Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
1981. június 14., vasárnap PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Tartós, de kérdőjellel Mindannyiunk pénze bánja Olimpia vörös zászlókkal Hajó ment Gödről Becsbe Különösebb panaszra nem lehet okunk. Becslések szerint a megyében 2,4—2,5 millió háztartási gépet, híradástechnikai készüléket, járművet birtokol a lakosság. Ma száz háztartásban hétszer annyi személygépkocsi, tízszer több villamos hűtőszekrény található, mint másfél évtizeddel ezelőtt. A megyében a munkásosztályhoz tartozó minden száz háztartásban kilencven fölött van a hűtőgépek, a mosógépek, a televíziók száma. Folytathatjuk a bútorok, a kerékpárok, a gáztűzhelyek, az olajkályhák, a forróvíztárolók említésével a fölsorolást, szólnunk kell olyan újdonságokról, mint például a családi házak fűtését szolgáló kazánok, az önjáró kerti kisgépek vásárlásának fokozódó emelkedése, hogy értékeltethessük mindannak kiterjedt körét, amit a hivatalos szóhasználat tartós fogyasztási cikkekként jelöl, s amiknek dolga, hogy könnyebbé, kényelmesebbé tegyék mindennapjainkat. Nagyobb a mennyiség, korszerűbbek a konstrukciók, mi gond lenne tehát? Akad. Érthető volt, hogy a tartós fogyasztási cikkek tömegesebb elterjedésének időszakában — a hatvanas évek közepétől — kezdetben a mennyiségi igények kielégítése állt az első helyen. Emlékezzünk csak: szinte mindenből kevés volt, tv- készülékből éppúgy, mint bútorból, hűtőszekrényből, s még a hetvenes évek elején is másfél évet kellett várni a megyében a palackos gáz használatát lehetővé tevő engedélyre. A minőségi, a műszaki jellemzők, a készülékek úgynevezett szolgáltatási képességeit mérlegelő szempontok háttérben maradtak. Ma azonban, amikor bizonyos árukból szinte telített a piac, ezek kerülnek előtérbe. S azért is rukkolnak fő helyre, mert az életszínvonal megőrzésének kemény feladata érthetően új rangsorolásra készteti a családokat; a korábban könnyen eldöntött készülékcsere helyébe a javíttatás, a vételárért elvárt jobb minőség lép. Mindezt a gyártók némelyike csak késve ismerte, ismeri fel; lépéshátrányban van. Örül a vevő... A hetvenes években a megye bútorboltjaiban — nem sok van belőlük ma sem — esztendőnként 15 —18 százalékkal növekedett a forgalom. Ez volt az az időszak, amikor a tisztességesebb kereskedők szemlesütve azt mondták, a silányat is viszi a vevő, mert örül, hogy kap valamit. A bútoriparban végrehajtott rekonstrukció eredményeként azután a mennyiségi igények döntő részét sikerült kielégíteni, legalábbis a gyártók ebben a hitben éltek. A feszültségek, az ellentmondások időbeni fölismerését azonban jól bizonyítja, hogy 1974. november 8-i ülésén a Minisztertanács megállapította: az ipar nem fordít gondot a kiegészítő- és a kisbútorok fejlesztésére, termelésére, a lehetségesnél szerényebb a választék, s ennek is csupán töredékét ismerheti meg egy helyen a vevő, azaz üzletek sorát kell végigjárnia, ha lakását elképzeléseinek megfelelően kívánja berendezni. A megyében tovább tetézte a gondokat, hogy mi-- vei a főváros után országosan itt épül fel a legtöbb új otthon, a mennyiségi igények folyamatos kielégítése sem könnyű, a bútorkereskedelem hálózata — s még inkább: raktározási lehetősége — az elfogadható színvonalat is alig éri el. Természetes: a bútorok említése példa csupán, illusztráció arra, mi minden rejlik az önmagukban imponáló mennyiség-' növekedési adatok mögött, mert a nagyobb eladásokat lebonyolító áruházak, üzletek vezetőivel beszélgetve szinte valamennyi tartós fogyasztási cikk esetében hasonló gondokat ismertünk meg. Egyetlen példát erre, amit a megye minden részén hallhattunk : nemzetközi színvonalú sztereó-rádiókkal rukkolt elő a hazai ipar, mind az Orion, mind a Videoton. Ezeket a készülékeket önállóan, s ún. Hi-fi tornyokban is árusítják, ám ugyanakkor évek óta — jelenleg is — az állandóan hiányzó cikkek listáján szerepel az orsós sztereo-magnetofon ... Márpedig aki ilyen rádiókészülékre, vagy tunerre pénzt — s nem keveset! — áldoz, az legtöbbször rögzíteni is szeretne különböző műsorokat, amire a Hi-fi tornyokba épített kazettás deckek csak részben alkalmasak. Folytathatjuk ezzel rokon tapasztalataink sorolását olyan apróságoknak tűnő, de a tartós fogyasztási cikkek használatát rendszeresen zavaró tények említésével, mint a jó minőségű magnetofonkazetták és -szalagok hiánya, a zseb- és táskarádiók elemeinek akadozó utánpótlása, a forróvíztárolók csekély kínálata és gondot okozó minősége, a megyei Gelka-hálózatra sok vihart rászabadító alkatrészgyártási, elosztási, készletezési ellentmondások. Említenünk kell bizonyos áruk ismétlődő eltűnését a boltokból és raktáraikból — így a kerti kisgépek kínálata, a családi házak fűtésére alkalmas kazánok csekély mennyisége, a fürdőszobai felszerelések, különösen a fajanszáruk, valamint a kerékpárok folyamatos szállításának megoldatlansága —, s azt is szóvá kell tennünk, hogy az ipar gyártóképességéhez mérten meghökkentően kicsiny sokféle áruból a termék- és árválaszték. Mellőzött piaci ismeretek Nem csupán az ipar és a kereskedelem akadozó együttműködését — e fényesre koptatott „magyarázatot” — kárhoztathatjuk mindezekért, hanem és elsősorban azt, hogy a termelők piaci ismeretei gyatrák, tevékenységük még mindig annak bűvöletében formálódik, hogy a vevő bármit megvesz. Erre, a piaci ismeretek megszerzésének mellőzésére vezethető vissza, hogy ma is — jó néhány évvel a szénhidrogén alapú tüzelőanyagok folyamatos drágulásának kezdete után — a megye üzleteiben tartós hiány van szilárd tüzelőanyagú kályhákból, szinte kaphatatlan az ilyen konyhai tűzhely; nagy lyuk nyílt a mosógépek kínálatában, mert az elavult keverőtárcsás mellett csak a nagyon drága, s a yízyp^etéket nélkülöző falusi háztartásokban nem is használható autó pia ta készülék van — há van —, s hiába keresi a fogyasztó a kettő között elhelyezkedő, árban, műszaki jellemzőkben megfelelő terméket. Ilyen gép egész egyszerűen nincsen, ki sem fejlesztettek belőlük, nemhogy gyártsanak. Ne porolj ük el azt az ipartól, a kereskedelemtől, amit joggal sorolnak az eredményeik közé. A növekvő árumennyiség, a részletvásárlás lehetősége sok olyan terméknél, ami korábban pult alól volt csak megszerezhető, a javuló minőség, a jótállási idő meghosszabbítása, a megye bizonyos településein a garanciális javítások körülményeinek rendezetté tétele mind-mind eredmény, a vevő, a felhasználó közérzetének előnyös befolyásolója. Némileg hozzájárul a tartós fogyasztási cikkek forgalmazásának fejlesztéséhez az import is, ám itt az a bökkenő, hogy a legtöbb szocialista országban a mienkéhez hasonlóak a kínálati