Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
1981. FEBRUAR 15., VASÄRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP 9 Tj'iatal város a kőolajfinomító és a hőerőmű tövében. E településnek — Százhalombattának — múltja alig, jelene s jövője annál inkább van. S alighanem ez jellemzi szellemi, s kulturális életét is. Hagyomány s örökség híján bontakozik az irodalom is; tucatnyi tollforgató fiatal próbálja megrajzolni ennek a sajátos magyar városnak az arculatát, s a benne élő emberek mindennapjait, életérzéseit. S miként a város — jövendő költői, prózaírói is fiatalok, innen vagy éppen túl a harmincon, kőolajipari szakmunkások, népművelők, tanárok. Nemrégiben sajátos kis műhelyt hoztak létre, irodalmi önképzőkör néven. Közülük néhányan már bemutatkoztak publikálva egyik-másik munkájukat, de vannak, akik eddig még csak asztalfiókjuknak rótták a sorokat. Ez alkalommal két költő és két prózaíró megismertetésére vállalkoztunk. M Ű H E LY JOVÁN LÁSZLÓ Hajdú-Biharban Zsáka községben született 1948-ban. Gyulán és Debrecenben végezte tanulmányait. Diákkora óta írogat, verseit az Egyetemi Elet és a Hajdú-Bihar megyei Napló is közölte. Négy esztendeje él Százhalombattán, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál dolgozik. KV ASS AI SÁNDOR Budapesten született 1947-ben, de Vecsésen töltötte gyermekkorát. Szakközépiskolát végzett, s esztergályos szakmunkásként a kőolajipari gépgyár dolgozója lett Százhalombattán. Itt alapított családot, s itt is telepedett meg. Brigádvezető, a kőolajipari beruházáson dolgozik. SZ1LAS1 GYÖRGY Budapesten született 34 esztendeje. Csepelen érettségizett, egy ideig laboránsként dolgozott, majd 1976- ban Százhalombattán telepedett meg. A Dunai Kőolajipari Vállalat hidrogénező üzemében táblakezelő szakmunkás. NÁNASl ZSOLT Budapesten született 1955-ben, érettségi után a vegyi műveknél dolgozott, később Gyálon tanított. Népművelő-könyvtár szakon diplomát szerzett, majd Százhalombattán a Barátság Művelődési Ház munkatársa lett. Verseit elsőként lapunk közölte. Szilasi György: Az irhabunda M argó behajtotta maga mögött az ajtót, ráfordította a kulcsot és megállt a naptól fakó konyhafüggönnyel szemben, azután irhabundáját, szőrmekucsmáját a fogasra csapta. Egy percig még undorral gondolt vissza a kabátra, amely több mint kéthavi fizetését zabálta fel a korrepetálási díjakkal együtt Mi a fenének nekem ez a kegyszer? — nézett a tükörbe ijedten, pedig tudta, tudnia kellett, hogy elvárja tőle a város, a szülői kar, a közvélemény és a teljes tantestület. Győzőnek több ízben kifejtette, hogy neki ebben a lagymatag közegben reprezentálnia kell, muszáj dögösnek lennie; az ember adjon magára, ha már számon tartott státusa van; rengeteg ismerőse, jóvagy rosszakarója, barátja viszont egy sem; neki itt és így kell előadnia magát — akár tökön-uborkán keresztül s — adni a jód szituáltat, az értelmiségit, akit nem tört meg a válás, sem az alattomos, kollegiális kis rúgások. Persze Győző ezt nem fogja fel, nem is akarja vagy nem is értheti, neki így kényelmes, így biztonságos; örül, hogy megszerzett egy független nőt, a főbérleti garzonjában, a lakótelep szeme- szája előtt, s ráadásul még pedagógus is. Ne akarj egyéniség lenni — mondogatja —, ússz szép csendesen az árral, helyeselj és bólogass, a derekadat pedig csak akkor húzd ki, ha már bezárult hátad mögött a lakásajtó. E lfordult az ablaktól, a tűzhelyre lökte a serpenyőt; a tegnapi hurka zsírja sercegett benne, de az étvágya régen elmúlt. Valahol mélyen a gondolatai alatt kóvályogtak a délelőtti tananyag törmelékei, meg a tanáriban, kapualjban, lépcsőháziban elcsípett félmondatok: — Na. szép kis nőre bízták a gyerekünket... — Kíváncsi vagyok, mire neveli őket. amikor a saját életét is csak elszúrni tudta... — Margóka, tudja, hogy magának formás feneke van? Ha én egyszer ... úgy ruha nélkül megsdmo- gathatnám... és Bókái megsimogatja, és holnap megint próbálkozni fog, és ezentúl mindig újra és újra, és meglehet, hogy egy nap ott találja magát a kezei között... Ügy látszik, ez már így törvényszerű, erről mindenkinek van mondanivalója; a házibulikon, vagy csak ismerős baráti körben menetrendszerűen feltűnnek azok a vadidegen, de mégis ugyanolyan pofák, s már a szemük villanásából érzi, hogy előbb-utóbb majd kötedességszerűen 'bejelentik: — Margó, tetszik a... Miáltal úgy vélik, részükről megtették, ami megtehető, tehát magától értetődő, hogy Margó betessékeli őket a garzonjába. Ez csak természetes, elvégre két éve már, hogy elvált, bőven lehettek kalandjai, és nem létezik, hogy időnként ne kívánja. Honnan vehetné magának a bátorságot, hogy szájontöröljön prominens személyeket, mellesleg tisztességes családapákat? K ivette a tojásokat a hűtőszekrényből és dühödten berúgta az ajtaját, amitől az újra kinyílt, tenyerében saétmállott egy tojás, bevágta hát az egészet a szemétbe, az épet is, azután minden átmenet nélkül bőgni kezdett Valahogy másképp kellene — motyogta maga elé, közben az idegesNánási Zsolt verseiKép Elszakadt gyeplők a határban, keringenek vak mezők. Hazugságból font lovak patája felveri a rosszul-alvók tömegeit, s alvatlan szarkalábak tekingetnek a valóság sötétjében. A bolond Zöld lámpák fényében Tülkölő vízcsapok alatt Megállva az időben Fejemet áztatom Rokka-fonta rézfonalat Rézlányka Keresem arcodat a sötétben Valamikor Kerestem asszonyok vérében, valahol a távoli léptek koppanásában, a szétbomlott hajfürtök lugasában, felszólító módban. Jován László versei'• Változás ségtől csuklás fogta el, őrült keresésbe kezdett egy papírzsebkendő után, táskájából a linóleumpadlóra borított mindent, de a zsebkendő nem volt a kacatok között, akkor az irhakabétja után kapott, mire az akasztóstól leszakadt a fogasról. Párás szemmel bámulta ezt a szörnyet, ezt az oc&mány szőrös dögöt, a viselésre szánt hama behe- mótot, kimunkált fehér prémhurkád- vai, amiből a megtestesült megalá- zottság és engedelmesség röhögött rá, amitől lassan élete is hozzáidomult a falakhoz és kocka alakot öltött, mint a szoba: csupa sarok lett, csupa hulló vakolat, csupa lélektelen máz. A z elkeseredés elemi erővel tört ki belőle — azért sem fogják maguk alá gyűrni ezek az állatok, sem Bókái, sem a többi — és most már bőgött — marokszám tépte ki a bunda fehér szőrét, előbb teljes erejéből rátaposott, azután eszeveszetten szaggatni-cibálni kezdte a varrásoknál. Mától pedig Ilyen a minden: fehéregér vágy a ketrec a minden pedig fehéregér mától s a fehérebből fehér eb lesz: komor dór komondor a vágy. iProfán szonett vakon fontam fantom koszorúját a szurokfeketét (jaj szolga szép) már az Is nyereség ha elhagysz s minden pillanatban egyedül talál a múlt. Kihullt kezemből egy kéz, meleg (s mikor neked?) Tekinteted már nem keres, mást vezess hűtlenebbet Jelent útjaidon. Szó vlssna ne adjon — emlék — úgy rohanjon talpam alatt az út kút meg ne itasson szertelen arcom ne mossa eső (száz szerető) unt (szomorút látva tükrödben) Narcissusom. Kvassai Sándor: Útelágazás Hetven, nyolcvan, kilencven —a sebességmutató egyenletesen kúszott fölfelé. A kocsi sötétséget vágó szemei lassan elhalványultak, fényük éle szétfoszlott az aszfalt szürkeségén. A nap első sugarai végigfutottak a még alvó tájon, megcsillantak a szélvédő üvegén, s elvesztek a szem sötétjében. Jobboldalt az útmenti erdősáv takarta el a kilátást, sárga levelek tömegével hintve be az utat. Balra a leégett tarló fekete foltjainak körvonalad bontakoztak ki. A táj csendjét csak a motor surrogása, a gumiabroncsok sivító hangja, s a kopaszodó fák ágairól felröppenő varjúse- íreg károgésa törte meg. Tekintete végigfutott az úton. Messze a látóhatár peremén, egy világos folt úszott — vele egy irányban —, az úttest szürke szalagján. A gázpedált ütközésig nyomta. A motor tompa hörgő hangot adott, s enyhe remegés futott át a fémrészeken. A sebességmutató már-már elhagyni készült a műszerfalat, a felezővonal vibrálása összefüggő fehér kígyóvá változott. Az út enyhe ívet szelt, s mikor újra egyenesen futott előre, párszáz méterrel maga előtt meglátta. Régi, színehagyott jármű volt, talán. ha hatvannal mehetett, s kékesfehér füstöt pöfékelt. Irányjelző balra, hosszú ív — oldalra nézve egy pillanatra látta a vezetőt, egyedül volt. Ráncos arc. görnyedt hát, görcsösen megmarkolt kormány. Száját nyitva felejtette, vagy éppen motyogott masában valamit. Nem nézett vissza. Mereven az úttestet bámulta. A két kocsi gyorsan elsuhant egymás mellett, s már csak a tükörből tudta kibetűzni az ütött-kopott rendszámtáblát. Néhányszáz méternyi előny után levette lábát a pedálról, hagyta, hogy a sebesség hatvan kilométer alá csökkenjen. Eny- nyivel mehetett amaz is, s a tükörbe tekintve hátranézett. Az út üres, csak néhány levelet kerget maga előtt a szél. Visszakapcsolt, már éppen, hogy csak gurult a kocsi. Hátrafordult, alaposan körülnézett. Biztosan megállt — gondolta —, de tompa feszülést érzett a gyomra alatt. Lehúzódott az útpadkára, a motort le sem állította, még az ajtó is nyitva maradt, annyira sietett. Visszafelé átment a túlsó oldalra, hátha onnan észreveszi. A távolban varjak sétáltak az úton, fel-fel rebbentek. A hűvös hajnali szél befúrta magát rövid kabátjába, fázósan toporgott. kezeit dörzsölte, óráját nézegette, majd egy hirtelen elhatározással beült a kocsiba és megfordult. Talán egy kilométernyit haladt visszafelé, amikor meglátta. Az autó mélyen beékelődött az erdősávba, orrával egy vastagabb fának támaszkodott. Körülötte az avaron a milliónyi darabra tört szélvédő szilánkjai verték vissza a nap sugarait. A férfi — fejét oldalra hajtva —, mintha csak aludna — a motorháztetőn feküdt. Tágranyüt mozdulatlan szemmel az úttestet nézte. Kissé nyitott szájából piros csík futott le a sárvédőn, s a kerék körül megfestette a sárguló leveleket. Megállt. Cigarettát kotort elő kabátja zsebéből, rágyújtott. Lázasan próbálta felidézni az előzés pillanatát. Máskor oly pontos emlékezőtehetsége most mintha cserbenhagyná. Csak arra emlékezett, hogy megelőzte. Pont itt. Ezen a helyen És utána — igen. most máir határozottan úgv emlékezett. hogv utána hátranézett, és ... már nem látta! Lehet, hogy túl közel ment? Akkor ő... — riadt meg a gondolattól. — Mennyivel ment? — kérdezte a vizsgálóbíró. — Kérem én .... — Nem tudja, hogy az országúti sebesség csaik nyolcvan kilométer? — Igen, de... — ön olyan sebességgel vezette a kocsiját, hogy az idős ember megijedt, félrekapta a kormányt... Felszisszent. Fájdalmat érzett az ujjai között. Csodálkozva bámult a tövig égett cigarettára. Még egyet szippantott, letekerte az ablakot, s kidobta. A csikk az úttest szélén egy zömök betontuskó mellé esett, ötvenhat, olvasta le a kilométerkőről. Néhány perc alatt hazaérhet, ha közben senki nem jön! Gyors pillantást vetett hátra, a sebességváltófogaskerekei némán kapcsolódtak egymásba. Otthon vizespohárba konyakot töltött. Kétszer is. Csak a cipőjét rúgta le, úgy feküdt az ágyra. Másnap reggel, amikor felébredt, s lekászálódott az ágyról, észrevette az újságot a földön, a postás már bedobta. Remegő kézzel hajtogatta szét, a baleseti rovatot kereste A 85-ös országúton az 56-os kilométerkőnél a CA 39—40 rendszámú személygépkocsi leszaladt az úttestről, s egy -fának ütközött. A baleset a vezető hibájából következett be, akit az orvosa már korábban eltiltotta a járművezetéstől, súlyos betegsége miatt Az idős ember az orvos megállapítása szerint a fának- ütközés előtt már meghalt. Könnyed mozdulattal dobta az asztalra az újságot, de amikor az üvegért nyúlt, hogy eltegye, keze félúton megállt. Két ujja sebes volt, tegnap megégette a cigaretta.
