Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

tí'ffFT 4$ gr x/untm 1981. FEBRUÁR 15., VASÁRNAP És a daru csak dőlt, dőlt... Zuhanás huszonhárom méterről Újsághír: Szigetszentmik- lóson november 4-én a la­kótelep építkezésén feldőlt a Pest megyei Állami Épí­tőipari Vállalat toronyda­ruja. Kezelőjét nyolc na­pon túl gyógyuló sérüléssel kórházba szállították. Csaknem három hónapi be­tegállomány után több mint két hete kezdett dolgozni Kesz- ler Mihály, a PÁÉV darusa, ű az, aki néhány pillanatra számot vethetett mostanig le­pergetett 31 évével — s az­után behunyta a szemét. Igaz, a tragédia néhány másodpere alatt bekövetkezett, s , most, hogy felidézi, remeg a hang­ja. Nem érzeleg, csak el­mondja, mi történt. Zuhanása — 23 méter magashói —, előtt, alatt és után. Nem keresgéli a szavakat. Lecsúszott póklábak — Kedd volt. Éppen egy héttel előtte állították üzem­be a toronydarut. Az a hetem nagyon rosszul sikerült. Tra­gikus körülmények között meghalt az apám, a bátyám pedig váratlanul kórházba ke­rült. Kit ne viselt volna meg mindez? Az orvos nekem is azt tanácsolta: néhány napig ne dolgozzam. Három napi hiányzás után azonban úgy éreztem: teljesen megnyugod­tam. így is mentem be. hét­főn reggel. Szóltam a műve­zetőmnek: itt vagyok, megjöt­tem. Mondta; menjek ki a te­repre és csináljam, amit kell. Aznap semmit nem kellett emelni, csak próbálgattam a gépet. Az volt az érzésem, va­lami nem stimmel, akkor sem, ha a főnököm, Belovics Béla azt mondta, hogy jó. Még ott­hon is panaszkodtam a felesé­gemnek. Kedden reggel ismét jelent­keztem az irodán. A műveze­tőm azzal küldött ki, ha vala­mi jön, szóljak, ad kötözőt. Tudja, aki felköti a terhét a darura. Egy ideig csak téblá- boltam, aztán érkezett egy üres teherautó és azzal egy autódaru. Egy korábban szét­bontott darupálya elemeit akarták elvinni. Igenám. de a kis daru nem tudta rendesen megközelíteni a rakományt. Én ajánlkoztam, hogy segítek. Az igaz. eszembe sem jutott, en­gedélyért menni, a műveze- tőmhöz. Egyszerűen csak igyekeztem fel... a darufülké­be. Fölértem, elhelyezkedtem és lenéztem. Le is kiabáltam, hogy ne terheljenek túl, csak hat darabot emelek. Amikor először ráakasztották a terhet, nem tudtam rendesen meg­emelni. Ismét szóltam, mire megigazították. Megkezdtem az emelést, ment is rendben, de egyszerre érzem: kimozdul alattam a daru. Az ember el­ső reflexe, de így is tanítják, hogy meg kell szabadulni a tehertől. Eldobtam tehát a súlyt, de megrettenve észlel­tem, hogy a daru mégsem ke­rül egyensúlyba, hanem két hátsó póklába lecsúszik a sín­pályáról. Mikor az ellensúly hátra rántotta a óévet, az dől­ni kezdett. Hátrafelé. És a da­ru csak dőlt. dőlt... Gondolkodni nem volt időm. de felmértem: az ülésben nem maradhatok, s valahol a fül­ke elején kell elhelvezkednem. Minden erőmmel n keresztme- revitőbe kapaszkodtam és ösz- szehúztam magam, amennyi­- re tudtam. Először egy nagy csapódást éreztem, azután egy másikat, kisebbet. A földön már tisztán hallottam az em­berek kiáltozását, s amikor kiszedtek a fülkéből ordítot­tam. A fájdalomtól. Ügy érez­tem, eltört a gerincem, e Ep test — ép lélek? Nem tudom honnan, de pil­lanatok alatt előkerült egy orvos; injekciót adott s igen hamar megérkezett a mentő is. Pestre vittek > kórházba. Nem akartam elhinni, hogy megmenekültem! Másnap ugyanis a röntgenfel vételez után megtudtam a jó hirt: csak az egyik csigolyámon ke­letkezett egy vérömleny. Hét nap után ki is engedtek a kórházból. Igaz, továbbra is fáit a gerincem, állandóan feküdnöm kellett, egyedül fel­ülni sem tudtam. Most nem­rég viszont ismét megröntge­neztek és nem találtak semmit. Nehéz munkát ugyan nem vállalhatok, de megúsztam. Ép testtel... Nem mindennapi a hír. Minden jó érzésű ember örült, hogy a darpkezelő nem vesz­tette életét. Keszler Mihály viszont azt mondja: ha meg­haltam volna gyászolnak, saj­nálnak a vállalatnál. Viszont, hogy élek, haragszanak rám. Amikor a kórházból hazake­rültem, másnap eljöttek hoz­zám. A munkavédelmi felelős és még valaki. Felvették a baleseti jegyzőkönyvet. Tu­dom, engem hibáztattak. De az is fáj, hogy azután többet sen­ki felém sem nézett. Január 26-án lépett újra munkába Keszler Mihály. Ak­kor tudatták vele, hogy meg­indítják ellene a vállalati fe­gyelmi és kártérítési eljárást. Építésvezetője pedig kertelés nélkül közölte: míg itt én va­gyok a vezető, te darura töb­bet nem ülsz­Éjszakai töprengések Kérdések izgatnak. Elsősor­ban az. aimd feltehetően olva­sóinkat i.s; — Felelősnek érzi-e magát a balesetért? Gyors, határozott a válasz: — Nem érzem magam bűnös­nek. Sem azt, hogy hibáztam volna. Mi okozhatta a tragé­diát? Én is törtem rajta a fe­jem éjjeleken át. Lehet, hogy rossz volt a túlterhelés-sza­bályzó. Most ugyan már véde­kezésnek hangzik, de más, több szabálytalan dolgot is észrevettem. Például: nem voltak csavarokkal rögzítve a daru hátsó póklábai. Kérdez­tem is a gépészeket: miért? De csak azt felelték: mert nem kell. Vagy a másik: a darupálya könnyűszerkezetes volt. nem ilyen toronydaruhoz való. Ennek ugyanis a sínszé- lessége csak 5 centiméter kö­rüli. Úgynevezett nehézszerke­zetes darupálya kellett volna. 7—8 centis sínekkel. És tudo­másom szerint nem is minősí­tették a darut hivatalosan — csak házilag, vállalaton belül. Különben is használtan vet­ték, a vállalat újította fel. Az újságíró nem lehet bíró. E sorok írója sem ítélkezik. Nem is okoskodom. De ki­mondom. amit gondolok: — Ha mindezt észlelte, miért ült föl a darura? Miért koc­káztatott? Miért nem szólt a Távoli holdra menekülünk? Ha meghal a Nap Ha a Nap 3—5 milliárd éven belül vörös óriássá puffad, amikor is százszor-ezerszer több energiát fog szétsugározni, mint ma, a Földön minden élet elpusztul. Az emberiségnek — ha akkor egyáltalán létezni fog — nem feltétlenül kell retteg­nie a világ pusztulásától: elméletileg kiút lenne az Uranus egyik holdjára való átköltözés, amely akkor annyi napsugár­zást kap, mint most a Föld. így nyilatkozott a München köze­lében levő Garching Asztrofizikai és Földön kívüli Fizikai Intézetének munkatársa. Erich Rieger. Az Uranus holdjai azonban nem túlságosan alkalmasak az emberiség befogadására. Ezek tömege ugyanis lényegesen kisebb, mint a Föld Holdjáé, ennélfogva ott aligha találnánk leszállóhelyet. A Saturnus Titán nevű holdjának és a Neptu­nus Triton nevű holdjának talán megfelel a légköre a Földről elmenekült embereknek. Egy biztos: a Nap halála meg vagyon írva. A jelenlegi in­tenzitással addig sugározhat, amíg a központjában levő hidro­génmennyiség kitart. művezetőjének, vagy bárkinek, aki illetékes lehetett a cselek­vésben ? Se pénz — se gép Csak sokára válaszol. — Nézze! En nehéz fiú va gyök itt a cégnél. Mármint úgynevezett nehéz fiú. Csak tavaly júniusban kerültem a vállalathoz. Előtte Pesten dol­goztam, de belefáradtam az örökös utazgatásba Tököl és, a munkahelyem között. 1967- ben szabadultam emelő- és ra- kedógépészként, azóta jósze­rével csak darut vezettem. Mindig elégedettek voltak a munkámmal. Amikor jelent­keztem a PÁÉV-hez, természe­tes,en darusnak jöttem. Ügy is vettek fel. Megállapodtunk: húsz forint órabér, plusz 25 százalék pótlék. A szigetszent- mi'klósi építésvezetőségre ke­rültem, de nem volt daru. Egyet éppen javítottak, azt szánták nekem. Épp ezért a Csepel Autógyárban kaptam munkát, ott van egy kis építő­részlegünk. Kezeltem a komp­resszort és csináltam mindent, amit kellett. S közben egyre csak vártam — a darura. Hiá­ba. Viszont az ígért pénzt sem kaptam meg, hónapokig 18 forintos órabérrel számolták el. Igazságtalannak érzem, hogy valamiről nem tehetek, de én járok rosszul. A válla­lati munkaügyi döntőbizottság helyt adott a panaszomnak, és visszamenőleg is megítélte a 20 forintos órabért. Természe­tesen a pótlék nélkül. Ilyen előzmények után következett be, hogy végre darura kerül­hettem, novemberben. Nem mertem szólni, hogy ez se jó, az se ió. Gondoltam', egysze­rűen mást ültetnek a gépre. Azt mondták: a daru hibátlan, üzemiképes. Tudomásul vet­tem. Hogy vitatkozhattam vol­na a művezetőmmel, a terüle­ti gépészünkkel7 — Inkább vállalta a ve­szélyt? — Nem gondoltam, hogy baj történik. Általában arra senki sem számít előre. — Vezetne-e úira. szívesen? — Ügy érti, félek-e? Nem félek. Most ugyan bukott da­rus vagyok, de remélem, tisz­tázódik a helyzetem. Darus szeretnék lenni továbbra is. A vállalati jegyzőkönyv sze­rint Keszler Mihály egyértel­műen hibás a baleset bekövet­keztéért. A gépész nem adta még át üzemelésre a darut; jóhiszeműen, de vezetői jóvá­hagyás nélkül emelt a darus; túlterhelte a gépet. És még valami: szerepet játszhatott a vezető idegállapota is — amit családi körülményei idéztek elő. Az okozott kár több mint 100 eaar forint. Ügye bíróság elé kerül, s akkor kiderül, hogy valóban egyedül fele- lős-e? Addig valószínűleg a fegyelmi eljárást sem fejezik be a vállalatnál. Csak nem ülhet darura. Dodó Györgyi Februári vizeken A Magyar Ter­mészetbarát Szö­vetség vízi szak­osztálya évadnyitó, jelvényszerző vízi túráját Sümeg mellett, a Meleg­víz-patakon ren­dezte meg. A több mint nyolcvan magyar hajó mel­lett néhány cseh­szlovák vendég is részt vett a túrán. Tóth Gyula felvétele Kovács és bűntársai Csak malomkövet nem loptak Mi most már jóban vagyunk a Miskával — Az elvtárs a huszonnégy ember ügyében jött — mond­ja a tsz elnöke Mészáros András. — Huszonöt az — teszi be az ajtót a jogtanácsos. Épp itt az ítélet az asztalomon. Ko­vács Lajos és 24 társa. Ha írni akar erről, javaslom olvassa el. Abból mindent megtudhat Legalább ötven oldal. — Köszönöm, de inkább körülnéznék. Félmillió forint a kéményben Tavaly februárban letartóz­tatták Kiskunlacházán a Pető­fi és a Kiskun tsz négy dol­gozóját. Rebesgették, egyikük kéményében félmillió forintot talált elrejtve a rendőrség. A füstölés kifüstölóssel folytató­dott: hamarosan következtek a többiek. Traktorosok, rako­dók. állatgondozók, éjjeliőrök, ágazatvezetők, avagy ahogy Kiskunlacházán mondják; — Egy egész tolvaj maffia. — Kovács és vircsaftja, — A táposbrigád. Remek panoráma nyílik a bűnügyre a Kiskun Tsz szarvasmarha-telepéről. Em­ber magasságú dobogón ál­lunk, előttünk letarolt kukori­caföld, vasútállomás, kocsma, mögöttünk istállók. Valameny- nyi a lopássorozat egy-egy ob­jektuma. Prédák Loránd állattenyész­tési f őágazatvezető: — Volt egy főnököm, ő mondta mindig, amit el lehet vinni, azt úgyis ellopják, amit nem, azt megrongálják. Néz­zen körül itt nyáron, a kerí­téstől tíz lépésre már kukorica van. Én csak 78 óta vagyok a Kiskunban, de a tengeriben számtalan esetben találtunk zsákokat tele táppal. Egysze­rűen kilopták az állatok elől az önetetőből. Ha eljut a ku­koricásig a tolvaj, még heli­kopterről sem venni észre. Előfordult, hogy mégis meg­fogtunk valakit a tengeriben egy zsák mellett, mire az il­lető azt mondta, ő csak a szükségét végzi... Nem lehet mindenki mellett egy rendész. Körbesétálunk a telepen. Egyetlen emberrel találko­zunk, ő is éppen távozik. A kb. 8 méteres hátsó kapu ki­tárva. A kerítést 15—20 mé­teres szakaszon elbontották, napokkal korábban a dózer ott tolta ki a trágyát. Egy tehén az istálló előtt bóklá­szik. úgy tetszik bárki elvezet­hetné. — A megyei főkapitányság szignalizációja nyomán meg­tettük a szükséges biztonsági intézkedéseket — jut eszem­be a jogtanácsos, dr. Tóth Mi­hály megnyugtató mondata. Űj lakatokat szereltünk fel, a kerítést ha kell akár hetente rendbehozzuk. — gondoltam a Akkor jó központban. Most viszont több helyen is lyukas, búvónyílásos, letapo­sott kerítést látni. Hogy van ez? Mire való a puha gitt? Kovács és bűn-társai (többek között a kiskunlacházi Papp István, Nagy Géza, Samu Mi­hály, Holi József valamint a szigetszentmártoni Márkus László) nem kizárólag a Kis­kun Tsz vagyonát dézsmálták, bár a legnagyobb érvágást ez a szövetkezet szenvedte el. Az öt éven át működő bűnszö­vetség egy fél járásnyi terüle­ten fosztogatott. A károsultak listáján egymást követik a környékbeli gazdaságok: a Kiskunsági ÁG, a dömsödi Dózsa, a ráckevei Aranyka­lász és a kiskunlacházi Pe­tőfi. Loptak zsákszámra: cukrot, tejport, fűszerpaprikát, kacsa­tápot, marhatápot, csövesku­koricát. Éjszakánként a nyi­tott hodályoktoól gépkocsival birkákat, anyajuhokat szállí­tottak el. Valaki leemelte és hazavitte az egyik karám be­járati ajtaját is. Volt egy raktár, annak az üvegezett aj­Munkaügyi viták Maga felé hajlott a vállalat keze Üzemi baleset ért egy front­fejtés: vájárt. Tekintve, hogy bekövetkezéséhez maga is hozzájárult — ötvenszázalé­kos kármegosztás alkalmazásá­val —, a bányavállalatot jára­dék fizetésére kötelezték. Az összeget a frontfejtésen dolgo­zó vájárok átlagkeresetének alapulvételéhez állapították meg. Később a vállalat a rok­kanttal közölte: ötvenhárom éves korát és magas vérnyo­mását figyelembe véve. a baleset előtti munkaköre betöltésére nem volna al­kalmas, ezért a járadék összegét nem a frontfejtő, hanem a fenn­tartó vájárok átlagkeresetének figyelembevételével szabta meg. Egy évvel később a rok­kant részére a társadalombiz­tosítási szerv korkedvezmé­nyes öregségi nyugdíjat álla­pított meg. Ezek után a vál­lalat és a rokkant között per keletkezett, amelyben a volt munkaadó által fizetendő já­radék összege felől kellett dön­teni. Az alsófokú bíróságok el­lentétes ítéletei ellen emelt törvényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság az ügyben új eljárást rendelt el. Az üzemi baleset következ­tében a rokkant frontfej tési vájári munkára való alkalmas­ságát elvesztette — hangzik a határozat. Munkaügyi minisz­teri rendelet értelmében, el­maradt jövedelem miatt azt a kárt kell megtéríteni, ami munkaképtelensége, vagy a dolgozót azáltal éri, hogy munkaképessége csökkenése folytán korábbi keresetétől el­esik. A kár összegének megál­lapításánál mindig a baleset előtti munkakör­ben elért, vagy elérhető átlagkeresetet kell alapul venni. Ettől akkor sem lehet eltérni, ha a dol­gozó később egészségi állapo­tában — a balesettől független, természetes okból — bekövet­kezett változások vagy életkor előrehaladása folytán korábbi munkakörét nem tudná betöl­teni. Ebből következik, hogy a vállalat által felhozott okok, vagyis hogy a rokkant egészsé­gi állapota időközben rosszab­bodott. vagy életkora miatt frontfejtési munkára nem vol­na alkalmas, a járadék módosítására nem szolgálhat alapul. Annak a feltételezésnek pedig hogy a frontfejtő vájári mun­kára alkalmasságát később — egészségi állapota és kora miatt — amúgy is elvesztette volna, a járadék módosítása szempontjából nincs lehetősé­ge. I tájából a puha gittet kikapar- . ták-visszakenték, így közle­kedtek ki-be. — Valamikor kis tételekkel, talán öt-tíz kiló táppal kez­dődhetett. Később nyilván vérszemet kaptak, amikor lát­ták. egy-egy műszakvezető is szól a traktorosnak, hogy ezt a zsákot vidd nekem haza. So­kan még a háború előtt az in­tézőtől meg a számadótól ta­nultak meg lopni. Mert ugye az intéző meg a földbirtokos­tól lopott... Az előző mun­kahelyemen egy ember azzal dicsekedett, hogy maga az el­nök segítette, persze tévedés­ből, vállára a lopott tengerit. Sokszor virtus lopni. Van olyan gazdaság a közelben, ahol az egyik vezető kijelen­tette: márpedig itt kérészét nem lesz, mert az emberek úgyis hazahordanák a primőr- paprikát. — Karácsony előtt pár nap­pal szabadultak előzetes letar­tóztatásból Kovácsék, Hogyan fogadták őket a faluban? — Sokan úgy voltak vele, hogy ezeknek pechük volt, megbuktak — feleli Almási Gyula telepvezető. Kovácsot nem jogerősen há­rom évi, a név szerint említett másik öt személyt másfél—két évi börtönre ítélte nem jog­erősen a bíróság. A többi ti­zenkilenc terhelt felfüggesztett szabadságvesztést vagy pénz­büntetést kapott. Leszedték a ko/ompot Több termelőszövetkezetnél is nagyobb veszteség érte Hol­lóst József önálló gazdálkodót. Az ítélet szerint kilenc, Holló- siék szerint ennél háromszor több birkát loptak el öreg­szállási tanyájuk nyitott ka­rámjából. Hollósiné ehhez ké­pest derűsen mesél: — Leitatták, teljesen leré­szegítették az uramat itt a halasi kocsmában. Amikor már alig tudott járni, hazakí­sérték. Azután mentek ki a tanyánkra. Egyszer meg itt volt a háznál a jószág. A fér­jem éppen hajat mosott, s be­bújt a subába. Mii a gyerekkel tévét néztünk. Közben az ud­varról, alig pár lépésre tőlünk elhajtottak négy birkát. A nagynak leszedték a kolompot a nyakából, hogy ne zörögjön az éjszakában. Amikor lebuk­tak, a Samu Miska odajött a férjemhez, hogy ne haragudj Józsi bátyám, mi hordtuk el a birkát. Mert különben a Mis­kát jól ismerjük. Az uramtól tanulta a juhász szakmát. — Na és erre maguk? — Az uram azt felelte, na hát Miska, akkor én is elhajt­hatnék egy bocsáss megért a szomszédból egy birkát. — Harag? — Harag? — nevet Hollósi­né. Hát az már odavan. Mi most már jóban vagyunk a Miskával. Itt faluhelyen ez tudja másképpen van. Egy-két hétig dühös az ember, de az­tán azt mondja, na, jól van. És gondolom, itt egy korsó sör következik ... Aztán még . egy... Babus Endre *

Next

/
Thumbnails
Contents