Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 18. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM 1981. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK Új szervezeti forma MTESZ-intézőbizottság alakult Kertészeti kirándulás Szaktanácsok a kistermelőknek Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy 1975 végén, s a következő esztendő elején mily sokszor foglalkozott lapunk is a nagykőrösi tudományos egyesületek életével. Azt hisszük, hogy nem teljesen alaptalanul, mert abban az időszakban városunk műszaki értelmiségét, s a szakma iránt tudományos igénnyel érdeklődő szakmunkások többségét minden korábbinál nagyobb mértékben érdekelte ez a téma. Jogos igényt elégítettünk ki hát, amikor a felmerült kérdésekre igyekeztünk választ adni vagy válaszolókat keresni. Magasabb szinten A tét egyébként az volt, hogy a tudományos egyesületek összefogásával megalakulhat-e a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének városi szervezete vagy sem. Nos, a viták, tanácskozások eredménye nem maradt el. Az említett 1976-os esztendő májusában megalakult az MTESZ városi szervezete. Sopron és Esztergom után az országban a harmadik! A siker titka az volt, hogy a tudományos egyesületek itt Nagykőrösön, a Hazafias Népfront városi bizottsága segítségével már régen, összefogtak,, s két éven keresztül sikerrel rendezték meg úgynevezett műszaki napjaikat. Az MTESZ városi szervezetének megalakulása tehát nem egy ötlet megvalósulása volt, hanem a tudományos egyesületi élet fejlődéséneit szükségszerű következménye és betetőzése. Természetesen ez a fejlődési folyamat az MTESZ városi szervezetének megalakulása után minőségi változáson esett át, de nem szakadt meg. Olvasóink rendszeres híradásainkból is értesülhettek erről. S most ismét minőségi változások lehetőségéről kell tudósítanunk. Az történt ugyanis, hogy 1978-ban megalakult az MTESZ Pest megyei szervezete. Altkor amikor már több városi szervezet is tevékenykedett a megyébenMinthogy ezek, s a megyében szétszórtan megszerveződött és munkálkodó tudományos egyesületi csoportok keresték egymással a kapcsolatot, feltétlenül szükségessé vált a megyei irányítás hiányának megszüntetése. A tudományostechnikai forradalom lendülete követelte ezt, s az is, hogy a megye és egyúttal a megye legkisebb települése is minden eddiginél magasba szintű seA Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a hagyományaihoz híven az idén is megrendezi sok érdeklődőt vonzó irodalmi estjeit. Leutóbb a Hangulat eszpresszóban Bárányt Ferenc költőt, Merényi Judit előadóművészinőt és Lelkes Péter zongoraművészt látta vendégül. A szép számmal összegyűlt Közönséget az irodalmi est kezdetén Lelkes Péter köszöntötte, majd Merényi Judit mondta el a városunkba látogató költő egyik versét. Ezután Baranyi Ferenc beszélt az életéről, a költészetét meghatágítséget várt a tudományos élet aktivistáitól gazdasági és társadalmi gondjainak megoldásához. Megváltozott feltételek Magától értetődött azonban az is, hogy az új megyei szervezet és a már hagyományokkal rendelkező városi szervezetek kapcsolata, noha mentes volt a feszültségektől, egyértelmű mégsem lehetett. A gondot végül is a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének országos elnöksége oldotta meg. Tavaly júniusban hozott döntése szerint a nagykőrösi városi szervezet az amúgy is esedékes tisztújító közgyűlése után a megyei szervezet irányítása alá kerül. Ezt a tisztújító közgyűlést a napokban tartotta meg az MTESZ városi szervezete, s eszerint egyúttal bejelentette megszűnését is. Ma már tehát az MTESZ Pest megyei szervezete Nagykőrös városi intéző bizottsága irányítja az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, az építőipar, a gépipar tudományos egyesületeinek, s a több ágazatot átfogó Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság városi szervezetének tevékenységét. Remélhető. hogy e közösséghez hamarosan csatlakoznak máj da fafeldolgozó ipar szakemberei is. Az új szervezeti forma, talán sokak szemében alacsonyabbnak tűnik a korábbinál, ám ez korántsincs így. Akkor, 1976-ban más lehetőség nem lévén, városi szervezetet kellett teremteni. Most 1981-ben, nem elsősorban az országos elnökség döntésének engedelmeskedve, hanem az MTESZ- szel szemben támasztott megyei igények miatt integrálódni kellett. Mégpedig a városi intézőbizottság létrehozásával. Ez az integrálódás, magyarán szólva a megyei szervezetbe való beilleszkedés a záloga a minőségi változásoknak, az MTESZ nagykőrösi tevékenysége kiszélesítésénék. A megváltozott feltételek említésekor szólnunk kell arról is, hoigy az ország nagyobb városainak mintájára Nagykőrös is kapott Technika Házát a Kossuth Lajos utca 18. szám alatt- Mégpedig az országos elnökség tetemes összegű anyagi támogatásával. Megvolt tehát a tisztújító küldöttgyűlés, melyen részt vett Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első titkára,. Káló József, a városi tanács elnökhelyettese, si kapcsolatairól. A színes es hangulatos, a Duna—Tisza közi táj szeretetéről árulkodó beszámoló után, ismét Merényi Judit lépett a pódiumra. A József Attila, Illyés Gyula, Váci Mihály és Baranyi Ferenc verseiből összeállított műsora nagy tetszést aratott. Az irodalmi est alkalmával Mészáros István, az eszpresszó vezetője szakácstudományával remekelt, az est házigazdája Kovács István pedig elismerésre méltó magyaros vendég- szeretettel fogadta a vendégművészeket és az irodalmi est közönségét. az MTESZ részéről pedig Marek Miklósné, az országos titkárság küldötte és Gyepessy Ferenc, a megyei elnökség képviselője. A küldöttgyűlés előtt dr. Bognár Gyula, a városi szervezet eddigi elnöke számolt be az elmúlt öt év eredményeiről. Ezekről a Technika Háza bemutatása alkalmából tájékoztatjuk majd olvasóinkat. A beszámoló után pedig a küldöttek megválasztották új vezetőiket, a városi, intéző bizottság tagjai. A testület elnöke a választás eredményeként dr. Bognár Gyula, ^titkára pedig Marosfi .György lett. Az ellenőrző bizottság elnöke Tanai István. A tanácskozás résztvevői végezetül megválasztották a MTESZ Pest megyei Szervezet tisztújító közgyűlésének városi küldötteit. A küldöttgyűlés a továbbiakban köszönetét fejezte ki dr. Gábor Gyulának, a városi szervezet volt titkárának eredményes munkásságáért. Több áldozatot követel A személyi és szervezeti változások, a működési feltételek lényeges megváltozása után új, s talán minden eddiginél dinamikusabb fejlődési lehetőséget kínáló korszak kezdődött hát tudományos egyesületeink életében. S mert ilyen az élet, ez a fejlődés több odaadást és több munkát, s áldozatot követel meg a tagoktól. Kívánjuk, hogy senkinek sem legyen óka a csalódásra- Sem a városnak, sem a városért munkálkodóknak. A Nagykőrös és Vidéke Áfész kertészeti szakcsoportjaként tevékenykedő kertbarátok klubja, a napokban tartotta évzáró és egyúttal évnyitó taggyűlését az Arany János művelődési központban. A tanácskozáson Csikai Pál elnök beszámolt a szakcsoport és a klub múlt évi munkálkodásáról. Elmondotta, hogy a kevés, napfényt adó rendkívüli esztendő végül is elég jó eredményeket hozott a lcer- tészkedőfcnek, a szerződéses alapon termelő tagoknak. T anu! mányozzák egymás munkáját A klub kéthetenkénti ösz- szejövetelén igyekezett a tagokat szaktanácsokkal segíteni. A helyi előadók mellett, országos nevű szakemberek, Szegedi Sándor, dr. Nyújtó Ferenc és mások tartottak értékes előadásokat. Ma már szakkönyvtár áll a tagok rendelkezésére. A szakcsoport kerti szántással, permetezéssel, s kölcsöngépékkel támogatta a tagok munkáját. Ennek ellenére csak kevéssel növekedett a tagok száma, s a 30 éven aluliak aránya nem éri el a 10 százalékot. "Úgyhogy a szakcsoport és a klub még eredményesebb működése érdekében kívánatos voln-a, hogy az idén mindenki legalább egy új tagot toborozzon. A beszámoló után az idei programot ismertette az elnök. Az összejövetelek keretében előadásokat tartanak a szőlő metszési módjairól, a palántanevelésről, a zöldségtermesztésről, a gyümölcsfák koronaalakító és termőre való metszéséről, a szőlő és a 'gyümölcsfák átoltásáról, a terménytárolásról, a borkeze- lésről, a kettős termelésről, valamint a növényi kártevők és betegségek előrejelzéséről, s az ellenük való védekezésről. A tanulmányi kirándulások sorában a nyáron felkeresik a ■klubtagok a nagykőrösi Arany János Tsz gyümölcsösét, a lakitelek-szikrai szőlőtelepet, a kecskeméti kertészeti főiskola tangazdaságát. Több helyi zártkertben is tanulmányozzák egymás munkáját. Szüretkor pedig a nyársapáti pincegazdaságba látogatnak el. Egresy Tibor, az ellenőrző bizottság elnöke, a bizottság jelentését terjesztette elő. A gondos gazdálkodás eredményeként a kertbarátoknak már 25 ezer forint alaptőkéje van. A hozzászólások sorában Vida János, a Nagykőrös és Vidéke Áfész felvásárlási osztályának vezetője közölte, hogy a tavasszal már az új, Gárdonyi utcai felvásárlási telepen veszik át a zöldség- és gyümölcsféléket az eddiginél gyorsabban, korszerűbb körülmények között. Kérte a kertbarátokat, hogy nagy gondot fordítsanak az átadásra szánt áru minőségére. Fontos a termelési szerződés- kötés és a jó minőség, mert csak jó minőségű áruért tudnak kedvező felvásárlási árakat fizetni. A termelést meggyfacsemete-, egresbokor- és j szamócapalánta-juttatással kí- j vánják elősegíteni, az igény- t léseket a felvásárlási irodán kell előjegyeztetni. A Csokonai úti felvásárlótelep is fennmarad. A bokrosi telepet a múzeum épülete mellé helyezik. Jó minőségű árut szállítsanak Szabó Dénes nyugdíjas növényvédelmi felügyelő elmondotta, hogy vasárnap délelőt- 1 tönként, bokrosi szőlőskertjé- I ben a múlt évben is több száz hozzá fordulónak adott növény- védelmi tanácsokat. Ezt a feladatot az idén is szívesen vállalja. Javasolta, hogy a kertbarátok a dánszentmiklósi Micsurin Tsz faiskoláját is látogassák meg, ahol ligzthar- matnak ellenálló almafákat nevelnek. Grónai István tag a múlt évi gyümölcstermés értékesítése körüli pimaszokról szólva kérte a kertbarátokat, hogy megfelelő minőségű árut szálAz 1976. október 10-én alakult Nagykőrösi, Mészáros Tsz SK a temetőhegyi tekecsamok- ban tartotta vezetőségválasztó közgyűlését. Szabó Károly sportköri elnök számolt be a 40 taggal működő sportkör tevékenységéről és feladatairól. Az első időszakban a cel a rendszeres sportmunka feltételeinek megteremtés® volt. A teke szakosztály tagjai az első években fáradtságot nem Ismerve Kocsérra, majd Ceglédre jártak edzeni és versenyezni, de már ekkor jó közösségi szellem alakult ki közöttük. Az ifjúsági parlamenten elhatározták, hogy teke- és kézi- labdapályát építenek, a termelőszövetkezet ■ vezetésének anyagi és erkölcsi támogatásával, a sportolók és szocialista brigádok társadalmi munkájával vállalásukat teljesítették és 1979. augusztus 18-án volt a pályaavató. A tekézők háromszor a megyei, egy évben az NB III-as csapatbajnokságban szerepeltek. 1980-ban bajnokságot nyertek a megyében, és rövidesen újra az NB Ill-ban küzdenek a pontokért. A lépcsőzetes rendszerű és egyéb versenyeken is szerepeltek. 1079- ben Kovács László és Lóczy Mihály III. osztályú minősítést szerzett. A fejlődés érdekében edző foglalkoztatása, s a pálya automatizálása látszik fontos feladatnak. A versenyzők számát bővíteni szándékoznak. ‘ A tömegsportban a kispályás labdarúgók végezték a legfolyamatosabb munkát. A városi bajnokságot is jelentő TRAKIS Kupát kétszer is megnyerték. Más városi, területi és megyei vetélkedőkön is jól szerepeltek. 1981-ben üzemi bajnokságot kívánnak rendezni, saját pályájukon, szabad szombati játéknapokkal. Atlétikában a MEDOSZ területi és megyei versenyeinek rendszeres résztvevői voltak, s 1980-ban az OMÉK Kupa országos döntőjében, az FTC-pá- lyán öt értékes helyezést értek el. A lövészek országos sikereket is értek el: lítsanak, az áfész pedig biztosítson a termelési költségekkel arányban álló árakat, hogy a termelési kedv megmaradjon. Farsang János tag elmondotta, hogy több környékbeli tsz műtrágya kedvezményéé beszerzéséhez nyújt segítséget az ottani kertbarátoknak, s vállalja a műtrágya és az istállótrágya kiszállítását is. Ebben az ügyben fel kell keresni a nagykőrösi termelő- szövetkezeteket is. Megfelelő kezeléssé jó borok A gyűlésen a továbbiakban a kertbarátok megbeszélték az elmúlt szüret eredményét is, mely mennyiségileg, mondhatni, jól sikerült, s megfelelő kezeléssel elég jó borokat adnak a pincék. Kopa László Országos tanácskozás Konzervek exportra Tegnap délelőtt háromnapos konzervipari tanácskozás kezdődött városunkban, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskolában, A népgazdasági szempontból is rendkívül érdekes megbeszélés témája a konzervipari exportáruterme- lás gazdaságossága. A résztvevők, az ország valamennyi konzervipari vállalatának igazgatója, igazgatóhelyettesei és kereskedelmi vezetői azt az alapvető kérdést vitatják meg, hogy milyenek a külföldi piacok igényei, s ezeket milyen árukkal és milyen egyéb feltételek között lehet kielégíteni. két dolgozójuk aranyérmet vehetett át 1978-ban és 1980-ban a MEDOSZ-MHSZ viadal országos döntőjében. E kategóriában három év óta a Mészáros tsz-beliek a megyei győztesek. A falun élő fiatalok járási versenyét három sportágban rendezték, s kétszer egymás után is ők nyerték a pontversenyt. Az elmúlt négy évben, ha nem is problémamentesen, de eredményesen dolgoztak a sportkörben. A szervező munkát viszont javítani kell. A hozzászólásokban Szabó Balázs, a C-típusú MHSZ Lövészklub problémáiról szólt. Bodrogi István, a felettes sportszervektől is kért anyagi támogatást. Pásztor István járási spec tfelügyelő örömmel nyugtázta a termelőszövetkezet vezetőinek sporttámogatását. A továbbiakban az alapszabályt némileg módosították, majd megválasztották a sportkör új vezetőségét. Ismét Szabó Károly lett az elnök, Antal Domokos, az elnökhelyettes, a további tagok: Farkas Ferenc, Bukta Mihály, Várkonyi Ferenc, Nagy-Gombai László és Kovács László. S. Z. Tűzoltó-közgyűlés A városi önkéntes tűzoltó egyesület január 24-én szombaton délután 5 órakor tartja 1980. évi évzáró közgyűlését az Arany János Művelődési Központ kiállítótermében. Moziműsor Psyché II. Magyar film. (16 éven felülieknek!) Előadás kezdete: 5 és 7 óra. A stúdióteremben A kis gömböc. Magyar mesefilmsorozat, fél 4-kor. Érintés. Színes svéd—amerikai film. (18 éven felülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 01S3 — 2*908 (Naevkrtrfisi HIMhc Farkas Péter Munkácsy-albumot kötnek A Könyvkötő Szövetkezetben a Könyvterjesztő Vállalat megrendelésére 30 ezer Munkácsy-albumot állítanak össze. Az úgynevezett lemez-körolló gépen az albumok tábláját szabják méretre. Király Imre a hajtogatógépet kezeli nagy gonddal. Varga Irén felvételei Magyaros vendégszeretet ( Sikeres irodalmi est rozö élményekről és nagykőröSPORT - SPORT-SPORT - SPORT-SPORT Anyagi, erkölcsi támogatás Lelkes munka a Mészáros Tsz SK-ban t