Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-06 / 4. szám

1981. JANUAR 6., KEDD op Tallózás a versenynaptárban Nyok fejezet — Az eddigi leggazdagabb tömegsportverseny-naptár a mostani — újságolta Lendvay Ákos, a PTSH munkatársa. Az eseménybővítést a nyolc feje­zet jól tükrözi. Az első részben a sportünne­pélyek és sportnapok szerepel­nek. Egy téli ízelítő. A KISZ Pest megyei bizottsága, a bu­dai járási sportfelügyelőséggel közösen február 7-én a műjégpá­lyán téli sportnapot ren­dez. Kora délután mintegy két óra hosszat vehetik birtokukba a jégtükröt a korcsolyázók. A második fejezet a mun­kahelyi olimpiával foglalko­zik. Ez tulajdonképpen a szak­mai sportnapok 1980-ban be­vezetett új elnevezése. A ME- DOSZ, KPVDSZ, a TESZÖV, a HVDSZ, az orvos-egészség­ügyi dolgozók szakszervezete — valamennyien elkészítették műsorukat. Az események lép­csőzetesen zajlanak, a házi­versenyektől a járási, városi döntőkön át a megyei finá­léig. (Érdekesség, hogy a Va­sas és a közalkalmazottak szakszervezetének program­járól nem hallottunk.) A harmadik fejezetben az iskolai sport, a negyedikben a spartakiád eseményei sora­koznak. A téli, s a nyári sparta­kiád döntője egyaránt Gödöllőn lesz. Február 21-e a téli küzdelmek (asztaliteniáz és a sakk) dá­tuma, augusztus 16-a pedig a nyári számok fináléját jelenti. Az úgynevezett egyéb ese­mények — az ötödik pont — is sok lehetőséget kínálnak a felüdítő testmozgásra. Január 18-án Törökmezőn lesz a sí- zők és szánkózók randevúja, 24-én pedig Kemencén pattan­hatnak ródlira, csatolhatnak sílécet a havas sportok ked­velői. Ünnepi túrák, így áp­rilis 4-én a vöröskői, egy nappal később az isaszegi em­léktúra várja a kirándulókat. Az úgynevezett családi séta, mint elnevezése is mutatja, a szülőket és csemetéiket invi­tálja a természetbe, pontosab­ban Páty környékére március 22-én. Ebbe a kategóriába tar­tozik az április 26-i Hárs-he- gyi hegymászó bemutató isr amelynek a Szentendrei Petőfi a gazdája. Míg az ötödik fejezet ki­rándulásai elsősorban ünnepi évfordulókhoz kapcsolódnak, a hatodik szakasz a természet- járók más eseményeit foglal­ja össze. A motoros turiszti­ka fellendítése jegyében a mo- nori ügyességi verseny, vala­mint jó néhány motoros ta­Még nem dőlt el Ki lesz Uruguay ellenfele? Sok baj van az argentínai VB-n bevált „Tangó” labdá­val. Az Argentína—NSZK meccsen már 10 perc múlva cserélni kellett, míg az Olasz­ország—Uruguay találkozón már el sem kezdték ezzel a játékot. Egyébként rengeteg kritika éri az uruguayi—olasz találkozó játékvezetőjét, a spanyol Gurucetát. Sokan részrehajlónak vélték, a FIFA vezetői pedig gyengekezűnek titulálták. Montevideóban a mini lab­darúgó-világbajnokságon az Argentína—Brazília találkozó 1-1-re végződött. Ebben a cso­portban a továbbjutás még nem dőlt el, mert ha a brazi­lok legyőzik a nyugatnémete­ket, gólkülönbséggel csoport­elsők lehetnek, s akk.tr január 10-én ők játszanak Uruguay csapatával. Argentína—Brazília 1-1 (1-1). 