Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-10 / 134. szám
NAGYKŐRÖSI ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 134. jZAM 1981, JŰNIUS 10., SZERDA Idénykezdet a konzervgyárban Valamennyik közös érdeke Kajszi- és rózsabarackfákat érdemes telepíteni Hagyomány már, ' hogy a Nagykőrösi Konzervgyár termeltetési főosztálya szezon előtti tanácskozásra hívja a vállalattal szerződéses kapcsolatban álló mezőgazdasági nagyüzemek és a nyersáru közvetítésével foglalkozó cégek képviselőit. A legutóbbi ilyen tanácskozást a napokban tartották meg, élénk érdeklődés mellett. Nyersanyag Antal László, a gyár igazgatóhelyettese elmondotta, hogy ezekre a megbeszélésekre a szezon zökkenőmentes lebonyolítása érdekében van Szükség, hiszen sikeres idény csak akkor képzelhető el, ha a termelők és a feldolgozók között összhang van. Persze, váratlan események a legaprólékosabb előkészítés mellett is előfordulhatnak. Ennek ellenére a tanácskozás fontossága vitathatatlan, mert alkalmat ad a vélemények kicserélésére, az elképzelések, javaslatok összehangolására. Ezúttal főként a konzervgyár vezetői mondták el kívánalmaikat arról, hogy milyen minőségű nyersanyagot várnak a termelőktől. Dr. Konrád Zoltán termeltetési főosztályvezető részletesen szólt a tavalyi nyersanyag-felvásárlásról. Ismertette az idei feladatokat és a távlati fejlesztési elképzeléseket. Egyebek között elmondotta, hogy a tavalyi rekord zöld- borsótarmés átvétele zökkenő- mentes volt. Sajnos, a mostani időjárás nem kedvez a borsónak, nagy szüksége lenne a növénynek esőre. Távlati elképzelés az, hogy a borsószemeket csak zsengeség szerint minősítsék, szemnagyság szerint ne. Ez megkönnyí- nyítené az átadás-átvételt. Amennyiben KGST-szinten elfogadják a kezdeményezést, a későbbiek folyamán bevezetik ezt a módszert. A borsófeldolgozást a gyár a tavalyi szinten kívánja tartani. A zöldbab minősége a gépi szedés miatt évek óta sok gondot okoz. Ezen a konzervgyár most úgy próbál segíteni, hogy az abonyi telepéről a II-es telepre helyezi át a zöldbab tisztítását. Ezáltal megrövidül a bab feldolgozási ideje. A gyár partnereivel órákra bontott ütemtervet beszél meg, hogy a feldolgozás folyamatos és zavartalan legyen. Az uborkával kapcsolatban az előadó elmondotta, hogy bármilyen mennyiséget képesek átvenni és feldolgozni. Egyébként hazánkban évek óta alkalmazzák kísérleti jelleggel az uborkaszedő gépet. Viszont kevés a gépi szedésre alkalmas, hazai uborkafajta, a külföldi vetőmag pedig drága. Várható, hogy pár év múlva lesz hazai, gépi szedésre alkalmas fajta is, amely olcsóbb lesz az importált vetőmagból neveltnél. Gépekkel Az idén kísérletképpen a nagykőrösi Mészáros J ános Tsz-ben is géppel szedik az uborkát. Egyébként a gépi szedésű uborkák lendületesebben érnek a hagyományosnál, s egy-egy alkalommal több termést lehet betakarítani. A korábban oly népszerű paradicsomsűrítmény a világpiacon ma már nehezen állja meg a helyét, ha a minősége nem kifogástalan. A paradicsom gépi szedése révén, a zöld és minőségileg nem kifogásolható paradicsom is a zúzóba került. Fontos, hogy a paradicsom színe is szabvány szerinti legyen. Az idén öt konzervgyárban bevezetik a műszeres színmérést. Előfordul olyan is, hogy a tsz-ek gépi szedésre nem megfelelő fajtájú magot vetnek. Könnyen felszakad a héja, s belekerül a homok, s a terméshozam sem kielégítő. A változó étkezési szokások következtében paradicsompaprikából értékesítési gondjai vannak az iparnak. Éppen ezért a vállalat csökkentette a paradicsompaprika-feldolgozás mennyiségét. Általában is érvényes szabály, hogy a gyár a piaci igényekhez igazítja a feldolgozást. Növelni szeretné például az uborkafeldolgozás mértékét. Viszont paradicsomkonzervből jövőre 20 százalékkal kevesebbet szándékoznak gyártani, mint az idén. A fő hangsúlyt a minőségjavításra fektetik. A levélszárítmányoknál, vagyis a kapor és a petrezselyem zöldje esetében ugyancsak csökkentik a termelést. Dr. Konrád Zoltán, a továbbiakban arról számolt be, hogy a gépi betakarítás, a borsó után. a legjobban a szilvánál és a ribiszkénél vált be. Egyébként javasolta, hogy a gyümölcsfákat telepítők főként kajszi- és rózsabarackfákat telepítsenek, mert ezeknek jövőjük van. Szakemberek A Nagykőrösi Konzervgyár a tsz-szövetségnek azt javasolta, hogy a minőségi átvételnél jól képzett szakembereket állítsanak be műszakonként, aki a termelőtől átvett áru minősítésénél jelen van, s képviseli a tsz-ek érdekeit. Antal László igazgatóhelyettes arról számolt be. hogy a termelők igyekezzenek jó minőségű nyersanyagot termelni, hogy abból a gyár kifogástalan minőségű terméket állíthasson elő. Nyikos János göngyölegirodavezető a gyöngyölegfor- galommal kapcsolatban fejtette ki véleményét. Elmondotta: a göngyölegellátásban nagy fennakadás tavaly nem volt. Viszont gondot okozott a begyűjtés után az, hogy a göngyölegek jórészt kijavíthatatlan állapotban érkeztek vissza a gyárba. A tartályláda, a mezőgazdasági és a konzervipari láda több gazdaságnál elveszett. Ezek kiküszöbölésére a vállalati vezetés úgy határozott, hogy egységesíti a göngyölegek betéti díját. Az esetlegesen felmerülő vitákat pedig úgy igyekeznek megszüntetni, hogy a göngyöleget oda-vissza számlázzák, és az átadás-átvételkor minősítik is. Friss Antal szállítási osztályvezető elmondta, hogy 60 százalékban a termelő gazdaságok szállítják a nyersanyagot a feldolgozótelepekre. Emellett a gyár is szállíttat árut, bérelt gépjárművel. Az előadó a jobb fuvarszervezésre. a nyersanyagok időbeni beszállítására és a gépkocsik optimális kihasználására hívta fel a figyelmet. Hegedűs Dénes minőség-ellenőrzési főosztályvezető a nyersanyagok minősítéséről szólt alapos részletességgel. Felhívta a figyelmet az ütemes nyersanyag-beszállításra. Szólt arról, hogy azokat a termékeket, amelyeken az engedélyezettnél több vegyszermaradvány van, visszaküldik a termelőnek. Műszerrel vizsgálják átvételkor a zöldborsót és a paradicsomot. Az utóbbinál színmérés is van. Ellenőrzés Szólt az idegen anyagokról és a tároló-, szállítóedények gondos kezelésére is felhívta a figyelmet. Elmondta, hogy a tsz-szövetség által beállított ipinőségi ellenőr nagy segítséget adna a termelőknek, de a gyárnak is. K. K. Ipari kenőanyagok A Gépipari Tudományos Egyesület nagykőrösi szervezetének legközelebbi tanácskozásán, június 11-én csütörtökön délelőtt 10 órakor, a konzervgyár bemutató termében Ferke Mihály az ÁFOR alkalmazástechnikai csoportvezetője tart előadást az ipari kenőanyagokról, különös tekintettel az importált készítmények helyettesítésére. Feszültség alatt a hálózat A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága , értesíti a lakosságot, hogy a Csongrádi úti iskola és a környékén levő Tóth Dénes tanyaépületének villamosenergia-ellátásá- ra új kisfeszültségű légvezetéket és földkábelt, valamint a Szurdok dűlőben a Bíró-féle tanyaépület villamosenergia- ellátására kisfeszültségű lég vezetéket létesített. Az új létesítményeket az Áramszolgáltató Vállalat feszültség alá helyezte, ezért érintésük életveszélyes és tilos! A megbízatás szerint Többet és jobban politizálni Erősödött a KISZ befolyása az üzemekben Befejeződött a KISZ X. kongresszusa. A Pest megyei küldöttség nagykőrösi tagjai is hazatértek. Sőt, már jó néhány nap is elmúlt, s még sohasem mondhatták végig élménybeszámolójukat, hiszen mindig újabb érdeklődők érkeznek, s azon nyomban újra kell kezdeni a történetet. Kevés híradás Szűcs Balázzsal, a konzervgyár KISZ-bizottságának titkárával, okulva a tapasztalatokból, eleve megegyeztünk, hogy nem mondja el töviről hegyire emlékeit. Inkább a hozzászólásáról beszélgetünk. Ámbár beláttuk, hogy