Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-27 / 73. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1981. MÁRCIUS 27., PÉNTEK Gyarapodó Erdőkertes Az előrelátás is kevés volt Üdülőövezetük népszerű a fővárosiak körében A kissé barna bőrű, hosszú hajú fiatalasszony két aprósággal kopogtatott be a tanácselnökhöz. Az hellyel kínálta, majd türelmesen végighallgatta mi járatban van. Míg a beszélgetésük folyt, a kicsik átrendezték az elnöki szoba foteljeit. Mintha, otthon lennének. Közben kiderült: az asszonyka, ahogy mondta, már minden fórumot megjárt, hogy felvegyék óvodába a legkisebb gyereket, akit most nem hozott el. Dolgozni szeretne menni, a legjobb az volna számára, ha itt, helyben, az erdőkertesi volt OKISZ-iskola helyén megnyílt szociális otthonban kapna munkát. Öt csoport — Ez a gond csak egy a sok közül — mondta Fufe- renda Pál tanácselnök, miután elment a menyecske a gyerekekkel. — Egyelőre nem tudjuk felvenni az övét sem. olyan feszítőek az elhelyezés körülményei. — Nálam is járt a fiatal- asszony, s elmondta, hogy mi & problémája — tájékoztat Pálfalvi Györgyné vezető óvónő. — Rajta kívül is sokan fordulnak hozzánk, de most év közben sehogy siem tudunk segíteni. Jelenleg öt csoportunk van, óvodánkba százhuszonöt gyereket tudnánk normális körülmények között felvenni, ennyi az engedélyezett létszám, ezzel szemben száznyolcvankét aprósággal foglalkozunk. Vagyis 45 százalékkal léptük túl a keretet. Egy-egy csoportban 36—38 gyerekkel foglalkoznak kolléganőim, s ne tűnjön számunkra öndicséretnek, de csak azt mondhatom becsületes, nehéz munkát végeznek ezek az ifjú pedagógusok. Már negyvenen Jól felszerelt, valóban korszerű az erdőkertesi óvoda. Hogy a helyszűke mennyire sok gondot okoz, azt jól mutathatja. amit láttunk. Éppen ebédidőben jártunk ott, amikor azt tapasztalhattuk, hogy az étkezéshez, aztán az alváshoz. mindig át kell rámolni a termek bútorait, mert ilyen zsúfoltság mellett vagy az asztaloknak, vagy a kis heve- rőknek nincs elég hely. Jól tudjuk, tette még hozzá Pál- falviné, hogy másutt sem könnyebb a helyzet, de talán volna valami megoldás. Erről már ismét a tanácselnökkel beszélgettünk, aki elmondta: úgy tervezték, hogy még az idén hozzálátnak az óvoda bővítéséhez, pontosabban szólva egy újabb, ötven gyereknek alkalmas épület kivitelezéséhez. A hely meg van ehhez, a tavaly átadott központi orvosi rendelő mellett építenék fel, ami azzal az előnnyel is jár, hogy fűtését a rendelő központi vezetékéről megoldhatnák. E téren ugyanis előrelátóak voltak: a kazánokat úgy méretezték, hogy a leendő óvoda fűtését is győzzék. De miért is szorít ennyire Erdőkertesen ez a cipő... Hiszen az óvoda néhány évvel ezelőtti bővítésekor arról adhattak számot, hogy remélik, évekig nem lesz szűk ez a létesítmény. Tavaly ősszel viszont már csaknem harminc kisgyerek szüleinek kérvényére kellett a felvételi bizottságuknak a kellemetlen nem szócskát kimondani, de azóta is vannak új jelentkezők, mostanra már csaknem negyvenen. — Nem az óvodai létszám tervezése, vagy a helytelen becslés következménye, hogy ez a gond előállott — mondja Fuferenda Pál. — A születések száma nem nagyobb, mint amennyi várható volt, sokkal jelentősebb az a tény. hogy az utóbbi időben sokkal többen vásároltak telket, s építettek lakást nálunk, mint gondoltuk. Ez alapjában véve nem rossz, bár mint a gyermekintézmény, s a kereskedelmi hálózat révén is érezzük, a lakosság -gyarapodása most gond. Azt is elmondta a tanácselnök, hogy az építkezés megkezdéséhez megvan a kezdő összeg, több mint egymillió forint, s ha bekalkulálják a társadalmi segítséget is, bizonyára lesz megoldás legalább jövőre. A kivitelezéssel nem lenne gondjuk, hiszen van a tanácsnak erre alkalmas saját építőbrigádja. Amit azonban még nem mondtunk: egyelőre nem kaptak engedélyt az építésre. Távvezeték Közben azért szépen gyarapodik a község, amelynek forgalma már ezekben a napokban is nagyobb, mint akárcsak egy-két héttel ezelőtt. Üdülőövezetük. igen népszerű a fővárosi és a környékbeli munkások körében. Tavaly éppen ez a rész gyarapodott: a Villanyszerelői pari Vállalat és az áramszolgáltató, mintegy másfél kilométer hosszú távvezetéket épített, transzformátort szerelt fel, s csaknem három kilométer hosszú utcai hálózatot telepítettek. Mindezekhez a tanács saját erőből száz- ötvenezer, állami támogatásból háromszázezer forinttal járult hozzá. A költségek egy részét az érintettek fizetik. F. I. Aszód Újabb brigád Kétszáznegyven, a dolgozók mintegy negyven százaléka szocialista brigádtag az aszódi Ferromechanika Ipari Szövetkezetben. Ezzel az aránnyal azonban nem elégedettek, s újabb brigádok alakítását tervezik. Legutóbb a szövetkezet II-es telepén dolgozókból alakult meg a Bláthy Ottó nevét viselő brigád. Verseg A szebb faluért Az idén hat ízben gyűlnek össze a vérségi népfrontbizottság tagjai, hogy megbeszéljék lakóhelyük életének időszerű kérdéseit. A héten másodszor üléseztek, ismét csaknem teljes létszámmal. A bizottság tagjai először Kelemen Mihály tanácselnöknek a községpolitikai feladatokról tartott ismertetőjét hallgatták meg, azt követően pedig megvitatták a falu arculatának szebbé tétele céljából összeállított tervük időszerű pontjainak — külső szemétlerakatok felszámolása, közterek rendezése — megvalósítási lehetőségeit. Háromnapos rendezvény Tízéves fennállásának jubileumán háromnapos rendezvénysorozatot tart az ikladi népdalkör. Ma, pénteken 17 órakor nyitják meg az énekkar életét bemutató fotókiállítást, majd 18 órai kezdettel a zsámboki gyermekcsoport és az ikladi kórus műsorát láthatják az érdeklődők. Másnap, szombaton a csömöri pávakör, a galgagyörki férfikórus és a pilisszentlászlói szlovák együttes vendégeskedik a községben és mutatja be műsorát, amely este hat órakor kezdődik. A sorozat vasárnap zárul, 15 órakor tartják meg az ikladi ak bemutatóját, majd 18 órától a hévízgyörki asszonykórus, a galgahévizi pávakör és a helybeliek lépnek fel. Szombaton nemzetiségi,—vasárnap bátyusból színesíti a programot. Jöhetnek a turisták Virtus, vidámság, öröm Az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Néprajzi Múzeum épületében Utazás ’81 címmel kiállítást szervezett. Az idegenforgalom, a turizmus az elmúlt évek során közüggyé vált. Hazánk lakossága 1980- ban már több mint 27 milliárd forintot költött hazai és nemzetközi utazásokra. Közművelődés-politikánk fontos része a szabad idő értelmes, tartalmas eltöltése. Amikor arról beszélünk, hogy hogyan élünk, ettől elválaszthatatlan az ország értékeinek megismerése, a kulturális, természeti kincsek felfedezése, a fizetett szabadság és a hét végék programjának sokszínű összeállítása. Bemutatott kincs Az Utazás ’81 kiállítás alapvető célja volt, hogy a kiállítók, az idegenforgalmi hivatalok, az utazási irodák megismertessék programajánlatukat és részletes információt adjanak az érdeklődőknek a kirándulási, üdülési lehetőségekről. Jelentőségét csak növelte az a tény, hogy 1982- ben várhatóan az országban minden szombat szabad lesz, így egy-egy dolgozó évi 110— 130 szabadnappal rendelkezik majd. Ennek eltöltése fontos közművelődési kérdés is. Valószínű ez a felismerés vezette a kiállítás rendezőit, amikor a megnyitást követő napon egy óra hosszára átadták a múzeum dísztermét szűkebb