Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-16 / 89. szám
Nyugdíjasok a szolgáltatásban Szakmák, színvonal, lehetőségek Új, korszerűbb üzlethelyiségek Bgy-egy település lakóinak hangulatát nem kis mértékben befolyásolja a különböző lakossági szolgáltatások színvonala. Szűkebb pátriánkban jelentős eredmények születtek az elmúlt években ezen a területen is, hiszen bővült a — háziasszonyok munkáját is megkönnyítő — szolgáltatási körök száma, kulturáltabbak lettek egyes egységek, s új formákat vezettek be több községben. Nyitva: egész nap A községi tanácsok végrehajtó bizottságai évről évre napirendre tűzik a lakossági szolgáltatásokról szóló jelentéseket, tájékoztatókat. Pilisen, a nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottsága legutób- l bi ülésén foglalkozott ezzel a témával. Örömmel szólt az előre kiadott írásos jelentés arról, hogy megvalósult a 10/1980. számú határozat, amely kötelezte az illetékeseket, hogy Nyáregyházán — a társközségben —, létesüljön egy női, fárfifodrászegység. A tanács vezetői felvették a kapcsolatot a Monori Járási Szolgáltató Szövetkezettel, s rövid idő alatt sikerült a fodrászüzletet a lakosság rendelkezésére bocsátani. Ma már egész nap nyitva tart ez az üzlet, az ott dolgozók lelkiismeretesen látják el feladatúikat. A helyi ruházati szövetkezet megszüntette az úgynevezett mérték utáni szabóságát, de nem zárta be az üzletet, az ott dolgozó alkalmazottnak kisipari működési engedélyt javasoltak váltani, amelyhez a nagyközségi közös tanács is hozzájárult. Az elmúlt egy esztendőben 23 iparjogosítványt adtak ki, legtöbben kőműves szakmára kértek engedélyt. Ma már a két községben 25 kőműves dolgozik, általában a lakosság megelégedésére. Továbbra is gondot okoz, hogy csupán egyetlen ács dolgozik, hiányzik viszont az épületasztalos, pedig az igény megvan rá. A személyi szolgáltató kisipari kör is bővült, ugyanis kiadtak egy női fodrász és két férfiszabóipar gyakorlására jogosító engedélyt, valamint egy fényképész kisiparos is munkáiba állt. Két műszerész most kap iparengedélyt, ezzel megoldódik Nyáregyházán és Pilisen is az olajkályhák folyamatos karbantartása, javítása, s az egyéb háztartási gépek rend betétele. Véleményt kérnek A végrehajtó bizottság tagjai megállapították, hogy az elmúlt egy évben javult a szolgáltatások színvonala az anya- és társközségben egyaránt. Az engedélyek kiadásánál minden esetben meg keresik a KI ŐSZ körzeti és helyi csoportját, s véleményt kérnek tőlük azokkal kapcsolatban. A jövőben továbbra is nagy gondot kívánnak fordít tani a hiányszakmák pótlása ra, keresik, kutatják a lehetőségeket ezek minél előbbi betöltésére. Gér József Kongresszus előtt Vonzó a jó, közös munka Kevés és sok A oipőjaviitó részlegnél, sajnos, nehéz a helyzet. A járási szövetkezet ottani dolgozói elérték a nyugdíjkorhatárt, hiányzik az utánpótlás, s ez a szolgáltatás csak úgy folytatható, ha a nyugdíjasok ezután is vállalják ezt a munkát. Az állami és szövetkezeti szolgáltató tevékenységet kiegészítve tevékenykednek a két településen a kisiparosok. Egyre közeledik a KISZ X. kongresszusa kezdetének időpontja. Természetesen még inkább reflektorfénybe kerülnek ilyenkor a fiatalok, különösen az ifjúkommunisták, szervezetük tevékenysége, munkájuk hiányosságai. ~k A monori járásban az utóbbi három évben nőtt a KISZ tömegbefolyása — erről beszélnek a számok. A taglétszám összességében csaknem 350 személlyel növekedett, s mindhárom alapvető területen — mezőgazdaság, ipar, iskolák — arányosan emelkedett. Az eredmények mögött természetesen tervszerű, tudatos munka rejlik. Elkészültek az úgynevezett tagépítési tervek, amelyeknek azonban évközi felülvizsgálására, módosítására csak ritkán került sor. így ha időközben a felvételre tervezett f>'atal kilépett a munkahelyéről, elköltözött, bevonult katonának, ' gyermekgondozói szabadságra ment, akkor erről az érintett vezetőségek későn szereztek tudomást. A szervezettség egyébként leginkább az ipari jellegű KISZ-alapszervezeteknél javult: aránya ma már meghaladja a 45—50 százalékot, de a monori Gelka szervizben a fiatalok 93, a vasipari szövetkezetben 67 százaléka KISZ-tag. A szervezettség alakulása természetesen valamennyi területen jelzi a KISZ-munka színvonalát is. A jól dolgozó KISZ-alapszervezet munkájába szívesen kapcsolódnak be a fiatalok, tehát így lehet erősíteni az alapszervezetek tekintélyét, javítani a tag- felvételi munkát. ★ A KISZ X. kongresszusára készülő járásbeli ifjúkommunistáknak továbbra is sok teendőjük marad. Feladataikat részben az úgynevezett áprilisi határozat, részben pedig majd a hamarosan összeülő kongresszusuk állásfoglalásai jelölik ki. ŐRI Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 89. SZÁM 1981. ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK Gépek járják a határt Mindenütt győzik a munkát Fölül száraz, alul nedves a talaj Mostanában igazán élénk a határ. Az idei tavasz mintha csak jóvá próbálná tenni tavalyi elődje szeszélyeit, bőséges nápsütéss egyenletesen melegedő, kiszámítható időjárást hozott. A mezőgazdasága szakemberek, ha nem számítottak is, de tapasztalataik birtokában bíztak abban, hogy sikerül bepótolni a korai tél okozta lemaradást a földieken. így aztán nem egy járásbeli közös gazdaságiban három műszakban is dolgoznak a gépek. Legtöbb munka természetesen a növénytermesztési ágazatokban dolgozóknak jut. Szőlőtelepítés A monori Kossuth Tsz-ben már hagyomány, hogy minden hét első napján értékelik az elmúlt hetet és megbeszélik az újabb feladatokat. — Most csupa jó hírt kaptam — mondja Farkas Sándor, a szövetkezet, elnöke. — Befejeződött a szőlőtelepítésünk utolsó előtti fázisa, s jövővé a jelenleg meglévő 62 hektárnyi Nemcsak a jó terület, hanem a kiváló vetőmag is fontos feltétele a gazdag termésnek. A monori tsz-ben éppen ezért kézzel, szemenként válogatják ki az asszonyok a vetögumókat. ßaicza Zsolt felvétele Pártatlanul, elfogulatlanul Mérlegen a méltányosság Döntéseikre nem volt panasz Hol több, hol kevesebb munkájuk akad a járás mezőgazdasági üzemeikben működő döntőbizottságoknak. Tizenhat tanterem Az alap már elkészült Hamarosan kezdődik a szerelés kezete, amelynek ebben az esztendőben 25 millió forint értékű munkát kell befejeznie, s át kell adnia az oktatási szárnyat. A monori járásban az elmúlt években a kiemelt fel- , adatok között szerepelt gyermekintézmények építése, a régiek bővítése, korszerűsítése. A mögöttünk levő tervciklusban összesen 76 új tanteremmel gazdagodott az iskolahálózat. | Ennek ellenére bőven akadnak még gondok. Az alapterveket egy társadalmi tervező kollektíva készítette el, majd a SZÖV- TERV fejezte be az összesen 46 millió forint értékű beruházás generálkivitelezője, a Monori Építők Ipari SzövetAz alapozást már befejezték a szövetkezet dolgozói, megkezdődhet az univáz vasbeton szerkezetek szerelésének előkészítése. Az alkalmazkodó módszer nemcsak gyorsabb, hanem olcsóbb munkát ’s tesz lehetővé, ami ugye egyáltalán nem mellékes. EJ Vecsésem a Petőfi téri iskolába két évvel ezelőtt 480 kisgyerek járt. Számuk azóta évről évre növekszik, hiszen itt ismerkednek meg majd az írás-olvasás tudományával az OTP lakótelepen élő szülők gyermekei is. A szóban forgó intézmény jelenleg három különálló épületben működik. Az idő megviselte mindhárom falait, tetőszerkezetét. A kényszerűségből alkalmazott szükségmegoldások — ezt már az elején is tudták — hosszú távon nem alkalmazható. Ezért határozta el a járás párt- és állami vezetése, hogy minden lehetséges segítséget felhasználva, új, 16 tantermes iskolát építenek fel az idén a vecsési Petőfi téren. A kivitelezésben részt vevő vállalatok, intézmények, valamint a felajánlásaikat ezúttal is megtevő politikai, társadalmi, tanácsi és tömegszervezetek képviselői körülbelül két hónappal ezelőtt írták alá azt a szocialista együttműködési szerződést, amely garantálja majd az iskola határidőre történő felépülését, a jó minőséget. / A vasadi Kossuth Szakszövetkezetben öt személyt választottak titkos szavazással, öt esztendőre a döntőbizottságba. Feladatuk fegyelmi ügyekben az úgynevezett jogorvoslati eljárás lefolytatása és a határozathozatal, valamint a kártérítési ügyekben született döntések végrehajtásának ellenőrzése. A bizottság tagjai mindenkor az elfogulatlanságra, pártatlanságra és igazságosságra törekednek. E követelménynek természetesen nagyon nehéz eleget tenni, de hogy a vasadiaknak ez mennyire sikerült, bizonyítja az a tény, hogy határozataik ellen sem fellebbezést, sem panaszt nem nyújtottak be, s keresettel sem fordultak a bírósághoz. Tavaly egyébként összesen hat ügyet tárgyaltak, három esetben fegyelmi határozatot vizsgáltak felül, két esetben földbeviteli vitában, egy esetben kártérítési ügyben döntöttek. A döntőbizottság négy ügyben jóváhagyta a vezetőség határozatát, két esetben a kiszabott fegyelmi büntetést enyhítette. A nap kulturális programja Gyomron: a zeneiskola foglalkozása (órarend szerint), 15.30- tól: a kórus próbája, 16.30- tól: a nyolcadikosok; 17-től: az ifjúsági klub összejövetele. Monoron, 15-től és 17-től: szabás-varrás; 17-től: angol nyelvtanfolyam, 18-tól: a motorosklub foglalkozása (a HNF-székházban). Pilisen, a moziban, 17.30-tól és 19.30-tól: Hálózat. Ifjúsági előadáson: A róka és a medve. termővel együtt összesen csaknem 300 hektár szőlőültetvényünk lesz, ami már jelentős területnek mondható. Természetesen ez majd sok munkát ad nekünk, de úgy terveztünk, és úgy vállaltunk, hogy a korszerű technika segítségével meggyőzzük a tennivalókat. A járási székhely határában tevékenykedő közös gazdaság földjeinek javarészén is még részben a pótlási munkák folynak. Dolgoznak a növényvédő brigád tagjai, a termő- szőlőkben folyamatos a vegyszeres gyomirtás, akár csak a búza-, az árpa- és a rozstáblákon. Magas vízszint — A burgonyaültetéssel is jól haladunk. Az összesen 250 hektárnyira tervezett vetésterületből 100 hektáron már földbe kerültek a gumók — mondja a tsz-elnök. — Azt hiszem, az idén különösen jó táblákat választottunk ki. A monoriak ismerik inkább a pavlaposi részt. Ennek a területnek azonban sajnos jó adottságai mellett, megvan az a hátránya is, hogy bizonyos részekre még nem tudunk rámenni a gépekkel. Igaz, hogy eső már régen nem esett, dé a folyók országszerte az átlagosnál magasabb szintje miatt a talajvízszint is magasabb az idén a szokásosról. Ezt Monoron különösen hamar észre lehet venni. Vetés előtt Eső természetesen ennek ellenére jó lenne, hiszen a járás más részein meglehetősen száraz a föld, az őszi kalászosoknak pedig kimondottan; hiányzik a csapadék. Ugyanakkor az is igaz, hogy a virágzó gyümölcsfáknak nem tenne jót egy hideg tavaszi zápor. A monori Kossuth Tsz-ben az említett munkákkal párhuzamosan megkezdődött a napraforgó- és a kukoricavétés előtti gyomirtózás is. Ha az időjárás mégsem szól közbe, s nem akadályozza meg a munkákat, akkor a hét második felében mindkét növénynek a vetését megkezdik. V. J. Sakk Idegenben is győzelem Cyömrő—Nagykáta 10-6 MAI LABDARÜGÄS MNK-MÉRKÖZÉS: Monor— Üllő, Monor, 16 óra 30 perc. Vezeti: Sárosi (partjelző: Csa- naki). A gyömrői sakkozók továbbra is jól szerepelnek a megyei I. osztályú csapatbajnokság B-csoportjában. Korábban 10-6-ra győzték le Ráckeve gárdáját. A legutóbbi fordulóban idegenben ültek asztalhoz, az eddig szintén jól szereplő nagykátaiak otthonában. Ai gyömrőiek ezúttal is kitetted magukért, hiszen 10-6-ra győztek. A legeredményesebbnek Fábián Béla és Déri Attila bizonyult, aki mindkét játszmáját imponáló biztonsággal nyerte meg. Az újonnan igazolt Farkas Károly, aki egyben a csapat intézője lett — másfél pontot gyűjtött be. Egy-egy ponttal járult hozzá a sikerhez Fábián László, Fitos József, Liptik Dezső és ifj. Jóljárt Mihály. Egy döntetlent ért el, s ezzel fél pontot szerzett Viczina István. Monduk Lajos ezúttal mindkét játszmáját elvesztette. A gyömrőiek ezzel a győzelemmel továbbra is az első helyen állnak csoportjukban, 515 ponttal. Itt említjük meg, hogy a szakosztály további fiatalítást tervez. Ezért kéri azokat a fiatalokat (12 éven felülieket), akik kedvet éreznek ehhez a sportághoz, hogy jelenjenek még a minden szombaton este tartandó edzéseken, gyakorlásokon. Ezeket a szakmaközi bizottság székházában (Steinmetz kapitány utca 27.) tartják, minden szombaton 17 órától 20 óráig. G. J. Vácrátótra Túra két keréken A Monori Járási Természet- barát Szövetség kerékpártúrát szervez a vácrátóti botanikus kertbe. A túrára a hét végén, 18-á.n, szombaton kerül sor. Az útvonal: Monor—Gyömrö— Isaszeg—Gödöllő—Vácrátót. A távolság 120 kilométer oda- vissza. A szervezők reggel fél nyolc és 8 óra között várják az egyéni jelentkezőket Monoron a főtéren, Sülysápon a vasútállomás előtt. Visszaérkezés várhatóan az esti órákban. ISSN UISS-íBSl (Muri»rí Hírlapi &