Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
4Pf V x/ltmw 1981. MÁRCIUS 22., VASÄRNAP SZÍNHÁZI LEVÉL Bohócok, bohóckodók Claudius római I császár (született ji. e. 10-ben, meg- Igyilkolták — mé- J reggel — és isten- 'né avatták i. u. 54-ben, uralkodott 41-től 54- ig) bolondnak tetteti magát, mert fél. Fél mindenkitől: nagyapjától, Augustus császártól, nagyanyjától, Lívia császárnétól, fél az udvari emberektől, fél a barátoktól, testvéreitől, ágyasaitól, az istenektől (kiket nem hisz egyébként), fél azoktól, akik nem sánták, félvakok és félig süketek, mint ő, s fél azoktól, akik félnek őtőle. S mert túl akarja élni az egymást követő őrült zsarnokok, Tiberius és Caligula minden rémálmot túllicitáló uralkodását, még rá is játszik testi hibáira, fura, fogyatékos elméjének szokatlan bakugrásaira. Bohóckodik, játszik, hogy ártalmatlannak tartsák, szelíd, nyáladzó hülyének, aki n$m áll útjában senkinek, nem tör a trónra, nem akar uralkodni, csak élni akar, meg olvasgatni és írogatni. S a bohóckodás be is válik: Claudius túléli a vérengzéseket. A bohóc Claudius megmenti a bolondságában is mindenkinél okosabb, böl- csebb, világosabban látó filozófus Claudiust. A játék az életéért életet eredményez — csak épp a félelmek nem múlnak el. Ezekkel együtt kell élnie akkor is, amikor nem is komédiába, hanem egyenesen burleszkbe illő körülmények közepette császárrá választják, s uralkodása alatt is van oka a félelemre: intrikák, összeesküvések, merényletek veszélyeztetik. Végül mégis eléri a sorsa mint Suetonius, a Caesarok élete remek szerzője írja, kedvenc ételével, gombával mérgezi meg felesége, Agrippina (aki mellesleg az unokhúga, mivel öccsének, Germanicusnak a lánya). ^r^*,;vőldnagel 1 M a sanda bőhóc, az Ä 1967-ben elhunyt ^ Füst Milán 1957ben írott kisregényének hőse, nem történelmi személy, mint Claudius, akiről Robert Graves irt kettős regényt (Én, Claudius; Claudius, az isten). S mégis jelentős személyiség. Legalábbis abban a körben jelentős, melyben él és mozog. Efráim világa persze nem egy világbirodalom; csupán a cirkusz az ő világa, a cirkusz, melyben Zakó Benedek főkapitány és cirkuszigazgató uralkodik, s melyben ott csillog- villog Efráim szívszerelme, Aglája szűz, a kígyónő, kinek keble Efráim irányában oly hideg, mint egy kígyó hajlékony, karcsú teste. S ott van még ebben a világban Dögvész Fánika, a kötéltáncosnő, ki éppen annyira szerelmes Ef- ráimba, mint az Aglája szűzbe. S ott van még Angéla Baba, a műlovarnő, Miss Arabella, az állatszelidítönő, s egész sereg különös figura a cirkusz körein kívül Tarbusik Nándor Eleonóra főorvos, Gyászosfáy Leonidas Edgár főtábornok, Sajt Hugó, az agg tudós, vagy Csikesz Kolos törzsőrmester, és még sokan mások. Mesevilág, bolondos és keserű, bölcs és lírai, melyben minden megtörténhet — és meg is történik — szegény Ef- ráimmal, akit kidobnak a cirkuszból Aglája szűz iránti szerelme miatt, s aki meg akarja mutatni, hogy azért is hős lesz, és valaki lesz, s ezért még a miniszterségig is felviszi. Efráim bohóc, foglalkozására, mondhatni: családi állapotára nézve bohóc, akinek létformája a bohócság. önmaga legteljesebb megvalósítása az, hogy bohóc. Claudius, akit Robert Graves szimpatikusabb és bölcsebb bolondnak ábrázol, mint a precízen, de könyörtelenül pletykálkodó Suetonius, a Várszínház színpadán jelenik meg esténként; a két Graves-regényből John Mortimer (a televíziós Shakespeare-sorozat bevezető életrajzi filmjeinek írója) dramatizálta a bicebóca, kelekótya császár történetét. Kitűnő színpadi érzékkel foglalta össze Claudius életét gyermekkorától uralkodásáig, s a szomorú végig. Ez a Claudius — különösen ahogyan Garas Dezső játssza — kissé olyan, mint Babits Jónás prófétája rühelli az elhivatottságot, rühelli a császári trónt és babérkoszorút, ám mégis vállalnia kell, és ebbe az elveivel ellenkező, de kikerülhetetlen vállalásba pusztul bele. Persze, hogy nemcsak a hajdani római császárról van itt szó; persze, hogy parabola a történet; persze, hogy mai felhangoknál teli, s persze, hogy arról szól végső soron, hogy hiába nem akarjuk a hatalmat, ha egyszer a nyakunkba szakad, nem menekülhetünk a következményeitől, s hiába rúgódozunk ellene, tudomásul kell vennünk, hogy egy ponton túl már nem a hatalom van értünk, hanem mi vagyunk a hatalomért. A hatalom formál bennünket, s mi, belekerülve a hatalom (a HATALOM) gépezetébe, tehetetlenül sodródunk a vég vagy a végzet felé, s olyan véget érünk, amilyent a Hatalom kiszabott ránk; illetve olyan lesz a végünk, mint amilyen a Hatalom volt. Goldnágel Efráim, akinek a figuráját Valló Péter állította színpadi játék középpontjába a Vígszínházban, maga a naiv tisztaság, a gyermeteg ravaszkodás és az örök — még szerény kis diadalaiban is kijátszott, becsapott — slemil. (Különösen ahogyan Kern András játssza). Ugyanakkor „áthallás” van ebben a figurában Petőfi Bolond Istókjához éppúgy, mint a modern világirodalom szerepjátszó clownjai- hoz. Bonyolultabbak is talán ezek a kötődések, mint ez a színpadról kiderül; a drama- tizálás inkább csak mozaikok sora, melyeket Efráim alakja fűz össze. Filozofikusabb Füst Milán kisregénye, mint amilyen a Vígszínház előadása, jóllehet a színpad mozgékony, élénk, s -a meseillusztrációkra 'ds ‘a t»a¥iínett/ bábszínházra- emlékeztető díszletek látványa olykor egyenesen elbűvölő. K ülönös metamorfózis tanúi vagyunk e két előadáson. A majd’ kétezer éves törénetet sokkal maibbnak, sokkal inkább hozzánk szólónak érezzük, mint a gyakorlatilag kortárs Füst Milán nagyon is sok aktuális utalással teli művének dramatizálá- sát. Holott talán éppen fordítva lenne logikus. (És aki Goldnágel Efráim történetét olvassa, az így is érzi.) Az önmegvalósító bohóc, Efráim, köteleken és csigákon lebeg, száll, ugrik és repül, mégis csak néhány pillanatra emelkedik a színpad deszkái fölé az igazi költészet szárnyain. Az önmegvalósítás bohóca, Claudius, szétszaladni akaró végtagokkal kacsázik, dadogva hadrál, s mégis gyakran úgy tűnik, sikerült legyőznie a grapitációt. Takács István KOZMUVELODESI AKTIVÁ VÁCOTT A törvény szelleme szerint Vácott, a Madách Imre ifjúsági és művelődési házban közművelődési aktivaértekez- letet rendezett az MSZMP megyei bizottsága és a Pest megyei Tanács — mint arról pénteki lapunkban beszámoltunk. Az alábbiakban erre térünk vissza részletesen. Reális elemzés Sajnáljuk, hogy a program nem tette lehetővé — a tanácskozás előkészítésekor megfogalmazott — kitekintést, hogy az eredményeiket „csaik” önmagukhoz viszonyíthattuk. Ügy lehet, határozottabban ösztönözne a cselekvésre, ha a Pest megyei helyzetet közvetlenül összehasonlíthattuk volna az országos mutatókkal. Hiszen a pusztán korábbi önmagunkhoz viszonyított előrelépés önkéntelenül megnyugvást adhat, ugyanakkor gondjaink abszo- lútizálódhatnak. Pedig jó néhány területen cseppnyi szégyenkeznivalónk sincs, ha szű- kebb hazánk közművelődési adatait az országos átlaghoz mérjük. Azt viszont bárki megállapíthatta az aktívaértekezlet résztvevői közül, hogy az előadó reális helyzetképet vázolt fel Pest megye közművelődéséről. S a problémák legalább nagy vonalakban történő érintésével fontos tennivalóink többségére is felhívta a figyelmet. A valóság sokoldalú bemutatásából bőségesen kaptunk továbbgondolásra érdemes megállapításokat. A törvény szellemében — Megyénkben a társadalmi viszonyok fejlődésével összhangban emelkedett, a közművelődésben aktívan résztvevők száma, jelentős mértékben javultak a művelődés tárgyi és személyi feltételei, erősödött a közművelődé, folyamatának társ^dalma- sodásá — állapította fheg vitaindító előadásában dr. Csi- csay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese. — Mindez visszahat ideológiai, politikai, gazdasági életünk egészére és hozzájárul társadalmi viszonyaink fejlődéséhez. A központi pártdokumentumokra épülő megyei pártbizottsági határozatok és tanácsi intézkedések az elmúlt időszakban jó elvi alapot adtak a munkához. A továbbiakban — egyebek között — szólt arról, hogy a közmüvélődési törvény szellemének megfelelően a gazdasági egységek, az intézmények és a tömegszervezetek a korábbinál tudatosabban és szervezettebben vesznek részt az ipari és a mezőgazdasági munkások művelődését szolgáló kezdeményezésekben, valamint az ifjúság művelődési feltételeinek megteremtésében. Bizonyítéka ennek, hogy a közművelődési intézmények közös fenntartási szerződése keretében a gazdasági egysém Porcelánfestők vizsgaremekei A Herendi Porcelángyárban nyolcvan fiatal tanulja a porcelánfestő szakmát. A harmadéves fiúk és lányok már készítik szabadon választott vizsgamunkáikat, ^melyekkel majd bizonyíthatják fantáziájukat és mesterségbeli tudásukat. Képünkön: Wieder Ildikó szabadon választott vizsgarcmeke gek által fizetett támogatás összege 1975-höz képest 1979- ben közelítően megháromszorozódott, csaknem elérte a 10 millió forintot. Figyelmeztető jel azonban, hogy ez az összeg tavaly nagyon jelentős mértékben megcsappant. Ezért arra kell törekedni, hogy „a közös fenntartásban való anyagi részvétel jelentős része tervszerű és állandó támogatást jelentsen”. Ugyanakkor a népművelőknek konkrétan meg kell fogalmazni. hogy cserében milyen segítséget adnak a dolgozók művelődéséhez. Lényeges a két- oldalúság. — A megye intézményei között kialakult ellátottsági aránytalanságok ' csökkentése lesz az elkövetkező időszak egyik központi feladata — hangsúlyozta az előadó. — Politikai és állami szerveink a lehetőséghez mérten mindent megtesznek, és örömmel támogatják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek a meglevő feszültségek csökkentését eredményezik. Az intézményi fejlesztésen kívül a megyei, járási és városi módszertani hálózatnak is koncentrált figyelmet kell fordítani a hátrányosabb területekre. Tetemes pontok A megyei tanácselnök-helyettes a továbbiakban beszélt az utóbbi évek jelentős hálózatfejlesztéséről, említette a szentendrei, a váci művelődési központot, a pándi, a tá- piógyörgyei művelődési házat, a nagykovácsi nevelési központot, a levéltári osztályok létesítését, a Barcsay- és a Kerényi-gyűjteményt, illetve a Kovács Margit Múzeum bővítését, aá új munkásmozgalmi múzeumot, valamint a könyvtárak építését és na- gyobbítását. Mindehhez járul, hogy rövidesen új köz- művelődési létesítményt avatunk Gödöllőn és Pomázon, majd így folytatta: / — A nagyarányú fejlesztés ellenőre számolnunk Kell a ténnyel, hogy intézményhálózatunk jelentős része a mai állapotában egyáltalán nem felel meg a követelményeknek és alig képes funkcióját ellátni... azt is el kell ismernünk, hogy folyamatos karbantartás és fejlesztés hiányában — esetenként használaton kívüliségük miatt — a szükségesnél gyorsabban következett be elavulásuk! Most azzal kell számolnunk, hogy nem várható a fejlesztésre fordítható eszközök növekedése. Ezért rendkívül időszerűvé vált, hogy a figyelem középpontjában tartsuk meglevő eszközeinket, értékeink nagyobb megbecsülését, jobb kihasználását. Meglevő javaink ápolása, megőrzése, javítása a feladatunk. A lehetőségek korlátozottsága mellett szakmailag is fontos, hogy a települések alapellátására több funkció betöltésére alkalmas, a komplexitást elősegítő intézményeket hozzunk létre... , A vitaindító egyik fontos része volt annak hangsúlyozása, hogy a személyi feltételek további javításával a következő időszakban a tartalmi munkában intenzív javulást kell elérni, az eddigi fejlődés ütemét meg kell gyorsítani. Ebben kiemelt feladat hárul a megyei módszertani hálózatra. A különböző formák között tovább kell javítani a kiscsoportok belső tevékenységét és új művelődő kis közösségek létrehozása is fontos feladat. Az előadó részletesen foglalkozott a könyvtárak helyzetével, felhíva a figyelmet a különböző hálózatok összekapcsolásának lehetőségeire. Alapvető cél: az olvasóvá nevelés. Bár jelentősen Növekedett a könyvtári ol- rásók száma, de még sokkal alacsonyabb a kívántnál és az országos átlagnál. A múzeumi munkában is elsősorban a közművelődési funkciók érvényesülését szükséges erősíteni. Végezetül összefoglalta a művészeti nevelésben elért eredményeket, megállapítva, hogy a színházkultúra és a zened élet élénkítésére az eddigieknél is több energiát kell fordítani. Kezdeményezések A tájegységek szerint kialakított szekciókban a résztvevők már a mindennapok gyakorlati feladatairól, a munkájukat akadályozó tényezőkről beszéltek. Az eszmecserét az tette hasznossá, hogy nem az „objektív nehézségek” fölötti panaszkodásra fordították az időt. Főképpen olyan problémákat vitattak meg, amelyeken elkötelezettebb, az eddigieknél is áldozatkészebb munkával es több hozzáértéssel, maguk a népművelők és a közvetlen irányításban« dolgozók képesek segíteni. Például két muzeológus vitatkozott, az iskolák és a múzeumok együttműködésének alakításáról; a feleslegesen felduzzasztott adminisztrációs kötelezettségekről; az együttműködési szerződések formai és tartalmi vonatkozásairól. Többen beszéltek arról, hogy közvetlenebbé kell tenni a kapcsolatot az intézményekben dolgozó népművelők és a munkahelyi közművelődési bizottságok között a munkásművelődés színvonalának javítása érdekében. Néhány megfontolásra érdemes — és minden bizonynyal megyei intézkedést kívánó — javaslat is elhangzott. Például: a gödöllői járásban közművelődési alapot hoztak létre, s a számlán elhelyezett 3—400 ezer forintból támogatást adhatnak akár műsorok lebonyolításához, akár kisebb fejlesztésre, javításra. Többen javasolták, hogy a járási, városi rendező irodákban dolgozók rendszeresen adjanak segítséget a közművelődési programok lebonyolításához is. Beszámoltak az iskolai és a tanácsi könyvtárak közös területi munkájáról, mint a különböző hálózatok lassú, de fokozatos összeolvadásának lehetőségéről. A váci közművelődési aktívaértekezlet távolról sem mutatott valamiféle ünnepi jelleget, a találkozást nem nevezhetjük ünnepi alkalomnak. Mindvégig egy jól szervezett munkaértekezlet volt, amelyen előnyös megoldásnak tűnt a regionális szekciók kialakítása, hiszen a nagyjából azonos földrajzi területen dolgozó népművelők hasonló jelenségekkel találkoznak és gondjaik is csaknem azonosak. A rendezvény szervezői összegzik majd a — magnetofonra vett — hozzászólásokat, s az anyagot felhasználhatják az irányítás korszerűsítésére éppen úgy, mint a hasznos kezdeményezések közreadásával a gyakorlati munkában. Kriszt György Magánkiadók Megteltek a polcok. Olyan könyvek kerülnek most, a több hétig tartó kedvezményes vásár idején az olvasók elé, amelyek 1978 előtt jelentek meg, közöttük olyanok is, amelyekre annak idején nem figyeltünk, vagy talán drágán- tűk őket. Számos kiadványra azonban most is hiába vadászunk, közöttük azokra, amelyeket a nem hivatásos könyvkiadók jelentettek meg, s amelyek nagy része eleve nem került könyvesbolti forgalomba. Ügy tűnik, az elmúlt évtizedben rohamosan nőtt a „magánkiadók”, az egy-egy üzem, intézmény, szervezet kiadásában napvilágot látott könyvek, főleg tudományos és Ismeret- terjesztő, illetve helytörténeti munkák száma. Hogy milyen — c/forrásból származó — értékekkel gyarapíthatta könyvtárát a szerencsés könyvbarát, hadd bizonyítsa néhány mű és sorozat címe. A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága Studia Comitatesia kötetei, az aszódi Petőfi Múzeum füzetei, az Alsóncmcdi történetét, néprajzát feldolgozó monográfia, s talán a legújabb szép teljesítményként említhető mű, Kintalan T 'iszló hévíz- györki gyermekjátékokat csokorba szedő könyve egyaránt gazdagítja a tudományos kutatás eredményeit, s a közművelődés lehetőségeit. A megjelent müvek mögött komoly szellemi erőkkel rendelkező intézmények állnak. Elsősorban a múzeumokat, majd a levéltárat, könyvtárat kell említenünk megyei vonatkozásban is, ha a nem hivatalos könyvkiadók tevékenységét méltatjuk. Elsősorban. Mert adnak ki könyvet például községi, városi tanácsok, üzemek, szövetkezetek is. A két évvel ezelőtti megyei ösz- szegzésben a kiadók között szerepel a ceglédi, gödöllői, szentendrei, nagykőrösi városi, az ócsai, nyársapáti, alsónémedi községi tanács, a ráckevei járási hivatal, a dunavarsányi Petőfi Tsz is. Legalábbis a tervekben. Tervek. Nagyon fontos, ha a nem hivatásos kiadók munkájáról beszélünk. Mert például az 1979-es megjelenésre ütemezett 29 mű közül 10 jelent meg valóban a terv szerint, erre az évre tolódott el 4 mű kiadása, 13 kiadvány sorsa bizonytalan, míg két kötet más egyéb helyett jelent meg. Ez pedig azt jelzi, hogy számos kezdeményezés megrekedt az ötlet szintjén, vagy a szerző, vagy a kézirat, vagy a kiadáshoz szükséges pénz hiánya miatt. A nem hivatásos könyvkiadók helytörténeti, szakmai szempontból igen fontos, nemegyszer hiánypótló munkát folytatna. Az eddiginél sokkal , tervszerűbben, átgondoltabban kell végrehajtaniuk feladataikat, nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az előkészítő munka minőségére, a gyorsaságra, takarékosságra, s persze elsősorban maguknak a megjelentetett műveknek a színvonalára. Hogy ez ne csupán néhá- nvak óhaja maradion, a megyei tanács művelődésügyi osztálya nemrégiben úgy döntött. hogy minden tanácsi — és nem tanácsi — szerv, megyei intézmény fogalmazza meg a VI. ötéves tervidőszakra szóló saját kiadói elképzelését a következő évi részletes tervvel együtt. A határozat szól — s valóban idejekorán — arról is, hogy már most meg keli kezdeni a felszabadulásunk 40. évfordulójára, 198'5-re tervezett kiadványok előkészítését. Hozzátesszük: meditálni kellene azon Is, hogyan válhatnának az eddiginél szélesebb körben ismertté, hogyan kerülhetnének oda legalább néhány könvvesbolt polcaira is e nem hivatásod kiadóknál megjelent művek. P. Szabó Ernő TV-F1G YELŐ Századunk. Nem tudni még, hogy mit hoz ezután a Századunk című sorozat, de azt kétségkívül állíthatjuk, hogy a legutóbb látott, Eichmann Budapesten című fejezet e Bokor Péter által művelt Képeshangos történelemidéző műfaj kimagasló remeke volt. Mi tette azzá? Mindenekelőtt az, hogy a kitelepítések eseménysorát szinte testközeli drámává tudta fokozni. Éppen a legilletékesebb ki- telepítők — az SS-titkosszol- gálati budapesti megbízottja, Budapest egykori Gestapo-fő- nöke —, idézték a halálba indítás körülményeit, és éppen a legilletékesebbi az az egykori auschwitzi fogoly mondta el, hogyan szöktek meg a haláltáborból, rabruhájukban a tömeges kivégzéseket bizonyító dokumentumokkal. Három nap és három éjjel rejtőztek a közelben, mert tudták, hogy ennyi ideig keresik a szökevényeket. Három nap és három éjjel... Igazán nem csodálkozhatnánk, hogyha a Századunk jóvoltából a köztudatban megőrződne, és jelképpé -r- a valóság mindenáron való felmutatásának a jelképévé —, nemesedve hangzana el ismét és ismét ez a mondat. Lakás. Mindenki újakra készül — idézhetjük ismét a költőt, amikor a most tovafutott hét műsorairól amúgy általáT ban szólunk. Vagy legalábbis igen sokan azok közül, akik az előfizetők igényeinek a kielégítését nem hivatali kötelességüknek, hanem valóságos hivatásuknak tekintik. Ez utóbbiak közül legelsőként a megújhodott Hét munkatársi gárdáját kell megemlítenünk, amelynek arra is futja az erejéből, hogy különkiadásokban bontson ki egy- egy nagyobb időegységet igénylő témát. Akik végigfigyelTék ezt a ritka érdekes, a magán- és közérdekek szövevényét oly jóindulatú lelkesedéssel és. nagy-nagy hozzáértéssel bogozható eszmecserét, azok az adás végeztével méginkább megérthették, hogy hány és hány körülményre kell tekintettel lenni, amíg végre lebonyolódhat az a ki- avagy az a beköltözés. Ezek összességét nem hogy néhány mondatban, de a bekezdések tucatjaiban sem lehetne összegezni. Akácz László
