Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

Állják a versenyt Tömött táskával utcáról utcára Túl az első és a sokadik körön Reggel fél nyolc. Monor központja most kezd élni. Iskolatáskás gyerekek trappolnak a járdán, az utca­seprők fütyörészve csapkodják a port a szemetes ta­licska körül. Redőnyök csikorognak, ébred a főtéri üz­letsor. A posta ajtaja még zárva, az udvari nagykapun át jutok a kézbesítőszobába. Az álomnak és az ébre­désnek itt már nyoma sincs: a postások számára a munka kora hajnalban kezdődött, az első „körön”, az újságkihordáson, már túl is jutottak. Akad néhány perc a reggelizésre, beszélgetésre, lazításra — aztán tömött táskákkal újra nekivágnak az útnak, hogy kör­zetük minden lakójához idejében jusson minden külde­mény. Kiss Jánosnét keresem. — Szabadságon van — mondja egy kézbesítő már indulófélben, az ajtóból még visszaszól fiatalabb társá­nak: — Te helyettesíted, igaz? — Ja! Az Esztike nénit! „Esztike néni” fiatal, sző­ke, nevetős. S amikor mégis­csak találkozunk, kiderül, hogy meglehetősen régen is­merjük egymást, s ezen egyi­künk sem csodálkozik külö­nösebben. Kevés olyan em­ber akad a járási székhelyen, aki ne ismerné őt, ha más­képp nem, hát látásból. Ti­zenöt éves kora óta dolgozik a monori postahivatalnál. Akad-e vajon olyan ház, ahová csomagkihordóként, kézbesítőként még nem ju­tott el? — Kevés! — nevet. — Olyan, bizony, már kevés akad! 1954-ben néhány hó­napig a pékségben dolgoz­tam, állandó éjszakás mű­szakban. Nehéz volt, hát örömmel kaptam az alkal­mon, hogy átjöhetek a postá­ra. csomagkihordónak, bár ez a munka sem bizonyult sokkal könnyebbnek: húsz-, harminckilós csomagokat is emelgettem... Később aztán helyettesítő kézbesítőként dolgoztam — mindig ott, ahol hiányzott valaki. — Négy fiam született köz­ben, , de csak a legkisebbel maradtam otthon egy ideig gyermekgondozási szabadsá­gon. Hatkor kezdtem a mun­kát, ők aludtak, mint a mor- mota. Nyolc előtt hazarohan­tam, vittem őket a bölcsődé­be. Tizennyolc és tizenhat éves a két nagyfiam. Ami­kor a kisebbek születtek, már könnyebb volt a dolgom — a nagyok sokat segítettek kö­rülöttük, de segít most is mind a négy. Ügy takaríta­nak, mint egy lány, s nem­egyszer előfordul, hogy me­leggel, étellel várnak. Azért a legtöbbször úgy igyekszem beosztani a munkát, hogy hamar végezzek, s mire a fér­fitársaság hazajön, én már otthon legyek. irodában beszélgetünk. Szó­ba kerülnek a gyerekek is: János, a legidősebb már „kész” kőműves, a másik „nagy” szerkezetlakatosnak készül, a két kicsi általános iskoláha jár. Kiss Jánosné, a monori kéz­besítők között az egyetlen nő — azaz: akad azért egy táv­iratkihordó társa is. Felve­szik, állják a versenyt férfi­kollégáikkal. Esőben, hóban, sárban és jeges úton ugyan­azt a táskát cipelik, ugyan­azt a felelősséget vállalják. © — Állandó körzetem van tavaly óta, a Bajcsy, a Deák, az Arany, a Szilháti és Acsá- di utcát járom. Jó nagy kör­zet, de hát én már gyerekko­rom óta postás vagyok, nin­csenek gondjaim, ismerek mindenkit. Fizikailag, per­sze, nehéz azért. A táska megengedett legnagyobb sú­lya húsz kiló. De hányszor több ennél! S a felelősség: a nyugdíjfizetéskor, díjbesze­déskor nem kis összegekkel járunk-kelünk. Hordjuk a képeslapokat, a bélyegeket, a lottót, újságokból példá­nyokat is árusítunk, nem csu­pán az előfizetett lapokat hordjuk ki. Szóval — van mit csinálni, de én szeretem, szívesen csinálom, most már huszonhét éve. A csendes emeleti főnöki Mai fociajánlatunk Revánsra készül a Vecsés Két mérkőzés — két vere­ség, ez a pilisi labdarúgók ta­vaszi szomorú mérlege. Va­lami megbomlott a csapat háza táján, hiszen ennél jobb teljesítményt vártak a szur­kolók és a vezetők egyaránt. Ma újabb nehéz erőpróba előtt. állnak, otthonukban fo­gadják a dunavarsányiakait. Mindenképpen szükség len­ne a két pont megszerzésé­re, de ezt csak lelkes és jó játékkal tudják majd elérni. A sülysápiak esélyesként fo­gadják otthonukban a tápió- szentmártoniakat, hiszen ősz­szel idegenben is legyőzték őket mérkőzést vív a péteri és a gyömrői csapat egymással. Bizonyára így lesz ez ma dél­után is. A vendégek látsza­nak valamivel esélyesebb­nek, de csak akkor juthat­nak a két pont birtokába, ha jobban játszanak, mint a múlt vasárnap. Hazai győzelmet ígér a Maglód—Karatetétien, az Albertirsa—Nyáregyháza találkozó, Ecseren viszont esélyesebbek az abonyiak. A mendeiek délután fél kettőkor Gyömrőn fogadják a dánszentmiklósiakat, s nyil­ván vissza akarnak vágni az őszi nagyarányú vereségért (Gér) © Beszélgetésünk közben top­pan be a hivatalvezető, a fe­lelősség szót hallva hozzá­teszi: — Az otthoni kötelezettsé­gek mellett! — Hát igen! — nevet új­ra Kissné, s már nem hallja, hogy a kapubejárónál egy kollégája még utánam szól: — Sikerült megtalálni Esz­tikét? Aztán jót írjon ám róla! Koblencz Zsuzsa ŐRI Man A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM 1981. MÁRCIUS 8., VASÁRNAP Ifjúkommunisták Monori-erdőn Segítség a helyi feladatokhoz Területi KISZ-alapszervezet alakult Nemrégiben zajlott le Mo­nori-erdőn, az új általános is­kolában a pedagógus KISZ- alapszervezet fiataljainak ér­tékelő és vezetőségválasztó taggyűlése. Kongresszusi levél A taggyűlésen — amelyen részt vett Kerekes Ferenc, a Két nap kulturális programja Monoron, a moziban, 16- tól: Néma dosszié, 18-tól és 20-tól: Zorro. Holnap, 17-től: asztaliteniszedzés (a sport­székházban), 18-tól: a kert­barátkor foglalkozása, 18.30- tól: kondicionáló torna (a gimnáziumban), a moziban, 16- tól: A rejtélyes bankbe­tét, 18-tól és 20-tól: Az akasz- tanivaló bolond nő. Pilisen, 18-tól: ifjúsági­klub-foglalkozás, a moziban, 17- től és 19-től: A rejtélyes bankbetét. Holnap, 16-tól: a Csepp II. irodalmi színpad próbája, 17-től: az asszony­klub; 18-tól: a díszítőművé­szeti szakkör foglalkozása és a Csepp I. irodalmi színpad próbája. A moziban, 17-től: Pillangó, I—II. Sülysápon, hétfőn, 15-től: a fotóklub összejövetele. Vecsésen, holnap 17-től: gépkocsivezető-tanfolyam, a galambászkör; 18-tól: a kert­barát- és a bélyegszakkör foglalkozása, 19-től: a nem­zetiségi tánccsoport próbája (a tsz-klubban). Sohasem üresek a termek Százharminc négyzetméternyi alapterületen összesen nyolcezer kötet könyv várja a sülysápi könyvbarátokat a nemrégen el­készült központi könyvtárban. Az ízlésesen berendezett helyi­ségek sohasem üresek, gyakran járásbeli kollégái is felkeresik itt Hegedűs Józsefnét, a könyvtár vezetőjét Kőkai Ferenc felvétele helyi pártalapszervezet tit­kára is — Gál Attila KISZ- titkár számolt be az 1980. októberében megalakult alap­szervezet néhány hónapos munkájáról. A fiatal pedagógusok moz­galmi munkájuk során segí­tették az iskola úttörőcsapa­tának munkáját, sokat tettek a tanulmányi eredmények javításáért és társadalmi munkaakciót szerveztek a tél folyamán. Decemberben kö­zös színház- és múzeumláto­gatáson vettek részt, január­ban pedig megrendezték a diákok hagyományos farsan­gi bálját. A taggyűlés máso­dik napirendi pontjaként a részt vevő ifjúkommunisták megvitatták a KISZ Közpon­ti Bizottságának kongfesszu- si levelét, melynek kapcsán több hasznos javaslat hang­zott el a KISZ-alapszervezet munkájának javításához és a helyi gondok, feladatok meg­oldásához. Titkos szavazással Mielőtt sor került volna az alapszervezet új vezetőségé­nek megválasztására, Gál At­tila bejelentette, hogy az aíapszervezet felveszi tagjai sorába a községben élő többi fiatalt is, ha ők kérik, s te­rületi KISZ-szervezetként végzik majd tovább a moz­galmi munkát márciustól. A kibővített taggyűlésen részt vevő 30 fiatal örömmel fo­gadta a bejelentést, hiszen ezáltal többen segíthetik majd mozgalmi munkájukkal la­kóhelyük gazdagodását, a he­lyi feladatok megoldását. Az ifjúkommunisták ez­után titkos szavazással meg­választották az új területi alapszervezet öttagú vezető­ségét, valamint a Monor nagy­községi KISZ-bizottság már­cius 19-i küldöttgyűlésén részt vevő három küldöttet, akik az alapszervezetet kép­viselik majd a felsőbb fóru­mon. Új sportpálya A vezetőség és az ifjúkom­munisták titkárrá ismét Gál Attilát választották, aki meg­köszönte a bizalmat és vál­lalta, hogy a területi alapszer­vezet mozgalmi munkája so­rán társadalmi munkában se­gíti majd a helyi feladatok végrehajtását, valamint az is­kola új sportpályájának épí­tését. A taggyűlés végén a megjelent fiatalok egyhan­gúlag elfogadták, hogy a te­rületi alapszervezet vegye fel a nagy forradalmár előd, Ságvári Endre nevét. Az újonnan alakult KISZ- szervezet jó és követésre mél­tó példával járt elöl a lakó- területi KISZ-munka tovább­fejlesztésében és a helyi köz­ségpolitikai célok megoldá­sában, elősegítve így is Mono- ri-erdő fejlődését, gyarapo­dását F. J. Orvosi ügyelet a járásban Gombán, Bényén és Ká­ván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyömrőn: köz­ponti ügyelet (Steinmetz ka­pitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori-erdőn, Csév- haraszton, Vasadon és Péte­riben: központi ügyelet (Mo­noron, az egészségházban), Maglódon, és Ecseren: dr. Gáspár Pál (Ecser), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügye­let (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Úriban: dr. Papp Ágoston (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Fodor Etelka tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógy­szertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmi-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Gebauer Béla Sülysáp, Pesti u. 17. Beteg állatok bejelen­tése a járás területén: vasár­nap reggel 8-tól 13 óráig Mo­noron, a főtéri gyógyszertár­ban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. Menyasszony-öltöztetés, hajcakkozás Megőrizve a mozdulatokat is Dokumentumfilm az ecseri népviseletről Az összevont járási bajnok­ságban az érdeklődés közép­pontjában a Vecsés—Nagy­kőrös találkozó áll. Kettőjük mérkőzésén ősszel a körösiek győztek 2-1-re, s most a já­rásbeli gárda visszavágásra készül. Jó esélyük van erre, s ha sikerül a két pontot ott­hon tartani, akkor megerő­síthetik helyezésüket az él­csoportban. Nem kis tétje van a Monor—Ceglédbercel találkozónak sem. Legutóbb a ceglédi járásbeliek éppen Maglódon mutatták meg, hogy még nem mondtak le az el­ső négy hely valamelyikének megszerzéséről. Ma is bravúr­ra készülnek, kérdés, hogy mit szólnak mindehhez a já­rási székhely csapatának tag­jai, akik legutóbb elég gyen­ge játékot produkáltak a gyömrőiek ellen; Vélemé­nyünk szerint döntetlenhez kö­zelálló eredmény várható. A listavezető üllőiek Törteire utaznak, ősszel az első for­dulóban meglepetésre csak 0-0-ás eredményt értek el otthonukban az üllőiek, ezút­tal győzni mennek a ceglédi járásbeli csapathoz. Nehéz feladat vár rájuk, de a pa­pírforma azért az ő győzel­müket ígéri. Mindig presztizs­A napokban nagy mozgoló­dás volt az ecseri községi mű­velődési házban. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár filmesei néprajzi témájú filmet forgat­tak az épületben. A filmforga­tásnak kettős célja volt. Egyrészt — a községi műve­lődési ház igazgatója kezdemé­nyezésére dokumentumfilm ké­szítése a 86 éves Blazsek néni­ről, aki talán az utolsó tudója a híres ecseri menyasszony-öl­töztetésnek és a szép női fej­díszek elkészítésének, a hajcak- kozásnak és még sok finom „fogásnak”, amely nélkül el­vész az ecseri népviselet sava, borsa. A dokumentumfilm készítése alkalmat teremt a megyei mű­velődési központ filmeseinek, hogy részt vegyenek a népraj­zi filmfesztiválon. A forgatáson jelen voltak a honismereti szakkör tagjai, va­lamint Blazsek néni unokája Sztancsikné Hajdú Annuska, aki évek hosszú során át igye­kezett megtanulni az idős néni munkáját. Nagyon nagy segítséget nyúj­tott a filmeseknek Langó,Fe- rencné, aki elkészítette lányá­nak, Mártinak a szép ecseri ruhát, és végig segítette a for­gatás nehéz munkáját. A film megörökíti az ecseri női fej díszek, a bujdos, a kikö­tött kendő, a menyasszonyko­szorú felrakásának hosszú, ap­rólékos és sokszor fáradságos munkáját. Végül is. az volt a filmkészítés célja, hogy az év­tizedek alatt kifinomult moz­dulatok és a díszíteni tudás utódaink számára is megis­merhető, esetleg megtanulható legyen. A nosztalgiahullám úgy lát­szik a folklór iránt is felkelti újra az érdeklődést, Ecseren egyre többen és többször ve­szik elő a régi szép viseletét. • • • Ez a film — amelyet Raffai Anna néprajzos szakvélemé­nyével forgattak — csak első lépése annak a nagyobb sza­bású munkának, melyet a Nép­rajzi Múzeum készít majd az ecseri viselet történetéről, ere­deti és újrakészített ruhadara­bok felhasználásával. Szentesi Pétemé Központi irodánkba gyors- és gépírónőket, építési munkahelyre kőműves, ács, hidegburkoló vasszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezni lehet: Váczi Józsefnénél KOSSUTH MG SZAKSZÖVETKEZET Vasad, Bem u. 57. ISSN 9133-2051 (Mon«l Hírlap) 4 * k ■t

Next

/
Thumbnails
Contents