Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. MÁJUS 10., VASÁRNAP Gödöllői múzeumavató A szecesszió otthona s Nagy érdeklődés mellett nyitották = meg tegnap Gödöllőn a kívül-belül s felújított nelytúrténeti gyűjtemény c új szárnyának termeiben a Gödöllői = Művésztelep 1901—1920 című állandó | kiállítást. A város, a megye, de az | ország művészeti életében is kiemel- 5 kedő esemény résztvevőit, a művé- = szék hozzátartozóit, a művészi, tár- f sadalmi élet jeles képviselőit Polónyi 5 Péter, a helytörténeti gyűjtemény = vezetője köszöntötte. A megnyitón ott = volt Plutzer Miklós, a városi pártbi- = zottság első titkára, dr. Csicsay Iván, | a Pest megyei Tanács elnökhelyette- E se, Benedek János, a városi tanács | elnöke és Éri Gyöngyi, a Magyar § Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese = is. A kiállítást dr. Németh Lajos mű- z vészettörténész, tanszékvezető egye- £ térni tanár nyitotta meg. Malthus félt a Föld túlnépesedé­sétől. Ma már tudjuk, csak a mű­szaki tökély képes harmóniát bizto­sítani a sok milliárd embernek. Más út nincs. A művészetben is bekö­vetkezett a túlnépesedés. A magyar festészet alig tíz alkotóból állt a XIX. század elején, ma ezrek dol­goznak, s hogy munkájuk társadal­mi fontosságú lehessen, maradhas­son, ahhoz elengedhetetlen a minő­ség. Ezért mondhatjuk, hogy a ma­gyar szecesszió képző- és iparmű­vészetünk utolsó paradicsomi álla­pota volt, még akadt szabad térség az elme, a képzelet játszadozásá­hoz. Az is jelentős tényező, hogy Gödöllő részt vállalt művészetünk munkamegosztásában. Vedres Márk, Beck ö. Fülöp, Ferenczy Béni Itália és Maillol irányában tájékozódott, a Nyolcak iránytűje Párizs lett, a modern francia törekvések vizsgá­lata és áthangolása, Vásárhely, Szol­nok Munkácsy örökségét vállalta. Gödöllő a preraffaelitizmus elfoga­dásával az angol orientációt szor­galmazta a századfordulón. Forrás a népművészet Érdemes azt is számbavenni, hogy művészeti életünk nemzeti tette mennyi nemzetközi áramlatot, for­rást, szövetséget, kapcsolatot kisért figyelemmel, adott biztatást hozzá. Bartók török dallamokat gyűjtött, Gödöllő fogadta a közös munkához Liipola finn szobrászt, Belmonte svéd iparművészt, a Nyolcak Dob- rovits Petár személyében inspirá­ciót nyújtottak a délszláv festészet új törekvéseihez, Szolnokon osztrák, Nagybányán orosz, lengyel, spa­nyol festőjelöltek foglalkoztak saját kibontakozásukkal. A szecesszió egyben utóromantika is. A finn Akseli Gálién Kallela a Kalevala rajzi feldolgozására vál­lalkozott. Ránk nem maradt naiv eposz, de éppen a millenniumot ünnepeltük, így ez iett a magyar szecesszió egyik témája Kőrösfői- Kriesch Aladár és Nagy Sándor művészetében. Mindennek elő- és utórezgései is köztudottak, hiszen Attila alakjával Than Mór, Kós Károly, Kőrösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc is foglalkozott. Az is fontos sajátossága a gödöllői szecessziónak, hogy kimagaslóan szövetkezett a népművészettel nemcsak a forráso­kat illetően, hanem a szövőasszo­nyok bevonásával. Gödöllő azt am­bicionálta, amit Wagner, hogy az élet minden részlete legyen művé­szet. Gesamkunstra, azaz teljességre törekedett. Az más kérdés, hogy Gödöllő néprajzi határai nem érin­tették az adott Galga-mentét, ők Kalotaszegre összpontosítottak. A gödöllői művésztelep munkás­sága kiterjedt a képző- és iparmű­vészet szinte minden ágára, Nagy Sándor még finom vonalú és díszí­tésű bőrmunkákat is tervezett, csu­pán az építészet jelenléte hiányzik. Ma már sóhaj, ami akkor lehető­ség volt, Lechner Ödönnek és kö­rének bevonása a gödöllői művész­telep munkájába. Több száz alkotás Ami pedig a legújabb kezdemé­nyezést illeti — annak gyorsasága és intenzitása is figyelmet érdemel, igazolja azt, hogy mennyi energia, jó szándék, mennyi belső tartalék van társadalmunkban. A gödöllői helytörténeti gyűjtemény 1978-ban vált önálló intézménnyé. Vezetője, Polónyi Péter 1980 januárjában kezdte meg tárgyalásait, írta meg körlevelét a gödöllői szecessziós mú­zeum ügyében. Hónapok alatt 456 művet adományoztak, vásároltak, adtak kölcsönbe. Az adatoknál ma­radva 143 művet vásároltak, 100 művet adományoztak. Utóbbiak kö­zül kiemelkedik Hegedűs László, dr. Dénes Jenő és Gády Lajos odaadá­sa. A Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum összesen 64 alkotást helyezett tartós letétbe a most alakult új gödöllői múzeum­Remsey Jenő: Párizs fényei nál, s magánszemélyektől is érke­zett kölcsönbe 149 alkotás. Ez olyan kulturális kincs, mely Szentendre után Gödöllőt is művészi zarándok- hellyé avatta, ahol megkezdődhet világrészek vendégeskedése. Polónyi Péter ezzel párhuzamo­san magnófelvételeket is készített. Ebből idéz a katalógus bevezető­jében olyan tényeket, melyek ma már művészettörténeti, fontossá­gúak: 1903-ban dobszóval adták hí­rül Gödöllőn, hogy az Erdő utcában szövőiskola nyílik. Így emlékezik erre a 88 éves Maszlagi néni, szü­letett Németh Erzsébet, a gödöllői egykori szövőasszonyok egyike. Pél­dás az a társadalmi figyelem, mely­nek segítségével a Kőrösfői-Kriesch alapította gödöllői művésztelep 80. évfordulóján, alig egy évvel Remsey Jenő, a szecesszió utolsó magyar alakjának halála után megvalósult e képző- és iparművészeti mozgalom múzeuma is. Két szín váltása A mostani kiállításon megszem­lélhetjük Kőrösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Remsey Zoltán, Rem­sey Jenő, Juhász Árpád, Sidló Fe­renc, Moiret Ödön, Frey Rózsa, Frecskay Endre, Toraczkay Wigand Ede, Undi Carla, Undi Mariska és Zichy István műveit együtt, a ma­guk rokoni társaságában. Igen ha­tásos a Kőrösfői-Kriesch elsőszülött gyermeke halálát idéző kép, amely­nek nemcsak kerete, hanem háttere is Erdély, formában, látványban, továbbá e képi siratóban megörö­kítette a gödöllői művésztársakat is. A halál angyala kék öltönyben sé­tál, a leboruló anya rózsaszín ár­nyalatokban látható, E két szín vál­tása Picasso egyik festői korszaka is, természetesen egészen más vilá­got hordozva. Bastien Lepage és Thorma János látomását folytatja Kőrösfői-Kriesch Aladár 1914-ben festett Halottak napja, s jelentős mű Remsey Zoltán interieurja. Nagy Sándor több alkotása, Remsey Je­nő 1907-ben festett Iga című képe, mely Meunier nyomán szociális ten­denciát sugall. Egy biztos, a Pest megyei, a gö­döllői párt- és állami szervek, a Nemzeti Galéria, az Iparművészeti Múzeum, egész társadalmunk össze­fogása nyomán új kulturális siker született. A helyzeti energia mozgá­si energiává vált, ezúttal a kultúra övezetében, hiszen a budapesti mú­zeumok raktári anyaga felszabadult, Gödöllőre került, szecessziós galé­riává gyarapodott. LOSONCI MIKLÓS Civilruhám a pizsama Belülről másképp látja az ember ........a kórházak előtt is zsúfolva az utca, mert odahordják a sebesül­teket és lerakják a kapu elé; bemenni nem lehet, hiszen amúgy is tömve a kórház, négyen-öten-hatan fekszenek egy ágyon. — De hát miért? — kérdezem csodálkozva. — Földrengés után, ezt megértem, de amúgy is? Dal a vállát vonta. — Így van, Julie. Ha egy ágyon csak ketten fekszenek, az már dísz­helynek számít. Kórházba általában csak meghalni mennek az emberek. Így gondolják, s van is valami igazuk: pontosan egynegyed részük az egyik hátsó ajtón távozik, Szent Mihály lován ...” (Julie Lespinasse és d’Alembert beszélgetése a XVIII. században. Rész­let Benedek István Párizsi szalonok című regényéből.) álmát aludták.) Előadom, mi folyik a szobánkban, kapacitálom a nő­vért, jöjjön velem, mert baj lesz, attól félek. A nővér gyanakodva méreget. — Ha a kedves beteget ennyire zavarja, hogy más álmodik, éppen oda is mehetek ... Túlélő szemtanúk Magyarországon például 1979-ben tízezer lakosra 88,8 kórházi ágy ju­tott (Angliában — két évvel koráb­ban — 81, Ausztriában 112,8, Jugo­szláviában 60,3). A kórházak zsúfol­tak, kétségtelen, ez derül ki más statisztikai adatokból, vezető egész­ségügyi szakemberek nyilatkozatai­ból is. Ám hogy mennyire zsúfoltak, azt azok tudják legjobban, akik ezen kórházi ágyak egyikén feksze­nek, s akik őket ápolják, gyógyítják. Magam is előfordultam hosszabb- rövidebb ideig az utóbbi hónapok­ban az említett gyógyintézetekben, háromban is. Gondolom, érthető, hogy olvasmányélményeim közül miért épp a fentebb idézett jutott eszeimbe. Ha valaki azonban azt hlimné, hogy a mai kórházakban olyan állapotok uralkodnak, mint a XVIII. századi párizsiakban, bizto­síthatom, hogy téved. Itt mindig, minden ágyban egyedül fekszenek a betegek. Van ugyan olyan hatvan ágyas szülészetünk, amely harminc ágyas sebészetnek épült száz esz­tendeje, a többi hasonló gyógyinté­zetünk is jól benne van a korban, kivéve az egyik kezünkön megszám­lálható újszülött-épületeket. Azt a három kórházat tehát, melyről az előbb említést tettem, meg se ne­vezem. Történeteim bármelyikről szólhatnának. Egyik kezelőorvosom meglehető­sen őrről ránk, toliforgatókra, mond­ván, az újságírók nekimentek az egészségügynek. Ez ugyan nem egé­szen így van, de- merek én vitat­kozni azzal, akinek kezében van ez az egyetlen röpke életem?! Mind­azonáltal én kizárólag arra szorít­kozom, hogy elmeséljem, mi minden történt velem és körülöttem. Higy- gyék el egy túlélő szemtanúnak: belülről másképp látja az ember. Engem nem zavar, mondom, ve­gye úgy, hogy itt se voltam. Sértő­dötten kapkodom visszafelé két me. zitlábamat. Sértődöttségem azonban nem tart soká, mert eszembe jut: ez a fiatal lány nappal a másik bel­gyógyászati osztályon dolgozik, éj­jel meg itt virraszt minket, önként vállalta. Akit helyettesít, annak be­teg a kisfia. Az ápoló személyzet létszámára vonatkozó statisztikai adatok sze­rint 1979-ben 28,4 ápoló jutott száz kórházi ágy mellé. Pest megyében ez az arány 28,3 (a szülőotthonok adatai nélkül). Röpke számolással kiderül, hogy ezék szerint egy ápo­lónak 3,5 ágyat kell ellátnia, de így túl szép lenne. A valóság: a nővé­rek három műszakban dolgoznak, egyszerre mindössze egyharmaduk tartózkodik a kórházban. Tehát? Egyikőjükre 10,5 ágy jut. Ám ha az osztályon csak egyetlen nővér meg­betegszik, szabadságra megy, gye­sen van, az ellátandó ágyak száma sokszorozödik a munkában maradók számára. Így adódik olyan helyzet, hogy egy nővérnek huszonvalahány betegről kell gondoskodni — fen­tebbi példánk szerint esetenként két műszakban. Ugye, nem is olyan egyszerű? ... i ..o, v.,«;-?,­Egy kis jellemrajz A betegek természete sokféle. Akad köztük türelmes, de mit mondjak, ez a fajta a legkevesebb. Megpróbálom — jellemvonásaik , alapján — valamiféle rendszerbe te- Mezítláb a IOSVOSÖfl relni azon betegtársaimat, ^kikkel a » több hónap alatt volt szerencsém (?!) megismerkedni. — Lányok! Én mikor kapok en­ni? Semmikor már? A panaszos kérdés az ablak mel­lől. jön, Irénkétől. Négy napja sem­miféle táplálékot nem vehetett ma­gához. Mióta behozták, infúzióban csö- pögtetik szervezetébe mindazt, ami a legszükségesebb. Víziói támadnak, szerintünk az éhségtől. Váltig haj­togatja, hogy a kórház udvarán gye­rekek szánkóznak és hógolyóznak. Meredten bámulunk az ablakon át a sötétbe, hó az van, de gyerek egy szál se. Ö — szegényke — még a kacagásukat is hallja. Másnap éjjel megint lát valamit. Nevezetesen azt, hogy a mellettem fekvő, idős, nagyon beteg asszony fölkelt, emelgeti az én ágyamat, ki akar belőle borítani. Ez már kissé hátborzongató, annál is inkább, mert Irénke most vicsorogva fogadkozik, megfojtja az öregasszonyt, ha nem hagyja abba fondorlatos mesterke­déseit. Kiugróm az ágyból, mezít­láb futok a folyosón az éjszakás nő­vérért. (A folyosón elhelyezett fér­fibetegek joggal hihették volna, hogy meghibbantam, de az igazak Kőrösfői-Kriesch Aladárt A Művészet forrása Isteni jó kapcsolatai vannak. Ezt így ugyan nem jelenti ki, de be­szélgetéseiből rá kell jönnie min­denkinek, úgy forgatja a szavakat. Ismeritek X filmrendezőt? Nagyon kedves barátom, helyesebben az öcsémé, aki most éppen Ameriká­ban él, de ha hazajön, nálunk sokat vannak együtt. A legfontosabb a világon. Engem Y professzor nézett meg már leg­először is. A férjem baráti köréhez tartozik, de a főnököm is ragaszko­dott hozzá. Azt mondta, nem en­gedheti, hogy engem valamiféle ku­ruzsló vegyen kezelésbe. Most is felhívja naponta az osztályvezető főorvost, érdeklődik, így ellenőrzi, hogy megfelelően törődnek-e velem. Mert ha nem, felhívja a Schultheisz Emilt (egészségügyi miniszter — a szerk.), minden nap veszteség, amit itt töltök, nem tűrheti, hogy a szük­ségesnél később kapjon vissza. A helyettesemmel... de ne beszéljünk arról a szerencsétlenről, a főnök nem megy vele semmire, azért van úgy oda értem. Pedig nekem jó itt. Ha visszamegyek az irodámba, me­gint csinálhatom a dolgokat a sok dilettáns helyett, óh ... A legbetegebb. Milyen gyógyszert kaptál? Óh, csak ilyet (ennyit, ma­gyart, olcsót)? Én tizenegy tablet­tát szedek naponta, hét injekciót adnak. Az én bajom? Olyan, mint a tiéd, de engem már ötször mű­tötték, tavaly két hónapig voltam kórházban, most is már hat hete itt fekszem, te ne szólj egy szót se, té­ged rögtön kiengednek, semmi az egész, de én ... Es nézd meg azt a kék pongyolást, annak is kutyabaja, itt grasszál, billegeti magát, az ilye­nek miatt teszik ki a magamfajtát hamarabb, mint kellene... Jaj, nő­vérke, az éjjel semmit se aludtam, enni se bírok, mégis örökké a vécé­re kell futkosnom, majd leszakad mindenem, úgy fáj, szólok is a dok­tornőnek, hogy újabb ... Érdemes hát adni? Aztán van jólértesült, aki ponto­san tudja, ki a főorvos úr betege, melyik orvosnőnek ki a férje, ki ki­vel, mikor, hol, miért satöbbi. Stá­tusszimbólum a paraszolvencia osz­togatása, kedvenc téma: így bánik velem, pedig egy hét alatt százakat adtam már neki, a férjem vasárnap ezret dugott a zsebébe... Meg kell mondanom, én senkinek sem adtam se pénzt, se ajándékot, középiskolai tanárként tartottak nyilván (a személyi igazolványom szerint eredeti foglalkozásom); de mindenkitől mindent megkaptam, s amit azon fölül, azt hivatásszeretet- ből adta orvos és nővér egyaránt. Hogy ilyen nincs, azt mondják? Van. Higgyék el nekem, én vagyok a túlélő tanú, mint már említettem. És sose vettem észre, hogy kivéte­leznének azzal a beteggel, aki sze­mem láttára csúsztatta a hálapénzt a köpenyzsebbe. Érdemes hát adni? Adni joga van mindenkinek. Az el­fogadás etikai szempontjait meg már sokszor és sokan boncolgatták. Hagyjuk... A praktikusok fajtájából: minden új beteget les, találgatja, jajgat-e majd vagy horkol, ad-e egy pohár vizet annak, aki nem tud fölkelni, vagy őt is ki kell szolgálni — és így tovább. Türelmes, azt hiszem, én voltam egyeaul. (És ki az, aki nem ezt hi­szi önmagáról?) Kizárólag egyszer voltam ideges, de akkor nagyon. Az egyik (éppen mentalhygienés) inté­zet portása minősíthetetlen modora miatt rosszul lettem, mire az orvos: vegyem tudomásul, hogy ebben az intézetben a portás a legbetegebb, kímélni kell, mert nem kapnak he­lyette másikat. Én rövid úton el­hagytam ezt az intézetet. Egészen addig ugyanis abban a hitben téve- lyegtem, hogy a betegek szorulnak kíméletre, velük szemben kötelező az udvariasság, a tapintat, miegy­más. Isten őrizz, hogy képtelen el­méleteim következtében a gyógyí­tó (?) intézmény elveszítse — a portását. Kép a jövőből Álljon itt végezetül még egy ol­vasmányélményem. Amit abban lát. nak majd, az nálunk még csak ufó- piánaíc tűnik, kivéve azt a néhány vadonatúj kórházat, amelyek közül én kettőt ismerek: egyet Kisvárdán, egyet Kerepestarcsán. Ezek igen ha­sonlítanak a könyvben szerepelte­tett modellhez. Egyet azonban min­denképpen le kell szögezni: az alapellátásban egyre jobbak jaz ál­lapotok. Gondoljunk csak — például Pest megyében — a százhalombat­tai, a váci, a monori rendelőintéze­tekre. A múlt évben Magyarorszá­gon, elsősorban a lakosság társadal­mi munkájának köszönhetően, a ter­vezettet meghaladó mértékben emel­kedett a kórházi (egyéb gyógyinté­zeti) helyek száma. Az idei elképze­lések szerint év végére a kórházi ágyak száma eléri hazánkban a 98 ezret (1970-ben 87 ezer 372 volt az összes kórházi ágy, 1979-ben 96 ezer 740), s tízezer lakosra 92 jut belő­lük. Tovább javulnak a járóbeteg­ellátás feltételei is. Amit Kálmán Márta Strüler-lakó voltam című könyvében olvastam a svájci egész­ségügyről, az a jövő. Talán nem is utópisztikus... „Nem luxushely, még a bútorok sem újak. De semmi sem hiányzik, ami kell, és nincs benne semmi telesleges. A betegellátás technológiája olyan precízen kidolgozott, hogy a kórház személyzetének egy felesleges mozdulata sincsen. Amit lehet, gép csinál. Ezért nincs szükség nagy sze­mélyzetre ... Az orvos csak a legfontosabb dolgokkal foglalkozik, de ismer minden beteget. Áttekintése van és ráér elmélyedni egy-egy esetben. Ráér egyéni módszereket alkalmazni... Ráér, mert a segítő apparátus szak­képzettsége olyan, hogy ez megoldható. Szakképzettsége és szervezett­sége ... ... Az ápolószemélyzetnek több lépcsős hierarchiája van. Az ápolónők és ápolók foglalkoznak a beteggel, mosdatják, ültetik, járatják, ha kell, infúzióval együtt — amelyet egy guruló fogason mellette tolnak... Az ápolók mellett kisegítők is vannak, rendszerint orvostanhallgatók az egyetemről. Aztán vannak a nővérek (férfi is lehet nővér), ez egy másik kategória, ök adják az injekciókat, intravénásokat is, csinálnak kisebb beavatkozásokat, kötöznek, ellenőrzik a diétát, a kórlapot, gyógyszert adnak és referálnak az orvosnak. Minden betegről naponta kétszer, este és reggel, röviden tanácskozik orvos, nővér és ápoló. A megbeszélteket és a tennivalókat Írásban rögzí­tik .. . Rutin, negyedóra, de nem lehet semmi tévedés, vagy mulasztás. A tanácskozás és rögzítés egyik pontja a beteg lelkiállapota ...” BÁLINT IBOLYA k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents