Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-04 / 2. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROS! KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1981. JANUÁR 4., VASÁRNAP A termelési rendszer előnyei Betakarítás egy menetben Energia megtakarítás is elérhető y' A termelési rendszereknek több fontos feladatuk van. Az első, hogy segítsék elő, szer­vezzék a taggazdaságaikban folyó növénytermesztést, állat- tenyésztést. Mégpedig olyan fokon kell ezt tenniük, hogy a terméseredmények évről évre fokozódjanak. Ezzel már lé­nyegében áttértünk következő feladatunkra, a technológiák, a termelési eljárások fejlesz­tésére. Mindkét tennivalóra gondolva elmondható, hogy a feladatok egyúttal felelősséget is jelentenek, hiszen amit a rendszerek újat képesek ad­ni, az mindig előremutató, megbízható eljárás kell legyen. Máskülönben, például a nö­vénytermelésben — nem szá­mítva az időjárás kedvezőt­len hatásával — az eredmé­nyek nem növekednének. Például a magborsó Mert hiszen minden arra mutat, hogy a jövőben is to- /ább kell s lehet fokozni a termésátlagokat. Tartalékok ebben még bőven vannak. De nemcsak a növekedés igényé­vel kell számolnunk a jövő­ben: a minőségi munka egyik lényeges záloga, a vesztesegek csökkentése. Ha pedig ezen méginkább sikerül javítani, az azt is jelenti, hogy csökken­nek a kiadások, a fajlagos költ. ségek, vagyis az egy tonna gabonára, zöldségre, húsra fordított forintok. A gödöllői búza-borsó ter­melési rendszer több mint öt­ven gazdaságot tömörít, Te­kintélyes mennyiségű termény .terül ki csak a borsóágazat­ból. Ha tehát a fejlesztés ré­vén sikerül csupán néhány százalékkal csökkenteni mond­juk a magborsó betakarítása­kor eddig előállott vesztesége­ket, az a rendszeren belül is, de az esetleges példaadás ré­vén országosan is tetemes megtakarítást jelent. Nincs zsákolás Amint arról Puskás István, i GBBR borsóágazatának ve­zetője tájékoztatott, ők az idén :s megpróbálkoztak valami új­jal. Kidolgozták és alkalmaz­ták a magtermesztés egymene- tes betakarításának módsze­rét. Ösztönözte erre őket az is, hogy a magborsótermesztés költségeinek növekedését nem ellensúlyozta teljes mértékben a termésátlagok emelkedése. A borsó viszonylag rövid te­nyészidejű. nagy a termelés kockázata, amit elsősorban az időjárás tesz ilyenné. Az álta­lánosan alkalmazott kétmene- tes betakarításnak pedig nagy a vesztesége. Így aztán nem csoda, ha jelentősen csökkent a magborsó, ezen belül a ve­tőmagborsó vetésterülete az országban. Pedig ezt a fontos terményt a tőkés piacon is ér­tékesíteni lehet. Mit is javasolnak a GBBR szakemberei ? Az egymenetes betakarítást, amely egyrészt azzal növeli a termésbiztonsá­got, hogy az esőzések idején könnyebb, biztonságosabb a gépek munkája, pontosabban szólva: eleve kiküszöbölik, hogy a termény sokáig a táb­lán maradjon. A magborsó rendrevágása ugyanis elmarad, a rakodás is gépesítetté válik, s megszűnik az előtisztítás közbeni zsákolás. Az egymenetes betakarítás edddig sem volt ismeretlen, mintegy harminc százalékát így takarították be a növény­nek, de a GBBR-ben csak ott volt megvalósítható, ahol hib­rid kukorica előállításával is foglalkoztak, vagy az úgyneve­zett padlószárítást tudták al­kalmazni. Természetesen az egymenetes betakarításnak több fontos előfeltétele van, amelyet a GBBR szakemberei a technológia kidolgozásánál tekintetbe vettek. Az egyik legfontosabb a fajták megvá­lasztása és a megfelelő fajta- összetétel. Ezen felül, mivel nem