Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
1981. március 29., vasárnap PEST MEGYEI HÍRLAP Bolgár falurészlet Jóba Éva grafikája V. Szabó Ernő: A Tűz az víz Az aprószögbe asztalt vernek Kabáton himbál a fogas Feszülve taszítja ki a nyárfát a részeg Egy kakas tyúk alatt verdes — nem tudom meddig hurcolja a kutyát a csont és mégis mormolom: hanem azért csak menj tovább Megszokhattam már hogy a boltban mutat a nyelv nem mér a mérleg s a paradicsom tízdekás súlyokká válik mig hazaérek hogy azt mondják a tűz az víz hogy szélcsend van — és a hajam arcomba csapja közben egy némán vigyorgó szélroham Soltész Éva: Rekvi em Modortalan fafaragványok — nézett végig Eszter az oldalhajó sátán- és pokolíajzat-gyűjteményén. Menynyivel szolidabbak, esengő-áldáíosz- tó tekintetűek a főhajó kő- és márványszentjei. Mennyivel szolidabbak? Bibliai félmosolyuk visszafele szól. Eszter számára csak torz gúny- vigyor. A felharsanó orgonaszó a kapuig kergette. — Talán gyónni akartam? Nevetséges, hisz csak én adhatom meg önmagámnak a feloldozást. Dávid nem érzi bűnnek. Ave Maria, Gracia... — nem is tudok imádkozni, hisz ateista vagyok. Rapid ... Cacib ... Ma itt... — összemosódott reklámszövegek a hirdetőoszlop paplrfoszlányain — — Családtervezések napi áron... Hm... Dávid cinizmussal vádolna, ha hallaná. Nekünk sikerült. Kafkai és dürrenmatti szorongásos lét- és biztonsághiány... — zúgtak benne az iskolai töredék verssorok. Dávid havi fixe, és lakáskilátásai még egy melankolikus marabut is sajnálkozásra késztetnének, nemhogy egy esetleges hitvest. Eszter belökte a Váró csak nőknek feliratú ajtót, hogy a tej üvegen át- sejlő árnyak közé vegyüljön. A bizottság gyorsan, ütemesen kérdezett, mélázásra nem volt idő. Szinte rá se néztek, csak a kitöltendő papírokkal bíbelődtek. Fénylő kórházfolyosó, fénylő fehér padokkal, fénylő levelű dísznövényekkel. Eszter korlátot markolászó keze, míg az orvos nyugtató és eligazító szavait hallgatja. Hálóingben ült egy hosszú pad szélén. Egyedül volt, csak a lengőajtó rezgett még egy nagyhasú nő után. Szóra, jelre, intésre várt, hogy elmerülhessen végre az önpusztító fájdalom értelmetlenül feneketlen mélységében. A kékes fényű teremben beöltözött alakok várták, hogy gépiesen nekiláthassanak a műveletnek. Eszter kapaszkodót, tekintetével körüljárható pontot keresett a mennyezet sivárságán. Kezével önkéntelenül és gyermeki odaadással az ápolónő keze után kapott, végig úgy szorítva, mintha ez a kis fájdalom elnyomná a másikat. ... És ismét a fénylő folyosók. Szikkadt pálmák, pizsamás betegek úsztak el mellette az akváriumszerű világításban. Tolókocsiban ült, tempózva tolta a vénülő beteghordó. Ismeretlen szoba közeledett, feléje forduló, közöny-álarcú arcokkal, dohogó takarítónővel. Frissen felmosott padlón emelte át az öreg, behelyezve, mint egy tokba, a frissen felhúzott kórházpecsétes ágyneműbe. Reggel tért magához. A redőny falra vetített fényrózsái már kinyíltak felette, hogy a nap járásával odébb kússzanak és végül sóhaj nélkül eltűnjenek a nővér erélyes, redőny felrántó mozdulatára. Bemutatkozik: Várnay Dea Oláh Veronika: A // // gyűrű 1/ atica konokul ismételte: — Éva, utoljára mondom, a gyűrű nem eladó. Hallod? Nem adom el! Tudom, hogy van pénzed, azit is tudom miből. De ezt a gyűrűt nem tudod megfizetni. Huszonöt éve. hogy karácsonyi ajándékul kaptam. Még sose akartam eladni. Pedig, de sokszor jó lett volna a pénz! Éva undorral nézett végig Katicán, mintha csúf hernyó lenne, ő meg a szépségpillangó. A szavai is tele voltak megalázó gúnnyal. — Te hülye! Nem kell a pénz? Kevesled a háromezret? Teszek hozzá még kettőt. Csillapodj már! Jót akarok neked. Ki hiszi el rólad, hogy tényleg kaptad ezt a gyűrűt. Van olyan normális férfi, aki ilyen gyűrűt ajándékozzon neked? Nem kérdezték még soha, hol loptad? Szerencsétlen, dézsatündér. Nézd meg a kezeidet! A mosogatástól olyanok az ujjaid, mint a véreshurka. Túl nagy luxus lenne neked ez a gyűrű. Félek, hogy legközelebb beledagasztanád a lángosba. Akkor aztán igazán búcsút vehetnél ettől a zafírköves csodától. Katicával már forgott a világ. Elkapta Éva műkontyát és egyetlen mozdulattal letépte. Csak ketten voltak a lakásban. Éva már félt. Vinnyogva próbált menekülni a másik szoba felé. Katica csak most vette észre, hogy milyen visszataszító pacal az egész asszony. Vaksin hunyorgó szemeiről leázott a műszem- pilla. A lila szemhéjfesték kétoldalt a kiálló pofacsontjain csurgott lefelé. Ami még a saját hajából megmaradt, az rátapadt izzadt halántékára. A legjobb fűzőssel csináltatott melltartója kikapcsolódott, és megereszkedve kicsúszott belőle a habszivacs. Katica majdnem elnevette magát. De Éva elérte a könyvespolcot, a könyvek közül kirántotta pénzzel tömött kézitáskáját. Sietve kirnankolt belőle egy csomó ötszázast és nyújtotta Katica felé. Pepitára lakkozott körmű ujián ott csillogott a gyűrű. Ll aragos vörös lett Katica ar- ca. — Te, vérszívö pióca! Azt hiszed nem ismertelek még? Amikor a tavasszal a vonaton megszólítottál, rögtön rád ismertem. Akarod, hogy elmondjam az egész heti menüt, ami húsz évvel ezelőtt volt abban az iparitanuló otthonban? Ne hápogj! Igen, én voltam az a kézilány, akivel kiborítattad a szatyrát, mert három szendvics volt benne. De az is én voltam, aki kilestelek az alagsori öltöző ablakán át. Az a vén trotyli portás nem jött rá soha, hogy miért van a kezeden örökké a bunda muff? Én tudom. Kilószámra hordtad ki benne a húst és a zsírt. Ugyan? Ki mert volna panaszra menni ellened az igazgató bácsihoz? Mindenki tudta, hogy egyszerre veszitek ki a szabad napot a hosszú Marcsa lakásán. A használatért Marosa kapta a moslékot. Ugye pontosan emlékszem? Te jól megszedted magad! Öröklakás osztályon felüli berendezéssel. Autó, maszekstrici hosszú hajjal. Plusz egy nádtetős házikó a hegy alatt. Nem mondom, vastag leltár. Éva felnyögött: — Kata! Ne légy gonosz hozzám! Miért hozod elő ezeket a régi dolgoban. Ezeket a verseimet Alsógö- dön töltött nyarak ihlették, s azóta is visszatérő nosztalgiával tölt el minden egyes barangolás, amit a Duna két partján időnként megteszek. Verseim általában melankolikus hangvételnek. Nagy László hatása — kit mesteremnek és példaképemnek vallók — kitörölhetetlen nyomot hagyott munkámban. Hiszek az élet egyszeri és nagyszerű voltában, a szerelem csodálatos erejében és a halál kivéd- hetetlenségében. Arcod Első versem 1972-ben jelent meg Dunakanyar címmel. Azóta rendszeresen publikálok, kisebb- nagyobb sikerrel, több folyóirátEsőcsepp buborék falán úszó homorú kép; fénydárdák játéka aranyba zárt opálon; sötétség sűrűbb mélységei felett libegő lídércfény; nap árnyékfoltja a színek hullámait tovaringató szántóföldeken. kát? Nem voltam elég bőkezű hozzád, egész nyáron? Tudsz mutatni még egy konyhalányt, aki ötvenío- rint órabért kapott? Jól megfizettelek — Azt is a magad hasznára tetted. Hajszoltál, kivetted az utolsó csöpp erőmet is. Esténként alig bírtam hazatántorogni. A kezem-lábam úgy feldagadt, mint a kelt tészta. Jól ment a Gulyás-csárda? Az én erőm szakadt érte. Hazudni is jól tudsz. Azért kellett nekem az egyik napon a pajslimat is kitenni, hogy másnap otthon maradjak? Csak kisegítő voltam, ugye? Most, hogy vége a szezonnak, mehetek amerre látok? És mert beteg lettem, kidobtál. Ide a gyűrűmet, míg el nem harapom a torkodat! A pénzt, amit kölcsön adtál visszahoztam. Csak azért hagynak megígértem, hogy mire hozzánk is felér a vízvezeték, teljesen kész lesz nála a fürdőszoba. Soikszor faggat, hogy a Sanyiéiknál hogyan működhet a fürdőszoba, pedig ott sincs vízvezeték. Talán be lehetne szerelni egy hidrofort? No, én ezekhez a dolgokhoz nem értek. Sokba is kerülne. és most már nem is volna érdemes. Voltam a múltkori falugyűlésen, ha jól értettem, két év alatt kész lesz a vízvezeték. Ügy gondoltam egy szakemberrel feliratok mindent. az első csempétől az utolsó csavarig, és lassan megveszem. Tudom, hogy erre adnának kölcsönt is. Csak én nagyon félek az adóságtól. Elmondom miért. Még egészen kicsike gyermek voltam, amikor láttam egy kilakoltatást. Egy szegény ember elkezdett építkezni. KényNémeth Endre: Tavaszi szélben tam nálad zálogul a gyűrűt, mert a zálogház pont zárva volt. Azt hitted vegleg megkaparinthatod? Éva visszaadta a gyűrűt, eltette a pénzt. Katica azt se mondta, befellegzett. De az ajtót úgy bevágta maga után, hogy szinte reccsent. Dont ekkor nyitotta valaki a A szomszéd lakás ajtaját, — Jó napot! Katica megismerte volt művezetője fáradt, rekedtes hangját. — Jó napot kívánok Tóth szaktárs. Itt tetszik lakni? — Nem lakom itt. Meglátogattam az öreg Juci nénit. Megérdemli. Évekig takarította a műhelyt. Csak most tudtam meg, hogy nem sikerült neki ez az eltartási egyezség. — Az embernek nem sikerülhet minden. Én is megjártam a masze- kolással. — Hagyja Katica, ne mondjon semmit. Hallottam mindent. A maga hangját akkor is meghallanám, ha süket lennék. Jöjjön Katica, sétáljunk egyet! Feleljen őszintén, mibe bonyolódott már megint! Maga állandó jelleggel építkezik. Miért nem pihen már? Van egy kedves, szerény otthona. Sőt a gyerekeinek is épített. Mit akar még? — Tetszik tudni Tóth szaktárs, nekem már tényleg jó lenne minden úgy ahogy van. De a kicsi JózsikámIdők és szerelmek Tengerben fürdött a fény, s lázadó ifjúságunk, a hajnal hajába hulló akáclevelck, a szitakötő papírsárkányt kergetett, tenyerünkön át csurgott a homokká morzsolt part millió kis csilláma; a természet jogán kiválasztódtunk egymásnak, akár a vadlovak, akár a hullámok. Nem tudtam visszatérni magamhoz ebből a szétszóródásból nem tudtam kiragadni magam ebből a tékozlásból, elváltunk... a visszavonult apály a halál egy fajtája volt A lét újabb évgyűrűket nevel, személyazonosságunk megerősödik. szerből tette, mert a sok gyerekével sehol sem fogadták be lakónak, öreg szüleit is ő tartotta el. Kölcsönt vett fel a bankból, azután meg munka- nélküli lett. Nem tudta fizetni sem a részleteket, sem a kamatot. A városi szegények konyháján azért nem kaphatott semmit, mert volt telke. Jött az árverezés. A városi szemetes- kocsira feldobálták a következőket: két vaságyat, egy jancsikályhát, két ceglédi kannát, egy stelázsdt, három kukoricacsuhéval tömött, foltozott szalmazsákot, rongyos pokrócokkal letakarva. Tetejére ültették a sápadt, szipogó gyerekeket. A felnőttek a kocsi után ballagtak. rTisztességes paraszt volt a kocsis. Habár a város kényszerítette, úgy hiszem a szíve a szegény kilakolta- tottakhoz húzott. Lassan hajtott. Az utca végén csak azért állt meg etetni, hogy a család még egyszer lássa, porrázúzott álmainak kertjét. Az asszony visszaszaladt, a zöldellő bazsalikomról letépett egy ágacskát, és bedugta a szíve fölé. Mi iskolakerülő, bámészkodó gyerekek szaladtunk a kocsi után. A sárga keramiton csattogott a lovak patkója. A liget elejéhez értünk. Oda, ahol most a szép modem, új stadion van. A sűrű platánok alatt egy csoport, fekete ruhás pap sétálgatott, élvezte a napsütést. Amikor az öregasszony meglátta őket, ordítozott rájuk. Átkozott csuhás júdások. Ügy számoltatok, hogy nyóc meg nyóc az hu- szonnyóc. Azért lett tietek a ház. Nem bírta tovább. Fojtogatta a'köhögés. Hektikás a szüle, mondta a kocsis és tovább hajtott. A kocsi a Csikótelepre ért. Egy szélvédett részen ringott a vadzab. Ott kellett lerakodniok. Ha jól számolom, ez negyven éve történt. Most naponta kétszer, jövet-m'-net ott megyek el. Hiába akarok, nem tudok másfelé nézni. És sajnos, soha nem fogom elfelejteni. Ezért félek az adósságtól. — És most honnan van pénze? — Tessék elképzelni, Ilyen még nem volt! Adott a fiam. — Magamról sok mindent el tudok képzelni, csak azt nem, hogy most előadást kell tartanom arról, amit nagyon is jól tud. Visszaveszem magát a műhelybe. Ott nem lesz ötven forint órabére. A legtöbb, amit kaphat tizennégy plusz a műszakpótlék Lehet túlórázni is. De maga pontosan tudja, hogy ezenkívül még mit kap, ami nincs a borítékban. jyi őst hétfő dél van. Munkakönyv. egészségügyi rendben? Szerda reggel jelentkezik nálam műszakra. A maszekolást pedig verje ki a fejéből. de örökre. — Köszönöm, Tóth szaktárs. Nagyon fogok iparkodni. És a csempék zöld színűek lesznek.