jellemzők — azaz a hiányok is egyeznek —, tőkés vásárlásokra pedig nagyon kevés jut. Fokozott jelentősége lenne tehát az ipar és a kereskedelem rugalmas együttműködésének, a megváltozott fizetőképes kereslethez igazodó fejlesztési, elosztási, készletezési formáknak, ám erre — nemcsak a megyében — alig lelhetők törekvések. Gyakran az az érzése az embernek, hogy a sűrű panaszok ellenére — ezek a termelőképességek kihasználatlanságát, illetve a forgalom megtorpanását visszhangozzák — valójában az érintett cégeknek nem kell a vásárló pénze, illetve csak úgy kell, hogy a vevő azt vegye, amit éppen talál. Ma a megyében egy esztendő alatt elkél 13—14 ezer darab mosógép, ugyanennyi hűtőszekrény, tízezer gáztűzhely — ez utóbbiak legelemibb javítása is megoldatlan volt a legutóbbi időkig! —, bútorból pedig 350—380 millió forint értékű. Ha most ehhez hozzágondoljuk a forgalom további adatait — így a tizenkét hónap alatt megvett 29—31 ezer új kerékpárt —, akkor nem szükséges különösebben bizonygatni: a tartós fogyasztási cikkek gyártása, forgalmazása, javítása nem egyszerűen adok-veszek ügylet, hanem lényeges befolyásolója a közérzetnek, a lakosság hangulatának, mert hiszen nagy tömegeket közvetlenül érint.. Érzékenyebb bőrű, azaz jó kereskedőtől hallottam: új szelek fújnak a vásárlók soraiban, bármit már nem lehet eladni, mert a vevő sokkal kevésbé kockáztatja zsákbamacskára a pénzét, mint korábban. Az állami és a szövetkezeti szervizek tapasztalata: növekedett az ügyfelek türelmetlensége az elhúzódó javítások miatt, mert — okkal! — úgy vélik, a megnőtt szolgáltatási árak tisztességesebb üzleti szellemet föltételeznek, azaz kiszolgálást s nem változatlan kiszolgáltatottságot. Abból éljenek meg, ne másból Mindannyiunk pénze bánja a tartós fogyasztási pikkek tartós problémáit; a népgazdasági pénztár éppúgy kárát látja a rendezetlen, ellentmondásos állapotoknak, mint a családi pénztárca. A veszteségek — s ezt nem lehet eléggé hangsúlyossá tenni — nem elkerülhetetlenek, nem törvényszerűek, olyany- nyira nem azok, hogy valójában nyereséggé lehetne formálni azokat. Ehhez azonban alapvető fordulatra lenne szükség a szemléletben, mégpedig abban az irányban, hogy gyártók és forgalmazók fölismerjék: fontos a vásárló pénze. Fontos, mert hiszen abból élnek. Egyre inkább abból kell megélniük, s nem a támogatások, az árkiegészítések forintfolyamából. S végre hagyni kellene, hogy tényleg a vásárló pénzéből éljenek meg azok, akik — meg tudnak élni belőle. mészáros ottó Nyíló formák Szávoszt Katalin kerámiái A munkás sportolók ... világosan látják a szoros összefüggést a munkásság osztályharca, osztálysportja és osztálykultúrája között... Világosan látják, hogy a munkássport fejlesztéséért nem elég még ügyesebben, még szebben tornászni, még jobban futni,' még magasabb hegyeket mászni, ehhez harcolni kell a munkanélküli segélyért is, a kapitalista racionalizálás ellen is. ehhez ki kell vívni... a létminimumot biztosító munkabéreket, a munkások gyülekezési szabadságát és a munkásosztály többi követelését... — írja a Proletársport című lap májusi száma 1930-ban. A Duna partján S a munkás sportolók ebben az esztendőben már magukénak mondhatták a maguk építette gödi Fészket, kétszáz sátorral. Itt készülhettek a nürnbergi, a prágai nemzetközi versenyekre. A Fészekben — belül — zavartalanul élvezhették a munkásfiatalok a szabadságot, a kerítésen kívül azonban ott szaglásztak a kakastollas csendőrök, hogy az első, számukra gyanús hangra- mozdulatra lecsapjanak, egész csoportokat vigyenek magukkal a dunakeszi községházára vagy az alagi csendőrségre. Mert ezek a fiatalok nem csupán a sportnak éltek a Duna partján. Itt olvasták a Népszavát, itt ismerkedtek a politikával, a kommunista párt programjával azok is, akik sztrájkokat szerveztek, akik nyíltan szembe mertek szállni a munkásokat jobbra húzó erőkkel. Ötven esztendővel ezelőtt itt készültek — s innen indultak vonattal és hajóval — a bécsi munkásolimpiára, de innen indultak 1930. szeptember 1-én Pestre, a százezres tömeget mozdító tüntetésre is. Történelmi lecke A Szociáldemokrata Párt 1930. szeptember 1-re egynapos tüntető sztrájkot hirdetett, csendes felvonulásra szólítva föl a munkásokat. A munkanélküliek száma egyre nőtt, ugyanakkor a munkaidő rohamosan hosszabbodott. Nyáron tíz órát, tizenegyet, nem ritkán tizenkettőt dolgozott a gyáriparban foglalkoztatott munkásoknak több mint a fele. embertelen körülmények között. Alig volt fürdő, néhány nagy vállalatot kivéve a gyárakban nem részesülhettek a munkások orvosi kezelésben, nem rendelkeztek az üzemek étkezdével, mosdóhelyiséggel, a szociális intézmények színvonala meghatározhatatlan mélységbe süllyedt. A Kommunista Párt más jelszót hirdetett meg: „Változtassátok át a szeptember 1-i felvonulást hangos, harcos tüntetéssé!’’ A Népszava másnapi számában megjelent tudósításából megtudhatjuk, hogyan kardlapozták szét a munkástömegeket a rendőrök, akik teljes készültségben álltak négy- ezerötszázan. Nem kíméltek asszonyokat, gyerekeket sem. „Mind e kard, szurony, manlicher és gépfegyver rengeteg a világ legvédtelenebb, legpusztább és legsiratni- valóbb embertömege, a munkás ellen állt csatasorba." A rendőrtámadásnak egy halálos, hetven súlyosan sebesült áldozata és több száz kisebb sérüléssel megmenekült szenvedője volt. Öfőméltósága koronatanácsa A Horthy Miklós kormányzó elnökletével 1931. február 20-án és március 5-én összeült koronatanács tárgysorozatának egyik napirendje: „Forradalmi kirobbanások megakadályozása céljából a statárium prevencióként való kihirdetése. Kommunista törvények." A kormányzó hangsúlyozza, hogy ennek felvetésére a szocáldemokra- ták rendezte (szeptember 1-i) „munkanélküliek sétája” következtében kerül sor. A jegyzőkönyv szerint: „öfőméltósága a hatóságoknak a tüntetés alatt és után tanúsított magatartását nem tartja kielégítőnek. Veszélyeztetve látja Magyarország jó hírnevét és polgárainak békéjét. .. ” Az akkori miniszterelnök, gróf Bethlen István a statárium kihirdetését nem látja időszerűnek. Természetesen nem a munkásmozgalom vezetői miatti aggódás vezérli, hanem az, hogy az éppen küszöbön- álló nyugati kölcsön felvétele dugába dőlhet, ha a nyugat-európai tőkések úgy vélnék, Magyarországon a rendet már csak kivételes törvényekkel lehet fenntartani. Százezren a Práterben Magasodnak az árnyak: rendőrkard, csendőrszurony, kínvallatás, statárium réme fenyegeti Ami nekünk történelmi lecke, az a korabeli fiataloknak ma már széppé ho- mályosult emlék. Várkonyi Jenő, aki a gödi Fészek sporttörténeti kiállítását rendezte, tizennyolc esztendős volt 1931-ben. Kommunista. A Munkás Testedző Egyesület tagja, szakmáját tekintve bőrdíszműves. Hétvégeken huszonegy kilométert gyalogolt, hogy együtt lehessen elvtársaival a Fészekben. Azon a nyáron — 1931 nyarán — már együtt volt a pénze is, olyan húszpengőnyi vagyon, amit két éven át fillérenként rakott félre a bécsi munkásolimpia költségeire. A munkás-sportszövetség csak a szállást tudta adni, minden egyébről maguk gondoskodtak a résztvevők. Az útlevélről is. Bár Várkonyi Jenőnek akkor még nem volt kifejezetten „priusza” Horthy csendőrségén, mégsem kapta meg a kiutazáshoz szükséges papírokat. Egy MTE-s sporttárs, aki a belügyben dolgozott, azt javasolta, menjen el a Vigyázó Ferenc utcába, a politikia rendőrség vezetőjéhez. Abban az időben a magafajta ember önként nem járt oda, csak vitték. S aki oda bekerült, nem biztos, hogy a saját lábán ki is jött. Várkonyi Jenő ellen semmi konkrét „bűnt” nem tudott felhozni a magas illetékes, elrendelte hát, hosszú mocskolódás után, hogy adják ki az útlevelét. Felejthetetlen tíz napot tölthetett tehát Becsben. Az osztrák fővárosban akkor még lehetséges volt vörös zászlók alatt vonulni a Práter Stadionba. Emlékezete szerint baloldali1 polgármester volt akkor Bécs városának élén, s ott látszólag normális élet fölyt. A záróünnepélyre mintegy százezren meneteltek a „vörös Bécs” utcáin. A stadion gyepén összeállt az életkép: a tőzsde épületét megostromolták, lerombolták a munkások, helyén vörös zászló lobogott. Ekkor a lelátókon kigyulladt vagy hetvenezer fáklya, Európa munkássága így adott jelt arról, hogy kész a harcra. Versek, dalok gyújtottak Ugyanebben az esztendőben a kommunisták Berlinben akarták megrendezni a munkás-sportünne- pet, de ez a német fővárosban már lehetetlen volt. Akik oda készültek, szintén Bécsbe mentek. Az utolsó napon elárasztották elvtársaikat könyvekkel, röpiratokkal, amit Várkonyi Jenő is szívesen rejtett a hátizsákjába. Nagyon el kellett rejtenie, mert a határállomáson tiltott iratokra vadászott a magyar hatóság. Az izgalom a tetőfokára hágott, de sikerült hazamenteni a berlini kommunisták ajándékait. Bécsből néhány gitárt, mandolint is hoztak. A gödi Fészekben ezután szombat esténként hangszerek kísérték a halkan dúdolt dalokat a tábortűz mellett: a nemzetközi munkásmozgalom dalait. Itt pengették először néhányan, később zenekarba szerveződve, a Vörös Csepelt, a Pol- juskát, a Bunkócskát, Szabó Imre nevű karmesterük vezetésével. (A karmester 1944-ben éhenhalt.) Mann Hermina — becenevén Kócos — szintén tizennyolc éves volt azon a nyáron. Most vele is itt beszélgetünk a kőbányai lakásban, hiszen Kócosból már régen Várkonyi Jenő- né lett. Ö is részt vett a bécsi munkásolimpián. Ö is felgyalogolt számtalanszor a nagyszénási menedékházhoz, melynek minden kövét hátizsákban cipelték oda az építkezéshez. Tagja volt a szavalókórusnak, elevenen emlékszik József Attilára, aki nem egy hétvégén hallgatta verseit a munkások előadásában a gödi Fészek fái alatt. Szalmás Piroskáról azt mondja: gyújtott a dalaival, kórusával. Az énekkar — nyári székhelyét, a Duna szemben levő partján fekvő szigetmonostori erdei telepet elhagyva — gyakran adott műsort a Fészekben. Nem volt pedig könnyű egyik parton sem abban az időben. Mind nyíltabbá váltak a nyilas provokációk. Mann Herminának is meggyűlhetett volna a baja az alagi csendőrökkel. BÁLINT IBOLXA
