Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-11 / 135. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI XXV. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM Ára 1,40 forint 1981. JÜNIUS 11., CSÜTÖRTÖK Jé lépésváltás, sikeres félév M minőség hozza a megrendelést asBSQmeh A budaörsi központú Ipari Szerelvény és Gépgyár az előzetes számítások szerint sikeres félévet zár. Az év első hat hónapjára szóló 803,7 millió forintos termelési tervüket 810 millióra túlteljesítik. Más vállalatokkal szemben, itt viszonylag kedvezően indult az év; rendelésállományuk tisztázott, adott volt. Igaz, az alapanyagellátás — acélöntvényekből, saválló, hengerelt árukból, speciális kötőanyagokból —, akadozott, gátolta az ütemes munkát. Ezt oly módon hidalták át, hogy ahol mód és lehetőség kínálkozott rá: módosították a szerződéseket, azokat a megrendeléseket hozták előre, melyekhez az alapanyag adott volt. Tavaly év végén döntött úgy az ISG, hogy termékeinek minőségét tovább javítja. A szerelvények jobb minőségéhez azonban elengedhetetlen, hogy az öntvények is tökéletesek legyenek. Annál is inkább, mert az exportra menő termékeknél a MERT kifogásolta az öntvények minőségét, s ezt a hibát csak az öntvények utólagos tisztításával küszöbölhették ki, tehették termékeiket exportképessé. E tényeit, az észrevételek szorítják rá arra az ISG-t, hogy úgynevezett finom- tisztító üzemet hívjon életre. Javultak a terméskilátások Megszűnt a már-már aszályt idéző helyzet A repülőgépes növényvédők permetezőszerrel töltik fel a helikoptert Király Krisztina felvétele Az esőzések nyomán javultak a terméskilátások, legalábbis ott, ahol valóban kiadós csapadékot kapott a határ. Az elmúlt napokban eléggé szeszélyes volt a csapadék eloszlása, volt olyan terület, ahol egyáltalán nem kapott nedvességutánpótlást a talaj. Másutt csak négy-hat millimétemyi esőt mértek, s ez csak arra volt elég, hogy elverje a port. A 30—60 milliméteres esővel megszórt tájakon viszont szépen fejlődésnek indultak a növények. A mezőgazdászok határszemléinek tanúsága szerint jelentős területen megszűnt a már-már az aszályt idéző helyzet. A búza virágzása országszerte befejeződött Ebben a stádiumban a növénynek különösen nagy szüksége van a nedvességre, ugyanis ilyentájt erőteljesen indul meg a szem- képződés. A csapadék és a fülledt idő miatt az ország nagy kiterjedésű vidékein a búzatáblákat növényvédő szerekkel védik a fertőzésektől, a nagyhatású kémiai anyagokat repülőgépről és helikopterről juttatják a gabona,táblákra. A cukorrépánál a mezőgazdászok eléggé ritka jelenséget figyeltek meg. Ez a növény idén szinte három szakaszban kelt ki. Az esőzések nyomán most megkezdődött a cukorrépatáblák között a növekedésben mutatkozó különbség kiegyenlítődése. Viszont erőteljes gyomosodási folyamat is megindult. Az esőzések nyomán a kukorica erőteljes fejlődésnek indult, a növény naponta 2—3 centimétert is növekszik, a mezőgazdászok egyelőre általában elégedettek a fontos takarmánynövény állapotával. A napraforgótáblákban szintén növekedésbeli különbségek mutatkoznak. Országszerte megkezdődött a zöldborsó betakarítása. Folyamatosan érkeznek a gyümölcsszállítmányok is a boltokba és a piacokra. A tervet még az idén valóra is váltják, hiszen a vállalat exportja, termékeinek hitele erre a nem éppen speciális ISG-feladat megoldására szorítja őket. Az export pedig nem lebecsülendő: a 150 millió forintos értékből 100 millió a szocialista országokba irányuló, míg 50 millió a nem rubel elszámolású piacokra. A nyereségtervet az eredetileg meghatározott 46,7 millió forintot nem tudják hozni; ennek összege várhatóan 44 millió lesz. Az elmaradás oka az energia- és szállítási költségek növekedésében keresendő, a megoldást pedig az árak rendezésében látják. Eredmény viszont, hogy a szerszám-, porkohászati gyár ke- ményfémlapkákból 500 ezernél többet gyártott. Várható, hogy év végére 1 millió darabnál több készül. Néhány éve furcsa helyzettel kell szembenéznie a vállalatnak: a kvalifikált munkások száma fogy. Sok, jól képzett szakmunkás fordít hátat nemcsak a gyárnak, hanem a szakmának is. A marósok közül néhányan fűtőközpont-kezelőnek, raktárosnak álltak be. Fél év alatt ötven szakmunkás helyezkedett el képzettségétől eltérő munkakörben — s ez háromezer fős létszámnál komoly gond forrása. A karbantartások során több nehézséget sikerült elhárítani. Megoldották például a termelés szempontjából döntő ellenütős kalapács, SCPK-ol- ló felújítását, s a maglódi gyárban rendbe tették a raktárhelyiségeket. A második felévben esedékes nem rubel elszámolású finn exporthoz szükséges beruházás II. szakaszánál tartanak, sor kerül majd a CNC-technika alkalmazására is. Gyöngyösön megoldották már a gömbgrafitos öntvények gyártását, s ugyancsak a II. félévtől dolgozik már a központban az új felületkikészítő üzem is. V. E. Ünnepélyes fogadtatás és díszvacsora Budapesten a nigériai államfő Losonczi Pál és Alhadisi Shehu Shagari madott pohárköszöntőt Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hivatalos látogatásra szerdán Budapestre érkezett Alhadzsi Shehu Shagari, a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnöke. A nigériai államfő kíséretében van lshaya S. Audu külügyminiszter, A. Ebun Aygbola asszony tervezési miniszter, a magyar—nigériai gazdasági vegyesbizottság társelnöke, A. Ibrahim Gusau mezőgazdasági miniszter, Sylvester Ugoh, a tudományos- műszaki ügyek minisztere, Victor Masi pénzügyminiszter és Lawrence Fabunmi, a Nigériai Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete. Ma: 2. oldal: Folytatja munkáját a LEMP plénuma 3. oldal: Göröngyös út a vágóidig Legfőbb ellenőr a vásárló? 4. oldal: Pedig szükség ven rájuk Heti filmjegyzet 6. oldal: J Monostori tábortűznél... 7. oldal: Postabontás 8. oldal: Operától a folklórig minden Feloldják a tilalmat Az elnöki különgép délután hat órakor landolt a Ferihegyi repülőtéren. A vendégek gépkocsiba szálltak, majd díszmotorosok kíséretében a nigériai és magyar zászlókkal feldíszített Országház elé hajtattak. A Kossuth Lajos téren felsorakozott a magyar néphadsereg díszzászlóalja, s a főváros lakosságának több ezer képviselője jelenlétében került sor az ünnepélyes fogadtatásra. A fogadtatáson megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Faluvégi Lajos, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, az Elnöki Tanács és a kormány több más tagja, köztük Púja Frigyes külügyminiszter, továbbá az állami, társadalmi élet számos más vezető személyisége. Ott volt a fogadtatásnál Vadász Frigyes, hazánk nigériai nagykövete. Megjelent a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője, eljöttek a Nigériai Szövetségi Köztársaság budapesti nagy- követségének diplomatái és a Magyarországon tanuló nigériai diákok képviselői. A Kossuth Lajos téren Losonczi Pál üdvözölte elsőként a gépkocsiból kilépő Alhadzsi Shehu Shagarit és kíséretének tagjait A magasrangú vendégek a Ráikóezi-induló hangjaira — Losonczi Pállal együtt — elhaladtak a fölsorakozott katonák előtt, majd kürtszó harsant, s a diszzászlóalj parancsnoka jelentést tett • a Nigériai Szövetségi Köztársaság államfőjének. Fölcsendült a nigériai és a magyar himnusz, s utána Alhadzsi Shehu Shagari Losonczi Pál társaságában elhaladt a díszzászló-, alj előtt Ezután a vendégek gépkocsikba szálltak, s a tnagyar vezetek társaságában szállásukra hajtattak. Este az Országházban Losonczi Pál — miután dolgozó- szobájában fogadta a nigériai államfőt — vacsorát adott Alhadzsi Shehu Shagari tiszteletére. Az állami és társadalmi életünk sok ismert vezető személyiségének részvételével rendezett vacsorán jelen voltak a nigériai elnök kíséretének tagjai is. A vacsorán Losonczi Pál és Alhadzsi Shehu Shagari pohárköszöntőt mondott. (A pohárköszöntőket a 2. oldalon ismertetjük.) Autábonfó relep /Womoron Értékmentő vállalkozás Soksxáxexer ioríssfos megtakarítás Országszerte garázsok és szérűk mélyén sok-sok száz kiselejtezett gépkocsit esz a rozsda, a múló idő, mert a használhatatlanná vált járművekkel mit sem tudnak kezdeni tulajdonosaik. Ugyanakkor viszont sok esetben azért kényszerülnek állásra a járművek, meri egy-egy elromlott alkatrészt sehol nem lehet beszerezni. A Monori Állami Gazdaság és a Budapest és Vidéke Nyikolaj Talizin magyar iparvállalatokkal ismerkedett Nyikolaj Talizin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szovjet tagozatának elnöke, a bizottság Ezzportgondok a Taurusban Kelendő a profilszalagcsalád Derűre ború — mondaná kedélyesen Bodrogi Zsoltné, a Taurus váci gyárának gazdasági igazgatóhelyettese, ha jó kedve lenné. De nincs. Mert a tavalyi eredményes és viszonylag kevés gondtól terhes esztendő után az idei — bizony sok fejtörést okoz a vezetésnek. — Azt hittük, jól" vizsgáztunk 1980-ban, hogy megtanultuk a leckét — magyarázza. — Rá kellett jönnünk, számításainkon felül hatnak a világpiaci viszonyok. Itt van például slágercikkünk: a vízszigetelő Taurus W-fólia. Ebből az év első öt hónapjában 205 ezer négyzetmétert kellett volna gyártanunk iraki megrendelésre 41 millió' forintért. Miután változatlanul nincs nyugalom az iraki térségben, meghiúsult a tervünk. Hogy mentsük, ami menthető, előrehoztuk a belföldi szállításokat és a tervezettnél jóval többet, 327 ezer négyzetmétert adtunk el. Tudjuk azonban, ezzel csak időt nyerünk. A vállalatvezetés is igen jól értékesíthető, gazdaságosan exportálható terméknek tartja a W-fóliát. Épp ezért, az intenzív piackutatáson a sor. Április elsejétől létrehoztak egy vállalkozási irodát, amelynek irányításával éppen a mi gyárunk igazgatóját bízták meg. Ennek az a feladata, hogy szakemberek közreműködésével felkutassák, melyek az alkalmazási lehetőségek, területek, hol, mire, milyen típus használható föl, sikerrel. Kelendő viszont a járműiparban és az építőiparban a váciak profilszalag-családja. Ezzel nincsenek eladási gondjaik. Sőt, már tavaly év vége felé leállították a tőkés exportra történő kiszállításokat, és idén csak a belföldi igények kielégítése a cél. Május végéig sikerült is túlteljesíteni a tervüket: több mint 591 tonnát gyártottak. — Másik fő profilunk a mezőgazdasági padló, ezt csak tőkés piacokra szánjuk — mondja Bodrogi Zsoltné. — Értékesítési nehézségeink nem az árak miatt vannak, hanem tőkés partnereink gazdasági nehézségei szabnak gátat vásárlási szándékainknak. Pontosabban: a nyugat-európai tejtúltermelési válság miatt hozott határozatok. Jelentős e téren a lemaradásunk is: a tervezettnél 17 és fél ezer négyzetméterrel kevesebbet állíthattunk elő. Gazdálkodás szempontjából ez különösen hátrányosan érint bennünket azért is, mert sikerült jelentősen csökkenteni a termék önköltségét. A vácszentlászlói Zöldmező Tsz közreműködésével adja el a Taurus ragasztóoldatainak jó részét. Bérmunkában csomagolják ugyanis: három nagyságú dobozban kerül tőlük a felhasználókhoz. A ragasztóoldatokból 2144 tonna készült — az előírtnál szintén valamivel kevesebb. Elsősorban alapanyag-ellátás