a kongresszus végeztével valójában nem túlságosan helyes egy- egy véleményt kiragadni a sok közül, s arra visszaemlékezni. Most már nem az egyes küldöttek, hanem a kongresszus egészének, valameny- nyi küldött együttes véleményén kell töprengeni. — Kétségkívül ehhez a szabályhoz kell tartanunk magunkat, viszont az is igaz, hogy a szekcióülések vitáiról viszonylag kevés tudósítás jelent meg. Ez természetes, hiszen az érdeklődés középpontjában a plenáris tanácskozás állott. Engem viszont egész héten arról faggattak fiatalok és felnőttek, hogy mit mondtam, hogy mondtam. Valójában persze senkit sem az érdekelt, hogy én, Szűcs Balázs, kongresszusi küldött mit mondtam, hanem az, hogy azt mond- tam-e, amivel társaim megbíztak. — Tessék, itt az alkalom, hogy kielégítsd azokat a kíváncsiskodókat, akikkel még nem találkoztál. — Nos, igyekeztem megfelelni a várakozásnak. Az élelmiszeriparban dolgozó fiatalok helyzetéről beszéltem. Nemcsak nagykőrösi adatok alapján. Igyekeztem minél több ismeretre szert tenni a megye valamennyi élelmiszer- ipari üzemével kapcsolatban, s végül országos adatokat is felhasználtam, amikor hozzászólásomat fogalmaztam. Mert természetesen mindent leírtam előre, már csak a nagy felelősség miatt is. Legyenek sikereik — Ne haragudj a kérdésért, de szépítettél-e ezen a megismert valóságon. — A KISZ kongresszusa eredményeket akart elérni. Hogyan szépíthettem volna? — Tehát akkor miről beszéltél, mit mondtál? .— Bevezetésként röviden vázoltam az élelmiszeripar helyzetét. Néhány mondatban. Kántor Sándor kiállítása SÍ’TS rJ Június 14-ig tart Kántor Sándor Kántor-fazekasmű- hely című kiállítása. A 87 éves Kántor Sándor, a népművészet mestere, Kossuth- díjas fazekas karcagi műhelyében ma is nap mint nap nagy szorgalommal „írókázza” tárgyait abban a meggyőződésben, hogy hozzájárulhat a ma embere ízlésvilágának fejlesztéséhez, kultúránk gazdagításához. ü;:i Nyilas Ilona felvételei Aztán arra hívtam fel a figyelmet, hogy az élelmiszer- iparban öt évvel ezelőtt a dolgozóknak meg 47 százaléka volt 30 éven aluli. Most már sokkal kevesebb a fiatal. A konzervgyárban például csak 23 százalék az arányuk. — Ezt miért volt fontos hangsúlyozni? — Mert önmagában véve sem jó, ha egy . szakma úgymond „elöregszik”. De itt másról is szó van. Mégpedig arról, hogy más iparágakhoz viszonyítva az élelmiszeriparban viszonylag kedvezőtlenek a munkahelyi körülmények, alacsonyak a bérek. A fiatalok tehát teljesen érthetően máshova igyezeknek. Vagyis ebből az egyszerű arányváltozásból sok minden kiolvasható. Például az iparág fejlesztésével kapcsolatban is. — Ha jól értesültem, az anyagiakkal kapcsolatban konkrét javaslatot is tettél. — Azt, hogy a kiváló ifjúsági brigád ugyanannyi jutalmat kapjon, mint a kiváló „felnőtt” brigád. De ezt nem anyagiasságból mondtam, hanem abból a megfontolásból, hogy az egyenlő munkáért, de csak az egyenlő munkáért ugye, egyenlő bér, illetve jutalom jár. — A konzerves fiataloknak volt egy nagy szívfájdalma ... — Mégpedig az, hogy az idén nem rendezték meg a szakma kiváló tanulója versenyeket. S igazuk van a diákoknak, ha ezt hiányolják, hiszen a fiataloknak mindig, minden körülmények között ez a leghőbb vágya, hogy bebizonyítsák tudásukat, rátermettségüket. Az, hogy sikereik legyenek. Nem szabad ennek lehetőségét elvenni tőlük. Több pénz jut — Emlékszem, hogy még a kongresszus előtt az ösztöndíjuk miatt is panaszkodtak neked a diákok. — Mégpedig az egyik élelmiszeripari szakma diákjai a másikra. Arról volt szó, hogy a konzerveseknek alacsonyabb az ösztöndíja a sütőipari tanulókénál. Ezt a tényt sem felejtettem ki hozzászólásomból. — Remélem nemcsak panaszkodtál ... — Magától értetődik, hogy elmondtam a jót is, ha másért nem, hát a többiek okulására. Például azt, hogy a nagyüzemek már megteremtették a szabad idő hasznos eltöltésének feltételeit. Ezek kihasználásához igen sok segítséget kapunk a szakszervezettől és a KISZ megyei bizottságától, mi, nagykőrösiek pedig a KISZ városi bizottságától is. Azt is elmondtam, hogy az élelmiszeriparban általában és a fiatalok esetében is több pénz jut már a szociális kedvezményekre, mint eddig. S azt is, hogy növekedett a KISZ befolyása az üzemek életében. Fogadják meg — Amikor a hozzászólásodról elmondod mindezt, s élmények felelevenítésével is szolgálsz az érdeklődőknek, kiegészíted-e a történeteket valamiféle „bölcsességgel”? — Általában azzal a végső következtetéssel, melyet egyebek közt elraktároztam magamban a kongresszuson. Az eltelt hét, a sok beszélgetés Is megerősített ebben. így hangzik: a fiataloknak sokkal többet és főként jobban kell politizálni, mint eddig. — Akkor javasoljuk, hogy ezt a tanácsot mindenki fogadja meg. Farkas Péter SPORT - SPORT - SPORT - SPORT-SPORT Serdülő atlétáink: Öt számban megyebajnokok Kedvezőtlen, szeles, hűvös időben két nap Cegléden rendezték a serdülő B-korcsopor- tos atléták megyei atlétikai bajnokságát, közepes létszámmal. A Nk. Pedagógus SE fiataljai a következő eredményeket érték el. 1967- es születésű fiúk. Súlylökés: 1. Ványi Ferenc 41,05 Diszkoszvetés: 1. Ványi 34,30 cm. Gerelyhajítás: 1. Dob- ránszki Zoltán 45,86; 2. Ványi 41.05 m. 1968- as fiúk. Diszkosz: 2. Pesti Albert 17,38 m. Gerely: 1. Pesti 25 m. 1967- es leányok. 100 méteres síkfutás: 3. Biczó Erika 15,2 másodperc. 400 m: 2. Dénes Erika 1:13,5 perc. 800 m: 3. Dénes 2:41,1 perc. Súly 3. Okruhlicza Ágnes 688 centiméter. 1968- as leányok. 200 m: 1. Burján Edit 29 mp. Súly: 2. Burján 857 cm, 3. Horváth Anita 775 cm. ☆ A testnevelés tagozatos iskolások megyei atlétikai versenyének is Cegléd volt a színhelye. Azok a tanulók indulhattak, akik a téli tornaversenyen is részt vettek. Most 30 méteren, kislabdadobásban és távolugrásban vetélkedtek a kisdobosok. Csapatonként a 10-ből a 7 legjobb eredménye számított. A Nk. Kossuth-isko- lás fiúcsapat igen jól szerepelt: 4 iskola közül a második helyen végzett. Az egyéni legjobbak (40 főből) körösiek voltak: 1. Zatykó István 138; 2. Kasza Zsolt 137; 3. Tóth Szabolcs 136 ponttal. A leányok eredménylistája még nem érkezett meg, pontos eredményeiket a körösiek nem tudják. Üzemi labdarúgás A Kinizsi-sporttelepi bitumenes és salakos pályán szerdán délutánonként jó hangulatban, lelkes játékkal folynak a konzervgyári kispályás labdarúgó üzemi bajnokság mérkőzései. Eredménye: Építők—Villanyszerelők 4-2, Járműjavítók—Il-es telep 7-4; Építők—Forgácsoló 4-3; Villanyszerelők—Il-es telep 4-1, Ceglédi gyáregység—Járműjavítók 4-2; TMK—Raktár 0-0; TMK—Építők 5-3; Forgácsoló -Il-es telep 4-1, Cegléd—Villanyszerelők 3-2; Járműjavítók —Raktár 4-4. Két találkozót későbbre halasztottak. Az első három játéknap után az élcsoport állása: 1. Ceglédi gyáregység 4 pont (7-4 gól); 2. Építők 4 (11-10); 3. TMK 3 (5-3), 4. Járműjavító 3 (13-12). Üszótanfolyam indul A Városgazdálkodási Vállalat június 15-én úszótanfolyamot indít. Jelentkezni a strandfürdő pénztáránál lehet, 6 éves kortól, felső korhatár nélkül. Mai sportműsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 17 óra: a konzervgyári kispályás üzemi bajnokság 7. fordulója. Tisza- kécske: T. KSK—Nk. Kinizsi, barátságos mérkőzés. Sakk Zánka: a XVII. nyári úttörőolimpia országos döntője. S. Z. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor Georges Feydeau: Osztrigás Mici. Bajor-bérlet. Moziműsor Üzenet az űrből. Színes, szinkronizált japán tudományos-fantasztikus film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben Szárnyalás. Színes, szovjet film, fél 4-kor. Sakknovella. Szinkronizált, NSZK-film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0138—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ¥