rendrevágjáik, hanem a gabonához hasonlóan aratják a növényt, a táblák talajának egyenletesnek, s gyommentes­nek kell lennie a kombájnolás idején. Mennyi is tulajdonképpen a nyereség, a megtakarítás az új eljárással? A két menetes betakarításban a rendrevágás- kor és a rendről való cséplés- kor általában tizenöt-húsz szá­zalék veszteség adódik, ami például húszmázsás hektáron­kénti termés esetén két-két és fél mázsás szempergést okqg. A kár tehát hektáronként mintegy 1800—1900 forint. A gödöllői termelési rendszer szakembereinek tapasztalatai szerint a veszteséget öt szá­zalék alá lehet csökkenteni, ugyanakkor a rendrevágás el­hagyása miatt energiamegta­karítás is elérhető. Keskenyebb vágóasztal A magborsó aratására a szovjet és az NDK-beli arató- cséplő gépek alkalmasak, de az E—512 típus mellett szól, hogy cséplő és tisztító szerke­zete jobban szabályozható a magborsóhoz, vágóasztala is keskenyebb. Hátrányt jelent, hogy a kombájn normál kivi­telének vágóasztala merev, de ezt részben ellensúlyozni tud­ják száremelők felszerelésével. F. L A galgai körzet Tovább javítják az e"átást — A Galgavidóke Áfész 1975- ben alakult az aszódi, a túrái és a zsámboki szövetkezetek egyesülésével. A tervidőszak feladatait már közösen dol­goztuk ki — így kezdte a tá­jékoztatást Varga László, az áfész igazgatósági elnöke, amikor a tavalyi, illetve az ötödik ötéves terv eredmé­nyeiről, gondjairól kérdeztük. A jó gazda biztonságával és alapos ismeretek birtokában adott számot a tervek megva­lósításáról. Főzési lehetőség — A lakossági ellátás, fej­lődését az áruforgalom ala­kulásának számai mutatják. Kiskereskedelmünk az 1975- ös esztendőhöz viszonyítva 63 százalékkal növelte forgalmát. Jelentős sikerként értékeljük aZ élelmiszerforgalom felfutá­sát. Gondosan szerveztük a húsellátást, rendszeres kapcso­latot tartottunk a különböző termelő üzemekkel. A ruhá­zati ágazatban 30 százalékos, a vegyesipari cikknél 64 és fél százalékos volt a forga­lomnövekedés. A vendéglátás fejlődése nem ilyen látványos, de azért nem kell szégyenkez­niük. — Mi történt ezen a terü­leten? — Ellátási körzetünkben majdnem minden községben megteremtettük a főzési lehe­tőséget, az előfizetéses ét­keztetést, amivel vendéglőink­ben termelőszövetkezetek, kö- zületek, üzemek dolgozói él­nék. Üj szolgáltatások beve­zetésével is próbálkozunk, igyekszünk megteremteni an­nak a feltételeit, hogy a fia­talok üzleteinkben kulturált környezetben sztórakozhassa­A múltról a mának Szívügye Veresegyház Járásunknak talán egyetlen olyan települése sincs, ame­lyik ne dicsekedhetne egy, vagy több olyan szülöttével, aki munkássága révén orszá­gos névre tett szert. Ezek a büszkén emlegetett személyek elkerültek szülőhelyükről, leg­többjük azonban nem szakadt el gyermekkora színhelyétől, rendszeresen hazajárnak, s ami a köz szempontjából en­nél is fontosabb, erejükhöz és lehetőségeikhez mérten segí­tik falujukat egy-egy nehe­zebbnek ígérkező kérdés elin­tézésében, avagy más módon járulnak hozzá a felnevelő vi­dék hírének, nevének emelé­séhez. Számosán akadnak olyanok is, akik, noha tehetségük, ké­pességük megengedné, nem költöznek el, továbbra is itt élve szolgálják azokat, akik­ből vétettek, akiknek a közös­ségébe beleszülettek, akiket a legjobban ismernek. Ki-ki végzi a munkáját, de szabad idejükben szűkebb hazájuk, járásuk, falujuk gyarapítá­sán fáradoznak. Szerencsés esetben a hivatás és a lakó­hely szolgálata kiegészíti egy­mást, mint például Horváth Lajosnál, a Pest megyei Levél­tár munkatársánál. Horváth Lajost legszíveseb­ben írástudónak nevezném, abban a régi, egészen egysze­rű értelemben véve a kifeje­zést, hogy valaki tud írni és olvasni. Horváth Lajos tud ír­ni és olvasni. írástudása nyilvánvalóan verseiben fejeződik ki a leg­szebben, de megnyilatkozik minden prózai sorában. Egy idézet Veresegyház című mű­véből: A szülőföldemről ír­tam ezt a könyvet és még százezrek szülőföldjéről. Azo- kéról, akik ezen a tájon te­remtettek emberi életet a múltban, ha kellett a fodrozó­dó homokon, a terjengő náda­sok helyén és a vízjárta la­posokon, mert a jó föld kevés erre. Többször is úgy hozta a történelem, hogy a termé­szet vísszavehette az ember­től a megművelt földet, az emberi élet jobb feltételeit, mert erősen megfogyatkozott a földművelő és aki megma­radt, annak sem volt mind­nek bátorsága a békés mun­kához a háborús világban. Hadak útjában fekvő vidék volt ez mindig, tatár lovas, ki­rályi kopjás, török janicsár, végvári vitéz, német zsoldos, rác martalóc, kuruc portyázó, Windischgrätz katonája és 48- as honvéd mind jobban szo­rongatta itt a másikat, az or­szág szíve táján. Tömör, tiszta, világos, egy­szerű sorok. Figyelmesen ol­vasva őket, nemcsak Veres­egyház jellegéről kaphatunk fontos adalékokat, hanem a szerző világlátásához is köze­lebb kerülhetünk. Előítéletek nélkül közeledik tárgyához, az eseményeket összetettségük­ben, összefüggéseikben szem­léli, noha érződik, kiket sze­ret, kikhez áll közel. Látó­körének tágasságára, realiz­musára vall, hogy könyvét kiknek ajánlja: faluja tör- zsököseinek és beköltözöttjei- nek. No, de nem erről a könyv­ről akarunk szólni, még csak ürügyül sem ez szolgált, hogy Horváth Lajosról írjunk. Ha­nem az a múzeumi füzet, amely nemrég jelent meg, s A Galga-mente történetének írott forrásai 1526-ig címet viseli, s úgynevezett regesztá- kat tartalmaz. Vagyis a vidék történelmének megértéséhez, egy-egy falu krónikájának megírásához nélkülözhetetlen oklevelek kivonatát. S itt érkeztünk el Horváth Lajos felelősségtudatához. Amit persze külön nem kelle­ne hangsúlyoznunk, hiszen, ha írástudót mondunk, fele­lősségtudatot állítunk. Nem is ezt akarjuk bizonygatni, hanem arra szeretnénk rámu­tatni, ahogyan szerzőnk a helytörténészekhez viszonyul. Ha nem tévedünk, ez a füzet elsősorban az ő érdekeikét szolgálja. Horváth Lajos szigorú em­ber. Szakmai értelemben. Ha­talmas tudásának, tájékozott­ságának, ismereteinek, isme- réjeinknek erről a vidékről is vannak határai. Ezekhez érve mindig jelzi. Valahogy így: eddig tudjuk, ez feltevés, hi­potézis, sejtésj a többi ma még homály. Tisztában van a falvakban élő és dolgozó amatőr kuta­tók korlátáival. Nem rejti vé­ka alá véleményét, hogy bi­zonyos esetekben, bizonyos személyek túlzásaikkal árta­nak az ügynek. De mivel rea­lista és felelősségtudó, nem legyint, hanem igyekszik se­gíteni. Például a regeszta­gyűjteménnyel, hiszen ezekből merítve pontosabban és a va­lóságnak jobban megfelelő krónikákat írhatnak a hely- történészek. Első számú szívügye Hor­váth Lajosnak persze Veres­egyház. Annak históriáját ku­tatja szenvedélyesen és ki­tartóan. Eredményesen. De ne hallgassuk el, hogy Hor­váth Lajos szerencsés ember is. Olyan közegben dolgozhat, amely megérti fáradozását, s olyan társakkal, akik támo­gatják törekvéseit. Kör Pál nak. Ezért is tulajdonítunk nagy jelentőséget a különféle rendezvényeknek. Szervezzük a falusi lakodalmakat, a név­adókat és egyéb társas ösz- szejöveteleket. Zsámboki kis­vendéglőnket idegenforgalmi rendezvényekre is alkalmassá tettük. Az átlagnál jobb — Ejtsünk szót a háztáji termetes és a felvásárlás ered­ményeiről. — Az egyesülés óta öt községben hoztunk létre önál­ló felvásárló-telepet, öt év­vel ezelőtt két nyúltenyésztő, öt méhész, egy Zöldségter­mesztő szakcsoportunk mű­ködött 390 taggal. Ma tizen­öt szakcsoportunkban 775 kis­termelő tevékenykedik. 