Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
1981. MÁJUS X., FENTEK Koszorú a kapu foiott „...fekszik a Duna mentéken..." MűireíétSési házat avatnak Pomáxon Vasárnaponként akár különjáratokat — célvonatokat — indíthatna Pomázra a BKV. A jó idő beköszönte után tízezrek utaznak át a nagyközségen a Pilis felé. Innen indul tovább gyalog, autóbusszal, aki Dobogókőre tart, innen vezet az út a közelebbi, de nem kevésbé kellemes kirándulásra csábító cél, a Kőhegy felé. Hétköznapokon pedig Budapest irányába nagy a forgalom. A tizenhétezer lelkes település felnőtt lakóinak döntő többsége a fővárosban dolgozik de itt utaznak át óbudai, újpesti vagy még távolabbi munkahelyük felé a csobán- kaiak, pilisszentkeresztiek is. Pomáz — a Pilis kapuja. Fomáz — Budapest egyik alvóvárosa. Pomáz — Pest megye egyik sajátos arculattal rendelkező, különös atmoszférái ú települése. Kanyargós, a szomszédos Szentendrét idéző szűk utcácskák, a népi építészet értékeit, szépségeit őrző parasztházak — s növekvő helyi ipar. 1 sűrűsödő forgalom, s mindenütt új. nem ritkán két-, háromszintes, az itt élők anyagi gyarapodásáról tanúskodó modem családi házak. Száznyolcvanöt esztendővel ezelőtt Vályi András Magyar- ország leírása című háromkötetes munkájában így írt róla: „Elegyes, rátz, tót, német és kevés magyarból álló falu; földesura Vattay uraság, lakosai katolikusok, óhitűek és reformátusok, fekszik a Duna mentében, Pilis és Sz. Kereszthez egy mérföldnyire, téglát vető és égető háza is vagyon.” Négyféle anyanyelv A leltár ha ma újra pontosan felvennénk, alighanem sokkal több tételt tartalmazna, mint Vályi mesteré, a téglát vető és égető ház mellett például jó néhány jelentős helyi üzemet felsorolhatnánk. A lakosság összetételére vonatkozó megállapítás azonban ma is érvényes. Pomázon ma is együtt élnek a magyarok, délszlávok, németek, szlovákok, és ez az együttélés a négyféle anyanyelv együttes létezése egyetlen település határain belül, ez adja talán Pomáz legvonzóbb sajátosságait ez jelenik meg a község építészetében, tárgyi emlékeiben, a hagyományőrzők tevékenységében, a kulturális élet egészében. Igen, négyféle anyanyelv. Az is igaz persze, hogy manapság a magyar mellett elsősorban a szerb hagyományok, szokások, népművészet, anyanyelv jelenlétét érzékelhetjük. A régi házak bajárata felett — de itt- ott az új épületeken is — felfedezhető koszorúk azt tanúsítják: az ilyen porta lakói még őrzik a régi délszláv hagyományt. Az Iván-napi koszorú védte régen — a hiedelem szerint — a gazda javait; az eladó lányoknak megjósolta: férjhez mennek-e, vagy pártában maradnak. Mára talán csak esztétikai értéket jelent a koszorú, de kell-e, hogy több biztasson megőrzésére, mint szépsége, a hozzá kapcsolódó hagyományok sokszínűsége? Hogy milyen gazdag volt egykor a helyi délszláv tárgyformáló művészet, azt egy-két évvel ezelőtt Szentendrén rendezett kiállítás bizonyította, Nyári Kárply mutatta be itt 1954 óta gyűjtött anyagának legszebb darabjait: használati eszközöket, népviseleteket, az ünnepi szokásokhoz kapcsolódó tárgyakat. A szokások és az eszközök — bizonyította az említett bemutató, s bizonyíthatja majd az ígéret szerint még a VI. ötéves terv időszakában megnyíló táj ház kiállítása — a szerbek ünnepeiben, hétköznapjaiban is szervesen összekapcsolódtak. A tisztaszoba keleti sarkában elhelyezett, díszes textíliákkal keretezett festmény jelezte például, hogy mely nevezetes napon vette fel a család a keresztséget. Az utó.dok ezt a napot mindig megünnepelték, s ilyenkor még a legnagyobb ellenség is bejöhetett a házba, felhajthatott egy pohár bort. Közösségteremtés A szokások átlényegülnek, kulturális, közösségszervező funkciójuk egyre jobban fölerősödik. De átalakulhatnak-e úgy, hogy túlmutatnak egy- egy nemzetiség hagyományőrző tevékenységén, hogy a te- , lepülés mai közművelődésének alapját képezzék? A kétkedőknek a többi között a hagyományos tavaszi szerb búcsú, az ünnepség köré szerveződő nemzetiségi napok rendezvénysorozata ad csattanós választ. Hagyományosan bort kínál ilyenkor a koma cím birtokosa, felesége maga sütötte kalácsot hord körül. Megválasztják az új komát, hogy legyen bor és kalács a jövő évi vendégeknek is — majd a pomázi tamburazene- kar zenéjére helybéliek és idegenek, szerbek, magyarok és más nemzetiségű idősek, fiatalok állnak be a körbe, táncolják a kólót. összefér ezekkel a búcsúi népszokásokkal a Tankönyvkiadó nemzetiségi kiadványainak árusítása; a szerb bál nem zárja ki a könyvkiállítást, író—olvasó ' találkozót, a hagyományőrző együttes fellépése a mindennapi nyelvművelő, értékőrző munkát. Mert immár jó néhány esztendeje valóban a helyi kulturális élet szerves részévé vált a szerb nemzetiség közművelődési munkája, s az ehhez kapcsolódó óvodai, iskolai anyanyelvi oktatás is. Köztudott dolog, hogy innen indult el az országos hírnév felé a szintén itt született zeneszerző, Vujicsics Tihamér nevét viselő együttes — de kevesebben tudják talán, hogy országosan is elsőként alakult meg itt egy olyan kisközösség, amelynek két fő célja a nyelvápolás és a közösségteremtés. A pomázi szerb klub immár tizenkét éve működik, s nemcsak azokat várja, akik most ismerkednek a nyelvvel, a délszláv kultúrával. Ahogyan a művelődés más területein is, a folyamatosan működő közösség jelenti az eredményes munka alapjait a nemzetiségi hagyományőrzésben, kulturális életben is. Pontosabban fogalmazva: a szerb klub nélkül elképzelhetetlenek lennének a tambura- zenekar és a táncegyüttes sikerei, nehéz, talán lehetetlen lenne gyermek tánccsoport és gyermek tamburazenekar szervezése. Nyitott ház Jól működő közösség, nyitott kapujú, minden vállalkozásnak otthont adó művelődési ház segíti Pomázon a nemzetiségi művelődést. A művelődési ház vezetőjének köszönhetően — ilyet is ritkán hallani — szerb társadalmi esküvőre is sor került már a közelmúltban. Radmilla és Lázár — írták ki tűzpiros betűkkel a házasságkötő terem falára, hogy a két fiatal érezze: itt valóban minden értük történik; Nyári Károly kölcsönadta szerb népművészeti tárgyait, hogy méltóképpen díszíthessék a termet; a régi népszokások felelevenítésével tették igazán bensőségessé, emlékezetessé az ünnepet. Nem csodálkozhatnánk, ha hamarosan újabb fiatalok jelentenék be igényüket hasonló társadalmi esküvőre. Akkor sem, ha új érdeklődők jelentkeznének a szerb klubba, nemzetiségi ' együttesbe, ha népszerűek lennének a táncházak, olvasottabbak a könyvtár magyar és szerb nyelvű könyvei. Nem lenne meglepő, ha jelentkeznének a német, szlovák nemzetiségi művelődés iránti igények is. Márcsak azért sem, mert az átadható sokszínű értékek mellé az új művelődési ház és könyvtár felavatásával vonzó, művelődésre, közösségi életre ösztönző környezet, s a köz- művelődés helyi szakembereinek, új szemlélete társul. Nyitott ház — ez az alapelv jellemzi majd a tervek szerint az új intézmény működését. S minden ■ bizonnyal a megyei tanács, a helyi erőforrásokat kiegészítve, minden anyagi, személyi feltételt biztosít ahhoz, hogy a kapu nyitva is maradjon. P. Szabó Ernő KÖZÖS OTTHONUNK Közérzetünk, kényelmink érdeke Okos ember nem ültet magának aiofat, csas. a fiának — tartja a népi bölcsesség. Mire ugyanis a cuóta termőre fordult, a fa ültetője, mar a hantok aiatt pment. De azért diófát is, rnas fajtájút is, mindig ültetett a magyar paraszt, hiszen eppem azáltal válik méltóvá ernoer az ember hévre, hogy felelősséggel gondoskodik az ot kővető nemzedékekről. Az elmúlt évtizedekben — az anyagi és szellemi jóiét általános kiteljesedesevel egy iuooen — voltak ugyan fatu- tatesi kampányaink, ae közbeni, folyamatossá vált a termeszét pusztítása, így a iák irtása is. S a fákat nemcsak a fűrész és a fejsze, hanem az erdőkben, ligetekben, parkokban, utak mentén halmozódó szemét is tizedelte. Rozsdásodó konzervdobozok, kidobott háztartási gépek, italos üveg ég műanyag edények halmozódtak minőén tele, hirdetve, hogy — anyagiak tekinteteben — nemcsak gondtalanul, — de gondatlanul, sőt felelőtlenül is élünk. A dósságtörlesztés Az MSZMP Pest megyei Bizottsága március 31-én a megye valamennyi szervezetével együttesen így határozott: legyen rend es tisztaság május 1-ére mindenütt, a településeken, azok határában, s az utak menten egyaránt! Nyilvánvaló, hogy ez a határozat minden jóérzésű ember óhajával és akaratával találkozott. Olvasóinknak a szerkesztőségünkbe küldött leveleiből például nemcsak a joggal szégyenfoltnak nevezett szeméthalmokra történő figyelemfelhívását olvashattuk ki, hanem a rendteremtést célzó társadalmi munkára vállalkozás készségét is. Vagyis az történt, hogy a megye lakosságának nagyobb része belátta: törleszteni kell adósságunkat a természettel szemben, s ha már egy felelőtlen kisebbség elcsúfította környezetünket, a felelősen gondolkodó többség próbálja meg a vétket munkájával helyrehozni. A tanácsok, tömegszervezje- tek, a Hazafias Népfront aktivistái, az iskolák diákjai, a munkásőrök, áz MHSZ klubok, a lakosság szinte minden rétegének cselekvő egyetértésével, szervezték a közös otthon, a lakóhelyi környezet takarítását, rendbetételét. Azok az intézkedési tervek, amelyeket a megyei pártbizottság március 31-i felhívása nyomán a települések, üzemek, szövetkezetek készítettek, április végéig sok társadalmi munkaakciónak, váltak az elindítóivá. Szentendrén például minden üzemi kollektíva felajánlást tett a város valamely részének szebbé, emberibbé tételére, rendbentartására. A környezetvédelmi akciót ugyanis ebben a városban, épp úgy, mint a megye legtöbb településén, nem szűkítették le a lapátolásra és söp- rögetésre: velejárójaként tekintették a parkosítást, a fa- és virágültetést, a parkok és játszóterek tartozékainak üde színekkel való átfestését is. Hatás az ifjúságra Hogy Ráckeve és üdülőtelepének arculata ma összehasonlíthatatlanul szebb, mint néhány évvel ezelőtt, annak legfőbb oka: a tanács megszervezte a konténeres szemétgyűjtést és -elszállítást. És a megyei pártbizottság felhívásának egyik örvendetes hatása éppen az, hogy az igazgatási szerveket — ahol erre még szükség volt — ráébresztette: nem elegendő elmarasztalni a környezet- szennyezőket, meg kell teremteni a kultúrált emberi magatartás objektív feltételeit is. Mert vajon ki vállalná a lefülelés és megszégyenítés veszélyét azzal, hogy konyhai hulladékkal tele zsákját más portája elé viszi, ha azt kijelölt szemétgyűj tőhelyeken is lerakhatja? Az egész megyére kiterjedő, szervezett nagytakarításból lelkesen vállalták részüket az úttörők és a náluk idősebb diákok is. Dunakeszit például, 11 körzetre felosztva, valósággal átfésülték, hogy a szanaszét heverő hulladéktól megtisztítsák az utcákat. A nagykátai járás úttörői ugyancsak teljes komolysággal segítették a tanácstagok, mezőőrök, vöröskeresztesek, KISZ-fiatalok, valamint a vállalatok és szövetkeztek dolgozóinak közös nagytakarítását. A monori járás KISZ-bizottsága is magától értetődő módon szervezte az úttörőelnökséggel együtt a fásítási, virágültetési, papír- és vasgyűjtési akciókat, s a környezetvédelmi őrjáratokat. Azok a gyerekek, akik az elmúlt hetekben részt vettek Gyarapodás és gondok Összefogva a lakossággal A szentendrei járás területén évente mintegy 2 millió turista fordul meg, az itteni 13 település közül 12 kiemelt üdülőövezet. Az ország egyik leglátogatottabb tájegysége ez, sokan itt keresnek felüdülést a külföldiek közül, jó néhányan itt ismerkednek közelebbről hazánkkal. E vidék több mint 40 ezer embernek állandó otthona. Nem kis feladat hát az itt élők és az ide látogatók ellátása. Különösen a mindinkább elhúzódó idegenforgalmi szezon idején, kora tavasztól késő őszig. — Legfontosabb teendőnk az alapellátás biztosítása — mondja Csonka Csaba, a szentendrei járási pártbizottság első titkára. — Ennek érdekében évről évre mind többet teszünk, az erre hivatott vállalatokkal, szövetkezetekkel együtt. Az elmúlt öt esztendő példái között említhetem a rekord idő alatt felépített visegrádi ABC- áruházat, a Szentendrei-sziget településein megnyílt üzleteket, bisztrókat, vagy a legújabbat, a 400 négyzetméternyi alapterületű, napokban átadott pomázi ABC-áruházat. Mindez segíti nemcsak a helybéliek, de a vendégek ellátását is. Ami másoknak kirándulóhely, az sokaknak az állandó otthont, a családot jelenti, legtöbbüknek a mindennapi munkát, megélhetést. Vajon hogyan gondoskodnak róluk, hogyan fejlődött a járás az elmúlt öt esztendőben? — Az említett időszakban összesen több mint 229 millió forint jutott településeink fejlesztésére. Ma már elmondható, hogy községeinkben igen kedvező a szociális, kommunális ellátás, jóllehet seregnyi gond vár még megoldásra. Az elmúlt öt esztendőben 1800 új otthon épült, a korábbinál lényegesen több lakást kapcsolhattunk vízhálózatba, amely egyébként 84 kilométerrel bővült. Elsősorban Budakalászon és Cso- bánkán volt számottevő e téren a fejlődés. Tekintélyes összeg jutott a villanyhálózat fejlesztésére, valamint utak és járdák építésére is. Különösen fontosnak tartottuk és tartjuk a járás lakóinak egészségügyi ellátását: új egészségházakat és rendelőket adtunk át Pi- lisszentkereszten, Pomázon, Budakalászon és Visegrá- don. Mind több apróság járhat óvodába, jelenleg a járásban összesen 1530 óvodai hellyel gazdálkodhatunk. — összességében elmondhatom, hogy az elmúlt öt esztendőt sikeresen zártuk — véli az első titkár, elképzeléseink döntő többségét valóra váltottuk, némely területen túl is teljesítettük. Nagy segítséget jelentett ebben a lakosság áldozatvállalása is, az az 50 millió forint értékű társadalmi munka, mely nélkül ma kevesebbet vallhatnánk magunkénak. Talán ennek elismerését is jelzi, hogy ma, az idei május elsején járásunkban, Pomázon láthatjuk vendégül Pest megyét, mindazokat, akik velünk együtt ünnepelnek, jobban megismerve szűkebb pátriánkat. Remélem, valamennyien jól érezzük magunkat ma, 1981. majálisán. Gödöllőn, Cegléden, s a járások más településein a szemét es hulladék felderítésében, illetve eltakarításában, remélhetőleg ezután jobban óvják majd környezetüket, jobban megbecsülik masok munkáját, így hát ezeknek az akcióknak pedagógiai hatását is értékelni kell. Mert erre a nevelő hatásra ugyanolyan nagy szükség van, mint a környezet csinosítására. A felnőttek egy részének felelőtlensége, enyhébb esetben közönye ugyanis a gyermeki magatartást befolyásolja: könnyen követhető rossz példa lehet számára. Közös otthonunk, azaz Pest megye tervszerű nagytakarításáról, szépítéséről lapunkban rendszeresen beszámolunk. Olvasóink segítségével ráirányítottuk a figyelmet egy-egy sürgős tennivalóra is. írtuk: akikre a felhívás és a közös rendteremtő munka annyira hatástalan, hogy folytatják a környezetszennyezést, számolniuk kell annak következményével, megbírságolásukkal is. Ámde az is igaz, hogy az ilyen szankciók 'alkalmazásának híre nemigen jutott el hozzánk. Vajon azt jelentené ez, hogy egy hónap alatt mindenki alapvetően megváltozott? Any- nyira, hogy rádöbbent: a ki- radulóhelyen hagyott hulladékhalom, a száguldó gépkocsiból kidobált szemét, a fák és virágok pusztítása, a parkok és játszóterek tartozékainak összezúzása, a kevéssé forgalmas helyen lopva lezúdított törmelék végső soron annak az érdekét is sérti, aki az ilyen közösségellenes magatartásra hajlamos? Nem, sujnos, itt még nem tartunk. De még ott sem, hogy az ilyen magatartás túlzottan nagy felháborodást váltana ki., Látható eredmények Kétségtelen azonban, hogy ennek a tisztasága akciónak szemmel látható, nagy eredményei vannak. Akik ma az ünnepségeken részt vesznek, tekintsenek szét és látni fogják, a rendszerető ember mire képes. S mielőtt az üres sörösüveget, a virsli és az édesség csomagolópapírját eldobnák, gondoljanak arra: nemcsak rossz közérzetet, hanem fáradságot is okoznak vele embertársaiknak! Persze sok-sok éves mulasztás, hanyagság jóvátételére ez az egy hónap nem volt, nem is lehetett elegendő. Nem tűnt el még minden elhagyott helyről a szemét; a fák kivágását nem követi még mindenütt újak ültetése; az esztelen rongálás, pusztítás sem adta át helyét még maradéktalanul mindenütt a tisztességes emberi magatartásnak. De — képletesen szólva — a megyei pártbizottság felhívásával elültetett egy fát, amely már rügyezik. Hétköznapibban kifejezve: társadalmi üggyé tette a környezetvédelmet, s az ehhez szükséges magatartási, cselekvési formák terjesztését. Nincs megállás Egy érdi olvasónk azt írta: szégyelli, hogy lakóhelyének határában szeméthegyek láttán formaihat rossz véleményt a hazai és külföldi látogató. Milyen jó lenne, ha valóban szégyenletes tettnek fogadnánk el mindannyian a lakóhelyi környezet szennyezését, a természet károsítását! Milyen jó lenne, ha a lakások tisztaságára vendégei előtt büszke embert a lakóhelyének tisztasága iránti óhaj is vezérelné. Éljutunk-e addig, hogy a természet üdeségét, éltető erejét nem veszélyezteti többé a civilizációs ártalom? Mindaz a sok önzetlen munka, amelynek az elmúlt hónapban közös otthonunk rendteremtésének során tanúi lehettünk, feljogosít annak kijelentésére, hogy úton vagyunk a cél felé. Cseri Sándor