hazánknak, kérve az itt élőket, hogy a kiállítás látogatóinak mutassák be a Gal- ga mente kincseit, ennek a vidéknek népi játékait, népdalait, táncait. Tavaszt idéző A látogatók sokaságában már kora délután feltűntek a Galga-völgyi népviseletbe öltözött gyerekek, felnőttek. Járásunk képviseletében tájegységünk kincseinek bemutatására a Bágról, Galgahévízről érkezett gyerekek, a hévízgyörki asszonykórus tagjai és a Kartalról meghívott két idős házaspár vállalkoztak. A Jánosi-zenekar még csak próbálgatta a kartali táncosok kíséretét, amikor már sokan kíváncsiskodtak. Az érdeklődőket Hintalan János járási közművelődési felügyelő köszöntötte, majd a hévízgyörki asszonyok dala idézte a Galga mentét és a megérkezett tavaszt: — Erdő, erdő tele van ibolyával... Sápi Pálné Homoki Julianna, Hévízgyörk- ről érkezett nagymama vállalkozott arra, hogy bemutatja a Galga mentén élők mindennapjait. A játékokat a galgahévizi gyerekek játszották el annyi természetes közvetlenséggel, hogy megfeledkeztünk az ünnepi környezetről. Sápiné nagymamás belenyugvással, hangjában csipetnyi huncutkodással emlékezett: — De régen is volt, amikor citera pengett, s mi frissen, fürgén jártuk a csárdást! Svehla Pál bagi citerazene- kara mintha csak erre várt volna, máris pengette a nótát: — Ezt a kislányt még akkor megszerettem ... Gólya Józsi vezetésével hat bagi tizenéves táncolta a bagi verbunkot. Nem beállított, nem előre megkomponált tánc volt ez, hanem csupa rögtönzés, improvizáció. Azt adták ezek a gyerekek, amit számukra a tánc jelent: virtust, vidámságot, örömet, kezdődő legénykedést. Sápiné tovább mesélt. A summássorsról szólt. De szavaiba vágott a hévízgyörki asszonykórus legidősebbje, a szólóénekes Bankó Gáborné. — Így volt, ahogy mondod, s aztán az egykori leánypajtás Csoda Dánvban Évekig hiába panaszkodtak a dányiak. Ellátásuk’ legnagyobb hiányosságán nem tudtak változtatni. A sütőipari vállalat legtöbbször délelőtt tíz és tizenkét óra között szállította a kenyeret az üzletekbe. Nem volt megnyugtató a gyermekintézmények pékáruval való ellátása sem. A vásárlók zúgolódtak, az illetékesek megpróbálták a sütőipariakat jobb belátásra bírni. Azok azonban váltig hajtogatták, a gépkocsipark nem teszi lehetővé a korábbi szállítást. Nemrég a tanács úgy döntött, a pékáruellátás javítására engedélyt ad egy magánkereskedőnek, aki ebben a hónapban meg is nyitotta üzletét. És lón csoda! Azóta a sütőipari vállalat a boltnyitás idejére, reggel hat órára kiszállítja a kenyeret és a pékárut. Se kapacitásbővítés. se újaibb gépkocsi nem kellett hozzá. Csupán egy szál versenytárs. « Hosszabb távon Pályák, háziversenyek Hazánkban az utóbbi esztendőkben minden politikai és társadalmi szervezet fórumain szó esett a sportról, az ifjúság fizikai képességeinek fejlesz- tésérőlj á felnőttek mozgásigényeinek felkeltéséről és kielégítéséről. Semmi különös nincs tehát abban, hogy az aszódi párt-végrehajtóbizottság legutóbbi ülésén A testnevelés és a sportmozgalom helyzete a nagyközségben és a további feladatok című előterjesztést megtárgyalta és meghozta a szükséges határozatokat, melyeknek végrehajtásához már hozzáfogtak az illetékesek. Nézzük, milyen érdekesebb tervek, elképzelések foglalkoztatják az aszódiakat, mire törekszenek az közeljövőben. Az általános iskolák szerepe alapvető, ezért szükségesnek látják, hogy mindenütt testnevelés szakos tanár oktassa a gyerekeket. Kimondták, hogy a lehetőségeket figyelembe véve minden iskolában építsenek tornatermet. Az iskolavezetést arra biztatják, hogy havonta legalább két alkalommal rendezzenek háziversenyt, amelyeken minden tanuló vegyen részt. Ugyanakkor szorgalmazzák az iskolák közötti vetélkedőket is. Arról is határoztak, hogy kezdjék meg az előkészületeket a testnevelés szakos oktatás bevezetésére. A-jövő év tavaszán megrendezik a nagymeg a közönség biztatására ő is vádlott, dalokban a sum- másaletről: Krumplileves az ebédem, semmi más, a vacsorám egy irgalmas sóhajtás ... Csodálkoztak az idegenek Pár perces csend következett a szólóének után, aztán vidámabbra váltottak. Kari- kázót táncoltak, s régi falusi mulatság hangulata töltötte meg a termet, amikor Urbán János a feleségével, Bereczki János pedig Darázs Jánosáéval elkezdték járni, ropni a kartali bukóst. Röpültek az idős asszonyok táncosaik karján, bokáztak a férfiak, forogtak az asszonyok. Olyan szerencsém volt, hogy az egész műsor sikerét idegenek tapsán és arcán mérhettem. Mellettem nézte a bemutatót a Görög Idegenforgalmi Központ és az ENIT, az Olasz Idegenforgalmi Hivatal megbízottja. Tolmácsukkal tőlem kérdeztették. — Hol van a Galga meifte? — Amikor megmondtam, hogy alig 50 kilométerre a fővárostól, láttam, kételkednek válaszom igazában. Térképet mutattak, s én bekereteztem a Galga völgyét. Ácsától Túráig. Ügy éreztem, megjelöltem azt a helyet, ahová jöhetnének a hazai és külföldi turisták százai. Kincset, értéket találnak, tiszta forrásból meríthetnének. A kezdet jól sikerült, most már a folytatás módját, lehetőségét kell megtalálni. Fercsik Mihály község általános iskoláinak tornaünnepélyét. Április 15-ig létre kell hozni az 5—7 fős tömegsportbizottságot, amelynek feladata versenynaptár szerint szervezni a különböző megmozdulásokat. A tömegsportrendezvények céljaira meg kell nyitni a nagyközség sportegyesületeinek pályáit. Foglalkoztak a sportegyesületek tevékenységével is. Itt azt látják fontosnak, hogy a kevésbé pénzigényes szakosztályok számát növeljék. A munka minőségének javítására erőteljesebben kapcsolják be az iskolák testnevelő tanárait az egyesületek életébe. A létesítményfejlesztésben egy rövidebb és egy hosszabb távon realizálható tervet fogadtak el. A következő hónap, április végére megvizsgálják, a nagyközség mely területein van lehetőség két-három bitumenes, salakos kispálya létrehozására. A hatodik ötéves terv végére kell megépíteni f* úszótanmedencét. Koszorúzás és vetélkedő Koszorúzási ünnepséget tartottak a nagy zeneszerző születésének 100. évfordulója aj^ kaiméból Bartók Bélának a túrái művelődési ház falán elhelyezett emléktáblájánál. Mint ismeretes, Bartók Béla 1906-ban 150 dalt gyűjtött a túrái Haraszti-majorban. A megemlékező ünnepségen a Virányi Géza vezette énekkar' ezekből adott elő. Hétfőn folytatódik a nagy zeneszerző emlékének felidézése Túrán, akkor az általános iskola kórusai adnak hangversenyt, vetélkedőt rendeznek. Városi moziműsor Négy bandita, tíz áldozat. Színes francia rajz-western- film. Csak 4 órakor. Száguldás, gyilkosságokkal. Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi filmvígjáték, 6 és 8 órakor. Kispályás bajnokság Számos kisebb-nagyobb üzem, szövetkezet, intézmény van Túrán, ahol eléggé pezsgő a sportélet. A napokban arról tájékoztatott Varjú Mihály, a helyi Vörös Meteor SK elnöke, hogy áprilisban indítják a nagyközségben a kispályás labdarúgó-bajnokságot. Nemcsak a Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Tsz- ből, a Galgavidéke Áfésztől, de máshonnan is várják a csapatok jelentkezését. A lakókörzetek sportolni, focizni vágyó fiataljai is alakíthatnak, s nevezhetnek csapatot. ISSN Ji3í— luft? (GOdöiim Hírlap) CORSO CIPŐK a Gedotiői Szövetkezeti Áruházban Március 30-tól április 10-ig. női-, férfi- és gyermekcipők nagy tavaszi választéka várja kedves vásárlóinkat. k I