Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-05 / 30. szám

1981. FEBRUAR 5., CSÜTÖRTÖK mr-Ttt -4ßjr K/tinap Kell, de drága! A telefonról - harmadik menetben Bár a szol gá Itatásokról ál­talában sem lehet elmondani, hogy különösképpen elkényez­tetnének bennünket, de ha ezen belül felállítanánk egy negatív ranglistát, az utcai telefonálás lehetősége — vagy jobban fogalmazva lehetetlen­sége — igen előkelő helyet foglalna el. Egyebek között ez is oka annak, hogy vi­szonylag rövid időn belül a címben is jelzett módon im­már harmadszor foglalkozunk a nyilvános telefonálások problémáival. Bár a kérdés jelentősége túllép a megye határain, szá­munkra sajátos vonását — s egyben fokozott érdeklődésünk másik okát — az adja, hogy a telefonkészülékek, s az ut­cai automaták gyártásának is profilgazdája a szűkebb pát­riánkban tevékenykedő Mecha­nikai Művek. Nem családiak, de... Másfél évvel ezelőtt öröm­mel számoltunk be egy új, nemzetközi összehasonlításban is korszerű készülék megszü­letéséről, tavaly nyáron pe­dig az iránt érdeklődtünk, mi az oka annak, hogy a vártnál lassabban terjednek el az új utcai telefonok. Az akkori magyarázat elfogadha­tónak tűnt: a gyártást az el­múlt években oly sokszor pro­filírozták át — a Mechanikai Művek, a Telefongyár, a Szé­kesfehérvári Finommechani­kai Vállalat és a Videoton után a negyedik volt a sor­ban —, hogy szinte törvény- szerűek voltak a gyártás in­dításánál jelentkező problé­mák. A bizakodásra pedig az adott okot, hogy mind a Pos­ta, mind az MM illetékesei úgy nyilatkoztak: most már valóban sínen van az ügy. Ezek után mindenképpen meglepőnek tűnt a hír, mi­szerint a Posta enre az évre a tavalyi ezer darabbal szem­ben csak négyszáz készülék szállítását rendelte meg a Mechanikai Művektől, s ugyan­akkor tárgyalásokat kezdett egy román céggel, import te­lefonok beszerzéséről. Csalódott volna a Posta immár negyedik partnerében is? Talán nem szállította le az MM a tavalyi mennyiséget? Miért kellett újabb készülék után nézni? A kérdésekkel a posta-vezérigazgatóság két olyan illetékes munkatársát kerestük meg, akik már előző riportunkban is beszélgető partnereink voltak: Kovács Jánost és Melbinger Miklóst. — A Mechanikai Művek teljesítette a Posta 1980-as rendelését, a kért ezer dara­bot leszállította, illetve át­adta. Bár voltak kisebb mi­nőségi problémák, a közösen elfogadott műszaki átalakítá­sok nyomán a készülékek job­bak, megbízhatóbbak lettek — mondják a szakemberek, s azt is rögtön leszögezik, hogy a Posta továbbra is számít az MM-nél készülő telefonokra. — Az igaz — tájékoztat Ko­vács János —, hogy eddig csak 400 darabot rendeltünk meg, de tényfc hogy idén is 1000 darab beszerzését tervezzük, s erre vonatkozó rendelésünket március 31-ig eljuttatjuk a Mechanikai Műveknek. Az természetesen már kérdés, hogy ez évre már csak a többérmés, távhívásra is al­kalmas TMM—80 típust kér­jük. ...a másik olcsóbb — Mi az oka akkor az im­porttörekvéseknek? — Az eddig vásárolt TMM —78-as, s az ezután beszer­zendő TMM—80-as készülékek egyaránt rendkívül korszerű, elektronikával működő típu­sok — de drágák. Mivel kü­lönösen a nagyvárosokban szükség van olyan, egysze­rűbb készülékekre is, melyek csak helyi beszélgetésre al­kalmasak, valóban tervezzük a román importot. Mindez nem változtat azon, amit mind Kovács János, mind Melbinger Miklós ismé­telten megerősítenek: a Posta továbbra is stabil vevője a Mechanikai Műveknek, s sem­miképpen nem akarnak le­mondani az ott készülő telefo­nokról. Csak egy példa: a közelmúltban több száz vál­lalatnak és intézménynek ajánlották fel, hogy az üze­mek vagy irodák területén szereltessenek fel dolgozóik magánbeszc Igetéseinek lebo­nyolítására TMM—80-as ké­szülékeket — s ebben az eset­ben az új állomások létesíté­sénél fizetendő 30 ezer forin­tos belépési díjtól is eltekint. Legyen azonban bármeny­nyire is kiemelt, közönségszol­gálati szempontból elsőrendű feladata a Postának az utcai telefonálás körülményeinek megjavítása, nyilvánvalóan az erre rendelkezésre álló ősz- szeg is véges — nem mindegy tehát, mennyibe is kerül egy- egy készülék. A mostani, évi ezres nagyságrendű gyártás azonban valószínűleg nem teszi lehetővé a Mechanikai Műveknek az importtal ver­senyképes ár kialakítását. Mint azt dr. Szőke Dezső ke­reskedelmi igazgató elmondta, az évi ezer darab nemhogy nem nyereséges, hanem nem is gazdaságos, hiszen szakiro­dalmi becslések szerint is legalább tízezer darabnak kel­lene készülnie ahhoz évente, hogy a gyártó nyereséghez jusson. így aztán most meg­próbálkoznak az exporttal: a Mechanikai Művek megbízta a Budavoxot, hogy keressen értékesítési lehetőséget, első­sorban a harmadik világ pia­cain. Hazai vagy import ? Előfordulhat tehát, hogy a világ különböző sarkain ma­gyar utcai telefonokon beszé­lik majd meg egymással gond­jukat, bajukat az emberek, s idehaza pedig a saját gyárt­mányunknál jóval korszerűt­lenebb import készülékeket találunk a fülkékben — ezt azonban nem kell feltétlenül rossz dolognak tartanunk. Ha az egyszerűbb feladatokra az olcsó is jó, ám legyen, s az is előfordulhat, hogy a da­rabszám növelésével az MM is változtatni tud árain — a lényeg az, hogy végre hasz­nálhatók legyenek az utcai ál­lomások. Vandál úr ökle Erről azonban még mindig kétségeink vannak — de ez nem a gyártókkal vagy a Postával szembeni bizalmat­lanság. Van ugyanis egy har­madik, s alighanem főszerep­lője is ennek az ügynek: Van­dái úr őfelsége. Szomorú, de így igaz: a készülékek kivá­lasztásánál talán a korszerű­ségnél is fontosabb szempont, mennyire állnak ellen a ron­gálásnak, az esztelen pusztí­tásnak. Mikor Melbinger Miklós Irodájában megláttam az említett román készülék öntött alumíniumból készült házát, robusztus felépítést, valóban azt hittem, ebbe az­tán minden rongálónak bele­törik a bicskája. Nem sokáig maradtam ebben a hitben. Távozván a posta-vezérigazga­tóság épületéből, kíváncsiság­ból kipróbáltam az előtte álló fülkében felszerelt készüléket: a néhány napja üzemelő tele­fonon máris megtalálták az egyik sebezhető pontot: ösz- szetörték a pénz bedobására felszólító lámpa védőburáját. Attól tartok, bármennyire is harmonikus lesz egyszer a ha­zai piacon a telefonok keres­lete és kínálata, az utcai fül­ke akkor is örök téma marad. Weyer Béla A Mechanikai Müvek készülékeit az abonyi egység gyártja. Erre az évre 10C0 darabot kér a posta Bozsán Péter felvétele Csomagokban Családi ház A már egyébként is szük­séges rekonstrukciók kereté­ben termékváltásra készül a veszprémi házgyár. Megte­remtik olyan, panelcsomagok előállításának feltételeit, ame­lyekből — az alapozást köve­tően — néhány hét alatt csa­ládi, sor-, vagy szalagházat le­het felépíteni. A 80—120 négy­zetméteres lakóegységek négy­zetméterenkénti költsége mint­egy 2000 forinttal olcsóbb lesz, mintha ugyanazon elemeket 10 emeletes lakóházak kiala­kítására használnák fel. A ter­vezők — mivel magánépítke­zésről van szó — számoltak az egyéni munka lehetőségé­vel, s így végül is sikerült összekapcsolniuk a korszerű ipari hátteret a jórészt csalá­di munkára alapozott magán­erős építkezéssel. A Dabasi Nyomdában készült tan­könyvekből sok ezer diák tanul or­szágszerte. Az idén 1500 tonna tan­könyvet állítanak elő. A csaknem négyszáz embert foglalkoz­tató üzemben modem technológiával dolgoznak. Iskoláknak Hulladékból értékek Tovább épül az olajváros A hírt örömmel hallottuk: a VI. ötéves tervidőszakban tovább gyarapodik a Pest me­gye gazdaságában is fontos szerepet betöltő, százhalombat­tai kőolaj-feldolgozó. Sok pénz-e 9 és fél milliárd forint? Valljuk be, soknak tűnik. Jól ismerjük azonban a Dunai Kő­olajipari Vállalat folyamatos, töretlen fejlődését, s azt az előrelátást és pontos tervezést is, amely az olaj város vezetőit jellemezte. Hétmilliárdos krakk Döntésüket, vagyis újabb beruházási céljaik meghatáro­zását most is megfontoltan, körültekintéssel készítették elő. mondta Sokorai István műszaki igazgatóhelyettes. Nézzük először, milyen új egységekkel gyarapodik az óriási kőolaj-feldolgozó! A Ma­gyar Nemzeti Bank 6 milliárd 300 millió forintot hagyott jó­vá egy krakküzem létesítésére; megfelelő, 20 százalék beruhá­zási tartalékalappal. Ez az üzem tehát 7 és fél milliárd forint bekerülési költséggel szerepel ma a vállalat teljes fejlesztési tervében. Igaz, a tervkészítők bíznak abban, hogy nem kell hozzányúlniuk a tartalékalaphoz. Hazai gépek? A krakküzem egymaga éven­te 1 millió tonna anyag fel­dolgozására lesz képes. Ponto­sabban : fűtőolajból kinyert krakkalapanyagból állítanak itt majd1 elő magas oktánszá­mú benzint, gázolajat és kü­lönféle petrolkémiai terméke­ket. Ez a létesítmény, az ed­digiektől eltérően, nem csupán tőkés tervek és tőkés licenc alapján épül, hanem — a gyártási technológiával együtt — a gépek, a műszerek és a szerelési anyagok nagy részét is tőkés parnerüktől vásárol­ják. Már megkezdődtek a tár­gyalások a vállalat külföldi partnerével és várhatóan a második félévben sor kerül a szerződések aláírására. Miután az előkészületek megfelelő ütemben folynak, a próbaüzem határidejét 1984. június végé­re tűzték ki. Sokorai István hangsúlyozta: szeretnék fel­használni nagyberuházásukhoz a hazai gépipar reprezentán­sait — legjobbjait — is, ily módon a legszükségesebbre csökkenthetnék az import be­hozatalt. S hogy lesz-e elegen­dő kivitelező a nagy munká­hoz? Az építést az eddig is megbízható Mélyépítő Vállalat százhalombattai egysége vál­lalta, új közreműködő viszont a DKV beruházásai sorában a jóhírű Vegyépterv, amely a létesítmény generálszerelő vál­lalata lész. Készül ugyanis a krakk- üzemhez több, nélkülözhetet­len. úgynevezett kiegészítő egység. Például <t teljes anyag- és energiaellátó rendszer; egy kénkinyerő, hulladékgáz-fel­dolgozó üzem; 43 ezer köbmé­ter tároló és külön három ki­sebb tartály a propilén táro­lására. Emellé még egy új vas­úti letöltő állomást is tervez­tek. Részletes fejlesztési tervet állítottak már össze a többi, a 2 milliárd forint gazdaságos felhasználására is. Ezt elsősor­ban exportfejlesztő és árualap­bővítő hitelként kapja a DKV; szigorú elszámolási kötelezett­séggel. Mire fordítják a pénzt? Csak néhány nagyobb tételt emeltünk ki a sorból. Mikrokristályok Már a jövő év végén üze­melni fog az a mikrokristályos paraffin-előállító üzem, ame­lyet 360 millió forintért létesí­tenek. Lehetőséget teremtve általa többek között a külföl­dön is keresett, értékes élel­miszeripari paraffin előállítá­sára. Épül majd két hulladék- hasznosító üzem: az egyikben a fáklyagázt dolgozzák föl, a másik pedig a keletkező ola­josiszap szétválasztására lesz alkalmas. S érdemes megje­gyezni : a két hulladékfeldol­gozó segítségével évente 60 ezer tonna fűtőolajnak meg­felelő terméket nyernek majd vissza Százhalombattán. Fontosnak tartják a kőolaj­feldolgozó vezetői az igen ér­tékes, aromás szénhidrogén­termelés erőteljes növelését is. Ezen a téren határoztak úgy, hogy a meglevő üzemeket, be­rendezéseket bővítik, alakítják át — új technológiák bevezeté­séhez. És hogy ezt a lehetősé­get mennyire fontosnak tart­ják, bizonyítja: 700 millió fo­rintot szántak az elkövetkező időszakban erre a célra. D. Gy. A kopott, szúette ajtókeretben álltam, mint egy padlóig érő ácsolt képrámában, néztem, hogyan dolgo­zik, hogyan rakja a csempéket egy­más. mellé a gyakorlatlan kezű fia­tal fickó. Furcsa volt. Kényelmesen kezébe vette az éjszaka vízbeázta­tott csempét, a vakolókanállal le­nyúlt a maiteres ládába, ráölelt egy maréknyi cementes habarcsot, rá­kente a csempe hátlapjára, majd a csempét a falhoz nyomta és játéko­san ráveregetett. Kész volt. Jöhetett a következő. És a csempesorra csem­pesor emelkedett. Észrevétlenül, váratlanul betop­pant Rudi bécsi, a csempézőmes- ter, a főnök. Gömbölyded alakja szinte betöltötte az ajtót. Kerek, pi­rospozsgás arca füléig mosolygott, amikor üdvözölt. A fiú főnöke felé lesett és dolgozott tovább. Nem vet­te észre, amit én, hogy Rudi bácsi jókedvét hirtelen mintha kisöpörték volna a lakásból. Szemöldöke egy­másba kapaszkodott, alsó ajka lej­jebb csúszott, mint égy zupás őr­mesteré az ánti világban. — Te mit csinálsz itt? — dörrent a fiúra. A csempe, a vakolókanál megállt a levegőben. A fiú meglepődött. Micsoda kér­dés ez? villanhatott át az agyán, de azért válaszolt: — Csempézek. Rudi bácsi ledobta ládányi táská­ját. Nem, nem mentem el, csak bel­jebb húzódtam a szúette keretből, hogy ne zavarjam a jelenet folyta­tását. A zavartan álló fiú kezéből ki­kapta a vakolókanalat Rudi bácsi, csuklóját kifordította, s a kanál fa­nyelét végighúzta a csempesoron, mint egy kölyök a száraz gallyat a léckerítésen. — Hallod? — kérdezte. Közelebb lépett a fiúhoz, busa fe­jét előrenyújtotta. A fiú nem mozdult. — Nem )— mondta. — Neeem? — kiáltott Rudi bácsi. — Hiszen úgy szól ez a sor, meg ez is — kopogtatta meg a felső két sort —, mint az orgona a Mátyás templomban az ostrom után. Na fi­gyeld csak — mondta a fiúnak és mégegyszer megismételte az előbbi mozd'’'atokat. — Na, hallod? — Nem — vonta meg a vállát a fiú kissé elcsodálkozva. — Nem? Hát te süket vagy? Ak­kor meg hogy akarsz te csempéző lenni ? — Nem vagyok én süket, Rudi bá­csi. De hogy jön ez ide? Rudi bácsi ledobta a vakolókana­lat. — Na, várj csak — mondta és vet­kőzni kezdett. Magára rángatta a munkaruháját, nagy táskájából előbukkant néhány szerszám is. Odalépett a maltereslá- dához, megkeverte a habarcsot, fel­emelt egy vakolókanállal, nézegette, majd lecsapta a maltert — Ez jó — jelentette ki és intett a fiúnak. — Gyere ide mellém. Most lassan húzom végig a kanál nyelét figyeld, ha zökkenő hangot hallasz, azonnal szólj. A fiú nem szólt. Rudi bácsi a csempesor felénél kétszer, háromszor elhúzta a fanyelet. — Itt, hallod, úgy szól ez a csem­pe, mintha kongana. Mert alatta üreg van. — Lehetetlenség — mosolygott a fiú. — Minden csempét malterrel raktam fel, nem nyálaztam oda. — Lehet — bólintott Rudi bácsi, s a kanál hegyével máris kifordított egv csempét. A fiú elé tartotta. Az egyik szögleténél egy tojásnyi üreg táton­gott. — És ez mi? — Nem értem — mondta csodál­kozva a fiú. — Én, én ... — Te, te, persze arra nem figyelsz, hogy milyen a sor hangja. Pedig, és ezt jól jegyezd meg, a hang mindent elárul. Bosszúsan ledobta a csempéről a maltert. — Rosszul rakod fel a habarcsot. Mondtam, hogy egy kis gúlát teszel rá. De mindig egyformát. így ni — mutatta. — Aztán egy gyors mozdu­lattal a helyére teszed a csempét. Majd néhány koppintás, utána vé- gighúzod a kanál nyelét, ha tompa a hang és nem döccen a kanál nye­le, jöhet a következő Szóval, fiam, ehhez fül is kell. Zenéhez szokott fül. Amelyik megkülönbözteti a han­gokat. A fiú unottan, kissé bárgyún állt, nézte, hogy az öreg dolgozik, s úgy tett, mintha elgondolkozva hallgatta volna, hogy mit magyaráz. — Na — legyintett dühösen Rudi bácsi —, gyerünk, folytassuk. Ügy látom, kár itt minden szóért. Két tétova lépés után megállt a fiú. — Rudi bácsi. — Mi az? Nyögd már ki — szólt a fiúra anélkül, hogy ránézett vol­na. — Még nem mondtam, hogy vet­tem egy gitárt... — Gitárt? — kapta fel a fejét az öreg. — Meg ne lássam itt nálad. Ha legalább hegedűt vettél volna — tette hozzá szelidebben. — De elég volt a fecsegésből, gyerünk dolgozni. Gyorsabban szaporodtak a csem­pesorok. Rudi bácsi az egyik szemét mindig a fiún tartotta. Nem szólt rá, csak a vakolókanállal tolta el a csempét, ha nem tetszett neki a fiú által épített habarcsgúla. Az ablakhoz húzódtam. Cigaret­táztam, néztem a körút forgatagát. Kora délelőtt van, gondoltam, s mennyi ember kószál az utcán. Sza- badságos melósok vagy lógósok? Jó lenne egyszer vallatóra fogni őket. Rudi bácsi lépett mellém. — Hallotta? — mutatott a fürdő­szoba felé. — Hallottam — bólintottam. — Rágyújt? — Románc? Arra igen. Mélyen leszívta a füstöt, s közben beszélt lassan eregette ki a bodor gombolyagokat. — Ráncba kellett szednem, pedig a legjobb tanuló a kezem alatt. Gi­tárt is vett. Szóval nem lesz falra hányt borsó a szavam — mondta mosolyogva. Szippantott még egyet. Közben huncutul rámkacsintott, higgyem el, jó melós lesz a fiú. Bába Mihály: löslich Idcsl\ a cóempéző

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents