Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-26 / 121. szám
6 «Sír -ért? jjr x/tmav 1981. MÁJUS 26., KEDD Lemeztéka így láttuk Bartókot Nincsenek nehéz helyzetben a Bartókkal most ismerkedők, ámbár meg kell jegyeznünk: nem mindegy, bevezetőül milyen művekkel kötnek ismeretséget. A tévénéző, rádió- hallgató, koncertlátogató any- nyi mindent hallott születés- napi megemlékezésként róla, hogy szinte már betéve tudja hatásfokának koordinátáit, meg nem alkuvásának emberi és művészi tényezőit. Ezúttal egyetlen idézet kívánkozik ide. „Mi volna az egyszerűség, / hogy ha nem a minden? / Hogyan lehetne egyszerű, / miben a minden nincs benne?’’ Devecseri Gábor Mikrokozmosz című versének befejezéseként olvashatók ezek a sorok, melyek egyben lemeztékánk mottójául szolgálnak. Nem véletlenül, hiszen most, amikor az évekkel ezelőtt befejezett Bartók-összkiadás mellett újabb és újabb felvételek közreadásával emlékezik meg a Hungaroton a huszadik század egyik legnagyobb zeneszerzőjéről, szinte kötelező a mindenséggel mérésnek ezt a mércéjét felállítani. A „kezdeti tanítás számára írt egészen könnyű zongoramuzsika” — ahogy Bartók említi a most hat oldalon, Ránki Dezső tolmácsolásában megjelent Mikrokozmosz-sorozatot —, nemcsak a zongorázni tanulók és tudók számára jelenthet élményt, hanem a felnőtteknek is fogódzót adhat Bartók megértéséhez. Kulcsot ad A Hungaroton az idősebb korosztályról is gondoskodott. Nem tolakodóan, de meggyőzően. Elsőként Fodor András József At- tila-díjas költő és műfordító kétlemezes dökumentumjáté- kát említjük. A rádióban elhangzott és immár lemezről is .felcsendülő felvétel nyolc-y • vaukét percbe sűrítette a zeI neszerző életének és munkásságának legfontosabb eseményeit. Az összeállító célja a hitelesség megőrzése volt: visszaadni Bartók kivételes emberi és művészi képességeit, erényeit. Az igényesen megszerkesztett játék ötvenegy dokumentumból áll. A lemezborítón ötletesen feltüntetik mindegyik forráshelyét, tehát bármelyik , bármikor föllelhető, írásban is j megidézhető. A népes színészgárda (többek között Mensá- ros László, Szabó Gyula, Tor- dy Géza, Tolnay Klári, Szemes Mari, Tomanek Nándor, Sztankay István, Őze Lajos, Nagy Attila) előadása hiteles, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a játék mindenekelőtt keretet jelent Bartók megközelítéséhez, nem pótolja műveinek az ismeretét. Kulcsot nyújt, támpontokat ad, olyan szempontokat jelöl meg, amelyek révén (esetleges további utánjárással) még konkrétabbá, érthetőbbé válnak az egyes művek keletkezési körülményei. Megalapozott óvatosság Nem véletlen ez az óvatosság. Éppen Kodály mondta szemléltetően, hogy Bartók műveit éppúgy nem lehet rázúdítani a zenében különösen járatlan tömegekre, mint ahogy tokaji aszúval sem kínálhatunk meg egyetlen csecsemőt. így alighanem egyértelművé válhat, hogy Bartók megismerése érdekében először mások véleményére kell támaszkodnunk, hogy aztán megkedveljük és végül már az újdonsült hallgató értelmezze, magyarázza. Bizonyára mindez azért van így, mert ebben az országban az'aká- cosútnak még ma is határozottabban kitaposott, majdhogynem aszfalttal kibélelt gyalogúba van, s ez a hagyomány kevésbé részesíti előnyben a harmadik zongoraverseny lassú tételét, avagy a páratlan intenzitású kórusműveket. Visszaemlékezések Nos, nem is a borral, a tokajival van a baj, hanem azzal, hogy mikor és mennyit kezdünk belőle adagolni. Mert mindig a mértékletességre a legnehezebb rászoktatni az embereket. Erre viszont egy másik lemez hívja fel a figyelmet. Az így láttuk Bartókot címet viselő (Bónis Ferenc szerkesztésében) a rádióban elhangzott visszaemlékezésekből válogat, s Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, ifj. Bartók Béla, Popperné Lukács Mid, Hatvány Lajosné, Molnár Antal, Szigeti József, Fe- rencsik János, Serly Tibor, Bartókné Pásztory Ditta szavait tartalmazza. Nehéz meghatottság nélkül hallgatni véleményüket, gondolataikat. Amikor végezetül Bartók elmondja a Cantata profana versszakait, akkor érthetjük meg igazán, hogy ki is volt ez a szikár, alacsony ember és micsoda örökséget hagyott ránk. Mindkét szöveges, majdhogynem irodalmainak is nevezhető lemez értéke, hogy kitágítja a horizontot. M. Zs. Egész8égneveló kiadványok Vesekövekről, gombamérgezésről A Pest megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya két kiadványát ismertetjük ezúttal. Az első dr. Tóth Csaba urológus szakorvos, kandidátus munkája: Tanácsok a kálcium- oxalát veseköves betegeknek címet viseli, s mindössze három oldal, valamint egy táblázat. Miért, hogy mégis szólunk róla? A kőbetegségek — civilizációs ártalmaknak számítanak — az emberek 1—3 százalékát érintik, s a kövek kétharmada kálciumoxilátból áll. A kór, számos életmódi szabállyal jár. Ezeket ismerteti a szerző, s gyakorlati tanácsokat is ad ahhoz, hogy a beteg önmaga tehessen megállapításokat állapotára vonatkozóan, a táblázat is ezt a célt szolgálja. A másik Dietz Ferenc 41 oldalas füzete, s az egészségnevelő évtizedes tapasztalatait összegezi a gombákról, a gombamérgezésekről. (Egyébként a népszerű Pest megyei egészségnevelési kiskönyvtár 14. kötete ez.) A füzet foglalkozik a gombák táplálkozásban betöltött szerepével, a gombás ételek elkészítésének tisztasági követelményeivel, a gombaellenőrzéssel, s számos kimondottan szakembereknek szóló kérdéssel, mint például a gombamérgezések kivizsgálásával, a gombák méreganyagaival, az egyes gombafajok mérgezése okozta tünetekkel, az elsősegélynyújtással. Végül nagy figyelmet szentel a gombamérgezések megelőzésének. A jobb megértést táblázat, grafikon is könnyíti, a további tájékozódást pedig gazdag szakirodalmi jegyzék szolgálja. v. g. p. Vizek partján — horgászbottal röjö Korlátozások « Az őrbottyáni Barátság Horgászegyesület legutóbbi közgyűlésén hallotta Váci Gyula tudósítónk, hogy a 20 hektáros tó kezelése — intenzív halasítás, gyógy- szerezés, tápozás — a támogató sződi Virágzó Tsz segítségével jónak mondható. A kissé halknak tekinthető közgyűlés többek között fölvetette a terület telektulajdonosainak környezetszeny- nyezését: a motorolajat — nem kevesen — az utcán a földbe engedik, s ezzel súlyosan veszélyeztetik a tó növény- és állatvilágának életképességét. Az egyesületi tagok a húshorgászás megakadályozására, korlátozó szabályokat szavaztak meg. A horgászegyesület elnöke egyébként ismét Turóczy Ferenc. Késnek a postások Hol vannak a paducok? — kérdezik rendre a dunai horgászok. A tavaszi szeszélyes, jobbára hideg időjárás miatt ezek a kiváló sporthalak, úgy tűnik, késve ívnak, s ezért fogási szezonjuk is eltolódik. De már most is meg lehet próbálni horogra csalni, elsősorban a gyorsabb sodrású, kövezések környéki vizeken. Készségünk legyen a lehető legfinomabb, húszas zsinórnál vastagabbat hasznain, nem indokolt. Hosszú teleszkópbotial horgász- szunk, s ügyeljünk arra, hogy a zsinór mindig feszes legyen, mert kapáskor azonnal be kell vágni. Csaliként leginkább a csontkukac vált be, de alkalomadtán eredményes lehet a kenyérgyurma és a kenyérrózsa is. Nagyon jó paducozőhelyek vannak a Dunán, általában a települések alatti, kövezett partoknál. !jzép sikerrel fogják ezt a halat például Vácnál, a sétánynál, de Verőcemaros kavicsos, gyorsan mélyülő medre is kiváló hely. Aki hosszabb kirándulásra is vállalkozik, felkeresheti az Ipolyt. Nem is kell messzire mennie, mert Szobot elhagyva hamarosan lpolydamásdra ér, s a falu végét jelző tábla után balra van egy kitűnő paducozószakasz. Ajánlatos a horgászat megkezdése előtt nagyobb kőre kötve kenyeret bedobni, s csalinkat e mellett úsztatni. Szemetelek Mi, horgászok megszoktuk már, ha — hozzá nem értők — megmosolyognak szenvedélyünkért, gunyoros megjegyzéseket tesznek. Megszoktuk, s fel sem vesszük, hiszen a vizek partján horgászbottal töltött órák nemcsak a fizikai, idegi kondíciónkat is segítik karbantartani, újra és újra generálozni. Mostanában azonban mással támadnak minket. Sokaknak kapóra jön, hogy a szemetelők, a környezetszeny- nyezők már a tavak, folyók partját sem kímélik. Egyre több a kacattal teli műanyagzsák, az ócskavas az általunk bejárt területen is. Tény, akadnak közöttünk is magukról megfeled- kezők, de a Duna-kanyar, a szentendrei szakasz példája bizonyítja, hogy a hatóság szigorúbb fellépésére van szükség például a- fővárosból „hulla- dékhullajtó túrára” kiruccanókkal szemben. A vádra pedig az egyesületek leghatásosabb válasza, ha egyre többen kapcsolódnak be a „Tiszta víz, rendezett part” mozgalomba. Gyermekieggyel Az 1978. november 11-én jóváhagyott Országos Horgászrendet a MOHOSZ vezetősége módosította. Elsősorban a gyermekhorgászjeggyel rendelkezők tevékenységét szabályozta. Többek között a vízterületet kezelő egyesületek szabályai szerinti horgászást fogadja el ‘a módosítás. Tehát a méretkorlátozás alá eső halfajokból a helyi előírások az irányadók (eddig összesen csak egy darabot lehetett kifogni). A gyermek- horgászjegy-tulajdonos eddig csak úszós készséggel és csak napfelkeltétől napnyugtáig vadászhatott halra. A módosítás itt is rugalmasan alkalmazkodva az illetőségű horgászegyesület szabályait, előírásait szorgalmazza betartani. A módosítás a sleppelésnek is nevezett vontatásról is szól, eszerint csak egyetlen, kéziben tartott bottal szabad! Nem minősül vontatásnak a kuttyo- gás. Engedéllyel Ahol vízi közlekedésre alkalmas a vízterület (pl. a Balaton és a másfél méternél mélyebb tavak, különböző holt- és mellékágak), ott horgászállást csak a vízügyi és egyes esetekben a hajózási hatóság engedélyével lehet kiépíteni. Természetesen, a hely és a mód meghatározásával. Á többi vízterületen létesítendő horgászállás kiépítéséhez az illetékes tanács szakigazgatási szervének engedélye szükséges. A módosítás tiltja az olyan mederben építendő horgászpad létesítését, ahol a partról eredményesen horgászhatunk. A csónak rögzítését szolgáló karók leszúrását, illetve felszedését is szabályozták. Eszerint a horgászat befejeztével fel kell szedni, kivéve a nádasban vagy annak szélén elhelyezetteket, de a fagy beállta előtt innen is ki kell emelni. Üssék — oltson Szívószálból, amelyet könnyen beszerezhetünk a műanyagok árusításával is foglalkozó boltokban vagy a nagyobb áruházakban, kiváló úszókat készíthetünk. A vékonyabb fajtából barkácsoló kedvű horgászok például fekvő sneciző úszókat gyárthatnak. A három-négy centis darabok végeit ragasztóba mártott gyufafejjel tömköd- jük el, így az úszó belseje vízhatlan lesz. A zsinóron való rögzítését legköny- nyebben szelepgumival oldhatjuk meg. A vastagabb szívószálból már könnyű keszegező úszót is készíthetünk. Kisebb mennyiségű epo-kittet keverünk, majd a kis csövek egyik végét ebbe mártjuk, úgy, hogy a víz befolyását megakadályozzuk a cső lezárásával. A másik végébe, a zsinór átvezetésére gemkapocsból kis hurkot hajtogatunk, s azt szintén epo-kittel ragasztjuk a csőbe. Huszonnégy órás száradás után használhatjuk az olcsó úszókat. Ilyen célra egyébként csak a fehér színű cső alkalmas, amelynek végét piros festékkel tehetjük láthatóbbá. írta: Furucz Zoltán Vereszki János PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1981. július 1-től 1985. december 31-ig szerződéses vállalkozásba adjuk a következő vendéglátóüzleteket: Birkacsárda (IV. oszt.), Dömsod, Felső Duna-part. Falatozó (IV. oszt.), Dömsöd, Kossuth Lajos u. 93. Falatozó (III. oszt.), Áporka, Petőfi Sándor u. 12. Birkacsárda (III. oszt.), Kiskunlacháza, Duna-part, Pipacs u. 1. KÉRJÜK, HOGY A PÁLYÁZATOKAT JÚNIUS 16-IG ADJAK BE A SZÖVETKEZET TERVOSZTÁLYÁRA (DOMSOD, VASÚT U. 1.). A versenytárgyalást június 25-én tartjuk a szövetkezet Vasút u. 1. sz. alatti pinceklubjában. A szükséges tájékoztatót május 25-től vehetik át személyesen az érdeklődők a tervosztályon. DÓZSA MGTSZ Dömsöd, Kossuth Lajos u. 118. Lépjen be az üdülőszövetkezetbe! Gyulán, a gyógyvizek városában üdülőszövetkezet alakult. Az Udülőházak a Várfürdőtől 400 m-re épülnek. Az állampolgárok évi 28 napos üdülési jogot vásárolhatnak a szövetkezetnél. A jog eladható és örökölhető. Jelentkezésre részletes tájékoztatót küldünk. Levélcím: Gyula: Budapest körút 45. 5700 KELLEMES PIHENÉS, BIZTOS GYÓGYULÁSI A PEST MEGYEI LAKÁSSZERVIZ TÁRSASÁG TAGSZÖVETKEZETEI Pest megye területén VÁLLALNAK lakáskarban tartást lakáskorszerűsítés t lakásfelújítást Felvilágosítás és megrendelés felvevőirodáinkban és tagszövetkezeteinkben: Abony, Tószegi út 15. Budaörs, Budapesti út 62-64., Csata út 17. Cegléd, Achim u. 16., Szabadság tér 5. (1. sz. szolgáltatóház) Dunakeszi, Felszabadulás út 45. Érd, Fehérvári út 63-65., Szabadság tér 5., Diósdi u. 5. Gödöllő, Dózsa György u. 67., János u. 5., János utcai felvevőiroda. Isaszeg, Ady Endre u. 47. Kemence, Felszabadulás út 83. Kiskunlacháza, Lenin út 31. Monor, Ipar u. 2-4. Nagykáta, Perczel Mór u. 5. Nagykőrös, Örkényi u. 9., Kossuth Lajos u. 34. Örkény, Fő út 58. Százhalombatta, a Dél-budai járási Szolgáltató Szövetkezet szolgáltatóháza. Szentendre, Kőzúzó út 1., Füzespark, szolgáltatóház. • • • Ugyanezeken a helyeken felvételre keresünk különféle építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkásoka t lakásfenntartó szövetkezeti és egyéb fogyasztási feladatok elvégzésére, esetenként átalányelszámolásos (gebines) formában való alkalmazással. y 4