1975- ben 750, 1980-ban már több mint kétezer termelővel kö­töttünk felvásárlási szerződést. Öt év alatt 207 millió forintot fizettünk ki a kistermelők­nek. — A gazdálkodás hatékony­ságában hogyan tükröződnek ezek az eredmények? — Hatékonysági mutatóink­nál 1975-höz viszonyítva visz- szaesés mutatkozik. Ennek elsődleges oka, hogy aZ új gazdasági szabályzók miatt a nyereség nem nőhetett a for­galommal arányosan. Igaz, ezek az eredmények a megyei átlagnál így is kedvezőbbek. — Híres az áfész arról, hogy a hálózatfejlesztést sa­ját kivitelezésben oldja meg. Hasznos ez a tevékenység? — A hagyományos építke­zésnél egy négyzetméternyi építés költsége 17—20 ezer fo­rint. Mezőpaneles építkezés­nél 12—14 ezer s a Forfa- rendszerűnél 4—5 ezer forint­ra csökken ez az összeg. Hogy mennyire hasznos volt a mi építkezési rendszerünk, an­nak bizonyítékául álljon itt két adat: az ötödik ötéves tervben üzleteink alapterüle­te több mint 3 ezer, felvásár­lási telepeink alapterülete több mint ezer négyzetméter­rel bővült. Biztos megélhetés — Hogyan alakultja dolgo­zók bére? — 1975-ben 2 ezer 427 fo­rint volt az! átlagkereset, most 3 ezer 139. > — Terveik? — Maradt a cél: javítani a körzet lakosságának ellátását, elősegíteni a háztáji gazdasá­gok termelését, s ezzel együtt még szervezettebbé tenni a felvásárlást, úgy, hogy közben alkalmazkodjunk a megválto­zott feltételekhez és javítsuk hatékonyságunkat. Tovább kell javítanunk dolgozóink szociális helyzetét, , s biztos megélhetést adni- nekik. A széles aktívahálózat, a társadalmi munkások segítsé­ge is megkönnyíti a dolgukat, s remélhetőleg öt év múlv^ sem kell szégyenkezniük te­vékenységük miatt. F. M. Hoppon maradt olvasók A mi körzetünk, a gödöllői Padi László köz nem tartozik a szerencsések közé»- különösen ami a postai kézbesítést ille­ti. Nem egy vasárnap múlt el úgy, hogy az előfizetett la­pokat nem kézbesítették ki. Akadt azonban más meglepe­tés is a múlt évben, amikor a nyugdíjasok hiába várták já­randóságukat. A szokásostól eltérően nem a jelzett napon érkezett meg a postás. Ér­deklődésünkre közölték, hogy a körzetet átsorolták, elsőna­posokból negyednaposok let­tünk. Ha nem is örömmel, de belenyugodtunk. Furcsán köszöntött be az új esztendő is. Akik az ün­nepekre a megszokottnál is alaposabban szerették volna végigolvasni kedvenc lapjai­kat — csalódtak. Elmaradtak a napilapok, de még 3-án reg­gel sem kaptuk meg őket. Cs. J. Fő- és vigaszdijak Húzással kezdődött Az új esztendő második napján zsúfolásig megtelt a városi totó-lottó kirendeltség, ahol nyilvánosan tombolasor­solást tartottak. Minden foga­dó, aki decemberben öt totó­vagy lottószelvényt vásárolt, illetve előfizetéses szelvényt, valamint kollektív totójáték­ra fizetett be, tombolajegyet kapott. A hivatalos köszön­tők és a sorsolási bizottság megalakulása után egy diák húzta ki a nyertes sorsjegye­ket. A tíz fődíj között háztar­tási mixergép, zsebrádió, mi­ni grillsütő, vasaló, 20—20 lottó-, illetve 10—10 totószel­vény talált gazdára. A vigasz- díjasok pezsgőspoharat, pénz­tárcát és fém pohártálcát nyertek. Városi moziműsor Kaliforniai lakosztály. Szí­nes amerikai filmvígjáték. Elő­adáskezdés: 4, 6, 8 órakor. Vasárnapi jegyzet Fénykép ' Csodálatos dolog a fény­képezés. Közhely, hogy em­léket állít a múltnak, s ha nem retusáljuk, hű ábrázo­lata a valóságnak — leg­alábbis a felszínének —-, hogy megragadja s egyben megállítja a múlékony pil­lanatot. Am ezeknél az aranyigazságoknál aligha­nem sokkal több, amiről egyik, filozofálgatásra haj­lamos ismerősöm mondta egyszer keseregve: az em­beriség egy-két nap vagy év alatt napirendre tér olyan megismételhetetlen produkciói felett, mint a fényképezés, a hangrögzí­tés, a repülés. Pedig mind­egyik egy-egy minőségi ugrás a természethez s így az önmagunkhoz való vi­szonyunkban is. Jobban, mélyebben kellene gondol­kodnunk felőlük. Mostanában, hogy történt pontosan, nem is tudom, többször nézegetek magam­ban is, társaságban is fény­képeket. Például gyermek­kori s azóta is legkedve­sebb barátom jól sikerűit portréját. Mostanság keve­sebbet találkozhatunk s a sűrű levelezés is csak töre­dékesen pótolhatja a sze­mélyes közlekedést'. S nem mintha a fénykép szobáid­ba varázsolhatná, de a szántszándékkal hetek óta elöl hagyott, felnagyított, élettelen pozitívről egyre élőbb tekintettel néz rám vissza az íróasztal lapjáról. S milyen furcsa: olyan új vonásokat fedezek fel az ezerszer látott arcon, ami­ket az életben észre sem vettem, hiszen fontosabbak voltak a gesztusai, a hang­ja, s egyébként is joggal hihettem, ismerem eléggé e tekintetben is. S most alig győzöm kivárni, hogy újra találkozhassunk. Mint ahogy sosem talál­kozhatunk önmagunk fia­talabb képmásával, csakis á fényképen, a filmszala­gon. Most, hogy új taggal gyarapodott családunk, elő­kapartuk a régi fényképe­ket a fiók mélyéről, sike­rült néhány elfeledett, ta­lán nem is látott muzeális darabot is kölcsönbe venni a rokonságtól. S hol a cso­dálkozástól, hol meg a ne­vetéstől nem jutottunk szó­hoz: ezek lettünk volna? Ez a kis kopasz, pufók, ez a lányosán hosszú hajú? Vagy ez itt a báránykás őszinteséggel? Szinte hihe­tetlen. Pedig az optika ak­kor sem csalt s az egykor divatos retusőr sem változ­tathatta el teljesen a fizi­miskánkat. A fénykép persze önma­gában édeskevés ahhoz, hogy megtudjuk, vajon kik voltunk igazán, belülről? Hogyan gondolkodtunk, mi­ként vélekedtünk. Mert bármily nehezen fogadjuk el, igaz: ahogy a régi fényképeken alig-alig is merjük fel magunkat, ugyanúgy elcsodálkoznánk, ha egykori gondolataink­kal, érzéseinkkel szembe sülnénk. Hiszünk azonossá­gunkban, önmagunkhoz, tár­sainkhoz fűződő többé-ke- vésbé állandó viszonyaink­ban, s csak néha-néha ju­tunk el önvizsgálatunk szigorúbb tükröt tartó fo­tográfiáihoz. S lehet-e egy egész vá­rosnak ilyesfajta önismere­te, önemlékezete? A minap ezen töprengtem, amikor a várossá válás tizenötödik évfordulójának alkalmából régi utcarészleteket ábrá­zoló gödöllői fényképek ke­rültek a kezembe. Nekem, aki nem vagyok született gödöllői, s ma is csak felig- meddig honos, úgy veit új egyik-másik panoráma, hogy joggal hihettem vol­na: ma' is így fest. Pedig hol van az már! Hiszen egy harmadikon-negyedi- ken felfedezem: jé, ezt itt tavalyelőtt bontották le, ennek meg még áll a hátsó fala, de ki ismerne rá? Mester legyen a lélekbú- várkodásban az, aki a fény­képek nézegetése közben támadt érzelmeket akarja megregulázni. Legyen akár egyéni, akár kollektív em­lékekről, élményekről szó. Gáti Zoltán ISSN 0133-1951 (Görjöllöl Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents