Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-03 / 128. szám
IC ^ ÚJPEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 128. szAM Ára 1,40 forint 1981. JÚNIUS 3., SZERDA 35 éves as áif&rőmesgaiam Elvhűség, eszmei tisztaság = Harmincöt esztendővel | ezelőtt alakult meg a Ma- i gyár Úttörők Szövetsége. = Kedden, a jubileum nap- i ján, az úttörőmozgalom | zászlóbontásáról, a szövet- = ség országos tanácsának | ünnepi ülésén emlékeztek | meg a magyar néphadse- 1 reg művelődési házában. | Az ünnepségen — amelyen | ott voltak az úttörőmozga- | lom egykori alapító tagjai, = s mintegy félezer aktivista |— az elnökségben foglalt 1 helyet Benke Valéria, az I MSZMP Politikai Bizottsá- fgának tagja, a kormány | több tagja, a párt, az álla- § mi, a társadalmi és tömeg - i szervezetek számos vezetőije. A Himnusz hangjai után Málnámé Kozma Erzsébet, az úttörőszövetség titkára köszöntötte az ünnepi ülés résztvevőit, majd Szűcs Istvánná főtitkár méltatta az évforduló jelentőségét, emlékezett a gyermekmozgalom három és fél évtized alatt megtett útjára. Ax SskoSn segítés Benke Valéria az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte az ünnepi ülés .résztvevőit. Átadta Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának üdvözletét és jókívánságait. — A párt nem kis büszkeséggel tekint az úttörőszövet- ségre, hiszen az új társadalomért folytatott harcban született és szocialista rendünkben vált életerős szervezetté — mondotta bevezetőül. — Az úttörőmozgalom értékes szervezője a gyermekek közösségeinek, és nélkülözhetetlen segítőtársa az iskolának. Három és fél évtized alatt, millió és millió gyermaset gazdagított maradandó 1 élményekkel, a felnőtt korra megőrzött jó emlékekkel. Sokan a játékkal, a dallal, a tábori élet izgalmas perceivel együtt ott ismerték meg a barátság szívet- lelket melegítő élményét, a szükség van rád nagyszerű érzését, és azt, hogy képesek és készek legyenek áldozatot hozni másokért. — Az úttörőszövetség szocialista gyermekszervezetkent született — mondotta a továbbiakban. — Ezért vezetői számára irányadó a lét és a haladás ügyének szolgálata, a hazaszeretet és a munkásnemzetköziség szelleme, az eszmei hűség, az elvi tisztaság, a tisztességes emberi magatartás. Ezt kell őrizni, gazdagítani és olyan tisztán továbbadni, hogy az utánunk jövők számára is követhető és követendő legyen. Ez a mai nemzedék lehetősége, kötelessége és felelőssége is. A péidssssdás szerepe Benke Valéria szólt arról, hogy az úttörőszövetség születésnapját olyan időszakban ünnepli, amikor az országban rend, biztonság és bizalom van, majd hangsúlyozta: napjainkban a korábbinál is nagyobb szerepe van a nyílt, bátor, elkötelezett magatartásnak, a meggyőzésnek és példaadásnak. Az eddigi bizalommal, de nagyobb felelősséggel, felkészültséggel és elkötelezettséggel kell munkánkat végezni. Nagy szükség van a társadalmunk értékeit védő politikai kiállásra, a hitet, meggyőződést, bátorságot tükröző állásfoglalásokra, mert csak ennek alapján van lehetőségünk a jelen kritikus elemzésére és a valódi előrelépést szolgáló megoldások kialakítására, azok gyakorlati érvényesítésére. — Ma az iskola és a mozgalom — értelmes munka- megosztásban — az alkotó, a teljes életet élő közösségi emberek nevelésének jobb megalapozását vállalja. Ez a közös cél minden eddiginél fontosabbá teszi az iskola és az úttöroszervezet tartalmas együttműködését. E közös felelősség igényli, hogy mindenhol világosabbá legyen: mi az, amit csak az úttörőmozgalom vállalhat magára, amit helyette más nem végezhet el, hol kell tehát értelmes módon különbséget tenni az iskola és a mozgalmi munka között. A íáTS&daiom ereié vet Az úttörőszövetségnek továbbra is az a feladata, hogy mind teljesebben fogja át a gyerekek életét, szervezze a gyerekek közösségeit. — Az úttörőszövetség erejét az is növelte, hogy mindig számíthatott a társadalom támogatására. A mai feladatok is csak akkor valósulhatnak meg, ha az úttörőmozgalom élvezi a társadalom figyelmét és gondoskodását. Ez nem csupán az úttörőszövetség érdeke, hanem a gyerekek nevelésének, a jövő formálásának fontos eleme. Ezért kéri a párt ez alkalomból is a társadalom minden szervezetétől, tagjaitól, mindazoktól, akik számára a jövő fontos, hogy még odaadóbban, színvonalasabban vegyenek részt a gyermekek nevelésében. — Különösen jelentős feladatot kell vállalnia a KISZtrérfes-ssiié nyárelő. Füstölnek a mészheglyák Begyújtották a mészégető kemencéket, munkához láttak a meszesemberek a vértesaljai településeken nyaranta már két évszázada izzanak a mészkőboglyák. A kemenceépítéshez rendkívül nagy ügyesség és gyakorlat kell: a kalcium tartalmú kövekből először kör alakú kemencét, úgynevezett mészpestet készítenek, majd abban tűzteret alakítanak ki. Efölé égőteret emelnek, ahova a kemence nyitva hagyott tetején rakják be a darabos, köveket. Ha a kemence megtelt, a nyílás fölé halmozzák a köveket, addig, míg.az építményt boglya alakúra nem formázzák. A begyújtás után fával órákon át fűtik, mindaddig, míg a lángok ki nem csapnak a kemence tetején. A két-három napi' égetés után a mészkővé alakult boglyát hűlni hagyják, s kirakják a kész mészdarabokat. A kisüzemi, paraszti módszerrel készült mésznék még mindig nagy a keletje, mivel semmilyen vegyi szennyeződést nem tartalmaz, s így bizonyos építőipari munkálatokra kiválóan alkalmas. Egy-egy kemencényi mész nem is sokáig maradi a készítőknél, messze vidékről érkeznek a vásárlók. nek, hiszen a maga számára, saját utánpótlására neveli, nevelheti az úttörőket — hangoztatta Benke Valéria, kiemelve, hogy különösen nagy feladatok hárulnak e folyamatból az úttörővezetőkre. A párt a jövőben is figyelemmel kíséri és segíti az úttörőveze- tők munkáját, és erre ösztönzi az állami, társadalmi szerveket is. Az ifjúkommunisták, a KISZ Központi Bizottságának üdvözletét Fejti György első titkár tolmácsolta. Ezt követően a KISZ Központi Művészegyüttese és úttörőegyüttese, valamint a Vígszínház művészei ünnepi műsort adtak. A szövetség országos tanácsának ünnepi ülése a DlVSZ-induló hangjaival ért véget. HiídnfeZések Az évforduló alkalmából, kedden kitüntetési ünnepségen köszöntötték azokat az uttorő- vezetóket, pedagógusokat, társadalmi aktivistákat, akik az elmúlt három és fél évtizedben a legtöbbet tették az út törőmozgalomért, a gyermekek neveléséért. A KISZ KB székházában megtartott kitüntetési ünnepségen Fejti György, a KISZ központi bizottságának első titkára kilenc állami kitüntetést, huszonegy KISZ- és négy kiváló munkáért művelődési miniszteri kitüntetést adott át. Szűcs istvánné, az úttörőszövetség főtitkára a párt gyermekszervezetének 85 különféle kitüntetését, elismerését nyújtotta át az ünnepségen, köztük a jubileum alkalmából alapított Gyermekekért Érdemérmet, amelyet ötvenötén ezúttal vehettek át először. Az elismerésben azok részesültek, akik hosszú évek óta eredményesen tevékenykednek a társadalom különböző területein a gyermekekért. Az első kitüntetettek között van többek között Hunya István, a MEDOSZ elnöke és Barna Lajos, a Fóti Gyermekváros igazgatója. Közlemény a látogatásról Kádár János fogadta Lubomír Sfrougalt Elutazott a csehszlovák kormányfő Lubomir Strougal Bábolnai Mezőgazdasági tető üzemében Kombinát baromfikelLubomír Strougál, a Csehszlovák. Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke, aki Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének vendégeként baráti látogatáson tartózkodik hazánkban, kedden délelőtt — kíséretének több tagjával — felkereste a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátot. A csehszlovák miniszterelnököt Burgert Róbert vezérigazgató tájékoztatta a nagyüzem tevékenységéről, eredményeiről. A tájékoztató után lovasbemutató következett, majd a látogatók megtekintették a kombinát múzeumát, s több telepét. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden délután a Központi Bizottság székházában fogadta Lubomír Strougált. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részt vett Lázár György. Jelen volt Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete és Václav Mora- vec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Lubomír Strougál és kísérete magyarországi látogatását befejezve kedden a kora esti órákban elutazott Budapestről. A csehszlovák szövetségi kormány elnökét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Lázár György búcsúztatta. Jelen volt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Ros- ka István külügyminiszterhelyettes és politikai, gazdasági életünk több vezető személyisége. Ott voltak Kovács Béla és Václav Moravec nagykövetek is. A látogatásról közleményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismertetünk. Mes: 3. oldal: Képzettség, gyakorlat, arányok Formában, tartalomban — újat Ne szólj szám, nem fáj fejem 4. oldal: Képesítés az érettségi mellé 6. oldal: Labdarúgókapusfurcsaságok 7. oldal: Jogi összeállítás 8. oldal: Hivatalos devizaárfolyamok Baráti látogatás Leszúr Hofszov hazánkba látogat Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának meghívására Lazar Moj- szov, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének elnöke a JKSZ küldöttsége élén szerdán baráti látogatásira Magyarországra érkezik. Eí&§®f§áru, Made in Wáe Hajrát ígérő félév vég® A finishez közeledik az első féléves munka Vácott a Kötöttárugyárban is. Milyen eredményekkel zárják ’81 első hónapjait a Duna-parti városban? — ezzel a kérdéssel fordultunk Zsoldos Andráshoz, a gyár termelési főosztályvezetőjéhez. Enmatos, ‘de vékonyan csóróg Mézgyűjtő erdőzsongás — Az első öt hónap alapján megállapíthatjuk, hogy év elejei elképzeléseinket időarányosan teljesítjük. Ez a számok nyelvére fordítva annyit jelent, hogy a tervezett 540 millió forintos teljes árbevételből május 30-ig 430 milliót valósítottunk meg. Kevésbé kedvező a helyzet az exportszállításokkal. A 90 milliós külpiaci értékesítésből mindössze 50 millió forint értékű áru lépte át a magyar határt. A lemaradás jórészt külkereskedelem-technikai, és bonyolítási hiányosságokból adódott. Az ittrekedt áru többsége jelenleg is a raktárkészletet terheli. Eredeti elképzeléseink szerint az exportáruból 50 millió forint értékű a tőkés, 40 millió pedig a szocialista országok piacán került volna értékesítésre, a valóságos szállítás azonban mindössze 25—25 milliót tesz ki. A Váci Kötöttárugyár egyik legjövedelmezőbb üzlete a tőkés bérmunka. Bár ebben a2 esztendőben nem szaporodott a megrendelők száma, tovább virágzik például az egyik legjobban bevált együttműködés az NSZK-beli Feni- na céggel. A patinás hírű nyu. gatnémet vállalat 40 ezer darab női fürdőruhára számíthat a gyárból. A külföldi li- cenc alapján, NSZK technológiai segítséggel gyártott fürdőruhák nagy 'számban hirdetik az NSZK és más nyugateurópai országok strandjain, hogy korszerű, minden igényt kielégítő a Made in Vác — fémjelzésű áru. A Váci Kötöttárugyár termékei iránt érdeklődő itthoni vásárlók idén elégedettek lehetnek. Jelentős előretartással, a terveknél jóval nagyobb mennyiségű áru kerül a hazai Üzletekbe. A korábban oly sokat reklamált, közkedveltté, majd hiánycikké vált tréningruha ma már minden áruházban vagy szaküzletben kapható. L. Zs. KÖZÉLET Az Alföldön elvirágzóban az akác. Az északibb vidékeken most nyíló akácosokba telepítik át kaptáraikat a vándorméhészek. Ezt megelőzően azonban kipergetik az eddig gyűjtött mézet. Sajnos vékonyan csorog. A hűvös, szeles idő miatt ugyanis a méhek nem tudták kihasználni az egyébként példátlanul gazdag akácvirágzást. Volt olyan nap, hogy csak egy-két kiló aranysárga méz gyűlt össze kaptáronként a kívánt 16—17 kilóval szemben. A termés minősége azonban kifogástalan, az első pergetésű akácméz kiváló za- I matú, illatú. Az ország egyik legnagyobb kiterjedésű akácerdeje Pusz- tavacs határában van. Ez minden évben a vándor méhészek első állomása. A rovarok zümmögésétől zsong az erdő. Strasz Károly nyugalmazott oroszlányi bányász (a képen) az idén is ötvennégy családdal települt az akácosba. A hirtelen beköszöntött szokatlanul erős felmelegedés hatására hársfák ezrei is bontogatják szirmaikat. Tíz évben legfeljebb egyszer fordul elő ilyen korai virágzás. Íme. új méhlegelők születnek. IKMt'BOin Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására kedden hazánkba érkezett a Libanoni Kommunista Párt küldöttsége Georges Haouinak, a párt főtitkárának vezetésével. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke részvéttáviratot küldött Je Jiang-Jingnak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése állandó bizottsága elnökének. Szung Csing-Ling asszonynak, Szun Jat-Szen özvegyének, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlésé állandó bizottsága tiszteletbeli elnökének elhunyta alkalmából. A budapesti kínai nagykövetségen pedig az Elnöki Tanács és a kormány nevében Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Házi Vencel külügyminiszter-helyettes fejezte ki részvétét. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi . miniszter kedden a MÉM-ben fogadta a minisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézmények idén végző hallgatóinak képviselőit. Tájékoztatta őket az agrártermelés terveiről, a kezdők elhelyezkedési lehetőségeiről. Giulio Bilancioni, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából kedden fogadást adott rezidenciáján. A fogadáson részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter, valamint a politikai, gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet több vezető személyisége. I