappal be kell jelentkez­ni, s ez lehetővé teszi a ter­vezést. — A nyáron hol tölti a sza­badságát? — Kérhettünk volna beuta­lót is, de ebben az évben kül­földre szeretnénk menni, ezért most nem igényeltünk. ★ i Bizonyára sokan irigyen gondolunk a szerencsésekre, akiknek megadatott, hogy a nyári kánikulában víz mellett dolgozhatnak. Azt is feltéte­lezzük, hogy ők nem nyáron veszik ki a szabadságukat — miért is tennék, amikor nap­hosszat a szabadban-lehetnek. Ezt a hitünket ingatta meg Hermann Lajos, a ráckevei strand úszómestere. — Talán a nyári hónapok alatt megyek szabadságra, ez természetesen attól függ, meg­oldható-e, lesz-e helyettesítő. — Hová szeretne utazni, hogy kikapcsolódjon? Hegyek­be? — Víz mellé. Nagyon sze­retem a vizet, persze nem akármilyen vizet, hanem ame­lyik tiszta és öröm megfüröd- ni benne. Kért beutalót? — Nem kértem, pedig kap­tam volna, de nálunk eléggé nehéz összeegyeztetni az időt. így az a legjobb, ha magunk szervezzük meg az üdülésün­ket úgy, hogy együtt tölthesse a család a szabad időt

Next

/
Thumbnails
Contents