Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-10 / 134. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 134. SZÄM 1081. JÚNIUS 10., SZERDA Állategészségügy az emberekért Harminc tehén, ezer kismalac pusztult el Néha bizony periférikus témának érezzük az állatok egészségügyi gondozását. Az is meglehet, hogy városon egészen különleges problémának számít ez a kérdés. Csakhogy Cegléd mezőgazdasági települési jellege, a városban működő három termelőszövetkezet és az állami gazdaság munkája különösen fontossá teszi az állattartás egészség- ügyi vonatkozásait. Érthető hát, hogy Cegléd tanácsénak végrehajtó bizottsága részletes elemzés alapján tárgyalt az állategészségügy helyzetéről. Rendelkezések A vizsgálódás, az eszmecsere és az elemzés kifejezetten a gondokra, illetve azok megoldására koncentrálódott. Igaz ugyanis dr. Faith István járási-városi főállatorvos megállapítása, hogy vég- sősoron Cegléden az állategészségügyi szolgálat már több éve alapvetően jól működik, felelősségteljesen látja el sokrétű feladatát. De éppen azt érezzük leghaszno- sabbnak, hogy az elfogadható általános helyzeten igyekeznek javítani. Cegléden működik a megye egyetlen állatkórháza, ahol tavaly „bejáró betegként” 1430 állatot gondoztak, s további 716 négylábút részesítettek kórházi ellátásban. Jelentős igény mutatkozik erre a szolgáltatásra. Jó volna hát, ha a jelenlegi tervidőszakban sikerülne röntgenkészülékkel ellátni a kórházat, s megoldani a műtőasztal hidraulikus mozgatását. Hasonlóan kettős ítéletet lehetne mondani a ceglédi vásártérről, amely a beszámoló szerint megfelel az igényeknek, de nem elégíti ki azokat a követelményeket, amelyeket az állami rendelkezések előírtak. Különös figyelmet fordított a bizottság a piac állapotának vizsgálatára. Érthető, hiszen erről a zsebkendőnyi területről szerzi be a város lakossága az élelmiszereinek jelentős hányadát. A megállapítás szerint az alap-élelme- zésegészségíigyj követelményeknek megfelel ugyan a piac, bár több gondot kell fordítani a tisztaságra és a környezet rendezésére. Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy néhány éven belül kényszervágóhidat kell létesíteni, mivel ezt a feladatot a PENOMAH rövid idő múlva képtelen lesz elvégezni. Talán a kelleténél is több szó esett a város gyepmesteri telepéről. Ugyanis az elhullott állatok tetemének megsemmisítése egyre nagyobb gondot jelent. Igaz, hogy a feltételek sem jók, de a személyi probléma is képes objekti válódul: a jegyzőkönyv szerint a gyep- mester idült alkoholista. Eboltás ■ Az állampolgári fegyelemre is következtethetünk abból a tényből, hogy visszatérő gondot jelent a kutyusok oltása. Jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy a város hány ebe részesült az óvintézkedésben. Mivel egyes adatok szerint több mint négyszáz házőrzőt nem oltottak be. Csakhogy ugyanebből a kimutatásból — más összeadás! szisztémában — az derül ki, hogy 379 nem létező ebet is beoltottak. Meglehet: tréfásnak tűnik a dolog. Csakhogy ijesztő méreteket öltött a rókák veszettsége, s ezek az állatok éppen a kutyák által juttatják el betegségüket az emberekhez. Így aztán közös biztonságunkat veszélyeztetik azok, akik elmulasztják a négylábú kedvenceik beoltatását. Sajnos, néhány termelőszövetkezet nem érzi még az állatok egészségvédelmének fontosságát. Íme, két példa, a Kossuth Termelőszövetkeziet- ben 30 tehén pusztult el gondatlanság miatt, ennél is riasztóbb, hogy a Lenin Tsz- ben tavaly őszön 1000 kismalac hullott el. S idézzünk egy mondatot írásos és elfogadott beszámolóból: „a MaA nap kérdése: És a napközisek ? Megszüntetik Cegléden a központi napközi otthont, és ezzel lényegében átszervezik az egész napközis nevelőmunkát. Mai kérdéssorunkkal Szabó Alfrédhez, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetőjéhez fordultunk. — Mi tette szükségessé ■ az intézkedést? — Mindenekelőtt a demográfiai hullám emelkedése. A most záruló tanévben 434 nyolcadikos végez és 700 elsős kezdi meg a tanulást. Hasonló növekedés várható jövőre és 1983-ban is. A központi tanulószoba megszüntetésével a tantermek számát akartuk növelni. Ősztől ezáltal 11 és további intézkedésekkel 4 tanulócsoport részére tudtunk helyet biztosítani. — Hogyan alakul a tanulószobái ellátás? — Minden jogos igényt ki tudunk elégíteni. A tanuló- szobás gyerekek nem járnak majd szokatlan környezetbe, ki-ki visszakerül a saját iskoláiéba. Ez előnyös pedagógiai megoldás, hiszen a gyerekek személyisége egységes, hasznos tehát, ha egységes nevelési elvek hatnak rájuk a tanórán és a szorgalmi időben. — Nevelési elveink lényegüket tekintve nem változtak. Ugyanazok, mint nyolc évvel ezelőtt. Ki felelős hát azért, hogy ezek szerint tévesen, létrehozták a központi napközi otthont? — Az ország több megyéjében folytak kísérletek központi napközi otthonok létrehozásával. A próbálkozás nem volt hiábavaló, mert jelentős pedagógiai tapasztalatokkal gazdagodtunk. A ceglédi központi napközi otthon épülete korábban is tanítási célt szolgált, s az ide befektetett pénz az általános iskolai oktatás során visszatérül. A pénz visszatérül. A kísérlet majdnem hogy felesleges volt. Hiszen vizsgáló bizottság állapította meg, hogy a központi napközi otthonban kitűnő nevelőmunka folyt. Az oktatásügy vezetői most az új megoldásra eszküsznek. Kr. Gy. gyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet Szentmártoni út mentén levő komplex majorja prototípusa annak, hogyan nem szabad nagyüzemi egységet szervezni". Határozat Cegléd városának végrehajtó bizottsága határozatot fogadott el az állategészségügyi helyzet javítására. A végrehajtásra biztosíték, hogy meghatározták az anyagi forrásokat is, amelyek elengedhetetlen feltételei a javulásnak. A fentieken kívül tárgyaltak, s határozatot hoztak a pénzügyi hitelekről, telkek tartós használatáról, az általános iskolai napközi otthoni szervezet módosításáról, illetve a Ceglédi ősz rendezvénysorozat programjáról. Kriszt György író—olvasó találkozó Eszmecsere lényeges dolgokról Immár hagyomány Abony- ban, hogy az ünnepi könyvhét ideje alatt író—olvasó találkozót rendez a nagyközségi könyvtár. Sok neves író és költő vendég megfordult már a település irodalombarátainak körében. A randevúk többsége sikeres volt, de az ideihez hasonlóra kevesen emlékeznek. Már az érdeklődés is erre utalt, ugyanis a tanácsház díszterme ezúttal kicsinek bizonyult, még a pótszékek elhelyezése után is sokan kinnrekedtek a folyosón. Nagy siker A sikert több tényező magyarázza. Az első, hogy As- perján György SZOT-díjas írót könyvei alapján még nem ismerik annyian, de hallottak róla, mint dramaturgról, vagy a Magyar Rádió munkatársáról. Megismerésre ösztönözte a közönséget a rendezvényre invitáló meghívó mellé csatolt rövid életrajzi adalék és az eddig megjelent három könyvének bemutatása is. Érdemes idézni önmagáról irt sorait!: „Budapest 1939. Megszülettem. Törvénytelenül, Senki nem várt. A körülmények persze! A mentségek! A „prolisors!”! Állami gondozás, micsoda szörnyű kifejezés!, — nevelőszülők, intézetek. S mert éltem, akárhogyan is, alkalmas voltam a boldogságra. Vidék, város, vidék. Általános iskola, fővárosi ipari iskola, társak, vasesztergályos segédlevél, munkatársak, munkás- szállások, ágyrajárás, albérletek; lassanként látó, mérlegeTakarmánytáp a háztájikba Fontos feladata a Gabonaforgalmi Vállalat ceglédi keverőüzemének, hogy a nagyüzemeken kívül a háztáji gazdaságokat is ellássa takarmánytáppal. Készítményeik a kiskereskedelmi vállalatokon keresztül zsákokba csomagolva jutnak el a termelőkhöz. Apáti-Tóth Sándor felvétele Babanap A hagyományok szerint Cegléden tegnap hangos énekszó verte fel a Szabadság tér és a Kossuth tér mindennapi csendjét. Előballagást rendeztek a város Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézete tanulói. A hagyomány szerint az utolsó előtti tanítási napot babanapnak nevezik. Tizenkét kislány és két fiú sétált énekelve az utcákon, megkerülve a Kossuth teret a ceglédi áruházba tartottak. A lányok karján hajasbabák pihentek, az irigylésre méltó két fiú pedig a lányokba karolt. Sodorták végig a járdán közlekedőket, ' örömteli daluk messze hangzott. Érthető, ilyenkor az utolsó tanítási napon látványos va- gányságot kell elkövetni. Hiába, mióta világ a világ az iskolai diktátum már csak ilyen. Tizennégy áruházi eladó most átballag az életbe. Tőlünk, felnőttektől is függ, meddig marad boldog a daluk. Asperján György dedikál 15 értelem: ez te vagyáé a világlázongás, lázadás ... Néhány megértő ember, esti gimnázium, vergődés, szerelmek és iszonyatig hajszolt öntudat: a szocialista hazában mindenhez van jogod! A budapesti egyetem bölcsészkara, eszmei társak, a Tiszta Szívvel című folyóirat szerkesztése.” Égető kérdések A másik, ami érdekessé tette a találkozót, hogy az íróvendég először mai irodalmi életünk helyzetét, korunkban betöltött szerepét vázolta, majd olyan — szinte mindenkit érintő — témát boncolgatott, mint a serdülő gyermek helyzete a családban és a világban. A harmadik pozitívuma ennek a rendezvénynek az volt, hogy a közönség nem szokványos kérdéseket intézett az íróhoz, hanem lényegbelieket. A kétórás együttlét nem kérdezz—felelekhez, inkább eszmecseréhez hasonlított. Olyan témákat tárgyaltak meg, mint hogy; gyer- mekcentrikus-e társadalmunk, vagy sem; miért lesznek tizenévesek öngyilkosok? A találkozó sikerét bizonyítja az is, hogy a helyi Kazinczy Ferenc Könyvesbolt a helyszíni árushelyén az író legfrissebb, Rohanj velem című ifjúsági regényének minden példánya elkelt. Az íróvendég köszöntésével egybe esett Maczó Zsuzsanna könyvgrafikáiból és Maczó Péter plakátjaiból válogatott kiállítás megnyitása. A képzőművész házaspárt Győré Pál vb-titkár mutatta be. Közös kiállítás Maczó Zsuzsanna nyolc éve az Európa Kiadó munkatársa. Számtalan könyvet tervezett, a belső tipográfia mellett, gyakran külső kötésgrafikát is készített. A paravánokra ezekből került néhány. „A macskaváros krónikája” című fantasztikus, általa illusztrált kínai regény most jelent meg. Maczó Péter sokáig Abony- ban gyerekeskedett, itt élt szüleivel. Nyomdamérnök, három évig ő is az Európa Kiadónál dolgozott, most főiskolai tanár. Kiállított plakátjai részben a könyvhétre készültek, vagy könyvvel kapcsolatosak, illetve a Magyar Hirdető plakátbörzéire benyújtott munkáiból valók. A házaspár több kül- és belföldi közös kiállításon is szerepelt. A mostani, melyet a megnyitáskor nagy érdeklődés kísért, június 14-ig, naponta 10—17 óráig tekinthető meg a tanácsháza dísztermében. Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Zúzalékbeton A Ferihegyi repülőtér új kifutópályáinak betonjához uzsabányai bazaltot és nagy- harsányi mészkövet szállít a Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat;. A repülőtéri beton anyagába azért kevernek meghatározott mennyiségű és szemnagyságú zúzott kőzetet, mert a kőzúzialékkal készített beton szilárdabb és kopásál- lóbb a hagyományos kavicsbetonnál. A nagy megterhelésnek kitett fel- és leszállópályák nyomószilárdságát előnyösen növeli a jó minőségű, kemény uzsai bazaltkő. Szeptember közepéig összesen több mint százezer tonna bazaltot és mészkövet küldenek az új kifutópályák betonozásához a Délkő uzsai és nagyharsányi bányájából. Kétszer hét pont Ifjúsági győzelmek Labdarúgás. A megyei ifjúsági bajnokságban a CVSE megerősítette második helyét két utóbbi találkozóján szerzett négy ponttal. Ceglédi VSE—Göd 5-0 (3-0) CVSE; Tóth I — Laki, Adá- mi, Karai, Gracza, Kovács, Tóth L., Kelemen, Búzás, Kistamás, Szoljár. A ceglédiek végig nagy fölényben játszottak, az eredmény nem is fejezi ki hűen a két csapat közötti különbséget. Góllövők: Kistamás (3), Szólj ár (2). Jók; Karai, Kovács, Kistamás, Szoljár. Ceglédi VSE— Tápiószentmárton 2-1 (0-0) CVSE; Andrus — Laki, Adá- mi, Karai, Gracza, Kovács, Kelemen, Búzás (Tóth L., Dan- kó, Kistapás, Szoljár (Dur- ján). A rossz talajú pályán, a nagy hőségben is jó iramú mérkőzést játszottak a fiatalok. A CVSE öngóllal szerzett vezetésére büntetőből válaszoltak a hazaiak, majd a győztes gólt Dankó lőtte. A Vasutas most is több jó helyzetet elhibázott, így a győzelme biztosabb volt. annál, mint ahogyan azt az eredmény ’mutatja. A hét vége sportműsor Szombat Kézilabda: A Bem SE gerjei sporttelepén délután négy órakor kezdődik a Ceglédi KÖZGÉP SE—Székesfehérvári MÁV Előre, NB I B-s férfi öszecsapás. A ceglédiek eddig még nyeretlenek. Vasárnap Kézilabda: A Vasutas-sporttelepen a női megyei bajnokságban 10 órakor kezdődik a Ceglédi VSE—Gödi TK mérkőzés. A CVSE éremért küzd, amiért most győznie kellene. Utána, 11 órától az ifjúságiak mérik össze erejüket. Labdarúgás: A megyei bajnokságban, az 1980—81. évi küzdelemsorozaton a Ceglédi VSE most vívja utolsó hazai mérkőzését délután öt órától a Vácszentlászló ellen. A kiesés ellen harcoló CVSE-nek szinte létkérdés a két bajnoki pont megszerzése, hiszen két utolsó mérkőzésen erre (idegenben az élmezőnyben álló ÉGSZÖV MEDOSZ és a Dunai Kőolaj ellen) már nincs esélye. 15,15 órától az ifjúságiak játszanak. U. L. Hatmillió hektó Zöldalmaital Az idén várhatóan 10—15 százalékkal növekszik az üdítőital-fogyasztás, s eléri a fejenkénti 56—57 litert. Az üzemekben összesen, mintegy hatmillió hektoliter italt palackoznak. Ahhoz, hogy az ellátás a nyári melegben is folyamatos legyen, több helyen bővítik a kapacitást. Vácott például az elavult gépsorokat cserélik fel korszerűbbekkel. A felmérések szerint a fogyasztók mindinkább a hazai alapanyagból készült üdítőket kedvelik, ezért fokozzák a szőlő, almai málna és fekete- ribizli szénsavas üdítők gyártását. Több vállalat kísérletezik a kalóriaszegény üdítő italok kialakításával. ISSN 0133-260« (Ceglédi Hírlap)