Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

/ \A nyárra készülnek Járásunk országos követei A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1981. MÁRCIUS 15., VASÁRNAP Az alkoholizmus ellen Csak az összefogás segíthet Mostani témánk igazán olyan, amivel kapcsolatban érdemes előbb feltenni a kér­dést: szóba hozzam-e vagy sem? Ügy vagyok vele, mint a cigar ettás emberrel, aki előtt ne nyúljon, ne kapkod­jon senki zörgő papírhoz, gyu­fához, mert azonnal eszébe jut róla, hogy ró keli gyújta­nia. Közös felelősség Sajnos, hasonló a dolog az alkoholistákkal, akik közül ugyan várhatóan kevesen böngészik át e sorokat, pedig most róluk lesz szó. Róluk, akiket az orvosok sok éve be­tegként kezelnek, mindenek előtt azért, mivél az italt mértéktelenül fogyasztók előbb-utóbb olyan mértékű egészségkárosodást szenved­nek, ami miatt épipúgy alkal­matlanok a munkára, a csalá­di életre, mint azok, akik egyéb, öröklött vagy szerzett betegség miatt kénytelenek az üzemtől, a családtól távol lenni, vagy ha ott is vannak, sajnos, nagyon sokszor mun­kaképtelenek. Az alkoholista azonban, szinte kivétel nélkül azért ke­rült nehéz helyzetbe, mert nem tudta, vagy nem akarta a kezdet kezdetén tudorpásul venni, hogy a mértéktelen szeszfogyasztás ide vezet. Raj­ta most azok segíthetnek,, akiknek birtokában van a jó­zan ítélőképesség. De nemcsak rajta, azokon is, akiknél még értelme van a lebeszélő, jó­zanságra intő szónak. Ezért érdemes mégis foglalkozni a járásunkban és városunkban folyó alkoholellenes küzdelem­mel, ennek módszereivel. Erről beszélgettünk dr. Tóth Máriával, a gödöllői Idegbe­teg Gondozó Intézet vezető főorvosával, a városi-járási al­koholizmus elileni társadalmi bizottság elnökével. — Az alkoholizmus kiala­kulásában minden esetben több tényező játszik közre. Öröklött tulajdonságok, személyiség- tényezők, alkati adottságok szembésiilnek társadalmi, lé­lektani hatásokkal. Vagyis az adott szociális tér, társadalmi szokások és a megítélés nagy­ban felelős azért, leik és há­nyán lesznek alkoholisták egy adott embercsoportból. A nagy alkoholkínálat, a túlzott fo­gyasztási szokások, az ittas ál­lapottal szembeni közömbös, elnéző magatartás sok ember számára nyit utat a már be­tegségnek számító iszókosság, alkoholos függőségi állapot felé. Minden réteg — Az orvostudomány fel­adata szoros értelemben véve csak a betegek gyógyítása. A megelőzés, a gyógyultak reha­bilitálása a társadalom minden rétegét érintő feladat. De oda kell figyelni mór azokra is, akik még nem alkoholisták, nem részegesek, de máir von­zódnak az italhoz, akik léte­ző. vagy képzelt családi, mun­kahelyi és más problémáik, magányuk, céltalanságuk, szo­rongásuk miatt nyúlnak az al­koholhoz. — Családtagok, barátok, munkatársak feladata segíte­ni a bajok elsimításában, az alkoholra való rászokás meg­akadályozásában. Üj célok, örömforrósok közös keresése, az emberek megtanítása a szabad idő kulturált felhasz­nálására, a lehetőségek meg­teremtése a művelődési há­zakban, sportlétesítményekben, a lakosság ráőbrssztése az oda­adással végzett munka, tanu­lás, sport örömére/ a művé­szetek szépségére, ez a leg­jobb alkoholizmus elleni pro­paganda. Ez kell az alkoholiz­musból gyógyultak szeszmen­tes életének biztosításához is. — Tudomásul kell vennünk azt is, hogy bizonyos esetek­ben a legkisebb mennyiségű alkohol fogyasztása is tilos. Az isvásra biztató majdhogy­nem azt mondtam: bujtogató, hibát követ el, ha olyat erő­szakol az ivásra, aki jelenté­kenyebb betegségiben, vagy csak annak kezdeti stádiumá­ban van. — Sok kárt okoz az is, aki terhesen iszik; de az is, aki gyermekeknek, serdülőknek italt ad. S mennyi tragédia származik napjainkban is ab­ból, hogy a gépjárművezető vagy áldozata ivott! Rendele- tek tiltják már a munkahe­lyeken és a közterületeken történő italozást. Megszegőit, legalábbis a járművezetőket és a közterületeken, fogyasz­tókat, ma már városunk és járásiunk területén' is szigo­rúbban büntetik. Természetesen arról is szólt de. Tóth Mária, hogy a váro­sunkban és járásunkban mű­ködő alkoholizmus elleni tár­sadalmi bizottság a megnöve­kedett feladatok ellátására je­lentős programot dolgozott ki az elmúlt években. Ebben a rehabilitációs tevékenység éppúgy megfogalmazódott, mint a megelőzés. Ezt részletesen ismertetni lehetetlen volna, érdemesebb arról szólni, amiért ez a prog­ram megszületett A legfris­sebb adatok szerint jelenleg 780 alkoholista áll gondozás alatt közüliük 512 önként kér­te a gyógykezelést, 117-en vannak olyanok, akiknek ke­zelését helyi egészségügyi szerveink úgynevezett kötele- zési eljárás során írták volna elő, de enéltoül is önként tel­jesítik, míg 151 személyt az egészségügyi osztály kötelez Helyi program A megbetegedettek, de fő­ként a veszélyeztetettek száma ennek sokszorosa. Az ital rab­jául esetteken tehát az orvo­sok, az ápolók segítenek. Gondjuk van azokra is, akik még nem tartanak itt. Az azonban tény, hogy ennél ha­tékonyabb, valóban tartalmas társadalmi segítség szükséges. Nem könnyű! Nem egyszerű a poharat idejében elvenni, el­rejteni, de határozottan és halaszthatatlanul meg kell tennünk. Rokont, barátot, is­merőst megjutalmazó cseleke­det lehet ez. Fehér István Júniusra Öltöző, iroda A tervek szerint június vé­gére elkészül a péceli Ruháza­ti Ipari Szövetkezet új szociá­lis létesítménye. Az épületet, a monori Építőipari Szövetkezet dolgozói húzták fel, s jelenleg már a belső munkálatok foly­nak. Ha elkészül az öltözőt, fürdőt és irodákat tartalmazó új épületszárny, sokat javít a szövetkezet többségében női dolgozóinak munkakörülmé­nyein. Bár a nyár még jócskán odébb van, éppencsak a ta­vasz köszönget bennünket bá­tortalanul, de a közműve­lődésben már most kész ter­vek fekszenek az asztalon a melegebb hónapok dátumaival. A hagyományőrző, az amatőr művészeti együttesek, a nép­művészek készülnek a nagy bemutatókra, a fellépésekre, amelyekről Hintalan László, járási közművelődési felügye­lő tájékoztatott. Amint elmondta, a már le­zajlott Röpülj páván kívül, az idén három olyan kiemelt nagyrendezvény lesz az or­szágban, amelyre mindenütt alaposan készülnek. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, az egyiknek járásunk ad otthont. Május 30-án és 31-én lesz Ve­resegyházion a hagyományőrző együttesek országos találkozó­ja, amelyet nem először tar­tanak a nagyközségben. Nagy rendezvények — A három nagyrendezvény közül talán ez a legkevésbé ismert, de mind nagyobb lesz a jelentősége, a szerepe. Ezen az országos fórumon mérhetik le a csoportok, hogy hof tar­tanak, érdemes-e folytatniuk a megkezdett utat. Műsorukat a legjobb szakértők előtt mu­tathatják be, akik tanácsokat adnak, értékelik szereplésüket. S bár az időpont még távo­li, már most érdemes néhány szót ejteni a konkrét program­ról, hiszen általános tanulsá­gokat vonhatunk le belőle. — Az első nap a szakmai bemutatóé. Lényeges, hogy nem lesz kimondott versengés, a zsűri nem pontoz, nem állít fel sorrendet. Nem az a fon­tos, hogy ki a jobb, hanem, hogy kölcsönösen megismerjük egymás munkáját, törekvéseit, s közösen kiválasszuk a köve­telésre méltóaikat. A bemuta­tót este nagy, közös táncház követi. Másnap pedig majálist tartunk, ahol a meghívott együttesek és partnereik be­mutatják tájegységük szokásait sütnek, főznek, pingálnak. A veresegyházi találkozóra húsz együttest várnak a ren­dezők. Nehéz lenné viszont megmondani, hogy hány cso­port, hány szereplő lesz a Du­na menti folklórfesztiválon, amelyet július 2. és 26. között rendeznek meg Kalocsán. En­nek terveiről Hintalan László a következőket újságolta: — A fesztivál központja ugyan Kalocsa, de két másik városban, Baján és Szekszár- don is bemutatják a progra­mokat. Ez a nagy seregszemle is több újdonsággal jelentke­zik az idén. Az egyik, hogy nem együtteseket, személye­ket hívnak meg, hanem táj­egységeket, így a többi között Galgamentét. Az is új, hogy a helyi szakértőket bízták meg a szereplők, a műsor összeál­lításával. Az alapos előkészü­letekre jellemző, hogy jó élő­re írásos anyagot kértek min­den résztvevőtől, mit adnak elő, honnan származnak a be­mutatott anyagok, ki gyűjtöt­te. Hat községből A nagy kavalkádon a Gal- ga vidékét Galgahévíz, Zsám- bok, Hévízgyörk, Bag, Kartal és GaIgamácsa képviseli, s nemcsak táncokat mutatnak be, hanem megismertetik az érdeklődőket a néprajzi terü­let legfőbb jellegzetességeivel, így a többi között lesz tárgyi kiállítás is, amit nálünk Pet­ras Anna rendez és állít össze a gazdag anyagból. A felsorolt községek cso­portjai, szólisták képviselik já­rásunkat a harmadik nagy or­szágos eseményen is, amelyet az alkotmány, az új kenyér ünepe alkalmából a főváros­ban rendeznek, s amely meg­újítása lesz egy régi hagyo­mánynak. Lesz azonban a kiemelkedő eseményeken kívül is elég program: — Június elején, egy időben két vezetőképző tanfolyamot szervezünk Gödöllőn. Az egyik­hez az adta az ötletet, hogy a népi sportjátékok, vagy szak­szerűen a sportszerű népi já­tékok anyag jószerével isme­retlen az országban. Pedig a vidékünkön ismert régi gyer­mekszórakozások, mint például a csülközés, a pilinckázás, a fecskézés vagy a tekézés ki­válóan alkalmas arra, hogy a napközis foglalkozásokon, a különféle táborozásokon hasz­nos elfoglaltságot adjon a gye­rekeknek. Ezért hirdettük meg az ismertető tábort elsősorban a napközis nevelőknek. Azt szeretnénk, ha a járás isko­láiban már szeptemberben vi­szontláthatnánk ezeket az él­vezetes játékokat. Sportjáték és jatszóház — S a másik tábor? — Több éve folyik már, a Népművelési Intézet támoga­tásával, irányításával a ját­szóház mozgalom. Ennek idei továbbképzését vállaltuk az új j művelődési házban. A foglal- I hozásokon a báb- és játékké- ' szítéstől a gyermekjátékokig terjed a skála, ezekkel, ismer­kednek meg a résztvevők. S" még mindig folytathat­nánk a sort. Például a külföldi szereplésekkel, a nyári szent­endrei templomtéri játékokon való fellépések terveivel, s a többivel: mind-mind egy-egy alkalom lesz arra, hogy járá­sunk bemutatkozzon saját és a távolabbi vidékek közönsé­gének. S hogy a bemutatók, a szereplések és a táborok jól sikerüljenek, ezért is dolgozik sok-sok ember — hivatásos és amatőr — a járásban. G. Z. Vöröskereszt Ünnepi taggyűlés Ünnepi vöröskeresztes tag­gyűlést tartanak március 19- én, csütörtökön délután fel háromkor a Szilasmenti Ter­melőszövetkezetben. A köz­ponti irodaház ebédlőjében először dr. Pethő Ede, a Vér- transzfúziós Állomás főorvosa emlékezik a magyar Vöröske­reszt megalakításának 100. év­fordulójára. majd kitüntetése­ket adnak át a többszörös vér­adóknak. Végül gödöllői ifjú vöröskeresztesek műsora szó­rakoztatja az aktívákat. Rajt: március végén Senki sem hagyta abba Miközben a legjobb városi kispályás labdarúgócsapatok a téli teremkupában mérik ösz- sze erejüket, a bajnokságot szervező intéző bizottság már a tavaszi fordulók előkészí­tésén fáradozik. A tervek sze­rint március utolsó hétfőjén kezdődik a pontvadászat, amelyben három csoportban Kitekintve az iskolából Új módszerekkel próbálkoznak Legutóbb, amikor a péceli Szemere Pál Általános Isko­la életét mutattuk be olva­sóinknak, csak kevés szót ejt­hettünk a pedagógusok tulaj­donképpeni munkájáról, az oktatásról, a nevelésről. Ak­kor a helyet, a szűkös körül­mények, a már-már katonai előképzettséget követelő szer­vező munka elemzése foglal­ta el. A cikket, Zalavári Lász­ló igazgató tájékoztatóját az­zal zártuk, hogy a nem is tá­voli jövőben a mostani gon­doknak legalább az egynegye­de megoldódik, hiszen fel­épül a vasúton túli terület ál­talános iskolája — 1982 szep­temberére tervezik —, a je­lenlegi iskolában is új tanter­meket nyitnak, s ha minden igaz, a tornaterem is meg­nyitja kapuját már az idén szeptemberben. Külső feltételek De ha a tárgyi feltételek­ről szólva a különösséget hangsúlyoztuk, ne lepődjön meg senki azon sem, hogy az oktatás-nevelés területén is elsősorban az átlagtól el­térő, a péceli jellegzetessé­geket emeljük ki. Ez két ok­ból is indokolt. Egyrészt, mert tükrözik azokat a törekvése­ket. amelyek a község sajá­tos közéletéből, helyzetéből fakadnak, másrészt, mert job­ban jellemzik egy iskola éle­tét, mint a mindenütt nagy­jából azonos elvek, célok. De mi az, ami a járás egyik végén különleges hoz­záállást kíván, míg a másik fertályon esetleg fel sem me­rül? Amint az igazgató el­mondta, a pedagógusok is idő­ről időre elemzik a község társadalmi életét, számba ve­szik azokat az eredménye­ket, gondokat, amelyek a ta­nításban, az iskolai munká­ban is objektív feltételnek számítanak. Például a község sajátos földrajzi helyzete, a fővárossal való szomszédsá­ga. Mit jelent e tekintetben a másság? — Feltétlenül figyelembe kell vennünk — mondja az igazgató —, hogy Pécel nyi­tottabb község, mint a Gal- ga mentiek. A főváros közel­sége miatt sokan költöztek ide korábban is, s az életforma is más. Finoman fogalmazva jó néhány olyan család akad, amelyikben nem egyértelmű érték a rendszeres munka. Számolnunk kell az alkoholiz­mussal, a káros időtöltések­kel is. — Mi következik ebből a pedagógia szempontjából? — Az, hogy az oktatás mel­lett például az egészséges életmódra való nevelés is fon­tos feladatunk. Keresnünk kell a legmegfelelőbb mód­szereket s diákjainkon kívül azokat a nemrégen végzett fiatalokat is meg kell pró­bálnunk bevonni a nevelés hatókörébe, akik még nem ta­lálták meg a helyüket. Sok olyan végzős akad például, aki nem kíván továbbtanul­ni, munkába viszont még nem állhat. Csellengésük, semmit­tevésük nemcsak a saját szempontjukból káros, idő­sebb diákjainkat is rossz irányba befolyásolhatják. Érdeklődés szerint S hogy mivel próbálkoz­nak Pécelen? A többi között azzal, hogy a helyi vöröske­resztes aktívákkal, a gyer­mekorvossal, a védőnővel, az úttörőszervezettel összefogva felvilágosító előadásokat, fog­lalkozásokat szerveznek, s nemcsak a tanulóknak.. Azzal, hogy előtérbe állítják a test­kultúra fejlesztését, népsze­rűsítik a hasznos időtöltése­ket, túrákat, kirándulásokat, sportversenyeket szerveznek. S azzal is, hogy klubrendsze­rű. a már végzetteket is szí­vesen látó szabad idős fog­lalkozásokat, szakköröket in­dítanak. Már a korábbi cikkben is megemlítettük azt a nyári napkötis tábort, amely nagy segítséget jelentene, a szün­időben felügyelet és többnyi­re szervezett program nélkül maradó gyerekek okos, tar­talmas foglalkoztatásában. Pé­cel környéke tálcán kínálja az egészséges levegőjű, szép táborhelyet. Az elképzelése­ket már egyeztették a nagy­községi tanáccsal. A még csí­rájában lévő terv az, hogy a napközis tábor megteremté­sében összefognak a főváros szomszédos kerületével. S bár nem közvetlenül, de összekapcsolódik az előző tö­rekvésekkel az a kísérlet is, amelynek a napközi a szín­helye. A többnyire minde­nütt monoton foglalkozáso­kat itt úgy kívánják tartal­masabbá tenni, hogy külön csoportokat szerveznek a gye­rekeknek. A tanuláson kívül élményteli a különféle kész­séget fejlesztő gyakorlati fog­lalkozásokra nem az osztá­lyok, hanem az érdeklődési körök szerint osztják be a gyerekeket. A kísérlet már fo­lyik, jelenleg négy csoport­ban kézimunka, báb játszás, színjátszás, és versmondás, valamint zene, olvasás és né­pi tánc szerepel a foglalko­zások programján. Információs rendszer S végül feltétlen említést érdemel az a terv is, amely­ről az igazgató a következő­ket mondta: — Iskolánk a járás legna­gyobb létszámú ilyen intéz­ménye, hatvanhat pedagógu­sunk van. így nagyok a mun­kaközösségek is, sok értékes tapasztalat halmozódik fel. Ezért is rendszeresek nálunk a bemutató foglalkozások, a tapasztalatcserék. A sok lá­togatót azonban nehezen' tud­juk elhelyezni s a bemutató­kon a zsúfoltság néha akadá­lyozza a munkát. — Néhány év alatt szeret­nénk kialakítani egy olyan elektronikus információs rend­szert, amely egyrészt a fenti gondokat megoldaná. más­részt egy jól felszerelt stú­dióban azokat a kép- és hang­anyagokat tárolná, amelyek a tanításban felhasználhatók. Esetleg nemcsak Pécelen. Gáti Zoltán harmincöt csapat vesz részt. Ez pedig több mint félezer amatőr sportolót jelent! A bajnokság népszerűségét mu­tatja, hogy egyetlen csapat sem hagyta abba a játékot, mindenki jelentkezett a tava­lyiak közül. A szövetségben tartott meg­beszélésen dr. Nacsa János, az intéző bizottság elnöke el­mondta, hogy több csapat a téli pihenő alatt is pályára lé­pett. Hallottunk arról is, hogy a tavaszi nyitányt a salakos pályák egyelőre rossz talaja miatt kellett későbbre halasz­tani. A bajnokság nagy kérdése, hogy az ősszel imponáló ered­ménnyel győztes Ganz Szb tartja-e jó formáját. Figyel­meztető számukra, hogy a te­remkupában 3:0 arányban ki­kaptak az egyetem gépészei­től. A Járási Hivatal április 6-án találkozik majd az Áfész gárdájával, s visszavágóra ké­szülnek az őszi 3:2-es veresé­gért —, mondta Mandur Fe­renc a hivataliak intézője, aki három igazolást is hozott ma­gával az első összejövetelre. Erősíteni kívánnak a véde­lemben és a támadó sorban is. Közeledik a kezdés Ideje, ezért az intéző bizottság arra kéri a csapatok szövetségi képviselőit, hogy március 19- én. csütörtökön valamennyien feltétlenül jelenjenek meg a délután 5-kor kezdődő szövet­ségi megbeszélésen, amelyen sok fontos tudnivalóról esik majd szó. Cs. J. Városi moziműsor Vasárnap: Mackó Misi a vi­lágűrben. Színes lengyel mese­film, csak 4 órakor. Ellopták Jupiter fenekét. Színes francia filmvígjáték, 6 és 8 órakor Hétfőn: Egyiptomi történet. Színes, magyar—egyiptomi ka- landfilm. csak 4 órákor. Isten hozta, Mr __ Színes, am erikai film, 6 és 8 órakor. ISSN lilái - (Ciodöllrt! Hitlap» A 4

Next

/
Thumbnails
Contents