Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-14 / 138. szám

1981. JÜNIUS 14., VASÁRNAP xJíirhm Afészek a fogyasztókért Ellátás, házhozszállítás Egyre kevésbé kiszolgáltatottak a vevők Az ellátás színvonalának a nem rögzített árú termékek fogyasztói árának alakítására, a kereskedelmi szolgáltatá­sok fejlesztésére ugyancsak ösztönzőleg hat, ha a keres­kedelmi vállalatok, szövetke­zetek között egészséges ver­seny bontakozik ki. De ho­gyan lehetséges ez ott, ahol a területnek csak egy gazdája, például egy fogyasztási szö­vetkezet van? Nos, egyre ke­vesebb az ilyen település. Pest megye városaiban és községei többségében ugyanis az áfész-üzletek mellett ott­vannak valamelyik élelmiszer­kiskereskedelmi vállalat, a Pest megyei Iparcikk- és a Pest megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat üzletei, s a Pest megyei Vendéglátóipa­ri Vállalat bisztrói, éttermei, vendéglátói. Ezek mellett még számos termelőszövetkezet, ál­lami gazdaság tart fönn va­lamilyen üzletet, főképp zöld­ség-gyümölcs boltot, falatozót, vendéglátóhelyet, s örvende­tesen élénkül a magánkeres­kedelem is. Verseny a javából? Verseny ez már a javából. Meg kell mondanunk azon­ban, hogy ez csak a megyei összképre jellemző, hiszen jó néhány olyan kisebb tele­pülés akad, ahol nincs jelen versenytárs. Vajon az itt élők kiszolgáltatottak? Igen is, meg nem is, illetve egy­re kevésbé azok. A kereske­delmi vállalatok, a szövetke­zetek teljes hálózatukban egy­forma árakkal dolgoznak, s csupán a piacokon ingadozik településenként az ár, a ke­reslet-kínálattól függően. S örvendetes módon a fővárosi kereskedelmi vállalatok a Pest , megyei vásárlók meg­hódításával is próbálkoznak. Nagy Gábor, a Pest megyei Mészöv elnökhelyettese mond­ta el a Mészöv elnökségének nemrég tartott ülésén, hogy például a Keravill már vál­lal házhoz szállítást Pest me­gyében is. „Ha mi nem csi­náljuk, majd megteszik a versenytársak. Senki sem ül­het nyugodtan korábban szer­zett babérjain’’ — fogalmaz­ta meg a Mészöv elnökhelyet­tese. A házhoz szállításról mond­ta el Furák János, a Vác és Vidéke Áfész elnöke, hogy igen nagy és folyamatosan növekvő ' igény van rá. (Az áfész egy gépkocsija tizenöt nap alatt 30 ezer forintos for­galmat ért el.) Következik ez abból, hogy kevés a fuvaro­zásra alkalmas saját eszköz, s az emberek inkább kifize­tik a házhoz szállítás árát, mint hogy saját maguk kín­lódjanak vele. A Mészöv el­nöksége ezen az ülésen kü­lönben a budai járási, vala­mint a Dabas és Vidéke Áfész ipari és szolgáltató tevékeny­ségéről szóló beszámolókat hallgatta meg. Haszon nincs, igény van Herein Gyula, a Budai já­rási Afész elnökhelyettese sajnos nem sok eredményről adhatott számot. Az áfész ipari munkája tulajdonképpen a saját hálózatuk fejlesztésé­re, fenntartására korlátozó­dik. Négy év alatt csaknem 100 millió forint értékű be­ruházást valósított meg, s az építő-szerelő részlegük eze­ken dolgozott A tmk-műheJyt lekötötte a hálózat gépeinek karbantartása, javítása. A lakatosműhelyt, mivel elavult és ráfizetéses lett, megszün­tették. Tizenhat helyem, árusítanak szikvizet. Hasznunk már rég­óta nincs belőle, de igény van rá, s ezért elsorvasztása fel sem merülhet Egyetlen szeszfőzdéjük Diósdon mű­ködik. (Az egész budai járás­ban sincs másik!) Az áfészek egyesülését követő két évben veszteséges volt, majd újjá­építették, s azóta nyereséges. Egész évben nyújtott műszak­ban. dolgozik, s mindössze két hétre, a szükséges karbantar­tás elvégzésére, álljak le ve­ié/-'''' Az áf