hátráltatta a folyamatos termelést. — Sikerült-e teljesíteni a féléves tervünket? — ismétli a kérdést az igazgatóhelyettes. — Programokat módosítunk szükség szerint és igyekszünk minden eszközzel részint a folyamatos termelést, részint pedig a kiszállítást biztosítani. A dolgozók megértik a vezetés, a gyár gondjait, mellettünk állnak, segítenek. Pedig a gyárnak most kevés eszköze van emberei megtartásához, a munka fokozott anyagi megbecsüléséhez. D. Gy. 27. ülésszakán részt vevőszov. jet delegáció vezetője, szerdán Székesfehérvárra, a Videoton Elektronikai Vállalathoz látogatott. A vendéget elkísérte Marjai József minisz- terelnökheiyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke. A nagyüzem vezetői tájékoztatták .Nyikolaj Talizint és kíséretét a gyár termelési, külkereskedelmi tevékenységéről, eredményeiről, különös tekintettel a szovjet vállalatokkal való együttműködésre. Délután Nyikolaj Talizin. a magyar kormány elnökhelyet, tesének kíséretében Pécsre érkezett, ahol először a Zsol- nay-gyár tevékenységével, majd Baranya fővárosának nevezetességeivel ismerkedett. MÉH Vállalat közelmúltban, megkötött társasági szerződése ezen a visszás helyzeten kíván segíteni. Megállapodásuk értelmében, közös vállalkozásban, egy kétmillió forintos beruházással, autóbontó telepet létesítettek Monoron, az autószerviz közelében. A csaknem 30 ezer négyzetméternyi területen kialakított telep egyik részén az ipari munka folyik, egy elkülönített területen pedig új MÉH-ha- szonárú értékesítő részleget nyitottak. A jól felszerelt, részben gépesített autóbontóban 10 szakember foglalkozik a roncskocsik szétszedésével. Az autók alkatrészeit szétválogatják, a jó fődarabokat külön kezelik, és a szomszédos MÉH-telepre juttatják, ahol azokat kereskedelmi forgalomba bocsátják. A roncsok átadóinak a MÉH átvételi díjszabása szerint fizetik ki az ellenértéket. Jelenleg elsősorban a mező- gazdasági üzemek roncsjánmű- veinek szétbontásával foglalkoznak, de a közeljövőben már más vállalatoktól, sőt a magánosoktól is vállalnak munkát. Az újszerű és hasznos vállalkozással sok százezer forint értékű nyersanyagot takarítanak meg a népgazdaságnak, ugyanakkor biztosítják, hogy egy-egy alkatrészhiány miatt ne álljon kihasználatlanul, ismét a forgalomba kerülhessen a jármű. K. Z. Aczél György Nógrádban Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes kedden és szerdán Nógrád megyében tett látogatást. Salgótarjánban, a megyei pártbizottság székházában tájékozódott a megye politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetéről, eredményeiről és gondjairól, majd szólt az ország előtt álló legfontosabb politikai, ideológiai, gazdasági, művelődés- és oktatáspolitikai tennivalókról Szerdán, látogatása második napján, a Politikai Bizottság tagja részt vett és felszólalt az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának ülésén, amely munkarendjéről, munkamódszeréről tanácskozott. A délutáni órákban Aczél György felkereste a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumot, ahol a megye érelmiségének képviselőivel találkozott és válaszolt a nemzetközi politikai helyzettel, valamint a hazai politikai, ideológiai feladatokkal, további gazdasági és kulturális haladásunkkal kapcsolatos kérdéseikre. KOZELET Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettesnek és Dumitru Petrescunak, a román belkereskedelmi miniszter első helyettesének vezetésével Nagyváradon tartotta ülését a magyar—román belkereskedelmi munkacsoport, június 9-én és 10-én. Az ülésen áttekintették az idei egy- milliárd forint értékű belkereskedelmi választékcsere és határmenti árucsere helyzetét. f