65 000 néző. V.: Linemayr (osztrák). Góllövők: Marado­na, illetve Edevaldo. A második csoport sorrend­je a január 7-i Brazília— NSZK mérkőzés előtt: 1. Ar­gentína 3, 2. Brazília 1, 3. NSZK pont nélkül. Az első szövetségi nap Januári rajt a szorítóban Jó néhány Pest megyei sportszövetség hétfőnként tartja szövetségi naipját, így mostani összejövetelük egyben évnyitó is volt. Kosarasok, röpösök, labdarúgók, ökölví­vók, tornászok köszöntötték egymást az idei „premieren”. A labdarúgó-szövetség „kép­viseletében” elsősorban játék­vezetők voltak. Szervezik a szokásos játékvezetői tanfo­lyamot, melyre január 18-ig lehet jelentkezni a PTSH cí­mén (Bp., V. Steindl Imre ut­ca 12.). Néhány sportágban áttérnek az őszi—tavaszi bajnokságra. A kosárlabda is idetartozik, s az évnyitó megbeszélésen el­sősorban a tavaszi harmadik „félidő” lebonyolítása volt a téma. A tavaszi viadal az 1980. évi első két félévhez kapcsolódik. A bajnoki küzdelmeket megelőzően az MNK-mérkő- zések szólítják porondra a csapatokat, február 15-től március 15-ig. Az ökölvívók megbeszélését tisztújítással kötötték össze, most választották meg a szö­vetség új vezetőségét. Elnök: Újvári József, elnökhelyettes: Andics Ferenc, főtitkár: Tó­háti László. Kinevezték a bi­zottságok új vezetőit is. Január végén kezdődik a megyék válogatottjait mozgó­sító új rendszerű csapatbaj­nokság, s a január 25-i makói rajtra való felkészülés volt a főtéma. Négy serdülő, öt ifjú­sági s bat felnőtt öklözőt kell minden csapatnak szorítóba küldeni. A megyei válogatott keretben a Csepel Autó, s az Óbuda Tsz SK képviselteti magát a legtöbb versenyzővel, 6—6 sportolóval. Monor, Vác, Ceglédi DSK és a Ceglédi VSE tartozik a már említett Csepel Autó és Óbuda Tsz SK mellett a me­gyei szakosztályok sorába. A Ceglédi Vasutas képviselője hiányzott a hétfői összejöve­telről, mint hallottuk: nem először. lálkozó szerepel a program­ban. Tért hódítanak a kondicio­náló tanfolyamok. Az erősítő tornának többek között Daba- son és Dunakeszin vannak hí­vei. A lakótelepi önköltséges tömegsport is egyre több részvevőt mozgósít, s ezeknek az egyesületeknek a listája, programja sem hiány­zik a felsorolásból. Egy másik lista jelenti a nyolcadik, a záró fejezetet. És­pedig a nyitott sportlétesít­ményeké, azoké a pályáké, ahol meghatározott időben otthonra találnak a játékra, mozgásra vágyók. A ceglédi és a váci járás mellett Száz­halombatta város büszkélked­het a legtöbb nyitott kapus pályával. A tömegsport szervezése kö­zös feladat. A Pest megyei Testnevelési Sport Hivatal, a KISZ, az MHSZ, az SZMT és mások szerepelnek a ren­dezvények gazdáiként. Reitter László Járási labdarúgás ŐSZI VÉGEREDMÉNY Vác. I. Verőcemaros Szokolya Dunakeszi SE Esze T. SE Vácduka Márianosztra Galgavölgye Letkés Nagymaros Váchartyán Szob Kóspallag Sződliget osztály 13 10 — 3 « 40-20 20 39-12 19 29-17 19 35-24 17 29- 18 16 28-25 15 27-18 14 30- 26 13 30-25 12 22-23 11 18-23 9 27-43 9 13 2 1 10 16-50 5 13 6 13 5 14. Ipolydamásd 13 1 1 11 14-55 3 Ifjúságiiak 1. Szokolya 12 11 1 — 70-14 23 2. Vácduka 12 10 2 — 52-16 22 3. Dunakeszi SE 12 7 3 2 39-16 17 4. Nagymaros 12 6 4 2 22-23 16 12 6 2 4 29-18 14 12 5 1 6 23-22 11 12 5 1 6 18-38 11 12 4 1 7 24-29 9 12 3 3 6 14-20 9 12 4 — 8 26-28 8 12 4 - 8 22-28 8 12 3 1 8 23-42 7 5. Galgavölgye 6. Váchartyán 7. Szob 8. Kóspallag 9. Verőcemaros 19. Letkés 11. Márianosztra 12. Sződliget 13. Ipolydamásd 12 — 1 11 7-75 1 II. osztály 11 11 ------- 62- 3 22 11 8 1 2 38-14 17 2 34-12 17 3 31-20 15 3 38-21 14 3 24-14 13 6 21-21 9 7 30-44 7 7 11-33 6 9 5-28 4 11 8 11 7 11 6 11 5 11 4 11 3 1. Verőcém. II. 2. Galgav. II. 3. Főt II. 4. Sződ 5. örbottyán 6. Vácrátót 7. Rád 8. Kösd 9. Vámosmikola 11 2 10. Perőcsény 11 a 11. Püspökszil. 11 2 — 9 20-47 4 12. Veresegyh. II. 11 2 — 9 8-65 4 Az ifjúságiak sorrendje: 1. ör­bottyán 13, 2. Vámosmikola 12, 3. Verőcemaros II. 12, 4. Rád 11, 5. Galgavölgye II. 10, 6. Kösd 10, 7. Vácrátót 8, 8. Sződ 8, 9. Perő­csény 2, 10. Püspökszilágy 2 ponttal. A csapatok Verőcemaros II. és örbottyán kivételével 9 „mérkőzést játszottak. A két em­lített együttes összecsapása a ta­vaszi rajt előtt lesz. Kézilabdázók több fronton Párizsban befejeződött a főiskolai kézilabda-világbaj­nokság, amelyen a magyar csapat az 5—6. helyért ját­szott mérkőzésen 29-25 (14-12) arányban vereséget szenvedett Bulgáriától. Az 1—2. helyért: Románia—Franciaország 20-16 (11-10). ★ Meglepetésre a nyugatné­met MTSV Schwabing győ­zött Grazban a nemzetközi ké­zilabdatorna döntőjében az NDK-bajnok, SC Magdeburg ellen, 22-17-re. A harmadik helyért az Elektromos hosz- szabbítás után 28-26, (25-25, 12-9) arányban pyert a Med- vescsak Zágráb ellen. ★ Rostockban a pécsi női ké­zilabdázók nyerték a nemzet­közi tornát, Frankfurtban (NDK) a CSZK Szófia kézi­labdázói lettek az elsők a nemzetközi tornán a CSZKA Moszkva, a helyi gárda, s Slask Wroclaw és a magyar színeket képviselő Székesfe­hérvár előtt. A magyar csapat mind a négy mérkőzést elve­szítette. Kitűnő úszóeredmények Gaines vüle-ben befejeződött az Egyesült Állaimok három­napos nemzetközi úszóvefse- nye, amelyet 25 méteres me­dencében bonyolítottak le. Ez­úttal is kitűnő teljesítmények születtek, a legtöbb eredmény a világ eddigi legjobbja. A háromnapos versenyen összesen 18 világ legjobb tel­jesítménye született (Világ­rekordokat csak 50 méteres uszodában lehet elérni, ezért „titulálják” így a mostani eredményeket.) Egyébként a zárónapon a férfiaknál az amerikai Cerey (100 m hát: 55.29), a szovjet Zsulpa (200 m mell, 2:12.77), valamint Szidorenko (200 m vegyes, 1:59.84) és az NDK-beli Woi­the (50 m gyors, 22.09) irat­kozott fel a listára. A nőknél az amerikai Caul- kins két számban is a leg­jobbnak bizonyult, az NDK- beli Diers 1500 gyorson, hon­fitársa Metschuck pedig 50 méteres gyorsúszásban érte el a világ legjobb eredményét ­Egy telitalálat A totó idei első fogadási hetén egy pályázó ért el 13 + 1 talála­tot. Nyereménye: 1 millió 100 ezer 876 forint. A tizennégy darab 13 találatosra egyenként 106 ezer 230 forintot fizetnek. Tizenkettes 474, tizenegyes 5248, tízes 31912 darab volt. Nyeremények egyenként: 2092, 189, ül. 47 forint. Sportköri közgyűlésekről Gólokról, gólszerzőkről A hevei Takács vezet a tabellán Ilyenkor at év elején kü­lönböző kimutatások korátél­jük, különböző összeállítások látnak napvilágot. A megyei labdarúgó-szurkolókat bizo­nyára érdekli, hogyan fest a csatárok „rangsora”, őszi sor­rendnek azért nem nevezhet­jük, mert mint ismeretes, a megyei bajnokság utolsó for­dulóját elhalasztották, s két almaradt találkozó is hátra van még. Ezek lejátszása után tisztázódik majd az őszi sorrend. Bevezetőben annyit, hogy a 16 játéknapon összesen 405- ször zörgött a háló. Legtöbb­ször a listavezető Ráckevei Aranykalász (42), az Érd (39), a Dömsöd (32), valamint az ÉGSZÖV (31) labdarúgóinak jóvoltából. Természetesen ezeknek az együtteseknek a csatárai találhatók a góllövő­lista élmezőnyében. 11 gólos: Takács (Ráckeve). 10: Kindornai (ÉGSZÖV), Szekeres (Ráckeve). 9: Kaszás (ÉGSZÖV), Nagy A. , Kapa (Érd). 8: Csordás (Ráckeve). 7: Szurgent (Dömsöd), Sze- kulidesz (Dunai Kőolaj), Sza­bó (Dunakeszi), Pauli (Érd), B. ecsei (Főt), Haluszka, Gaj­dos (Pilis), Csukás (Ráckeve). 