Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-25 / 71. szám
Előny és hátrány Kooperáció, kockázat, kötelesség A siker sohasem magától születik Nyereségesen zárta tavalyi évét a vecsési Ferroelektrika Szövetkezet. Ám, az elismerést sehol sem adják ingyen, s hogy mennyire nem, az jól kiviláglik abból a beszélgetésből, amelyet a szövetkezet műszaki vezetőjével, Miczkó Jánossal folytattunk. A motoros és mágnesszelepek kifejlesztése és gyártása körüli tapasztalatok felől kérdezősködtünk. A szó kevés — Sajnos, mind a mai napig nincs még összhangban alapanyag-ellátásunk, a gyártás és a forgalmazás. Főleg a beszerzések során adódnak gondok, olykor igen nagyok a határidő-eltolódások. Egy-egy termékünk gyártását megelőzően 3 és 6 hónappal korábban kell megrendelni az alapanyagot, amelynek leszállítása nem mindig kellő időben, mennyiségben és minőségben történik — mondta a műszaki vezető. — Másik nagy gondunk, hogy eléggé lassú a piaci felmérés. Igaz, azért készült egészen jó vizsgálódás is, de mint a továbbiakban látható lesz, az sem hozta meg a várt eredményt. A szövetkezet, a felhasz- lói kör, a NIM és más szakemberek felmérését követően 1978-ban 1 ezer, 1979-ben 2 ezer és 1980-ban 3 ezer motorosszelepet gyártottunk volna. A szövetkezet beruházást részben elvégezte, illetve kooperációval bővítettük kapacitásunkat. Tehát, mi teljesítettük kötelezettségünket. Ugyanakkor a múlt évre tervezett 3 ezres szériára tavaly augusztusban még nem volt meg a kereskedelemtől a teljes évi rendelésünk. Rendkívül nagy kockázattal, elegendő rendelés nélkül gyártottunk motoros szelepeket, bízva abban, hogy az említett szakemberek ezúttal helyesen mérték fel az igényeket. Az idén 3 ezer gyártmány iránti igényt jelez a piacfelmérés, de még mindig nincs meg az éves rendelés a kereskedelemtől. A különbség a régebbi esetekkel szemben az lenne, ha idén nem kellene augusztusig várni, hanem már megkaptuk volna a pontos igényekej. Kiegyensúlyozottabbá válna az alapanyagbeszerzés, a kivitelezés, a forgalmazás rendszere. Gyorsan, olcsón Jelen pillanatban az is előfordulhat, hogy a kereskedelem hibájából kevesebbet gyártunk a tényleges igénynél, s az ország ismét rászorul a drága valutáért beszerzett tőkés Billmann-szelepek- re. Ugyanakkor, mire azok megérkeznének, addigra a szövetkezet is elkészülhet a kellő mennyiséggel. Kongresszusra készülve , Vita a beszámoló felett Mozgalmi életének jelentős eseményére a X. kongresszusra készül ezekben a hetekben a Kommunista Ifjúsági Szövetség. Pest megyében a hét végén már lezajlottak az első járási, illetve városi küldöttgyűlések. A monori járdái KISZ-bizottság március 29-én, délelőtt 9 órára az. MSZMP járási bizottságának székházába hívta össze e fontos fórumot. A küldöttgyűlésen a KISZ- bizottság beszámol az utóbbi öt esztendőben végzett munkáról, amelynek több irányvonalait az ifjúsági szövetség IX. kongresszusának határozatai jelölték ki. A pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése után kerül sor a beszámoló feletti vitára, majd a KISZ Központi Bizottsága kongresszusi levelének megvitatására az eddigi tapasztalatok összegzésére. A járási küldöttgyűlésen újjáválasztják a KISZ-bizottságot, a pénzügyi ellenőrző bizottság tagjait, valamint döntenék a megyei küldött- gyűlésen résztvevők személyéről is. Zenés estek A vendég Koós János Zenés szórakoztató estet rendeznek március 26-án, csütörtökön 19 órától Monoron, a járási művelődési házban 20 órától pedig Pilisen, a Móricz Zsigmond művelődési házban. Mindkét helyen fellép Koós János táncdalénekes. — Tehát a megoldás a jó szervezés? — Igen, de ezt így kimondani kevés. Azt a szót, hogy szervezés, le kellene bontani azokra az egységekre, amelyek a szervezési sorban vannak. — Az említett alapanyagellátási gondok miben mutatkoznak meg a szövetkezetnél? — Az alapanyagot a szövetkezetek is ugyanúgy igénylik, mint a nagyvállalatok. A kereskedő begyűjti a gazdasági egységektől az alapanyagigényléseket (ez a munka általában meglehetősen hosszú ideig tart!), s azt továbbítja a gyártóhoz. Ha az összegyűjtött volumen nagyobb, mint az alapanyag-gyártó kapacitás, akkor visszakap a kereskedő egy csökkentett értéket, illetve mennyiségek Ilyenkor pedig a nagy vállalatok alapanyag-igényének a kielégítése kerül előtérbe, a mi 400 tagú szövetkezetünkkel szemben. — Ugyanakkor a szövetkezetnek más vonatkozásban jelentős előnye van. — Igen, valóban — mondja Miczkó János, a kedvezőtlen tapasztalatok felsorolása után. — Gondjainkat mi, szövetkezetiek sokkal rugalmasabban, gyorsabban és főleg olcsóbban tudjuk megoldani, mint a nagyobb vállalatok. Ebben az értelemben egy-egy újabb termék sorozatgyártásáig sokkal rövidebb idő telik el, a tervezés első fázisától a kivitelezés megkezdéséig. Példa erre motoros szelepeink kifejlesztése. Egy esztendő Még 1977 januárjában a szövetkezet vezetősége eldöntötte, hogy az új termék, a motoros szelep gyártását be kell indítani. Annak az évnek a végéig elkészült az első 120 darabos nullszéria. Tehát egy év sem volt az átfutási idő, holott ugyanez egy nagy- vállalatnál 3—4 évet vett volna igénybe. A szövetkezet mágnéSes és motoros szelepeinek használatával megszűnt a helyiségek belső hőmérsékletének hagyományos szabályozása. A távfűtőrendszerek automatizáld sával letűnt e régi mószer. A. L. A. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1981. MÁRCIUS 25., SZERDA Anyagi és erkölcsi nyereségért Még vegyesek a tapasztalataik A gazdasági élet változásainak hullámai időnként a hátukra vesznek, máskor eltakarnak bizonyos termelési mozgalmakat, munkamódszereket. A „Dolgozz Hibátlanul” (DHj-munkarendszer hazai felfedezése idején szintén az érdeklődés homlokterébe került. Egymás után születtek a brigádok vállalásai, felajánlásai, sőt olyan továbbfejlesztett változatok is kialakultak, mint a „Munkád mellé add a neved" elnevezésű mozgalom. Ahogy szélesedett, növekedett majd tetőzött azonban a DH-munkarendszertöl csodát várók lelkesedése, ugyanúgy erősödött a közömbösök, vagy az ellenkezők hangja, — Szerintünk is igaz, hogy az ipar, meghatározott termékeket gyártó területein jobban mérhető a munkarendszer vagy mások szerint munka- módszer közvetlen haszna. Nálunk ez nem annyira egyszerű, ennek ellenére, mivel a vállalat vezetésének /célja munkánk minőségének javítása minden területen, elhatároztuk, megtöltjük valódi tartalommal a felhívást: Dolgozz hibátlanul! Farkas György, a Pest—Komárom—Nógrád megyei Vegyiáru és Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat (FŰSZERT) monori raktárbázisának vezetője a kereskedelemből (a Monor vidéki Áfész- től) került új beosztásába. Mindkét munkaterületen ugyanazokkal a gondokkal, panaszokkal találkozott, csak gyökeresen más megvilágításban. Feszültség nélkül — A kereskedők a szállítókra. a szállítók gyakran a boltosokra panaszkodtak. A vita céltaian és alaptalan, mert^ a partnerek közötti nézeteltérések szenvedő alanya végső soron mindig a vásárló. Olvasóink kérdezték Miért vágták ki a fákat? Mendei bravúr Győzött a listavezető A Sándor, József napi tavaszi meleg csaik késve, a hét végére énkeza/tt meg. Az ösz- szevont járása labdarúgó-baj- noikságban több érdekes találkozóra került sor. Üllő—Maglód 4-0 (1-0) Maglód, 500 néző. Vezette: Bakos S. A bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó üllőiek leiskolázták a gyenge napot kifogó maglódiaikat. Szinte minden támadásuk gólveszélyt jelentett a hazai ikapura, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a maglódi kapus két gólban is „döntő érdemeket szerzett”. Végeredményben, a vendégek ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattak. s nagy lépést tettek az újabb bajnokság megnyerése felé. A bírói hármas korrektül látta el feladatát. Albertirsa—Gyömrő 3-2 (0-1) Albertirsa, 400 néző. Vezette: Hegyes István. A két tartalékos gárda küzdelmében az első 54- perc kifejezetten a gyömröieké volt. A gyors vendégcsatárok sorozatban dolgozták ki a jobbnál jobb helyzeteket, de mindig hibáztak. A félidő előtt azonban sikerült vezetést szerezniük. A második félidőnek a gyömrői kapus, Varga volt a főszereplője. Az egyenlítő gólban erősen ludas volt, aztán a másodikat a lába mellett engedte be. A gyömrőiek Több gyömrői olvasónk pa nasszal fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben előadták: Gyomron mind gyakoribb a fairtás. A strandot körülvevő fák egy részét már kivágták, s további irtás is folyik. Olvasóink panaszait tolmácsoltuk Kites Qyulának, a gyömrői nagyközségi tanács elnökének. — Megértjük a lakosság aggodalmát, s örülünk annak is, hogy szívükön viselik a strand ügyét. Néhány évvel ezelőtt kapcsolatot létesítettünk a műszaki egyetemmel és a Vízügyi Tudományos Kutató Intézettel. E két intézmény különféle tanulmányterveket készített a tófürdő továbbfejlesztésével kapcsolatban. Sajnos, anyagi lehetőségeink miatt nagyobb arányú fejlesztésre egyelőre nincs lehetőségünk. A víz viszonylagos tisztaságát azonban meg akarjuk őrizni. — Ezért vágták ki a fákat? — A már előbb említett két intézmény javasolta, hogy a vízparttól öt méterre levő fákat célszerű kivágni a lombszennyezés miatt. Télen több nagy koronájú fa a hó súlya alatt kidőlt, s jelentős kárt okozott a szabadtéri színpadban. Ez is indokolta a korhadó, megdőlt fák kivágását. 0 — Hogyan jelölték ki a kivágásra ítélt fákat? — Körültekintően jártunk el. A termelésellátás felügyeleti kommunális bizottság tagjai a megbízott .személlyel a helyszínen jelölték meg azokat a fákat, amelyeket ki kell vágni. Sajnos, a lakosság egy része jogot formált arra, hogy nekik is szabad legyen a vásár, s több fát engedély nélkül kivágtak. Ha ismertté válik, ki vágott engedély nélkül fát, szigorú pénzbírságot szabunk ki. Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nem érdemes kockáztatni, mert előbb utóbb kiderül, ki a tettes. — Várható a község más részén is fairtás? — Igen. A Steinmetz kapitány és a Táncsics Mihály utcában a veszélyesnek ítélt fák kivágására is sor kerül. Ezeket azonban még a tavasz folyamán új csemetékkel pótoljuk. — Mi lesz a kitermelt fa sorsa? — A stnand, illetve a tó területén kivágott fák egy részéből padokat, asztalokat készítettünk, ezeket a víz mentén állítjuk fel. Ezzel is szeretnénk a pihenni, szórakozni vágyók ilyen irányú igényeit kielégíteni. 0 A tanácselnök szavai meggyőzőnek tűnnek, s tények t tartalmaznak. Bízunk abban, hogy a „fakivágási hullám” nem terjed tovább, s a gyömrőiek ezután is óvják, védik a tó környékét. Összefogással kell elejét venni az illegális fakivágásoknak. A helyi horgászegyesület élen jár ezen a téren, hiszen társadalmi őrséget szerveztek a fák védelme érdekében., Ök is jól tudják, hogy együttes érdekről, a természet védelméről van szó Azokról a fákról, amelyek az év minden szakában gyönyörű látványt nyújtanak mindenki számára. A FŰSZERT vezetői nem titKolják, hogy tevékenységük sok, úgynevezett „hibalehetőséget” rejt magában. S nem tagadják: a beszerzés, értékesítés és a gépi adatfeldolgozás során követnek is el hibákat, baklövéseket. A közvetlen emberi kapcsolatokban (boltvezetők — áruszállítók) szinte elkerülhetetlenek a súrlódások, s Farkas György szerint: — Tudjuk, a mi embereink sem mindannyian angyalok ... A DH-munkarendszer elterjesztésére, a brigadmozgalom- ba való beépítésere vonatkozó elhatározás már régebben megszületett a vállalatnál. Azzal az első perctől tisztában vannak, hogy egyik napról a másikra, nénány hónap, talán egy egész esztendő alatt sem születnek látványos eredmények. gyökeres változások. — Jelenleg a hibák feltárásának fázisában vagyunk — mondta Farkas György. — Ez csak részfeladat, nem végcél. A hibák forrásainak felkutatása után több javaslatot is megfogalmazunk a gondok megszüntetésére. A vállalat központjában elkészül az úgynevezett hibakatalógüs.’TJz tulajdonképp "oly útvesztők térképe, amelyeket a későbbiekben feltétlenül ki kell kerülnünk. Ismeretünkben konkrét intézkedési programot dolgozhatnak ki a szakemberek, s ez a program majd az utasítás rangjára is emelkedik. — A nagykereskedelmi vállalat — mint azok' az ipari üzemek, amelyek hisznek a munkamódszer sikerében — komoly anyagi áldozatokat hoz — az anyagi és az erkölcsi nyereség érdekében. Természetesen elkerülhetetlen a kétkedők által sokat vitatott formai eszközök alkalmazása: minden fióknál, telephelyen akcióbizottságokat hoztak létre, a központban egy DH-mun- kabizottság működik, úgynevezett hibafeltáró nyomtatványokat készítettek, azonnal, csaknem „zsebből” 100—160 forinttal jutalmazzák azt, aki jó ötlettel jelentkezik. Bizonyítvány is — Nem mondhatom azt, hogy ezt a rendszerit mindenki egyforma bizalommal fogadta. Sokan attól tartanak, hogy így majd teret engedünk a szemeiyesKedéseknekj az egymás ekeni áskálódásnak. Kétségtelen, hogy megvan ennek a veszélye — mondja Farkas György —, hiszen a hibák általában személyekhez kötődnek. Hogy mégis megkönnyítsük a segíteni szándékozók és tudók helyzetét, feloldjuk a dolgozóink által „feljelentő feszültségnek” elnevezett ellenérzést. úgy döntöttünk, hogy csoportonként, brigádonként egy-egy munkaterület teljes kollektívájával ülünk le megbeszélni a területükön fellelhető gondokat. Az ilyen beszélgetések keretében a több szem többet lét igazának megfelelően azonnal több, hasznos javaslat is születhet a gondok megoldására. Jó néhány ilyen beszélgetésen már túl vannak a FŰSZERT monori telephelyén. A tapasztalatok vegyesek, de általában biztatóak: — Az új kezdeményezés láthatóan szokatlan volt a dolgozók számára — mondja Farkas György. — Természetesen előfordultak személyes villongások, de szerintem, ennek is teret kell adni valahol. Tudomásul kell venni, hogy munkatársaink nem egyszerűen csak előadók, üzletkötők vagy túravezetők, hanem egész emberek, a maguk' családi gondjaival, bajaival, rosszcsont gyerekeikkel együtt. A magánélet problémáival igenis hatással vannak az egyén munkájára is. Persze a vezető beosztásban levő dolgozók egy részének is kényelmetlenné vált a helyzete, hiszen a feltárt hibák gyakran az ő bizonyítványukat gyengítették. ’Az előrelépést természetesen nem akadályozhatják m^g egyes emberek egyéni érdekei, sőt a vállalatnál úgy gondolják, hogy akár a vezető munkájának minő- síthetéséhez, jobb kjválasztá- segítséget nyújt a DH-munikasukhoz is ilyenformán rendszer. A vásárlók oldalán Több esetben tanácstalanságot, bátortalanságot is tapasztaltak a vállalatnál. Sok embert biztatni kellett arra, hogy a legegyszerűbbnek tűnő, magától is értetődőnek látható dolgokat is írják le, vessék fel. Példa: a gépi számlákat nem lehet elolvasni? Látszólag nem nagy hiba, a megoldás is egyszerű, csak a szalagot kell átfesteni. Ha azonban ez nem történik meg, komoly bonyodalmakat okoz, főleg nagy tételeknél, ha egy nyolcast mondjuk hármasnak olvas valaki. A vállalat vezetői a fiókok vezetőitől is várják a javaslatokat. Farkas György például nemrég egy nálunk bevezetett rendszert ismertetett a DH-í munkabizottság ülésén. Tavaljf október óta, versenyt hirdettek a különböző raktárak között — nem is kis tétért — a rend, a tisztaság, az áömi- nisztráció, a minél jobb áruelőkészítés érdekében. Az akció olyan sikerrel járt, hogy elhatározták, nemcsak a raktárakból, még a telephelyről is kilépnek. A kiszolgálás kulturáltságának javítása érdekében a túrajáratok tagjai — a gépkocsivezetők és a kocsikísérők — ösztönzésére is egy értékelő rendszert dolgoztak ki. Minden túrávezető megkapta, illetve megkapja az úgynevezett vevők füzetét, amelybe a boltvezető bármelyik szállítás után bejegyezheti észrevételeit, kifogásait. — Természetesen a földön élünk — mondja Farkas György. — Tudjuk, hogy boltvezető és kocsikísérő között is kialakulhat elvtelen kapcsolat. Épp ezért a belső ellenőrzésünk szigorításával, gyakoribbá tételével is felmérjük ösztönző rendszerünk hasznosságát. Mi a boltvezetők, mindenekelőtt azonban a vásárlók oldalán állunk. Munkánkat javítani akarjuk, de ez csak úgy sikerülhet, ha ők segítenek. Számítunk is erre. Vereszki János Moziműsor Pilisen, 18-tól: if júsági klub- foglalkozás. Üllőn, 18-tól: művészi torna. Vccsésen: a bábcsoport foglalkozása, tanítás szerint, 17 órától: gépkocsivezető tanfolyam. Monoron, 10-től 12-ig és 14- től 18 óráig: Az élet bolygója című kiállítás (a Vigadó feletti kiállítóteremben), 14.30-tól: az irodalmi színpad próbája (a gimnáziumban). 15.30-tól: művészi torna a Katona József úti; 16.45-től: az Ady úti óvodában, 17-től: asztalitenisz-edzés (a sportszékházban). A moziban, 18-tól és 20-tól: Egy hatás alatt álló nő. ISSN 0133— 2651 (IVIsnart Hírlapi egy szép kapásgóllal egalizáltak. Aztán egy szabadrúgást a gyömrői kapus szögletre (!) rúgott. A beívelésből ismét gól' ' lett, az alapvonalról visszafejelt labdát egy másik hazai csatár bólintotta a hálóba. Monor—Abony 0-0 Monor, 200 néző. Vezette: Szuda. A-vendégeik kiállítás miatt a mérkőzés nagy résziét tíz emberrel játszották végig. Vecsés—Ceglédbercel 2-1 Vecsési, 500 néző. Vezette: Mészáros Mihály. . A rossz napot kifogó hazaiak a 86. percben egy szabadrúgás-góllal jutottak a két ponthoz. A lelikesi ceglédi járásbeliek megérdemelték volna a döntetlent. Nagykőrös—Nyáregyháza 3-1, Ecser—Dánszentmiklós 2-2, Péteri—Karatetétien 3-0, Men- de—Törtei 3-2. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Ültő 18 15 2 1 52-12 32 2. ALbertirsa 18 14 — 4 54-28 28 3. Vecsés 18 12 3 3 51-22 21 4. Monor 18 11 3 4 39-26 25 5. Nagykőrös 18 10 2 6 47-28 22 6. Abony 17 8 4 5 37-18 20 7. Ceglédbercel 18 8 4 6 39-38 20 8. Maglód 17 6 4 7 30.29 16 9. Gyömrő 18 5 6 7 31-36 16 10. Törtei 18 5 5 7 25-30 15 11. Dánszentm. 17 6 2 9 34-41 14 12. Péteri 18 5 4 9 21.30 14 13. Mende 18 4 3 10 26.41 13 14. Karatetétien 18 4 2 12 30-51 10 15. Nyáregyháza 18 2 4 12 22-47 6 16. Ecser 18 1 2 15 12-72 4 (Megjegyzés: A fegyelmi bizottság Nyáregyházától két büntetőpontot levont. A Maglód— Abony mérkőzést későbbi időpontban játsszák le.) G. J.