Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-30 / 100. szám

4 MEcvri '4/2r JB x/iirmg) 1981. ÁPRILIS 30., CSÜTÖRTÖK KÖZMŰVELŐDÉS ÉS AZ ISKOLÁK Nem időbeli egymásutániság A köziművelődési intézmé­nyek közönségbázisát jószeré­vel a diákok alkotják immár évtizedek óta. Ez persze azt is jelenti hogy az iskola be­fejezése után a fiatalok nagy része eltűnik a népművelés számára, hiszen a tizennyolc és negyven közötti korosz­tályhoz tartozók fordulnak meg ritkán a művelődési há­zakban, könyvtárakban, mú­zeumokban, sőt a mozikban is. Aligha magyarázható ez csu-. pán azzal, hogy a pályakezdés, az önálló élet anyagi bázisá­nak megteremtése leköti min­den idejüket és energiájukat. Legalább ennyire- fontos té­nyező, hogy a statisztikai eredmények ellenére sem si­került igazán tartalmassá ten­ni az iskolák és a közművelő­dési intézmények kapcsolatait, együttműködését. Diákkorban kevéssé alakul ki művelődé­si igény. Pedig három éve életbe lépett nevelési-oktatási terv központi céllá tette a har­monikusan fejlett, sokolda­lúan művelt személyiség kiala­kítását. Csak másodhegedűs? Nem alapvetően új feladat ez, legföljebb a fejlődés te­remtette uj viszonyok között kell megfelelni ennek a köve­telménynek. A pedagógia te­hát rákényszerül arra, hogy megváltoztassa a- hagyományos iskolai formákat, hogy többré­tegűén nyitottá tegye az okta­tási intézményeket. — Kezdetben az együttmű­ködést úgy értelmezték, hogy eszközök és helyiségek áten­gedésével segítsek a művelő­dési házak es iskolákat — mondta Jakab Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának helyettes vezetője. — Bizonyos fokig indokolttá tette ezt az álláspontot a tan- és tomateremhiány. De az össze­kapcsolódás sokkal többet je­leni, mint az eszközök egyesí­tése. Mindkét hálózatnak meg­vannak a sajátos és közös fel­adatai a személyiség fejlesz­tésében, a műveltség terjesz­tésében és funkcióik kiegészí­tik egymást. A zárt rendszerű iskolai képzésben nem való­sulhatnak meg a nevelési-ok­tatási célkitűzések. — Mégis, jelentős szerepet töltenek be az iskolai kiscso­portok. — Feltétlenül. Ám érdemes vizsgálni ezek szerkezetét — folytatta az osztályvezető-he­lyettes. — Az egyik kategó­riába sorolhatók a szakkörök, amelyek közvetlenül a tan­tervre épülve ismereteket bő­vítenék s ezek hatása direkt módon jelentkezik az oktatás­ban. Ettől lényegesen eltérnek az úttörőmozgalom keretében működő és speciális érdeklő­dést kielégítő, illetve az álta­lános műveltséget gyarapító foglalkozások. Ezek meg a ha­gyományos iskolai formákhoz tartoznak. * Nem lehet ezeket lebecsülni, mégsem tarthatjuk elégségesnek. Nem tudják ugyanis betölteni azt a szere­pet, amelyet a művelődési há­zak, könyvtárak és a múzeu­mok kis csoportjai betöltenek. Gondoljunk például a kreati­vitást fejlesztő gyermekfoglal­koztatásokra, műsorokra, klu­bokra, a sok irányú iniormá- ciót adó formákra. Távolról sem szeretném egymás fölé helyezni az iskolai és a köz- művelődési intézményekben működő kis csoportokat. Csak hangsúlyozni akarom ezek egyidejű jelenlétének fontossá­gát, mert kiegészítik egymást. Mindazok vétenek a tanuló ifjúság ellen, akik gátolják a közművelődési intézmények kezdeményezéseit. — Az egyik nagykőrösi ál­talános iskola igazgatója egy tanácskozáson elmondta, hogy fontossági sorrendben a nép­művelés csak az iskolai okta­tás után következhet, mert a diákok az iskolában szereznek alapismereteket! A népművelő csak másodhegedűs lehet a pe­dagógus melleit. S ezt a véle­ményt még a jelenlevő szak- felügyelő is megerősítette. — Sajnos, időnként találkoz­hatunk még hasonlóan téves nézetekkel, amelyek nem szá­molnak azzal, hogy a gyerekek a tömegkommunikációs eszkö­zök által milyen sok irányú információkat kapnak. Sőt az ismeretek gyors bővülését egy­szerűen képtelen a tanterv nyomon követni, az iskola nem adhat befejezett körű műveltséget. Ezért el kell ér­ni hogy a közművelődés je­lenlegi másodLagoss ágából egyenértékűvé emelkedjen, így érhetjük el azt is, hogy a művelődés ne záruljon le egyetlen életszakaszban sem. Ehhez persze a közművelődé­si intézmények dolgozóinak tudatosabban kell vállalniuk a társadalmi nevelésből rájuk eső részt. A tanulás és a szé­lesebben értelmezett művelő­dés nem, jelent időbeli egy­másutániságot. Az életforma része — Milyen közvetlen haszna van az iskoláknak az együtt­működésből? — A legfontosabbnak a szo­kásostól eltérő körülményeket tartom — válaszolt Jakab Bé­la. — Élénkíti, felszabadultab­bá, aktívabbá teszi a gyereke­ket, ha egy-egy órát, úttörő­foglalkozást _vagy énekkari próbát a művelődési házban, könyvtárban, illetve múzeum­ban tartanak meg, esetleg igénybe veszik a Pest megyei Moziüzemi Vállalat által léte­sített aszódi filmtár szolgálta­tásait. Az együttműködésnek ezekre a formáira már nagyon sok jó példát találhatunk. Sőt, ide sorolhatjuk a művelődési házak által szervezett művé­szeti és olvasótáborokat is. Meg kell említeni, hogy na­gyon sok intézményünk mű­ködtet- gyermekszakköröket, művészeti csoportokat és tan­folyamokat az iskolákban. Vi­szont kevesebb azoknak az is­kolai csoportoknak a száma, amelyek a művelődési intéz­ményekben működnek. — A megye sok településé­nek művelődési háza és könyv­tára alig-alig alkalmas befo­gadásukra. — A nyitottságot úgy kell értelmezni hogy ezeken a he­lyeken az iskola vállaljon na­gyobb szerepet a közművelő­dési feladatokból. A legjobb megoldást persze a több célra hasznosítható, komplex intéz­mények jelentik, példának is kitűnő Nagykovácsi iskolája. Dunakeszin a 4-es számú ál­talános iskola kifejezetten la­kótelepi közművelődési fel­adatokat is ellát. Cegléden a Várkonyi iskola tölti be a te­rületi könyvtár szerepét. A százhalomoaltai iskola aulája kiállítások rendezésére is al­kalmas. Az oktatási és a köz- művelődési intézmények ösz- szefonódásának kiemelkedő je­lentősége, hogy a gyerekek ter­mészetes életterévé válnak a művelődési házak, könyvtárak és a múzeumok, elsajátítják a kulturált magatartásformát. amelyhez mintát, modellt ad­hatnak a felnőttek közösségi formáin belül. — Az iskolák és a közmű­velődési intézmények együtt­működéséhez a szervezeti ke­retek is adottak. A kétségte­lenül sok jó példa ellenére sem tekinthetjük azonban meg­felelőnek az összefogást. Mi az akadályozója? — Tapasztalatom szerint az, hogy még nem sikerült min­denhol kialakítani az egységes közművelődési szemléletet — válaszolt az osztályvezető-he­lyettes. — Sok még az elzár­kózás, ki-ki csak a saját terü­letén igyekszik dolgozni és eredményt felmutatni. Sőt né­ha versengés is megfigyelhető. — A kötelező statisztikai adatszolgáltatás az oka? — Biztos, hogy nem. Hiszen senkit sem zavar, ha két in­tézmény is jelenti ugyanannak a kis csoportnak a létezését, vagy egy rendezvény megszer­vezését. A statisztikai adatköz­lő lapon ugyanis mindig fel kell tűntetni, hogy az érdeklő­dők, a közönség melyik kor­osztályhoz tartoznak így ki­szűrhető az átfedés. Az együtt­működés nehézkessége túlnyo­mórészt szemléleti problémák­ból ered. Akadály a fejekben — A szemléletet lehet for­málni is. — Jó hatást sikerült elér­nünk a pedagógusoknak és a népművelőknek rendezett kö­zös aukciókkal, amelyeken nemcsak az együttműködés fontosságára hívjuk fel a fi­gyelmet, hanem módsizertani útmutatást is igyekszünk ad­ni. Tartottunk ilyen találkozót korábban a váci és a ceglédi járásban, és alig másfél héttel ezelőtt a dabasi járásban. Na­gyon fontosnak tartjuk, hogy az együttműködést már a ter­vek elkészítésénél vegyék fi­gyelembe, ezzel elkerülhető az alkalomszerűség. Kriszt György Átadták az idei SZOT-díjakat Tegnap a SZOT székhazá­ban ünnepélyesein kiosztották az 1981, évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vettek Aczéi György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Övári Mik­lós, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, a Politi­kai Bizottság tagjai. A kitüntetetteket Virizlay Gyula, a SZOT titkára üdvö­zölte, rámutatva, hogy a szakszervezetek legnemesebb hagyományai közé tartozik a dolgozó emberek művelődésé­nek, szellemi gyarapodásának segítése. Fokozott megbecsü­lésben kívánja részesíteni a szocialista kultúra élenjáróit. A kitüntetéseket Gáspár Sándor adta át. Az 1981. évi SZOT-díjasok: Bán János riporter, Bodor Ti­bor színművész, Bretus Má­ria, Hetényi János táncművé­szek, Dajka Margit színmű­vész, Dárday István, Szálai Györgyi író—rendező páros, Dobrai István karnagy, Fa­bók Gyula festőművész, Gá­bor Móric festőművész, Kállai Ilona színművész, Lukács Er­vin karmester, Marosán György író, Maróti Lajos író, Pallos Béla karnagy, Papp István ve­zérigazgató (Videoton), Pintér István tudományos munkatárs (Párttörténeti Intézet), Rap- csányi László riporter, Sas Elemér fizikus* Somogyi József szobrászművész és Szörényi Levente, Bródy János könnyű­zeneszerzők. Az ünnepség után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. SZENTENDRE Művészeti főiskolák találkozója A művészeti főiskolák há­romnapos találkozóját rende­zik meg május 2. és 4. között Szentendrén. Az első napon több kiállítás nyílik képzőmű­vészeti és iparművészeti alko­tásokból, bamutatkozniak mű­veikkel a fiatal fotóművészek stúdiójának tagjai és a szín- művészeti főiskola harmadéves operatőr hallgatói. Reneszánsz muzsika szól majd a Barcsay Gyűjtemény udvarán, tévéjá­tékokat mutatnak be az ifjú­sági klubban, számos színielő­adást, vizsga- és diplomafil­met tekinthetnek meg az ér­deklődők. A háromnapos vi­dám találkozót hétfőn délután karnevál és tábortűz zárja. persze, önmagában veve csak indíték. Elég egy kendő, hogy az öregasszony egész életét megsejtsük; -sőt, egy göcsör- tös fa is beszélhet a sorsról, arról, ami a látható mögött van. Vagy megy például az ember a vonaton, látja a há­zak kert felőli végét, amelyek pontosabb képet adnak az ott élőkről, mint az új, utcára né­ző homlokzat... Hogy nyugodtan fessen Ezekről a gondokról, örö­mökről beszélni, végső soron a közösség mindennapjaihoz kap­csolódó festészetet művelni nem egyszerű dolog manapság. Hiszen el kell kerülni a problé­mákat leegyszerűsítő naturaliz­mus zsákutcáját éppen úgy, mint a túlzottan általános fo­galmazáshoz vezető elvonat­koztatásét. Buhály József sze­retné érzékeltetni mindazt a szépséget, amelyet a világ vi­zuálisan érzékelhető részletei nyújtanak, s azt a tragikumot is, amelyet a változás lassúsá­ga. ellentmondásossága okoz. Terveiről kérdezném vég'T, de tudom, ha teheti, inkább megfeszített energiával dolgo­zik, mintsem terveken töri a fejét. Elmondani való élmé­nyekben nem szűkölködik, nem szűkölködik tehetségben sem Hogy nyugodtan fessen, csu­pán egy kis. biztosan magáé­nak mondható helv keltene. P. Szabó Ernő Összefüggés az élettel Elindultam a zebrán és el­jutottam valahová, ahol otthon érzem magam — írta szelle­mesen az egyik látogató Bu­hály József szentendrei kiállí­tásának vendégkönyvébe. S bár a vendégkönyvi bejegyzé­sek nem ritkán felületes né­zelődés eredményei, a fent idé­zett mondat igazságát nyugod­tan elhihetjük. Formailag, tar­talmilag is hiteles, kifejezi azt a kettősséget, amely a fiatal festő szándékaiban, műveiben jelen van. De honnan indult el maga a művésztelepi galériá­ban kiállító művész? Nyírtasstól Budapestig — Egy Nyíregyháza és Zá­hony között félúton fekvő fa­luban, Nyírtasson születtem 1945-ben — mondja —, a ho­mokvilág közepén. Szikkadt, kiszáradt szőlődombok voltak arrafelé, az uradalmi gyümöl­csösök pusztuló maradványai. Nyíregyházára jártam kerté­szeti technikumba, az érettségi után egy évig itt voltam gya­kornok. Ebben az időben a nagy csavargások jelentették számomra az igazi élményt. — Az esti előkészítő tanfo­lyam nekem, aki Pesten láttam először modellt, nagyon sokat jelentett. A nappali tagozaton először Kádár Györgyhöz ke­rültem, de hamarosan átkér­tem magam Szentiványi Lajos osztályába. Az ő halála után vett át bennünket Kokas Ig­nác. akit korábban alig ismer­tem. Olyan mélyrehatóan be­Buhály József műtermében szélt a művészetről, hogy a va­lódi értékeket láttatta meg velünk. Ugyanakkor nem akar­ta, hogy őt kövessük: minden­féle kísérletezést megenge­dett, ösztönzött a saját kifeje­zésmód keresésére. Kemény is tudott lenni, nem dicsért köny- nyen, elismeréseinek éppen ezért volt nagy értéke. A táj csak indíték Diplomázás után két évig a művészképzőn dolgozott. Iga­zán mélyvízbe 1977-ben ke­rült: ott állt a pálya elején, műterem, lakás, állandó jöve­delem nélkül. Néhány hónapig egy festőbarátjánál lakott, s ekkor — a lehető legjobbkor — kapta meg az egyéves moszk­vai ösztöndíjat. Azóta is csak egy-egy rövid időre oldódnak meg gondjai. 1978-ban a Fia­tal Művészek Stúdiójának apró műtermében dolgozott, 1979- ben két évre kapta meg a szentendrei régi művésztele­pen a Művészeti Alap vendég­műtermét, ugyanakkor nyerte el a Derkovits-osztöndíjat is. Hogy lesz-e állandó műterme, most dől el. — A képekkel az ember az élettel keres összefüggést — magyarázza. — Egy figurán, tájrészleteken keresztül meg­fogni a létet... Felsejlenek azok a gyerekkori élmények, amelyek valamikor is csadála- tosak voltak, de most tudato­sulnak igazán. A táj, a látvány HETI FILMJEGYZET A mérkőzés Alicija Jachiewicz, Kozák András és a háltérben Szilágyi Tibor, A mérkőzés főszereplői ... Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. — Jó­zsef Attila nagy versének (A Dunánál) e szavai mintha mottóul szolgálnának Kása Ferenc új filmjéhez. A mérkő­zés ugyanis olyan korszakról, s ama korszak olyan esemé­nyeiről beszél, melyekről mű­vészi alkotásokban mindmáig elég kevés tisztázó, felmérő, az okok és következmények gyökereit kutató szó esett — vagy legalábbis kevesebb, mint amennyi eshetett volna. Sőt, talán a szükségesnél is ritkábban nyúlt film, dráma, novella, regény e korszakhoz, s ha nyúlt is, nem mindig a kellő körültekintéssel, a kel­lő érettséggel és felelősséggel, nem mindig a megélt, igaz drámák, emberi konfliktusok felől, hanem a tételek a tézi­sek leegyszerűsített felmondá­sával. A kor — ne késlekedjünk megmondani — 1956. Törté­nelmi dátum ma már. Ese­ményeit, történetét sokszor felmérte, elemezte a párt, melynek történetében 1958 az egyik legnehezebb esztendő volt. Felmérte, elemezte, s ellenforradalom nélkül is le­vonta a tanulságokat is. Azt kell mondani: a személyi kul­tusz és az ellenforradalom időszakáról mindmáig ez az összegezés a legizgalmasabb, a legszókimondóbb és a leg­drámaibb írás. Művészi alko­tások közül csak igen kevés jutott el a maga eszközeivel eddig, vagy ennek a közelébe; legtovább még Sántha Ferenc Húsz órája, s újabban Gyurkó László Faustus doktora. Kása filmje, A mérkőzés, most ebbe a témakörbe kap­csolódik. A történet 1956 nya­rán játszódik, akkor, amikor már nem lehetett nem észre­venni a készülődő robbanás előjeleit. Kosa egy vidéki vá­roskában játszatja a filmet, s az események kindulópont- ja egy futballmérkőzés, ame­lyen a bíró egy szabálytalan körülmények között esett gólt nem ad meg a helyi csapat­nak, pedig e góltól a maga­Hamburg Rossz filmekre tulajdonkép­pen nem is kellene szót vesz­tegetni — elegendő lenne megállapítani azokról, hogy rosszak és kész. Ám egyik­másik rossz film úgy rossz, hogy muszáj kicsit részlete­sebben szólni róla. Ilyen film aiz NSZK—fran­cia koprodukcióban készült Hamburgi betegség, melyet Peter Fleischmann rendezett. (Fleischmann egyébként a nyugatnémet filmrendezők kö­zépnemzedékének ismert alakja; Vadászjelenetek Alsó- Bajorországban című filmje révén nálunk is találkoztunk már a nevével.) A film ar­ról szól, hogy titokzatos be­tegség üti fel a fejét Ham­burgban és környékén. A kór pillanatok alatt végez áldoza­taival, akik a halál pillanatá­ban 'embrionális pózt vesz­nek fel. Mármost ez a beteg­ség vagy isteni eredetű, vagy gonosz, Földön kívüli hatal­mak ármánykodásának követ­kezménye — mert a film az sabb osztályba való feljutásuk függ. A bírót Rigó Dezső, a futballszakosztály vezetője (mellesleg a helyi rendőrség egyik vezetője) a meccs végén alaposan összeveri. A szeren­csétlen embert kórházba kell vinni, ahol később belehal a sérüléseibe. Rigó tettét vélet­lenül meglátja a helyi lap szerkesztője, Bállá Bálint, s meg akarja írni az esetet a lapban. Ezzel elszabadítja a poklot maga körül, s ettől kezdve mindaz megtörténik vele, amit a hatalmi túlkapá­sokról, a fenyegetésekről, az erőszakos módszerekről az 1956-ot megelőző éveket meg­éltek tudnak, ismernek, ta­pasztalhattak. S bár e meg­hurcoltatás ábrázolásában Kosa eléggé hűen ragaszkodik a hajdani hasonló esetek va­lóságos mozzanataihoz, érde­kes módon a film innen kezd­ve fokozatosan közlésszerűvé, publicisztikussá, leíróvá vál­tozik. A kínálkozó ábrázolás, az emberi konfliktusok mély drámai rajza a téziseknek, a tételeknek, az újságcikkbe vagy szaktanulmányba illő eszmefuttatásoknak ad helyet. A rendező Kosa munkája to­vábbra is rendkívül izgalmas, beállításai, színészvezetése, az egyes jelenetek hol mélyen ironikus, hol költői, hol drá­mai megfogalmazása a leg­jobb formában mutatják —, de a forgatókönyvet író Kosa nem tud szabadulni a magya­rázkodásoktól, a cselekményt leállító, az alakok karakteré­hez vagy egyéni drámájához, s egymás közti konfliktusához édaskevet adó okoskodásoktól. Agyonbeszélteti a filmet, hosszas dialógusokat, monoló­gokat illeszt be olyankor is, amikor a képek már mindent elmondtak. Ez aztán még az­zal a következménnyel is jár, hogy a film jóval hosz- szabb, mint az anyag azt in­dokolná. A mérkőzés még így is fi­gyelemre méltó, a februári XIII. játékfilmszemlén a rendezés egyik díját kapta. i betegség utolsó kockájáig elfelejt ben­nünket felvilágosítani arról, miről is van szó, honnan jött ez a kór, hogyan terjed, sa­többi, satöbbi. Ami már csak azért is furcsa hiszen lénye­gében az egész filmben e be­tegség ellen küzdenek. Fleischmann ezenkívül a rossz sci-fik és a liberális sza­lonforradalmárok ideológiájá­ból épít eszmei alapot a film alá, s felvonultat benne né­hány sztereotip alakot, akik­hez hasonlóakkal az 1963-as diáklázadásokat kedvezőtlen színben feltüntetni akaró ri­portfotókon találkozhattunk. A film végül is nem mond semmit, nem old meg semmit, — bár kritikusai között akad­tak, akik az egészet arra ma­gyarázták, hogy Fleischmann a nyugati társadalmak esetle­gei .veszélyhelyzetben előálló anarchiáját kívánta bemutat­ni. Fleischmann filmjénél azonban egy csak közepesen sikerült anarchia is szervezet­tebb lehet... Takács István t t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents