Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

1981. JÜNIUS 21., VASARNAP PEST MEGYEI HÍRLAP A képzőművészet palettáján A Szovjetunióban munkálkodik Zicherman Sándor magyar alkotó A magyar diaszpóra nemcsak számban, hanem alkotó tevé­kenységében is jelentős erőt képvisel. A feltárómunka évtizedek óta tart, és számibavette Európába, Amerikába, Afrikába és Ausztráliá­ba szakadt honfitársaink művészi eredményeit. Egyes életművek azonban mindmáig homályban maradtak. Zicherman Sándor is e felfedezendő értékek népes táborába tartozik. Ritka jelenség so­káig: Beregszászon élt, most Togliattiban alkot; fest, szobrot ké­szít, de a gobelin, kerámia, mozaik műfajában is otthonosan mo­zog, jártas a képzőművészet egész területén. Az eurázsiai környe­zet és a modem művészet forrásaiból merit Az indulás léptei Zicherman Sándor 1935. április 6- án született Ungváron. Hamarosan Beregszászra költöztek, ahol gyer­mekkorát töltötte. Így vall ezen éveiről levelében: Édesapám, vala­mint apai nagyapám szobafestő volt, így a festékekhez, ecsetekhez, festői szerszámokhoz kiskoromtól hozzá­szoktam, hozzánőttem. Mély benyomással volt rám a he­gyek koszorúzta kis vidéki városka. A piacok, a vásárok, A napszámo­sok reggeli, esteli vonulása a ka­punk előtt, fel a hegyre a szőlőkbe, majd este vissza. A vásárokban még akkorában tobzódtak a színek. Ke­veredtek a népviseletek. Magyarok, ruszinok, románok, szlovákok. Sze­kerek, lovak, gyönyörű, nagy szarvú ökrök. Manapság ilyen vásárokat már csak Közép-Ázsiában lehet lát­ni. Motívumrendszere, forrásanyaga kontinentális, a beregszászi geszte­nye- és hársfasortól, a komi emilék- anyagig, a Kárpátoktól Uzbegisztá- nig terjed. Folytatom vallomását: Ügy 10—11 éves lehettem, amikor először láttam festőművészt dolgoz­ni. Nagyon megrázott. Jó messziről, nehogy zavarjam, néztem, hogy ke­ni a házakat, fákat egy-két mozdu­lattal a vászonra. E tapintatból és megrendülésből kottázni lehet lel- kiüetét és magatartását az életraj­zi adat; önarckép. A rajzolás mel­lett a sport lett Zicherman Sándor ifjúkorának fő megnyilvánulási for­mája, területi bajnok volt kötöttfo­gású birkózásban. A tíz osztály be­fejezése után azonban újra feltá­madt benne a rajzolási, festési kedv, napi 8—10 órát dolgozott, s ekkor sorsdöntő dologra vállalkozott. Idé­zem: Felutaztam Ungvárra, beállí­tottam Boksay Józsefhez, és meg­kértem, nézze meg a munkáimat, mondja meg őszintén, érdemes-e ne­kem ezt csinálni? Mert nagyon be­lehabarodtam a festésbe, rajzolásba, egész életemben ezt szeretném csi­nálni, de ha nincs hozzá tehetségem, akkor miami más elfoglaltságot kell keresnem, ez pedig csak megmarad szórakozásnak.' Az öregúr átlapozta az egész paksamétát, és megkérdez­te, kitel tanultam. — Senkitől. Meg­kért, hogy 3—4 napig járjak el hoz­zá a műtermébe rajzolni. Csinál­tam nála naponta egy-egy rajzot, modell után festettem egy fiúfejet, minekutána Jóska bácsi azt mond­ta; mehetek felvételire a Ivovi ipar- művészeti főiskolára. Gyorsan pergő évek Népmese! pillanat; a hősnek min­den sikerül, pontosabban újabb aka­dályokat kell leküzdenie. Mindent a testével, s ezt fogadja be az üreges téglalap forrnájú*férfialakzat E hár­masság az élet legkisebb, legerősebb egységét írja le különös tömörségű értelmezésével; a szerelmet. Zicherman Sándor 1964 és 1967 között Permben dolgozott, mint sza­bad művész. Itt és a környéken ek­kor sok köztéri mű tervezésére és kivitelezésére vállalkozott. Kerámia pannót készített Leningrádba és az égjük permi hotel aulájába egy pannót olaj viasz eljárással. A kép Perm városának panorámikus lát­ványát összegezi találékony stilizált- sággall. 1966-ban avatták fel a per­mi kerületiben mozaikját a Koz-, mosz-ról, 1967-ben a permi telestú- dióban leleplezik kerámia reliefjét, mely az ázsiai ősnépek néprajzi lelet­anyagát dolgozza fel. Az írásos rajz­jelek a régészet eredményeire ala­pozva értelmezik ezt az ősi hagyaté­kot, hozzájárulva a teljes szellemi fel­táráshoz. Űj módszerrel, fotoszintézis­sel 1968-ban tervez mozaikot a puscsi- nói Tudományos Központ éttermé­be. Ekkor kivitelezi a permi Káma szállóban iparművészeti szintű lám­patesteit, oszlopait. Naigyméretű murális munkája az ötvenéves a szovjethatalom című mozaikja, me­lyet Krasznokámszkban avattak fel 1969-ben. Finnugor örökség akrobaták ÖNARCKÉP maga javára fordít Zicherman Sán­dor ezen esztentíőkibeai is. Először nem vették fel. Boksayvaí együtt fest a Kárpátokban, utána katona lesz. Ez tovább nyitja szemét. Ezt írja: Egy évig a doni szteppék gyönyörű napkeltéit és napnyugtáit csodáltam. Élveztem ropogós telét. Átirányítottak Közép-Azsiába, Du- sanbéba, a Türkmén Köztársaságba, a Karakum szélére. Megjártam As- habadot, Taskentet, Szamarkandot, Bucharát. Leszerelésem után több­ször visszautaztam ide festeni. Ezután már peregnek élete ese­ményei. 1958-ban felveszik a Ivovi iparművészeti főiskola dekoratív fes­tői szakára, átiratkozik Leningrád- ba, ahol a Muhina iparművészeti főiskola monumentális festői szakát végzi el 1964-ben. S ezzel megnyílt előtte a tér; művek születnek sza­kadatlan tempóban, frissen. Első képe akt, tempera 1959-ből, a háttér falán Ingres festmények reprodukciója látható, A nagy oda- liszk. ö a miértek, a kiindulási pont. Enyhén kubizált folytatásai követ­keznek, modigliánis tanulságok. Na­gyon fogékony, finom, érzékeny portrékat fest a személyes közlés melegségével. Közülük kiemelkedik felesége aromása és 1965-ben fes­tett markáns, hittel, erővel telített önarcképe. A beregszászi utcákat 1962-ben álmodja vissza, gömbölyű fakoronáival Jakuba Jánoshoz ha­sonló szelíd érettséggel. Mohó és közlékeny. Mindent rajzra fordít, az élet megannyi eseményét; kerékpá­rozókat, teherautót, kalickát, a Kár­pátok hegyeit 1966-ban. 1967-ben festi a lírikusán kubizált Renát, 1968-ban a Szamarkandi asszonyok­at az előtérbe helyezett pompás női portréval, és 1969-ben az Üzbég te- metés-L A mintázófa nyomán Képeivel párhuzamosan jelentős érmeket és szobrokat mintázott. Az 1964-ben készült Anya, samott, az 1971-ben mintázott Kalmük nő szintén. Zárt formába gyűjti karak­terüket. Az Akrobaták és a Birkó­zók bronzcsopontjánák, koreográ­fiája szabadabb, kötetlenebb. Érmei közül kiemelkedik Lenin portréja, egy létrás és egy kalligrá- íiás alkotása. Minden plasztikája a főművet erjesztette, mely 1979-ben el Is készült saimottból, Egy szere­lem emlékére címmel. A beton - posztaimensre állított szobor há­rom alakzatból szerveződik. Egy ion oszlopon áll a női figura horpaszitott Művelődéstörténeti dokumentum, nemcsak festői érték az az 1970-ben befejezett gobelinja, melyet permi és finnugor elemek felhasználásá­val alkotott prémbe öltözött ember­rel és állatfigurákkal. Érmeivel sze­repelt budapesti, varsói kiállításo­kon is. Rövidebb Ívovi és rigai tar­tózkodás után 1972-ben telepedett le Togliattiban. Itt egy Lenin-portrét ké­szített a Volga Autógyárnak és üveg ablakokat az egyes autótípusok tar­talmi, formai felhasználásával. ö tervezte az ottani autószalon bárjá­nak belsőépítészeti berendezéseit is. Tevékenysége Togliattiban most bon­takozik ki igazán. Sokoldalúságára jellemző, hogy 1979-ben a kujbise- vi opera számára a La Manchei em­ber musicaljének kosztümjeit és díszleteit is ő tervezte. Munkabírása, tettvágya, minden képzőművészeti műfajban bizonyí­tott jártassága, felkelti érdeklődé­sünket további pályája iránt. Életművének kibontakozásában két új elem jelentkezik. Egyik az, hogy dolgozza fel táblaképen, plasztiká­ban és murális műfajokban a Vol­ga—Káma vidékén még utolsó ide­jében fellelhető finnugor örökséget, az osztják és vogul motívumokat. Ez mindeddig művelődéstörténetünk nagy mulasztása, de megszüntethető a magyar—szovjet barátság és Zi- chermann Sándor képességeinek se­gítségével. Nagy munkát vállal, de tény, hogy hozzá hasonlóan keve­sen értenek a murális műfajokhoz Európa- és Ázsia-szerte. Vendégta­nárként meghívhatnánk a Képző­vagy Iparművészeti Főiskolánkra, ugyanis bármennyire hihetetlen, Bu­dapesten egyik művészeti intézmé­nyünk sem oktatja a sgraff itó, a mo­zaik, az üvegablak tervezését, bár ezen ágazatok iránt egyre nő a tár­sadalom érdeklődése. LOSONCI MIKLÖS Borbély János’ íróasztalom Íróasztalom féllábú a négy lábból kettő elveszett hiányát csövek pótolják hiábavalóan enyhén billeg térdemmel egyensúlyozom csak semmi véletlen mozdulat megvagyunk úgy általában kiszámított dolgok vannak itt szóval az íróasztalom féllábú ő leltár én kódszám szerint ügyviteli rendben élünk újabb leltár és kódszámokért a mostani örökirónos időkben tintafoltjai már kopni kezdtek kimélem is — emberi dolog ez — egy másik asztalon reggelizek érezhető» talán a régi kollégák megszökött tisztelete kölcsönös emlékek persze nosztalgia nélkül jövőnk is az hogy csak emlékezünk még lehetne egy új asztalom de ő nem szereti a dohos raktárakat a hivatali idő koradélutáni napsütése néha-néha testünket átmelegíti Gondolkodók László Endre grafikája Jene József: Egy maréknyi parázs Egyszer majd azt fogják mondani, hogy ujjaink simogatásától tűzfalat fordított a város a szélnek, hogy kedveseinket nem hagytuk cserben, szemünkben a nap nem törte össze a virágok szirmait. Emlékezni fognak ránk, hogy a völgyön át elértük a folyót, benne próbáltunk virulni. És ha belénk tompul már az élet, fejünk felett az árnyék bezárul, arcunkat a csend felé fordítjuk. Óperenciás vágyainkat szétterítjük még akkor is, és megmaradt bordáink között egy maréknyi parázs tovább világit, hogy távol tartsa az ordas isteneket. Besze Imre’­Ablakon át félek... 1. — Kéthetes vagyok fiam, nem akar mozdulni egyik lábam sem. Hogyan is mehetnék el hozzátok olyan messzire? — mondogatta het­venhét éves nagymamám, ha kér­tem, nézze meg a dédunokát, s a házat, hol fél életéti töltötte. Városban lakott már ekkor, to­ronyházban, a harmadik emeleten. — Ketrecben — panaszkodott. — Mikor járok újra földön? — Segítünk, mama. A barátom kocsiján .egy-kettőre kinn terem a szőlőben, megnézi a régieket is. — Az úgy nem az igazi. Meg az­tán zötyög a kerék. — Autóval. — Az meg suhan. Ültem én már autóban! Fél kerékkel jött a ka­nyar. Balul járjak életem végén? 2. — Mamám, nézzen csak ki az ab­lakon! Űj lakások épülnek, azt mondja a tanács, mi is ott lakunk majd, talán az az erkély lesz a KÁRPÁTOK miénk. Száz lépésre, ha van innen­Integetünk is ... — Látom én minden nap. Azt a magas gépet, a darut, vagy'mi a ne­ve, azt csodálom. Húzza a falakat szemláttra. De a másik szoba abla­kán át félek.. Arra a temető van. Tegnap is láttam egy búcsúztatót. 3. Októberben, egy reggelen, nem vá­laszolt többé nagymamám. 4. Karácsonykor vendégek jöttek. Sebbel-lobbal. váratlanul. — Olvastuk a gyászjelentést. Sze­gény Móricz néni! Beteg volt már, jobb így neki — vigasztalták anyá­mat. Később családi fényképek kerül­tek elő. A vendégek fiai. unokái. Ahogy ez már szokás a régen lát­tak között­Temetői képek is voltak, szép számmal, de mind egyet ábrázolt: szép családi sírboltot. Ok mondták így: Ugye, szép? Fehér márványtömb. fekete táb­lákon aranybetűk. Az egyik fényképen, a sírbolt két oldalán ünneplőbe öltözve támasz­kodik a tulajdonos és felesége. Ar­cukon mosoly. — Miénk ez! Drága volt, de elő­re hell gondolni. Ugye, kocsival jár­nak a fiaink. Bármi történhet. Ve­lük, velünk. 5. Nagymamám örökké azt hiszi már: neki arról ez erkélyről integetünk, amit annyi,a csodált. A tanács értesített: mégsem .a miénk lesz az a lakás. 6. Nevenapján kiment a ceglédi te­metőbe. Süpped már a hant, szárazak a koszorú levelei, csak a fű mozdul zölden, élettel teli. Elkopnak a pléhlapra festett be­tűk is: Móricz Imréné sz. Putnoki Vero­nika. Élt 77 évet. Megsimogattam a sebtiben ácsolt, gyalulatlan fejfát. Sima volt az, mint a csiszolt márvány. Csak nem olyan hideg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents