Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
6 infill) 1981. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK Egy nyolcas Megyei totópályázatunk 23. hetére 864 darab szelvény érkezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot egy pályázónak sikerült elérnie, így egyedül ő kapja a 100 darab totószelvényt, amit postán küldünk el részére. A nyertes: Gyursó Pál (Al- bertirsa, Árpád u. 25.). ★ Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a jövőben csak azok a szelvények kerülnek értékelésre, amelyeket a legújabb postai díjszabásnak megfelelően látnak el bélyeggel. A borítékra 2, a levelezőlapra 1 forintos bélyeg szükséges. Tegnap délután játszották a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa negyeddöntőit. A legjobb nyolc közé az európai kupákban szerepelt Bp. Honvéd, DVTK, Ű. Dózsa és Vasas játék nélkül került, s a szerdai forduló elég volt ahhoz, hogy ez a kvartett az elődöntőbe jusson. A kiemelt együttesek ugyanis nyertek, azaz, a többiek hiába izzadtak idáig... A legnagyobb meglepetést az utóbbi időben erősen botladozó Diósgyőr okozta: legyőzte az NB I éllovasát, a Ferencvárost VASAS—NYÍREGYHÁZA 2-1 (2-0) Nyíregyháza, 13 ezer néző. V.: Bártfai. Az angyalföldieknél Kiss László csak ötven percig játszott, ám így is két gólt lőtt. G.: Kiss (2), ill. Pe- thő. diónak bizonyult. G.: Kozma és Esterházy (2—2), Lukács. DVTK—FERENCVÁROS 1-0 (0-0) Diósgyőr, 15 ezer néző. V.: Kuti. Nem kis meglepetésre, végig a házigazdák futballoztak, az eredmény a zöld-fehérek számára hízelgő... G.: Borostyán. ★ A Bajnokcsapatok Európa Kupájában lapunk zártáig egy mérkőzés fejeződött be. A Bayern München kétgólos előnynyel érkezett Ostravába, és idegen pályán is kitett magáért: a 38. percben már 4-1-re vezetett... Végül: Bayern München—Bánik Ostrava 4-2. ★ A megyei labdarúgó-bajnokságban tegnap pótoltak egy korábbról elmaradt mérkőzést. ség képviselői, valamint a helyi tanács Vb-elnöke. A labdarúgó-szurkolók részéről különösen nagy volt az érdeklődés. Kiss Lajos ügyvezető elnök beszámolójában kiemelte: a sportvezetésnek a legfontosabb feladata volt és lesz a termelőszövetkezet dolgozóinak, családtagjainak a fizikai és szellemi felüdülés biztosítása, a szabad idő hasznos eltöltése jegyében. Kötelességünk a tömegsport javítása, és ehhez a kulturált körülmény megteremtése. — Szövetkezetünk vezetősége — hangsúlyozta az előadó —, a tömeg- és a minőségi sport céljaira minden erkölcsi és a törvényes keretek között lehetséges anyagi támogatást biztosított. A beszámoló önkritikusan feltárta a hibákat, rámutatott a gondokra és világosan, meghatározta a legfontosabb célkitűzéseket. A hozzászólók felvetették — többek között —, az NB II-ben ezüstérmet szerzett röplabdád lányok sikerét, s gondját is, hiszen sürgősen szerezni kell edzésükhöz és versenyzésükhöz megfelelő tornatermet. A járási bajnok és jelenleg a megyei első osztályban jól szereplő labdarúgókat szintén a megdicsértek között említették. A labdarúgó-szakosztály munkáját azonban nagymértékben zavarta az MLSZ vezetőinek a termelőszövetkezeti csapatokat bíráló nyilvános megnyilatkozása — számolt be az ügyvezető elnök. — Ennek hatására hét labdarúgó kilépett a szövetkezetből. Közülük a gazdasági munka mellett a további játékot eddig Branikovits és Richtscheid nem vállalta. A számításba vett többi sportoló a megkövetelt gazdasági munka mellett fegyelmezetten és becsületesen végzi edzéseit. Változatlanul gond, és nagy hátrány a hazai pálya hiánya. Ezért Kiss Lajos elmondta azt is, hogy a taksonyi labdarú- pálya felújítási munkája folyamatos, jó ütemben halad. A sportkedvelő lakosság önzetlen és lelkes társadalmi munkája nagy segítség és ezt továbbra is kéri a sportegyesület vezetése. Záróeseményként megválasztották az egysület új vezetőségét. Az elnöki tisztet dr. Tisza András tölti be, az elnökhelyettes továbbra is a segítőkész Kovács Antal, az ügyvezető elnök pedig Kiss Lajos. Barna Barnabás Márciusi futballszerda MNK:kiesett a Ferencváros Ü. DÓZSA—MTK-VM 2-1 (0-1) Megyeri út, 2 ezer néző. V.: Tompa. A volt újpesti Handel a vendégeknek szerzett vezetést, a második félidő viszont a liláké volt. G.: Steidl, Nagy, ill. Handel. BP. HONVÉD—MÁV DAC 5-0 (2-0) Győr, 7 ezer néző. V.: Pál- völgyi. A MÁV DAC korábban kiverte a Videotont is — a kispesti bajnokcsapat túl nehéz Dunakeszi—Tápiószcntm árion 1-0 (0-0) Dunakeszi, 300 néző. V.: Balázs. Az első félidőben a Vasutas támadott többet, de a vendégek ellenakciói veszélyesebbek voltak. A szünet után, az 54. percben Nazáth elfutott a bal szélen, és a rövid sarokba lőtt, 1-0. Ezt követően mindkét kapu előtt adódott lehetőség, ám az eredmény nem változott. Jó: Herczeg, ill. Keller, Laczkó, Halmi, Lőrincz. Az ökölvívóknál Az Autó kezdett a legjobban Megkezdődött az 1981. évi megyei ökölvívó egyéni csapatba jinoki mérkőzéssorozat. A négyfordulós verseny nyitányán valamennyi megyei egyesület részt vett, kivéve Vecsés csapatát, amelynek ezúttal kellett volna bizonyítania nevelő tevékenységét. Sajnos, ezt nem tette, holott a közelmúltban még ők „kardoskodtak”, hogy ökölvívást honosítanak meg a környéken. Ügy tűnik, egy-egy vezetőnél még több van a szóból, mint a tettből. Szi gets zením i ki oson a helyi általános iskola tornacsarnokában szép számú nézőközönség tekintette meg a 16 pár küzdelmét. Győztesek. Ű ttörő korosztály: Lókuczó Tamás (Vác), Krizsán Péter (Csepel Autó). Serdülők: Lakatos Vince, Jakab István, Kapu László (CVSE), Rakusz Attila, Juhász Tibor (Monor), Szalai Sándor, Jungvért Sándor (Óbuda Tsz SE), Bakony Dávid, Hompó István (Csepel Autó), a Hamza Béla (Csepel Autó)—Fekete Zoltán (CVSE) mérkőzés döntetlenül végződött. Ifjúságiak: Krizsa Sándor, Zakár Mátyás (Csepel Autó), Balogh Attila (Óbuda Tsz SE). Felnőttek: Varga István (Csepel Autó). Az első forduló után c szakosztályi rangsor: 1. pel Autó 31 p, 2. CVSE i, 3. Óbuda Tsz SE 14, 4. Monor 10. 5. Váci Izzó 5, 6. Ceglédi DSK pont nélkül. ★ Megyei ökölvívó-válogatottunknak, sajnos, nem sikerült bejutnia az ősszel kezdődő CSB-döntőbe, pedig erre minden esélye megvolt. Csoportjában második helyen végzett Pest megye gárdája. Annak. hogy a győzelmi reménnyel indult megyei csapatnak miért nem sikerült a hatos döntőbe jutnia, sok oka van. Mi azonban csak egyet említünk: a szakosztályok nem megfelelő hozzáállását. Hiába igyekeztek a válogatott vezetésével megbízott edzők, szakemberek a legjobb képességű sportolókat csatasorba állítani, azokat a bokszolókat, akiknek reális körülmények között nyerniük kellett volna, ha egyes szakosztályok nem adták oda — különböző kifogások miatt — a kért versenyzőket. Némelyik szakosztályunkban nem megfelelő a munka. A megyei sporthivatalnak és a megyei ökölvívó-szövetségnek szigorúbb ellenőrzést és szigorúbb felelősségrevonást kell foganatosítania, mert nem mindegy, hogy a jelentős állami támogatást a klubok mire‘fordítják. Van olyan szakosztály, ahol felkészületlen gyerekeket „dobnak” a szorítóba, van olyan, ahol a sorsdöntő mérkőzéseken a versenyzők átesnek a súlyhatáron, vagy nem megfelelő állapotban lépnek a ringbe. Az edzőkérdés sem megnyugtató helyenként, másutt halyiséggondokkal küszködnek. Egyszóval nem „kék” az ég a megyei ökölvívóélet felett. Pedig a megye és a szakosztályok sok jó képességű, tehetséges gyerekkel rendelkeznek, ezért is kell még időben a meglevő gondokon segíteni, illetve azokat — ha kell, keményen, erős kézzel — megoldani. Ezt kívánja a megye és az 'egész hazai sport érdeke. Boros Miklós Több, mint ötezren Dobogós Pest megyei turisták A Pest megyei természetbarát-szakosztályok tavaszi vezetői értekezletét Mayer Géza, a PTSZ elnöke nyitotta meg. Beszámolójában egyebek közt elmondta, hogy 1980-ban a szövetség által rendezett túravezetői tanfolyamon 35-en vettek részt, és 28-an eredményes vizsgát tettek. A megyei turisták létszáma az elmúlt esztendőben csaknem százzal megcsappant, a csökkenés fő oka a Váci Izzó 90 fős szakosztályának megszűnése volt. Ennek ellenére az országos rangsorban (Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Győr-Sopron mögött) az 5540-es létszámmal Pest megye foglalja el a 3. helyet. Az elnöki beszámolót követően a szakbizottságok vezetői kaptak szót. Szalóki G. László, a technikai bizottság vezetője Technikai munkák éve verseny megyei értékelését ismertette. Első lett a Nagykőrösi Elektromos (6150 ponttal), második a Dunamenti Hőerőmű (865), harmadik pedig a GSC. Szalóki G. László ezután bejelentette, hogy a Pest megyei Természetbarát Szövetség 30 éves fennállásának tiszteletére ebben az esztendőben Aranyecset néven turistaútjelző munkatúra versenyt írnak ki. Valamennyi megyei szakosztály és országjáró diákkör részvételére számítanak. A tanácskozás befejezéseként a legeredményesebb természetjáróknak plaketteket és okleveleket nyújtottak át. Elismerésben részesült Bogdán Aranka, Farkas János, Hegedűs Eszter, Máté András, Molnár Gáborné, Szirtes János, Tóth Béla és Vajtai János. A Pest megyei szakosztályok közül a Váci Forte, a dunakeszi Mechanikai Labor, valamint a Nagykőrösi Kinizsi természet- járóit jutalmazták. Helycserék a sakkozóknál Pest megye 1981. évi egyéni sakkbajnoksága. Legutóbb a IX. fordulót játszották. Dr. Bodnár— Zala 1-0, Monda—Erdélyi 1-0, Cs. Szász—Oláh 1-0, Vargyas— Rabovszky 0-1, Nagy E.—H. Tóth 1-0, Lőrincz—Fábián 0-1. A VIII. fordulóból: Oláh—Monda 0-1, a VII. fordulóból: Cs. Szász—Rabovszky 1-0. Helycsere volt az élen. Cs. szász József (Dunaharaszti) vette át a vezetést 7 ponttal. A további sorrend: 2. Monda 6.5, 3. Oláh (döm- södiek) 6, 4. Zala 6, 5. dr. Bodnár (váciak) 5,5, 6. Vargyas (Döm- söd) 5 ponttal. Az I. osztályra minősítő verseny. A VIII. forduló után Hönsch Pál (Dunakeszi SE) 6,5 ponttal átvette a vezetést. A további sorrend: Ligeti, Matus (Érd), Fodor (Vác), 6—6 ponttal, Grúz (Postás) - 5 ponttal. Megyei I. osztályú csapatbajnokság. B-csoport: Gyömrő— Dömsöd II. 8-8, Albertirsa—Törökbálint 8-8, Dabas—Perbál 4-12, Aszód—Nagykőrös 10.5-5,5. A Ráckeve—Malinovszkij SE, s a Nagy- káta—Maglód mérkőzés elmaradt. Az élmezőny: Gyömrő 31,5, Törökbálint 2C,5, Perbál 28. Dömsöd II. 23. Nagykáta 19 (16) ponttal. Tollaslabdás reménységek Huszonnyolcán Veresegyházon Veresegyházon rendezték meg — 16 fiú és 12 leány részvételével — a Pest megyei ifjúsági tollaslabda-bajlico a második és marad • Bár a tegnapi jelentése^ ar- róí számoltak be, hogy a brazilok világhírű futballcsilhigát, Zicót megszerezheti az olasz Milan együttese, most mégis azt repítették világgá a hírügynökségek: Zico nem eladó! A Flamcngo elnöke ugyanis úgy nyilatkozott, hogy csapata legjobbjáért a felajánlott 3 millió dollár is kevés... • Az argentin sztárt, Diego Maradonát választották „z 1980-as esztendő legjobb amerikai, labdarúgójának. Maradona a lehetséges 90 pontból 89-et kapott. Mögötte a brazil Zlco (37) és az uruguayi Victorino (22) végzett. 0 John Gardner, az angolok hivatásos nehézsúlyú Európa-baj- nok ökölvívója a hatodik menetben kiütéssel győzött a Puerto Ricó-i Osvaldo Ocasio ellen. nokságot (a vetélkedőn serdülő versenyzők is indulhattak). A legnagyobb meglepetést a két dánszentmiklósi reménység, a 12 éves Szabó Katalin és a 13 esztendős Gál Zoltán szolgáltatta, mindketten bronzérmet szereztek. Eredmények. Fiúk: 1. Nagy Ervin (Karatetétien SE), 2. Krizsán Sándor (Dánszentmiklósi SK). 3. Cseh János (KTSE) és Gál Zoltán (DSK). Lányok: 1. Guba Klára (DSK), 2. Kiszel Erika (KTSE). 3. Kemenczei Erika és Szabó Katalin (mindkettő DSK). Gyeplabda: gödöllői félsiker A kispályás gyeplabda-bajnokság A-csoportjában eddig öt mérkőzést játszott a Gödöllői SC gárdája. A Pest megyeiek két ízben győztek, kétszer vesztettek, egy alkalommal pedig döntetlenre mérkőztek. Azaz, a mérleg éppen ötvenszázalékos. A gödöllőiek eredményei: GSC—Auras SE 7-0 (gólütők: Hegedűs 4, Barti, Bankó, Prutek T.,), GSC—Volánbusz 6-3 (gólütők: Hegedűs 3, Dóka, Barti, Ladányi), GSC—Kinizsi Sörgyár 2-2 (gólütők: Prutek J. 2), XVI. kér. Tanács—GSC 2-1 (gólütők: Prutek I.), Budai Pedagógus—GSC 6-1 (gólütők: Prutek J.). APRÓHIRDETÉSEK Érd Városi Tanács Építőipari Költségvetési Üzem épületgépészt azonnali belépéssel alkalmaz művezetői beosztásban víz- és központifűtés-szere- lés, felújítási és karbantartási munkákhoz. Jelentkezés: Érd VI., Diósdi u. 69. szám. Te- lefon: 45-610, 45-645. Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregysége felvesz esztergályost Imk munkára. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: szombat kivételével minden nap: 8-tól 15 óráig. Cim: Fűrész-, T.P1T1P7« óo Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregysége Cegléd, Kosárhegy u. 22. szám. Női munkaerőt wkere- síink sajtdarátíofásra és csomagolásra. Állandó délelőtti munka, ötnapos munkahét. — Tsz Tej Egyesülés, Törökbálint, telefon: 667-559.________________ FIATALOK, SZAKMANÉLKÜLIEK, FIGYELEM! 16 évet betöltött leányokat felveszünk és betanítunk szövőnek, lánccsévélőnek, szegőnek. Betanulási idő 3—6 hónap. fizetés 2600—2800 Ft/hó, utána teljesítménybér 3800—5000 Ft/hó. 18 évet betöltött fiúkat felveszünk és lakatos, segédmester, írelő, festő szakmára képezzük ki. Betanulási idő 6—12 hónap, 2800—3000 Ft/hó. Betanulás után teljesítménytől függően 3800—5000 Ft/hó. Szállást biztosítunk, üzemi ebéd van. Jelentkezés esetén részletes tájékoztatást küldünk. Jelentkezés: PATEX Angyalföldi Szövőgyára, Bp. XIII. kér.. Fáy u. 81—83. (Munkaügyi osztály) A nyársapáti „Haladás” Mgtsz felvételt hirdet esztergályos, marós szakmunkás 2 műszakos foglalkoztatásra. Gumiüzemi dolgozót 3 műszakos foglalkoztatásra. Gumiüzemi sorjázó nőket 1 műszakos foglalkoztatásra. Reszelő üzembe női betanított munkásokat, 1 műszakos foglalkoztatásra. Bérezés: Minden üzemben teljesítménybér. Jelentkezni lehet: mindennap 8tól 14 óráig az ipartelep üzemvezetőinél. Felvételre keresünk az ELMÜ Dél-pesti Üzemigazgatóságára az alábbi telephelyeinkre: XX., Csepeli átjáró u. 1—3., XXI., Kolozsvári u. 13., XIX., Vörös Hadsereg útja 204., Ráckeve, Dunaharaszti, Dabas, ÜUő; gyakorlati időtől függetlenül villanyszerelő szakmunkás, erősáramú szakközép, ill. technikum és főiskola vagy egyetemi végzettséggel rendelkező szakembereket. Elsősorban áramszolgáltatási feladatok ellátására. Jelentkezés : 7—15 óra között. XX., Csepeli átjáró u. 1—3. Telefon: 278-680, munkaügyi csoport. ______________ Fő v. XI. és XXII. kér. Ingatlankezelő Vállalat felvesz budafoki telephelyre vízvezeték-szerelő, tetőfedő, bádogos, ács-állványozó, kőműves szak- és betanított, valamint segédmunkásokat. A telephely megközelíthető Budafok, Háros vasútállomástól gyalog vagy 3-as, 14-es autóbusszal vagy 43-as villamossal. Jelentkezni lehet: Bp. XXII., Nagytétényi út 104. Papház János építésvezetőnél. Telefon: 464-707, A MECHANIKAI MÜVEK kollektívája szeretettel várja azoknak a villanyszerelő, géplakatos, csőhálózat-szerelő, elektronikai szakmunkásoknak a jelentkezését, akik a sokoldalú tmk- munkában jártasak, munkájukban igényesek. Jó kereseti lehetőségen túlmenően dolgozóink kulturális, sportolási, továbbtanulási, üdülési igényeit kielégítjük. Dolgozóinkat különjáratú autóbuszokkal kényelmesen szállítjuk. Üzemi étkezési lehetőség biztosított. Vidéki munkavállalók részére munkásszállodai elhelyezés lehetséges. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Telefon: 669-400/102 mellék. Vállalatunk megközelíthető a XI. kér.. Kosztolányi Dezső térről induló 87-es autóbusszal, melynek a Végállomása a Mechanikai Művek előtt van. A NEFAG Nagykőrösi Üzeme (Nagykőrös. Örkényi u. 94.) pályázatot hirdet tmk-veze- tő munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: gépészmérnök végzettség és legalább 5 év szakirányú vezetői gyakorlat vagy gépésztechnikus végzettség és 10 év szakirányú vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet az üzem személyzeti előadójánál .7—15 óráig személyesen vagy levélben részletes önéletrajzzal^^ Gödöllői központi műhelyünkbe felveszünk lakatos, gépszerelő és autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat. Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. munkaerőgazdálkodásán. „A” kategóriájú ipar- vállalat belvárosi központjába keres statisztikust. Közgazdasági középiskola ioari szakán végzettek előnyben. Jelige: „Nívó 4163” a Felszabadulás téri hirdetőbe _________ Gy ümölcs-és lözuick- konzervgyár. Dunakeszi, Vasút u. 11., felvesz autószerelő, lakatos, kőműves, asztalos és villanyszerelő szakmunkásokat és betanított munkásokat. Gyárási és raktári munkákhoz férfi és női dolgozókat. Személygépkocsivezető 8 éves gyakorlattal állást változtatna. „Megbízható PmH 28 879” jeligére a kiadóba. _______________ Ra ktárost keresünk állandó délelőtti munkára. ötnapos munkahét. Tsz Tej Egyesülés, Törökbálint, telefon: 667-559. NSU Princ 600 lejárt forgalmival eladó. Dunaharaszti, Zrínyi u. 8, 2330, ________________ Cs aládi ház nagy kerttel sürgősen eladó. Gödöllő, Isaszegi út 40. szám.______________ Ol csón eladók belterü- ti szőlő-szántó, 500 n.- öles telkek Sülysápon. Jó kilátással. Bécsi István, Sülysáp, Arany J. u. 1. 2241.___________ PI LISEN vízzel, villannyal ellátott 500. négyszögöl szőlő 30 négyzetméteres beépített nyaralóval sür-. gősen eladó. Érdeklődni: Simonyi; Tatabánya, Határ u. 28/a 4. 2800. ___________ Gö döllő, Stromfeld sétányon 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Lakásszövetkezet irodájában fc—16 óráig. Telefon: 771._____________ ZC rendszámú Trabant speciál eladó. Jászkarajerő. Rákóczi út 10. Dalmadi László. Nagykátán, állomáshoz 2 kilométerre, a hobbikért mellett. 910" n.-öl jól gondozott szőlő, ivóvízzel, egy épülettel, a műúthoz 100 méterre, betegség miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagykáta, Vásártér u, 22.______ Ki spesten 84 nm, központi fűtésű családi ház igényesnek eladó. Megtekinthető szom-í baton 17 óráig. Bá- > thori u. 105/a. 113-754. Hárortiszobás, kertes családi ház pincével, garázzsal eladó. Gö- döllő. Magtár köz 1. Eladó Gödöllőn, Rigó u. 55. szám alatt háromszobás, garázsos családi ház. Érdeklődni délutáni órákban Kozánénál. ____________ El adó Veresegyházon 200 négyszögöles építési telek. Érdeklődni: Nyári Sándor, Gödöllő, Bacsó Béla út 13. 2100. ______________ Gö döllőn, Virág köz 1. szám alatt 150 négyszögöl beépíthető telek eladó. Víz, villany van. Érdeklődni a helyszínen. ____________ Ér den, Majális u. 1. szám alatt, 290 n.-öles közművesített telek eladó. Telefon: 496-413, esti órákban. Levélcím XIII. kér., Madarász u. 17. Oroszlány János. ____________________ 53 0 négyszögöl szőlő Monoron. a Laposhegyen megosztva is eladó. Érdeklődni: Kossuth u. 152. K 3-as paradicsom, teherezön paprika, saláta, zeller és egyéb palánták cserépből kaphatók. Előjegyzéseket felveszek: Budafok, Ady Endre u. 91. Kovács ViuGKieüuck i íNyeJv- tanitás 80.- forinttól havonta levelezéssel angolul, németül franciául oroszul olaszul, spanyolul telefonetiku- san (835-761) Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok hu- S70HPO v 1149 Vuytíticu, Központi fűtés szerelése, tervezéssel és anyagbeszerzéssel. Érdeklődni: Bp. XVli. kér., Baross utca 36. S í. j. 11 u iKni io a. i i.;. i A ’ * ía]J?W - listól sürgősen albérletet keresünk 2 iskolás gyermekkel. Érdeklődni: Szabó Jókai köz 3. fszt. 3. Zsolnai Ignác. y / NB ll-es ezüstérem Varsányi pályahiány és teremgond A Dunavarsányi Petőfi MG Tsz sportegyesülete Taksonyban tartotta vezetőségválasztó küldöttértekezletét. Jelen voltak a jóhiírű termelőszövetkezet politikai és gazdasági ve-_ zetői, a járási sportfelügyelő-’