Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-26 / 72. szám

t jrJók Béla születésének centenáriumán Példánk, leckénk, örökségünk A dísxünnepségen Ácséi György mondott beszédet •• ünnepélyes névadó a váci zeneiskolában Bartók Béla születésének 100. évforduló­ja alkalmából szerdán az országban szá­mos helyen rendeztek hangversenyeket, ünnepi megemlékezésekre, kiállítások megnyitására került sor. A kecskeméti ze­nei hetek Bartók-hangversennyel vette kezdetét. Székesfehérvárott a Vörösmarty Színházban ünnepi kórushangversenyen Bartók vokális műveiből adtak elő. Szege­den a Dóm téri Pantheonban ünnepélyesen megkoszorúzták szobrát. Emlékkiállítás nyílt Borsodszirákon, abban az észak-ma­gyarországi községben, ahonnan a zene­szerző ősei származnak. Emlékünnepély volt a kiskunlacházi általános iskolában is, majd ezer résztvevővel. Szerdán Ausztriában is megemlékeztek Bartók Béla születésének 100. évfordulójá­ról. Helsinkiben Urho Kekkonen köztársa­sági elnök a fővédnöke a finnországi Bar- - tők-ünnepségeknek. Tegnap avatták fel Budapesten a zene­szerző emlékművét, Somogyi József Kos- suth-díjas szobrászművész alkotását a XI. kerületi Bartók Béla út és Fadrusz János utca kereszteződésénél levő parkban. Ezt követően az emlékműnél a Bartók Béla-emlékbizottság nevében Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Pozsgay Imre művelődési minisz­ter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Láng István, a Magyar Zene­művészek Szövetségének főtitkára helye­zett el koszorút. A magyar és az egyetemes kultúra kimagasló alakja, a vi­lág zeneirodalmának korszakos hatású alkotója, Bartók Béla születésének 100. évfordulóján, szerdán este emlékhangver­senyt rendeztek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagy­termében. > A Bartók Béla-emlékbizottság ünnepi estjén résztvettek: Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a Bartók Béla-emlék­bizottság elnöke, Maróthy László, a budapesti pártbi­zottság első titkára, óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Jelen vol­tak a Bartók Béla-emlékbizott­ság tagjai, politikai, társa­dalmi és kulturális életünk ki­emelkedő személyiségei. Ott volt Bartók Béláné Pásztary Ditta, valamint ifi. Bartók Bé­la. Az ünnepségen részt vettek a Budapestre akkreditált diplo­máciai képviseletek vezetői is. A díszünnepségen beszédet mondott Aczél . György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács élnökhelyettese. Ezt követően Ujfalussy Jó­zsef akadémikus, a Zenemű­vészeti Főiskola rektora mél­tatta Bartók életútját. ★ A váci Állami Zeneiskola nagyterme zsúfolásig megtelt tegnap este hét órára: különle­ges. a város életében számot­tevő eseményre került sor, az Állami Zeneiskola Bartók Béla nevét vette fel. Az emlékhangverseny meg­kezdése előtt dr. Novák István, a Pest megyei Tanács művelő­n art ók Béla születésének UJO. évfordulója alkalmából Budapesten felavatták a zeneszerző emlékművét, amely Somogyi József szob­rászművész alkotása désügyl osztályának vezetője adta át a név felvételét tanúsí­tó, okiratot Cs. Nagy Tamás igazgatónak. S egyúttal dr. Ko­vák István méltatta a nagy magyar zeneszerző, zenetudós és népdalgyűjtő életútját. Az okirat átadása után az emlékhangverseny keretében fellépett a Hámán Kató Zenei Általános Iskola gyermekkara, Makláriné Hajnóczy Katalin vezényletével. Bemutatták tu­dásukat a zeneiskola Bartók- zongorahangversenyének győz­tes tanulói is. Nagy sikere volt a Musica Humana kamaraze­nekarnak. A váci városi KISZ-kórust Bogányi . Tibor vezényelte, majd~ Lehotka Gá­bor orgonaművész mutatta be sóját feldolgozásában Bartók Román táncok című darabját. Ezt követően Makiári József dirigálásával a Vox Humana kórus énekelt. Az ünnepi hangversenyen részt vett Tari Kálmán, a vá­rosi tanács elnökhelyettese, Vissnyi István, a városi pártbi­zottság osztályvezetője is. F. Z. Az elővárosi forgalom fejlesztése Az országgyűlés építési és közlekedési bizottsága tárgyalta Naponta hajnalban majd’ másfél millióan szállnak Ma­gyarországon vonatra, buszra, HÉV-re, hogy eljussanak a munkahelyükre, vagy az isko­lába. Ingázók, bejárók, így fogja őket égy seregbe a jel­ző, amely nem szól arról, hogy életkörülményeiket, a közér­zetüket mennyire meghatá­rozza a közlekedés milyensé­ge. Az országgyűlés építési és közlekedési bizottsága szer­dán az Országházban meg­tartott ülésén a város környé­ki, elővárosi forgalom hely­zetét és továbbfejlesztésének feladatait tűzte napirendjére — jelenti Mélykúti Attila, az MTI munkatársa. Pullai Árpád közlekedési és posta ügyi miniszter a képvi­selőknek adott tájékoztatójá­ban elmondta: a MÁV napi 830 ezer utasának 75—80 szá­zalékát a munkába és iskolá­ba járók adják, akik gyakran és joggal panaszkodnak. Fű- tetlenek a fülkék, s a kocsik, a várótermek tisztasága is sok kívánnivalót hagy maga után. Kedvezőbb a kép a bejárók 72 százalékát hozó-vivő, döntően korszerű Volán-autóbuszoknál. Kényelmesebb, gyorsabb Ika- rusokat állítottak a lakosság szolgálatába, s a tanácsokkal karöltve 100 pályaud"art. il­letve fedett állomást építet­tek. Amiről viszont az eddigi erőfeszítések ellenére sem le­het jót mondani: az utasok ki­szolgálása. A vitában — amelyben az eredményekről és a gondokról szóló érveket az ország legkü­lönbözőbb vidékeinek min­dennapos életéből merített példákkal támasztották alá — sürgetően szóltak a képviselők a település- és a közlekedés- fejlesztés összehangolásáról. Szóba kerültek a kisebb közösségeket foglalkoztató, ám nem kevésbé fontos észrevé­telek is. Kaszai Imre (Buda­pest) szóvá tette néhány Pest­ié bedöcögő vonat — így az esztergomi, lajosmizsei. a ve­resegyházi szerelvények las­súságát.. A vonatokhoz csatlakozó helyközi buszjáratok pontat­lansága is hangsúlyt kapott a vitában. A vita jelezte: a legnagyobb tartalékok, s döntően a lehe­tőségek is, a szervezésben rej­lenek, amit különösen aktuá­lissá tesz a tervbe vett átté­rés az ötnapos munkahétre. Nem kell pénz az utasok jobb kiszolgálásához, a pontosabb tájékoztatáshoz sem. A ke­vésbé kihasznált közületi és bérautóbuszok gyakoribb „csa­tasorba állítása” nem jelent különösebb ráfordítást, sőt a népgazdaságnak hasznot is hoz. A tartalékok kiaknázása mellett a hatodik ötéves terv­ben a már meglevő közleke­dési színvonal tartását, a vár­hatóan növekvő város környé­ki igények kielégítését, vá­gányok, peronok, aluljárók építésével, villamos motorvo­natok beállításával, a takarí­tás és a kocsimosás gépesí­tésével kívánják elérni. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 72. SZÁM Ára 1,40 forint 1981. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának ülését március 26-ra összehívták. A Poli­tikai Bizottság a nemzetközi helyzetről szóló tájékoz­tatót, és a belpolitikai élet időszerű kérdéseinek meg­vitatását javasolja a Központi Bizottságnak. A környezetet is védik Okos gépek Herceghalomrél Ma már mindenki előtt vi­lágos, hogy a pontosan adagolt és kimért műtrágya nélkül a mezőgazdasági termelés kevés sikerrel kecsegtet. A Herceghalmi Állami Gaz­daság már évek óta foglalko­zik a folyékony műtrágyafel­használási technológiának ku­tatásával. A legnagyobb gon­dot az okozza, hogyan juttas­sák ki a földre, de ezt a kér­dést, is sikerült megoldaniuk. Kísérleteik alapján olyan' IFA tehergépkocsira szerelhető — gömbtartályokat építettek, amelyekkel az anyag a tároló- helyekre gazdaságosan, vi­szonylag nagy mennyiségben juttatható el. A gazdaságoknak fontos, hogy a folyékony műtrágyát nagy mennyiségben tárolhas­sák. Az állami gazdaság már megkezdte az 50 köbméteres, üvegszál erősítésű műanyag silók gyártását is. Ezt olyan szivattyúval szerelték fel, amely megakadályozza, hogy az anyag kikristályosodjék, megszilárduljon. Egyúttal per­cek alatt meg is tölti a műtrá- gyaszállító szippantó kocsit is. A folyékony műtrágyát ekére, tárcsára és kombinátorra egyaránt felszerelhető kiszóró berendezések juttatják a föld­be. Olyan gépet is alkottak a herceghalmiak, amely altalaj­művelés közben 60 centi mély­re juttatja le a műtrágyát. En­nek az az előnye, hogy nagy szárazság esetén is lehetővé teszi a növények fejlődését. A mélyben levő tápanyag ugya­nis nedves és felszívható ma­rad, a felszínre juttatott mű­trágyával szemben. Ennek a berendezésnek nem elhanya­golható a környezetvédelem­ben betöltött szerepe sem. A mélybe juttatott műtrágyát nem mossa ki az eső. így az nem jut — súlyos károkat okozva — élővizeinkbe. Szin­tén a Herceghalmi Állami Gazdaság gyártja a Huniver 5000 típusú, műtrágyaszóró gé­pet is. Huszonegyméteres fesz­távolságú; naponta 70—80 hek­táron szórhatják ki vele a tápanyagot. Az idén tizenhét megrende­lés érkezett ezekre a berende­zésekre. A műanyag silókból azonban fél évenként csak hatot tudnak gyártani. Pest megyéből is jelentkeztek érte: Sasadról, Pátyról és Szentmár- tonkátáról. Különösen nagy az érdeklődés a Balaton környéki gazdaságokban. K. A. E. Ma: 2. oldal: Az USA fokozza a feszültséget 3. oldal: Talmi csillogás nélkül Miért szebb a maszek zöldsége? 4. oldal: A napfényes Adria varázslata A tettek vörös csillaga 6. oldal: Kartaí: elsüllyedt a láb a lápban 7. oldal: Postabontás 8. oldal: Hasznos fórum Gödöllőn KISZ KB vörös vándorzászhja Százhalombattán A legnagyobb feladat volt Mustármagot vár a föld Befejezéshez közelednek a tavaszi talaj-előkészítő munká­latok Budakalász határában a Gyógynövénykutató Intézet földjein. Képünkön: a 24 hektáros mustártáblán kombinátorral dolgoznak. Halmágyi Péter felvétele Mintegy 500 ifjú kommunista képviseletében 60 küldött gyűlt össze tegnap, szerda délután a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, hogy meghallgassa a vezetőség beszámolóját az elmúlt moz­galmi idők eredményeiről, és újjáválassza a DKV KISZ-bi- zottságát. Á jelentős esemé­nyen, melyen részt vett dr. Husti István, a KISZ Pest me­gyei Bizottságának első titkára és Horváth György, az MSZMP városi bizottságának titkára is, Lukácsi József, a DKV KISZ- bizottságának titkára számolt be a tavalyi eredményekről. Ä vállalat ifjúkommunistái igen kemény, de sikeres esz­tendőt zártak. A fiatalok, túl azon, hogy részt vettek az if­júsági brigád-, s versenymoz­galomban, különböző társadal­mi munkaakciókon, eredmé­nyesen zárták a DKV III. be­ruházási üteme felett vállalt helyi védnökséget is. Munká­jukkal,^ helytállásukkal jelen­tősen hozzájárultak ahhoz, hogy az új üzemhálózat határ­időre és minőségi kifogás nél­kül készüljön el. Komoly sike­reket értek el az Alkotó ifjú­ság pályázaton, a Ki minek mestere, és a Ki minek szak­értője versenymozgalmakbar- is, valamint sportesemények és bajnokságok szervezésében. A vállalat ifjúkomrrfunistá: tehát joggal, s méltán érdemel­ték ki — immár másodjára —- az egyik legmagasabb kitünte­tést: a KISZ KB Vörös Ván­dorzászlaját. A zászlót dr. Hus­ti István adta át elismerő sza­vak kíséretében a DKV KISZ- eseinek. — Rendkívüli sok munka van e zászló átadása mögött — mondta —, hiszen az a véd­nökség, melyet a vállalat fia­taljai vállaltak, egész Pest me­gyében messze a legnagyobb feladat volt. A küldöttek döntöttek: véd­nökséget vállalnak a DKV IV. ütem fölött is. Ezután a válla-' lat KISZ-bizottságát a küldöt­tek újjáválasztották. A tizen­három tagú új bizottság titkára Kovács Erika lett. T. I. Senke Valéria köszöntése Benke Valériát, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnökét, a munkásmozgalom régi har­cosát, párttagsága 40. évfor­dulója alkalmából, szerdán Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára köszöntötte, és átadta a Központi Bizottság emlék­lapját. A köszöntésen jelen volt Óvári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Konsztantin Karaman- lisz köztársasági elnököt a Görög Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táv­iratban üdvözölték Ziaur Rah­man elnököt és Shah Azizur Rahman miniszterelnököt a Bangladesi Népi Köztársaság nemzeti ünnepe, a független­ség napja alkalmából. Dr. Fred Sinowatz osztrák alkancellár, közoktatási és művészeti miniszter négyna­pos magyarországi látogatása szerdán soproni látogatással ért véget. Spiros Chrysospathis, a Gö­rög Köztársaság budapesti nagykövete, hazája nemzeti ünnepe alkalmából szerdán fo­gadást adott a rezidenciáján.

Next

/
Thumbnails
Contents