6: Varga (Ceglédi VSE), Králik (D. Kőolaj), Sólyom (Dunakeszi VSE), Branikovits (Dunavarsány), Boda (Iklad), Száraz A. (Kartal). 5: Zágon (Ceglédi VSE), Kökény (Főt), Mészáros (Göd), Varga (Gödöllő). 4: Polgár (Dömsöd), Pol- Iák, Nazáth (Dunakeszi), Ta­kács (Főt), Mudri (Göd), Csé- pány (Gödöllő), Angyal (Iklad), Kovács (Kartal), Tóth (Tá- piószentmárton), Tóth J. (Vác- szentlászló). Jó néhány együttesben csak egy-két játékos vállalja ma­gára a találatmester szerepét. Érdekesség, hogy a kartaliak 13 góljából Száraz Árpád egymaga hatot szerzett, a pi­lisiek 21 találatából pedig Haluszka és Gajdos egyaránt 7—7 góllal vette ki részét. Feltűnően sokan osztoznak a 32 dömsödi találaton, 12-en, sorukban az érdi Nagy, aki öngóllal járult hozzá a ter­méshez. Az érem másik ol­dalát a már említett Kartal jelenti, itt csupán négy lab­darúgó büszkélkedhet hálózör- getéssel. Az 1979/80-as bajnokság őszén a pilisi Gajdos vezette a sort, 22 találattal, s az el­ső félévben szerzett nagy elő­nye, a bajnokság gólkirályi címéhez segítette. Egy esz­tendővel korábban Szurgenté volt a gólkirályi pálma. Mind­két labdarúgó most is szere­pel a listán, igaz, hogy szeré­nyebb teljesítménnyel. Persze, elmondhatják, hogy akkor 17 forduló „állt rendel­kezésre”, most viszont eggyel kevesebb. R. L. Az Óbuda Tsz SK decem­beri összejövetelével kezdő­dött meg megyénkben a sportköri közgyűlések sora. Négyévenként vezetőségválasz­tásra is sor kerül, s a mos­tani periódusban a munka ér­tékelése, s a feladatok meg­vitatása mellett megválaszt­ják az új tisztségviselőket is. Megyénkben a dáákkíubokat is sZámítva 240 sportkört tar­tanak nyilván. Az összejöve­telek dandárja február hó­napban lesz. Ezt bizonyítja a megyei sporthivatalhoz be­érkezett tervezet is, amely a kiemelt, valamint a megkü­lönböztetett egyesületek köz­gyűlésének dátumát, valamint helyszínét tartalmazza. A hét kiemelt klub közül, mint már említettük, at óbu­daiaknál megvolt a tisztújí­tás, s ebben a hónapban e ka­tegóriában csupán a Kossuth KFSE közgyűlése lesz: január 18-án 16 órakor a szentendrei tiszti klubban. A Váci Hajó február 6-án, a Gödöllői EAC 18-án, a Ceg­lédi Vasutas 23-án, a Csepel Autó 26-án rendezi összejöve­telét. A Dunakeszi Vasutas közgyűlése március 6-án lesz. A megkülönböztetett sport­körök közül csupán a Gödöl­lői SC tartja meg januárban zárszámadását, éspedig 30-án, 15 órakor. Tornagyőzelem A Finnországban vendégsze­replő magyar női kosárlabda­válogatott tornagyőztes lett. A Helsinkiben rendezett viada­lon a csapat utolsó mérkő­zésén 83-65-re nyert Finnor­szág ellen, s ezzel az első he­lyen végzett. APROHIRBETESEK Pályázatot hirdetünk számviteli osztályve­zető munkakör betöl­tésére. Feltétel: pénz­ügyi és számviteli fő­iskolai végzettség és szövetkezeti vagy ke­reskedelmi gyakorlat. Bérezés a 16/1976. MüM. sz. rendelet sze­rint. Dabas és Vidéke ÁFÉSZ, Dabas. Biksza M. út 440. DUNAKESZI HŰTŐHÁZ FELVÉTELRE KERES szakképzett, gyakorlott főraktárnokot, raktárvezetőt, normást, üzemszervezőt, és élelmiszeripari végzettséggel meó-ellenőrt. Jelentkezés: Dunakeszi­Újtelep személyzeti vezetőnél. A Monorvidéki ÁFÉSZ pályázatot hirdet Mo- nori-erdőn, a Felsza­badulás úti 509-es vas-műszaki bolt ve­zetői munkakörére. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Üllő, Vörös Hadsereg u. 64. sz. alatt, a köz­ponti iroda személy­zeti osztályán. Az MN Textiltisztító és Javító Üzem tá­borfalvai üzemegysé­ge azonnali felvételre keres női munkaerőt, betanított munkakör­re, két műszakos köny- nyű fizikai munkára. Munkahelyi szállítá­sukat saját autóbusz- szal biztosítjuk. Je­lentkezés : a táborfal­vai üzemegység veze­tőjénél. A Dunai Vegyesipari Vállalat felvételt hir­det üzemtechnikusi, segédművezetői, vala­mint oktatási előadói munkakörökbe. A munkakör betöltéséhez középfokú gépész vagy építész- és pedagógus szakkép­zettség, valamint bün­tetlen előélet szüksé­ges. Jelentkezés: sze­mélyesen vagy írás­ban az alábbi címen: Dunai Vegyesipari Vállalat, Tököl, Rác­kevei út 6. Munka­ügyi osztályán. Kétszobás zártveran- dás. központi fűtéses családi ház, nagy kerttel eladó. Érdek­lődni szombat, vasár­nap: Cegléd, Puskin utca 2. szám. első­emelet 3. alatt, vagy telefonon: a 17-770­esen. este. ____________ Mo nori-erdőn beke­rített 300 négyszögöles tanya eladó, kút; vil­lany van. Érdeklődni: Monori-erdő, Rózsa u. 58. szám alatt. 3 szobás komfortos, kertes ház, belső fel­újítás után 1981. nyári beköltözéssel elabó. Cegléd, Darázs utca 4 szám.______________ El adó Cegléd. Zöldfa utca 9/a. szám alatt 156 négyszögöl telek. Érdeklődni lehet: 17 óra után. Cegléd, Fátyol utca 9. szám alatt._________________ 12 00 négyszögöl zárt kert eladó a Táz- erdőben. Kút, vil­lany. szivattyú és ön­tözőcsövekkel. Érd.: Nagykőrös VIII., Szol­noki u 41. HÜiz eladó. Érdeklőd- ni lehet: Cegléd, Szép utca 33. szám. Nagykőrösön 220 négy­szögöles telek építési­engedéllyel, építő­anyaggal eladó. Pál szíjgyártó. Nagykő­rös, Kossuth L. u. Rövid páncéltőkés zongora elaló. Nagy­kőrös, Zsemberi u. 4. II. em. 8. Várkonyi Pálné. Keresek Cegléd köz­pontjában l szoba, összkomfortos kisebb házat. Leveleket ké­rem : Nagykőrös,, pos­taláda 23. Eladó sürgősen telje­sen összkomfortos tanya és egy fehér 4 éves Lada gépkocsi. Érdeklődni délután 2 órától: Nagykőrös, Bokros dűlő 34. IL Konzervgyár mellett. G00 négyszögöl zárt­kert eladó Temető­hegyen. Érdeklődni: Nagykőrös, Báthory 10. sz. Eladó 2 és félszobás földszinti. gázfűtéses lakás. Nagykőrös m„ Ifjúság 18. VEGYES Naposcsibe hybró és hampshire januártól előjegyezhető. Tóth, Alsónémedi Vörös H. út 153. 2351 vagy tele­fon este: 340—441. Naposcsibe, előnevelt- csibe kendermagos és sárga kapható, elő­jegyezhető. Cegléd, Béke utca 17. Koczka. Csempék és mett- lachik nagy választék­ban és mindennemű építő- és festőanyagok kis mennyiségben is, házhoz szállítva kap­hatók. Oltott mész 5 kg-tól. Várhidi Ró­bert. XIV., Gyarmat u. 57. 832—022. Nyitva: 6—16-ig. Szentendrén társasházi öröklakások, garázs- zsal és kertrésszel; építőközösségét szer­vezi a 4. sz. Ügyvédi Munkaközösség. Bp., Majakovszkij u. 67. 1077. Albérleti szoba kiadó. Nagykőrös, Ady End­re u. 18. A Budapesti Közlekedési Vállalat FELVESZ 20. életévüket betöltött, általános iskolát végzett nőket és férfiakat villamos- és trolibusz-vezetőnek A tanfolyam idején bérezés a kollektív szerződés szerint. Sikeres vizsga esetén a kezdő kereset túlóra nélkül: 4400 Ft, évente 8000 Ft forgalmi juttatás. Nyugdíj-korkedvezmény. A dolgozóknak és családtagjaiknak díjtalan utazási igazolványt adunk. Szükség esetén munkásszállásról gondoskodunk. Jelentkezés és felvilágosítás a BKV felvételi irodán: Budapest VII., Kertész u. 10. Telefon: 221—440, 1489-es vagy 1695-ös mellék.

Next

/
Thumbnails
Contents