Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-05 / 103. szám

1981. MÁJUS 5., KEDD %Mtian Százéves a Magyar Vöröskereszt (Folytatás az 1. oldalról.1 nők nyújtanak segítséget a bajba jutott embereknek. A Vöröskereszt Nemzetközi Bi­zottsága megbízásából jelenleg a negyedik egészségügyi cso­port segíti a sokat szenvedett kambodzsai nép egészségügyi ellátását. Ott voltak a vörös- keresztes aktívák a múlt évi Békés megyei árvíznél is, se­gítettek és támogatták a ter­mészeti csapás során otthonai­kat vesztett családokat, társa­dalmi munkájukkal is hozzá­járulva családi tűzhelyeik fel­építéséhez, helyreállításához. — Hazánkban az emberről való sokoldalú gondoskodás már több mint három évtize­de nem jelszó, hanem valóság, aminek egyik bizonyítéka az ingyenes egészségügyi ellátás. Társadalmi rendünk nagy tör­ténelmi vívmánya ez, de a leg­fejlettebb egészségügyi ellá­tás, a legjobb intézményrend­szer sem képes pótolni a tár­sadalom önzetlen segítségét, az együttérző emberi szót és segí­tő tettet, csak a kettő együtt teszi teljessé az emberről való gondoskodást. Az állami egész­ségügyi szolgálat munkájához szorosan kapcsolódó Vöröske­reszt így egészíti ki az egész­ségügyi ellátást áldozatkész munkájával, szerepe nélkülöz­hetetlen ma, és az lesz a to­vábbiakban is. Kívánom, hogy a nagy múltú tömegszervezet a jövőben is érjen el sikere­ket, töltse be hivatását egész népünk felemelkedésében, gaz­dagodásában — mondta Övári Miklós, majd az MSZMP Központi Bizottságának üdvöz­letét Kádár Jánosnak, a Köz­ponti Bizottság első titkárá­nak a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségéhez intézett levelének ismertetésével tol­mácsolta. (A levelet lapunk 1. oldalán közöljük) A nagy tapssal fogadott üze­netet tartalmazó levelet Övári Miklós átnyújtotta a szervezet elnökének. Ezután úttörők százainak vidám énekétől lett hangos a kongresszusi terem: a legifjabb vöröskeresztes kor­osztály képviseletében kék és piros nyakkendősök köszöntöt­ték a jubiláló Magyar Vörös- keresztet, az ünnepség részt­vevőit. Köszöntőt mondott ezt követően Alexander Hay, a Vöröskereszt Nemzetközi Bi­zottságának elnöke, majd át­nyújtotta az 1912 óta rendsze­resen adományozott Florence Nightingale nemzetközi kitün­tetést négy olyan önkéntes ápolónőnek, aki több évtized óta kiemelkedően végzi ezt a vöröskeresztes munkát. A ki­tüntetést kapta: dr. Buda Györgyné (Budapest), Dolezsár György né (Tolna megye), Ta­kács Gyuláné (Budapest), és Tóth Katalin (Szolnok megye). A Vöröskereszt Társaság Ligá­jának ünnepi jókívánságait J. A. Adefarasin elnök, a Nem­zetközi Vöröskereszt állandó bizottságának köszöntését Sir Evelyn Shuckburgh elnök tol­mácsolta. A jubileumi ünnepség a Himnusz eléneklésével ért vé­get. Kitüntetéseket adtak át tegnap a Parlamentben A Népköztársaság Elnöki Taná­csa a Magyar Vöröskereszt meg­alakulásának 100. évfordulója al­kalmából kitüntette a szervezet legeredményesebb társadalmi munkásait és hivatásos dolgozóit. Hétfőn az Országházban rende­zett ünnepségen Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke méltatta a Magyar Vöröskereszt és százezre­ket számláló aktivistáinak társa­dalmi elismerés övezte tevékeny­ségét, majd kitüntetéseket adott át. A Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntették ki Hantos Jánost, a Magyar Vöröskereszt fő­titkárát. A Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést kapta: Ágoston András, a Vöröskereszt Bács megyei vezetőségének titká­ra, dr. Baly Hermina, a gyulai megyei kórház osztályvezető főor­vosa, Berek Lajos, nyugdíjas me­gyei polgári védelmi törzsparancs­nok, a Vöröskereszt országos ve­Megkezdődött az európai regionális vöröskeresztes konferencia AtxéI György mondott beszédet Az európai nemzeti Vörös­kereszt-társaságok közötti együttműködés továbbfejlesz­tése érdekében hívták össze a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok III. európai regio­nális konferenciáját, amely — négynapos tanácskozási prog­rammal — hétfőn kezdődött meg Budapesten, a margitszi­geti Nagyszállóban. A házigaz­dák nevében Hantos János, a Magyar Vöröskereszt országos végrehajtó bizottságának elnö­ke nyitotta meg a tanácsko­zást. A plenáris megnyitó ülé­sen — Európa 24 nemzeti Vö­röskereszt-szervezete képvise­lőinek és a Vöröskereszt nem­zetközi bizottsága, a Vöröske­reszt Társaságok Ligája, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt ál­landó bizottságának vezetői vettek részt. Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese a Ma­gyar Népköztársaság kormá­nya nevében őszinte tisztelet­tel köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. — Egyes történelemtudósok számítása szerint — mondta többek között — az emberi­ség történelmének elmúlt hat­ezer éve alatt hozzávetőlege­sen 15 ezer nagyobb háborút vívott, tehát egy statisztikai évre több mint kettő jut A második világháborúban 61 ország harcolt, s máig sem tudjuk pontosan annak a több mint 40 millió embernek szá­mát, aki életét vesztette e szörnyű világégésben. De min­denképpen ezerszer több élet pusztult el, mint ama emlé­kezetes francia—szárd—oszt­rák háborúban. A második vi­lágháború után mindmáig mindössze 26 napon nem vív­tak földiünkön sehol sem fegy­veres csatát. Könyörületesség a háborúban? De hiszen ma­ga a háború a megtestesült könyörtelenség. Ezért inkább talán azt kellene mondani: a ma embere számára ponto­sabb és fontosabb a könyörü­letesség a békében. Miként a 20 esztendeje megfogalmazott, korszerűbb jelszó hirdeti: Em­beriességgel a békéért! Hogy megelőzzük a könyörtelensé­get. A korábbi, már mély emberségtől vezérelt könyörü- letességet kiegészítette egy teljesebb, aktívabb humanitás: példát kell mutatni a hábo­rú megakadályozására, a tar­tós béke biztosítására. zetőségének és Szabolcs-Szatmár megyei alelnöke, Hranitzky Tibor­iul, a Vöröskereszt budapesti ve­zetőségének titkárhelyettese, dr. Jámbor János, a Veszprém me­gyei kórház íőigazgatóhelyettese, a Vöröskereszt Országos Vezető­ségének tagja, Kolozsvári Dániel- né nyugdíjas szülésznő, a Vörös- kereszt furtai községi vezetőségé­nek titkára, dr. Kovács Lajos, a Magyar Néphadsereg 1. számú Kórháza osztályvezető főorvosa, a kórházi Vöröskereszt vezetőség' elnöke, Marté Mihály, a Vörös- kereszt országos végrehajtó bizott­ságának osztályvezetője, Pásztor Imre, a Vöröskereszt országos végrehajtó bizottságának osztály- vezetője és Trifusz Ferenc, a Ma­gyar Vagon- és Gépgyár szentgott­hárdi gyárának előadója, a gyári Vöröskereszt vezetőségének titkára. A Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát 20-an, bronz fokozatát 28- an kapták meg. A továbbiakban közöljük az ezüst és bronz foko­zat Pest megyei kitüntetettjeit. A Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát kapta: Patay Dezsőné, nyugdíjas általá­nos iskolai tanár, a Vöröskereszt nagykőrösi városi vezetősége ifjú­sági munkabizottsága elnöke. A Munka Érdemrend bronz fo­kozatát kapta: Paulicsek Imréné, a Vöröske­reszt Vác városi vezetősége titká­ra, Takács Istvánná, a váci Könnyűipari Alkatrészgyártó Vál­lalat betanított gépmunkása, a vállalat Vöröskereszt-vezetőségé­nek titkára és Zsengellér Ferenc- n<é nyugdíjas bolti eladó, a Vörös- kereszt Abony nagyközségi veze­tősége aktivistája. kiiencsxáM: Nem! Most sem lettünk okosabbak... Még mindig a gyerekcipő Akár kéthavimként is felhangzó sóhaj lehet, már megint leszakadt a cipő a gyerek lábáról! A cipőnyüvő gyerek ko­rától függően néhány száz forinttal megint rövidebb lesz ezért a családi kassza. De tessék csak velem számolni! Nemcsak cipő, hanem ruha, tanszer, élelem, zsebpénz is kell a gyerek­nek. S mindezt annyival szorozzuk, ahány gyerek van a csa­ládban. A legutóbbi felmérések szerint Magyarországon ha­vonta átlag kétezer forintot költenek a szülők egy gyerekre. Átlagban! Mert ahol három, négy, esetleg még több ember- palánta van a családban, ott — szükségből — jóval kisebb ez az összeg. Ismeretes, hogy az államháztartás sokféle módon igyekszik csökkenteni a nagy családok anyagi terheit. A közelmúltban ankétok során igyekeztek választ keresni a megyei népi ellen­őrök a Hazafias Népfront aktivistáival közösen arra a kérdés­re, vajon célba talál-e a jó szándékú segítség, valóban támo­gatást jelentenek-e az annak vélt forintok? Ezer kérdőívet is kitöltöttek az ügyben érdekeltek — a válaszokat most dolgozzák fel —, egy azonban máris nyilvánvaló: a gyors értékelés alap­ján megállapítható, hogy a kétségtelen eredmények ellenére sincs ok az elégedettségre. Miért? Például azért, mert az érté­kelésre alkalmas 919 visszaküldött kérdőíven nem kevesebben, mint kilencszázan (!) minősítették rossznak a gyerekcipő­ellátást. Egyes méretek hiányáról, minőségi gondokról, a so­vány választékról szóltak a panaszok, s akkor még csak a gyerekcipők gondját említettük, az öltözködés egyéb kellékei­nek problémáiról nem beszélve! Mit mond a gyártó? Logikus lépés tehát, hogy mindezekre a sokszor feltett és sokszor megválaszolt kér­désekre — ettől persze a ci­pők még olyanok maradnak, amilyenek — magyarázatot kérjünk Pest megye egyet­len gyerekcipőt előállító üze­mében, a PEMÜ ceglédi ci­pőgyárában. Gálik Jenő, a megyei NEB főrevizora, Bene József, a ceglédi városi-járá- si NEB elnöke és dr. Eder Istvánná, a ceglédi ÉVIG fő­könyvelője, a vizsgálat vezető­je és a tollforgató várja Si­pos Bálintnak, a gyár igaz­gatójának válaszait. Hama­rosan vita kerekedik,. hisz a vásárlók érdekeit képviselő népi ellenőrök nem csupán a helyzetet feliáró magyarázat­ra, hanem a mielőbbi válto­zást eredményező tettekre is kíváncsiak. S itt már nem olvan egyértelmű a kép! Mi ad okot a vitára? Nézzük sorjában! A gyárak és a kereskedelem - kínálata mérethiányos,■ azaz vannak olyan nagyságú cipők, ame­lyet hiába keres a vásárló. S ha a mérete megfelelő, akkor a bőséggel akad gond. — Féléves szerződés sze­rint szállítunk a kereskede­lemnek — kezdi a legelején Sipos Bálint —. évente 450— 550 ezer pár gyerekcipőt. Tud­juk, hogy egyik-másik méret­ből elkelne a bővebb, maga­sabb változat is, csakhogy ez a kereskedelemnek tárolási gondot okozna. A boltok te­rülete miatt nem tudják kü- lön-külön elhelyezni az ötös, hatos, hetes méreteket. Mi már most igyekszünk felké­szülni arra, hogy 1981—82-ben a demográfiai hullám miatta lánykacipők iránt megnő a ke­reslet. Persze, nagyon nehéz lesz azt a feltételt teljesíteni, hogy praktikus, célszerű, ugyanakkor esztétikus mo­delleket gyártsunk... (A kér­dés önkéntelenül idekívánko­zik: miért kell ezt kii'ön- választani? Együtt nem le­het?) Itt a cipzár, hoi a cipzár... — Két malomkő között Őr­lődünk — tárja fel a helyze­tet az igazgató. A fogyasztó puha bőrű;--víztaszító, ké­nyelmes cipőt vár, s az alap- anyaggyártók nem mindig tudják ezt a feltételt teljesí­teni. Meg aztán ott a készle­tezés : az alapanyaggyártók monopolhelyzete miatt kény­Miwük: sok kicsi sokra megy KisEcunlacházi ínyesmesterek Bulgáriai emlékeim kö­zött egyebek mellett a bo- tevgrádi Luna vendéglő cirillbetűs étlapját is őriz­getem. Csupa magyar ételt kínál a konyha személyze­te: Sándor, a főszakács, József és Ilonka a segítői. Az aláírások természetesen félreértésen alapulnak. Bol­gár barátaink tőlünk eltérő sorrendben írják a ke­reszt- és vezetéknevet, így lett az étlap végén Ágos­ton Sándorból csak^ Sán­dor, Móri Józsefből csak József és Józsa Lászlónéból Ilonka. így történhetett az is, hogy a gasztronómiai napokon Botevgrádban ven­dégszereplő Máté Jánost, a népi zenekar prímását, a barátság jeleként nem Já­nosnak, hanem Máténak ti­tulálták. Univerzális emberek A kiskunlacházi Áfész helyi Kiskun étterme személyzeté­nek egyharmada részt vett a Szófia megyei barátsági na­pokon — tegyük hozzá rögtön, nagy sikerrel —, a többiek if­jú Doroszlai Lászlóval az élen, aki egy személyben üz­letvezető és brigádvezető, ide­haza álltak helyt. A távollevők hiánya, bár megnehezítette az itthon ma­radottak dolgát, nem állította őket megoldhatatlan feladatok elé. Ebben a vendéglőben m:n- denkinefc van majdnem egyenrangú helyettese, a ven­dégek aligha vették észre, hogy például Ágoston Sándor helyett öccse, István a séf. Ebben a közösségben csupa univerzális ember dolgozik, ha úgy hozza a szükség, ki­tűnően helyettesítik egymást. Ismeretségem a kiskunlac- házi vendéglátós brigáddal te­hát Bulgáriából származik, s abból az időből datálódik, amikor még egyikünk sem gondolta volna, hogy a Nép­köztársaság kiváló brigádja címmel tüntetik ki őket. S bár tudtam, igazán jó ínyes- mesteirek, hogy az ugyancsak a brigádba tartozó zenészek pillanatok alatt képesek vi­dám hangulatot teremteni, a magas elismerés hallatán az én fejemben is szöget ütött a kérdés: miért éppen ők ér­demelték ki a magas elisme­rést? Hiszen Pest megyében is akad jó néhány elegánsabb, nagyobb múltú, patinásabb szórakozóhely, dicsekedhetünk máshol dolgozó sza'kácstehet- ségekkel és zenészekkel is. A dilemmára ifjú Doroszlai László üzletvezetővel kerestük a választ. Apáról fiúra — Igazán nem áll szándé­komban ingyen reklámot csi­nálni. A mi munkánknak a vendégek a kritikusai. Inkább arról beszélnék, hogyan is alakult meg ez a brigád. Ami engem illet, apámtól tanultam a vendéglős mesterséget. Gye­rekkoromtól láttam, hogyan szervezi a munkát, elvégeztem a vendéglátóipari techniku­mot, aztán, amikor apám nyugdíjba ment, én vettem át a stafétabotot. Sok mindent készen kaptam, de remélem, hogy 1965 óta már az én mun­kámnak is van látszatja. Akik most itt, velem együtt dol­goznak, javarészt az én kezem alatt nőttek fel szakemberré. A körülmények is sokat vál­toztak az elmúlt években, eh­hez is alakítani kellett a mun­kánkat. Nem az ilyenkor szinte kö­telező udvariasság mondatja velem, hanem a tapasztalat: a Kiskun étterem személyze­te csupa szerény, tisztességtu­dó, kötelességét ismerő em­berből áll. Portréjukhoz hoz­zátartozik még, hogy ebben a közönségben nagy a fegye­lem, s az az alapelv, hogy a hasznot nem a vendégek ká­rára kell előteremteni. Vendégcsalogatónak Napjainkban sokszor hall­juk panaszkodni a vendéglá­tós üzletvezetőket, magasak az árak, csökken a vendég­kör. Á kiskunlacházi étte­remben úgy látszik erre is találtak gyógyírt. Meggyőződ­tem róla, hogy a főszakács képes gasztronómiai műreme­kekben is jeleskedni, elsősor­ban azonban mégis azon töri a fejét, hogy a napi 700—800 adagos közétkeztetésben sze­replő ételeket tegye a lehető legolcsóbbá és leglzletesebbé. Néhány előkelő étterem gaz­dái is megirigyelhetik, hogy napi 300—400 adag étel kel el étlap szerint. Ebben a vendég­lőben a teljes forgalomnak majd a felét a konyhában hozzák össze. Vendégcsaloga­tónak bizonyul, hogy rendsze­resen kapni az olcsó, ám a maigvar szokások szerint cse­megének tartott belsőségeket, például májat és pacalt. He­lyi specialitás, hogy mindig kínálnak birka- és bárányhu­sokat, s mert a Duna mellett vannak, halételekéi is. Lássuk az árakat is. Tud­tommal párját ritkító vállal­kozás: naponta öt készételt kínálnak, egyharmaddal ol­csóbban. a lehetségesnél. Az üzletvezető szerint a kollégák óva intették őket, mondván, úgyis ráfizetnek. Tény, hogy alig-alig marad haszon egy- egy adagon, ám a sok kicsi sokra megy, s végül /a sok vendég, s a nem csökkenő forgalom meghozta a hasz­not. Egy-egy pesti meccs után például egész autósor áll meg vacsorázni Kiskunlacházán, szívesen járnak ide nyáron a környéken < üdülők, s a hely­beliek is 'elégedettek a ven­déglő gárdájával. Nem esett még szó a ven­déglátásnak ugyancsak szerves részét jelentő, a jó hangulat­ról gondoskodó zenészekről. A prímástól, Máté Jánostól megkérdeztem ugyan, hány dalból áll a repertoárjuk, de nem tudott rá válaszolni. Tény: legyen a vendég bár­milyen nemzetbeli, a zenekar akár egy óráig is húzza saját dalait. A zenekarvezető 15 éves kora óta dirigál különbö­ző együtteseket, s egyforma biztonsággal játszik klasszikus műveket és nótákat. Akik ve­le dúdolják a dalokat, alig­ha jut eszükbe, hogy a jó­kedvű vendéglői zenész a Ze­neakadémián is kiválóan dip­lomázott. Változik-e valami a kitün­tetés után? — kérdeztem az immár híres brigádot: A vá­lasz körülbelül ennyi volt: — Sok mendemonda, rossz hírű pletyka kering a vendég­látósokról. Nekünk ezután méginkább úgy kell dolgoz­nunk, hogy senki, még gon­dolatban se kérdőjelezhesse meg, megérdemeltük-e a kitüntetést. Csulák András telenek vagyunk spájzolni, hi­szen a szállítási fegyelemmel, a szerződések megtartásával is annyi a gondunk, mint égen a csillag. S az eset, amit példának említ, valóban a 22-es csap­dája. Történt pedig, hogy az Elzett gyár nem szállította idejében a csizmákhoz szük­séges cipzárat. Mit tehettek? Menetközben átálltak a csá- tos csizma gyártására. Igaz, így 50 százalékkal csökkent a termelés, kevesebb kiscsiz­mát kapott a kereskedelem, a vásárló. S mit fizet az Elzett? Kártérítést nem, csupán 10— 14 ezer forint fájdalomdí­jat... S még mindig a minőség! A dolog nemcsak az alap­anyagon múlik. A technológiai soron is vétenek hibát, meg­sértik a bőrt. nem tartják be a száradási időt stb. Rendeltetésszerűen használni Ez az a fordulat, ami vö­rös posztó a vásárló szemé­ben. Ha jobban belegondolunk, van valami a dologban: mert — tegyük hozzá, kellő vá­laszték híján — kénytelenek vagyunk ugyanazt a cipőt húzni a gyerek lábára, ott­hon. az utcán, az óvodában. Pedig a textíliából, könnyebb anyagból olcsóbban előállít­ható cinők iránt nagy a ke­reslet. Nem véletlen, hogy a vászoncipőket pillanatok alatt elkapkodják az óvodás, böl- csődés gyerekek szülei. — Gyártanánk mi, hiszen nem lenne rossz üzlet, csak nincs megfelelő alapanya­gunk hozzá. Ki tudja miért, a nagyrekonstrukció után sem gyárt olyan vásznat a textilipar, ami alkalmas len­ne számunkra. A tőkés im­port pedig...?! — mondja egy kézlegyintés kíséretében az igazgató. Valljuk be őszintén, nem­csak az alapanyaghiány vét­kes a dologban. Mármint ab­ban, hogy több pár, minden időjárásra, minden alkalomra megfelelő cipővel nem fejjük ellátni csemetéinket. Kitalál­ták! Az árról van szó. Ne le­gyünk szemérmesek, nem ol­csók a gyerekcipők, sőt! A pél­da, amit említek, nem kitalált. A látogatók kérésére Sipos Bá­lint kalkulációval együtt te­szi az asztalra egyik legújabb modelljüket, egy lánykacsiz­mát. A háromszáz forintos termelői árból 250 az alap­anyag (!) — nincs a kis mo­dellen az égvilágon semmi kü­lönös —, nem egészen öt fo­rint a nyereség, 12 forint a munkabér, a többi egyéb vál­lalati költség. Aztán persze még a kereskedelem is ráte­szi a maga haszonkulcsát a termékre, s a vásárlónak már jóval a háromszáz fölött kí­nálják! A pénz ellenértéke Ennyiért pedig már Joggal vár kielégítő választékot, jó minőséget a vevő, a gyerek­cipőknél különösen, amelyek a mindennapi focicsatában, jár- darugdosásban ugyancsak fo­kozott igénvbevételnek van­nak kitéve. (Mert bármennyi­re is okosak csemetéink, s ha józan ésszel fel is fogják iga­zunkat, aligha fognak lemon­dani a fenti élvezetekről.) A vitától, a beszélgetéstől nem lettünk okosabbak, s ötösben nem váltottuk mega cipőgyártást, a kereskedelmet. S a nagycsaládok megannyi gondja közül csupán egyet, a gyerekcipőt említettük. Té­mát jelentene még a ruházko­dás, a tankönyvellátás, a nap­közi, a tanácsok, a munkahe- lvek által a nagycsaládoknak nvújtott kézzelfogható segít­ség. Mindezekről persze szó van a már említett vizsgálat­ban. s a tapasztalatok sokrétű és részletes összegzése után a tetteket sürgető tanulságok is levonhatók ... Gáspár Mária t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents