Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP FEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A TANÁCS LAPJA PEST MEGYEI XXV. ÉVFOLYAM, 101. SZÄM Ára 1,8© forint 1981. MÄJÜS 1., PÉNTEK Mhmkérm sze őssé magasztosult, mert tisztességesebb bérért, elviselhető munkaidőért, embert állattá nem aljasító munkakörülményekért szívósan harcoló, ezer bukás után is talpra álló, sorsát az osztályos társak sorsa alá rendelő múltbéli alak állna szemben a rendetlen, a fegyelmezetlen, a szinte semmi mással, csak magával törődő mai leszármazottjával? Ki merészelne ilyen párba állításra vállalkozni? Gyakran és mindannyian teremtői és szenvedői, fölrajzolói és modelljei vagyunk ennek a történelmileg hamis, de könnyen kínálkozó, mert kellemesen egyszerű párhuzamnak. Holott tudjuk: elődeinik között kevés volt a hős, nem sokkal több a har-, cot mindenkor és mindenben vállaló, annál több az, aki félve küzdött, aki tízszer meghajlott, míg egyszer azután azt mondta, elég, s ütött, szóval vagy tettel. Holott tudjuk: mai fegyelmezetlenjeink, nemtörődömje- ink csoportja maroknyi azok tömege mellett, akik értő résztvevői az országépítésnek, akik túljutottak a puszta kenyérkeresettel azonosuló munkavállalás adni-kapni viszonyán. A munka ünnepe van ma. A munka ma sem ünnep azoknak, akik e napon dolgoznak, hanem kötelmek logikus lánccá kovácsolt sora. A munka, a mindennapi munka soha nem ünnep, s mégis: ünneppé sűrűsödik szokszor tíz, száz és ezer napja, ha ez a munka szép, mert értelmes, ha ez a munka hasznos, mert magunknak teremtő, ha ez a munka tegnapot és holnapot úgy köt össze, hogy a tegnap is, a holnap is a mienk. Tudunk-e így dolgozni? Olykor igen, olykor, nem. Olykor igen, mert minden kézre áll. A cél is, az út is, az eszköz is. Olykor nem, mert szinte semmi nincsen. Nem tudjuk a miértet, nem látjuk a hogyant, s miközben a kell dübörög dobhártyánkon, a legelemibb feltételek megszervezésével küzdve bukdácsolunk, a lehetséges egy lépés helyett felet téve meg. Apáink, nagyapáink olyasmiért harcoltak, ami ma születési adományként mindenkinek a zsebébén van. úgy vághat neki az életútnak. ők emberibb életre, sőt egyáltalán, emberi életre szervezkedtek, de mire szervezkedjünk mi, ha az emberi élet jussa természetes, Alkotmányban szavatolt, törvények regimentjében rögzített? A bérezés elveiről a magunk választotta országgyűlés dönt, amikor megszabja a középtávú népgazdasági tervet, a munkaidő rövidítéséről a magunk választotta kormány határoz, az üzemi kollektív szerződések megvitatásakor legtöbbször úgy kell unszolni a hallgatóságot, szóljon már valaki valamit... Hagyjuk a kenettel les szavakat apáink, nagyapáink álmairól, ám ne feledjük: valóban keservesen küzdöttek azért, hogy álmaik legalább picinyke része valóság lehessen. Ám miféle álmaink legyenek nekünk, fiáknak most, ha iól bejáratott kötelességtudattal működik a saját hatalmunk intézményrendszere, folytonosan azt kutatva, a több, a szebb, az emberibb, a szocializmus fogalmához illőbb miként teremthető meg, hogyan érhető el? Ne legyenek akkor álmaink? Nem Darancsszóra álmodik az ember. s ólmairól nem dkázok merede- ző lándzsahegyei tétetik le: természetes tulajdonsága az álmodozás. S mert emberi tulajdonság, csak az emberrel magával szűnik meg, hogy egy újabb emberben, az útnak most indulóban reinkarnálódjék. Almaink egy részét soha nem váltjuk valóra, mert, ha mindenik átültethető lenne az életbe, akkor azok már nem álmok. Mégis, amiről álmodunk, az embert és kort jellemez, történelmi korszakot jelez, társadalmi rendszert jelöl, vágy és valóság távolságát mutatja a legfinomabb, mert az • emberi agy idegsejtjeivel, a neuronok- kal működő műszerként. Harcra szervezkedtek elődeink, de miért, minek elérésére kellett' a harc? . Harcra szervezkedünk mi, de miért, minek elérésére kell a harc? A két mondat, a két kérdés között ott feszül az az idő, amire szokványosán azt mondjuk, népet, nemzetet formáló évtizedek, új hazát teremtő esztendők. S ezek az évtizedek, ezek az esztendők megtanítottak bennünket arra, hogy ünnepeink fénye köznapjaink világosságától, áttekinthetőségétől, viszonyaink rendezettségétől függ. Rávezettek bennünket arra, hogy az országépítés sem kisebb feladat, a magunknak dolgozás sem kevésbé bonyolult teendő, mint amikor a kizsákmányoltak a kizsákmá- nyolókkal szegültek szembe, amikor mindent, még a puszta létezés kicsiny kenyerét is kockára téve követeltek valamivel többet a meglevőnél. Megtanítottak, rávezettek bennünket minaenre ezek az evek, évtizedek? Nsm, nem és nem. Mert nem lehet a történelmi ‘ cselekvés valamennyi lépését, tettét modellezve előre megtanulni; gyakran csak az a választásunk, hogy magunk legyünk a kísérleti nyúlás. Ezért, ezért is, hogy most már elkerülhetetlen: munkára kell szervezkednünk. Az eddiginél nagyobb értéket teremtő, minden részletében pontos, végső megjelenésében a megbízhatóságot, mert minőséget sugárzó munkára. Napokon át lapunk hasábjai tele voltak a kiváló- és az érdemes mun-, ka kitüntetettjeinek cég- és személyneveivel, azaz: minek akkor a biztatás a munkára szervezkedésre? Azért, mert amit az ünnepeltek adtak, az holnapra kevés lesz, mert az ünnepeltek árnyékában nemcsak a közepesek állnak, hanem meghúzódnak a gyengék, a közösből fogyasztók, de hozzá semmit som tévők. A megye ipari üzemeinek egy- harmada az átlagos népgazdasági jövedelmezőséget sem éri el. A megyében készülő gépipari termékek fele nem hoz nyereséget. A munkaidőnek tizennyolc-húsz százaléka vész el nem elkerülhetetlen hiányzások, belső szervezetlenségek miatt. Folytassuk az indokolást? Vagy líraibb hangra váltva, húzzuk elő a beváltnak vélt agitációs patront, süssük el, hogy: nézzen körül mindenki a maga környezetében, s azonnal megleli ezer jelét, bizonyítékát annak, miért szükségszerű, hogy küzdelembe menjünk, munkára szervezetten ?! , Irdatlan időmesszeségből szól hozzánk egy irat, István király 1013—1015 között keletkezett és fiához szóló Intelmeinek szövege, benne is e szép passzus: „A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak Meg hell tanulnunk ezt a királyko- dást, még ha keservesen, kínlódva, kudarcokkal vegvítve is megy ez az önokulás, ön tanít ás. Nemcsak hirdetnünk, hanem gyakorolnunk is szükséges, hogy a magunk portójának rendjéért magunk felelünk, s hagy ami nagy portánkon, az országban található, az fényében, árnyában egyaránt a magunk műve, nincs hát kihez panaszra menni, miért olyan, amilyen. A nagy porta azonban kisebb és kicsiny portáikat fog össze; nem másabb, sem jobb, sem rosszabb azoknál, hanem velük egyenlő. L ehet, ez az, amit a legnehezebb belátni, elfogadni, mert hiszen milyen köny- nyen kínálja föl magát az okoskodás, ugyan már, mit számít a nagy egészben az, hogy mi mit teszünk vagy nem teszünk, a mi szűk portánkon milyen a rend, a szervezettség, a fegyelem, mekkora a hajlandóság az újra, a bátorra, a kövérebb eredményt hozóra?! S ha ennek az okoskodásnak nincs következménye, akkor törvényszerűen kialakulnak olyan helyzetek, hogy a megyében ugyanazt a terméket az egyik helyen háromszor akkora költséggel, munkabefektetéssel állítják elő, mint a másik üzemben, hogy azonos rendeltetésű beruházást az egyik településen ötször annyi hónapig készí tgetnek, mint a másikon. Elképesztő különbségeket tűrünk meg azonos feltételű, célú és végeredményű munka és munka között, csúffá téve ezzel olyan emberi fogalmakat, mint szépség, célszerűség, alkotókedv, tenni vágyás, önzetlenség, áldozatkészség, kiemelkedés az átlagból. Meg kell tanulnunk a királykodást, hogy jó, mert bölcs, türelmes, mert igaz urai lehessünk dolgainknak, s elsőként, dolgaink legfőbb alapjának, mindennapi munkánknak. Kiábrándítóan prókai, hogy erre lehetséges csupán — erre kell! — szervezkednünk?! Aki aratni akar, annak vetnie kell. S tudnia, mikor milyen földbe, miféle magot tehet, hogy ne maradjon puszta remény a kenyeret is, újabb magot is adó betakarítás. Valóra váltani céljainkat Sólyom Ferenc májusi köszöntője Május 1., a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe alkalmából Sólyom Ferenc, a SZOT titkára mondott ünnepi beszédet, amely csütörtökön a Kossuth rádióban és a televízióban hangzott el. Beszéde első részében arról szólt, hogy e napon a munkát, az alkotó embert köszöntve végiggondoljuk: az elmúlt 35 év mennyi közös erőfeszítése kelleit ahhoz, hogy fejlődésünk mai szintjére eljussunk. Ma is a munka az értékmérő, ez jelöli ki az ém- ber helyét a többi között. A jelenlegi fejlődési színvonalnál is többet és jobbat akarunk — mondta a továbbiakban. — Ezért erősítenünk kel! gazdaságunk alapjait, valóra kell váltanunk közös céljainkat, mindazt, amit pártunk XII. kongresszusig határozatában megfogalmazott. Vívmá,- nyaink megőrzése, elért eredményeink megszilárdítása és a későbbi, gyorsabb ütemű fejlődés feltételeinek megalapozása a fő feladat. Ennek legfontosabb feltételei a céliáinkba vetett hit, a politikánk iránti bizalom, a belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozottsága, amely reális valóság. Ezért számítunk és számíthatunk a dolgozó emberekre szocialista vívmányaink megőrzésében, á továbbfejlődést megalapozó program végrehajtásában. Beszéde befejező részében a szocializmus építésének nemzetközi fel tételeit elemezte Sólyom Ferenc. A világ népei békés életet akarnak — mondta. — A haladó gondolkodású, a békét akaró emberek szerte a világon ezért értékelik és kísérik figyelemmel, sőt, féltő aggodalommal a Szovjetunió és a szocialista országok béke- javaslatait, erőfeszítéseit az egész világ békéjéért. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusán meghirdetett, az enyhülést szolgáló konkrét javaslatok ismét tanújelét adták a Szovjetunió békeakaratának. E javaslatok alapot adnak a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért, az imperializmus ellen küzdő minden erőnek. Ma: 2. o!dsl: ViiEsnóképek egy brigádról Az egészségügyi ellátás javítása 6. oldal: Huszonnégy óra az ügyeletcn Lángnak, füstnek fittyet hányva 7. oldal: Szabad nép - művelt nemzet S. oldal: Hullámos mennyezet 11, oldal: Azok a regi május elsejék... ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!
