Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. FEBRUÁR 1„ VASÁRNAP A Vácott áthaladó út szoborstafctája Kőbe, bronzba álmodott élet '.fii:: " J|áÍÍÍll 1 Nincs vita; ami érték, az maradandó, egyre terebélyesül az időben. Száz éve született Medgyessy Ferenc, s tárlatára özönlik a nép. Ösztönösen és tudatosan érzi; mesterművekhez látogat. Nincs fölösleg e szobrokban, ettől oly hamvas a Fiatal lány, hogy minden tizenéves megtalálhatja benne ideálját; törekvéseit a szépre, jóra A Táncosnő ünnepi mozdulata, lebegő könnyedsége és archaikusán visszafogott mosolya — szintén maga a megtestesülő eszmény. Mélyen ember valahány gesztusa, síremlékei, különösen a Radnay síremlék, olyan megnyugtatóan méltóságteljes, hogy szinte kiiktatja a halálból az elmúlás szomorúságát. .. • Üzenete a holnapnak is szól Az élet szobrásza Medgyessy, nincs ilyen egészséges nagyság képzőművészetünkben, mint ő. Juhász Gyula írta Móricz Zsigmondról: Minden szavadban a termő magyar nyár aranya csillog. Ez az összegezés Med- gyessyre is érvényes. Telítettsége, gömbölyű formái a nyár érett beteljesedését testesítik meg. Mély megindulással, s egyúttal túlzás nélküli természeteséggel alakítja szobrokká az élet szertartásait; magvetést, szoptatást, libatömőt, pihenő iányt, terhes asszonyt Éppen emberi természetessége és közvetlensége révén örökítette meg groteszk figurákat, szélsőséges - állapotot is — súroló asszonyt, Med- gyessy-pózban ölelkezőket aluviális szörnyet, párzó macskákat Majdnem elfelejtettem egy rajzot melyet most fedeztem fel. Szopik a kisgyermek, s mellette csak egy mell látszik, fejével azonos párhuzamú, termő gömbölyűség. Maga az anyaság. Az élet, ahogy üdvözli és szolgálja az érkezőt Medgyessy gazdagsága kimeríthetetlen, marad kincse, üzenete holnapra is. Mérce: az optimális teljesítmény Jó gazdának bizonyult a Művészeti Alap tavaly, jól válogatott az év képzőművészeti terméséből. Az állami, vásárlásokból összeállt anyag bizonyság arra, hogy festőink, szobrászaink több irányban kutatnak, több forrásra bukkantak, s hatásosan fáradoznak azok feltárásán. Egyéni teljesítményük a csapatmunkából adódóan fejlődik, s mivel jó a mezőny, egyre több érdekes epizódra bukkanunk. Szükséges főirányra, szükséges mellékágakra. Mérték az elérhető legnagyobb műgond, ez a belépő ahhoz, hogy valaki képzőművészeti életünk tagja legyen, Vannak, lehetnek, maradnak problémák, de a tény tény. Az, hogy az átlagszínvonal növekedett, s ennek . alapján a hivatalos maecenetura helyes elvek szerint gyűjthetett műveket közintézményeknek. Öröm, hogy Barcsay Jenő, Miháltz Pál, Bálint Endre, Anna Margit mellett a többi szentendrei, így Csík István, Baska József, Klimó Károly, Káka Ferenc, Bartl József, Ef Zámbó István is jeles művekkel ^zerepelt, míg a váci oldal alkotói közül elsősorban Pap Gyula, Markó Erzsébet, Cs. Nagy András, Szentgyörgyi Kornél, Sziits Miklós teljesítményei kimagaslóak. A ráckevei Duna-ág festői közül Vecsési Sándor és Patay László ezúttal is rangjukhoz méltóan adtak bizonyságot felkészültségükről. Tekintélyes haladást mutat a fiatal Tőig Molnár Zoltán, Vált Dezső és Barabás Márton, őrzi értékeit Mácsai István, Óvári László és. Eigel István, megújulást érzékelünk Litkei József munkásságában, kitűnő Hincz Gyula portréja. A szobrászi anyagból Bányai József, Rajki László tűnik ki kezdeményező lendülettel, s különösen a Gyömrőn alkotó Pál Mihály, aki új formába ültette a régi eszmét, elmélkedését ábel-ről. A drapéria megoldása valóban érdekfeszítő, egyéni és újdonság. , (A Műcsarnokban látható tárlat február 11-ig várja az érdeklődőket.) Más világ, mégis ismerős Blaskó János: Ady-érem Párizsban élő hazánkfiai megfontolt újítókedve nyilvánvaló. Konok Tamás zenei inspirációi a geometriai képzelet nemzetközi nyelvén valósul meg, Hetey Katalin szobrai a műszaki tárgyak alakzatát figyeli. Más világ, mégis ismerős; érdemes bepillantani művészetükbe. A szerelmet és a harmóniát jelképezve Vác a szép szobrok városa. Egyedülálló a Gombás patak hídja a barokk plasztikákkal, mely kis méretben, szonátára csöndesedve, halkulva a prágai Károly híd testvére. Hangulatban, minőségben. Ezt a barokk pompát gazdag folytatás követte az elmúlt három évtizedben. „Ha minden próféta számítani tud, nem is próféta már... Egy ilyen okoskodó próféta. És mi lenne velünk Poiónyik nélkül? Ezek a Poiónyik tulajdonképpen minket igazolnak, a mi lelkiismeretünket igazolják. Kicsit a mi álmainknak is zászlója minden ilyen Polónyi...” Portrévázlat egy népművelőről A PolóHyi-jelenséí* A Polónyi-jelenségről műsor hangzott el a rádióban (szerkesztő-riporterétől, Szél Júliától idézem a fenti sorokat). A jelenségről valamilyen apropó kapcsán és apropó nélkül szüntelen vitatkozunk. Rühelljük a pró- fétaságot — s irigyeljük. De semmiképpen nem foghdjuk közömbösen a kérdést: mennyit, mit vállaljunk magunkra a feladatokból, s főképp: hol, milyen körülmények között? Megvallom, néha attól is félek: sokán a prófétáktól várják a csodát, s még azt a keveset sem teszik meg, ami tehetségükből kitelne, sőt... De megvallom, nekem is tetszik az a magatartás, amelyről. Király Istvánt idézve, Polónyi Péter beszél. Református pap édesapámtól — emlékezett a neves irodalomtudós — a bűntudatot örököltem: mi az, amit én nem tettem meg. Ha rosszak munkánk körülményei, ítélje meg azokat az utókor, mentségeinket mondják el ők. Kérdéses: kinek van, lesz szüksége mentségre. Lesz-e szüksége rá Polónyi Péternek, aki 1954-ben, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kitűnő eredménnyel végezvén, budapesti értelmiségi származása ellenére, tudatosan ment vidékre, mégpedig ugyan, csak a végekre: Nagykállóba? S kérdéses, van-e, lesz-e szüksége mentségre, mert sem könyvtárosként, sem könyvterjesztőként, sem közművelődési felügyelőként, sem múzeumvezetőként nem tudott, nem tud csak a szakmával foglalkozni, mert sohasem a könyvet, a holt tárgyat, hanem azt a használó embert látta elsősorban fontosnak? Mert türelmetlen volt, mert az elmélet gyakorlatban jelentkező eredményeit, a gyakorlati munka közben az elméleti alapokat kereste? Mert tanítóképző intézeti tanárként nem a leckefelmondó diákot eszményítette, hanem, akinek mindig eggyel több kérdése van, mint ahány kérdésre a tananyag vagy a tanár éppen felelni tudott. És ennek a kérdésnek a megválaszolásához, érzi, hogy igénybe kell vennie a könyveket, et kell mennie a könyvtárba...* Mert minden emberben szeretné kialakítani — Veres Péter szellemében — azt a történelmi felelősségtudatot, hogy tudjuk, hogy mit formálunk és miben élünk, és miért vagyunk mi magunk is felelősök. Lesz-e szüksége mentségre azért, mert az adott határok, körülmények között ennyit tehet céljai eléréséért, miközben változtatni igyekszik a körülményeket, tágítani a határokat is? K ét éve ismerem személyesen. Ha belépek a gödöllői városi helytörténeti gyűjtemény szűkös, irodaként, raktár-, feldolgozóhelyiségként, fotólaborként egyaránt szolgáló szobájába, mindig új tervekről beszél, s már új eredményeket ért el. Két éve ismerem, de egyfolytában, zavartalanul még nem tudtunk beszélgetni egy órán keresztül. Mindig érkezik valaki: művészek, művészettörténészek, pedagógusok, népművelők. TIT- előadásra hívták, vándorkiállítási anyagot, szocialista brigádoknak szóló ajánlást kértek tőle. Amikor legutóbb ott jártam, valaki filmtekercset hozott ajándékba, az egykori gödöllői művésztelep szövőműhelyének egyik még élő résztvevőjéről készült felvételt. «-ír** Medgyessy Ferenc: Szopó gyermek Gödöllőre 7 évvel ezelőtt jött, három évig dolgozott járási közművelődési felügyelőként, azóta a városi helytörténeti gyűjteményt vezeti. Egyik kezdeményezője volt a járási közművelődési bizottság, s a járási kulturális alap létrehozásának. Fővárosi, nagykállói évek, évtizedek után nem sokan ismerik nála jobban a Gal- ga mente népművészetét. Három és fél ezer fekete-fehér felvételből, 1000 színes diából áll máris az az archívum, amely a járás hagyományairól — s jelenéről beszél. — Jelenéről is, hiszen a ma itt élők életmódja legalább annyira fontos számára, mint a múlt, a szocialistává formálódó társadalom átmeneti állapotának egyszerisége, mint az egykori, kikristályosodott szokásrendszer. Szinte vibrál a levegő. Lehet-e bírni a prófétaságot akarattal, energiával, ötvenévesen, annyi siker és kudarc után? Hiszen Polónyi Péter mindig egyszerre vehetett át értékes pályadíjat és nem kevésbé súlyos munkahelyi megrovást. Maradt-e hite hozzá, hogy olyan múzeummá formálja a helytörténeti gyűjteményt, amely határozott szociológiai arculattal és nagyon erőteljes közt művelődési szereppel rendelkezik? A múzeum elnevezés még nem jár ki az intézménynek, az arculat és a szerep azonban már kialakult. Ezt jelzik azok a sikerek is, amelyeket Polónyi Péter az elmúlt időszakban országos és megyei pályázatokon elért. Az ifjúság művelődéséért című megyei pályázatra egyéni és intézményi kategóriában is nevezett, s mindkettőben első díjat kapott. A Képek a régi GödölMindenekelőtt a Duna-partra gondolok, ahol Mikus Sándor és Marton László emlékművei állnak. Kisebb teret díszít Csikai Márta mészkőből faragott aktszobra, a deákvári lakótelep Kerényi Jenő bronzszobra révén vált esztétikusabbá." A Vácott áthaladó országút szoborstafétája Somogyi József felszabadulási emlékműve és Gyurcsek Ferenc Parasztlázadás-a. Most harmadiknak csatlakozik hozzájuk Blaskó János ölelkezők című plasztikája, mely bronzból készült és a Madách Imre Művelődési Központ előtt áll, tavaly, december 8-án avatták. Blaskó János 1945-ben született Budapesten, 1971-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán; 1972-től'él Vácott. Több önálló kiállítása. nyílt Budapesten, Balassagyarmaton, Hevesen és Vácott, részt vett a varsói érmészeti kiállításon. Köztéri szobrai Hódmezővásárhelyen, Egerben, Verőcemaroson láthatók. A múlt év végén felavatott • ölelkező emberpár bronzból készült és lóról című fotódokumentációs kiállítás vándoroltatása, a gyermekvilág és a művészet kapcsolatát szemléltető tárlatok rendezése, a Remsey-féle bábszínház múzeumi rekonstrukciójának előkészítése — és sorolhatnám a teljesített intézményi vállalásokat tovább. Az egyéni múnkát is csak jellemezheti, hogy diasorozattal mutatja be a járás tájházait, mozaikjátékot készített Dudás Juló képeiből, fiatal művészek bevonásával játszótér-tervei formálódtak, honismereti szakkört vezet a gimnáziumban. Az országos építészeti tanulmánypályázatot Az építészeti kultúra tartalma, terjesztése lehetőségei, s módszerei a nevelésben és a közművelődésben címmel rendezték; erre beadott pályázata- jó néhány év munkáját dokumentálja. Olyan kiállításokról beszél, mint a Gödöllő műemlékei, A gödöllői járás népi műemlékei, A magánlakás-építés múltja, jelene, jövője, lakások, otthonok Gödöllőn és vidékén. Mindegyik fontos problémákat boncolgató, a középpontba a környezet értelmes alakítását, az életmód és építészet, a szemlélet és az értékőrzés kérdéseit állító bemutató. Ezek a sikerek választ adnak arra a kérdésre: lehet-e bírni hittel, energiával. S választ adnak arra a ki nem mondott kérdésre is: lehet-e bírni a harcot egyedül? A könyvtáros — népművelő — gyűjteményvezető munkáját ma a tanácsi vezetőktől a pedagógusokig, a művelődéssel elméleti szinten foglalkozó intézményektől az úttörőkig sokan segítik. Nyilván ma is vannak közömbösek, sőt ellendrukkerek, de jóval többen van. nak a társak. szép kőtalapzatra került, magassága 220 cm. Blaskó János ezt a művét Madách Imre emlékének szentelte és a nevét viselő váci Művelődési Központ elé komponálta. A szobor valóban nyitánya az épületnek, oldalról vezeti az embert az aula irányába, a legjobb helyről. Az enyhén emelkedő tér egyik oldalsó szögletében emelkedik az ölelkezők alakja, szép szerelmet és harmonikus életet jelképezve. Az érzelem heves, mégis méltóságteljes alakzatában egyetlen közös formává ötvöződik a két test, egészséges erotikával, nemes szeméremmel. A tagolt testi alakzatok szobrászi fogalmazása úgy értelmezi Madách Imre nagy drámai müvét, hogy korunk karakterére módosítja. Míg Madách a Kepler-jelenetben saját házasságára gondolva baljósán figyelmeztet a férfi—nő megoldatlan kapcsolatára, addig Blaskó szobra hisz a szerelemben és abban, hogy korunk, társadalmunk lehetőségei közepette lehetőség nyílik a családi élet szerelmi nyitányára, a keretei között a szerelem megóvására is. E köztéri alkotás révén újra gazdagodott Vác, a szép szobrok városa, melynek főtere már eddig is egyik legszebb barokk kisvárosunkká avatta. Losonci Miklós „... Kicsit a mi álmainknak is a zászlója minden ilyen Polónyi. Mi vagyunk talán az okos próféták. De én ... én szeretem az ilyen Polónyikat.” P. SZABÓ ERNŐ Rajki László: Mester