észék ‘egyébként szá­mos szeszfőzdét üzemeltetnek. De van, ahol csak kénytelen- kelletlen, mert nem sok hasz­nuk származik belőlük. Bori Pál, a Nagykáta és Vidéke Áfész kereskedelmi főosz­tályvezetője úgy vélekedik, hogy kár lenne a szeszfőzdé­ket megszüntetni, de változ­tatni kellene a forgalmi adó­kulcson. Most literenként 40 forint a forgalmi adó. Egy- agy liter pálinkát 105—110 forintért tudnának az egyéni főzőktől felvásárolni, s akkor ehhez jönne még a 40 forint forgalmi adó. Ezzel szemben a nagykereskedelemtől 120 forintért kapják literjét, s ezután nem kell forgalmiadét fizetni. A felvásárlással így nem éri meg foglalkozniuk. Melyik kapott zöldutat Kővári György, a Dabas és Vidéke Áfész elnöke dicsére­tes kereskedelmi szolgáltatás­bővítésről számolt be a Mé­szöv elnökségének. Elmondta, hogy nekik is van szeszfőz­déjük — nyereséges —, s minden községben szikvíz- üzemük. Bevezették a gáz házhoz szállítását. Hemádon és Pusztavacson a TIGÁZ-zal közösen minigáztelepet hoz­tak létre. Évek óta foglalkoz­nak családi ünnepségekhez edény- és evőeszköz-kölcsön­zéssel, minimális dij ellené­ben, s még helyiségeket is biztosítanak a bensőséges ese­ményekhez. Egyik részlegük eddig csak saját üzleteikben, helyiségeikben foglalkozott fé­reg- és rovarirtással, s most tervezik, hogy ezt, szolgálta­tásként, kiterjesztik a közsé­gekre is. Pest megyében különben az áfészek ipari és kereskedel­mi szolgáltatásainak értéke tavaly 4 millió 250 ezer fo­rint volt A szolgáltatásoknál nem a nyereségesség az el­sődleges szempont, de ter­mészetesen erről sem mond­hatnak le. Ipari tevékenység­gel viszont csak akkor ér­demes foglalkozniuk, ha eb­ből hasznuk származik. De ez — ahogy Tuza Sándorné dr., a Mészöv elnöke hangsúlyoz­ta — nem mehet az alapte­vékenységük rováséra. A fej­lesztésnél a következő a sor­rend: első az alaptevékeny­ség, majd a szolgáltatás, s aztán az ipari jellegű mun­ka. Szente Pál Szólt a gitár, szállt az ének Játsszunk csak együtt... Mini egy gyerektenyér A szigethalmi, az ám a piac! Bevallom, hirtelen jött öt­letből kezdtem el kérdezős­ködni a büfé vezetőjétől, mi­közben a kávémat kavargat­tam. Előzőleg ugyanis Tököl utcáin jártam, ahol a takaros családi házak udvarán, a ker­tekben, mindenütt gondosan megmunkált ágyások sorakoz­tak. Szép rendben bevetve zöldséggel, beültetve paprika- és paradicsompalántákkal, bod- roslevelű kelkáposztákkal, itt- ott szőlősorok, szőlőlugasok zöldelltek, meg gyümölcsfák, néhány helyen fóliasátrak ücsörögtek a földön, minek láttán az a kiváncsi gondola­tom támadt: vajon hol, ho­gyan értékesítik? Tizenöt éve még volt — Kezitcsókolom, ezt én nem tudom megmondani — így a büfé vezetője —, ne­künk is van kertünk, mi azonban csak a magunk hasz­nálatára termesztünk ezt-azt. De tudomásom szerint van­nak, akik piacolnak, itt Tökö­lön is van egy kicsike, de oda mi nem járunk, vásárolni sem. Ha érdekli, keresse meg M-éket, itt nem messze a Kossuth utcában laknak, ők eladásra is dolgoznak. — Ebből élünk, lelkem — invitál be azonnal kedvesen M. Józsefné, a hűvös szobá­ba. — Nézze a lábamat, a ke­zemet, hogy tönkre van! Én is, a férjem is örök életünk­ben a földön dolgoztunk. Ezen a hatszáz négyszögölön, há­rom fóliasátorban paprikát, paradicsomot nevelünk. — Hová viszik az árut? Vagy talán szerződtek az Áfész-szel? — Nem, a férjem Pestre, a Bosnyák térre szállít kocsi­val. Hetente egyszer-kétszer megy és akkor egész nap el van. Állami üzletbe is, ma­szeknak is elad, attól függ, ki ígér többet. En meg szerdán, szombatodként a csepeli piac­ra járok, ott magam árulok. — Ide, a helybéli piacra nem megy? — Kicsike az nagyon, meg nincs is forgalom, aranyos- Kám, nem érj meg. Itt maja- nem minaenki megtermeli, ami magának kell. Ami meg nincs, megveszi a zöldség­boltban. — Tokölön nincs az Áfész- nek átvevőhelye? — Nincs bizony. Pedig vagy jó tizenöt éve volt itt zöla- ségáivevő, hogy az Áféfiz- nea-e, azt nem tuaom. Akkor mi is odahordtuk a paprikát, a paradicsomot. — Hiányzik? — Persze, hogy hiányzik. Gondolja csak el! A férjem is már hatvanegy éves, és nem fiatalabbak, hanem min­dennap öregebbek leszünk ám, kényelmesebb lenne helyben eladni, mint Pestre járkálni. — Itthon a háznál nem árusít? — Nem én. Pestre visz- szük, ott mindennek keletje ván. T-éíc is paradicsommal, paprikával foglalkoznak. Óriá­si fóliasátrak púposodnak ki a földből, betöltik az egész kertet. A sátrak alatt, a vá­rosi embernek szinte elké­pesztő bőségben dudorodnak egymás hegyén-hátán a félig, vagy már egészen érett para- dicsomgömbocskék, ahogy T. Istvánná mondta, egy-egy bokron úgy 2—3 kilóra való. — Mind a ketten dolgo­zunk, mellette fóliázunk. Igaz, a lányom is, fiam is be­csülettel segít. Hogy hová visszük eladni? Be a Bosnyák téri piacra, az állami felvevő­nek, ott egy tételben átveszik az egészet. Nem, szerződésünk nincs. Bicikliskaravánok — Nem érné meg jobban maszeknál kereskedni? — Nem. Például nemrégi­ben az állami 42 forintot adott a paradicsom kilójáért, ami­kor a maszek 46 forintot, kí­nált. , Nem .olyan nagy a kü­lönbség és ez a kis. veszteség megéri, hogy nincs sok va­cakolás meg rohangászása férjemnek, mert ugye a ma­szek csak kisebb mennyisé­A család vonzereje Hazatérők Nem hívott senki, magamtól jöttem én — éneklik a gyer­mekek számára oly jól ismert sorokat a Madách Imre Gim­názium tanulói: Bleier Éva, Breyer Zoltán, Érni Bea, No- vák Eszter, Torma Ferenc és Sztaskó Andrea, az irodalmi­drámai tagozatos III. d. osz­tály tanulói. S a tágra nyílt tekintetű nézősereg lassan, lépésben, énekszóval igazodott a lelkes előadókhoz. A formabontó játékos délelőtt ma még szo­katlan, mivel a nézőket be­vonni még akkor is nehéz, ha ezek kicsiny gyermekek. A lelkes kis csapatnak azonban sikerült tegnap, a Hírlapkiadó Vállalat klubjában. Előbb csupán a kis Barbara perdült táncra, de később} már a csöppnyi Balázs is az „óriás­hoz" igazította lépteit. S így vált egyszerre a nézősereg, kisfiúk, kislányok alkotó ré­szeseivé egy kellemes délelőt- tön a drámai tagozatos fiúk és lányok produkciójának. Mert ez az volt a javából. Szólt a gitár, szállt az ének és a nevetés. S a jövendőbeli „színészpalánták” nem is vet­ték észre, hogy életük első si­kerét könyvelhetik el, mikor a sok kicsi tenyér tapsra vált, s velük együtt fújták már azokat a sorokat: Játsz- szunk csak együtt, amíg csak lehet, remélem nem felejted sokáig el, ha egyszer elme­gyek. Gyönyörű népdalunk állítja: „Hosszú útról visszatérni nem lehet...” Pedig lehet, nagyon is lehet, ne vegyük hát szó szerint a kiragadott idézetet A hétköznapok nem ilyen számyalóak. Reggel távozunk, este hazatérünk — ez a me­netrend. Ez volna az igazi ha­zatérés? Aligha. Szóljon róla hitelesen három olyan ember, aki hosszú útról tért haza. Az ingázó Munkásszálláson lakom, Bu­dapesten, a Szobránc utcá­ban, csupa építőipari ember közt* mert magam is az vol­nék, Szabolcsiból. Ott van az igazi hazám, Hodász szólón, a cigánysoron. Az arcomra van írva: oda való vágyóik. Nincs értelme, hogy tagadjam, meg nem is szégyellem, mert nem vagyok alábbvaló másoknál. Nem inni, nem részegeskedni jöttem a fővárosba, hanem dolgozni. A társaim — gondo­lom — hasonlóképpen vannak vele. Hogy egyik-másik mégis iszik? Higgye el, ez majdnem természetes. Nagyapáink nagy­apja még vándorolt, nagy­apáink már letelepültek: put­rilakók lettek. Rólunk is azt tartják: vándorolnak — a munkakönyvvel. Pedig, hát sorra tűnnek el a putrik, Ho- dászon már egy sincs. Cs-la- kásban lakunk: azaz csökkent értékűben, mert az életforma­újítás nehéz, a nem cigány­nak ebben az országban volt rá ezer esztendeje. Nekünk alig egy-két emberöltő. Huszonkét éve járok Pestre, haza, havonta, hetente — a pénz miatt. A mi vonatunk a feketevonat Az asszony min­dig tudja, mikor megyek ha­za, a Cs-lakás: szoba, konyha, kamra. A szoba: szentély, a gyerekek szinte be se mehet­nek. „Az apátoké” — szól rá­juk az asszony, aki nagyon vár, nem a pénz miatt, mert azt többnyire megküldöm postán, nem az aprócska aján­dékok miatt, még csak nem is azért, mert a ruhám szagában ott van a város levegője. Vár, mert szeret Hat gyerekünk van, ha rámcsimpaszkodinak érkezéskor, alig vagyek képes talpon maradni. Bemegyek a szobába, ami az enyém, és gyönyörködöm. Nincs vaságy, mint a szállón, támlás fa­ágyak vannak összetolva a szoba közepén. És már megint hímzett rájuk új térítőt az asszony. A külképviselő A MALÉV irodáját vezetem Athénban. Csak átmenetileg vagyok itthon, egyedül jöt­tem, család nélkül, mert a munka hazaszólított Hónapok óta nem voltam Magyarorszá­gon. A repülőgépen percen­ként turkáltam a zsebemben: benne van-e a lakáskulcs? Mármint az itthoni. Odakint kényelmes lakásunk van, azt is mondhatnám, hogy pazar, szebb mint a budapesti. A gö­rög lakáskultúra más. Nem tanítják az elemiben ott sem, de valahogy ezt átörökítik az egymást váltó nemzedékek. A jó ízlés velük született tulaj­donság. A több ezer éves kul­túra besugározza a civilizá­ciót, mindazt, amit a ma em­bere gyárt és használ. Ettől aztán nem kell hozzá propa­ganda, hogy ne bóvlival rak­ják magukat körül a lakás­ban, hanem szép bútorral, hoz­závaló kiegészítőkkel. Leszállt a gép Ferihegyen. Taxiba vágtam magam, irány haza. Mindvégig az járt a fe­jemben: de lassan hajt ez a sofőr. Aztán megérkeztem a rég nem látott bérház elé. A lift rossz, sebaj, hármasával ugráltam a lépcsőfokokat Megvan a kulcs., fordítom a zárban, nyitom az ajtót Be­csukott szemmel is tudom a járást De most nyitva tartot­tam a szemem. Egy üreg la­kás; vastagon áll a por min­denen, pókháló, amerre nézek. Pedig minden a helyén volt, ugyanúgy, ahogy hagytuk! Mégis üres, idegen volt Hiányzott belőle a család. A matróz Ismeri a dalt? „Baj van a részeg tengerésszel..Hú lyeségekkel van teli az embe­rek agya, semmit se tudnak valamiről, de ítéletet azért mondanak. A dalocska tréfás, magunk is énekeljük. Ez egy dolog. Más az, ha afelől fag­gatnak, hogy mi nálunk a védőital, a gin, a rum, a vodka? És hogy melyik kikö­tőben hány szeretőin van ? Nem kapunk ilyesfajta védő­italt és ha valamilyen oknál fogva vesztegelnünk kell ép­pen valahol, a gyomrunk görcsbe rándul, már megint később jutunk haza. A tenge­részélet komoly dolog, nem tréfálkozni való. Nem mi vagyunk a részegek, hanem olykor maguk a tárgyak, az egész hajó, ha viharba ke­rül. Kabinjaink, bútoraink rög­zítve vannak, minden ágy, szekrény, ülés. De mi nem! Nekünk, a szárazföldiek szá­mára furcsa lábtartással, lé­pésekkel kell kivédenünk a hajó ringását, hánykolódását De ehhez hozzá lehet szokni hamar. És kilépve a partra, hamar elfelejti egyensúlyérzé­kelő szervünk ezeket a sajátos védekező reflexeket, mozdula­tokat Hazamegyek, rámakasakódik az asszony, meg a lány, aki maholnap már iskolás lesz. Nagyon várnak, még azt Is elnézik nékem, hogy otthon- létem alatt mindig átrendezem a lakást. Ez a mániám. Ezek mozgatható bútorok... Fejér Gyula get vesz egyszerre, az állami­nál odaviszi az ember az árut, odaadja az egészet és már fordulhat is. — Máshol nem árulnak? — De bizony! n. férjem meg a lányom minden vasárnap kimegy a szigethalmi pacra. Az aztán a nagy piac! Min- denhonnét özönik a népesség. Ha látná! Tökölről is milyen hosszú biciklikaravánok men­nek, meg Pestről, de még Kiskunlacházáról is. — Mikor kell elindulniuk, hogy jó helyet kapjanak? — Vettünk a szigethalmi ta­nácstól 3500 forintért elég jó helyen egy betonasztalt az most már a sajátunk, nem foglalhatja el senki. így az­tán nem kell hajnalok-haj- nalán kelni, mint azelőtt amikor 2—3 órakor, még sö­tétben indultunk. Csak Pestre viszik — Az itteni piacon is árul­nak? — Ugyan! Akkora az egész, mint egy gyerektenyér. Nincs is forgalom. — És házhoz jönnek-e? — Jönnek bizony. A pos­táról. a tanácsról, a tsz-ből az asszonyok, ezért-azért amit úgy a paradicsom, paprika mellett kicsinyben még ter­melünk. — Ügy tudom, Tökölön nincs átvevőhely. Nem hiány­zik? — Hát ügy őszintén: mi már csak fölvisszük Pestre, ott biztosabb. Meg ott nem csaphatják be az embert, mert tud tájékozódni, mit, meny­nyiért szabad eladni. B.-ék inkább csak ami ma­gunknak kell, azt termelik meg a kis kertjükben. Kevés fölöslegüket a helybéli zöld­ségesnek viszik el néha, bár, mint mondták, nem nagyon éri meg, mert a hivatalos na- . pi árból 20 százalékot leszá- ; untának, annyiért; veszik csak'^ át. R.-éknél szintén kis meny- nyiség az, ami eladásra ma­rad, azt nem érdemes elci­pelni a községből. De az it­teni piac? Semmit nem ér — mondta az asszony —, pedig jó lenne egy igazi, rendes piac, sokan vannak, akik ki­mennének árulni ezt is, azt is, amijük van. Pólyák Ferenc, & tököli községi tanács kereskedelmi csoportjának dolgozója el­mondta, nagyon sok a kiskert­tulajdonos Tökölön. — Sajnos, nem eléggé meg­oldott a termékfelvásárlás. Igaz, a Taksony és Vidéke Áfész-nek van itt egy felvá­sárló telepe, de csak gyümöl­csöt, elsősorban sárgabarac­kot vesznek át. Jó lenne egy zöldség- és primőráru-átvevő is. ' — Nem keresték meg ez ügyben az Áfész illetékeseit? Van sürgősebb is — Még nem. Először egy nagyon komoly, átfogó felmé­rés kellene, amiből megtud­juk, valójában mekkora a lakosság igénye, eladnivaló- ja. De az igazság áz, nem olyan égető a probléma, ilyen jellegű kérelem nem futott be a tanácshoz, talán ha egy-két vélemény: hogy nem is len­ne rossz __ stb. hangzott el ez üg yben. — A piacot többen szapul- ták. — Igen. Valóban kicsi, kor­szerűtlen. Hatodik ötéves ter­vünkben szerepel is a bőví­tése, fedett standokkal való kiépítése és egy nyilvános WC létesítése. E nélkül ugyanis a legújabb előírások szerint ma már nem lehet piacot fenntartani. Egyébként a piaci-kérdés fontos, mert bár sokan önellátók nálunk, de például itt vannak a la­kótelepen élők is (240 lakásos a lakótelep), ők, ugye, nem tudják az erkélyüket, vagy a szobájukat bevetni. De — tet­te hozzá Pólyák Ferenc — egy szolgáltatóház felépítése ielen pillanatban sürgősebb feladata lenne a tanácsnak, és véleményünk szerint nagyobb szüksége is van rá a község­nek, mint a piac bővítésére. S. Horváth Klán 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents