Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-11 / 59. szám
VEra 'M x/imím 1981. MÁRCIUS 11., SZERDA í Pálya vita és megyei gélínség Akárcsak múlt vasárnap, most is pályavita vezette be Dunakeszin a megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzést. Akkor, ismeretes, elmaradt a Tápió- szentmárton elleni találkozó. Most másként alakult. A gödiek kifogásolták, miért nem a látszólag jó állapotban lévő füves játéktéren mérkőznek, miért a salakon, amelynek főváros felőli kapujánál az alapvonal közelében nagy éolt a sár. Még víztócsák is csillogtak. A két szomszédvár küzdelme gól nélküli döntetlent hozott. Igaz, a Vasutas végig fölényben volt, számos helyzetet hagyott ki, s háromszor a kapufát találták el a csatárok. Tudósítónk, Solymosi László szerint a vendégek pontrablásában nagy része volt Gere Lászlónak. a gödiek kapusának, akit nem zavart az őrhelyé előtti nagy sár. Rendre hárította a vasutasok lövéseit. Sólyom jobb felső sarokba tartó szabadrúgását például ügyesen tornázta ki. Érdekesség, hogy Gere valamikor a Dunakeszi Vasutasban védett, s aztán „kaput cserélt”, mert a ke- szieknél nem volt szükség rá. Punakeszin kívül még két helyen végződött gól nélküli döntetlennel a mérkőzés. Így pontosztozkodást hozott az Érd —ÉGSZÖV rangadó is. Érdekesség, hogy három héttel ezelőtt, amikor az őszi utolsó előtti fordulóból elmaradt meccset pótolták, Kiskunlacházán is döntetlent hozott a két együttes összecsapása. A Pilis—Dunavarsány mérkőzés csak egy félidőt tartott (mint beszámoltunk, szünet után nem jöttek ki a vendégek, arra hivatkozva, hogy egy játékosukat levonuláskor bántalmazták). Így nem a szokásos kilenc, hanem csupán nyolc találkozó rövid statisztikáját ismertethetjük. Hadilábon álltak a góllövéssel a labdarúgók. Tíz együttes nem ért el találatot, s átlagban 2,2-szer zör- gött a háló. Az érdi akciót Turcsán vezeti, mögötte a „nézők”: Boros, Selenka, Kónya és Pirisi Hancsovszky János felvétele A forduló válogatottja, tudósítóink jelentései alapján a következő: Gere (Göd) — Bieber (Dömsöd), Zima (Sülysáp), Eleki (Dunai Kőolaj), Kustra (Gödöllő), Keller (Főt), Máté (Dömsöd), Tóth J. (Vácszent- lászló), Nagy J. (Kartal), Sólyom (Dunakeszi), Becsei (Fát). — Reitter — Járási labdarágás MONOR—CEGLÉD Vecsés—Nagykőrös 3-0, Péteri— Gyömrő 2-1, Monor—Ceglédber- cel 4-1, Mende—Dánszentmiklós 0-2, Ecser—Abony 0-4, Maglód— Karatetétien 4-1, Albertirsa—Nyáregyháza 6-1, Törtei—Üllő 1-4. Őszről elmaradt mérkőzések: Monor —Gyömrő 0-0, Maglód—Cegléd- bercel 1-2, Dánszentmiklós—Üllő 0- 2, Vecsés—Nyáregyháza 4-1, Péteri—Abony 0-2. Az élcsoport: 1. Üllő 28, 2. Albertirsa 26. 3. Vecsés 23, 4. Monor 22 pont. A vasárnapi fordulóból kiemelkedik a Nagykőrös—Albertirsa és a Gyomra—Vecsés találko^. VÁC Váchartyán—Márianosztra 0-0, Káspallag—Nagymaros 2-4, Ipoly- damásd—Galgavölgye 1-2, Esze Tamás SE—Dunakeszi SE 4-1, Szo- kolya—Szob 4-0, Verőcemaros— Letkés 0-1, Sződliget—Vácduka 1- 2. Az élcsoport: 1. Szokolya 21, 2. Verőcemaros 20, 3. Esze Tamás SE 19 ponttal. Tíz jeges találat A magyar—koreai mérkőzéssel kezdődött a pekingi fedett stadionban a jégkorong világbajnokság C-csoportjának keddi játéknapja. A kora délelőtti kezdés ellenére, mintegy háromezer néző tekintette meg a mérkőzést. A magyar jégkorong-válogatott 10-3 (1-0, 7-1, 2-2) arányban nyert a KNDK ellen. Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság. Sülysáp—Tápíószentmárton 2-1, Dömsöd—Vácszentlászló 4-3, Kartal—Iklad 2-1. Perbál—Fót 1-2, Gödöllő—Dunai Kőolaj 2-2, Dunakeszi—Göd 0-0. Ceglédi pingpongénnek Szegeden, a Városi Sportcsarnokban az 1981. évi országos egyéni felnőtt asztalitenisz-bajnokságon a férfiak között a Pest megyeiek is érdekelve voltak. A ceglédiek az előzetes várakozást felülmúlva egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Férfipárosban a Bánlaki— Molnár (CVSE—J3p. Spartacus) duó a legjobb nyolc között kiverte a győzelemre is esélyes Gergely—Asztalos (BVSC—Ganz-MÁVAG) párost. Az elődöntőben klubtársak találkoztak, hiszen az asztal másik végére Karsai és Péter állhatott, akik korábban a Tímár—Chikány (DÉLÉP—Tatabánya) párost győzték le. A mérkőzés Kar- saiék sikerével végződött, akik így a döntőbe kerültek. A finálén a Takács II.—Kris- ton páros (BVSC—Bp. Spartacus) már jobbnak bizonyult. Végeredményben: 1. Takács II.—Kriston, 2. Karsai Ferenc —Péter Aladár, 3. Bánlaki Zsolt—Molnár János és Klam- pár—Jónyer. A férfi egyéniben a ceglédiek folytatták jó szereplésüket és csak a rossz sorsolás miatt nem végezhettek még előkelőbb helyen. A legjobb 16 között Péter Klampártól, Karsai pedig Gergelytől kapott ki, tehát a döntőbe jutott versenyzőktől. A CVSE játékosai az országos egyéni bajnokságon még sohasem szerepeltek olyan jól, mint 1981-ben. Egy ezüst- és egy bronzérem a felnőttek között, Gyura és Harczi révén két aranyérem (ifjúsági és serdülő párosban) az utánpótlás seregszemléjén, ahol Gyura vegyes' párosban még egy bronzot is szerzett. U. L. Tippel:Dévai Károly Az elmúlt totóforduló óta új tálalásban közöljük tippjeinket. Négy újság véleménye mellett egy sportolóé a szó, most Dévai Károlyé. Dévai járatos a fociban, s a tippelésben egyaránt. Az MTK-ban kezdett, a BVSC-ben folytatta, nyolc esztendeje vLsell a Dunakeszi Vasutas mezét a most 30 éves középpályás. Tippelésben a tizenkettesig vitte a ÜVSE labdarúgója. Mérkőzések t~~ 1. Alumínium—Haladás 2. Mohács-Véménd—Komló 3. Szegedi Dózsa—Bem SE 4. Bp. Spartacus—Budafok 5. Asztalos SE—Salgótarján 6. Hódmezővásárhely—Eger 7. Como—Avellino 8. Fiorentina—Brescia 9. Perugia—Catanzaro 10. Tori ívj—Juventus 11. Atalanta—Lazio 12. Lecce—Milan 13. Palermo—Cesena Pótmérkőzések: 14. Rimini—Pisa 15. Bakony V.—Keszthely 16. N agybátony—Szarvas D. K.: Dévai Károly, KS: Képes Sport, HH: Hétfői Hírek. Sí.: Sportfogadás, PmH: Pest megyei Hírlap. APRÓHIRDETÉSEK D. K. KS HH Sí. PmH 2 x 2 x 2 2 x 2 x 1 1 X x 2 X 1 X 1 1 1 X 1 1 x 2 1 X x 2 X 1 x 2 x 2 x 2 x 2 X 1 x 2 1 1 1 X 1 2 x 1 x 1 x 1 1 x 1 1 X 1 1 I 1 X X 1 X 1 X 1 x 1 2 x X 1 2 x x 2 X 2 x x 2 1 X x 2 x 2 X x 2 2 x 2 x 2 2 x 1 X X X 1 X X x 1 1 X X 1 X 1 1 X 2 1 1 x 2 X 2 x X 1 2 x 1 Los Angeles-i tapasztalatok Ismerkedés az olimpia városával A Csendes-óceán partján fekvő észak-amerikai nagyváros, Los Angeles 1932 után 1984-ben ismét olimpiai színhely lesz. A NOB végrehajtó bizottsága a közelmúltban itt tanácskozott. Dr. Csanádi Árpád, a NOB technikai tanácsadója tegnap sajtótájékoztatón ismertette tapasztalatait, a kétmilliós metropolisban szerzett élményeit. Egyetemi otthonok A XXIII. nyári játékok sokban különböznek majd az eddigiektől. Az ötkarikás viadal történetében egyedülálló módon nem az állaim, hanem magán- vállalkozókból álló társaság a gazda. Az 1984-es rendezői tisztre csupán a kaliforniai város jelentkezett, s mint egyetlen aspiránsnak a NOB engedményeket tett. A tervszerűen, szakszerűen dolgozó társaság azt hangoztatja, nem profitszerzés vezérli elsődlegesen őket, de egyben azt is leszögezi; nem akar ráfizetni a játékokra. S egy másik engedmény számukra: nem kell külön olimpiai falut létesíteni. Két egymástól messze levő egyetem ad majd otthont a versenyzőknek. A két egyetem kollégiumában jelenleg összesen 8200 férőhely van. A NOB ezt nem tartja elégségesnek, s 12 ezer „lakos” befogadására kell majd felkészülniük. Nyár — eső nélkül Kézről kézre járt az a kis térkép, amely a soron következő olimpia különböző színhelyeit mutatta be. Néhány sportágnak — kajak-kenu. evezés, lövészet, öttusa — nincs még végleges otthona, vitatott a helyszín. Nemcsak a nyolcórás idő- eltolódás zavarja majd a közép-európaiakat, hárem a szokatlan klíma is. Az egyik furcsaság, nyáron nincs eső. S hogy mégis oly virágzóak a gyümölcsfák, azt a csatorna- rendszernek köszönhetik. A Sziklás-hegység, a sivatag, az óceán gyors időváltozásokat okoz. Most is volt példa erre, finom kis pórfüggöny ereszkedett a városira. Buszutazss A csapadék nélküli nyár előnye, nem kell félni majd augusztusban az esőtől, s a korábbi versenyektől eltérően nem fedett, hanem nyitott uszoda várja majd a sportág híveit. Ugyancsak tető nélküli az épülő kerékpárstadion. A nagy távolságokat a mindkét irányban haladó 4—5 sáros autópályák hidalják át. Metró hiányában a gépkocsi és a busz a fő járnpű. A versenyzőket menetrendszerinti autóbuszok szállítják majd a küzdőterekre. Most vegye — most fele áron vásárolhat a es az Művelt Nép ÁFÉSZ Könyv- Könyvterjesztő terjesztés Vállalat könyvesboltjaiban március 9-től 28-ig Budakeszi Nagyközségi Tanács V, B. felvételt hirdet műszaki előadói munkakörbe, mérnök vagy építész- technikus végzettségű személy részére. Államigazgatási gyakorlattal rendelkezők előnyben! Jelentkezés részletes önéletrajzzal a vb-titkámál. A NEFAG Nagykőrösi Üzeme (Nagykőrös, Örkényi u. 94.) pályázatot hirdet tmk-veze- tő munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: gépészmérnök végzettség és legalább 5 , év szakirányú vezetői gyakorlat vagy gépésztechnikus végzettség és 10 év szakirányú vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet az üzem személyzeti előadójánál 7—15 óráig személyesen vagy levélben részletes önéletrajzzal. FIATALOK, SZAKMANÉLKÜLIEK, FIGYELEM! 16 évet betöltött leányokat felveszünk és betanítunk szövőnek, lánccsévélőnek, szegőnek. Betanulási idő 3—6 hónap, fizetés 2600—2800 Ft/hó, utána teljesítménybér 3800—5000 Ft/hó. 18 évet betöltött fiúkat felveszünk és lakatos, segédmester, frelő, festő szakmára képezzük ki. Betanulási idő 6—12 hónap, fizetés 2300—3000 Ft/hó. Betanulás után telj esítménytől függően 3800—5000 Ft/hó. Szállást biztosítunk, üzemi ebéd van. Jelentkezés esetén részletes tájékoztatást küldünk. Jelentkezés: PATEX Angyalföldi Szövőgyára, Bp. XIII. kér., Fáy u. 81—83. (Munkaügyi osztály). A TAURUS váci gya- ra férfi-, női betanított munkakörökbe munkásfelvételt hirdet a TAURUS Abroncsgyára részére. Beszállítás a budapesti gyárba külön autóbusszal történik. Igény esetén a gyár szállást biztosit. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a Váci Gumigyár munkaügyi osztályán. Te- lefon: 11-433, A dunakeszi 1. sz. postahivatal felvételre keres távbeszélő-kezelőt, távirat-kézbesítőt, egyesített kézbesítőt, és hírlapkézbesítőt. Érdeklődni lehet a dunakeszi 1. sz. postahivatal vezetőjénél hétköznap 8—16 óra között. A Fővárosi Ingatlan- kezelő Vállalat felvételre keres: gyors-gépírót, titkárnői beosztásba. általános adminisztrátort, bérelszámolót, könyvelőt, gépkönyvelőt, időelemzőt, munkaügyi előadót, irodai gondnokot.’ Jelentkezés: Budapest IX. kér. Ferenc krt. 8., reggel 7.15 órától 9 óráig személyesen. Telefon: 170-776 egész nap._______________ Budaörsi, törökbálinti, érdi, tárnoki lakosok’ figyelem! A Budafruct G. T, budaörsi munkahelyre női munkatársakat export gyümölcs csomagoláshoz, egy műszakos beosztásban alkalmaz. Magas kereseti lehetőség. Díjtalan személyszállítás. saját autóbusszal. Jelentkezés a munkaügyi vezetőnél személyesen vagy telefonon 666-651. Ceglédi Téglagyár felvesz: 1 fő karbantartó kőművest, férfi segédmunkásokat, kemencemunkára, 18 évtől. — Egy műszak munkaideje 7 óra. Jelentkezés a téglagyár vezetőjénél ____________ Pest megyei Tanács Semmelweis Kórház (Rókus), Budapest vn., Stáhly u. 9—11., élelmezési csoportvezetőt keres a II., Tárogató út 84—90. szám alatti részlegébe. Az állás betöltéséhez élelmezésvezető tanfolyam szükséges. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Műszaki osztálya felvételre keres l fő műszaki ügyintézésben jártas adminisztrátort. Jelentkezés a főmérnöknél. Valamint: 1 fő irattárost napi 4 órai elfoglaltsággal, 1 fő kézbesítőt, udvari kisegítő munkásokat. Jelentkezés: Belucz László gondnoknál, l fő raktári kisegítő munkást. Jelentkezés: Havas András csoportvezetőnek ______ A HUMAN Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet (B kategóriájú ipari vállalat) pályázatot hirdet építési munkakör betöltésére. Feltételek: építészmérnöki vagy üzemmérnöki vagy technikusi végzettség és beruházási műszaki ellenőri, tervezési munkákban szerzett 2 év feletti szakmai gyakorlat. Bérezés: a végzettség és a gyakorlat figyelembevételével megegyezés szerint. Utazási, étkezési, továbbképzési kedvezményeket biztosítunk. Munkaidő: heti 40 óra. A pályázatokat részletes örtéletrajzzal, szakmai munka ismertetésével : HUMAN Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet személyzeti osztály, 21-00 Gödöllő, Pf.: 69. címre kérjük. A Ganz Árammérőgyár, Gödöllő felvételre keres 1 fő számviteli gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt. 1 fő mérlegképes könyvelőt, 1 fő pénzügyi gyakorlattal rendelkező hitelügyi előadót. Fizetés a MŰM. 24/iaeo. sz. . rendelet alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban az Árammérőgyár személyzeti és szociális főosztályán. Cim: Gödöllő, Ganz A. u. 2. 2101. Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kiskunlacházi körzeti üzeme felvételre keres dolgozókat az alábbi munkakörök betöltésére : felvásárlási ügyintéző, szállítási adminisztrátor, villanyszerelő, asztalos. Jelentkezés: kiskunlacházi körzeti üzem (vasútállomás mellett.) Szakképzett alkalmazottat állandó foglalkoztatásra keres szo- bafestő-mázoló kisiparos. Szabó István Gyula, Monor. Lenin u. 94, _____ Du nakeszi hűtöház azonnali felvételre ke- rés épületgépész képzettségű, kivitelezői munkák ügyintézésében és gyakorlati végzésében jártas üzemmérnököt, továbbá minimálisan közgazdasági technikumi végzettségű és gyakorlattal rendelkező utókalkulátort. Jelentkezés: Dunakeszi-Újtelep, személyzeti vezetőnél. Raktárost, adminisztrátort, gépirőt, sajtda- rabolót és csomagolót (állandó délelőtti munkára) és tehergépkocsi-vezetőt áru- kiterltő Járatra felveszünk. ötnapos munkahét. Telefon1: 667- 559, Tsz Tej Egyesü- lés. Törökbálint. Belvárosi Szolgáltató Vállalat keres azonnali belépéssel gépírni tudó pénztárost (nyugdíjas is lehet). Jelentkezés személyesen — önéletrajzzal — Buda- oest V.. MUnnich F. u. 30.. munkaügyi csoportvezetőnél. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem oktatástechnikai osztályára felvesz elektroműszerészt. mechanikai műszerészt. Iro- dagépműszerészt. elektrotechnikust. Mozigépész vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés személyesen az osztályvezetőnél. A Százhalombattai Városi Tanács Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgató főorvosa pályázatot hirdet az áthelyezéssel megüresedő gazdasági csoportvezetői állásra. Az állásra felsőfokú, ill. középfokú számviteli végzettséggel, megfelelő gazdasági gyakorlattal rendelkezők pályázhatnak. Illetmény a 3/1077. EüM— MüM. számú együttes rendelkezés szerint, megegyezéssel a 2404/C munkakör alapján, A pályázatot az intézmény igazgató főorvosához Százhalombatta, Gesztenyés út 10. 2441 kell megküldeni. Külkereskedelmi vállalat csepeli telephelyére keres közép- v. felsőfokú raktárgazdálkodás! vizsgával rendelkező raktámo- kokat, továbbá kézbesítőket, rakodómunkásokat, dízelmotor-szerelőket, alacsony nyomású gázkazánfűtőket, targoncaszerelőket, autóvillamossági szerelőket, elektromostar- gonca-szerelőket és konyhai tálalókat. Keres még csepeli és belvárosi munkahelyre szállítmányozási szakmában jártas és kezdő ügyintézőket, idegen nyelvű (német, angol) levelezőket, gép-gyors- Iró adminisztrátorokat. Jelentkezés személyesen: Budapest V., Kristóf tér 2. Maspad személyzeti osztálya v. telefonon: 186-089-es számon, ___________ A Mechanikai Müvek felvesz férfi és női betanított és segédmunkásokat. Vidékiek részére munkásszállodai elhelyezést biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerő-gazdálkodási osztályán, mely megközelíthető a 87-es autóbusszal (Kosztolányi Dezső térről Indul.) Telefonon érdeklődni lehet: a 669-400/ 269-es számon.______ Pest megyei Közúti Építő Vállalat felvételre keres vasbetonszerelő, villanyszerelő, autóvillamossági szerelő, ács-állványozó szakmunkásokat. Jelentkezés: Bp. XII., Építész u. 38. Fő-építésvezetőnél. (Munkásszállást biztosítunk.) Felveszünk továbbá : gépkönyvelőt. Jelentkezés: Bp. V., Veres Pálné u. 17. Számviteli oszt. vezetőnél.______, Aszódi Nagyközségi Közös Tanács V. B. Építőipari Költségvetési Üzeme felvételre keres az alábbi munkakörökbe dolgozókat: épületgépéáztechnikus, kőműves szakmunkás, hidegburkoló, ács, parkettás, asztalos, segédmunkás és kubikos. Jelentkezés személyesen az üzem központjában: Aszód. Kossuth L. u. 39. (Munkaügyi előadónál). ADASVÉTEL Díszfácánok eladók. — Petries Imre, Monor, Dózsa Gy. u. 69/a. Eladó Halásztelken 60 nm-es, loggiás társasházi öröklakás. Csepeltől a 38-as busszal, jó közlekedési lehetőséggel. A buszmegállótól a lakás kb. 3 perc. ,.330 000 kn. plusz OTP PMH 27 548” jeligére a kiadóba. Balatonbogláron, Velencei-tónál, Agárúon szövetkezeti üdülőlakrészek tagságát szervezi 49. ÜMK. Bpest XII.. Alkotás u. 11. 351-165. 153-898. Kérjen t6-f<Mrr.-7tSf ót * Csempék, metuachik, s mindennemű építőanyag állandóan vagy nagy választékban kapható, házhozszál- lítva is. Ludányj Jó- zsefné Monori-erdő. 4. számú főút mellett. i é A gólátlag-javításhoz nagyban hozzájárult a listavezető Ráckevei Aranykalász ötöse, 5-0-ás győzelme a Cegléd ellenében. A Kartali ME- DOSZ 3-0-ra nyert, s két góljuk érdemes a felidézésre. Nagy József a jobb szélen vezette a labdát. Elfutott az alapvonalig, beadott, s Szabó három méterről a kapuba fejelte a pettyest. A másik dicséretes találat: Urbán mintegy harminc méterről, félfordulattal jobb lábbal védhetetlen gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ügy látszik, a Gödöllői SC a Dunai Kőolaj mumusai közé tartozik. Százhalombattán nagy meglepetésre ők győztek, s most a visszavágón csak egy pontot engedtek át a Kőolajnak. Mint hallottuk, a gödöllői gárda lényegesen jobb játékkal rukkolt ki vasárnap, mint egy héttel korábban az ÉGSZÖV ellenében. Bár mély, csúszós talajon zajlottak a küzdelmek, így is akadt jó néhány kiemelkedő teljesítmény. Gere, Zima, Keller és Nagy J. érdemelte ki a mezőny Jegjobbja címet.