Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-07 / 81. szám

Arcok a műhelyből Csak térbeli köztük a távolság Az elmúlt fél évben több al­kalommal is írtunk a sülysápi Tápióvölgye Tsz mendei vas­ipari melléküzemében folyó munkáról. Vezetőket, fizikai dolgozókat szólaltattunk meg. Mindannyian arról beszéltek, amivel éppen foglalkoztak. Önmagukról keveset árultak el, pedig nélkülük aligha szü­lettek volna meg a szép ered­mények. Most arcokat villan­tunk fel a műhelyből. Lakatosok lesznek Gulácsi József csoportveze­tő, ma 44 éves, Kenderesen született, a fővárosban 1949 óta él családjával. Két fia van, egyik gépkocsivezető, a másik szobafestő. 1975 óta jár ki Budapestről Mendére, a te­lepre dolgozni mint csoport- vezető. Jelenleg több mint 60 beosztottja van, közülük 14 nő. Ök szerelik össze a vilá­gítótesteket a VBKM-nek. Érdeklődésünkre a mellék­üzemág teljes kollektívájáról is szívesen beszélt: — Dolgozóink átlagéletkora 35 év, a nyolc általános isko­lai végzettsége szinte minden­kinek megvan. A dolgozók többsége hegesztő, lakatos és forgácsoló szakmunkás. Két fiatal idén jár majd Nagyká- tára tanulni; lakatosak lesz­nek. — Élénk a szocialista bri­gádmozgalmunk is. A Petőfi Sándor nevét viselő közösség tavaly kiérdemelte az arany fokozatot. S bizony megdol­goztunk az elismerésért: ed­dig több száz óra társadalmi munkát végeztünk. A téeszen belül az építkezések alkalmá­val, felújítások során a kisebb szerkezeti elemeket mi készít­jük el. De természetesen a a községben is szívesen részt veszünk a társadalmi mun­kákban. — Ismerik-e egymás életét a dolgozók? — Jobban kellene ismer­nünk egymást, de nagyon szétszórtan lakunk — mond­ja a csoportvezető és sorolja: Nagykátáról, Budapestről, Sülysápról, Gyömrőről, Men­tiéről, Üriból és Tápiószecső­ről járnak a telepre. Legtöb­ben Mendén, Sülysápon és Gyomron laknak, s a fővá­rosban csak négyen. Gulácsi Józsefről még csak annyit: 1980-ban kiváló mun­káért kitüntetést kapott a Me­zőgazdasági Minisztériumtól. Nemcsak brigádvezető, szak- szervezeti tag 1957 óta kis megszakítással, s több szak­mában van megfelelő jártas­sága, végzettsége, vagyis ko­vácsmester, lakatos és hegesz­tő. Amikor 1956 és 1964 kö­zött a kisiparban dolgozott, díszkerítéseket is kovácsolt. Munkái a Fémmunkás Válla­laton keresztül eljutottak a Hiltonba is, a fővárosba, de akkor már Mendén dolgozott, s kollégái is részt vettek a re­mekek elkészítésében. Végleges otthon A 32 éves Melicher Dezső, a Somogy megyei Gradácson 'született. Ma Nagykátán la­kik. Az egykori Tápiósülyben járt iskolába, majd 1968-ban megnősült, s akkor került Nagykátára. Tizenegy éves fia és 4 éves kislánya van. Je­lenlegi képesítését Dunaújvá­rosban a Kohó- és Gépipari Főiskolán szerezte meg. Éppen tíz éve dolgozik Mendén a vasipari melléküzemágban, s amikor úgy hitte, bezárják a telepet, Dömsödre ment dol­gozni, de 1978-ban visszajött, s mint mondja, nem bánta meg. Szereti a munkáját, ám amint letelik a napi 9 és fél óra, siet haza, mert otthon nemcsak a család várja, ha­nem az 531 négyszögöles te­lek, a jól sikerült melegház, s a házépítés, mert végleges otthonukat igyekeznek tető alá hozni mihamarább ... Üdülés Az üzem vezetője, Vigh Jó­zsef, 44 éves, három éve dol­gozik a mendei telepen, Ül­lőn lakik. Húszéves nagylánya Egerbe jár a Tanárképző Fő­iskolára, egyébként Üllőn ta­nít. Az üzemvezető keveseb­bet mondott el önmagáról, in­kább beszélt szívesebben, ami­ről a munkatársai nem fog­lalkoztak. Elmondta például, hogy a béren felüli juttatások is sok lehetőséget jelentenek. A kül­földi jutalomutazás teljes költségét például a tsz fize­ti. Évente 3—4 alkalommal a Szovjetunióba, Lengyelország­ba, az NDK-ba, Csehszlová­kiába szólnak a beutalók. Ezek csereüdültetések. A téesznek van Hajdúszoboszlón üdülője és terveznek egyet a Balaton mellé is. A szakszervezet évente 2—4 alkalommal ad kéthetes be­utalókat belföldre, amelyek általában egy személyre szó­lóak. Családos beutaló sajnos náluk is ritka, mint a fehér holló. A. L. A. Dombormű a falon Továbbéltetett örökség Az iskola pedagógusának alkotása Több helyi kis ünnepséget rendeznek ezekben a hetek­ben a járás iskoláiban Bartók Béla születése 100. évforduló­jának tiszteletére. A múlt hé­ten zajlott le a Mikrokozmosz elnevezésű járási zenei ver­seny döntője a monori zene­iskolában. Pilisen az I. számú általár Sorsok megnyomorítója A közösség ellensége Sorsok, életek megnyomorí­tója az alkohol, frázisként puffan már ez a megállapítás. Legyintenek is rá sokan. Saj­nos, így tesznek azonban olyankor is, amikor pedig hasznosabb lenne lefogni a féldecis pohárért vagy a sö- rüskorsóért nyúló, a család tagjait ütlegelő kezet. ★ Tanácskozások, ankétok, ak­cióprogramok témája az alko­holellenes küzdelem. Fogal­mazni, feladatokat meghatá­rozni azonban úgy látszik könnyebb, mint hozzálátni a gyakorlati munkához. Az utóbbi években járá­sunkban is megszaporodott az idült alkoholisták, vagy leg­alábbis a rendszeresen alko­holt fogyasztók száma. Ugyan­ilyen arányban nő az ittasság okozta közúti balesetek gya­korisága, s az olyan pereké, amelynek aktáinak mélyén eredendő okként valahol a szesz hatása alatt elkövetett vétség vagy bűntett szerepel. Mindmáig nem akadt a monori járásban olyan szerve­zet vagy hatóság, amely tel­jes egészében magára vállalta volna a megelőzés, illetve az alkoholelvonó kúra utáni ke­zelés felelősségét. A napokban azonban Bánföldy Györgyné, a Vöröskereszt járási vezető­ségének titkára olyan hírrel kereste fel szerkesztőségünket, amely az adott szervezettől nem szokatlan, de mégis egye­dülálló kezdeményezésről szól. Monoron megalakult ugyanis a járási alkoholmentes klub, amelynek szervezéséhez és te­vékenysége segítéséhez azon­nal felajánlotta támogatását a járási hivatal egészségügyi osztálya. ★ Az alakuló megbeszélésen egyelőre olyan leendő klub­tagok vettek részt, akik ön­ként vagy „rábeszélésre” már túljutottak az alkoholelvonó kúrán és szilárdan elhatároz­ták, hogy szakítanak korábbi életmódjukkal. A kis közösség természetesen nem akar vég­leg bezárkózni. összejöveteleken szívesen látják mindazokat, akik az al­kohol ellenségeinek tartják magukat. Változatos program­ról, kulturált szórakozási és sportolási lehetőségekről a klubtagok igényeinek megfele­lően a Vöröskereszt járási vezetősége és a járási hivatal egészségügyi osztálya gondos­kodik. Terveznek versenyeket, egészségügyi és irodalmi mű­vészeti témájú előadásokat is. ★ Az alkoholmentes klub kö­vetkező összejövetelére hol­napután, tehát csütörtökön délután öt órakor a régi egészségház épületében kerül sor, ahová szívesen várnak minden érdeklődőt. A nap kulturális programja Gyömrőn, 18 órától: a nép­tánc szakkör foglalkozása. Monoron, 13-tól 19-ig: nép- művészeti kiállítás Bodrogi Sándor lószőrékszer, Kishonti Pál bőrdíszmű és Lovass Ervin szarúkészítő munkáiból (a Vi­gadó feletti kiállítóteremben), 17-től: német nyelvtanfolyam, 18.30-tól: kondicionáló torna (a gimnáziumban). A moziban, 16-tól: Zsuzsi és a varázsgyűrű, 18-tól és 20-tól: Kramer kontra Kramer. Pilisen, a moziban, 17.30-tól: A pap, a kurtizán és a magá­nyos hős. Sülysápon, 18-tól: a csilla­gász szakkör foglalkozása. nos iskola pedagógusai és diákjai, valamint a nagyköz­ség politikai és társadalmi ve­zetői vettek részt annak a domborműnek a leleplezésén, amelyet Balázs József, az is­kola művész-tanára készített. A Bartók Béla arcmását ábrá­zoló „Csak tiszta forrásból” feliratú domborművet az isko­la épületének falán helyezték el, a szükséges költségek fe­dezését a szülői munkaközös­ség vállalta. A centenáriumi rendezvé­nyek e hónapban is folytatód­nak, s többek között a pilisi 1. számú iskola diákjai is vetél­kedőn adhatnak számot a bar­tóki eszme szellemében arról, hogy ki ismeri közülük leg­jobban népzenei hagyomá- nyatmcaz, az ország távoli ré­szeinek és lakóhelyük közvet­len környezetének népdalait. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 81. SZÄM 1981. ÁPRILIS 7., KEDD A tavaszt jelző akció A pult mindkét oldalán érdekelve Nemcsak a nappalok hosszabbodása, az egyre sű­rűbb és zöldebb lombok, valamint a naptár jelzi már ilyenkor az igazi tavasz megérkeztét, hanem a keres­kedelem évenként ismétlődő különböző kedvezmé­nyes akciói is. A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat tavaszi olcsó vásárai, közismert nevükön a PIK-hetek, ma már szinte ugyanúgy a tavasszal kapcsolatos fogal­mak közé sorolhatók, mint mondjuk a fagyosszentek. Egy-egy kedvezményes ak­ció természetesen nem 1 gond nélkül való a kereskedők szá­mára és nem mindig váltja ki a vásárlók maradéktalan meg­elégedettségét sem. Kényszerhelyzet — Előfordul több esetben is, hogy már az akció kezdetén is hiába keresi a vevő a kedvez­ményezett cikkek listáján sze­replő árut. — Valóban, akadt nálunk is a korábbi években reklamáció — mondja Csuzi István, a monori vas-műszaki szaküzlet vezetője. — A ma kezdődő ak­cióba már be sem vontunk olyan áruféleségeket, amelyek nincsenek a raktárunkban, vagy az érkezését nem jelez­ték előre a megfelelő garan­ciával. Természetesen meges­het, hogy úgy járunk, mint legutóbb, amikor a nálunk fel­lelhető összesen 300 kerékpár egyetlen hét alatt gazdára ta­lált. Többen vásároltak Mono­ron e kétkerekű járműből, mint Nagykőrösön, holott köz­tudott, hogy ez az alföldi vá­ros tartja a rekordot. A Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat a ma kezdődő akciója során 20—50 százalékkal olcsóbban kínál­ja majd egyes árucik­keit. A Riga és Verhovi- na típusú segédmotorkerék­párok azonban — a környé­ken máshol nem kaphatók — 2 ezer forinttal kevesebbe ke­rülnek majd. Az árleszállítások — titkol­ják vagy bevallják a szakem­berek — mindenképpen kény­szerhelyzetet tükröznek. A • kereskedelmi vállalatok bizo­nyos elszámolási időszakokban igyekeznek megszabadulni fö­lösleges készleteiktől, mégha látszólag veszteség is éri őket. Természetesen ma már a vá­sárlók többsége rendelkezik olyan közgazdasági alapisme­retekkel, hogy tudja, a ked­vezményes vásár a pult túlsó és innenső oldalán állók közös haszna. Ami igen, s ami nem Valamit valamiért. Nyilván- vánvaló, hogy a PIK-hetek során olcsóbban árult olaj­kályhák és vegyes tüzelésű tűzhelyek egyelőre aligha ör­vendenének a régi áron nagy keresletnek. Annál is inkább, mivel a piacon már megjelen­tek a takarékos fűtőalkalma­tosságok első fecskéi is. A horganyzott ereszcsator­nák épp most fogynak majd a legjobban, hiszen a megkez­dett, vagy folytatódó építkezé­sek során ma már nélkülöz­Nyáregyházán Következik: a tornacsarnok Új helyen a klubkönyvtár, szebb napközi Hazánk felszabadulásának 36. évfordulója több okból is ünnep volt a nyáregyháziak­nak. Ezen a napon költözött Ugyanis új helyére a klub­könyvtár, illetve átadták a több helyiséggel kibővített, korszerűsített napközi otthont. Az ünnepi megemlékezés a helyi tanácskirendeltség nagy­termében zajlott le, ahol Ba­lázsáé dr. Mihalecz Ilona, a pilisi nagyközségi közös ta­nács vb-titkára mondott be­szédet, majd Bukovszky Ist­rwr .... vá n, a pilisi nagyközségi pártbi­zottság titkára méltatta az el­végzett munkát és okleveleket adott át az építésben élenjáró önkéntes segítőknek. Az ünnepség baráti beszél­getéssel fejeződött be, ahol a jelenlévők már az új tervek­ről, feladatokról ejtette!^ szót, s mi más lehetett volna ezek témája, mint. a szintén társa­dalmi összefogással épülő tor­nacsarnok befejezésének meg­gyorsításával kapcsolatos ígé­retek és vállalások. Az új otthonába költözött klubkönyvtárban úttörők köszön­tötték a társadalmi munkásokat. Kép és szöveg: Va^jú Zoltán hetetlenek. A rozsdamentes és zománcozott mosogatók, zu­hanytálak, fürdőszoba-felsze­relések, pipereáruk csaknem egész évben keresettek. Furcsa kompromisszumot tükröz viszont, hogy a falbur­koló csempék közül például épp a legkedveltebbeket, a fehér, a pasztel kék és a zöld színűeket nem vonták be a kedvezményes akcióba. Meg­lepetés viszont, hogy olcsób­ban adja a vállalat az FV— III. típusú terménydarálót, a házi vízellátó berendezése­ket, hidrofortartályokat és egyes vízszivattyúkat. Közvetett haszon — Mekkora jelenleg az üz­let raktárkészlete? — Az akcióba bevont áruk összértéke körülbelül 500 ezer forintra tehető. Ha valameny- nyi elkél, akkor úgy számít­juk, hogy a vásárlók egészé­ben 150 ezer forintot takarít­hatnak meg. Az üzletvezető természete­sen nem beszélt a vállalat várható hasznáról. Ügy hisz- szük azonban, ők sem fizet­nek rá erre az üzletre, amely közvetve hozzájárulhat az élet körülmények javításához is. V. J. Labdarúgás Biztos hazai győzelmek Az összevont járási labdarú­gó-bajnokság vasárnapi fordu­lóját hazai sikerek jellemez­ték. Sajnos, a járási felnőtt válogatott 4-0 arányú veresé­get szenvedett szombaton, a ráckevei járási válogatottól, amely a Szigetszentmiklósi TK együttesére épült. Az ifik 2-2- re végeztek. Vecsés—Abony 3-0 Vecsés, 400 néző. Vezette: Hegyes István. A hazaiak potyaízű góllal szereztek vezetést, de utána nagyon jól játszottak, s akár nagyobb arányban is győzhet­tek volna. Nagykőrös—Gyömrő 4-1 Nagykőrös, 400 néző. Vezet­te: Gavló. Már az első félórában ki­alakult a 4-1-es végeredmény. Szabó T. bomba-szabadrúgásai állandó veszélyt jelentettek a vendégek kapujára. A hazaiak megérdemelten győztek a sok hibával, gyenge védelemmel rendelkező gyömrőiek ellen. A gyömrőiek legjobbja ezúttal is Leiner volt. A bíró korrektül látta el feladatát. Monor—Dánszentmiklós 1-0 Monor, 200 néző. Vezette: Bakos. Szerencsés győzelmet aratott a járási székhely csapata a lel­kes vendégek ellen. Nyáregyháza—Ceglédberccl 3-1 Nyáregyháza, 100 néző. Ve­zette: P. Szabó. A forduló legnagyobb meg­lepetése. A nagyon lelkesen játszó hazaiak idei első győ­zelmüket aratták az enervál- tan játszó ceglédi járásbeliek ellen. A többi találkozó eredmé­nyeiről, valamint a tabella ál­lásáról lapunk holnapi szá­mában tájékoztatjuk olvasóin­kat G. J. Kézilabda Súlyos vereség a nyitányon Váci Izzó MTE—Gyömrő 30-15 (15-7). Vác, 200 néző, ve­zette: Balogh, Zsirkay (jól). Vereség, sok-sok tanulság­gal. Így lehet összegezni a lá­tottakat. Egy ideig jól tartotta magát az újonc gyömrői csa­pat a bajnokságra törő Vác ellen. Sajnos az első félidő kö­zepén 9-7-es hazai vezetés után szinte egyszerre fogyott el a játékosokból a hit, hogy van keresnivalójuk, s nem egy olyan hibát vétettek, amelyet kis figyelemmel, több önbiza­lommal elkerülhettek volna. Bizony fel kell venni a megyei első osztály ritmusát ahhoz, hogy idegenben is esélye le­gyen a csapatnak a pontszer­zésre. Ami hazai pályán már elfogadhatóan, eredményesen alkalmazható volt, az még vendégként nem ment. Saját bőrén érezhette a csapat, hogy itt más a ritmus, erőszakosabb a játék, s ha a gólarány némi­leg túlzott is, a hazaiak győ­zelme teljesen megérdemelt. A tanulságokat nem elfelejtve kell készülni a következő ta­lálkozókra. Góldobó: Marosán J. (5), Szabó I. (4), Németh J. (3), Ér­sek T., Veres G., Szél Sz. (1— n IFI: Váci Izzó MTE—Gyöm­rő 27-8. Legközelebb április 11-én, szombaton a gyömrőiek ottho­nukban fogadják a Csepel Autót. Az ifimérközés délután fél ötkor, a felnőtteké fél hat­kor kezdődik. G. L. ISSN 0133-2831 IMaoarl Hírlap) l á

Next

/
Thumbnails
Contents